BK BH 2002/295
BK BH 2002/295
2002.08.01.
A vádlott a négy éves gyermekének különös kegyetlenséggel történt megölésével bűnhalmazatban megvalósítja a folytatólagosan, védekezésre képtelen személy sérelmére, részben különös kegyetlenséggel elkövetett és maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettét is, ha a tényállásszerű ölési cselekménytől időbelileg is elkülönülten a gyermekét kínzással úgy bántalmazza, hogy a karját eltöri, az ujjait megégeti, és a nemi szervét gumigyűrűvel elszorítja, ezáltal pedig maradandó fogyatékosságot is okoz [Btk. 12. § (1) bek., 166. § (2) bek. d) és i) pont, 170. § (3) és (4) bek. 2. ford.].
A megyei bíróság a 2000. április 12. napján meghozott ítéletével az I. r. vádlottat különös kegyetlenséggel, a tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette és a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt – halmazati büntetésül – 15 évi fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, míg a maradandó fogyatékosságot okozó folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette;
a II. r. vádlottat a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, ellenben a folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérletének vádja alól felmentő rendelkezést hozott.
A megyei bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlottak terhére – a felmentésüket is sérelmezve – a büntetésük súlyosítása érdekében; az I. r. és a II. r. vádlottak, valamint védőik a büntetés enyhítése végett jelentettek be fellebbezést.
A legfőbb ügyész a súlyosítást célzó perorvoslatot mindkét vádlottat érintően fenntartotta, indítványozta az I. r. vádlott bűnösségének a megállapítását a folytatólagosan elkövetett és maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettében is – amelyet a vádlott különös kegyetlenséggel követett el –, és vele szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását tartotta szükségesnek; a II. r. vádlottal szembeni felmentő rendelkezést már nem támadta, ugyanekkor a fő- és mellékbüntetés súlyosítását indokoltnak látta.
Az I. r. vádlott védője mindenekelőtt a felmentő rendelkezés helybenhagyását kérte. Egyebekben pedig azokat az érveit sorakoztatta fel, amelyeknek alapján még az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést is enyhíthetőnek találta.
A II. r. vádlott védője az általa kiemelt körülmények alapján lehetőséget látott a szabadságvesztés próbaidőre történő felfüggesztésére.
A bejelentett kétirányú perorvoslat alapján – miután a II. r. vádlottal kapcsolatos felmentő rendelkezés a legfőbb ügyészi indítvány megérkezésekor, 2001. január 4. napján jogerőre emelkedett – a Legfelsőbb Bíróság csupán az I. r. vádlott vonatkozásában bírálta felül teljes terjedelmében a megyei bíróság ítéletét és megelőző eljárását, míg ugyanez a felülbírálat a II. rendű vádlottnál csak az ítéletnek a bűnösséget megállapító részére és ez ezzel összefüggő, megelőző eljárásra terjedt ki. Ennek során a Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy az elsőfokú bíróság – a perrendi szabályok megtartásával – az ügyben lehetséges minden bizonyítékot feltárt és megvizsgált. Indokolási kötelezettségét is igen gondosan teljesítve adott számot arról, hogy az I. r. vádlott védekezését – miszerint csak a kórházba kerülése napján és akkor sem a tényállásban rögzített módon bántotta a sértettet – a II. r. vádlott terhelő előadása, az ügyben kihallgatott nagyszámú tanú egymást kiegészítő, megerősítő vallomása, valamint az igazságügyi orvosszakértői vélemények miként cáfolták meg.
Az I. r. vádlott részbeni ténybeli beismerő vallomásában maga is elismerte, hogy a gyermeket – a halálát megelőző hetekben – a lakásba bezárva tartotta, és látható sérüléseket okozó módon kizárólag ő bántalmazta. Azt pedig, hogy a sorozatos tettlegesség eredményeként a sértett milyen állapotba került, a boncjegyzőkönyv és annak mellékletét képező fényképfelvételek adata szinte önmagában is bizonyította, miután pusztán a fényképekről is igen jól nyomon követhető még az egyes sérülések iszonyatot keltő volta is (pl. a kéz égési sérülései, nemi szerven a gumigyűrű nyoma, ajaksérülés).
A megyei bíróság kellő indokát adta annak is, hogy a II. r. vádlott vallomását mely részeiben és miért látta elfogadhatónak, illetve mely nyilatkozatai voltak azok, amelyeket a feltárt bizonyítékok megcáfoltak. Az ily módon minden tekintetben megalapozott tényállás – melyet egyébként a perorvoslatok nem is támadtak – a fellebbezési eljárásban is irányadó volt.
Az alapul szolgáló tényállásból a megyei bíróság okszerűen vont következtetést mindkét vádlott bűnösségére. Az I. és a II. r. vádlottak közös cselekvőségének a kiskorú veszélyeztetése bűntetteként történő minősítése törvényes.
A II. r. vádlott – mint a gyermek anyja – nemcsak eltűrte a vádlott-társának a sértettet sanyargató, brutális viselkedését, hanem a gyermek sérelmére időnként még bántalmazásra is biztatta, sőt maga is alkalmazott verést, jóllehet nem olyan mértékben és módon, mint ahogyan azt az I. r. vádlott tette. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint – szemben a védő érveivel – nem menti a II. r. vádlott magatartását az élettársához való érzelmi kötődése, de az időnként őt is ért tettlegesség sem, miután a változtatásra lehetősége volt. A gyermeket azonban – kérésük ellenére – sem az anyai nagyszülőknek, sem a vérszerinti apának nem adta át. Teljes közömbösséget tanúsított a sértett sorsa iránt a kórházi kezelésének ideje alatt is, annak ellenére, hogy előre tudta, az I. r. vádlott közelében a sértett testi épsége állandó veszélyben van, és erre a kórházban a rokona figyelmét még külön fel is hívta.
Mindezek a körülmények egyúttal az II. r. vádlott alanyi bűnösségének magasabb fokát is jelzik, és minthogy cselekményének tárgyi súlya is jelentős, a vele szemben alkalmazott büntetés e körülményekkel nem áll arányban. Következésképpen nemhogy a büntetés enyhítése, hanem annak a lényeges súlyosítása volt indokolt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az ügyészi fellebbezést e tekintetben alaposnak találva a II. r. vádlott fő- és mellékbüntetését egyaránt súlyosította, a szabadságvesztést 4 évi börtönbüntetésre, a közügyektől eltiltás tartamát 5 évre súlyosította.
Ami az I. r. vádlott egyéb cselekményeinek a minősítését illeti, a megyei bíróságnak azzal a jogi álláspontjával, miszerint az 1999. márciusától kezdődően megvalósított testi épséget sértő cselekmények oly szorosan tapadnának az ölési magatartáshoz, hogy azoknak bűnhalmazatban történő megállapítására nincs lehetőség, a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, e cselekményekre nézve a külön felmentő rendelkezés meghozatala – a megyei bíróság jogi megoldása mellett is – téves, minthogy a bíróságot a jogi minősítésre vonatkozó ügyészi indítvány nem köti (Be. 173. §), ekként pedig – a vádhoz kötöttség elvének sérelme nélkül – a vádlott több cselekményét akár egységesként is minősítheti, de erre az adott ügyben – a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint nem volt lehetőség. Az ugyanis aligha kétséges, hogy az I. r. vádlott akkor, amikor a sértettnek a karját eltörte, ökölütéssel ajaksérülést okozott, ujjait megégette, illetve nemi szervét gumigyűrűvel elszorította, nem ölési, hanem még ,,csak'' testi sértés okozására irányuló szándékkal cselekedett. Miután e magatartásai időben is elkülönülnek az ölési cselekménytől, és azokat ugyanazon sértett sérelmére, rövid időközökben, egységes akarat-elhatározásból, motívumból fakadóan és valamennyi esetben nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva valósította meg, a Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlott terhére valóságos anyagi halmazatban ezeket a cselekményeket is – a felmentés egyidejű mellőzésével – felróhatónak látta.
A sértett 1999. március-áprilisában mindössze négy éves volt, emiatt életkorából adódóan védekezésre képtelennek kell tekinteni. Erre, továbbá az égéssel okozott sérülés különösen kegyetlen voltára, e sérülés, valamint a karsérülés és a nemi szerv lekötése miatti maradandó fogyatékosság lehetőségére figyelemmel értékelte a Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlottnak ezeket a cselekményeit a – Btk. 12. §-ának (2) bekezdésére is tekintettel – a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (3) és (4) bekezdés II. fordulata szerint minősülő, folytatólagosan, a védekezésre képtelen személy ellen, részben különös kegyetlenséggel elkövetett és maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntetteként.
Az ölési cselekmény minősítésével – figyelemmel a számos egyéb friss sérülésre is – a megyei bíróság által részletezett jogi indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett.
A bűnösség körének a fenti cselekménysorozattal történő bővülése miatt az I. r. vádlott terhére immár cselekményeinek többszörös halmazata szólt, terhére kellett értékelni a testi épséget sértő cselekményeinek a folytatólagosságát, annak többszörös minősülését, valamint az élet és testi épség elleni bűntettek országos gyakoriságát is.
A megvalósított bűntettek jelentős, az ölési cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a vádlott alanyi bűnösségének magasabb foka, valamint a súlyosító tényezők nagy száma és azok nyomatéka miatt a büntetés enyhítése szóba nem jöhetett. Ellenkezőleg, a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy szükséges-e életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása, avagy a büntetés célja határozott tartamú büntetéssel is még elérhető.
Miután az I. r. vádlott büntetve még nem volt, a tények egy részét beismerte, megbánást is hangoztatott, továbbá az események ilyen végkifejletében – a legfőbb ügyész képviselője által is jelzett – társadalmi közömbösség is némileg közrehatott, a Legfelsőbb Bíróság úgy vélte, a határozott ideig tartó szabadságvesztés is kiszabható, ám a büntetés céljának eléréséhez szigorú büntetés alkalmazása indokolt.
Mindezekre figyelemmel az ügyészi fellebbezést ebben a részében is alaposnak találva, a Btk. 85. §-ának (3) bekezdése szerint felemelt büntetési tétel keretein belül a főbüntetést 18 évi fegyházbüntetésre súlyosította, egyéb helyes rendelkezéseiben a megyei bíróság ítéletét pedig helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf.IV.8/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás