• Tartalom

64/2002. (XII. 3.) AB határozat

64/2002. (XII. 3.) AB határozat1

2002.12.03.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz és alkalmazási tilalom kimondására irányuló kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról és kiegészítéséről rendelkező 1992. évi IX. törvény 49. § (1) bekezdésének az ,,1992. március 1-jével az 1991. évi II. törvény 10. §-ának (3) bekezdése ... hatályát veszti''; illetve ugyanezen törvény 49. § (2) bekezdésének ,,A T. 44. §-ának (1)–(6) bekezdését és a T. 51. §-át az 1992. március 31-ét követő időponttól megállapításra kerülő ellátás tekintetében kell alkalmazni'' szövegrészei alkotmányellenesek voltak, ezért e rendelkezések a Fővárosi Bíróság által jogerősen befejezett 60.Kf.43140/1999/10. számú ügyben nem alkalmazhatók.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az alkotmányjogi panasz előterjesztője 1988. szeptember 16-án vált nyugdíjjogosulttá, nyugdíjazását azonban csak 1992. június 1-jétől kezdődően kérte, miután 1992. május 31-ével pontosan 38 év szolgálati időt szerzett. Miután munkáltatójánál nyugdíjbavonulási szándékát bejelentette, 1991. december 1-je és 1992. május 31-e között 6 hónapos felmondási idejét töltötte.
Az indítványozó öregségi nyugdíj megállapítása iránti igényét a munkáltató 1992. február 18-án terjesztette be a Budapesti és Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazgatósághoz, és szolgáltatta a hatályos jogszabályok szerint szükséges kereseti adatokat.
Ezt követően, 1992. március 1-jei hatállyal a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) egyes rendelkezéseit módosította – az indítványozóra nézve hátrányos tartalommal – az 1992. évi IX. törvény (a továbbiakban: Tm.). Az indítványozó öregségi nyugdíjának összegét a Társadalombiztosítási Igazgatóság – az időközi módosítást követően – az új szabályok szerint állapította meg. Ez két tekintetben érintette hátrányosan az indítványozót: egyrészt az átlagkeresetet a T. módosítása előtt a nyugdíjazás évében, valamint a nyugdíjazás évét közvetlenül megelőző öt naptári év közül az igénylőre legkedvezőbb három naptári év alatt elért keresetek havi átlaga alapján, míg a módosítást követően a nyugdíjazás évében, valamint az azt közvetlenül megelőző négy év alatt elért keresetek havi átlaga alapján kellett megállapítani. Ez a számítási mód az indítványozóra nézve kedvezőtlenebb összegű nyugdíj megállapítását eredményezte.
Másrészt a nyugdíj összegének megállapításánál – a módosítást követően – alkalmazták a T. 44/A. §-ának degressziós szabályait, amelyek értelmében az átlagkereset 12 000 forint feletti részének csak sávosan meghatározott százalékát vették figyelembe. E módosítások eredményeképpen az indítványozó nyugdíja lényegesen csökkent.
Az indítványozó 1992. november 4-én a Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság 11-83901/92/06. számú nyugdíjmegállapító határozata ellen pert indított, amelyben az átlagkereset számításának módját kifogásolta, ezzel párhuzamosan pedig az Alkotmánybíróság előtt a Tm. 49. § (1) bekezdése tekintetében utólagos normakontrollra irányuló eljárást kezdeményezett. A közigazgatási perben a Pesti Központi Kerületi Bíróság szakértői bizonyítás után 20.K.65152/1997/4. szám alatt 1997. június 18-án elutasító ítéletet hozott.
Miután a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény teljes egészében hatályon kívül helyezte a T.-t, nem volt mód a hatályon kívül helyezett T. egyes szakaszait módosító Tm. utólagos normakontroll keretében történő vizsgálatára. Az Alkotmánybíróság ezért a Tm. 49. § (1) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárását a 675/B/1993. AB végzésével (ABH 1999, 822–824.) megszüntette.
Az indítványozó fellebbezéssel élt az elsőfokú ítélet ellen. Ügyében a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 2001. január 31-én 60.Kf.43.140/1999/10. szám alatt az elsőfokú ítéletet helybenhagyó ítéletet hozott. A jogerős ítéletet az indítványozó 2001. március 20-án vette át, ezt követően alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordult. Ebben kérte a már korábban is kifogásolt Tm. 49. § (1) bekezdése mellett a Tm. 49. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és a támadott rendelkezések konkrét ügyben történő alkalmazásának kizárását. Álláspontja szerint a Tm. érintett rendelkezései alkotmányellenesek, mert sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság elvét, valamint ellentétesek a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. § (2) és (3) bekezdéseiben foglalt, a jogszabályok hatályára vonatkozó rendelkezéseivel.
II.
1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezése:
,,2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.''
2. A Jat. érintett rendelkezései:
,,12. § (2) A jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.
(3) A jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre.''
3. A Tm. kifogásolt rendelkezései:
,,49. § (1) ...1992. március 1-jével az 1991. évi II. törvény 10. § (3) bekezdése ... hatályát veszti.
(2) A T. 44. §-ának (1)–(6) bekezdését és a T. 51. §-át az 1992. március 31-ét követő időponttól megállapításra kerülő ellátás tekintetében kell alkalmazni. ...''
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Tm. 49. § (2) bekezdését 1998. január 1-jével hatályon kívül helyezte a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: új T.) mellékletének b) pontja. A Tm. 49. § (1) bekezdésének formális hatályon kívül helyezésére ugyan nem került sor, a T.-t azonban, melynek módosításáról és kiegészítéséről a Tm. rendelkezett, teljes egészében hatályon kívül helyezte az új T. mellékletének a) pontja.
Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabályként csak hatályos jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik. ,,Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, hacsak nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés.'' (335/D/1990. AB végzés, ABH 1990, 261, 262.) Erre leggyakrabban a konkrét normakontroll két esetében, a bírói kezdeményezés és az alkotmányjogi panasz esetén kerülhet sor.
Az Alkotmánybíróság ezek után azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényi előírásoknak. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. § (1) bekezdése szerint: ,,Az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.'' A (2) bekezdés értelmében pedig: ,,Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.''
Az indítványozó a jogerős ítéletet 2001. március 20-án vette kézhez. Az alkotmányjogi panaszt a benyújtására nyitvaálló határidő 59. napján, 2001. május 18-án adta postára. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt érdemben elbírálta.
Az indítvánnyal támadott törvényi rendelkezésekhez kapcsolódó nyugdíjmegállapítási szabályok az alábbiak szerint változtak:
A T.-t a társadalombiztosításról szóló 1972. évi II. törvény módosításáról szóló 1991. évi II. törvény 4. §-a egészítette ki a következő 44/A. §-sal:
,,Ha az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset 12 000 forintnál több:
a 12 001–14 000 forint közötti átlagkeresetrész nyolcvan százalékát,
a 14 001–16 000 forint közötti átlagkeresetrész hetven százalékát,
a 16 001–30 000 forint közötti átlagkeresetrész hatvan százalékát,
a 30 001–40 000 forint közötti átlagkeresetrész ötven százalékát,
a 40 001–50 000 forint közötti átlagkeresetrész negyven százalékát,
az 50 001–60 000 forint közötti átlagkeresetrész harminc százalékát,
a 60 001–70 000 forint közötti átlagkeresetrész húsz százalékát,
a 70 001–80 000 forint közötti átlagkeresetrész tíz százalékát,
a 80 000 forint feletti átlagkeresetrész öt százalékát
kell az öregségi nyugdíj megállapításánál figyelembe venni.''
Ez a törvény a kihirdetése napján – 1991. január 28-án – lépett hatályba, de 10. § (3) bekezdése szerint a T. 44/A. § rendelkezéseit csak a törvény hatálybalépését követő időponttól nyugdíjra jogosultak nyugdíj megállapításánál kellett alkalmazni.
Az öregségi teljes nyugdíjra jogosultság feltételeit a T. 39. § (1) bekezdése határozta meg a következőképpen:
,,Öregségi teljes nyugdíjra jogosult a hatvanadik életévét betöltött férfi és az ötvenötödik életévét betöltött nő, ha
a) húsz évi szolgálati időt szerzett,
b) az előzőekben említett életkort – ideértve a korkedvezményes életkort is – 1991. január 1-je előtt betöltötte és az eddigi időpontig legalább tíz évi szolgálati időt szerzett.''
Az e törvény rendelkezésével hatályba lépett – a korábbinál hátrányosabb – degresszív számítási módnak tehát visszaható hatálya nem volt. Az indítványozó öregségi nyugdíj megállapítása iránti igényének benyújtásakor ezt a számítási módot az ő esetében nem kellett alkalmazni, hiszen ő a nyugdíjjogosultságát 1988. szeptember 16-án érte el.
Ezt követően – még a panaszos öregségi nyugdíját megállapító határozat meghozatala előtt – a Tm. ismét módosította és kiegészítette a T.-t. E törvény kihirdetésének napja 1992. március 9-e volt (Magyar Közlöny 1992. évi 25. száma), hatálybalépését azonban 1992. március 1-jére visszamenőleg állapította meg. Ugyancsak 1992. március 1-jére visszamenőleg mondta ki a 49. § (1) bekezdésében többek között azt, hogy hatályát veszti az 1991. évi II. törvény 10. §-ának (3) bekezdése. Ettől az időponttól kezdve tehát a nyugdíj összegének kiszámításánál a T. 44/A. §-a szerinti degressziós számítási módot kellett alkalmazni azokban a folyamatban lévő ügyekben is, ahol az érintettek a nyugdíjjogosultságukat már a Tm. hatálybalépését megelőzően elérték.
Az alkotmányjogi panaszban ugyancsak kifogásolt Tm. 49. § (2) bekezdés szerint: ,,a T. 44. §-ának (1)–(6) bekezdését és a T. 51. §-át az 1992. március 31-ét követő időponttól megállapításra kerülő ellátás tekintetében kell alkalmazni.'' Az indítványozóra nézve sérelmes rendelkezés, amelyet a Tm. 7. §-a iktatott be a T-be, a 49. § (2) bekezdése pedig az ő esetében is alkalmazni rendelte, a következő volt:
,,T. 44. § (1) Az öregségi nyugdíj összegét a nyugdíjazás évében a nyugdíj megállapításáig, valamint a nyugdíjazás évét közvetlen megelőző négy év alatt a főfoglalkozás keretében elért keresetnek (ideértve az ezen időszak alatt kifizetett jutalmat is) a magánszemélyek – ezen évekre vonatkozó és ezen összegekre eső – jövedelemadójával csökkentett összege havi átlaga alapján kell megállapítani. ...''
Az indítványozó a Tm. idézett hatálybaléptető rendelkezéseit azért ítélte a visszamenőleges jogalkotás tilalmába ütközőnek, mert olyan, folyamatban lévő eljárásokban, amelyekben a nyugdíjigénylő nyugdíjjogosultsága már a Tm. hatálybalépése előtt megnyílt, de nyugdíjmegállapító határozat meghozatalára még nem került sor, a nyugdíj megállapításánál 1992. március 1-jétől a degresszív számítási módot kellett alkalmazni, 1992. március 31-ét követően pedig a nyugdíjazás évét megelőző négy év kereseti adatait kellett alapul venni. Az így kiszámított nyugdíj összege pedig lényegesen alacsonyabb lett, mintha a nyugdíjjogosultság elérésekor hatályos szabályok szerint állapították volna meg a nyugdíjat. Álláspontja szerint évtizedek munkájával szerzett joga csorbult e hatályba léptető rendelkezések következtében.
III.
Az alkotmányjogi panasz megalapozott.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogbiztonság szorosan a jogállamiság alkotmányos követelményéhez kapcsolódik, a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság követelménye az Alkotmánybíróság értelmezésében a jogalkotó kötelezettségévé teszi azt, hogy a jogszabályok világosak, egyértelműek és működésüket tekintve kiszámíthatóak, előreláthatóak legyenek a jogszabályok címzettjei számára. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65–66.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81–82.; 28/1993. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1993, 220, 225.]
A kiszámíthatóság és az előreláthatóság követelményéből vezette le az Alkotmánybíróság a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmának alkotmányos elvét. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 173.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81–82.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155, 158.; 4/1992. (I. 28.) AB határozat, ABH 1992, 332, 333.]
A 25/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította: ,,A jogállamiság egyik fontos alkotóeleme a jogbiztonság, amely egyebek között megköveteli, hogy
– az állampolgárok jogait és kötelességeit a törvényben megszabott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető jogszabályok szabályozzák,
– meglegyen a tényleges lehetőség arra, hogy a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel ne minősítsenek jogellenesnek.
A jogbiztonság e két alapvető követelménye közül bármelyiknek a figyelmen kívül hagyása összeegyeztethetetlen az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, s így alkotmányellenes. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy egy jogállamban senkit sem lehet felelősségre vonni olyan jogszabály megsértése miatt, amelyet az érintett személy nem ismert és nem is ismerhetett, mivel azt vagy egyáltalán nem hirdették ki, vagy utólag hirdették ki és visszamenőleges érvénnyel léptették hatályba. Ugyanez értelemszerűen irányadó a kötelezettségek utólagos megállapítására is.'' (ABH 1992, 131, 132.)
A visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát a Jat. 12. § (2) bekezdése is kimondja, eszerint ,,a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé''.
Következetes alkotmánybírósági gyakorlat alakult ki a tekintetben is, hogy valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell. [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.]
A nyugdíj megállapításánál a degresszív alapú számítási módot beiktató, a társadalombiztosításról szóló 1972. évi II. törvény módosításáról szóló 1991. évi II. törvény 10. § (3) bekezdése eredetileg kizárta a visszamenőleges alkalmazás lehetőségét. Az új számítási módszer bevezetése tehát alkotmányos előírásba nem ütközött, megfelelt a Jat. 12. § (2) és (3) bekezdés rendelkezéseinek. Az alkotmányos garanciát az 1992. március 1-jén hatályba léptetett Tm. 49. § (1) bekezdése szüntette meg annak kimondásával, hogy ,,az 1991. évi II. törvény 10. § (3) bekezdése hatályát veszti''.
Egyértelműen megállapítható, hogy a T. 44/A. §-a szerinti degresszív számítási mód anyagilag hátrányosabb volt az eljárásban érintett nyugdíjjogosultra, mint a Tm. hatálybalépése előtt alkalmazott számítási mód. Előfordulhat olyan eset, hogy a visszamenőleges érvényű hatálybaléptetés sem alkotmányellenes, de ez csak a kizárólag jogot megállapító, jogot kiterjesztő, kötelezettséget enyhítő, vagy más, a jogszabály valamennyi címzettje számára a korábbi szabályozásnál egyértelműen előnyösebb rendelkezéseket tartalmazó jogszabályok esetében lehetséges. [28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155. 158.]
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Tm. hatálybaléptetésére kifejezetten visszamenőleges hatállyal került sor. A Tm. kihirdetésének napja 1992. március 9-e, míg hatálybalépésének napja március 1-je volt.
Ezen túlmenően a Tm. 49. § (1) bekezdése a folyamatban lévő ügyekben – tekintet nélkül a nyugdíjjogosultság megnyíltának időpontjára – alkalmazni rendelte a T. 44/A. § -ában foglalt, az indítványozó esetében egyértelműen jogot korlátozó szabályt. A Tm. kifogásolt rendelkezése értelmében a T. új szabályainak alkalmazása a nyugdíjmegállapítás során negatív előjelű változást idézett elő a Tm. hatálybalépése előtt létrejött anyagi jogi jogviszonyokban. Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Tm. 49. § (1) bekezdésének a társadalombiztosításról szóló 1972. évi II. törvény módosításáról szóló 1991. évi II. törvény 10. § (3) bekezdését hatályon kívül helyező rendelkezése az alkotmányjogi panasszal érintett egyedi esetben alkotmányellenes volt, ezért az a konkrét ügyben nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában elvi éllel megállapította, hogy a jogbiztonság mint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja, a szociális rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentőségű. Ezért garanciális szerepe van annak, hogy a szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni. Az átmenet nélküli változtatáshoz különös indok szükséges. Mindemellett a kötelező biztosítási rendszer esetében a járulékok kötelező befizetése, vagyis a vagyonelvonás fejében a biztosított, a rendszer fokozottabb stabilitását várhatja el. A törvénnyel elrendelt kötelező járulékfizetést nagymértékű állami garanciavállalás (a másik oldalról: bizalomvédelem) legitimálhatja. A kötelező biztosítás elvonja ugyanis azokat az eszközöket, amelyekkel az érintett saját kockázatára maga gondoskodhatott volna magáról és családjáról, s ezt a vagyont a társadalombiztosítás szolgálatába állítja. A fedezet társadalmasításával az állam tipikus tulajdonosi magatartást kollektivizál, mely a kötelező biztosítási rendszerben az ellátások és az ellátásokhoz fűződő várományok védelmét fokozattan indokolttá teszi. A várományok annál nagyobb védelmet élveznek, minél közelebb állnak a beteljesedéshez, vagyis a szolgáltatásra irányuló alanyi jog megnyíltához. [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 193–195.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325., 334–335.; 28/2000. (IX. 8.) AB határozat, ABH 2000, 174., 187–188.]
A Tm. 49. § (2) bekezdése kifogásolt rendelkezésének vizsgálata során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez a jogszabályi előírás a nyugdíjmegállapítási eljárásokban az új átlagkereset-számítási szabályokat a Tm. hatálybalépését követő 30. naptól kezdődően rendelte alkalmazni. Ebben az esetben tehát nem volt szó formális visszaható hatályú jogalkalmazásról. Tartalmát vizsgálva azonban megállapítható, hogy a kifogásolt rendelkezés következtében mindazokban az esetekben, amikor a nyugdíjjogosultság még a Tm. hatálybalépése előtt megnyílt, de a nyugdíjat megállapító határozat meghozatalára csak 1992. március 31-ét követően került sor, a megváltozott, és adott esetben az indítványozóra nézve hátrányosabb számítási módot kellett alkalmazni.
Az Alkotmánybíróság e tekintetben is megállapította, hogy a jogalkotó az új, hátrányosabb számítási módot úgy rendelte alkalmazni, hogy azzal a már létrejött anyagi jogi jogviszonyokba avatkozott be, azok negatív irányú megváltozását idézve elő. Mivel a nyugdíjhoz való jogosultság nem a nyugdíjat megállapító határozatból fakad, hanem a T.-ben meghatározott életkor eléréséhez és az ott megszabott szolgálati idő megszerzéséhez kötődik, a törvényi feltételeket teljesítőknek alanyi joguk keletkezik a T.-ben meghatározott feltételek szerinti nyugdíj megállapításához. A nyugdíjszámítási szabályok megváltoztatása esetén tehát az új törvény alkalmazása szempontjából nem a nyugdíj megállapítása, hanem a nyugdíjjogosultság megszerzése időpontjának lehet relevanciája. Egy évtizedek munkájával – a törvény alapján – megszerzett jogot nem korlátozhat visszamenőleg a nyugdíjmegállapítási eljárás folyamán hatályba léptetett új jogszabály.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Tm. 49. § (2) bekezdésének kifogásolt hatályba léptető rendelkezése sértette a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát, s így ellentétes volt az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvével, amikor az új számítási módot az alkotmányjogi panasszal érintett, folyamatban lévő ügyben alkalmazni rendelte.
A fentiek figyelembevételével az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-a alapján rendelte el.
Alkotmánybírósági ügyszám: 540/D/2001.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére