BK BH 2002/47
BK BH 2002/47
2002.02.01.
I. A közvetlen elöljáró nem valósítja meg az elöljárói intézkedés elmulasztásának vétségét, ha a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható alárendeltjének a felelősségre vonása iránt személyesen azért nem intézkedik, mert tudomása van arról, hogy beosztottja jogellenes magatartása az ügy fegyelmi (személyügyi) elintézésére jogosult magasabb elöljáró előtt ismert, és a felelősségre vonás iránti eljárás már megindult [Btk. 361. § (1) bek. a) pont].
II. Megalapozatlan az ítélet, ha a bíróságnak a bizonyítékokat értékelő tevékenysége nem felel meg az eljárási törvény rendelkezéseinek;
ilyennek kell tekinteni, ha a bírói meggyőződés kialakításához szükséges értékelés sérti az ésszerűség és a logika szabályait, továbbá ha a bíróság nem vont valamennyi bizonyítékot a mérlegelési körébe [Be. 5. § (3) bek., 239. § (2) bek. b) és c) pont].
A megyei bíróság katonai tanácsa a 2000. november 17-én kelt végzésével a rendőr alezredes vádlottal szemben az elöljárói intézkedés elmulasztásának vétsége miatt indított eljárást megszüntette, és a vádlottat megrovásban részesítette.
A vádlott szakközépiskolában érettségizett, villamos technikai műszerész szakmát szerzett. Ezt követően katonai főiskolát, majd jogi egyetemet végzett. 1972. óta teljesít hivatásos rendőri szolgálatot a megyei rendőr-főkapitányság állományában mint a rendőrkapitányság vezetője.
A Vám- és Pénzügyőrség megyei nyomozóhivatala 1999. június 30-án egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt feljelentést tett a rendőrkapitányság egyik rendőrörsének állományában adminisztrátorként dolgozó személy ellen, aki a csempészetből származó gépkocsijára tisztázatlan eredetű forgalmi rendszámot helyezett.
A rendőr alezredes a feljelentés megérkezésének napján, 1999. július 1-jén elfogultságot jelentett be a megyei rendőr-főkapitánysághoz, melyben kérte más nyomozóhatóság kijelölését, majd a rendőrörs épületében négyszemközti beszélgetést folytatott a feljelentett személlyel az eset körülményeit illetően.
Az adminisztrátor ez alkalommal közölte a vádlottal, hogy – szintén a rendőrkapitányság állományába tartozó – rendőr zászlós közreműködött a személygépkocsijára került rendszám megszerzésében, azonban a vádlott az alárendeltje felelősségre vonása iránt intézkedést nem tett.
A feljelentett az 1999. szeptember 1. napján tett vallomásában a rendőr zászlós szerepét feltárta a nyomozóhatóság előtt, ez utóbbi szolgálati viszonya 1999. augusztus 31-i hatállyal megszüntetésre került.
Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést.
A katonai főügyész az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyására tett indítványt.
A fellebbezés alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ügydöntő határozat felülbírálata során megállapította, hogy az ítéleti tényállás részben megalapozatlan. A megalapozatlanságot egyrészt iratellenesség, másrészt a megállapított tényekből további tényre helytelen következtetés eredményezte [Be. 239. § (2) bek. c) és d) pontjai].
A megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a Legfelsőbb Bíróság a Be. 240. §-a alapján bizonyítást rendelt el. Meghallgatta a vádlottat, okiratokat ismertetett, egyrészt a rendőrkapitányságon 1999. június 5-én megtartott kapitányságvezetői értekezlet emlékeztetőjét, továbbá a városi ügyészség vádiratát, a városi bíróság jogerős ítéletét, valamint a feljelentettnek a nyomozati iratok közt elfekvő valamennyi vallomását. A felvett bizonyítás alapján a Be. 274. §-ának (1) bekezdésére alapítottan a tényállást részben megváltoztatta:
– mellőzte annak megállapítását, hogy az adminisztrátor 1999. július 1-jén közölte a vádlottal, hogy a szintén a rendőrkapitányság állományába tartozó rendőr zászlós közreműködött a személygépkocsijára került rendszám megszerzésében, azonban a vádlott az alárendeltje felelősségre vonása iránt intézkedést nem tett;
– kiegészítette annyiban, hogy amikor a vádlott 1999. július 1-jén közölte az adminisztrátorral, hogy a rendőr zászlósnak is szerepe van az ügyben, az adminisztrátor ekkor sírva fakadt. Július 5-én kapitányság-vezetői értekezletén egyebek mellett a kapitányságvezető bejelentette, hogy a Vám- és Pénzügyőrség az azonosító jel meghamisítása miatt bűntető feljelentést tett a megbízási szerződéssel a rendőrörsön dolgozó adminisztrátor ellen. Közölte, hogy az ügyben elfogultságot jelentett be, amellyel a rendőr-főkapitányság személyzeti vezetője is egyetértett. Bejelentette továbbá, hogy az adminisztrátorral beszélt, mert a személyzeti vezető azt állította, hogy az ügyben a rendőr zászlós is benne van, de az adminisztrátor tagadta, hogy a rendőr zászlósnak is köze lenne az ügyéhez. Beszélt a rendőr zászlóssal is, aki tagadta, hogy a rendszámhoz köze lenne.
Ezekkel a kiegészítésekkel az elsőfokú ítélet megalapozottá vált, és a felülbírálatra alkalmas (Be. 239. § (1) bek.].
A bizonyítás felvételét az indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a kapitányságvezető vádlott következetes, mindvégig egyöntetű, a katonai vétséget vitató védekezésével szemben a tényállást kizárólag a feljelentett adminisztrátor tanúvallomására alapította, aki ellen büntetőeljárás indult, és ügyében érintett volt a rendőr zászlós is. A tanút az elsőfokú bíróság szavahihetőnek értékelte, és vallomását teljes értékű bizonyítékként fogadta el.
A Legfelsőbb Bíróság az említett bizonyítékok értékelése körében rámutat, hogy nem ténybeli következtetések – így megalapozottsági hibáknak sem – minősülnek a bizonyítékok értékelése során alkalmazott azok a következtetések, amelyek a bírói meggyőződés alapján kialakított ténybeli álláspontokkal kapcsolatosak. Ugyanakkor a bírói gyakorlat következetes, és a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében is rámutatott. hogy megalapozatlan az ítélet, ha a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenysége nem felel meg a törvényességi követelményeknek. Ilyennek kell tekinteni, ha a bírói meggyőződés kialakítása során az értékelés sérti az ésszerűség és a logika szabályait, továbbá, ha a bíróság nem vont valamennyi bizonyítékot a mérlegelés körébe.
A kifejtett szempontot figyelembe véve az adott ügyben megállapítható, hogy az adminisztrátor az ellene folyó büntetőügyben, valamint a Vám- és Pénzügyőrség előtt tett kihallgatásai során a rendszámtábla megszerzésével kapcsolatban különböző önellentmondásos vallomásokat tett, csupán a vádlott elleni bűnügyben vallotta, hogy 1999. július 1-jén – amikor őt a vádlott felkereste – közölte vele, hogy a rendőr zászlóstól kapta a rendszámtáblát. E vallomáson kívül az adminisztrátor különböző megszerzési forrást jelölt meg, így arra hivatkozott, hogy találta, illetőleg ismerősétől kapta, majd 1999. szeptember 13-tól már a rendőr zászlósra az ellene folyó ügyben terhelő vallomást tett. E tanú szavahihetősége ezért megkérdőjelezhető, és a fellebbezési eljárásban csatolt okirat adata pedig cáfolja a nevezett tanúvallomását, egyben a vádlott védekezését támasztja alá. Az elsőfokú bíróságnak is rendelkezésére állt valamennyi ellentmondó nyilatkozat, amelyet azonban figyelmen kívül hagyott. Az adminisztrátor vallomása ellen szól a személyzeti vezető vallomása is, amely szerint az 1999. július 1-jén tartott vezetői értekezleten érintőlegesen ugyan, de közölte a vádlottal, hogy a rendőr zászlós is érintett az adminisztrátornő ügyében. Eszerint a megyei főkapitányság személyzeti vezetője már ekkor tudomással bírt a nevezett részvételéről. Mindezek az adatok a vádlott vallomását támasztják alá. Az iratokból kitűnően a rendőr zászlóssal szemben korábban mint elöljáró tett feljelentést a vádlott, amelynek eredményeként őt a testületből eltávolították, a munkaügyi bíróság állította vissza szolgálati viszonyát. A vádlott több alkalommal is hangoztatta – a jelen eljárásban is –, hogy a rendőr zászlós nem alkalmas rendőrnek. E tényből pedig logikátlan az a következtetés, hogy az adott esetben az elöljárói intézkedését a rendőr zászlós érdekében mulasztotta volna el. Egyebekben sem volt szükség feljelentés megtételére, mivel a megyei rendőr-főkapitányságnak tudomása volt már korábban is a rendőr zászlós jogellenes magatartásáról. A Legfelsőbb Bíróság a felvett bizonyítás során beszerzett bizonyítékokat az elsőfokú bíróság által is vizsgáltakkal összhangban értékelte, és a kiegészített tényállást tekintette a fellebbezési eljárásban irányadónak.
Mindezekre tekintettel a Btk. 361. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző elöljárói intézkedés elmulasztásának vétségét a vádlott nem követte el, ezért a vádlottat az ellene emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján – mert nem követett el bűncselekményt – felmentette. (Legf. Bír. Bf.V.154/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás