BK BH 2002/342
BK BH 2002/342
2002.09.01.
Az életveszélyt okozó testi sértést és rablást elkövető, többszörös visszaeső vádlott esetében a felemelt büntetési tételkeret középmértékében megállapított fegyházbüntetés kiszabása indokolt [Btk. 83. §, 97. § (1) bek.; 170. § (5) bek. 1. ford., 321. § (1) bek.].
A megyei bíróság a 2000. szeptember 12. napján kelt ítéletével az I. r. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette és társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt halmazati büntetésül – mint többszörös visszaesőt – 7 évi fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, egyben a városi bíróság korábbi ítéletével kiszabott 4 hónapi börtönbüntetés végrehajtása során engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette.
A megyei bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott és védője a tényállás téves megállapítása miatt és felmentésért fellebbezett. A védő a fellebbezési tárgyaláson a fellebbezését módosította, és az ítélet megalapozatlanságára hivatkozással annak a hatályon kívül helyezését és a bíróságnak új eljárásra utasítását kérte.
A legfőbb ügyész indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a tárgyalás előtt a Be. 248. §-ának (2) bekezdése alapján bizonyítást rendeljen el, tisztázza a sértett sérüléseinek az életveszélyes jellegét, és a fellebbezési tárgyalásra idézze meg az ügyben eljárt igazságügyi orvosszakértőt. A bizonyítás lefolytatása után a legfőbb ügyész képviselője a fellebbezési tárgyaláson az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a tárgyalás előkészítése során tanácsülésen a Be. 248. §-ának (2) bekezdése alapján bizonyítást rendelt el, és az igazságügyi orvosszakértőt az írásbeli véleményének a kiegészítésére hívta fel. A kiegészítő szakértői vélemény megérkezését követően a Legfelsőbb Bíróság tárgyalást tűzött ki, és a tárgyalásra a szakértőt a személyes meghallgatása érdekében megidézte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok megtartásával járt el, az ügy helyes ténybeli és jogi megítélése szempontjából minden lényeges tényt, körülményt megvizsgált, a bizonyítékokat egyenként és összességében is értékelte. Logikus érvekkel számot adott arról, hogy mely bizonyítékoknak miért tulajdonított hitelt érdemlőséget, más bizonyítékokat pedig miért vetett el a tényállás megállapítása során.
A feltárt bizonyítékok megfeleltek a megállapított történeti tényeknek, de a vádlott és a társa által elkövetett bántalmazások eredményeként a sértetten keletkezett sérülések és azok életveszélyes jellege nem volt kellően tisztázott. Az ítélet nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a keletkezett sérülések, a koponyatörés és a sorozatos bordatörések életveszélyes sérülések voltak-e, illetve a koponyatörés és a kétoldalú sorozat-bordatörés közvetlen vagy közvetett életveszélyes állapot kialakulásához vezetett-e. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Be. 240. §-a alapján bizonyítást rendelt el a sérülések jellegének tisztázása érdekében. A fellebbezési tárgyaláson meghallgatta az igazságügyi orvosszakértőt, aki – az időközben benyújtott kiegészítő szakértői véleményre is figyelemmel – a fellebbezési tárgyaláson az írásbeli szakvéleményét lényegében fenntartotta. Eszerint a sértett két anatómiai területen szenvedett el súlyos sérüléseket: egyrészt a mellkason kétoldali sorozat-bordatörést, mely a légzés nehezítettsége folytán közvetetten életveszélyes állapotot eredményezett, másrészt baloldali agyzúzódást – amelyet a balközépfül vérzése is jelzett –, és ez szintén önmagában is közvetetten életveszélyes állapotot hozott létre. Az agyi sérülés esetén ugyanis nem minden esetben jelennek meg az ezzel járó tünetek, ezért annak tisztázására, hogy idegsebészeti beavatkozásra szükség van-e, került sor a CT-vizsgálatra. A CT-vizsgálat eredménye negatív volt ugyan, így elégségesnek mutatkozott a konzervatív kezelés is, ám az elszenvedett sérülések együttesen már olyan egészségromlást eredményeztek, amely indokolta a légcsőtubus bevezetését és a gépi lélegeztetést, és ezálal a sértettnél már a közvetlenül életveszélyes állapot is kialakult. A Legfelsőbb Bíróság az igazságügyi orvosszakértő által a fellebbezési tárgyaláson szóban előterjesztett ezt a kiegészítést és módosítást elfogadta, és úgy ítélte meg, hogy a szakértői vélemény ezáltal szakszerűvé és meggyőzővé vált.
A felvett bizonyítás alapján azonban a Legfelsőbb Bíróság a tényállást a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján kiegészítette az alábbiakkal:
1. A bántalmazások következtében a sértett jobb oldali középfül-vérzéssel járó agyalapi koponyatörést, agyzúzódást és kétoldalú sorozat-bordatörést szenvedett. Mindkét sérülés közvetetten életveszélyes állapotot eredményezett, de ezek a sértettnek együttesen olyan fokú egészségromlását idézték elő, ami szükségessé tette a légcsőtubus bevezetését és a gépi lélegeztetést. Ezáltal a sértett közvetlenül életveszélyes állapotba került.
2. Az alumínium drótnak a sértett nyakára tekerése a sértett nyakán sem külső, sem belső sérüléseket, nyomokat nem okozott.
E kiegészítéssel, illetve helyesbítéssel az elsőfokú bíróság ítélete teljes egészében megalapozottá vált, mentessé vált a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében írt hibáktól, és irányadó volt a fellebbezési eljárásban.
Az I. r. vádlott védője a fellebbezési eljárás során – bár a tényállás megalapozatlanságát állítva, de – valójában a bizonyítékok értékelését támadta. Arra hivatkozott, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a II. r. vádlott terhelő vallomására alapította a tényállást annak ellenére, hogy ez a vádlott-társi vallomás nem volt érdektelen. A bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a II. r. vádlottnak az volt az egyetlen védekezési esélye, ha az I. r. vádlottat terheli a súlyos, életveszélyes sérülések elkövetésével. Az I. r. vádlott az alibijének igazolására is bizonyítást ajánlott fel, de az elsőfokú bíróság azt elutasította, holott ő kezdettől fogva tagadta, hogy ismerte volna a sértettet, hogy a vádbeli napon járt volna a lakásában, és őt ott bántalmazta volna. Az elsőfokú bíróság meg sem próbálta tisztázni a történeti eseményeket, kizárólag a II. r. vádlott vallomását elfogadva állapította meg a tényállást, még a dróttól történt fojtogatás tényére vonatkozóan is, holott ezt a tényt semmiféle orvosi dokumentáció nem támasztotta alá. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megalapozatlannak, felülbírálatra alkalmatlannak találva annak hatályon kívül helyezését kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a védő fellebbezését alaptalannak találta. A tényállást sérelmező és a bizonyítékok értékelését támadó védelmi fellebbezések a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethettek. A rendelkezésre álló bizonyítékok ugyanis egységes zárt láncot alkottak, amelyek alapján kétséget kizáróan az volt megállapítható, hogy az I. r. vádlott volt az, aki a sértettet a II. r. vádlottal együtt szándékegységben olyan súlyosan bántalmazta a sértett nyugdíjának megszerzése érdekében, hogy a sértett közvetlenül életveszélyes állapotba került. A tényállás megállapítására – a védői érveléstől eltérően – nem a II. r. vádlott terhelő, hanem a sértett határozott, az I. r. vádlottat is felismerő és azonnal megjelölő vallomása alapján került sor. A sértett még a kórházba szállítását megelőzően a fia előtt úgy nyilatkozott, hogy őt egy általa név szerint nem ismert szomszéd falubeli férfi bántalmazta, aki most szabadult a börtönből. Ennek alapján tudta beazonosítani a megjelölt személyeket a sértett fia, és így került a rendőrség látókörébe a II. r. vádlott is. Tény, hogy a II. r. vádlott vallomására csak később került sor, aki beismerő vallomást tett, de a döntő az volt, hogy az I. r. vádlottat a sértett mindenkor, a tárgyaláson történt szembesítéskor is határozottan felismerte. A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott és védői érveléseit ésszerű érvekkel utasította el.
A tényállásból okszerűen vont következtetést az elsőfokú bíróság mindkét vádlott bűnösségére, és a cselekmények jogi minősítése is törvényes. Az irányadó tényállás alapján a vádlottak a sértettet a pénzének, a nyugdíjának a megszerzése érdekében bántalmazták. Az I. r. vádlott a földre került sértettet meg is rugdosta, ököllel az orrát és a száját ütötte. Ekkor tisztában volt azzal, hogy a sértett akár életveszélyes sérülést is szenvedhet, de ez iránt közömbös maradt, ezért a bekövetkezett életveszélyes eredmény tekintetében őt eshetőleges szándék terheli.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a rendelkezésére álló bizonyítékokból arra következtetett, hogy a vádlottak szándéka csak a sértett testi épségének a sértésére és nem az életének kioltására irányult. Minthogy a sértett nyakán fojtogatásra utalóan sem külső, sem belső elváltozásokat nem találtak, így az ölési szándék nem volt bizonyított.
A büntetés kiszabásával összefüggésben jelentkező enyhítő és súlyosító körülményeket a bíróság helyesen sorolta fel, és a súlyuknak megfelelően értékelte. További súlyosító körülményként értékelte azonban a Legfelsőbb Bíróság, hogy az I. r. vádlott a magánlaksértés vétségét is elkövette, hogy a fiatalkorú, büntetlen előéletű vádlottat is belevitte a bűncselekmény elkövetésébe; a társtettesi elkövetést és a kezdeményező szerepét.
Az enyhítő körülmények köréből azonban mellőzte a Legfelsőbb Bíróság az elkövetési érték csekély voltát, mivel ennek a rablás elkövetése során különösebb jelentősége nincs.
A többszörös visszaeső I. r. vádlottal szemben a közvetlen életveszélyt okozó testi sértési cselekmény miatt – a Btk. 97. §-ának (1) bekezdése értelmében kiszabható halmazati büntetés tételkeretei között (2-12 év) a kiszabott 7 évi fegyházbüntetés a középmértéket nem haladja meg. Ez a büntetés a feltételes szabadság alatti elkövetésre is figyelemmel inkább enyhének, mintsem eltúlzottnak tekinthető. Ezért a büntetés további enyhítésére nem kerülhetett sor .
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. (Legf. Bír. Bf.III.2568/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás