PK BH 2002/312
PK BH 2002/312
2002.08.01.
I. Az egyik házastárs részére leszármazói jogon juttatott vagyoni kárpótlás nem tartozik a közös vagyonba [Csjt. 27-28. §].
II. Tartási szerződés alapján a szerződéskötésben részt nem vett házastárs csak akkor szerez tulajdonjogot, ha tartási szolgáltatásra az életközösség alatt sor került [Ptk. 589. §; 1990. évi XXV. tv. 2. §].
A bíróság jogerős ítéletével a felek 1969. november 5. napján megkötött házasságát felbontotta. A volt közös lakás kizárólagos használatára az alperest jogosította fel, és a felperest a lakás elhagyására kötelezte. Az ingatlannak a felperes nevén nyilvántartott 1/2 részilletőségét, továbbá a garázsingatlan 1/2 felperesi illetőségét – közös tulajdon megszüntetése címén – az alperes tulajdonába adta. Az alperes kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott, de a felek közös tulajdonában álló ingatlanon a közös tulajdont akként szüntette meg, hogy az ingatlant a felperes tulajdonába adta, és kötelezte az alperest, hogy az ingatlant bocsássa a felperes birtokába.
Az ingóságokat természetben osztotta meg, és ezek között az alperes tulajdonába adta a Dunabanknál és a Reálbanknál vásárolt értékjegyeket 177 139 forint, míg a Kereskedelmi és Hitelbanknál vásárolt letéti jegyeket 1 333 014 forint értékben. Az alperes birtokában maradt 16 228 ATS és 277 838 DM devizát a napi árfolyamon számítva 536 528 forint értékben bocsátotta az alperes tulajdonába.
Az ingatlanok, az ingóságok és az értékpapírok elszámolásának eredményeként kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 290 265,50 forint értékkülönbözetet, ezen felül pedig 134 898 forintot az alperes részéről térítendő rezsiköltség címén.
A megállapított tényállás szerint a felek életközössége 1993. július 1. napján szűnt meg.
Az utolsó közös lakást képező ingatlant korábban az alperes részére utalták ki szolgálati lakásként, amelynek megvásárlására a 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet és az annak végrehajtása tárgyában kiadott 16/1969. (IX. 30.) ÉVM-MÉM-PM rendelet szabályai szerint az 1992. október 31-én megkötött adásvételi szerződéssel került sor. A szerződés szerint az ingatlan tulajdonjogát a felek egyenlő arányban szerezték meg, a lakás vételára 226 875 forint volt, melyből az alperes 144 960 forintot a szülei után járó, de saját jogán kapott kárpótlási jeggyel egyenlített ki. A fenti összegű teljesítésre figyelemmel a felek 40 % vételárkedvezményben részesültek, a kárpótlási jegyeken túl fizetési kötelezettségük nem maradt. Az ingatlanforgalmi szakértői vélemény szerint a lakás forgalmi értéke a közös tulajdon megszüntetésének időpontjában 3 100 000 forint volt.
Az 1/2-1/2 illetőségben közös tulajdonú garázs 350 000 forint forgalmi értéket képviselt.
A cs.-i ingatlant a felek 1997-ben vették. Az ingatlan-nyilvántartás szerint az ingatlan az alperes nevén szerepelt, de a szerzés időpontjában fennállott közös vagyoni vélelemmel szemben annak különvagyoni jellegét a Pp. 164. §-a szerint az alperes nem tudta bizonyítani. Az ingatlan szakértői vélemény által meghatározott forgalmi értéke a közös tulajdon megszüntetésekor 3 000 000 forint volt.
A felperes 1992. január 6-án gondozási szerződést kötött a szüleivel, melynek alapján haszonélvezeti joggal terhelt tulajdonjogot szerzett a T.-n Deák utca 13. szám alatt fekvő ingatlanon. Az alperes a gondozási szerződés megkötéséről csak 1997-ben szerzett tudomást. A felperes szerződésből eredő kötelezettségeinek teljesítésére a felek életközösségének megszűnéséig nem volt szükség, és nem is került sor. A felperes édesanyja 1994. április 16-án elhunyt, eddig az időpontig a szülők támogatásra nem szorultak, a felperes tevékenysége csupán abban merült ki, hogy hétvégén meglátogatta a szüleit, ilyenkor a gyermektől általában elvárható figyelmességet tanúsította irántuk.
A felek az életközösség fennállása alatt is részben elkülönülten gazdálkodtak, saját keresményüket külön kezelték, a háztartás vezetésével kapcsolatos kiadásokat nagyrészt a felperes viselte, a közös életvitelhez, tartós fogyasztási cikkekre eszközölt beruházásokhoz az alperes hozzájárult.
Az ING Bank átirata szerint az alperes a bank budapesti fiókjánál 1993. október 21-én 1 300 000 forintot helyezett el a nevére nyitott számlán, melyről 1996. október 25-én 1 338 014 forintot vett fel. Ugyanitt az alperes 1993. november 18-án váltott betétjegyet, melyet 1996. november 21-én kamatokkal 177 139 forint értékben vett fel. Arra hivatkozott, hogy ezeket a pénzügyleteket megbízás alapján teljesítette, a megbízó személyével kapcsolatban azonban közelebbi adatokat nem szolgáltatott. Az értékpapírok beváltását követően az alperes jelentősebb értékű Opel személygépkocsit vásárolt.
Az alperes nevén vezetett devizaszámlákon 1994. április 7-én 21 148 DM, 1995. március 1-jén 16 228 ATS összegű deviza szerepelt, ezeket a számlákat az életközösség fennállása alatt nyitotta, a számlák a jelzett napokon megszűntek.
A felperes 1994. szeptember 26-án az OTP Keszthelyi Fiókjánál helyezett el devizát (DM), a devizaszámla-forgalomból megállapíthatóan a számlán 1996. május 2-ig különböző pénzmozgások követhetőek nyomon. Az általa nyitott további devizaszámlákon 1995. február 7-től kezdődően FRF, ATS és USD devizákat helyezett el.
A felek elszámolásához tartozott ezenfelül a vagyonmérlegben felsorolt ingókon kívül az életközösség megszűnésétől kezdődően a felperes által az alperes helyett kiegyenlített rezsiköltség is.
A jogerős ítélet indokolása szerint azzal, hogy a lakásingatlan megvásárlásához az alperes ,,öröklés'' címén kapott 144 960 forint értékű kárpótlási jegyet használt fel, az ingatlan 63,91%-án különvagyont szerzett, így közös vagyon csupán a forgalmi érték 36,09%-a: 1 118 800 forint. Tekintettel arra, hogy a lakás eredetileg az alperes szolgálati lakása volt, továbbá annak értékében a különvagyonát beszámítva nagyobb tulajdoni hányada van, a másodfokú bíróság a lakás kizárólagos használatára és a közös tulajdon megszüntetése során a magához váltásra is az alperest jogosította fel. A lakáshoz tartozó és az alperes által huzamosabb ideje birtokolt garázsingatlan kizárólagos tulajdonát szintén az alperes részére biztosította.
A cs.-i ingatlan vonatkozásában elfogadta azt a következetes felperesi állítást, hogy az ottani felépítmény lakhatásra alkalmas, ezért ezt az ingatlant a felperes tulajdonába adta, és ennek megfelelően kötelezte az alperest az ingatlan felperesi birtokba adására.
Megállapította, hogy az életközösség megszűnésekor a felek megtakarított pénzeszközökkel rendelkeztek. Az alperes nem bizonyította azt az öröklött különvagyonát, melyet – állítása szerint – forgatva és tőkésítve végül a perbeli letéti és értékjegyek formájában kötött le, de azt sem igazolta, hogy az értékpapírokról való rendelkezésére más személy megbízásából került sor. Az életközösség megszűnését követő három hónapon belül – különvagyonának bizonyítottsága hiányában – a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a közös vagyonból vett értékjegyeket és letéti jegyeket, ezért azokat a hozamukkal együtt a kiváltáskori értékben a közös vagyon körében számolta el. Az életközösség megszűnésekor már megvolt és az alperes rendelkezése alatt álló valutát a közös vagyon megszüntetésekor irányadó napi árfolyamon szintén az alperes tulajdonába adta.
Az ingóságok megosztása során a felperes tulajdonába 265 400 forint, az alperes tulajdonába – az értékpapírokon és a valután felül – 325 450 forint értékű vagyontárgy került.
A másodfokú bíróság a felperes által gondozási szerződés címén tulajdonul megszerzett öröklakást a közös vagyon körén kívül rekesztette. A jogerős ítélet indokolása ezzel összefüggésben tartalmazza, hogy a felperes, bár az édesapja gondozását vállalta, ezen kötelezettségének nem tesz eleget. A felperes édesanyja 1994. április 16-án halt meg. Mindkét szülő nyugdíjjal rendelkezett, és a nyugdíjukat az édesanya varrásból származó többletjövedelme egészítette ki. A felperes a szüleinek az 1992. január 6-i szerződéskötés és az életközösség megszakadása között 1993. júliusáig terjedő időben anyagi szolgáltatást nem teljesített, tényleges gondozásra pedig nem szorultak rá. Ebből következik, hogy a felperes részéről olyan elszámolható szolgáltatásra nem került sor, amely a rokonok közötti támogatás mértékét meghaladta volna, a felperes a közös vagyonból megtérítendő szolgáltatást nem nyújtott szüleinek, ezért az ingatlan közös vagyoni elszámolását a másodfokú bíróság mellőzte.
Az alperes által a felperes teljesítendő hátralékos rezsiköltség összegét a bíróság a lefolytatott bizonyítás adatai alapján határozta meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes részére felülvizsgálati, az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel élt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében törvénysértésként arra hivatkozott, hogy az alperes által a lakás megvételére felhasznált kárpótlási jegyeket alperesi különvagyonként nem lehet számításba venni, mert a Csjt. 28. §-ának (1) bekezdésében írt szerzési jogcímek szűken értelmezendők. A fellebbezésére visszautalva kifogásolta azt is, hogy a letéti jegyek kiváltása utáni kamatok nem kerültek elszámolásra, illetve álláspontja szerint a valuta ellenértékét is a jogerős ítéletben meghatározott mértéknél magasabb összegben kellett volna az alperes terhére figyelembe venni.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a felperes által az életközösség fennállása alatti gondozási szerződéssel tulajdonul megszerzett ingatlan fele tulajdoni illetőségére tartott igényt, az ingatlan forgalmi értékét 4 000 000 forintban jelölte meg, és azzal érvelt: a szerződés ,,szerencsejellegéből'' következik, hogy a tényleges tartás illetve gondozás hiánya nem eredményezheti azt, hogy az egyébként közös vagyoni szerzés a felperes javára a Csjt. 28. §-a szerinti különvagyont keletkeztessen. Kérte továbbá a terhére elszámolt valutának a vagyonmérlegből való mellőzését, mert ,,emlékezete szerint'' a felperes nevén hasonló összegű devizaszámla szerepel.
A felülvizsgálati, illetve csatlakozó felülvizsgálati kérelmek alaptalanok.
A lakás megvételére felhasznált kárpótlási jegyekkel kapcsolatban a perben igazolt tény, hogy a tulajdonszerzésre kizárólag az alperes kárpótlási jegyei ellenértékeként került sor, melyről a felperes személyesen adta elő, hogy ,,azért lett véve a kárpótlási jegyen a lakás, mert ez látszott célszerűnek'' (17. sorsz. jkv. 5. old.), tehát a vétel fedezetére vonatkozó döntésről a felperes is tudott.
Tény, hogy a Csjt. 28. §-a – a 27. §-ban írt közös vagyoni vélelemmel szemben – taxatív felsorolást tartalmaz arra nézve, hogy az életközösség alatt szerzett vagyon mely köre minősül valamely házastárs különvagyonának, ezért a bírói gyakorlat ezt a felsorolást nem bővítheti. Az utóbbi idők gazdasági-politikai és az ezt követő jogszabályi változásai azonban a tulajdonszerzésnek olyan új jogcímeit teremtették meg, amelyekkel összefüggésben az ítélkezési gyakorlatnak jogértelmezés útján állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy bizonyos jogcímek a jogszabályban előírt különvagyoni kategóriák részét képezik-e vagy sem.
A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 2. §-ának (2) bekezdése az 1. §-ban írt, kárt szenvedett személyek halála esetére a kárpótlás jogosultjaként – saját jogon – elsődlegesen a károsult leszármazóját jelöli meg. Ez a jogintézmény magában hordozza a törvényes öröklés lényeges elemeit, amennyiben a közvetlen kárt szenvedett felmenő számára részlegesen visszajuttatni kívánt magántulajdon jogszabályi rendelkezés folytán és ellenszolgáltatás nélkül háramlik a leszármazóra. Ezáltal a kárpótlás kizárólag az abban részesülő házastárs személyéhez kötődő vagyon, melynek megszerzésében csakis a leszármazás ténye a meghatározó, házassági vagyonjogi szempontból ezért a Csjt. 28. §-ának b) pontjában foglalt különvagyoni körbe tartozik. Nem sértett tehát jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor a vételárba beszámított kárpótlási jegyek értékét az alperes különvagyonaként vette figyelembe, majd az így egy összegben kifizetett vételárrész után járó kedvezményt mint a különvagyon hasznát a Csjt. 27. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával közös vagyonnak tekintette, és a fentiek alapján határozta meg a feleknek az ingatlanon fennálló, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéstől eltérő tulajdoni hányadait. Helyes döntést hozott a bíróság akkor is, amikor a perbeli lakás kizárólagos használatára és a tulajdonjog megváltására az alperest jogosította fel, amit indokolttá tett az, hogy a lakás korábban szolgálati lakásként az alperes önálló bérlete volt, és az ingatlan tulajdonjogának megszerzése után az alperest lényegesen nagyobb tulajdoni hányad illette meg.
A közös vagyonként elszámolt letéti jegyek és az alperes birtokában maradt valuta összegszerű elszámolásának sérelmezése mellett a felperes konkrét jogszabályi rendelkezés megsértésére nem hivatkozott, csupán a fellebbezésében írtakra utalt vissza. Az így előterjesztett felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásra nem alkalmas, mert a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a felülvizsgálati eljárásban konkrétan meg kell jelölni a jogszabálysértést, nem elegendő a korábbi beadványokra utalni (BH 1995/2/99.).
A csatlakozó felülvizsgálati kérelem kapcsán elsődlegesen a gondozási szerződéssel szerzett közös tulajdon kérdésében kellett állást foglalni. Ezt a szerződést a felperes a szüleivel az életközösség fennállása alatt kötötte meg, az általános ítélkezési gyakorlat szerint pedig a házassági életközösség fennállása alatt megkötött tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződéssel megszerzett vagyontárgyak a házastársak közös vagyonába kerülnek akkor is, ha a szerződés megkötésében csak az egyik házastárs vett részt, és – ingatlan esetében – a tulajdonjogot az ingatlan-nyilvántartásban egyedül az ő javára jegyzik be (BH 1992/7/465.).
A tartásra, gondozásra kötött szerződés fenti megítélése a Csjt. 27. §-ában írt közös vagyoni vélelemből vezethető le, és arra a feltételezésre épül, hogy a szerződés alapján a vagyonszerzés ellenérték – valamilyen szerződésben foglalt pénzbeni vagy természetbeni szolgáltatás – fejében történik, a vagyonközösség fennállása mellett pedig közömbös, hogy ezt a szolgáltatást melyik házasfél nyújtja, mert a szerzésben való részvételüket a vélelem szerint együttesnek kell tekinteni. Az ilyen tárgyú szerződésekben az ún. ,,szerencse-elem'' csak a ténylegesen teljesített szolgáltatások mennyiségében, illetve időtartamában nyilvánul meg.
Az alapul szolgáló ügyben azonban maga az alperes is azt hangsúlyozta, hogy a felperes a gondozási szerződés alapján semmiféle szolgáltatást nem nyújtott a szüleinek, és a peres adatok szerint a felperesi szülők a felek házassági életközösségének fennállása alatt erre nem szorultak rá és nem is tartottak igényt. Ennyiben tehát a jelen jogvita az ítélkezési gyakorlatot tükröző, közzétett eseti döntésekben foglalt tényállásoktól alapvetően különbözik: az életközösség fennállása alatt a gondozási szerződés alapján a felperes ellenszolgáltatás nélkül szerzett tulajdonjogot, ezért nem törvénysértő a jogerős ítéletben kifejtett az az álláspont, hogy a gondozási szerződésből eredően a házastársak között olyan elszámolható vagyoni szolgáltatás teljesítésére nem került sor, amelyet a házastársi közös vagyon megosztása során figyelembe kellene venni.
A csatlakozó felülvizsgálati kérelemben írt az a kifogás, hogy a bíróság a felperes nevén szereplő devizaszámlákat nem vetette össze a terhére beállított devizával, szintén alaptalan. Az alperes nevén az életközösség fennállása alatt nyitott devizaszámlák szerepeltek, míg a felperes az első ilyen számlát 1994. szeptember 26-án – az életközösség megszűnése után több mint egy évvel később – nyitotta az OTP Keszthelyi Fiókjánál, amikor a DM-et helyezte el, majd 1995. február 7-től kezdődően tett be FRF-et, ATS-t, USD-t, amely pénzeszközökről – az ellenkező bebizonyításáig – már nem állapítható meg, hogy azok az életközösség megszűnésekor megvoltak, és a felek közös vagyonát képezték.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.23.866/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás