Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

PK BH 2002/309

PK BH 2002/309

2002.08.01.
A perbeli önkormányzati bérlakást határozatlan időre a felperes édesanyja, V. T.-né bérelte. A bérlő 1995. október 11-én bejelentette az I. r. alperesnek, hogy a lakások és helyiségek bérletére valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 45. §-a alapján vételi jogát gyakorolni kívánja. Kérelmének nyilvántartásba vételét követően, 1995. november 4. napján a bérlő elhunyt. A felperes – aki a bérlő egyetlen gyermeke – 1995. november 13-án jelentette be vételi szándékát, majd 1997. április 21-én benyújtotta az I. r. alpereshez a bérlő 1995. október 28-i keltezésű nyilatkozatát, amelyben a bérlő hozzájárult ahhoz, hogy a vételi joggal a felperes éljen, és – haszonélvezeti jogának kikötése mellett – lemondott e jogáról.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az édesanyja által bérelt lakásra megilleti a vételi jog. Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, a II. r. alperes az egyesített perben előterjesztett keresetével (a továbbiakban: viszontkeresetével) a felperest a lakás kiürítésére kérte kötelezni.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, ugyanakkor a II. r. alperes viszontkeresetének helyt adott, és a felperest a lakás kiürítésére, valamint birtokba bocsátására kötelezte. Indokolásában egyrészt arra mutatott rá, hogy a felperes csupán 1997. április 21-én csatolta be a bérlő az Ltv. 45. §-a (1) bekezdése d) pontjának megfelelő hozzájáruló nyilatkozatát, az igényérvényesítésre nyitva álló 1995. november 30-i határidőt tehát elmulasztotta, ezért vételi joga elenyészett. Másrészt kifejtette, hogy az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a 45/1995. (IX. 15.) ÖK rendelettel módosított 15/1994. (V. 3.) ÖK rendelet (a továbbiakban: ÖK rendelet) 1995. december 31-ig hatályos 3. §-ának (1) bekezdése, valamint a 3/A. §-a alkotmánysértő volt, de mivel e rendelkezések 1995. december 31-től – módosítás folytán – hatályukat vesztették, nem rendelkezett a megsemmisítésükről. Ennélfogva az 1995. december 31-ig hatályos rendelkezéseket a létrejött jogviszonyokra alkalmazni kell, a megszerzett jogok nem csorbíthatóak. Ugyanakkor a jelen esetben a felperes csupán a vételi szándékot jelentette be, az eladási ajánlat közlésére, illetve elfogadására még nem került sor, azaz a jogviszony még nem került abba a stádiumba, amikor a szerződést meg lehet, illetve meg kell kötni. A felperes tehát nem szerzett jogot arra, hogy az I. r. alperes megkösse vele az adásvételi szerződést. Mivel a felperes nem szerzett jogcímet a lakás használatára, köteles azt kiüríteni.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította, hogy a felperest vételi jog illeti, és a II. r. alperes viszontkeresetét elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes megfelelt az ÖK rendelet akkor hatályos 3/A. §-ának második mondatába foglalt feltételeknek. Mivel a felperes az igényét az 1995. november 30-i határidő letelte előtt bejelentette, jogot szerzett annak követelésére, hogy az I. r. alperes a jogszabályoknak megfelelő vételi ajánlatot tegyen a számára, és lefolytassa a Ltv.-ben szabályozott eljárást. A felperes e joga nem enyészett el az alkotmánybírósági határozattal, a lakást – a vételi jog jogosultjaként – a szerződés megkötéséig jogszerűen használhatja.
A jogerős ítélet ellen az I. és a II. r. alperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Mindketten a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérték annak helyes indokai alapján. Az I. r. alperes álláspontja szerint a bíróságnak az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII törvény 38. §-a (1) bekezdésének megfelelően – a per tárgyalásának felfüggesztése mellett – alkotmánybírósági eljárást kellett volna kezdeményeznie. Kiemelte, hogy az 1997. április 21-én benyújtott ,,lemondó nyilatkozat'' nem felel meg a teljes bizonyító erejű magánokirat feltételeinek, és nem bizonyított az sem, hogy azt a bérlő írta alá. A II. r. alperes hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Pfv.VIII.22.912/1996. számú eseti döntésére, és sérelmezte, hogy a felperes olyan nyilatkozatot kívánt felhasználni vételi jogának igazolására, amely nem teljes bizonyító erejű magánokirat, így a tulajdonjog megszerzéséhez nem szolgálhat alapul.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelmek – az alább kifejtendők szerint – nem alaposak.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 43. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogszabálynak vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközének megsemmisítése – ide nem tartozó kivételektől eltekintve – nem érinti a határozat közzététele előtt létrejött jogviszonyokat s a belőlük származó jogokat és kötelezettségeket.
A Legfelsőbb Bíróság több iránymutató határozatában (így például a Pfv.III.20.666/1997. számú, a BH-ban 1998. 170. sorszám alatt közzétett döntésében) kifejtette, hogy az Ltv. 45. §-ának (1) bekezdésében szabályozott vételi jog gyakorlásának előfeltétele az önkormányzat által közölt – a jogügylet lényeges feltételeit is tartalmazó – értékesítési ajánlat. A vételi szándék bejelentése csupán az értékesítési folyamat kezdeményezésének minősül, és – amint arra az elsőfokú bíróság ítélete is rámutatott – a vételi jog gyakorlása csak a konkrét tartalmú értékesítési ajánlat alapján történhet. A Ltv. szerinti vételi szándék bejelentése a felek között nem hoz létre polgári jogviszonyt, csupán a jogszerzés törvényben biztosított lehetőségét teremti meg. Az Abtv. idézett rendelkezése a megsemmisített jogszabály alapján már létrejött jogviszonyok érvényességéről szól, e rendelkezés azonban jogértelmezéssel nem terjeszthető ki olyan jogi helyzetekre, amelyeknél a jogügylet tényállási elemi egészben vagy részben hiányoznak. Az elsőfokú bíróság álláspontja helyes tehát abban, hogy a felperest az elhalt bérlő jogán – azaz az ÖK rendelet 3/A. §-ának (1) bekezdése alapján – vételi jog nem illeti meg.
A felperes mind a vételi jognyilatkozat benyújtása, mind pedig a per során jogi képviselő nélkül járt el, így beadványait az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 16. §-ának (3) bekezdése, valamint a Pp. 3. §-ának (1) bekezdése alapján tartalmuk szerint kellett értelmezni. Kétségtelen, hogy a felperes az 1995. november 13-i nyilatkozatában annak alapjául – jogi kérdésekben való járatlansága miatt – az ÖK rendeletet jelölte meg, a Ltv. 45. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében azonban a határozott időre bérbe adott önkormányzati lakásra vételi jog illette meg a bérlő hozzájárulásával az egyenes ági rokonát – így a felperest – is. Ennélfogva bejelentését e jogcímen is előterjesztettnek kell tekinteni.
A bérlő hozzájárulására alapított vételi szándékát a felperesnek 1995. november 30-ig kellett előterjesztenie. Az Ltv. 48. §-ának (1) bekezdése e bejelentésére írásbeli formát írt ugyan elő, de sem az igénybejelentéshez, sem a bérlő hozzájáruló nyilatkozatához nem kívánta meg a Pp. 196. §-ának (1) bekezdése szerinti alakiságoknak megfelelő (teljes bizonyító erejű) magánokiratot. A felperes tehát eleget tett az Ltv. említett rendelkezéseinek, amikor 1995. november 13-án az I. r. alpereshez a vételi jog gyakorlására irányuló nyilatkozatát benyújtotta. Azzal, hogy igénybejelentéséhez nem mellékelte a bérlő írásbeli hozzájárulását, a felperes – határidő alatt és megfelelő formában bejelentett – vételi joga nem enyészett el. A hiány pótlására ugyanis az Áe. 16. §-ának (2) bekezdése szerint felhívás útján utóbb lehetőség nyílt volna, a felperes azonban ezt a hiányt 1997. április 21-én önként pótolta. Téves tehát az elsőfokú bíróság jogi álláspontja, miszerint a felperest a Ltv. 45. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján azért nem illeti meg a vételi jog, mert az igényérvényesítéssel elkésett.
Az alperesek az elsőfokú eljárás során előadták, hogy a hozzájáruló nyilatkozat aláírása nem valódi, nem a bérlőtől származik; e tárgyban azonban bizonyítási indítványt nem terjesztettek elő. A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-a (1) bekezdésének tilalma miatt bizonyítás felvételének akkor sem lenne helye, ha az alperesek erre vonatkozó kérelmet terjesztettek volna elő; a rendelkezésre álló adatok pedig az alperesek tényállításának bizonyítására nem elegendőek.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül meghozott határozatával a jogerős ítéletet eltérő indokolással a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.I/A.21.555/1999. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére