BK BH 2002/471
BK BH 2002/471
2002.12.01.
I. A bírói engedélyhez kötött titkos információszerzés büntetőeljárási törvénnyel szabályozott bizonyítás szabályai szerint folyik, így a törvényességi követelményeire a Be. rendelkezései nem alkalmazhatóak;
a titkos információszerzéssel nyert adatok felhasználásában nincsenek olyan törvényileg meghatározott személyi vagy tárgyi korlátozások, amelyek kizárólag a bírói engedélyben megjelölt személyre szűkítenék az információk bizonyítékként történő alkalmazását [1994. évi XXXIV. tv. 63. §, 69. §, 70. § (2) bek., 73. §].
III. Megszegi a hivatali kötelességét a közbeszerzés során feladatokat ellátó hivatalos személy, aki a pályázat átnézésével és javításával, az ajánlattételi árakról adott információval a közbeszerzési pályázat résztvevője számára jogtalan előnyt biztosít [Btk. 225. §; 1995. évi XL. tv. 24. § (1) és (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 2000. március 16-án kelt ítéletében az I. r. vádlottat hivatali visszaélés bűntette miatt 8 hónap. – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 80 000 forint pénzmellékbüntetésre;
a II. r. vádlottat hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt 1 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 40 000 forint pénzmellékbüntetésre;
a III. r. vádlottat felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntette és hivatali vesztegetés vétsége miatt halmazati büntetésül 1 évi – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 300 000 forint pénzmellékbüntetésre;
a IV. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett hivatali visszaélés bűntette, bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés vétsége és felbujtóként elkövetett hivatali vesztegetés vétsége miatt 1 év 4 hónapi – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 80 000 forint pénzmellékbüntetésre;
a VII. r. vádlottat hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt 1 évi – 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 100 000 forint pénzmellékbüntetésre;
a VIII. r. vádlottat pedig hivatali vesztegetés vétsége miatt 8 hónapi – 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre és 40 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.
A II. r. vádlottat 100 000 forint, VII. r. vádlottat 200 000 forint vagyoni előny megfizetésére kötelezte.
Az V. r. vádlottat az ellene bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
Az I. r. vádlott pénzügyi és számviteli főiskolát végzett 1978-ban, 1997-ben a Közgazdaságtudományi Egyetemen másoddiplomát szerzett. 1982-től dolgozik az önkormányzatnál, illetve annak elődjénél. A polgármesteri hivatal beruházási és közbeszerzési ügyosztályának helyettes vezetője. Férjezett, férje a IV. r. vádlott. Egy kiskorú gyermekük van.
A II. r. vádlott az Ybl Miklós Műszaki Főiskolát végezte el, munkavédelmi és gazdasági szervező szakmérnök. Nős, kiskorú gyermeke nincs, felesége rokkantnyugdíjas. Büntetlen előéletű. 1998. februárjától csaknem egy évig az Országos Psychiátriai és Neurológiai Intézetben kezelték tartós paranoid és depresszióval jellemzett alkalmazkodási zavarral, melyek 1997. nyarán és azt követően nyomozati kihallgatásakor súlyos fokban korlátozták a cselekménye következményének a felismerésében, jelenleg azonban nem szenved kóros elmeállapotban.
A II. r. vádlott 1994. október l-je óta dolgozott a polgármesteri hivatalnál az oktatási ügyosztályon beosztott műszaki ügyintézőként. 1996. január 15-től a beruházási és közbeszerzési ügyosztályon dolgozott, majd áthelyezték annak közbeszerzési és koordinációs alosztályára.
A III. r. vádlott mezőgazdasági gépészmérnök szakképzettségű, nős, két gyermeke van, az egyik kiskorú, a másik egyetemista. 1997-ben elnök-vezérigazgatója és tulajdonosa volt egy részvénytársaságnak, jelenleg igazgató egy kft.-nél.
A IV. r. vádlott géplakatos szakképzettségű, 1985. óta vállalkozó. Nős, egy kiskorú gyermekük van, büntetlen előéletű.
Az V. r. vádlott műszaki egyetemet végzett, elvált, két nagykorú gyermeke van. Egy kft. fele részének a tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.
A VII. r. vádlott műszaki szakmérnök. 1979. óta dolgozik a polgármesteri hivatalnál, illetve annak jogelődjénél. 1996. januárja óta a beruházási alosztály oktatási intézményekkel foglalkozó csoportvezetője, főtanácsosa. 1998. decemberétől felmondás alatt áll. 1996. januárjában a munkáltatója visszavonta a vezetői megbízását, főtanácsosként beruházási csoportvezető lett, feladata az oktatási beruházások és felújítások intézése volt, nem volt önálló ügyintéző.
A VIII. r. vádlott építőipari technikumot végzett, nős, egy kiskorú gyermekük van. Büntetlen előéletű, jelenleg ügyvezető egy kft.-nél.
1. A polgármesteri hivatalban 1996. január 15-ével állították fel a beruházási és közbeszerzési ügyosztályt, amelynek hatásköre volt többek közt az egészségügyi, szociális, kulturális és oktatási intézményekkel kapcsolatos beruházások koordinálása. Az ügyosztály belső működési szabályzata szerint ellátja többek közt az önkormányzat és intézményei felújításainak lebonyolítását, az előkészítéstől az üzembe helyezésig. A beruházási alosztály részt vesz a közbeszerzési eljárások vagy az azok hatálya alá nem tartozó versenytárgyalások előkészítésében és lebonyolításában.
Az ügyosztály közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos hatáskörét a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény és a 65/1995. (XI. 1.) közgyűlési rendelet állapítja meg. Az ügyosztály felállításakor az osztályvezető helyettesei – akik egyben alosztályvezetők – az I. r. és a VI. r. vádlottak lettek.
A III. r. vádlott az 1980-as évek közepén ismerte meg a IV. r. vádlottat, ezt követően tudta meg, hogy a felesége – az I. r. vádlott – az önkormányzatnál dolgozik. Később közöttük baráti kapcsolat alakult ki, 1992. elején céget is alapítottak.
A polgármesteri hivatal 1997. szeptember 17-én megjelentetett közbeszerzési pályázati felhívására a III. r. vádlott átadta a IV. r. vádlottnak az ajánlatuk szövegét, akinek a kérésére az I. r. vádlott az ajánlatot áttanulmányozta, és javításokat végzett rajta.
A pályázati határidő lejárta előtt néhány nappal az I. r. vádlott a férje útján tájékoztatta a III. r. vádlottat a konkurens pályázó árajánlatáról. A III. r. vádlott ennek alapján újra készítette a költségvetést, és ajánlatuk végösszegét több millió forinttal csökkentette.
1997. október 27.-én az I. r. vádlott telefonon részletesebben beszélt a III. r. vádlottal a konkurens cég ajánlatáról, a III. r. vádlott cége ajánlata összegének lehetséges csökkentéséről.
Mindezek ellenére a szakmai véleményező bizottság szempontjai alapján a pályázatot nem a III. r. vádlott gazdasági társasága nyerte meg.
2. A VII. r. vádlott 1996. januárjától főtanácsosként mint beruházási csoportvezető dolgozott.
1997. márciusában a beruházási és közbeszerzési ügyosztály három napilapban hirdetéseket jelentetett meg a közbeszerzési értékhatár alatti munkákra.
A III. r. vádlott tulajdonában levő gazdasági társaság is kapott megbízást a meghirdetett munkák elvégzésére.
1997. október 21-én a IV. r. vádlott a VII. r. vádlottat meghívta ebédre, amelyen a III. r. vádlott is megjelent. A IV. r. vádlott tudhatta, hogy a III. r. vádlott pénzt kíván átadni a VII. r. vádlottnak.
Amikor a IV. r. vádlott a mellékhelyiségbe távozott, a III. r. vádlott egy zárt borítékban 200 000 forintot adott át a VII. r. vádlottnak, aki a borítékot átvette. A VII. r. vádlott tisztában volt azzal, hogy a pénzt a III. r. vádlott érdekeltségébe tartozó cég ajánlatra meghívásáért, illetve a munkák elnyeréséért kapta.
3. A II. r. vádlott 1997-ben a polgármesteri hivatal beruházási és közbeszerzési ügyosztályán a közbeszerzési és koordináicós alosztályon dolgozott. Feladatköre ellenőrző, döntés-előkészítő volt a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos döntéshozatalban.
1997. október 28-án a VIII. r. vádlott a IV. r. vádlott kérésére az V. r. vádlottal közös érdekeltségű pályázatok kedvező elbírálásáért 100 000 forintot tartalmazó borítékot adott át a II. r. vádlottnak, aki azt elfogadta.
Az eljárás során minden kétséget kizáróan nem volt bizonyítható, hogy a II. r. vádlottnak történő pénzjuttatás az V. r. vádlott tudtával történt.
Az ítélet ellen az ügyész az I. r., a II. r., a III. r., a IV. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottak terhére a büntetés súlyosítása végett és az ítéleti tényállás 3. pontjában leírt tényállás téves minősítése miatt,
míg az V. r. vádlott felmentését sérelmezve, elítélése érdekében fellebbezett.
Az I. r. vádlott és a védője elsődlegesen bűncselekmény hiányában történő felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítése és a vádlott előzetes mentesítése érdekében;
a II. r. vádlott és a védője a tényállás téves megállapítását sérelmezve, felmentésért;
a IV. r. vádlott védője a vádlott teljes körű felmentéséért;
a VIII. r. vádlott és a védője a tényállás megalapozatlansága miatt, a vádlott felmentéséért fellebbezett.
A III. r. vádlott és a védője, továbbá az V. r. vádlott és a védője a határozatot tudomásul vették.
A VI. r. vádlott és a védője jogorvoslattal nem éltek, az e vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezést a legfőbb ügyész visszavonta, ekként vele szemben az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett.
A legfőbb ügyész az I. r., valamint a VII. r. és a VIII. r. vádlottak tekintetében a fellebbezéseket fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet felülbírálata során megállapította, hogy a vád tárgyává tett bűncselekményekkel összefüggő jelentős bizonyítékok felderítését a bíróság elvégezte, és – eltekintve a II. r. vádlottat érintő ellentmondásos elmeszakértői vélemény logikailag kifogásolható értékelésétől, illetve a bírói engedéllyel történt titkos információgyűjtés során beszerzett telefon-lehallgatások egyes részeinek téves kirekesztésétől – a felmerült bizonyítékok okszerű értékelésével került sor a tényállások rögzítésére.
A legfőbb ügyész a II. r. vádlott terhére megállapított bűncselekmény tényállását részben megalapozatlannak találta, minthogy az igazságügyi elmeszakértői vélemény és ennek alapján az elsőfokú ítélet azt rögzítette, hogy a II. r. vádlott már a terhére rótt bűncselekmény elkövetésekor is a beszámítási képességét korlátozó kóros elmeállapotban volt. A megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében indítványozta az igazságügyi orvos szakértők ismételt meghallgatásával a szakvéleményben rejlő ellentmondások tisztázását.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a tényállás részbeni megalapozatlanságával összefüggő legfőbb ügyészi kifogással, és a Be. 240. §-ának alapján elrendelt bizonyítás keretében megidézte és meghallgatta az ügy elsőfokú eljárásában részt vett igazságügyi elmeorvos szakértőket.
Meghallgatásuk alapján megállapítható volt, hogy a II. r. vádlott vizsgálata nyomán az elmeállapotát érintő betegségének kezdetét a szakértők az Országos Pszichiátriai Intézet kórdokumentációja alapján jelölték meg. Ennek alapján rögzítették részben azt, hogy a II. r. vádlott betegsége – a tartós paranoid zavarral kevert szorongással, depresszióval jellemzett alkalmazkodási zavar – az ,,ügy kipattanásakor'' alakult ki. Betegségének tüneteit letartóztatását követően észlelték. Megállapították azt is, hogy korábban a vádlott semmilyen idegrendszeri panasszal nem fordult orvoshoz.
Objektív orvosi adatok hiányában nem állítható, hogy korábban a nevezett beszámítási képességét korlátozó elmeállapotban volt.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt lehetősége alapján akként helyesbítette, hogy a II. r. vádlott súlyos fokú korlátozottságát eredményező idegrendszeri természetű megbetegedése a nyomozás fázisában keletkezett, így a bűncselekmény elkövetésének időpontjában ez az állapot nem állt fenn.
A legfőbb ügyész megalapozatlannak találta az V. r. vádlott felmentését eredményező ítéleti tényállást. Utalt arra, hogy a tényállás e körben a vádlott személyét érintő rendőrségi lehallgatás anyagának tárgyalási ismertetése és értékelése nélkül pontosan nem volt rögzíthető, a lehallgatás anyaga – ellentétben az elsőbírói értékeléssel – törvényes bizonyítékként értékelendő. Az ügyészi álláspont szerint – a lehallgatás tartalmának ismeretében – a felmentett vádlott bűnössége megállapítható, ezért a legfőbb ügyész az ítélet V. r. vádlottat érintő hatályon kívül helyezését indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt a bírói engedéllyel történt titkos információszerzés szabályai szempontjából tette vizsgálat tárgyává az e kérdéssel összefüggő s az elsőfokú ítéletben kifejtett jogi álláspontot. Ennek lényege szerint a bírósági bizonyítási eljárásban kizárólag a titkos rendőrségi információgyűjtéshez adott bírói engedélyben meghatározott időpontok között s az abban megjelölt személyek (vagy megbízottaik) közlései értékelhetőek törvényesen beszerzett információkként, vagyis nem használható törvényes bizonyítékként a bírói engedélyben megjelölt időpontokon kívül, illetve nem az abban megjelölt személytől (vagy annak megbízottjától) származó közlés akkor sem, ha az szorosan az eljárás tárgyához kapcsolódik.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban ez a jogértelmezés téves. A bírói engedélyhez kötött titkos információszerzés törvényi feltételeit a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 63. §-ának és 69. §-ának bekezdései tartalmazzák. A törvényi szabályozásban a titkos információgyűjtéshez kapcsolódóan sem az eljárás alá vont gyanúsított (terhelt), sem az információgyűjtés alapjául szolgáló bűncselekmény megjelölése nem szerepel. A jogi szabályozás következetesen az ,,alkalmazással érintett személyről'' szól. Ennek oka, hogy a titkos információgyűjtés nem a Be. által szabályozott eljárás, és többnyire nem a nyomozás során, hanem az azt megelőző felderítési szakaszban zajlik, melyben a bűncselekmény tényállása, ennek megfelelően az eljárás tárgyát képező cselekmény(ek) jogi minősítése, a terheltként később felelősségre vonható elkövetők kiléte és köre pontosan nem ismert. A titkos információgyűjtés bírói engedélyezése iránti előterjesztésnek ekként csupán az (információgyűjtéssel) ,,alkalmazással érintett'' (s nem a későbbi terhelt/vádlott) nevét és az alkalmazás törvényi feltételeinek meglétére vonatkozó indokolást kell tartalmaznia [70. § (2) bekezdés], amely – figyelemmel a 69. § (1) és (3) bekezdésében foglaltakra – nem jelenti az eljárás tárgyául szolgáló bűncselekmény pontos jogi körülírásának a kötelezettségét. Az alkalmazással érintett személy nem feltétlenül azonos a később büntetőjogi úton felelősségre vont személlyel, lehet tanú, vagy más – később a bizonyításban semmiféle szerepet nem játszó – személy is. Mindez az 1994. évi XXXIV. törvény 63. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakból egyértelműen következik, és a felderítés speciális vonásaival összefüggő jellegzetesség.
Helyes értelmezés mellett tehát a titkos információgyűjtés bírói engedélyezése elsődlegesen az adott ügyhöz kapcsolódóan és időbelileg korlátozza a hatóság eljárását, ezen belül megjelölve az alkalmazással tárgyi értelemben érintett azonosítható személy nevét [akinek lakásán titkos kutatás, technikai eszközzel történő megfigyelés végezhető, telefonja technikai eszköz segítségével lehallgatható, levelezése, távközlési eszközzel kiadott közlése megfigyelhető, rögzíthető stb. (1994. évi XXXIV. tv. 69. § (1) bekezdés, a)-d) pontok)].
Úgy értelemszerűen az információgyűjtés (megfigyelés) tárgyává válhat olyan személy is, aki az engedélyben nem szerepel, ám az engedélyezett körhöz kapcsolódóan kerül a hatóság látókörébe (pl. felderített vagy szökésben levő elkövető, a bűnelkövető korábban ismeretlen bűnkapcsolatainak alanyai, az ismeretlen bűnszervezet tagjai stb.), és ismertté válhatnak a felderített bűncselekmények újabb részletei, tárgyi, személyi vonatkozásai. Természetesen megfigyelés tárgyává válhat olyan személy is, akit a későbbi bizonyítás összefüggéseiből adódóan az ügy nem érint, ám e személy jogait maga az 1994. évi XXXIV. tv. szabályozza (73. §).
Az így megszerzett adatok között a nyomozó hatóság – azok átfogó értékelése után – szelektál, és ,,az eljárásban nyilvánvalóan nem érintett személyre vonatkozó adatokat'' – melyeknek egyébként jogszerűen jutott a birtokába – haladéktalanul megsemmisíti [69. § (2) bekezdés]. A törvényes bizonyítás anyagához kapcsolódóan kezelhetőek tehát mindazok az információk, amelyekhez a nyomozó hatóság bíróilag engedélyezett módon titkos információgyűjtéssel jutott.
Mindebből következően – a valóban meglehetősen tágan szabályozott jogi keretekre figyelemmel – nincsenek a titkos információgyűjtéssel nyert adatok felhasználásában olyan törvényileg meghatározott személyi vagy tárgyi korlátozások, amelyek kizárólag a bírói engedélyben megjelölt személyre szűkítenék az információk bizonyítékként történő alkalmazását. Felhasználható valamennyi információ, amely az engedélyezett módon (időben és azonosítható személyhez kapcsolódó eszközzel, módszerrel) került a rendőrség birtokába, s a megjelölt ügyben jelentőséggel bír.
Megállapítható az is, hogy maga a bírói engedélyhez kötött titkos információszerzés nem a büntetőeljárási törvénnyel szabályozott bizonyítás szabályai szerint folyik (Be. IV. fejezet), így törvényességi követelményeire a Be. rendelkezései nem vonatkoztathatóak.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a jelen ügyben a törvényes bizonyítékok körében értékelhetőnek találta mindazoknak a személyeknek a telefonon történt lehallgatása adatait, akik a bíróilag engedélyezett időben az azonosítható – és az engedélyben megjelölt személy – telefonján az ügyben releváns adatokat közöltek. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a tárgyaláson felolvasta, ekként az értékelhető bizonyítékok körébe vonta a IV. r. és az V. r. vádlottak között 1997. október 29-én lezajlott telefonbeszélgetés anyagát, és ennek tartalma alapján arra a következtetésre jutott, hogy az V. r. vádlottnak a II. r. vádlott megvesztegetéséhez egyértelműen bizonyított köze nincs. Maga az V. r. vádlott a telefonban e kérdésről nem beszélt, a IV. r. vádlott közléséből pedig nem következik az V. r. vádlott aktív közreműködése.
Mindezeken túl a vádlottak érdekében előterjesztett védői fellebbezési érvek is támadták az ítéleti ténymegállapításokat. E körben többen ugyancsak a bíróilag engedélyezett titkos információgyűjtéssel szerzett bizonyítékok jogellenességére hivatkoztak, ám – az előbb kifejtett jogi érvek alapján – ezzel a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet. A tényállás védői vitatása ezen túlmenően alapvetően a bizonyítékok mérlegelését érintette, a Be. 239. §-ának (1) bekezdésében meghatározott perjogi tilalom folytán azonban az e körben kifejtettek helyt nem foghattak. A fenti kiegészítésekkel és helyesbítéssel ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülbírált ítélet tényállását irányadónak tekintette.
E tényállásból az elsőfokú bíróság többnyire helyesen következtetett a vádlottak bűnösségére, és a korábban kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság az V. r. vádlott felmentésével is egyetértett.
Tévesnek ítélte azonban a IV. r. vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítását az elsőfokú ítéletben foglalt azzal a tényállással kapcsolatosan, hogy a IV. r. vádlott ebédre hívta a VII. r. vádlottat, a találkozáshoz pedig önként csatlakozott a VII. r. vádlottat megvesztegetni készülő III. r. vádlott. Amikor a IV. r. vádlott a vendéglő mellékhelyiségébe ment, a III. r. vádlott az előre előkészített pénzt átadta a VII. r. vádlottnak. A IV. r. vádlottnak ezzel kapcsolatos magatartásában sem a pszichikai, sem a fizikai bűnsegély elemei nem ismerhetőek fel. Az a körülmény, hogy a pénz átadásáról tudhatott, bűnsegédi bűnrészességét, bűnösségét önmagában nem alapozza meg. Erre figyelemmel e bűncselekmény vádja alól őt a Legfelsőbb Bíróság a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján bűncselekmény hiányában felmentette.
A védelmi fellebbezések több – a bűncselekmények anyagi jogi minősítésével összefüggő – jogkérdést vetettek fel.
Az I. r. vádlott és a védője vitatták, hogy a III. r. vádlott cége közbeszerzési pályázatra készített pályaművének kijavítása, a pályázatokban kialakított árakkal kapcsolatos információk átadása az I. r. vádlott hivatali hatáskörébe eső ténykedésnek lenne tekinthető. A III. r. vádlott védője kétségbe vonta, hogy a III. r. vádlott ez irányú ,,kérései'' tekinthetőek-e szándék kialakító rábírásnak (felbujtás), és felvetette, hogy nincs olyan ,,jogtalan előny'', amelyet az I. r. vádlott e kérés teljesítésével biztosított. A IV. r. vádlott védője ugyancsak az I.r. vádlott hivatalos személyként való közreműködését vitatva kérte a bűnsegédként közreműködő IV. r. vádlottnak az e vádpont alóli felmentését.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban nem kétséges, hogy az I. r. vádlott hivatalos személyként bírt információkkal a III. r. vádlott cégét is érintő közbeszerzési pályázat formai és tartalmi követelményeiről, esélyeiről stb. Munkaköri feladatait tekintve e tekintetben a közbeszerzésről szóló 1995. évi XL. tv. alapelvi követelményei róttak rá kötelezettséget: a tv. 24. §-ának (1) bekezdése értelmében a közbeszerzési eljárásban – az egyes eljárási cselekmények, az ajánlatok értékelése során hozott döntés és a szerződés megkötése tekintetében – az ajánlatkezelő köteles biztosítani, az ajánlattevő pedig tiszteletben tartani a verseny tisztaságát, illetve nyilvánosságot. A (2) bekezdés szerint az ajánlatkérőnek biztosítania kell az esélyegyenlőséget az ajánlattevők számára.
Amikor tehát az I. r. vádlott a III. r. vádlott kérésére – részben a IV. r. vádlott közvetítése mellett – átnézte és javította a III. r. vádlott cégének pályázati anyagát, majd az ajánlati árakat érintően közölt vele információkat – a közbeszerzés terén feladatokkal bíró hivatalos személyként – jogtalan előnyt biztosított a közbeszerzési pályázat egyik résztvevője számára, s ezzel a pályázók esélyegyenlőségét sértette. Kötelességszegésére a III. r. vádlott bírta rá, a cselekmény kivitelezéséhez pedig – a közvetítés útján – a IV. r. vádlott nyújtott segítséget.
A VI. r. vádlott védője jogi érvelésében vitatta, hogy a VI. r. vádlott – munkakörét tekintve – hivatalos személy lett volna. Hivatkozott a Btk. 137. §-a 1. pontjának k) alpontjában foglaltakra, amely szerint hivatalos személy a ,,jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási feladatokkal megbízott szervnél, testületnél az a személy, aki közhatalmi, államigazgatási feladatot lát el''. E hivatkozás azonban téves, és nem a VI. r. vádlott hivatalos működési területét érinti. Olyan személy hivatalos tevékenységére vonatkozik, aki külön jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási feladatokat is végző (alapvetően más jellegű) szervezetben a közhatalmi tevékenységhez kapcsolódóan fejt ki tevékenységet. A hivatkozott törvényhely j) pontja szerint azonban az államigazgatási szervnél, önkormányzati igazgatási szervnél a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozó tevékenységet kifejtő személy hivatalos személy. Úgy a VI. r. vádlott hivatalos személyként történt eljárása eredménnyel nem vitatható.
A cselekmények minősítését a Legfelsőbb Bíróság törvényesnek találta, ezt érintően kizárólag egyes vádlottak bűnelkövetői minőségének téves megjelölését helyesbítette, ugyanakkor megállapította, hogy a II. r. vádlott részére a IV. r. vádlott küldött pénzt a VIII. r. vádlottal. Utóbbi a IV. r. vádlott kérésére mindössze a pénz átadására vállalkozott, vagyis segítséget nyújtott ahhoz a hivatalos személy megvesztegetésére irányuló magatartáshoz, amelyet a IV. r. vádlott tanúsított. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a IV. r. vádlottnak felbujtóként felrótt hivatali vesztegetés vétségét tettesként, míg az V. r. vádlott ugyanezen cselekményben való közreműködését bűnsegédként elkövetettként jelölte meg.
A vádlottak kölcsönös jogorvoslatokkal vitatott büntetéseit felülbírálva a Legfelsőbb Bíróság alapvetően a védelmi érvekkel értett egyet.
Nem kétséges, hogy a korrupciós cselekmények aggasztó szaporodása a hivatali bűncselekmények fokozódó társadalomra veszélyességére utal, e cselekmények jogkövetkezményeinek megválasztásánál ezért a hivatali élet tisztaságának védelme elsődleges szempont.
Másrészt tény, hogy a jelen ügyben ténylegesen elbírált hivatali bűncselekmények tárgyi súlya nem kirívó, súlyosabb megítélést ezek között inkább a hivatalos személyeket érintő, anyagi vesztegetéssel megvalósuló bűncselekmények igényeltek.
A Legfelsőbb Bíróság mindemellett igen nagy nyomatékkal értékelte enyhítő körülményként a jelentős és a vádlottaktól lényegében független időmúlást. E tekintetben nem értett egyet azzal a legfőbb ügyészi állásponttal, amely szerint a korrupciós cselekmények nehéz felderíthetősége és bizonyíthatósága miatt az eljárás elhúzódásának nincs a büntetésekre kiható jelentősége. Ezek a körülmények a vádlottak magatartásával nem hozhatóak összefüggésbe, az állandó bírói gyakorlat pedig a jelentős időmúlás figyelembevételével azt értékeli, hogy a büntetőeljárás hatálya alatt a vádlottak életvitele, terhei nehezítettek. Lényegében e körülmények értékelésével döntött a Legfelsőbb Bíróság valamennyi vádlott büntetésének enyhítéséről.
Az I. r. vádlott tekintetében cselekményének viszonylag csekély tárgyi súlyát is értékelte, mivel a III. r. vádlott az I. r. vádlott segítségével sem ért el eredményt a közbeszerzési pályázaton, így az I. r. vádlott által biztosított jogtalan előny a pályázati eredményben nem realizálódott. A cselekmény csekélyebb társadalomra veszélyessége az abban részesként közreműködő III. és IV. r. vádlottak javára is figyelembe vehető volt.
A II. r. vádlott javára értékelte a nyomozás alatt súlyosan megromlott egészségi állapotát.
A III. r. vádlott javára nagy nyomatékkal jelentkezett őszinte beismerő vallomása, amely az ügy felderítését jelentősen segítette.
A IV. r. vádlott büntetőjogi felelősségének köre szűkült, a másodfokú eljárásban igazolt súlyos betegsége ugyancsak enyhítő körülmény volt.
A VIII. r. vádlott elkövetői minősége módosult, bűnsegédi ténykedésével nem saját, hanem a IV. r. vádlott gazdasági érdekeit támogatta. Cselekményének ekként csökkent tárgyi súlyát a Legfelsőbb Bíróság büntetésének enyhítésével értékelte.
Mindennek alapján – a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének f) pontjának alkalmazásával – az I. r. vádlottal szemben kiszabott büntetést 180 napi tétel pénzbüntetésre enyhítette, az egynapi tétel összegét 1000 forintban határozta meg. Az I. r. vádlottal szemben kiszabott pénzmellékbüntetést mellőzte, a pénzfőbüntetéssel összefüggésben pedig megállapította, hogy azt az I. r. vádlott az általa 1997. október 31. napjától 1998. április 31. napjáig kiállott előzetes letartóztatásban töltött idő beszámításával kifizette [Btk. 99. § (1) bekezdés].
A II. r. vádlott végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésének próbaidejét 2 évre enyhítette.
A III. r. vádlott tekintetében nagyobb nyomatékot tulajdonított a nevezett feltáró jellegű, önmagát terhelő, következetes, beismerő vallomásának. Ezért börtönbüntetését 8 hónapra, a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét pedig 2 évre enyhítette. Az e vádlottal szemben kiszabott pénzmellékbüntetést 100 000 forintra mérsékelte. Rendelkezett arról, hogy a pénzmellékbüntetést – meg nem fizetése esetén – 5000 forintonként kell egy-egy napi fogházra átváltoztatni.
A IV. r. vádlott börtönbüntetését 1 évre, a végrehajtás felfüggesztésének próbaidejét 2 évre enyhítette.
A VII. r. vádlott börtönbüntetése végrehajtásának felfüggesztése próbaidejét 2 évre enyhítette.
A VIII. r. vádlott pénzbüntetését 200 napi tételre enyhítette, az egynapi tétel összegét 500 forintban határozta meg.
Egyebekben az elsőfokú ítélet rendelkezéseit az I. r., a II. r., a III. r., a IV. r., a VII. r., a VIII. r. vádlottak és az V. r. vádlott tekintetében – az utóbbi vádlott felmentését is beleértve – helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf.I.2758/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás