PK BH 2002/304
PK BH 2002/304
2002.08.01.
A Magyar Szabadalmi Hivatal védjegyoltalom használat hiánya miatti megszűnését megállapító határozatának megváltoztatása iránti nem peres eljárásban előterjesztett igazolási kérelem elbírálása [1997. évi XI. tv. 42. § (1)–(2) bek., 77. § (4) bek., 79. §, 88. §; Pp. 107. § (1) bek., 109. § (2) bek.].
A kérelmező jogi képviselője a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatát 2000. március 17-én átvette. Ezt követően 30 nap állt rendelkezésére, hogy a bíróságtól a határozat megváltoztatását kérje. Ez a határidő (a munkaszüneti napra is tekintettel) 2000. április 17-én letelt. A kérelmező 2000. április 18-án nyújtotta be megváltoztatás iránti kérelmét a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz, amelyet 2000. május 29-én továbbítottak a Fővárosi Bírósághoz.
A Fővárosi Bíróság 2000. szeptember 29-én kelt végzésével a megváltoztatási kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A jogerős végzés álláspontja szerint a kérelmező a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. tv. (Vt.) 77. §-ának (4) bekezdésében meghatározott határidőt elmulasztotta, ezért – a Vt. 79. §-ára utalással – a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének h) pontja alapján a megváltoztatási kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
A kérelmező jogi képviselője útján 2000. október 13-án a határidő elmulasztása miatt igazolási kérelmet terjesztett elő. Ebben arra hivatkozott, hogy az ügyvédi irodának az az alkalmazottja, aki 2000. március 17-én az MSZH határozatát átvette, sportbaleset miatt orvosi kezelésre szorult, és ebből eredően csak 2000. március 20-án (hétfőn) lett érkeztetve a határozat. A megváltoztatási kérelem benyújtásának határidejét ettől számították. Emiatt késte el a kérelmező a megváltoztatási kérelem benyújtására nyitva álló határidőt.
A Fővárosi Bíróság a kérelmező által előterjesztett igazolási kérelmet is érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A jogerős végzés álláspontja szerint az MSZH határozatának megváltoztatására irányuló kérelmet a polgári nem peres eljárás szabályai szerint a Pp. rendelkezéseinek alkalmazásával kell elbírálni. A Pp. 107. §-ának (1) bekezdése szerint a mulasztástól számított három hónap eltelte után igazolási kérelmet előterjeszteni nem lehet, és azt mint elkésettet a Pp. 109. §-ának (2) bekezdése alapján érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani. A jelen ügyben ,,a megváltoztatási kérelem benyújtására nyitva álló határidő 2000. április 16-án (helyesen: 17-én) letelt, így legkésőbb 2000. július 16-ig élhetett volna igazolással a kérelmező'', melyet elmulasztott.
A Fővárosi Bíróság jogerős végzése ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a kérelmező a jogerős végzés hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint a jogerős végzés tévesen utasította el az igazolási kérelmet érdemi vizsgálat nélkül, mert az MSZH határozatának megváltoztatása iránti ügyben a bíróság előtti nem peres eljárásban a Vt. 88. §-ának rendelkezése szerint a Vt. 42. §-át kellett volna alkalmazni, amely szerint az igazolás határideje hat hónap, amit a kérelmező nem mulasztott el.
Az ellenérdekű felek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős végzés hatályában való fenntartását kérték. Arra hivatkoztak, hogy a jogerős végzés érdemben helytálló, mert a kérelmező egyrészt az igazolás szubjektív határidejét mulasztotta el, másrészt érdemben alaptalanul élt igazolással, mert nem valószínűsítette, hogy önhibáján kívül mulasztotta el a határidőt.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
Helytállóan állapította meg a jogerős végzés, hogy az MSZH határozatának megváltoztatására irányuló kérelmet a bíróság általában a polgári nem peres eljárás szabályai szerint bírálja el. A Vt. 79. §-a alapján azonban csak a Vt.-ben foglalt eltérő rendelkezések hiányában van lehetőség a nem peres eljárás, illetve a Pp. szabályainak megfelelő alkalmazására. Ebből következik tehát, hogy az MSZH határozatának megváltoztatása iránti bírósági eljárásban elsődlegesen a Vt. szabályait kell alkalmazni.
A Vt. 88. §-a a bíróság előtti eljárásban előterjesztett igazolásról úgy rendelkezik, hogy a Vt. 42. §-ának rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A Vt. 42. §-ának (2) bekezdése alapján az igazolás előterjesztésének objektív határideje hat hónap. A kérelmező az elmulasztott határidő utolsó napjától számított hat hónapon belül nyújtotta be igazolási kérelmét. Elfogadta ezen túlmenően a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a kérelmező csak a megváltoztatási kérelmet elutasító jogerős végzés alapján szerzett tudomást arról, hogy a megváltoztatási kérelem benyújtására nyitva álló határidőt elmulasztotta. Ehhez képest a Vt. 42. §-ának (1) bekezdésében meghatározott 15 napon belül terjesztette elő kérelmét. Azt tehát érdemben kellett elbírálni.
A Vt. 42. §-ának (1) bekezdése alapján az igazolási kérelemben elő kell adni a mulasztás okát és a mulasztás vétlenségét valószínűsítő körülményeket. A kérelmező a mulasztás okát előadta, amellyel azonban nem valószínűsítette, hogy önhibáján kívül nyújtotta be megváltoztatási kérelmét a határidőn túl.
A korábban folyamatban volt ügyhöz csatolt, 2000. október 13-án kelt orvosi igazolásból mindössze annyi állapítható meg, hogy a H. A. nevű személy 2000. március 15-én (két nappal az irat átvételét megelőzően) ismételt sportbalesetet szenvedett, és emiatt dagadt csuklója fájt. Ez az igazolás nem alkalmas még annak valószínűsíthető megállapítására sem, hogy a kérelmező képviselőjének alkalmazottja önhibáján kívül akadályozva volt abban, hogy az MSZH 2000. március 17-én átvett határozatait ezzel a nappal érkeztesse.
Ettől függetlenül az a kérelmező bejelentése alapján megállapítható, hogy az MSZH határozata 2000. március 20-án az ügyvédi irodában érkeztetve lett. Ekkor az iratot átvevő alkalmazott közölhette volna, hogy az irat átvétele valójában már az előző héten, 2000. március 17-én szabályszerűen megtörtént. A mulasztást tehát nem az eredményezte, hogy az irat az esetleges sportbalesetből eredően csak március 20-án lett érkeztetve, hanem az, hogy az alkalmazott elmulasztotta közölni az ügyintézővel a kézbesítés tényleges időpontját. Ez a mulasztás az ügyvédi iroda alkalmazottjának felróható, ami érdemben alaptalanná tette az igazolást, és kizárta annak valószínűsíthető megállapítását, hogy a kérelmező képviselője a határidőt önhibáján kívül mulasztotta el. Ezért az igazolási kérelmet érdemben kellett mint alaptalant elutasítani.
Eltérő jogi álláspontja miatt a jogerős végzés az igazolási kérelmet érdemben nem bírálta el. A Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján azonban – miután a döntéshez szükséges tények megállapíthatóak voltak – a Legfelsőbb Bíróság a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott azzal, hogy az igazolási kérelem érdemi elutasításáról döntött. (Legf. Bír. Pfv.IV.20 111/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
