GK BH 2002/404
GK BH 2002/404
2002.10.01.
I. A letéti jegy kellékei. A kellékhiányos letéti jegy semmissége [Ptk. 234. § (2) bek., 237. §, 338/A. § (2) bek.].
II. A semmis letéti jegy megfelelhet a betétszerződés érvényességi kellékeinek, amelyért az Országos Betétbiztosítási Alap felelőssége fennáll [Ptk. 234. § (2) bek., 301. §, 530. §, 533-535. §-ai; 1991. évi IL. tv. 38. § (3) bek.; Pp. 130. § (1) bek. b) pont, 157. § a) pont].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint az I. r. és a II. r. felperesek 1991. február 11-én 3 éves lekötéssel 3-3 db, egyenként 100 000 Ft névértékű letéti jegyet vásároltak a II. r. alperes takarékszövetkezettől. A II. r. alperes által a felperesnek átadott letéti jegyeken fel volt tüntetve a ,,letéti jegy'' felirat, és a kézzel írt keltezés mellett lévő keletbélyegző alapján azonosítható volt a kibocsátó II. r. alperes neve, három letéti jegyen nehezen olvashatóan. A letéti jegyen feltüntetett beváltási feltételek 4. pontjában rögzítették, hogy a letéti jegy és a kamatszelvény bármely takarékszövetkezetnél beváltható, a kamatszelvény beváltásához is szükséges a letéti jegy bemutatása. A felperesek által megvásárolt letéti jegyeket a II. r. alperes takarékbetétként tartotta nyilván. A II. r. alperesnél elhelyezett számlák, betétek 1993. szeptember 24-én befagytak, majd a II. r. alperessel szemben felszámolási eljárás indult, amelyet 1993. november 25-én tettek közzé. A felperesek a letéti jegyekkel kapcsolatos igényüket 1993. október 7-én igénybejelentő lapok kitöltésével bejelentették, az igénybejelentő lapokat az Országos Betétbiztosítási Alap I. r. alperes dolgozója átvette. Az igénybejelentő lap tartalmazta, hogy az átvétel egymagában nem jelenti az igény elismerését. Az I. r. alperes a felperesek igénybejelentését 1994. márciusban szóban, majd május 27-én írásban elutasította. Ezután a felperesek a II. r. alperes felszámolójának az igényüket bejelentették. A bejelentést a megyei bíróság jogerős végzése alapján a felszámolónak határidőben érkezett hitelezői igénynek kell tekintenie.
Az I. r. alperes a takarékbetét-tulajdonosokat kártalanította, az Országos Betétbiztosítási Alap védelme alá nem eső alap- és célrészjegyeket pedig a kormány kártalanította 50 ezer forint erejéig. A letétijegy-tulajdonosok akár részbeni kártalanításáról nem született határozat.
A felperesek a keresetükben egyetemlegesen kérték kötelezni az alpereseket az I. r. felperes javára 300 000 Ft tőke, annak 1991. február 11-től 1993. október 31-ig felmerült 657 012 Ft kamata és 1993. november 1-jétől járó évi 20%-os kamata, a II. r. felperes javára 300 000 Ft tőke, annak 1991. február 11-től 1993. október 31-ig járó 585 099 Ft kamata és 1993. november 1-jétől járó évi 20%-os kamata megfizetésére. Előadták, hogy a letéti jegyek kellékhiányosak, ezért a letéti jegyről szóló 1988. évi 18. tvr. (a továbbiakban: Ltvr.) 3. §-ának (2) bekezdése értelmében semmisek. Ezek az okiratok nem felelnek meg az értékpapírról szóló 1990. évi VI. tv. (a továbbiakban: Épt.) előírásainak sem, ezért nem tekinthetőek értékpapírnak. Vizsgálni kell viszont a Ptk. 234. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel, hogy a felek szándéka megfelelt-e más szerződés érvényességi kellékeinek. Álláspontjuk szerint amennyiben a II. r. alperessel kötött szerződésük a takarékbetét-szerződésre vonatkozó érvényességi kellékeknek nem felelne meg, úgy az érvénytelen letéti jegyek a pénzintézetnél elhelyezett letétnek minősülnek. A szándékuk egyébként is ilyen szerződés megkötésére irányult, és a II. r. alperes is belső analitikájában ekként tartotta nyilván. Az I. r. alperes által nyújtott biztosítás viszont – az 1993. évi XXIV. tv. (a továbbiakban: OBA tv) 6. §-ának (2) bekezdése alapján – kiterjed a pénzintézet által 1993. június 1. előtt sorozatban, értékpapírszerűen kibocsátott és ténylegesen forgalomba hozott okiratok útján a pénzintézeteknél elhelyezett betétekre is. Másodlagosan az I. r. alperest – az OBA tv. 18. §-ának (1) bekezdésére is figyelemmel – kártérítés jogcímén kérte marasztalni, mert – álláspontja szerint – az I. r. alperes helytállási kötelezettségének a hiányában is köteles megtéríteni a felperesnek azt a kárt, amelyet a halogató, késedelmes magatartásával okozott. Az I. r. alperes a felperesek igényéről már 1993. október 7-től tudott, ehhez képest az igény elutasításával késlekedett, és a problémát nem közvetítette a kormány vagy az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség felé. Így a letéti jegyek kárpótlás nélkül maradtak.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a perbeli letéti jegyek megfelelnek a törvény előírásainak, azok nem kellékhiányosak. Az a körülmény pedig, hogy a II. r. alperes a letéti jegyeket betétként tartotta nyilván, nem változtat az okiratok értékpapír jellegén, ezért azokat nem lehet betétként kezelni. Nem ismerte el a kártérítési felelősségét sem.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét alaptalannak találta, ezért azt az I. r. alperessel szemben elutasította, a II. r. alperessel szemben pedig a pert – figyelemmel az 1991. évi IL. tv. 38. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra – a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján alkalmazandó 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében megszüntette. A megállapított tényállás alapján az volt a jogi álláspontja, hogy a perbeli letéti jegyek érvényesek, az azok semmisségével kapcsolatos felperesi érvelés nem alapos. A letéti jegyek tartalmazták az Ltvr.-ben előírt kellékeket, a kibocsátó neve a keletbélyegző alapján azonosítható, a beváltási feltételek pontatlansága pedig nem eredményezi a letéti jegyek semmisségét. Miután a letéti jegyek érvényes értékpapíroknak minősülnek, így nem tartoznak az OBA tv. 6. §-a (2) bekezdésének hatálya alá, ezért az I. r. alperes által nyújtott biztosítás a perbeli letéti jegyekre nem terjedt ki. Utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy a letéti jegyek semmissége esetén sem lehetne az okiratokat takarékbetétnek vagy pénzintézetnél elhelyezett betétnek tekinteni. A felperesek kártérítési igényét sem találta alaposnak.
Az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság – a felperesek fellebbezése folytán – részben megváltoztatta, és kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az I. r. felperesnek 300 000 Ft-ot, a II. r. felperesnek 300 000 Ft-ot és ezen összegek után az ítéletben részletezettek szerint járó kamatot. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú bíróság abból indult ki, hogy az Ltvr. 3. §-ának (2) bekezdése alapján az az értékpapír, amelyből az (1) bekezdésben meghatározott kellékek bármelyike hiányzik, mint letéti jegy semmis. A perbeli letéti jegy elnevezésű okiraton a kibocsátó megnevezésére külön rovat szerepel. Ez a rovat egyik okiraton sincs kitöltve. Ezt a kellékhiányt nem pótolja az okirat alján lévő keletbélyegző-lenyomat, amely – bár nehezen olvasható – tartalmazza a II. r. alperes nevét. E kellék hiánya az Ltvr. 3. §-ának (2) bekezdése alapján egymagában is azt eredményezi, hogy az okirat mint letéti jegy semmis. Ezen felül semmisséget eredményező további kellékhiány, hogy az okiraton a ,,bemutatóra szóló'' és a ,,névre szóló'' típus közötti választást a nem kívánt rész törlésével nem végezték el. A tulajdonos nevének a feltüntetése nem típusmegjelölés. A kellékhiányos letéti jegyeknek a semmisségéből azonban nem következik, hogy az okiratok automatikusan elvesztenék az értékpapír jellegüket is, de értékpapírnak azért nem minősíthetők, mert nem rendelkeznek az Épt.-ben, vagy más jogszabályban meghatározott kellékekkel [Ptk. 338/A. § (2) bek.]. A II. r. alperes a perbeli okiratokat nem sorozatban és nem sorozatszerű jelleggel bocsátotta ki, azokat az alkalmazottja egyedi jelleggel, hiányosan kitöltve adta ki a felperesnek, azok nem tartoznak az OBA tv. 2. §-ának b/3. pontjában meghatározott körbe sem. A letéti jegy mint értékpapír semmissége az abban foglalt jogot keletkeztető szerződés semmisségét is eredményezi. Az I. r. alperes helytállási kötelezettsége elbírálásánál – figyelemmel a Ptk. 234. §-ának (2) bekezdésére – annak van jelentősége, hogy a felperesek és a II. r. alperes közötti jogviszony megfelel-e a betéti szerződés feltételeinek, amelyért az I. r. alperes helytállási kötelezettsége – tekintettel az OBA tv. 2. §-ának a) pontjára – az OBA tv. 6. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján fennáll. E kérdést vizsgálva a másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperesek és a II. r. alperes közötti jogviszony a Ptk. 530. §-ában foglaltak értelmében betétszerződésnek minősül, s ez nem ellenkezik a szerződő felek feltehető szándékával sem. Ezt támasztja alá, hogy a II. r. alperes is betétként tartotta nyilván a felperesek által nála elhelyezett pénzösszeget. Mindezek alapján a másodfokú bíróságnak az volt a jogi álláspontja – eltérően az elsőfokú bíróságétól –, hogy az I. r. alperes az OBA tv. 6. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a 7. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott összeghatárig helytállni tartozik a felperesekkel szemben. Az I. r. alperes a fizetési késedelem miatt a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése értelmében 1993. december 11-től késedelmi kamatot is köteles fizetni. Miután a felperesek keresete az I. r. alperessel szemben az OBA tv. 6. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján alapos volt, ezért a másodfokú bíróság a másodlagos kártérítési jogcímet nem vizsgálta.
A jogerős másodfokú ítélettel szemben az I. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amely a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A jogszabálysértést az alábbiakban jelölte meg:
1) A másodfokú bíróság a letéti jegyről szóló 1988. évi 18. tvr.-ben foglalt szabályokkal ellentétes döntést hozott. A jogszabály a semmisség jogkövetkezményét a kellékhiányhoz fűzi. A perbeli letéti jegyek nem kellékhiányosak, azokon a kibocsátó nevét a bélyegzőlenyomat tartalmazza. A letéti jegy típusa sem kétséges, mert az értékpapír tulajdonosának a megnevezése kizárólag névre szóló típust jelent. Ezért jogszabálysértő a letéti jegyek semmisségének a megállapítása.
2) A másodfokú bíróság által megállapított tényállás – az I. r. alperes álláspontja szerint – okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmaz, sérti a Pp. 270. §-ának (1) bekezdésében és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat. A másodfokú bíróság jelentőséget tulajdonított annak, hogy a II. r. alperes a belső analitikájában betétként tartotta nyilván a felperesek által nála elhelyezett összeget. Annak vizsgálatánál, hogy a semmis letéti szerződés más szerződés érvényességi kellékeinek megfelel-e [Ptk. 234. § (2) bek.], és nem ellenkezik-e a felek feltehető szándékával, nem vizsgálta a Ptk. szerinti betétszerződés és a takarékbetét közötti különbséget. A betéti szerződést a Ptk. 530. §-a, míg a takarékbetét-szerződést a Ptk. 533-535. §-ai és az 1989. évi 2. tvr. szabályozza. A felperesek külön megjelölve az 1989. évi 2. tvr.-t, a takarékbetét-szerződés megkötésére irányuló szándékukat hangsúlyozták. A perbeli szerződések megkötésének az időpontjában a takarékbetétekre és azokra a betétszerződésekre, amelyekre a jogszabály alapján a takarékbetét-szerződés szabályait kellett alkalmazni, az állami garancia nyújtott védelmet. A felperesek azt is állították, hogy az állami garanciával védett takarékbetét-szerződés megkötésére irányult a szándékuk. Ezért okszerűtlen és logikai ellentmondást tartalmaz a felpereseknek állami garanciával védett takarékbetét-szerződéskötési szándékot megerősítő nyilatkozataira és a II. r. alperesi nyilvántartásra alapítva annak megállapítása, hogy a felperesek szándékával nem ellenkezett a betétszerződés megkötése. A felperesek számára 1991-ben csak az jelentett biztonságot, ha takarékbetétben helyezik el a pénzüket, mivel sem a letéti jegyre, sem a betétszerződésre nem terjedt ki az állami garancia. Amennyiben a perbeli letéti jegyek semmisek, a Ptk. 234. §-ának (2) bekezdése az alperessel szemben nem alkalmazható, ezért a Ptk. 237. §-a alapján az eredeti állapotot kell helyreállítani. Ennek során a felperesek a II. r. alperestől igényelhetik a felszámolási eljárás szabályai szerint az eredeti állapot helyreállítását. Így az I. r. alperes kártalanítási kötelezettsége nem áll fenn.
3) A fentiekből következően a másodfokú bíróság megsértette az OBA tv. 6. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakat, amikor azt a perbeli szerződésekre kiterjesztette. A II. r. alperes nem betétként, hanem takarékbetétként tartotta nyilván a perbeli pénzeszközöket. és a felperesek is az 1989. évi 2. tvr.-re hivatkoztak. Ezért vizsgálni kellett volna, hogy a perbeli okiratok nem minősülnek-e takarékbetétnek. A takarékbetétek állami garancia alá tartoztak 1993. június 30-ig. Az I. r. alperes kártalanítási kötelezettsége azonban akkor sem állapítható meg, ha a perbeli okiratok nem felelnek meg a takarékbetét-szerződés szabályainak, mert a felperesek szándéka nem irányult állami garancia nélküli betéti szerződés megkötésére. Ha pedig a felperesek birtokában lévő okiratok takarékbetét-szerződések, abban az esetben a takarékbetétek után a kártalanítást nem az I. r. alperesnek kell kifizetni.
4) Az I. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében a késedelmikamat-fizetési kötelezettsége megállapítását is jogszabálysértőnek tartotta. Az OBA tv. 7. §-ának (4) bekezdése kimondja, hogy a (2) és (3) bekezdések szerinti betétest megillető térítés felső határértékét meghaladó, bármilyen jogcímű kifizetésre a betétes az Alappal szemben nem tarthat igényt. Mivel a kártalanítás szabályait az OBA tv. tartalmazza, ezért e vonatkozásban a Ptk. szabályait nem lehet alkalmazni, az I. r. alperes késedelmi kamat fizetésére nem kötelezhető.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a másodfokú ítéletet – annak helyes indokai alapján – hatályában tartsa fenn. Elsődlegesen hivatalból kérte a felülvizsgálati kérelmet elutasítani, mert a vitatott érték a felperesek vonatkozásában nem éri el az 500 000 Ft-ot. Másodlagosan érdemben megismételte az első- és másodfokú eljárásban kifejtett álláspontját. Kiemelte, hogy betétszerződés és takarékbetét-szerződés fogalmakat felváltva használta. Utalt arra is, hogy az állam általi helytállás is – megbízottként – az Alap feladata volt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes alaptalanul kérte a felülvizsgálati ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását. Az 1999. évi CX. tv. 47. §-át, amely módosította a Pp. 271. §-ának (3) bekezdését, a Pp. 163. §-ának (1) és 165. §-ának (8) bekezdése értelmében azokban az ügyekben kell alkalmazni, amelyekben 2000. január 1-jén másodfokú határozatot még nem hoztak; tehát a jelen ügyben is. Csak akkor nincs helye felülvizsgálatnak, ha vagyonjogi ügyben a kérelemben vitatott érték az 500 000 Ft-ot nem haladja meg. A jelen eljárásban a vitatott érték 600 000 Ft, függetlenül attól, hogy az a felperesi pertársakat megosztva illeti meg.
Az ügy érdemét illetően pedig a rendelkezésre álló iratok alapján a felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság sem eljárási, sem anyagi jogszabálysértést nem követett el.
Az I. r. alperesnek a letéti jegy érvényességével kapcsolatos érvelése nem helytálló. A 1988. évi 18. tvr. 3. §-a taxatíve felsorolja azokat a kellékeket, amelyek bármelyikének a hiánya a letéti jegy semmisségét okozza. Helytállóan utalt a másodfokú bíróság arra, hogy minden egyes kelléknek egyértelműnek kell lennie, nem fogadható el olyan kellék megléte, amely csak értelmezés, következtetés útján állapítható meg. A letéti jegynek egyaránt kell tartalmaznia a kibocsátó megnevezését és a kibocsátó aláírását is. A II. r. alperes kibocsátó jogi személy, így nevében a képviselője ír alá, feltüntetve a képviselt nevét is. A kibocsátó aláírása tehát ,,cégaláírás'', a bélyegző tartalmazza a ,,cég'' nevét. A letéti jegyen is az szerepel, ,,kibocsátó aláírása (és bélyegzője)''. A kibocsátó nevét tartalmazó bélyegző tehát az aláírás része. Ezenfelül kötelező kellék – külön – a kibocsátó megnevezése is, amely viszont nem vitásan hiányzik. Ugyancsak hiányzott a letéti jegy típusának feltüntetése. Ezt nem pótolta a letéti jegy tulajdonosának megnevezése. Az Ltvr. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontját ugyanis – amely szerint névre szóló letéti jegy esetén az értékpapír tulajdonosát is meg kellett nevezni –, csak 1997. január 1-jével helyezte hatályon kívül az 1996. évi CXI. tv. 246. §-a. Így a perbeli letéti jegyek esetében egyaránt kötelező kellékek voltak az Ltvr. 3. §-ának b) és c) pontjában írtak.
A másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a letéti jegy semmissége folytán a felperesek és a II. r. alperes közötti jogviszony megfelel a Ptk. 530. §-a értelmében a betétszerződés érvényességi kellékeinek. Az I. r. alperes alaptalanul sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a perbeli szerződést nem takarékbetét-szerződésnek minősítette.
A másodfokú bíróság Pp. 253. §-a (3) bekezdése szerint az elsőfokú ítéletet csak a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között változtathatja meg. A felülvizsgálatban csak olyan jogszabálysértést lehet sérelmezni, a felülvizsgálatnak csak olyan jogi álláspont szolgálhat alapjául, amely az eljárás korábbi szakaszának is tárgya volt.
A felperesek a fellebbezésükben arra hivatkoztak, hogy a felek szándéka betétszerződés megkötésére irányult, jogviszonyuk azért nem minősíthető takarékbetét-szerződésnek, mert annak kötelező tartalmi elemei nem felelnek meg a vonatkozó jogszabálynak. Az I. r. alperes fellebbezési ellenkérelmeken – a fentiek ismeretében – csupán arra hivatkozott, hogy a letéti jegyek esetleges semmissége sem eredményezné azt, hogy ezen okiratok takarékbetétnek vagy sorozatban, értékpapírszerűen kibocsátott és ténylegesen forgalomba hozott okiratok útján pénzintézetnél elhelyezett betétnek minősülnének. Az I. r. alperes nem fejtette ki jogi álláspontját azzal kapcsolatban, hogy miért nem minősülhet a felek közötti jogviszony betéti szerződésnek, és milyen jogkövetkezményei vannak a jogviszony eltérő minősítésének. Egyébként nem került erre sor az elsőfokú eljárás során sem. Annak okát, hogy a betét és a takarékbetét-szerződés megkülönböztetésének az I. r. alperes az eljárás során nem tulajdonított különösebb jelentőséget, a felülvizsgálati bíróság abban látja, hogy valójában – a tájékoztatóból kitűnően – azokat az igényeket is az I. r. alperes intézte, amelyek vonatkozásában az állam tartozott helytállási kötelezettséggel. Erre utal különösen a hivatkozott tájékoztató i) pontja, amely szerint ,,a nem biztosított, illetve államilag nem garantált, így az OBA részéről kifizetésre nem kerülő betétkövetelésekről...'' Ebből ugyanis a contrario az következik, hogy a biztosított, illetve államilag garantált betéteket az OBA fizeti ki. Annak nincs jelentősége, hogy az I. r. alperes a fizetést a saját jogszabályi kötelezettsége alapján vagy megbízottként teljesítette volna, ahogyan erre a felperesek hivatkoztak, és amely hivatkozást az I. r. alperes nem cáfolt. Ilyen körülmények között a másodfokú bíróság nem sértett jogszabályt, amikor az I. r. alperes által csupán a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott körülményeket nem mérlegelte. A letéti jegynek, ahogyan arra az elsőfokú bíróság helyesen utalt, ugyanazok a jellemző sajátosságai, mint a betéteknek, azaz a pénzintézetek a befizetett összeg után előre megállapított kamatot fizetnek. A jelen eljárásban még irányadó a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. tv. 3. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint a betét: a pénzintézetnél, számlán, betétokiratban vagy más módon betétszerződés alapján elhelyezett pénz.
A letéti jegy semmissége folytán a felek jogviszonyának a Ptk. 234. §-ának (2) bekezdése szerint betétként való minősítése nem jogsértő. Igaz, hogy az érvénytelen letéti jegyet lehetne a takarékbetétről szóló 1989. évi 2. tvr. l. §-ában írt ,,más okiratnak'' is tekinteni, amelynek ellenében történt az összeg elhelyezése, de a takarékbetét-szerződésnek ellentmond, hogy más jellegzetességének viszont a szerződés nem felel meg. Így a takarékbetét összegének visszafizetésére irányuló követelés nem évült el, a takarékbetétek titkosak, és az MNB elnöke a kamat mértékére felső határokat állapíthat meg, a takarékbetét mentes mindennemű adó alól. Ezzel szemben a felek meghatározták az elévülési időt, utaltak a jövedelemadó- fizetési kötelezettségre, és a kamat is magasabb volt a takarékbetét kamatánál. Helyénvaló volt tehát a felek jogviszonyának betétszerződésként való minősítése, és nem volt arra értékelhető adat, hogy a betétszerződés ellenkezett volna a felek szándékával.
A Ptk. 535. §-ának (2) bekezdése szerint a takarékbetét-szerződés szabályát kell alkalmazni a magánszemélyek által bankszámla-szerződés keretében elhelyezett pénzeszközökre is. Arra azonban nem volt bizonyíték, hogy a perbeli összeg elhelyezése bankszámla-szerződés keretében történt volna.
Az I. r. alperes alaptalanul sérelmezte a 20%-os késedelmikamat-fizetési kötelezettsége megállapítását. A vonatkozó jogszabály előírta az I. r. alperes fizetési kötelezettségét, így a törvény alapján az I. r. alperes és a betétes felperesek között polgári jogi jogviszony keletkezett. Az I. r. alperes a számára előírt fizetési határidőt nem tartotta meg, mint kötelezett fizetési késedelembe esett, ennek következményeként – és nem az OBA tv. 7. §-ában foglaltak alapján – tartozik az I. r. alperes a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése szerint a késedelmi kamatot megfizetni.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy a másodfokú ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.I.31.928/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás