38/2002. (IX. 25.) AB határozat
38/2002. (IX. 25.) AB határozat1
2002.09.25.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 30. §-a alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 30. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte.
Álláspontja szerint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslati jog gyakorlásának feltételét, a fellebbezéssel megtámadható döntés megismerhetőségét korlátozza a Cstv. 30. §-ának a zálogjoggal kapcsolatos törvényi szabályozás módosításáról szóló 2000. évi CXXXVII. törvény 4. § (3) bekezdésével megállapított szövege azzal, hogy azokban a felszámolási eljárásokban, amelyekben a nyilvántartásba vett hitelezők száma az ötszázat meghaladja, és a bíróság határozatát valamennyi hitelező részére kézbesíteni kell, a határozatot a bíróság hirdetmény útján kézbesíti. Ennek eredményeként ,,a hitelezők a bíróság által hozott végzésről és annak mellékleteiről gyakorlatilag nem szerezhetnek tudomást, mert nem várható el tőlük, hogy a megyei (fővárosi) bíróság hirdetőtábláját, a Cégközlönyt és a Cstv.-ben meg sem jelölt országos napilapot – tehát valamennyi országos napilapot – folyamatosan tanulmányozzák. ... [A]nnál inkább súlyos sérelmet jelent a hitelezők részére, mert azok a felszámolóhoz bejelentett követeléseik nyilvántartásba vétele érdekében kötelesek nyilvántartásba vételi díjat fizetni''.
Az indítványozó a Cstv. 30. §-át alkotmányellenesnek ítéli amiatt is, mert az ismert és nyilvántartásba vett hitelezők számára történő hirdetményi kézbesítés a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényben (a továbbiakban: Pp.) szabályozott hirdetményi kézbesítés alkalmazásához előírt egyik feltételnek sem tesz eleget.
II.
1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezése:
,,57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.''
2. A Cstv. indítvánnyal támadott rendelkezése:
,,30. § (1) Azokban a felszámolási eljárásokban, amelyekben a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelezők száma az 500-at meghaladja, és a törvény rendelkezései szerint a bíróság határozatát valamennyi hitelező részére kézbesíteni kell, a bíróság határozatainak kézbesítése során e § rendelkezései szerint kell eljárni.
(2) A bíróság által hozott végzést és annak mellékleteit (a továbbiakban: végzés) a bíróságon és valamennyi megyei (fővárosi) bíróságon ki kell függeszteni. A végzést a bíróság hirdetőtábláján való kifüggesztéstől számított 30. napon kell kézbesítettnek tekinteni. A kifüggesztéssel egyidejűleg kell megküldeni a többi megyei (fővárosi) bíróságnak is a végzést, amelyet az köteles a kézhezvételt követően haladéktalanul kifüggeszteni. A bíróság végzésének tartalmaznia kell azt is, hogy a bíróság mely napot tekinti a kézbesítés napjának és a fellebbezési határidő utolsó napjának. A végzésben tájékoztatást kell adni a hitelezők részére a (4) bekezdésben foglalt észrevételezési jogukról is.
(3) A bíróság a Cégközlönyben és legalább egy országos napilapban közleményt tesz közzé, melyben felhívja a hitelezők figyelmét arra, hogy hol tekinthetik meg a bíróság végzését.
(4) A végzés ellen benyújtott fellebbezést a bíróság a fellebbezési határidő lejártát követő 15 nap elteltével terjesztheti csak fel a másodfokú bíróságra. Ezen időtartam alatt a nem fellebbező hitelezők a fellebbezést a bíróságnál megtekinthetik, és arra észrevételeket tehetnek.''
III.
Az indítvány megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog értelmezésével. Legfontosabb ismérveit a következőkben összegezte:
A jogorvoslathoz való jog olyan alkotmányos alapjog, amely mindenkit megillet, akinek jogát vagy jogos érdekét a bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés érinti. A jogorvoslathoz való jog tárgyát tekintve a bírói, illetőleg a hatósági döntésekre terjed ki. A jogorvoslathoz való jog tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. A jogorvoslathoz való jog ,,a törvényben meghatározottak szerint'' gyakorolható, ezért az egyes eljárásokban megengedett az eltérő szabályozás. A jogorvoslathoz való jogot kizárólag a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében és azzal arányosan korlátozhatja a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 27., 31.; 1437/B/1990. AB határozat, ABH 1992. 453., 454.; 513/B/1994. AB határozat, ABH 1994. 731., 733–734.; 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995. 108., 109–110.; 23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 182., 186.; 24/1999. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1999. 237., 243–246.; 29/1999. (X. 6.) AB határozat, ABH 1999. 294., 297–298.].
2. A jogorvoslathoz való joggal összefüggésben az indítvány alapján az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a Cstv. támadott rendelkezése biztosítja-e a jogorvoslati jog érvényesülésének feltételeit.
2.1. A felszámolási eljárás megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozó nemperes eljárás, melyben az egyik fél a hitelező [Cstv. 6. § (1) és (4) bekezdése].
A felszámolási eljárásban egyrészt hitelező az, akinek a felszámolás kezdő időpontjáig az adóssal szemben végrehajtható okiraton alapuló, vagy az adós által nem vitatott, vagy elismert, lejárt pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van. A hitelezők egy része tehát már a felszámolás megindulásának időpontjában ismert.
A felszámolás kezdő időpontja után pedig az minősül hitelezőnek, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, igényét a bíróság felhívására a jogszabályban előírt határidőn belül bejelentette – és a nyilvántartásba vételi díj megfizetése után – a felszámoló nyilvántartásba vette [Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont, 28. § (2) bekezdés f) pont, 37. § (1)–(2) bekezdés, 46. § (7) bekezdés].
A nyilvántartásba vétellel tehát mind a bíróság, mind a felszámoló számára minden hitelező ismertté válik.
A bíróság a felszámolási eljárásban végzéssel dönt – egyebek mellett – az egyezség körébe vonható vagyon mértékéről (Cstv. 42. §); az egyezség jóváhagyásáról, ennek keretében a felszámolási eljárás befejezéséről, a felszámoló díjazásáról, a költségek viseléséről és az egyezségi megállapodásból kizárt hitelezők követeléseinek kielégítéséről [Cstv. 45. § (1) bekezdés, 60. § (2) bekezdés]; a közbenső mérlegről és a részletes vagyonfelosztási javaslatról [Cstv. 50. § (6) bekezdés]; a felszámolási zárómérleg és a vagyonfelosztási javaslat alapján a költségek viseléséről, a felszámoló díjazásáról, a hitelezők követelésének kielégítéséről és a bankszámlák megszüntetéséről, a felszámolás befejezéséről és az adós megszüntetéséről [Cstv. 60. § (1) bekezdés]; továbbá az egyszerűsített felszámolási eljárásban az adós vagyonának, illetve be nem hajtott követeléseinek a hitelezők közötti felosztásáról, valamint az adós megszüntetéséről [Cstv. 63/A. § (1) bekezdés].
A Cstv. 6. § (2) bekezdése értelmében azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény külön nem szabályoz, a Pp. rendelkezései – a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel – megfelelően irányadóak. A bíróság tehát a Pp. 219. § (1) bekezdés d) pontja értelmében a felszámolási eljárásban hozott határozatait kézbesítés útján közli az érdekelt felekkel. Ehhez képest tesz kivételt a Cstv. indítvánnyal támadott 30. §-a, amikor az ötszáznál több hitelező esetén a feleknek hirdetményi kézbesítést ír elő.
Az Alkotmánybíróság áttekintette a hirdetményi kézbesítés más eljárásokban való szabályozását és megállapította, hogy az főszabály szerint akkor alkalmazható, ha a fél tartózkodási helye ismeretlen [például a Pp. 101. § (1) bekezdése; a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 114. § (3) bekezdése; a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény 56. § (1) és 57. § (1) bekezdései; a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet 42. § (1) bekezdése]. Ugyancsak helye van a hirdetményi kézbesítésnek, ha a fél tartózkodási helye olyan államban van, amely a kézbesítéshez jogsegélyt nem nyújt, vagy ha a kézbesítés egyéb elháríthatatlan akadályba ütközik, illetőleg ha a kézbesítés megkísérlése már előre is eredménytelennek mutatkozik. Hirdetmény útján kell a kézbesítést teljesíteni az ismeretlen örökösök részére is [Pp. 101. § (1) bekezdése].
Az ismert tartózkodási hellyel rendelkező személyeket (szerveket) egyébként több hatósági, bírósági eljárásban hivatalból kell értesíteni annak az eljárásnak a megindulásáról, a tett intézkedésről, hozott határozatról, amely jogaikat érintheti. Így például az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény szerint a közigazgatási szerv eljárása során mindenki ügyfél – magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet –, amelynek jogát, jogos érdekét vagy feladatkörét az ügy érinti [3. § (1) és (4) bekezdése]. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény szerint ingóság lefoglalása esetén a zálogjogosultakat (114. §), ingatlan lefoglalása esetén pedig mindazokat értesíteni kell, akiknek az ingatlanra vonatkozólag az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joguk van [138. § (4) bekezdés, 138/A. §, 140/A. §]. A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény kimondja, hogy a közjegyző a nemperes eljárás során hozott határozata rendelkező részét megküldi az ún. egyéb érdekelteknek is (172/A. §). A hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet értelmében a hagyatéki leltározás idejéről és helyéről az ismert érdekelteket [6. § (2) bekezdés], a végrendelet tartalmáról pedig az érdekelteket (38. és 40. §-ok) kell értesíteni.
2.2. A jogorvoslathoz való jog gyakorlásához – egyebek mellett – elengedhetetlenül szükséges, hogy az érintettek értesüljenek a határozatról, amely jogukat vagy jogos érdekeiket érinti, és megismerhessék annak tartalmát. Az Alkotmánybíróság a 24/1999. (VI. 30.) AB határozatában (ABH 1999. 237., 244.) a jogorvoslati határidő elbírálásával kapcsolatban azt is kimondta, hogy annak ,,alkotmányossága önmagában ... nem ítélhető meg, e tényező mellett más elemeket is figyelembe kell venni, mindenekelőtt a jogorvoslattal megtámadható döntésről való tudomásszerzés garantáltságát''.
Jelen ügyben az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy ez a hivatkozott feltétel, a ,,tudomásszerzés garantáltsága'' a Cstv. 30. §-a alkalmazásakor hiányzik. A Cstv. 30. § (3) bekezdése ugyan kimondja, hogy a ,,bíróság a Cégközlönyben és legalább egy országos napilapban közleményt tesz közzé, melyben felhívja a hitelezők figyelmét arra, hogy hol tekinthetik meg a bíróság végzését'', valamint a Pp. 2002. január 1-jén hatályba lépett 102. § (6) és (7) bekezdései értelmében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala az általa vezetett közhiteles számítógépes nyilvántartásból felvilágosítást ad a hirdetményi kézbesítésről, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban ebben az esetben a hirdetményi kézbesítés, különös figyelemmel arra, hogy a felszámolási eljárás két évig [Cstv. 56. § (2) bekezdés] is folyhat, jelentősen megnehezíti – bizonyos esetekben, például a hitelező akadályoztatása esetén el is lehetetleníti – a határozatról való tudomásszerzést és annak megismerhetőségét. A jogorvoslathoz való jog tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. A Cstv. 30. §-a szerinti hirdetményi kézbesítés a jogorvoslathoz való jog alapvető tartalmát, a fellebbezés lehetőségét nem érinti. A felszámolási eljárásban félként részt vevő hitelezők számára azonban a hirdetményi kézbesítés nem garantálja, hogy a jogorvoslatra rendelkezésre álló határidőn belül értesülnek a jogaikat, igényeiket érdemben érintő bírósági határozatokról és azok tartalmáról, ezáltal jelentősen megnehezíti a jogorvoslathoz való jog gyakorlását. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy bár a Cstv. 30. §-a közvetlenül és formálisan nem érinti a jogorvoslathoz való jogot, viszont közvetetten, tartalmát tekintve korlátozza azt.
3. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése értelmében a ,,jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja''. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a jogorvoslati jog fentiekben megállapított korlátozása megfelel-e a korlátozás alkotmányos követelményének.
Az indítvánnyal támadott rendelkezést a zálogjoggal kapcsolatos törvényi szabályozás módosításáról szóló 2000. évi CXXXVII. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta a Cstv.-be. A törvényjavaslat indokolása szerint a módosítás célja, hogy a ,,felszámolást lefolytató bíróságokra háruló kézbesítési kötelezettségeket enyhíti ezáltal olcsóbbá és gyorsabbá téve az eljárásokat. A hatályos szabályozás ugyanis jelentős adminisztratív terhet ró a bíróságokra és növeli az eljárások időigényét, azáltal, hogy a Cstv. a felszámolási eljárás során több esetben is arra kötelezi a bíróságot, hogy a határozatot minden hitelezőnek kézbesítse. A nagyszámú hitelező részére történő kézbesítés rendkívül költséges és számos esetben formális''.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerint a jogorvoslati jogot korlátozó rendelkezés akkor alkotmányos, ha az egyértelműen a ,,jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében'' történik és ,,azzal arányos''. A jogalkotói szándékra is figyelemmel az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a jogorvoslati jognak a Cstv. 30. §-ával való korlátozása ennek a követelménynek nem tesz eleget. A Cstv. által határidőhöz kötött [Cstv. 56. § (2) bekezdés] felszámolási eljárásban az elsősorban a bírósági adminisztráció terheinek, költségeinek csökkentése érdekében alkalmazott hirdetményi kézbesítés és a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának követelménye között közvetlen összefüggés nem állapítható meg, így a jogorvoslathoz való jog korlátozásának nincs alkotmányos indoka. A korlátozás arányosságát az Alkotmánybíróság erre tekintettel már nem vizsgálta.
A fentiekben kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság a jogorvoslathoz való jogot korlátozó Cstv. 30. §-át alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette.
4. Az indítványozó a Cstv. 30. §-a alkotmányellenességének megállapítását arra hivatkozással is kérte, hogy az nem tesz eleget a Pp. 101. §-ában szabályozott hirdetményi kézbesítés alkalmazásához előírt feltételeknek. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az azonos szintű jogszabályok közötti ellentétet akkor vizsgálja, ha ez az ellentét egyben az Alkotmány valamely rendelkezését sérti [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991. 175., 176.; 1383/B/1990. AB határozat, ABH 1991. 585., 586.; 45/1997. (IX. 19.) AB határozat, ABH 1997. 311., 315.; 11/1998. (IV. 8.) AB határozat, ABH 1998. 119., 120–121.; 26/B/1997. AB határozat, ABH 2000. 669., 682.; 1/2001. (I. 17.) AB határozat, ABH 2001. 31., 36.; 12/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001. 163., 170.; 908/B/2001. AB határozat, ABK 2002. március, 148., 149.].
Mivel az Alkotmánybíróság a Cstv. 30. §-át alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette, az indítvány erre vonatkozó részének érdemi vizsgálatát az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatát követve [31/1991. (VI. 5.) AB határozat, ABH 1991. 133., 136.; 27/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993. 444., 451.; 44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995. 203., 205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996. 37., 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997. 361., 364.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000. 193., 200.; 21/2001. (VI. 21.) AB határozat, ABH 2001. 231., 236.] mellőzte.
A határozat közzététele az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-án alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 520/B/2001.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás