• Tartalom

7/2002. (III. 12.) BM rendelet

7/2002. (III. 12.) BM rendelet

a közszolgálati nyilvántartás egyes kérdéseiről1

2011.01.15.

A közszolgálati jogviszonnyal összefüggő adatkezelésre és a közszolgálati nyilvántartásra vonatkozó szabályokról szóló 233/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 27. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a közszolgálati adatvédelmi szabályzat alapvető tartalmi követelményeiről, az alapnyilvántartás adatlapjáról, kötelezően alkalmazandó kategóriáiról, adatstruktúrájáról, valamint a központi közszolgálati nyilvántartás részére történő adatszolgáltatás technikai szabályairól, teljesítésének határidejéről és a feladat ellátásának ellenőrzéséről a következőket rendelem el:

1. § (1)2 E rendelet hatálya – a (3) bekezdés kivételével – a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 1. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott szerveknél, valamint törvényi rendelkezés alapján a Ktv. 2. §-ának b) pontjában meghatározott szerveknél (a továbbiakban együtt: közigazgatási szerv) foglalkoztatott köztisztviselőre és ügykezelőre (a továbbiakban együtt: köztisztviselő) – ide nem értve a Ktv. 3. § (2) bekezdése szerint az Igazságügyi Minisztériumba beosztott bírót, illetve ügyészt, továbbá a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény értelmében átirányított (vezényelt) hivatásos személyeket – terjed ki.

(2) Az Állami Számvevőszékre, a Gazdasági Versenyhivatalra, a Közbeszerzések Tanácsára, valamint a Hírközlési Felügyeletre e rendelet szabályait a jogállásukra vonatkozó jogszabályok eltérő rendelkezéseinek figyelembevételével kell alkalmazni.

(3)3

A közszolgálati alapnyilvántartás adatlapja

2. § (1)4 A közszolgálati alapnyilvántartás [R. 9. § (2) bek.] adatlapjának tartalmát és formáját (szerkezetét) e rendelet 1. számú melléklete szerinti ,,Közszolgálati alapnyilvántartás adatlap''-ja (a továbbiakban: Adatlap) tartalmazza. Az adatlap egységes; folyamatos vezetése a (2) és a (3) bekezdésben szereplő oldalak tekintetében egyaránt kötelező.

(2)5 A közigazgatási szerveknek a központi közszolgálati nyilvántartás [R. 19. § (1) bek.] részére történő adatszolgáltatás adatait az Adatlapnak az erre szolgáló oldalain, azok szerkezetének megfelelően, az e rendelet 2. számú mellékletével kiadott ,,Központi Közszolgálati Nyilvántartás Üzemeltetési Szabályzata'' (a továbbiakban: ÜSZ), valamint a közvetlenül megküldésre kerülő ,,Kitöltési Útmutató'' (a továbbiakban: Útmutató) és a ,,Kötelező Kódrendszer'' (a továbbiakban: Kódrendszer) figyelembevételével kell vezetniük.

(3) Az Adatlapnak azokat az oldalait, amelyek nem tartoznak a (2) bekezdés hatálya alá, az 1. számú mellékletben meghatározott adattartalommal kell vezetni, de annak szerkezetét eltérően is ki lehet alakítani.

3. § (1) A közigazgatási szerv által számítógéppel vezetett alapnyilvántartási rendszer adattartalmának teljes egészében meg kell felelnie az Adatlap tartalmi követelményeinek, továbbá az így kezelt adatok feldolgozásával kinyomtatott iratnak az R. 12. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt esetekben azonosnak kell lennie az Adatlap megfelelő oldalával.

(2) Ha a közigazgatási szerv a központi közszolgálati nyilvántartás részére az adatszolgáltatást mágneslemezen vagy távadatátviteli eszközön keresztül továbbítja, azt az ÜSZ 2. függelékében megadott állományformátum alkalmazásával kell teljesítenie.

4. § (1) Adatlapot kell kitölteni annak a köztisztviselőnek az adatairól, aki

a) határozott vagy határozatlan időre kinevezett;

b) teljes, illetve nem teljes munkaidőben foglalkoztatott;

c) nyugdíjasként foglalkoztatott.

(2)6 Egyidejűleg további közszolgálati jogviszony – Ktv. 21. §-a (2) és (4) bekezdéseinek figyelembevételével történő – létesítése, határozott idejű áthelyezés és kirendelés, valamint főtisztviselő határozott idejű kötelező áthelyezése esetén az új közigazgatási szerv is köteles Adatlapot kitölteni.

(3) Az Adatlap első alkalommal történő kitöltésekor, illetve számítógépes nyilvántartás esetén annak kinyomtatott példányán az érintett köztisztviselő aláírásával igazolja, hogy a felvett adatok a valóságnak megfelelnek.

Központi közszolgálati nyilvántartás részére történő adatszolgáltatás szabályai

5. §7 (1) A Belügyminisztérium Közigazgatásszervezési és Közszolgálati Hivatal (a továbbiakban: BM KKH) a központi közszolgálati nyilvántartást (a továbbiakban: KÖZIGTAD) és a szervazonosító kódot a közigazgatási szerv bejelentkezése alapján alakítja ki. A KÖZIGTAD részére történő adatszolgáltatás szempontjából – kivéve az R. 2. § (2) bekezdésében meghatározott megállapodás (a továbbiakban: megállapodás) esetét – az a közigazgatási szerv minősül adatszolgáltatónak, amelyet a BM KKH saját szervazonosító kóddal lát el. Az R. 16. § (2) bekezdése alapján a rendelkezési állomány számára megállapított szervazonosító kódon az adatszolgáltatást a Miniszterelnöki Hivatal látja el. Megállapodás esetén a közigazgatási szerv irányító, felügyelő, ellenőrző szerve (a továbbiakban: irányító szerv) végzi az adatszolgáltatást. Ha megállapodás rendezi a KÖZIGTAD részére történő adatszolgáltatással kapcsolatos adatfeldolgozást, az irányító szerv az irányítása, felügyelete, ellenőrzése alatt álló közigazgatási szerv szervazonosító kódján teljesíti az adatszolgáltatást. A megállapodás módosítása, illetve megszűnése esetén az R. 2. § (4) bekezdése szerint kell eljárni.

(2)8 A közszolgálati alapnyilvántartásnak a Ktv. 4. számú mellékletében meghatározott alapadatairól és azok változásairól a közigazgatási szerv minden évben köteles a szeptember 1-jei állapotnak megfelelően adatszolgáltatást teljesíteni a KÖZIGTAD részére:

a) az adatszolgáltatásnak mindig az előző év szeptember másodika és a tárgyév szeptember elseje között – beleértve a szeptember elsejei adatokat is – (adatváltozási időszak) keletkezett új adatokat és a bekövetkezett adatváltozásokat kell tartalmaznia,

b) az adatszolgáltatás nem terjed ki azoknak a köztisztviselőknek az adataira, akiknek a közszolgálati jogviszonya az adatváltozási időszakon belül keletkezett és meg is szűnt,

c) a főtisztviselők adatait a szeptember 1-jei állapotra vonatkozó adatszolgáltatásban nem kell szerepeltetni, tekintettel a folyamatos adatszolgáltatási kötelezettségre,

d) az adatszolgáltatást szeptember 15-től október 31-ig kell teljesíteni. Az adatszolgáltatás technikai szabályait és az adatfeldolgozás ütemezésére vonatkozó előírásokat az ÜSZ tartalmazza.

6. § (1)9 Ha a közigazgatási szerv – az R. melléklete szerinti – adataiban változás történik, az adatszolgáltató köteles arról a változást követő harminc napon belül a BM KKH-t tájékoztatni.

(2)10 A közigazgatási szerv megszűnése esetén a jogutód közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője, jogutód nélküli megszűnés esetén – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a megszűnő közigazgatási szerv felügyeleti szervének vezetője a megszűnést követő 30 napon belül köteles a megszűnés tényét a BM KKH-nak bejelenteni (kijelentkezés).

7. §11

Kiemelt Főtisztviselői Kar Közszolgálati Nyilvántartása

8. §12

9. §13 (1) A BM KKH a R. 1. § (3) bekezdésében meghatározott tájékoztatás beérkezését követően a főtisztviselő részére azonosító kódot állapít meg, amelyről 3 napon belül írásban értesíti a tájékoztatásban megjelölt közigazgatási szervet. A 4 számjegyből álló főtisztviselői azonosító kód a főtisztviselő azonosítására szolgál a FŐTISZTAD-ban. A főtisztviselői azonosító kódot a KF jelű adatlapon kell feltüntetni és az a főtisztviselői kinevezés teljes időtartama alatt változatlan és érvényes.

(2) A tájékoztatásban megjelölt szerv a főtisztviselői kinevezésről való tudomásszerzéstől számított 8 napon belül közvetlenül megküldi a FŐTISZTAD részére a főtisztviselő folyamatosan vezetett közszolgálati alapnyilvántartási adatlapjának az ÜSZ 4.2. a) pontjában felsorolt – a főtisztviselői kinevezés időpontjában aktuális adatokat tartalmazó – adatlap-oldalait.

(3) Ha a főtisztviselőnek a (2) bekezdésben meghatározott adataiban változás következik be, vagy új adat keletkezik, a közigazgatási szerv a változásokról 8 napon belül közvetlenül tájékoztatja a FŐTISZTAD-ot az ÜSZ-ben meghatározottak szerint.

A Közszolgálati Adatvédelmi Szabályzat

10. § (1) A Közszolgálati Adatvédelmi Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) célja, hogy rögzítse és összefoglalja azokat a követelményeket és biztosítékokat, amelyek a helyi sajátosságokra figyelemmel biztosítják az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályok kialakítását.

(2) A Szabályzat hatályának ki kell terjednie a közigazgatási szervnél a közszolgálati nyilvántartással és a hozzá kapcsolódó iratok, valamint a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos elkülönített iratok jogszabályszerű kezelésével összefüggő teljes adatkezelési és informatikai folyamatra.

(3) A Szabályzatban meg kell határozni azokat a legszükségesebb ügyviteli, adatbiztonsági és védelmi intézkedéseket, amelyek az adott közigazgatási szervnél biztosítják a közszolgálati nyilvántartásra és a személyi iratokra vonatkozó általános és különös adatvédelmi és adatbiztonsági szabályok végrehajtását.

(4) A Szabályzatban rendelkezni kell különösen

a) a közszolgálati jogviszonyban állók adatainak, valamint a vagyonnyilatkozati iratoknak az adatvédelmi követelményeknek megfelelő gyűjtéséről, feldolgozásáról, felhasználásáról, továbbításáról;

b) a kiemelt főtisztviselő adatainak kezeléséről, továbbításáról;

c) a köztisztviselő saját adataival történő rendelkezési joga biztosításáról;

d) az R. 2. § (2) bekezdése szerinti megbízás esetén annak szabályairól;

e) az adatszolgáltatással összefüggő iratok, javítások, adatbevitelt igazoló nyugta adatvédelméről, kezeléséről;

f) az érintett köztisztviselő adatbetekintési és adathelyesbítési joga gyakorlásának módjáról;

g) a Ktv. 63. § (1) bekezdésének a)k) pontjaiban feljogosított személyek betekintési (adatigénylési) joga gyakorlásának módjáról és annak nyilvántartásáról (naplózás), valamint harmadik személy részére történő adattovábbításról;

h) a közszolgálati nyilvántartást és a személyi iratokat kezelő köztisztviselők feladatairól, adathozzáférési jogosultságuk terjedelméről és felelősségükről;

i) a jogosulatlan hozzáférés megakadályozásának eszközeiről;

j) az információrendszert közvetve vagy közvetlenül fenyegető veszélyforrások kiküszöbölésének módjáról.

(5) A Szabályzatnak tartalmaznia kell a közszolgálati alapnyilvántartás számítógépes rendszere biztonságos üzemelésének szabályait.

(6) A Szabályzatot az e rendelet 3. számú mellékletével kiadott Mintaszabályzat figyelembevételével kell elkészíteni (R. 26. §).

Vegyes rendelkezések

11. §14

12. § (1)15 A KÖZIGTAD (beleértve a FŐTISZTAD-ot is) Kódrendszerét és Útmutatóját az adatszolgáltató közigazgatási szervek részére a BM KKH közvetlenül küldi meg.

(2)16 A Kódrendszer és az Útmutató karbantartásáról és annak az adatszolgáltatókhoz az (1) bekezdésben meghatározott módon történő eljuttatásáról a BM KKH szükség szerint gondoskodik.

(3)17 A közszolgálati alapnyilvántartáshoz szükséges adatlapot a BM KKH biztosítja.

(4)18

(5) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg a közszolgálati nyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 16/1993. (XII. 14.) BM rendelet, továbbá a módosításáról szóló 7/1996. (III. 20.) BM rendelet, 42/1997. (VIII. 1.) BM rendelet, 4/1998. (II. 4.) BM rendelet, 7/1999. (III. 24.) BM rendelet, 10/2001. (VI. 21.) BM rendelet a hatályát veszti.

1. számú melléklet a 7/2002. (III. 12.) BM rendelethez19

KÖZSZOLGÁLATI ALAP- ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÁS ADATLAPJA
A közigazgatási szerv megnevezése:

 

KÖZSZOLGÁLATI
ALAPNYILVÁNTARTÁS
ADATLAPJA
(A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. alapján)

Név:

 

 


 

 

Az adatlap felvételének időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

A felvételkor kitöltött oldalak száma:

 

 

 

 

 

 

 

db

 

 

 

 

A felvett adatok helyesek és a valóságnak megfelelnek:
    ______________________________________________________
    az érintett aláírása

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap oldalainak

Jele Sorszáma

Kitöltés időpontja

A kitöltő olvasható aláírása

Jele Sorszáma

Kitöltés időpontja

A kitöltő olvasható aláírása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

⬜⬜

–––––––

–––––––––––––

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A betekintési jog gyakorlásának dokumentálása

A betekintés időpontja

 

A betekintő olvasható aláírása

 

A betekintés jogalapja

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

 

 

 

 

TÁRGYMUTATÓ

I.

Személyre vonatkozó adatok

 

SZ    Személyre vonatkozó adatok

L    Lakcím adatok

II.

Képzettség adatai

 

I    Legmagasabb iskolai végzettség, továbbá szakirányú továbbképzésben szerzett végzettség adatai

S    Iskolarendszeren kívüli oktatás keretében szerzett szakképesítés, meghatározott munkakör betöltésére

    jogosító okirat adatai

T    Tudományos fokozat adatai

N    Idegennyelv-ismeret adatai

III.

A közszolgálati jogviszonyban töltött idő számítása

 

KIM    A besoroláshoz figyelembe vehető közszolgálati jogviszonyban töltött idő számítása

KIMK    Munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban töltött időtartamból figyelmen kívül

    hagyandó időtartamok

KIH    A közszolgálati jogviszonyban töltött idő számításánál figyelembe veendő, munkaviszonyban töltött

    időnek minősülő, de munkavégzési kötelezettséggel nem járó időtartamok

IV.

A közszolgálati jogviszonnyal összefüggő adatok

 

JK    Közszolgálati jogviszonnyal összefüggő adatok

Ö    Összeférhetetlenséggel kapcsolatos adatok

V—VL    Közigazgatási vizsga adatai

V.

A közszolgálati jogviszony tartalmára vonatkozó adatok

 

J    Közszolgálati jogviszony tartalmára vonatkozó adatok

B    Besorolás adatai

TK    Továbbképzés adatai; továbbképzési támogatás adatai

VEZ    Vezetőre vonatkozó adatok

VEZM    A vezetői kinevezés, illetve a vezetői megbízás megszűnésének adatai

JU    Jutalom, érdekeltségi, illetve egyéb jogcímen alapuló és a teljesítménytől függő juttatás, továbbá

    kitüntetés adatai

F    Hatályos fegyelmi büntetés adatai

VI.

Főtisztviselői kinevezéssel összefüggő adatok

 

KF    Főtisztviselői kinevezéssel összefüggő adatok

VII.

Lakásépítési, lakásvásárlási támogatás adatai

 

ÁKV    Állami készfizető kezességvállalással összefüggő adatok

VIII.

A munkából való távollét adatai

 

TÁV    A munkából való távollét adatai

TAR    Tartós távollét adatai

TARM    Tartós távollét megszűnésének adatai

IX.

Az áthelyezés, illetve a közszolgálati jogviszony megszűnésének adatai

 

JV    Az áthelyezés, illetve a közszolgálati jogviszony megszűnésének adatai

Iktatószám:

 

Közszolgálati
alapnyilvántartás
adatlapja

 

SZ

 

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltés időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Személyre vonatkozó adatok:

Sorszám:

SZ

 

 

 

 

 

 

 

 

Név:

1

 

 

 

 

 

 

 

 

Leánykori név:

2

 

 

 

 

 

 

 

 

Születési hely:

3

 

 

 

 

 

 

 

 

Születési idő:

4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyja neve:

5

 

 

 

 

 

 

 

 

Állampolgársága:

6

 

 

 

 

 

 

 

 

Hatósági erkölcsi
bizonyítvány
iktatószáma:

 

 

 

 

7

 

 

Kiállításának időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eskütétek időpontja:

8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Okirat száma:

 

 

 

 

 

 

 

Adóazonosító jele:

9

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10

TB azonosító jele:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bankszámla száma:

11

 

 

 

 

 

 

 

 

Családi állapot:

12

 

 

 

 

 

 

 

 

Eltartott gyermek:

13

 

 

 

 

 

 

 

Neve:

________________________________________

 

Születési ideje:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyja neve:

____________________________________

 

Születési helye:

___________________________

 

 

 

 

 

Adóazonosító jele:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TB azonosító jele

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Neve:

________________________________________

 

Születési ideje:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyja neve:

____________________________________

 

Születési helye:

___________________________

 

 

 

 

 

Adóazonosító jele:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TB azonosító jele

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Neve:

________________________________________

 

Születési ideje:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyja neve:

____________________________________

 

Születési helye:

___________________________

 

 

 

 

 

Adóazonosító jele:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TB azonosító jele

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rögzítette: ........................................................ Rögzítés időpontja: ........................................................

Iktatószám:

 

Közszolgálati
alapnyilvántartás
adatlapja

 

L

 

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltés időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím adatok:

Sorszám:

L

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakóhely címe:

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

telefonszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakóhely címe:

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

telefonszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakóhely címe:

3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

telefonszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tartózkodási hely címe:

4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

telefonszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tartózkodási hely címe:

5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

telefonszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rögzítette: ......................................................... Rögzítés időpontja: .......................................................

Iktatószám:

 

Közszolgálati alap- és
központi nyilvántartás
adatlapja

 

I

 

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltés időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legmagasabb iskolai végzettség, továbbá szakirányú továbbképzésben

 

szerzett végzettség adatai

Sorszám:

I

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oktatási intézmény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

megnevezése:

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kar:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végzettséget igazoló

oklevél, bizonyítvány

száma:

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kelte:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A képesítés

 

 

 

 

 

megnevezése:

3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A végzettség kódja:

4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rögzítette: ......................................................... Rögzítés időpontja: .......................................................

Iktatószám:

 

Közszolgálati alap- és
központi nyilvántartás
adatlapja

 

I

 

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltés időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legmagasabb iskolai végzettség, továbbá szakirányú továbbképzésben

 

szerzett végzettség adatai

Sorszám:

I

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oktatási intézmény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

megnevezése:

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kar:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végzettséget igazoló

oklevél, bizonyítvány

száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kelte:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A képesítés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

megnevezése:

3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A végzettség kódja:

4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rögzítette: ......................................................... Rögzítés időpontja: .......................................................

Iktatószám:

 

Közszolgálati alap- és
központi nyilvántartás
adatlapja

 

S

 

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltés időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Iskolarendszeren kívüli oktatás keretében szerzett szakképesítés,

 

meghatározott munkakör betöltésére jogosító okirat adatai

Sorszám:

S

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szaktanfolyam,
szakvizsga, vizsga
megnevezése:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szakképesítés megnevezése:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Okirat száma:

3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kelte:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rögzítette: ......................................................... Rögzítés időpontja: .......................................................

Iktatószám:

 

Közszolgálati alap- és
központi nyilvántartás
adatlapja

 

S

 

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltés időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Iskolarendszeren kívüli oktatás keretében szerzett szakképesítés,

 

meghatározott munkakör betöltésére jogosító okirat adatai

Sorszám:

S

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szaktanfolyam,
szakvizsga, vizsga
megnevezése:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szakképesítés megnevezése:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Okirat száma:

3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kelte:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rögzítette: ......................................................... Rögzítés időpontja: .......................................................

Iktatószám:

 

Közszolgálati alap- és
központi nyilvántartás
adatlapja

 

T

 

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltés időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tudományos fokozat adatai

Sorszám:

T

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igazoló okirat száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kelte:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rögzítette: ......................................................... Rögzítés időpontja: .......................................................

Iktatószám:

 

 

 

Tudományos fokozat adatai

Sorszám:

T

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igazoló okirat száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kelte:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rögzítette: ......................................................... Rögzítés időpontja: …....................................................

Iktatószám:

 

Közszolgálati alap- és
központi nyilvántartás
adatlapja

 

N

 

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltés időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idegennyelv-ismeret adatai

Sorszám:

N

 

 

 


Idegen nyelv:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami nyelvvizsga
fokozata:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igazoló okirat száma:

3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kelte:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idegennyelv-tudási
pótlékra jogosult:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rögzítette: ......................................................... Rögzítés időpontja: .......................................................

Iktatószám:

 

Közszolgálati alap- és
központi nyilvántartás
adatlapja

 

N

 

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltés időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idegennyelv-ismeret adatai

Sorszám:

N

 

 

 


Idegen nyelv:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami nyelvvizsga
fokozata:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igazoló okirat száma:

3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kelte:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idegennyelv-tudási
pótlékra jogosult:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rögzítette: ......................................................... Rögzítés időpontja: .......................................................

Iktatószám:

 

Közszolgálati
alapnyilvántartás
adatlapja

 

KIM

 

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltés időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A besoroláshoz figyelembe vehető közszolgálati jogviszonyban

 

töltött idő számítása

Sorszám:

KIM

 

 

 

A Ktv. 72. § (1) bekezdésében felsorolt foglalkoztatási jogviszonyokban töltött időtartamok és a megszűnés módja

 

Munkahely megnevezése:

A z a d o t t m u n k a h e l y e n t ö r t é n ő a l k a l m a z á s

 

 

köztisztviselő beosztása/besorolása

kezdete és vége

 

időtartama

megszűnésének
módja

igazolásának
száma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(a megfelelő részt alá kell húzni)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-tól

év

 

 

nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

áthelyezéssel,
egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-ig

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-tól

év

 

 

nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

áthelyezéssel,
egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-ig

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-tól

év

 

 

nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

áthelyezéssel,
egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-ig

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-tól

év

 

 

nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

áthelyezéssel,
egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-ig

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-tól

év

 

 

nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

áthelyezéssel,
egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-ig

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-tól

év

 

 

nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

áthelyezéssel,
egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-ig

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

év

 

 

nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összes időtartam:

 

7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rögzítette: ......................................................... Rögzítés időpontja: .......................................................

Iktatószám:

 

Közszolgálati
alapnyilvántartás
adatlapja

 

KIMK

 

Technikai azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltés időpontja:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A rendeletet a 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 30. § e) pontja hatályon kívül helyezte 2012. március 23. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 28. §-át.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (3) bekezdését a 292/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet 10. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 10. § (2)–(3) bekezdését.

4

A 2. § (1) bekezdésének második mondatát a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

5

A 2. § (2) bekezdése a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 7. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (2) bekezdése a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 5. § a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

8

A 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 8. § (1) bekezdése alapján az adatszolgáltatás 2004. évi teljesítésekor a KÖZIGTAD részére valamennyi köztisztviselőre vonatkozóan meg kell küldeni a J jelű adatlap-oldal adatait, függetlenül attól, hogy az adatváltozási időszak alatt adatváltozás bekövetkezett-e vagy sem; az ügykezelőkről teljesítendő 2004. évi adatszolgáltatásról lásd a 8. § (2) bekezdését.

9

A 6. § (1) bekezdése a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 7. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 6. § (2) bekezdése a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 7. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 7. §-t a 292/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet 10. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 10. § (2)–(3) bekezdését.

12

A 8. §-t a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 7. § (3) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 9. § a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

14

A 11. §-t a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 3. § 126. pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 12. § (1) bekezdése a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

16

A 12. § (2) bekezdése a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

17

A 12. § (3) bekezdése a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

18

A 12. § (4) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 3. § 126. pontja hatályon kívül helyezte.

19

Az 1. számú melléklet a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 7. § (3) bekezdésének a)–b) és e) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 8. § (3) bekezdése alapján az 1. számú mellékletnek a 2004. március 10-ig vezetett ,,Közszolgálati alap- és központi nyilvántartás adatlapja'' D jelölésű adatlap-oldalai változatlanul részei maradnak a közszolgálati alap- és központi nyilvántartásnak.

20

A 2. számú melléklet a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 7. § (3) bekezdésének c) pontjával megállapított szöveg.

21

A 2. számú melléklet 2. pont 2.2. alpontja a 30/2010. (XII. 31.) KIM rendelet 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 2. számú melléklet 2. számú függelékét a 24/2004. (VI. 11.) BM rendelet 1. §-a iktatta be. [A módosító rendelet a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet módosításaként jelent meg – amely rendelet azonban szintén e rendelet módosításáról rendelkezik –, de mind tartalmilag, mind formailag e rendeletbe illeszthető be jelen 2. számú függelék.]

23

A 3. számú melléklet II. 1. c) pontja a 7/2004. (III. 2.) BM rendelet 7. § (3) bekezdésének d) pontjával megállapított szöveg.

24

A 4. számú mellékletet a 292/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet 10. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 10. § (2)–(3) bekezdését.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére