BK BH 2002/42
BK BH 2002/42
2002.02.01.
I. A terhelt a menthető felindulása során a jogos védelem szükséges mértékét jelentősen túllépi, ha a férje részéről könnyű testi sértés veszélyével fenyegető támadást úgy hárítja el, hogy megfogva annak herezacskóját, az egyik heréjét kitépi, és ezáltal maradandó testi fogyatékosságot okoz [Btk. 29. § (3) bek., 170. § (4) bek.].
II. A jogos védelemnek az az esete, amikor az elkövetőt az ijedtsége vagy menthető felindulása korlátozza az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében, hasonló ahhoz az állapothoz, amelyet a törvény az erős felindulásban elkövetett emberölés megállapításához megkíván;
mindkét esetben ugyanis olyan éplélektani, fiziológiás jellegű indulati állapotról van szó, amikor az elkövető – külső körülmények hatására – a felismerési képességében korlátozott, és ennek folytán a tevékenysége feletti ellenőrzésében akadályozva van [Btk. 29. § (3) bek., 167. §].
A városi bíróság, illetőleg a megyei bíróság a 2000. március 21. napján jogerős ítéletével az I. r. terheltet maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt 4 hónapi – 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte; a II. r. terheltet a társtettesként elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt ellene emelt vád alól; míg III. r. terheltet 2 rb. könnyű testi sértés vétsége miatt ellene emelt vád alól felmentette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. és a III. r. terhelt 1978. február 25. napján kötöttek házasságot, amelyből két gyermek, a II. r. terhelt, valamint S. J. született.
1995. tavaszától a III. r. terhelt italozó életmódja és durva agresszív magatartása folytán a családban a veszekedések mindennaposak voltak, amelyek nem egyszer bántalmazásba is torkolltak.
1998. október 7. napján este 22 óra körüli időben a közös lakásban a III. r. terhelt szóváltásba került nagyobbik lányával, a II. r. terhelttel. A III. r. terhelt az ágyból felkelve átment a másik szobába, és a fotelban ülő II. r. terheltet egy ízben nyakon ütötte. Ezt észlelte az ugyancsak ott tartózkodó I. r. terhelt, aki felszólította a férjét a cselekmény abbahagyására. A III. r. terhelt a mellkasánál, a ruhájánál fogva megragadta az I. r. terheltet, akit erőteljes mozdulattal a másik szoba irányába húzott. A II. r. terhelt az édesanyja segítségére sietett, és megszorította apja herezacskóját, amit csak addig tartott a kezében, míg a III. r. terhelt elengedte az I. r. terheltet. Az I. r. terhelt ezt követően ugyancsak megfogta a férje herezacskóját, és azt egy erőteljes mozdulattal a padló irányába húzta. Ennek következtében a herezacskó egy darabjával együtt kitépte a III. r. terhelt jobb heréjét, aki ezáltal maradandó fogyatékosságot szenvedett, amely azonban megtermékenyítő képességét nem szüntette meg.
Az I. r. és a II. r. terhelt 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ítélet ellen az I. r. terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Álláspontja szerint a terheltet, aki a másodfokú ítélet szerint is jogos védelmi helyzetben cselekedett, ijedtsége, illetőleg menthető felindulása nemcsak hogy korlátozta az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében, hanem teljesen kizárta az arányosság szükséges mértékének a felismerését. Ebből következően büntethetőséget kizáró okból történő felmentése lett volna indokolt. A felülvizsgálati indítvány kiegészítéseként a védő azt adta elő, hogy az I. r. terhelt valójában az életét fenyegető támadás elhárítása érdekében cselekedett, mivel a III. r. terhelt a nyakánál fojtogatta, miközben a megölésére utaló kijelentéseket tett.
A legfőbb ügyész a megtámadott határozatok hatályukban való fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati eljárás során az irányadó tényállás szerint a III. r. terhelt nem fojtogatta az I. r. terheltet, és olyan utalás sem található, hogy eközben az életét fenyegető kijelentések hangzottak volna el. Csupán könnyű testi sértés következett be, és ennél nagyobb szintű veszély nem is állott fenn.
A megyei bíróság eljárási szabályt sértett, amikor az I. r. terhelt vonatkozásában az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapított meg. Erre ugyanis a Be. 258. § (1) bekezdés b) pontja értelmében csak a terhelt felmentése, vagy az eljárás megszüntetése esetén lett volna mód. Amennyiben az elsőfokú ítéletet megalapozatlannak, felülbírálatra alkalmatlannak találta, azt e terhelt vonatkozásában hatályon kívül kellett volna helyezni. Ez az eljárási szabálysértés azonban a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdése értelmében nem képezheti a felülvizsgálat tárgyát.
Helyesen jutott a megyei bíróság arra a következtetésre, hogy az I. r. terhelt jogos védelmi helyzetben cselekedett ugyan, de az elhárítás szükséges mértékét túllépte, amikor a könnyű testi sérülés veszélyével fenyegető támadást a tényállásban leírt módon hárította el. Abban sem tévedett, hogy az ijedtsége, illetőleg a menthető indulata csupán korlátozta az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében. Ennélfogva meg kell állapítani az I. r. terhelt bűnösségét a maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettében, és a jogkövetkezmény meghatározása során a Btk. 29. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a Btk. 29. §-ának (3) bekezdésében szabályozott – a beszámítási képességet érintő – ijedtség vagy menthető felindulás hasonló ahhoz az indulathoz, amelyet a Btk. 167. §-ában meghatározott erős felindulásban elkövetett emberölésnél kíván meg a törvény. Olyan éplélektani indulatról van mindkét esetben szó, amely korlátozhatja a felismerési képességet. Az erős felindulásban elkövetett emberöléssel kapcsolatban kifejtett elvek az adott esetben is alkalmazhatóak. Azt kell tehát vizsgálni, hogy annyira elborult-e a terhelt tudata, aminek következtében a meggondolás és megfontolás szükséges mértéke lehetetlenné vált számára, elvesztette önkontrollját, illetve a tevékenysége feletti ellenőrzést, és ennek hatása alatt követte el a bűncselekményt.
Meg kell említeni ugyanakkor azt is, hogy a Btk. 29. §-ának (2) bekezdése szerinti, büntethetőséget kizáró indulatnak vagy ijedtségnek magasabb szintűnek kell lennie, mint amit az erős felindulásban elkövetett emberölés megállapításához a törvény megkíván.
Az I. r. terhelt az eljárás során mindvégig pontosan beszámolt a történtekről. Az általa megválasztott védekezés módja bizonyos fokú célra irányultságot tükröz. Mindezekből helyesen csak az a következtetés vonható le, hogy a felismerési képességében csupán korlátozott, nem pedig kizárt állapotban cselekedett.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem fogadható el a legfőbb ügyészi átiratban szereplő az az érvelés, amely szerint a hosszú évek alatt elszenvedett bántalmazás hatására, mintegy megszokás eredményeként az elkövető ne kerülhetne olyan indulati állapotba, amely kizárná a büntethetőségét.
Miután az eljárt bíróságok nem sértették meg az anyagi büntetőjogi szabályokat, a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.III.2776/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás