599/B/2002. AB határozat
599/B/2002. AB határozat*
2006.09.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az erdőbirtokossági társulatról szóló 1994. évi XLIX. törvény 25. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény 13. § (4) bekezdés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény 13. § (4) bekezdés a) pontjának az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével összefüggésben előterjesztett alkotmányellenesség megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tekintetében az eljárást megszünteti.
Indokolás
I.
Az indítványozó az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény (továbbiakban Etv.) 13. § (4) bekezdésében foglalt azon rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és visszamenő hatállyal történő megsemmisítését kéri, amely szerint amennyiben a természetben összefüggő erdőterületnek több tulajdonosa van, a tulajdonosok a miniszter által hozott rendeletben meghatározott feltételek megléte esetén, az erdészeti hatóság határozata alapján kötelesek azon társult erdőgazdálkodási tevékenységet folytatni. Sérelmesnek tartja a jogszabálynak azt a rendelkezését is, amely szerint e tulajdonosok az erdő védelmével, valamint fenntartásával kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséért egyetemleges felelősséggel tartoznak.
Az indítványozó az erdőbirtokossági társulatról szóló 1994. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Ebtv.) 25. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és visszamenőleges megsemmisítését is kérte. Azt kifogásolja, hogy míg az Etv. támadott bekezdése csupán arról rendelkezik, hogy a természetben összefüggő erdőterület tulajdonosai társult gazdálkodást kötelesek folytatni, az Ebtv. 25. § (3) bekezdése jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén arra kötelezi a kisebbségi tulajdonost, hogy az erdőbirtokossági társulatba tagként lépjen be.
Az indítványozó álláspontja szerint mindkét jogszabály súlyosan korlátozza az erdőtulajdonos tulajdonosi jogait, illetve a vállalkozási szabadságát, ezáltal sértik az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében és a 9. § (2) bekezdésében foglalt elveket. Az indítványozó szerint az erdők védelmét az általa támadott törvények egyéb rendelkezései a közös gazdálkodási tevékenységre, illetve a kényszertársulásra kötelezés és az egyetemleges felelősség előírása nélkül is biztosítják, így indokolatlan és aránytalan a hivatkozott alapjogok korlátozása. Kifogásolja továbbá, hogy a támadott jogszabályok nem tartalmaznak garanciát a társult gazdálkodásra kényszerített, illetőleg kisebbségi tulajdonos számára.
Beadványában az indítványozó azzal is érvel, hogy a kifogásolt szabályozás „amellett, hogy diszkriminatív, kérdésessé teszi az Alkotmány 56. §-ában alapvető jogként garantált jogképességet is, aminek korlátozása még az Alkotmány 8. § (4) bekezdése szerinti rendkívüli állapot esetén sem lehetséges”, e vonatkozásban azonban konkrét alkotmányossági összefüggést, illetve indítványt nem jelöl meg.
II.
Az Alkotmánybíróság eljárása az alábbi alkotmányi rendelkezéseket érintette:
„9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
Az Etv. támadott rendelkezései:
„13. § (4) Amennyiben a természetben összefüggő erdőterületnek több tulajdonosa van, a tulajdonosok
a) a miniszter által rendeletben meghatározott feltételek megléte esetén, az erdészeti hatóság határozata alapján kötelesek azon társult erdőgazdálkodási tevékenységet folytatni, és e feladatok ellátására erdőgazdálkodót megbízni,
b) az erdő védelmével, valamint fenntartásával kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséért – erdőgazdálkodó hiányában – egyetemleges felelősséggel tartoznak.”
Az Ebt. vizsgált rendelkezése:
„25. § (3) Ha a tulajdonosok az erdőterület alapján számított kétharmados szavazataránnyal határozták el az erdőbirtokossági társulat alapítását, a kisebbségben maradt tulajdonosok, amennyiben az önálló erdőgazdálkodási egység kialakításának feltételei egyébként nem állnak fenn – a folyamatos erdőfenntartáshoz fűződő közérdek érvényesítése érdekében – kötelesek a társulatba tagként belépni, a társulat határozatait végrehajtani.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az indítványozó által támadott mindkét jogszabály az összefüggő erdőterület tulajdonosai számára ír elő kötelező jelleggel egyetemleges felelősséget eredményező társas gazdálkodási formát, illetve állapít meg társulási kötelezettséget. Az indítványozó mindkét esetben a tulajdonhoz való alkotmányos jogának sérelmére hivatkozik elsősorban.
Az indítvánnyal támadott Etv. 13. § (4) bekezdés a) pontjának alkotmányossági vizsgálatát az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének összefüggésében az Alkotmánybíróság már lefolytatta és megállapította, hogy „(a) társult erdőgazdálkodás és az erdőgazdálkodó igénybevételének kényszere kétségkívül korlátozza a tulajdonjogot, a korlátozás lehetővé tételét azonban vitathatatlanul a közérdek indokolja. (...) A tulajdonjog megfelelően indokolt közérdekű korlátozása csak akkor alkotmányellenes, ha a korlátozás az elérni kívánt célhoz képest aránytalan. A kilátásba helyezett korlátozás lehetősége – amely a törvényi felhatalmazás és miniszteri rendeletben megállapított feltételek együttes fennállása esetén csak konkrét, egyedi hatósági határozat útján történhet meg – az absztrakt törvényi szabályozás szintjén az Alkotmányban meghatározott és az Etv. preambulumában megfogalmazott törvényi célokkal teljes összhangban áll, így a támadott szabályozás az Alkotmány 13. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján nem alkotmányellenes.” (1347/B/1996. AB határozat, ABH 1998, 664.)
Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 31. § c) pontja szerint az Alkotmánybíróság az eljárást megszünteti, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésekre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani (,,ítélt dolog”). (ABH 2003, 2076.) Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Etv. 13. § (4) bekezdés a) pontjának alkotmányossági vizsgálatára irányuló eljárását az Alkotmány 13. § (1) bekezdése összefüggésében megszüntette.
2. Az Etv. 13. § (4) bekezdés b) pontja, valamint az Ebt. 25. § (3) bekezdése és az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jog alkotmányos összefüggéseit vizsgálva az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg.
Az alkotmányi tulajdonvédelem körét az Alkotmánybíróság határozatok sorozatában fejtette ki. Ezek közül a jelen ügy szempontjából legfontosabb megállapításokat a 64/1993. (XII. 22.) AB határozata tartalmazza, mely szerint az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. Azt is kimondja ez a határozat, hogy a tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messzemenő korlátozását alkotmányosan teszik lehetővé. Az alapjogi tulajdonvédelem sajátosságai miatt az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és az eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett. (ABH 1993, 373, 381.)
Az Alkotmánybíróság azt is megállapította már, hogy a földtulajdon sajátos természeti és vagyoni jellemzői: nevezetesen a föld véges jószág volta (a föld ugyanis mint természeti tárgy korlátozott mértékben áll rendelkezésre és nem szaporítható, mással sem helyettesíthető), nélkülözhetetlensége, megújulóképessége, különleges kockázatérzékenysége és alacsony nyereséghozama a földtulajdon különös szociális kötöttségét testesítik meg. Ezek a körülmények indokolhatják a tulajdonosi jogokkal szemben a közérdek érvényesítését [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 201.].
Az Alkotmánybíróság korábban azt is kimondta, hogy sajátosságai folytán a földtulajdonnak más tulajdoni tárgyaktól eltérő jogi kezelése adott vonatkozásban indokolt [16/1991. (IV. 20.) AB határozat, ABH 1991, 62.; 64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 381.].
Az Etv. preambuluma figyelmeztet arra, hogy az erdő a szárazföld legösszetettebb természeti (ökológiai) rendszere, amelynek léte a környezetre gyakorolt hatásaiból eredően az egészséges emberi élet egyik alapvető feltétele. Ezért a jogalkotó már a törvény preambulumában rögzíti, hogy az erdő fenntartása és védelme az egész társadalom érdeke, jóléti szolgáltatásai minden embert megilletnek, ezért az erdővel csak a közérdekkel összhangban szabályozott módon lehet gazdálkodni.
Mindezekből következik, hogy az erdők fokozott védelméhez fűződő közérdeket szem előtt tartva a jogalkotó az erdőtulajdonosok számára a tulajdonukban lévő erdő művelésére, illetve gazdálkodására nézve szigorú kötelezettségeket írhat elő.
A jelenlegi szabályozás szerint erdőgazdálkodás folytatható egyénileg vagy társult formában. Az Etv. végrehajtásáról szóló 29/1997. (IV. 30.) FM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 16. §-a szerint egyéni erdőgazdálkodó az, aki a kizárólagos tulajdonában, haszonélvezetében vagy vagyonkezelésében levő és az erdészeti hatóság által önálló erdőgazdálkodásra alkalmasnak minősített erdőterületen maga gazdálkodik. Az egyéni erdőgazdálkodó szabadon dönthet arról, hogy önállóan gazdálkodik-e, avagy valamilyen társult formát választ (szövetkezet, gazdasági társaság, erdőbirtokossági társaság stb.).
Ha azonban természetben összefüggő olyan erdőterület kerül több személy tulajdonába, ahol az önálló gazdálkodás feltételei az egyes földrészek vonatkozásában nem állnak fenn, ott a tulajdonosok az Etv. 13. § (4) bekezdés a) pontja következtében kötelesek társult erdőgazdálkodási tevékenységet folytatni, és e feladatok ellátására erdőgazdálkodót megbízni. E körben tehát nem vitásan megállapítható a tulajdonhoz fűződő jog korlátozása, de – amint azt az Alkotmánybíróság a 1347/B/1996. AB határozatában vizsgálta és megállapította – a szabályozás a folyamatos és hatékony erdőgazdálkodáshoz fűződő közérdekre tekintettel alkotmányos alapokon nyugszik (ABH 1998, 662.).
3. Az Ebt. 25. § (2) és (3) bekezdései tovább szűkítik az erdőtulajdonosok egy bizonyos köre számára a tulajdon feletti rendelkezési szabadságot: e szabályok ugyanis kényszertagfelvételt, illetve kényszertagságot írnak elő a törvényben meghatározott feltételek esetére. Az indítványozó csak ez utóbbi szabályozást támadja, nevezetesen azt, amikor a jogalkotó előírja, hogy ha a tulajdonosok az erdőterület alapján számított kétharmados szavazataránnyal határozták el az erdőbirtokossági társulat alapítását, a kisebbségben maradt tulajdonosok, amennyiben az önálló erdőgazdálkodási egység kialakításának feltételei egyébként nem állnak fenn – a folyamatos erdőfenntartáshoz fűződő közérdek érvényesítése érdekében – kötelesek a társulatba tagként belépni, a társulat határozatait végrehajtani.
Lényegében azonos szabályozási tárgyról lévén szó, az Alkotmánybíróság a már hivatkozott 1347/B/1996. AB határozat idézett megállapításait az Ebt. 25. § (3) bekezdésében foglaltak elbírálásakor is irányadónak tekintette. Ezen jogszabályi rendelkezés esetében is megállapítható, hogy a kényszertagság elrendelése következményeiben az érintett kisebbségi tulajdonos számára kétségtelenül tulajdonjogi korlátozást jelent, ezt a korlátozást azonban az erdőterület társadalmi igényekkel összhangban levő, védelmi és gazdasági követelményeknek megfelelő egységes kezeléséhez, megműveléséhez fűződő közérdek indokolja. Azokra az erdőterületekre vonatkozik ez a szabályozás, amelyek méretük, illetve fekvésük miatt nem alkalmasak egyéni erdőgazdálkodásra, megfelelő művelésük csak társult gazdaság keretében biztosított.
A közérdekűségre való hivatkozást indokolja az Alkotmány 18. §-ában elismert egészséges környezethez való jog is, továbbá az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében szabályozott állami kötelezettség a természetes környezet védelmére, amint azt hasonló szabályozási tárgy esetében az Alkotmánybíróság korábban már megállapította. (1347/B/1996. AB határozat, ABH 1998, 662, 664.)
A garanciák hiányával kapcsolatos kifogás vonatkozásában az Alkotmánybíróság rámutat arra is, hogy az Ebt. 25. § (4) bekezdésének rendelkezése értelmében a társulat alapításával, illetőleg a tagfelvétellel kapcsolatos jogviták a bíróság hatáskörébe tartoznak.
A kisebbségi tulajdonosok vonatkozásában az Ebt. 36. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a társulat tagja sérelmet szenvedett a társulat valamely szerve által hozott olyan határozat folytán, amely e törvény rendelkezéseibe, más jogszabályba vagy alapszabályba ütközik, a tag a határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül kérheti a bíróságtól a jogsértő határozat felülvizsgálatát. Ez a jog érvényesen nem zárható ki. Ugyanezen paragrafus (3) bekezdése alapján az alapszabály kötelezővé teheti, hogy a jogsértő határozat folytán sérelmet szenvedett tag a perindítás előtt a jogsértést a felügyelőbizottságnak bejelentse, s az az előzetes egyeztetést megkísérelje.
Az idézett jogszabályokból megállapítható, hogy a kisebbségi tulajdonos számára mind az erdőbirtokossági társulati tagsági jogviszonyuk létrejöttével, mind utóbb a társulat működésével kapcsolatban jogorvoslati lehetőségek állnak rendelkezésre.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Ebt. 25. § (3) bekezdésében foglaltak nem sértik az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt alapjogot, ezért az indítványt e vonatkozásban elutasította.
4. A tulajdonhoz fűződő jog alkotmányellenes korlátozását látja az indítványozó abban is, hogy az Etv. 13. § (4) bekezdés b) pontja az erdő védelmével, valamint fenntartásával kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséért erdőgazdálkodó hiányában az erdőtulajdonosok egyetemleges felelősségét írja elő. Érvelése szerint ez a szabályozás azt is eredményezheti, hogy egy fél hektárral rendelkező tulajdonos 200 hektáron keletkezett kötelezettségért kell, hogy helytálljon, ez pedig alkotmányellenes.
Az Etv. 13. § (4) bekezdés b) pontja az általános felelősségi szabályokhoz képest szigorúbb rendelkezést tartalmaz. Az egyetemleges felelősség jogintézménye egyrészről valóban az igényérvényesítést elősegítő jogi konstrukció, ahogyan arra az indítványozó hivatkozik, másfelől a konkrét esetben ösztönzi az erdőtulajdonosokat arra, hogy jogszabályban rögzített kötelezettségüknek mielőbb tegyenek eleget, azaz összefüggő erdőterületen fekvő földrészükön társult gazdálkodást folytassanak, és e feladatok ellátására erdőgazdálkodót bízzanak meg.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az erdőtulajdon speciális, fokozottan védett tárgya következtében a tulajdonjog szabadsága a vizsgált aspektus, vagyis a kockázatviselés szempontjából is háttérbe szorul a közérdek érvényesítésének elsődlegességével szemben. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az egyetemleges felelősség megállapítása nem tekinthető aránytalan tulajdonjogi korlátozásnak a szabályozott területhez fűződő közérdekre tekintettel, a felelősség e formája nem terheli meg a tulajdont olyan mértékig, hogy az alkotmányellenes lenne, ezért az Etv. 13. § (4) bekezdés b) pontja nem sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglaltakat, ezért ezt az indítványt is elutasította.
5. Az indítványozó a vállalkozási szabadságot sértő rendelkezésnek tartja az erdőtulajdonosok társult gazdálkodásra való kötelezését, illetve az erdőbirtokossági társulati kényszertagságot.
Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése által védett vállalkozás joga mindenekelőtt a foglalkozás megválasztásához való alkotmányos alapjogot takarja. Senkinek sincs azonban alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. Az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében biztosított vállalkozás joga azt jelenti, hogy az állam nem akadályozhatja meg, nem teheti lehetetlenné a vállalkozóvá válást. A vállalkozás jogától különböző kérdés az, hogy a vállalkozó milyen közgazdasági feltételrendszerbe lép be. A feltételrendszernek azonban meg kell felelnie a piacgazdaság követelményének, és nem lehet diszkriminatív [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 342.].
Az Evt. 13. § (5) határozza meg a tulajdonosoknak az erdő védelmével, valamint fenntartásával kapcsolatos kötelezettségeit, amelyek különösen:
a) az erdő őrzéséről,
b) a károsító hatások és a káros tevékenységek elleni védekezésről,
c) a bekövetkezett károsítások megszüntetéséről és hatásainak felszámolásáról, valamint
d) az erdő szakszerű felújításáról és neveléséről való gondoskodás.
Az Evt. 7. § értelmében erdőgazdálkodásnak minősül az erdő fenntartására, közcélú funkcióinak biztosítására, őrzésére, védelmére, az erdővagyon bővítésére, valamint az erdei haszonvételek gyakorlására irányuló tevékenységek összessége.
Ezekből a meghatározásokból jól látható, hogy az erdő tulajdonosának, illetve az erdőgazdálkodónak az elsődleges feladata nem az erdő konkrét gazdasági célú hasznosítása, hanem a tulajdon fokozottan védett tárgyának, vagyis a természeti értéknek a megőrzése, fenntartása, karbantartása stb. Természetesen a gyakorlatban az erdőműveléshez szükségképpen vállalkozói, tehát gazdasági tevékenység is kapcsolódik. Mivel a mérete vagy fekvése folytán önálló gazdálkodásra alkalmatlan erdőterülettel is kötelező gazdálkodni, az erdőbirtokossági társulat célja éppen az, hogy az ilyen földterülettel rendelkező erdőtulajdonosok számára megfelelő jogi és szakmai biztosítékokat nyújtson az erdő védelmét és reprodukcióját kiegészítő hatékony erdőgazdálkodásához.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Evt., illetve az Ebt. vizsgált előírásaival az állam a vállalkozóvá válást egyáltalán nem akadályozza, azt nem teszi lehetetlenné. Az Evt. 13. § (1) bekezdésének és az Ebt. 25. § (4) bekezdésének kifogásolt rendelkezései nem a foglalkozás szabad megválasztását korlátozzák, s nem eredményezik azt sem, hogy a támadott jogszabályok hatálya alá tartozók az általuk folytatott tevékenységtől el vannak zárva. A sérelmezett rendelkezések a vállalkozás szabad megválasztását csak olyan mértékben korlátozzák, ami az erdőtulajdon speciális tárgya, és a jogszabály által a közérdekre tekintettel előírt művelési kötelezettségből következik. Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel megállapította, hogy sem az Etv. 13. § (4) bekezdése, sem pedig az Ebt. 25. § (3) bekezdése nem sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében foglalt vállalkozáshoz való jogot, ezért az indítványt elutasította.
Budapest, 2006. szeptember 12.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k., Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k., Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k., Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás