BK BH 2002/345
BK BH 2002/345
2002.09.01.
A személyi szabadság megsértését megvalósítja, aki a sértettet erőszak alkalmazásával megfosztja annak a lehetőségétől, hogy a szomszédból való telefonálás céljából a lakásból eltávozzék [Btk. 175. § (1) bek.].
II. A magánlaksértést mint felbujtó valósítja meg, aki felkéri az ismerősét, hogy magát rendőrként feltüntetve, hivatalos eljárást színlelve menjen be a sértett lakásába, és a sértett erre tekintettel engedélyezi, hogy a lakása zavartalan használatához fűződő joga sérelmet szenvedjen [Btk. 176. § (1) bek., 21. § (1) bek., 28. §].
A városi bíróság az 1999. június hó 4. napján meghozott – és a megyei bíróság ítélete folytán 2000. január 26. napján jogerőre emelkedett – ítéletével az I. r. terheltet társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és felbujtóként megvalósított magánlaksértés vétsége miatt – halmazati büntetésül – 240 napi tétel, napi tételenként 400 forint pénzbüntetésre ítélte, ellenben az 1 rb. magánlaksértés vétségének vádja alól felmentette.
A megállapított tényállás lényege a következő. R. K. 1996 júniusában a férjével – az ügy sértettjével – az együttélést megszakította, és a közös lakásukat végleg elhagyta. 1997. március 10-én délután R. K. – a sértett korábbi jogi képviselőjének, az I. r. terheltnek a társaságában – a sértett által használt lakásba ment, hogy onnan a személyes holmijait elhozza. Ezt a sértett nem kifogásolta, de a helyszínre kívánta hívni az ügyvédjét, amit az I. r. terhelt oly módon akadályozott meg, hogy a telefonkészülék fali dugóját kiszakította. A sértett ezt követően kifelé indult, hogy a szomszédtól telefonáljon, az I. r. terhelt és R. K. azonban erőszakkal lefogta és visszahúzta őt, így a sértett nem tudta elhagyni a lakást.
Végül az I. r. terhelt – azért, hogy a rendőrség értesítését elkerülje – felajánlotta a sértettnek, hogy ő fogja hívni a rendőröket. Ám az I. r. terhelt nem a rendőrségre telefonált, hanem ismerősét, a II. r. terheltet hívta fel, kérve, hogy hivatalos személyi minőséget színlelve jelenjen meg a helyszínen, és – amíg R. K. csomagol – a sértett figyelmét kösse le. A II. r. terhelt meg is érkezett, és a magyarul nem tudó sértett előtt magát – a katonai nyugdíjas igazolványát felmutatva – rendőrnek adta ki. A II. r. terhelt hivatalos eljárás látszatát keltve elkérte a sértett útlevelét, iratait, majd mintegy másfél órán keresztül a lakásban szóval tartotta a sértettet.
Az elsőfokú bíróság másodfokon felülbírált jogerős ügydöntő határozata ellen – a védője útján – az I. r. terhelt nyújtott be rendkívüli felülvizsgálati indítványt az 1998. évi XIX. törvény 424. §-a (2) bekezdésének a) pontjában megjelölt anyagi jogi és a 425. § (1) bekezdésében írt eljárásjogi okból. Az indítványban kifejtettek szerint a vád nem volt törvényes, minthogy nem tartalmazta a vád tárgyát képező cselekmény leírását, a törvényi tényállási elemek tükrében. Az indítvány szerint a Btk. 175. §-ának (1) bekezdésében foglalt elkövetési magatartás – a személyi szabadságtól megfosztás – erőszak, illetve fenyegetés alkalmazását nem igényli ugyan, de mindenképpen olyannak kell lennie, amely a sértettet a mozgásában, a tartózkodási helyének megváltoztatásában ténylegesen akadályozza. Az adott esetben viszont a sértett nem volt akadályoztatva. Az indítvány érveléséből kitűnően nem állapítható meg az I. r. terhelt felbujtói magatartása a magánlaksértés vétségét illetően sem, mivel e tények pusztán azon alapulnak, hogy a sértett utólag értékelte át a vele történteket. Mindezektől függetlenül fennállt a cselekmények társadalomra veszélyességének elkövetéskori csekély foka is (Btk. 28. §), amelyre tekintettel az eljárás megszüntetésének lett volna helye.
A legfőbb ügyész az első- és másodfokú bíróság határozatának a hatályában fenntartására tett indítványt. Figyelemmel arra, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény jelenleg nem hatályos (mivel a hatálybalépés időpontját az 1999. évi CX. törvény 171. §-ának (1) bekezdése 2003. január 1. napjára módosította), a Legfelsőbb Bíróság a védői beadványt tartalma szerint bírálta el, és azt a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjára, valamint a 284/A. § (2) bekezdésére alapozott felülvizsgálati indítványnak tekintette.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A Be. 284/A. §-ának (2) bekezdése értelmében a Be. 250. §-ának III. pontjában meghatározott perrendi szabálysértés – a törvényes vád hiányában történő bírósági eljárás – kétségtelenül felülvizsgálatot lehetővé tevő ok. Az adott ügyben azonban megállapítható, hogy a vád az arra jogosulttól származott, mivel az I. r. terhelttel szemben a vádiratot az illetékes városi ügyészség nyújtotta be, és ez a vádirat – amely egyébként tartalmi kellékeit illetően mindenben megfelelt a Be. 146. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak – félreérthetetlenül rögzítette a vád tárgyát. Ebből következően pedig a törvényes vád hiánya fel sem merülhet.
A Btk. 175. §-ának (1) bekezdésében részletezett bűncselekmény elkövetési magatartása másnak a személyi szabadságtól bármilyen módon történő megfosztása. Ehhez az elkövetési magatartáshoz tartozik minden olyan szándékos cselekmény, amely a sértettet mozgási szabadságától, illetőleg tartózkodási helyének szabad megválasztásától – akár rövid időre is – jogellenesen megfosztja. Az irányadó tényállásból kitűnik, hogy az I. r. terhelt és R. K. jogos indok nélkül, erőszakkal akadályozta meg a sértettet abban, hogy – telefonálás céljából – lakását elhagyja. A mozgás, helyváltoztatás átmeneti lehetetlenné tétele pedig olyan bűnös tevékenység, amely a személyi szabadság megsértése bűntettének felrovására ad alapot.
Ugyancsak törvényes az I. r. terhelt bűnösségének a felbujtóként elkövetett magánlaksértés vétségében történt megállapítása is. A Btk. 176. §-ának (1) bekezdése értelmében magánlaksértés bűncselekményét valósítja meg ugyanis az, aki másnak a lakásába hivatalos eljárás színlelésével megy be, vagy ott bent marad. A magánlaksértés vétségének e fordulatánál a hivatalos ténykedés – valótlan és megtévesztő – hangoztatása ad alapot a lakásba való akadálytalan behatolásra vagy benn tartózkodásra, mivel a sértett éppen erre tekintettel engedélyezi, hogy a lakás zavartalan használatához fűződő joga sérelmet szenvedjen. A tényállást alapul véve nem kétséges, hogy a sértett kizárólag azért engedte be a lakásába a II. r. terheltet, mert a nevezett rendőrnek tüntette fel magát, és ilyen minőségében hivatalos eljárást színlelve intézkedett. Erre viszont a II. r. terheltet – az előzményekről is tájékoztatva – az I. r. terhelt bírta rá, ilyen módon a fenti cselekményhez kapcsolódó ez a magatartása felbujtásként értékelendő.
A Btk. 28. §-ára alapozottan nem kerülhetett sor az I. r. terhelttel szemben az eljárás megszüntetésére. Az I. r. terhelt jogi végzettséggel rendelkezik, tőle – ügyvédi foglalkozásánál fogva – a jogkövető magatartás kiváltképpen elvárható volt. A cselekményeket mindemellett a külföldi, magyarul nem tudó, a helyi viszonyokkal kellően tisztában nem levő, ennek következtében kiszolgáltatott helyzetű sértett sérelmére vitte véghez. Ekként pedig azok az elkövetéskor korántsem voltak olyan csekély fokú társadalomra veszélyességet kifejezőek, amelyre tekintettel a legenyhébb büntetés kiszabása is szükségtelen lett volna.
Mindezeket figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság – a felülvizsgálati indítványnak nem adva helyt – a megtámadott határozatokat az I. r. terheltet érintően hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.IV.2140/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás