BK BH 2002/474
BK BH 2002/474
2002.12.01.
I. A bankkártya – amely önmagában, a rendelkezési jogot megtestesítő kódszám ismerete nélkül pénzfelvételre nem használható fel – nem tekinthető értékkel bíró dolognak, ezért nem lehet rablás elkövetési tárgya [Btk. 333. § 1. pont, 321. § (1) bek.].
II. A rablás bűntettének a kísérlete valósul meg, ha a vádlott a sértettől a pénzének a megszerzése végett a bankkártyáját úgy veszi el, hogy a bankkártya kódszámának a megismerése érdekében erőszakot alkalmaz, de azt a sértett nem közli, avagy hamis kódszámot jelöl meg [Btk. 16. § és 321. § (3) bek. c) pont].
A városi bíróság az I. r. vádlottat társtettesként elkövetett lopás vétsége; társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntette; társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette; 2 rb. társtettesként elkövetett közokirattal visszaélés vétsége és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt halmazati büntetésül 3 évi fegyházbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra;
a II. r. vádlottat társtettesként elkövetett lopás vétsége; társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntette; társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és 2 rb. társtettesként elkövetett közokirattal visszaélés vétsége miatt 3 évi fegyházbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra;
a III. r. vádlottat társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntette; társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette; 2 rb. társtettesként elkövetett közokirattal visszaélés vétsége és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt – mint különös visszaesőt – halmazati büntetésül 3 év 8 hónapi fegyházbüntetésre, valamint 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
Az I. r. vádlott foglalkozás nélküli, hajadon, jelenleg életközösségben él, gyermektelen, büntetve nem volt.
A II. r. vádlott rokkantnyugdíjas, elvált, eddig 4 esetben volt büntetve főleg vagyon elleni bűncselekmények miatt. Legutóbb az 1997. február 13. napján jogerőre emelkedett ítélettel lopás vétsége miatt 2 évi próbaidőre felfüggesztett 2 hónap fogházbüntetésre ítélték. A vádlott kevert személyiségzavarban szenved, de ez a beszámítási képességét nem érinti.
A III. r. vádlott villanyszerelő szakképesítésű, segédmunkásként dolgozott, nőtlen, gyermektelen. A vádlottat a bíróság az 1990. február 21. napján jogerőre emelkedett ítéletével aljas indokból elkövetett emberölés bűntette, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette, magánlaksértés bűntette és hivatalos személy megsértésének vétsége miatt halmazati büntetésül 15 évi fegyházbüntetésre és mellékbüntetésül 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A büntetéséből 1998. november 8. napján feltételes szabadságra került. A feltételes szabadsága 2002. február 18. napján járt volna le.
1. Cs. Cs. sértett 1999. május 25-én az esti órákban az egyik vendéglőben ismerkedett meg az I. r. és a II. r. vádlottal. A vádlottak a sértett asztalához ültek, aki záróra után meghívta őket a lakására. A közös alkoholfogyasztást követően hajnali 1 óra körül a sértett részben a fáradtság, részben az ital hatására elaludt. Az I. r. és a II. r. vádlottak az alvó sértett lakásáról közösen, jogtalan eltulajdonítási szándékkal elvettek különféle ruhaneműket, ágyneműket, törölközőket, konyhai edényeket, tányérokat és egyéb konyhai felszereléseket, valamint táskákat, szatyrokat, összesen 69 000 forint értékben.
A sértett kára megtérült.
Az nem volt megállapítható, hogy az I. r. és a II. r. vádlott a sértettet a lakásban fellelhető értékek eltulajdonítása végett részegítették le.
2. P. J.-né sértett 1999. október 24-én 14 óra körüli időben a távolsági autóbusz-pályaudvar várótermében a 15 óra 20 perckor induló autóbuszra várakozott. A vádlottak ugyancsak a váróteremben tartózkodtak.
A sértett a váróteremben levő büfében beszélgetni kezdett a III. r. vádlottal. Ennek során a sértett megemlítette, hogy a váróteremben ugyancsak jelenlevő II. r. vádlott korábban az arany nyakláncát ellopta. A sértett ezt követően felszállt az autóbuszra, és a menetjegyét is megvásárolta.
A III. r. vádlott ezalatt közölte az I. r. és a II. r. vádlottal, hogy a sértett a II. r. vádlottat lopással vádolta. A vádlottak ezt követően az induló buszhoz mentek, ahol felelősségre vonták a sértettet. A sértettet az autóbuszról lerángatták, majd közrefogták oly módon, hogy az I. r. vádlott az egyik oldalról, a III. r. vádlott a másik oldalról megragadták a karját és a II. r. vádlottal együtt erőszakkal egy kertbe tuszkolták. Menetközben a sértett megpróbált menekülni, de nem tudott, mert az I. r. és a III. r. vádlottak fogták a két kezét, az I. r. vádlott pedig időnként ütlegelte.
A kertben az I. r. vádlott kitépte a sértett kezéből a kézitáskáját, amelyben kb. 1800 forint készpénz, 2 db öngyújtó, 1 db rúzs, 1 db tűtartó, 1 db fésű, valamint a sértett lakáskulcsa, személyi igazolványa, TB-kártyája és bankkártyája volt. A sértett megpróbált elfutni, de ebben az I. r. és a II. r. vádlott kérésére a III. r. vádlott megakadályozta oly módon, hogy a sértett után futott, és őt lefogta. Ezt követően az I. r. és a II. r. vádlottak is odamentek a fogva tartott sértetthez, majd az I. r. vádlott azt követelte, hogy mondja meg a bankkártyájának kódszámát. Miután P. J.-né ezt megtagadta, a III. r. vádlott által fogva tartott sértettet az I. r. vádlott ököllel két esetben arcul ütötte.
A bántalmazás következtében a sértett orrcsonttörést és a jobb oldali szemöldökív zúzott sebét szenvedte. A sérülések együttes gyógytartama 21 nap volt.
A bántalmazás hatására a sértett hamis kódszámot közölt a vádlottakkal, akik a sértettet otthagyva a helyszínről eltávoztak. Az egyik bank-automatánál a sértettől eltulajdonított bankkártyával pontosan meg nem állapítható összegű készpénzt kívántak felvenni, de a hibás kódszám miatt ez nem sikerült.
A sértett feljelentése nyomán a vádlottakat rövid időn belül elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították.
Az előállítást követően a III. r. vádlottnál megtalálták a sértett személyi igazolványát és TB-kártyáját, lakáskulcsát és öngyújtóit, míg a II. r. vádlottnál az ajakrúzsát.
A későbbiek során a sértett táskája és TB-kártyája is megkerült. A sértett kára ezáltal – a táskában levő kb. 1800 forint készpénz kivételével – megtérült A sértett bankkártyája nem került elő, a sértett azonban 1999. október 26. napján azt letiltotta, így azzal később pénzfelvétel nem történt.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész mindhárom vádlott terhére súlyosításért, hosszabb tartamú fő- és mellékbüntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést. Az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak, valamint a védőik felmentésért fellebbeztek.
A megyei főügyész indítványozta, hogy a megyei bíróság a vádlottak erőszakos vagyon elleni bűncselekményét minősítse társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntette kísérletének.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a bizonyítékok mérlegelése útján állapította meg. Részletes, minden körülményre kiterjedő indokolását adta annak, hogy mely bizonyítékok alapján állapította meg a tényállást.
Az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, ezért a másodfokú bíróság a határozatát a Be. 239. §-ának (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapította.
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen következtetett mindhárom vádlott bűnösségére, ezért a vádlottaknak és a védőiknek a felmentésre irányuló fellebbezését a megyei bíróság nem találta alaposnak.
Az elsőfokú bíróság a vádlottak cselekményét a tényállás 2. pontjában írt erőszakos vagyon elleni bűncselekmény kivételével a Btk. 2. §-ának első fordulata alapján az elkövetéskor hatályban levő büntető törvény alkalmazásával törvényesen minősítette.
A tényállás 2. pontjában írt erőszakos vagyon elleni bűncselekménnyel kapcsolatban az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy a vádlottak a sértett pénzét a táskájában levő bankkártya segítségével kívánták megszerezni, a bankkártya kódszáma megismerése érdekében ezért alkalmaztak erőszakot a sértettel szemben.
Az elsőfokú bíróságnak az az okfejtése is helytálló, hogy a bankkártya önmagában a rendelkezési jogot megtestesítő kódszám ismerete nélkül pénzfelvételre nem használható fel, így nem tekinthető értékkel bíró dolognak. A kódszám ismerete nélkül a bankkártya a magánokiratok jogi sorsát osztja. Az adott esetben azonban a vádlottak éppen azért alkalmaztak erőszakot a sértettel szemben, hogy megszerezzék a sértett bankkártyájának a kódszámát, amelynek segítségével a sértett bankkártyájával pénzkiadó automatából pénzt tudjanak felvenni. A szándékuk tehát a sértett pénzének erőszakkal történő megszerzésére irányult.
A sértett azonban a vele szemben alkalmazott erőszak ellenére sem közölte bankkártyája valódi kódszámát, így a hamis kódszám birtokában a vádlottak a sértett pénzét nem tudták megszerezni.
Mindezekre tekintettel az erőszakos vagyon elleni bűncselekménynek nem a befejezett alakzata, hanem a Btk. 16. §-a szerinti kísérlete valósult meg.
A másodfokú bíróság ezért mindhárom vádlott tekintetében megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és az erőszakos vagyon elleni bűncselekményeket 1 rb. – a Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerinti társtettesként – a Btk. 321. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés c) pontja szerint minősülő, a Btk. 137. §-ának 13. pontjára figyelemmel csoportosan elkövetett rablás bűntette Btk. 16. §-a szerinti kísérletének minősítette.
A városi bíróság a vádlottakkal szembeni büntetés kiszabásánál irányadó bűnösségi körülményeket túlnyomórészt helyesen tárta fel. A megyei bíróság azonban mindhárom vádlottnál további súlyosító körülményként értékelte, hogy a legsúlyosabb megítélésű bűncselekményt társtettesként valósították meg. További enyhítő körülményként értékelte a javukra, hogy a legsúlyosabb megítélésű bűncselekmény kísérleti szakban maradt. Enyhítő körülményként vette figyelembe az I. r. vádlott büntetlen előéletét.
A vádlottakkal szemben így kiszabott fő- és mellékbüntetések neme és mértéke igazodik a Btk. 83. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott büntetési elvekhez, és megfelelően szolgálja a büntetés célját. A vádlottakkal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamának megállapításánál a Btk. 83. §-ának (2) és (3) bekezdése, valamint a Btk. 85. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján az ún. felemelt középmérték volt irányadó, és a vádlottak büntetése a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerint – a Btk. 87/A. §-a (1) bekezdésének e) pontja és (2) bekezdése alapján – csak különös méltánylást érdemlő esetben volt enyhíthető. A megyei bíróság álláspontja szerint azonban a városi bíróság helytállóan állapította meg, hogy ilyen különös méltánylást érdemlő körülmény volt a kár megtérülése, a legsúlyosabb megítélésű bűncselekmény kísérleti szakban maradása, valamint az I. r. vádlott tekintetében a büntetlen előélete.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a vádlottakkal szemben kiszabott fő- és mellékbüntetések súlyosítására nem látott indokot.
Az elsőfokú ítélet egyéb rendelkezései törvényesek, ezért a másodfokú bíróság a változtatással nem érintett részeiben mindhárom vádlott vonatkozásában helybenhagyta a városi bíróság ítéletét. (Bács- Kiskun Megyei Bíróság 2.Bf.270/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás