BK BH 2002/49
BK BH 2002/49
2002.02.01.
A tárgyalás mellőzésével hozott határozat esetén a tárgyalást kérő terheltnek a kitűzött tárgyalásról előzetes kimentés nélkül való távolmaradása a kérelem visszavonásának tekintendő;
ilyen esetben a tárgyalás kitűzésének mellőzésével hozott végzés jogerejének esetleg téves megállapítása legfeljebb relatív eljárási szabálysértés, amely nem lehet alapja az érdemi felülvizsgálatnak [Be. 284. § (1) bek., 284/A. § (2) bek., 287/B. §, 289/A. § (2) bek., 355. § (1) bek.].
A városi bíróság az 1998. április 27. napján kelt végzésével a terheltet – tárgyalás mellőzésével – rongálás vétsége miatt 60 napi tétel, napi tételenként 200 forint pénzbüntetésre ítélte.
A terhelt a törvényes határidőn belül tárgyalás tartását kérte.
A városi bíróság az 1999. december 21-én kelt végzésével – arra hivatkozva, hogy a terhelt a kitűzött tárgyalási határnapra (többször) szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg – megállapította, hogy a tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést kiszabó végzés jogerőre emelkedett.
Ezt a végzést a megyei bíróság a 2000. március 9. napján meghozott végzésével azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy az elsőfokú bíróság végzését igazolási kérelmet elutasító végzésnek tekintette.
Az ismertetett határozatok ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt annak az előadásával, hogy azért nem tudott megjelenni a kitűzött tárgyalásokon, mert az egyik alkalommal külföldön tartózkodott, a másik alkalommal pedig beteg volt, a bűnösségének a megállapítását és a megbüntetését azért sérelmezte, mert nem kapott lehetőséget személyes védekezésre.
A felhozott indokok alapján a tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést kiszabó határozat és ennek a jogerejét megállapító határozatok felülvizsgálatának nincs helye.
A felülvizsgálatnak a Be. XII. Fejezetében szabályozott intézménye rendkívüli jogorvoslat, amelyre kizárólag a törvényben felsorolt esetekben kerülhet sor.
A Be. 284. §-ának (1) bekezdése csak az ügydöntő határozatok felülvizsgálatára nyújt lehetőséget. Ezért a városi bíróságnak, illetőleg a megyei bíróságnak az a végzése, amellyel megállapította a tárgyalás mellőzésével hozott határozat jogerőre emelkedésének a tényét, önmagában nem lehet tárgya a felülvizsgálatnak, mivel a tartalmánál fogva ügydöntő határozatnak nem tekinthető. A felülvizsgálat lehetősége csak a tárgyalás mellőzésével hozott végzés kapcsán vetődhet fel.
A Be. 284/A. §-ának (2) bekezdése szerint kizárólag az ott tételesen felsorolt ún. abszolút eljárási szabálysértések lehetnek az alapjai a felülvizsgálatnak; az esetleges egyéb, ún. relatív természetű eljárási szabálysértések esetén a felülvizsgálat lehetősége kizárt.
Tárgyalás mellőzésével hozott végzés esetén felülvizsgálatra eljárási szabály megsértése címén a Be. 250. §-ának II. és III. pontjaiban felsorolt, értelemszerűen szóba jöhető okokból, valamint akkor kerülhet sor, ha a közvádra üldözendő és vétségi eljárásra tartozó ügyben ügyészi indítvány nélkül került sor a tárgyalás mellőzésével történt végzés meghozatalára, továbbá ha az a bűncselekmény, amely miatt az eljárás folyt, nem a vétségi, hanem a bűntetti eljárásra tartozik (Be. 355/A. §).
A felülvizsgálati indítvány ezeknek az eljárási szabálysértéseknek az egyikét sem állította. Az a körülmény, hogy a terheltnek nem volt módja a személyes védekezésre, tárgyalás mellőzése esetén a Be. 250. §-ának II/d. pontjában megjelölt szabályszegésként nem fogható fel. Ez a szabályszegés ugyanis – fogalmilag – csak tárgyalás tartása esetén valósulhat meg.
A fentiekből következik: a Be. 355. §-ában írt rendelkezés megsértése, és ez okból a tárgyalás mellőzésével hozott végzés jogerejének téves megállapítása legfeljebb relatív természetű eljárási szabálysértés, amely az érdemi felülvizsgálat alapja nem lehet.
Az eljárt bíróságok egyébként alappal tekintették visszavontnak a terhelt tárgyalás tartására vonatkozó kérelmét. Megállapítható ugyanis, hogy a terhelt – több esetben is – előzetes kimentés nélkül maradt távol a kérelmére kitűzött tárgyalásról, a tárgyalás tartására irányuló kérelem visszavonásának pedig szükségszerű következménye volt a tárgyalás mellőzésével hozott végzés jogerejének megállapítása.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a törvényben kizárt felülvizsgálati indítványt a Be. 287/B. §-a és 289/A. §-ának (2) bekezdése alapján tanácsülésen elutasította. (Legf. Bír. Bfv.III.1845/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
