• Tartalom

39/2002. (HK 14.) HM utasítás

39/2002. (HK 14.) HM utasítás

a ruházati illetménynorma 2002. évi összegeinek megállapításáról*

2002.04.10.

1. § A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 41. § (2) bekezdésének o) pontjában kapott felhatalmazás alapján a ruházati illetménynorma 2002. évi összegeit a melléklet szerint állapítom meg.

2. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), hivatalaira és háttérintézményeire, a honvédelmi miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szervekre és a Magyar Honvédség katonai szervezeteire terjed ki.

3. § Ezen utasítás mellékletében meghatározott ruházati illetménynorma a 41/1977. (HK 11.) MNHF utasítással hatályba léptetett Csapathadtáp Szabályzat VII. rész (a továbbiakban: CSHSZ VII. rész) 3. számú mellékletének helyébe lép.

4. § (1) A 2002. évi hivatásos utánpótlási RUHÁZATI UTALVÁNYFÜZET-ben előrenyomtatott keretösszegen felül:

a) tábornok részére 19 000 Ft;

b) főtiszt, tiszt, zászlós és

tiszthelyettes részére 15 000 Ft

készpénzt kell kifizetni utalványszelvény kitöltése nélkül.

(2) Az (1) bekezdés szerinti összeg magába foglalja a sportruházat pótlásra, ruházattisztításra, valamint a Katonai Ruházati Boltokban 100 Ft alatti vásárlásokra fordított költséget.

(3) A kifizetést szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni és a RUHÁZATI UTALVÁNYFÜZET “Feljegyzések” részébe kell bejegyezni.

5. § Polgári ruházat beszerzésre az utánpótlási illetményből a katonanőkön kívül csak azok részére fizethető ki készpénz, akik a szolgálatukat kötelezően és tartósan polgári ruházatban teljesítik. A HM, a HM hivatalai és háttérintézményei, más szervekhez vezényeltek, továbbá a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vezetői javaslata alapján a ruházati utánpótlási illetmény kifizethető összegének jóváhagyása honvédelmi miniszteri hatáskörbe tartozik. A javaslatokat az intézmények vezetői – a HM KPSZH útján – 2002. április 30-ig felterjesztik.

6. § (1) A köztisztviselői állomány ruházati költségtérítésére a HM közigazgatási államtitkár intézkedik.

(2) A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok ruházati utánpótlási illetményének készpénzfizetési mértékét a szolgálatok főigazgatói szabályozzák.

7. § Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba*, rendelkezéseit azonban 2002. január 1-től kell alkalmazni. A hatályba lépéssel egyidejűleg a ruházati illetménynormák módosításáról szóló 18/2001. (HK 6.) HM utasítás, a ruházati illetménynormák módosításáról szóló 18/2001. (HK 6.) HM utasítás módosításáról készített 45/2001. (HK 13.) HM utasítás, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a költségvetési felügyelete alá tartozó hivatalok állományába tartozó köztisztviselők 2001. évi ruházati költségtérítéséről szóló 19/2001. (HK 6.) HM utasítás a hatályát veszti.

Dr. Szabó János s. k.,

honvédelmi miniszter

Melléklet a 39/2002. (HK 14.) HM utasításhoz

RUHÁZATI ILLETMÉNYNORMA
(CSHSZ VII. rész 3. melléklet)
2002. év

Megjegyzés:

1.

A ruházati illetmények tervezésekor a költségvetési előirányzatok lehívásakor az 5431113 és az 548121 tervezési tételeken + 25%-os ÁFÁ-val kell számolni.

2.

A munkavédelmi rendeltetésű általános egyéni védőeszközzel történő ellátásra vonatkozó CSHSZ VII. rész 3/j melléklet hatályban marad.

Hivatásos állományú, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses katona ruházati illetménye
(CSHSZ VII. rész 3/a melléklet)

J o g o s u l t á l l o m á n y

Illetmény összege

Hivatásos állomány alapfelszerelési illetménye

Jogcímkód

Férfi

Ft

Tábornok

Hivatásos állományból (alapfelszerelés kiegészítése)

21 101

122 500

-

Polgári életből

21 202

420 000

-

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

22 111

400 000

365 000

 

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 112

400 000

365 000

Általános és

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 113

395 000

350 000

Harckocsizó

2.

21 114

395 000

350 000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből a próbaidőszak időtartamára

21 115

236 000

230 000

 

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 120

380 000

330 000

Hadihajós

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 121

380 000

330 000

Tiszthelyettes, tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 122

365 000

355 000

 

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 130

390 000

365 000

Ejtőernyős

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 131

390 000

365 000

Tiszthelyettes, tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 132

385 000

335 000

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 141

412 000

390 000

Repülőgép szerelő

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 142

412 000

390 000

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 143

413 500

385 000

2.

21 144

414 000

385 000

 

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 151

457 000

435 000

Repülőhajózó

Főtiszt, tiszt, zászlós

polgári életből

21 152

457 000

435 000

magassági ruházatot viselő

21 160

430 000

425 000

Köztársasági Őrezredtől átvettek ruházatának átszerelésére, alapfelszerelés kiegészítés

21 190

18 000

-

Hadihajós öltözetre (-ről) áttérők részére alapfelszerelés kiegészítés

21 192

95 000

-

BM HÖR-ségtől átvettek ruházatának átszerelési alapfelszerelés kiegészítés

21 191

50 000

-

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány alapfelszerelési illetménye 2 évre

Főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes és tisztes

22 110

246 000

Hivatásos állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Tábornok

21 201

106 400

-

Főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes

21 202

87 000

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Főtiszt, tiszt,

A 3. és 4. szerződéses évre

szerződéses évenként

22 201

68 000

zászlós

Az 5. szerződéses évtől

22 202

87 000

Megjegyzések:

1.

CSHSZ VII. rész alapján készpénzben fizethető illetmény:

 

 

 

 

 

a)

az alapfelszerelési illetményből katonanőknek fehérneműre egy alkalommal (161. pont)

17 000 Ft

 

 

 

 

 

b)

az utánpótlási illetményből polgári ruha beszerzésére a 162. pontja alapján:

16 000 Ft

 

 

 

 

 

ba)

MH KAJÜ, MH 40. Galga VB.e. biztosító és kiszolgáló z., Honvéd Együttes Budapest, Magyar Köztársaság Elnökének Katonai irodája jogosultak részére:

72 000 Ft

 

 

 

 

 

2.

A CSHSZ VII. rész 65. és 68. pontja alapján járó kiegészítés:

20%

 

 

 

 

 

3.

A ht. ruházati illetmény 1 havi átlaga:

7 250 Ft

 

 

 

 

 

4.

A 39/1986. (HK 11.) MNHF intézkedés 3. pontja alapján a honvédelem érdekében munkát végző nyugállományú katona 2002-re tervezhető ruházati ellátmánya:

7 000 Ft

Ellátottak ruházati kiadása
Tervezési tétel: 548123 CSHSZ VII. rész 3/b melléklet)

Normakód

1.

2.

3.

J o g c í m

Jogcím-

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

kód

Alapfel-

Utánpótlás

szerelés

1 évre

1 napra

 

4

21 400

258 800

70 500

193,15

(1) Fehérnemű vásárlásra:

Általános, harckocsizó, ejtőernyős

2

21 405

258 800

65 000

178,08

 

készpénzben kifizethető

Katonai

1

21 408

258 800

82 000

224,66

alapfelszerelési illetményből:

Főiskolai

Repülőhajózó

4

21 403

315 800

75 100

205,75

17 500 Ft

és tiszthelyettes

4

évi képzési idejű

21 409

306 000

73 200

200,55

Utánpótlási illetményből:

iskolai hallgató

Repülőgép szerelő

2

21 402

306 000

78 500

215,07

8 300 Ft

 

1

21 407

306 000

79 000

216,44

(2) Csak a kiképzőbázisok

 

 

 

 

 

 

(1)

4

21 406

215 500

65 400

179,18

számolhatják fel.

Általános és harckocsizó

21 410

250 000

32 000

87,67

Ejtőernyős

21 411

283 100

57 000

156,16

(3) Csak a ténylegesen letöltött i

Repülőgép szerelő

21 412

209 236

55 000

150,68

időre illetményes.

Sorállomány

Hadihajós

21 413

272 611

35 000

95,89

 

Báziskiképzésen résztvevő állomány

 

 

 

 

 

(2)

21 414

-

28 000

76,71

(4) Nők részére fehérnemű

Bevonuló létszám után (tulajdonba menő cikkek értéke)

 

(2)

21 415

-

14 143

38,75

vásárlására és sportruházat

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

 

 

 

 

(3)

21 416

-

-

84,38

 

kiegészítésére az utánpótlási

Sorkatonai

Általános és harckocsizó

 

 

 

 

 

 

 

(4)

21 421

197 000

35 000

95,89

illetményből:

beosztású

Ejtőernyős

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(4)

21 422

243 500

33 000

90,41

15 000 Ft

szerződéses

Hadihajós

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(4)

21 423

197 000

30 000

82,19

készpénzben kifizethető.

Repülőgép szerelő

 

 

 

 

 

 

 

 

(4)

21 424

240 900

31 000

84,93

Páncélozott harcjármű vezető

21 431

8 500

1 300

3,56

(5) Báziskiképzésben nem

részesülő

Egyéb

Felderítő

21 432

35 000

19 000

52,05

 

sorállomány után

kiegészítő

Rendész

21 433

14 500

1 300

3,56

35 000 Ft

illetmény

Forgalomszabályozó

21 434

13 000

1 700

4,66

 

illetményes.

Vasútállomás katonai parancsnok

21 437

7 500

1 300

3,56

Szállítmánykísérő

21 438

3 100

1 500

4,11

(6) A 21 440-21 443

Szerződéses

Hadi-

Általános és harckocsizó

21 440

32 000

-

-

jogcímkódoknál

állomány főtiszti,

(gyakorló)

Resz.; eje.; hhj.

öltözetet viselő

21 441

45 500

-

-

 

meghatározottakon felül.

tiszti, zászlósi,

ruházatra

Repülőhajózó

21 442

39 700

-

-

tiszthelyettesi beosztású

Re.haj. magassági

21 443

61 300

-

_

Szerződéses állományú

Próbaszolgálat idejére

Ált.; hk.; eje.; resz.; hhj. (6)

21 446

-

-

43,48

A katonai szervezet készletéből hadi-

Általános és harckocsizó

21 450

-

6 400

-

(7) A növendéki munkaruha

(gyakorló) ruha cseréjére

Repülőgép szerelő, ejtőernyős, hadihajós

21 451

-

13 500

-

költségfedezetét általános egyéni

jogosult állomány

Repülőhajózó

21 453

-

20 100

-

 

védőeszközként kell igényelni.

Repülőhajózó, magassági öltözetet viselő

21 454

-

23 200

-

 

Alapfelszerelés az első évfolyam

Díszruházatra

Budapest Őr

Díszelgő állomány

Tiszti állomány

21 460

185 000

31 000

84,93

 

Létszámadataira számítható fel.

kiegészítő

és Díszezred

Sorállomány

21 461

167 000

54 000

147,95

 

Leánynövendékek részére az

illetmény

Zenész állomány

21 462

175 000

34 000

93,15

 

Alapfelszerelésből fehérnemű

Középiskolai, gimnáziumi növendék (7)

21 470

76 000

25 100

68,77

 

Vásárlására:

Katonai gimnáziumi növendék III.-IV. évfolyam-kiegészítő illetménye

21 471

55 600

11 280

30,90

5 000 Ft

14 napnál

 

Általános és harckocsizó

21 490

-

-

49,85

az utánpótlási illetményből.

hosszabb

 

Ejtőernyős

21 491

-

-

68,48

5 000 Ft

Tartalékos

idejű

kiképzésre

Hadihajós

21 494

-

-

54,82

Készpénzben kifizethető.

állomány

 

behívott

Repülőgép szerelő

21 492

-

-

58,81

14 napnál rövidebb idejű

Ált.; hk.; eje.; hhj.; resz.

21 493

-

-

11,88

HM FEH ellenőrző állománya után

21 455

-

8 500

23,29

Kimenőruházat és sportfelszerelés értéke az áthelyezett állomány katonai ruházati anyagainak elszámolásához

30 500

Ruházati kiegészítő és felszerelési anyagok
Tervezési tétel: 548124 (CSHSZ VII. rész 3/c melléklet)

Normakód

1.

2.

3.

J o g c í m

Jogcím-

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

kód

Alapfel-

Utánpótlás

szerelés

1 évre

1 napra

Katonaszakács-, pék-, hentes kiegészítő illetménye

21 600

41 170

10 715

29,36

(1) Utánpótlás csak az

igénybevétel

Őr (fűtetlen őrhelyenként)

21 601

28 690

5 220

14,30

 

napjaira számítható.

Motorkerékpár

21 602

15 080

4 997

13,69

(2) A gazdálkodó és az utalt

katonai

Gyengélkedő szobai ágy

 

 

 

 

 

 

 

 

(1)

21 603

30 890

3 870

10,60

 

szervezetsor és tartalékos állománya

Tiszti, tiszthelyettesi ügyeleti, szolgálati fekhely

 

 

 

(1) (4)

21 604

45 300

2 140

5,86

 

elhelyezésének időtartamára

nem

Polgári őri fekhely

21 605

21 530

1 000

2,74

 

illetményes.

Nőtlen tiszti-, átvonuló-, nővér-, stb. szállás fekhelyenként

 

(1) (2) (3)

21 611

23 300

2 450

6,71

(3) Sorkatonai beosztású

szerződéses

Tiszt étkezde (átlag ebédadag alapján)

21 620

850

180

0,49

 

laktanyai elhelyezése esetén

Kórházi ágy

21 630

66 100

12 200

33,42

 

felszámítható.

Eü. vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely

21 636

29 500

1 750

4,79

(4) Az MH 1. HTHE hajóin lévő

Hm FEH ellenőr és kísérő csoportonként

21 640

-

6 420

17,59

 

Fekhelyekre is illetményes

Szolgálati őrkutya

Őrkutya

21 660

13 200

1 520

4,16

 

felszerelés

Kiképzési csoportonként (4 vagy több kutya után)

21 661

8 540

1 730

4,74

 

Kiképzési irodaszer
Tervezési tétel: 5431113 (CSHSZ VII. rész 3/d melléklet)

Normakód

2.

3.

J o g c í m

Jogcím-

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

kód

utánpótlás

1 évre

1 napra

Hivatásos és szerződéses főtiszt, tiszt

11 110

1 920

5,26

(1) A tanév kezdetekor készpénzben kifizethető.

Nemzetvédelmi Egyetem hallgatója

 

 

 

 

 

 

(1)

11 111

1 810

4,96

 

Nem honvédségi ösztöndíjasnak, levelező és

Főtiszt, tiszt, továbbképző iskolai hallgató

 

 

 

 

 

(1)

11 112

1 810

4,96

 

tanszervásárlási kedvezményben részesülő polgári

Katonai főiskolai hallgató

 

 

 

 

 

 

 

 

(1)

11 113

1 810

4,96

 

felsőfokú tanintézetben tanuló hallgatónak nem

Hivatásos és szerződéses zászlós, tiszthelyettes és tisztes

11 120

1 250

3,42

 

illetményes. Kizárólag a képzést végző tanintézet

Tiszthelyettesi iskolai hallgató

11 121

1 880

5,15

 

számíthatja fel.

Sorállomány, sorkatonai beosztású szerződéses

11 130

340

0,93

(2) Tanfolyamonként a kiképző katonai szervezetnél

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

11 132

-

4,15

 

számítható fel.

Szaktanfolyamon lévő sorállomány után kiegészítés

 

 

 

(2)

11 133

95

-

(3) A tagozatos gimnázium és szakközépiskola

Kiképzésre behívott tartalékos állomány

11 141

-

4,15

 

követelmények szerinti kiképzési irodaszerek

Műszaki rajzoló (állománytáblás

11 150

9 350

25,62

 

szükségletének fedezetét naptári évenként a

Középiskolai, gimnáziumi növendék

 

 

 

 

 

 

(3)

11 160

1 850

5,07

 

költségvetési előirányzat módosításban kell

Honvédségi közalkalmazott

11 170

370

1,01

igényelni.

Írószer, egyéb irodaszer
Tervezési tétel: 5431113 (CSHSZ VII. rész 3/e melléklet)

Jogcím

Illetmény

Jogcím

Illetmény

kód

Típus

Egy évre (Ft)

kód

Típus

Egy évre (Ft)

11 201

I.

2 900

11 205

V.

29 800

11 202

II.

6 200

11 206

VI.

55 400

11 203

III.

11 300

11 207

VII.

82 300

11 204

IV.

20 400

11 208

VIII.

278 000

Vegyes nyomtatvány
Tervezési tétel: 5431112 (CSHSZ VII. rész 3/f melléklet)

Jogcím

Illetmény

Jogcím

Illetmény

kód

Típus

Egy évre (Ft)

kód

Típus

Egy évre (Ft)

11 301

1.

250 000

11 303

3.

17 000

11 302

2.

57 000

11 304

4.

4 500

Irodai papír
Tervezési tétel: 5431111 (CSHSZ VII. rész 3/e melléklet)

Jogcím

Illetmény

Jogcím

Illetmény

kód

Típus

Egy évre (Ft)

kód

Típus

Egy évre (Ft)

11 401

I.

4 600

11 405

V.

30 200

11 402

II.

6 800

11 406

VI.

53 500

11 403

III.

12 500

11 407

VII.

87 600

11 404

IV.

22 300

11 408

VIII.

289 000

Megjegyzés:

A 115/2000. (VI. 30.), valamint a 1054/2000. (VI.30.) Kormány határozat alapján országosan kiemelt termékek közé felvéve az iratgyűjők, dossziék [szalagos irományfedél, okmánytartó (hajtogatós, pólyás), gyorsfűző, iratrendező.] Az ellátás pénzkeret-gazdálkodás keretében az irodai papír terhére valósul meg.

Nyomdai papírok

Tervezési tétel:

A szükségletet minden évben a következő évre előre kell tervezni és a költségfedezetet május 31.-ig igényelni az MH RSZF-től.

A pénzkeret felhasználását az indokolt igénybejelentés alapján az MH RSZF engedélyezi, amelyet a “Felszámítási kimutatás”-ban kell rögzíteni.

Textiltisztítás, javítás, karbantartás, szolgáltatás
Tervezési tétel: 55219191 (CSHSZ VII. rész 31 melléklet)

Normakód

2.

3.

J o g c í m

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Sorállomány

12 000

12 360

33,86

(1) Csak az igénybevétel időtartamára

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

12 001

12 360

33,86

 

számolható el. A gazdálkodó és

Sorkatonai beosztású szerződéses

12 002

12 360

33,86

 

utalt katonai szervezetek sor és

14 napnál hosszabb időre behívott állomány

12 011

12 360

33,86

 

tartalékos állománya elhelyezésének

Tartalékos állomány

14 napnál rövidebb időre (“M” szemle, gyakorlat, kiképzés) behívott és azon hadiruházatban résztvevő állomány részére bevonulásonként kifizetendő mosatási költségtérítés.


12 012


560


-

 

időtartamára nem illetményes.

Gyengélkedő szobában

12 020

9 500

26,03

(2) Sorkatonai beosztású szerződéses

Nőtlen tiszti-, nővér-, stb. szállóban, szálláson

 

(1) (2)

12 021

-

9,13

állomány laktanyai elhelyezése

Átvonulási szálláson

 

 

 

 

 

 

(1) (5)

12 022

-

34,09

esetén is illetményes.

Fekhelyek

Ügyeletes tiszti, tiszthelyettesi

12 024

43 000

117,81

Hadkiegészítő parancsnokság ügyeleti

12 025

-

-

(3) A növendéki munkaruha tisztítás,

Hadkiegészítő parancsnokságon ügyeleti szolgálatot adó állománynak mosatási térítés címén kifizetendő személyenként

12 026

800

-

 

karbantartás költségfedezetét az

Fegyveres biztonsági őri

12 027

4 900

13,42

általános egyéni védőeszközökre

Tiszti étkezde átlag ebédadag szám alapján

12 035

-

3,18

 

előírtak szerint kell igényelni.

Hallgatói állomány

Katonai főiskolákon

12 041

12 360

33,86

(4) Külön terv szerint.

Tiszthelyettesi iskolákon

12 042

12 360

33,86

(5) Az MH HTHE. hajóin lévő

Középiskolai, gimnáziumi növendék

 

 

 

 

 

 

 

(3)

12 045

12 360

33,86

fekhelyekre is illetményes.

Technikus, szerelő és gépjárművezető után kiegészítés

12 050

3 450

9,45

Díszelgő (Budapest Őr és Díszezred) és zenész állomány

12 060

2 000

5,48

Kórházi ágy

12 100

28 000

76,71

Vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely (eü)

12 101

30 100

82,47

Általános egyéni védőeszköz karbantartás

 

 

 

 

 

 

(4)

12 888

-

Munka és védőruházat
Tervezési tétel: 548121 (CSHSZ VII. rész 3/h melléklet)

Normakód

1.

2.

J o g c í m

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

Alapfelszerelés

Utánpótlás
1 évre

Fegyveres biztonsági őr

13 040

112 400

28 300

(1) Külön terv szerint

Általános egyéni védőeszköz (1)

13 888

 

 

Ruházati költségtérítés

Normakód

2.

J o g c í m

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

Utánpótlás

1 évre

Honvédségi közalkalmazott

13 039

34 000

*

Az utasítást a 41/2003. (HK 11.) HM utasítás 6. §-a hatályon kívül helyezte 2003. április 29. napjával.

*,

Az utasítás aláírásának napja: 2002. április 10.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére