726/B/2002. AB határozat
726/B/2002. AB határozat*
2004.06.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 50. § (2) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 50. § (2) bekezdése b) pontjának alkotmányellenessége utólagos vizsgálatát kérte, mivel a támadott rendelkezés folytán sérülni vélte az Alkotmány 70/A. §-ának (1), (2) és (3) bekezdését. A Tny. 50. § (2) bekezdése az özvegyi nyugdíjat eltérő mértékben állapítja meg aszerint, hogy a Tny. 47. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti feltétellel rendelkező özvegy részesül-e saját jogú nyugellátásban, avagy nem. Az özvegyi nyugdíj mértéke a saját jogú nyugellátásban nem részesülő özvegy esetében 50 százaléka; míg a saját jogú nyugellátásban részesülő özvegy esetén az özvegyi nyugdíj – az indítvány benyújtásakor hatályban volt szabályozás alapján – 20 százaléka (volt) annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette vagy megillette volna.
Az indítványozó érvelése szerint a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény IV. fejezetének az ellátások fedezetéről szóló rendelkezései – különösen annak 19. §-a – a befizetett járulékok között nem differenciál. „Nincs különbség téve a járulék mértékében aszerint, hogy a feleség (férj), a potenciális özvegy, önmaga jogszerző vagy sem.” Ezért álláspontja szerint diszkriminatív, hogy azonos járulékfizetés mellett eltérő mértékű, differenciált mértékű özvegyi nyugellátást ír elő a Tny. kifogásolt rendelkezése.
Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat megkezdésekor észlelte, hogy a Tny. 50. § (2) és (3) bekezdését az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2003. évi IV. törvény (a továbbiakban: Tm.) 71. §-a 2003. november 1-jével új szöveggel állapította meg, míg a Tm. 83. §-ának (3)–(5) bekezdései a korábban hatályban volt Tny. 50. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti szabályozás további alkalmazására nézve tartalmaznak rendelkezéseket. A Tm. özvegyi nyugdíj mértékét a Tny. 50. § (2) bekezdés b) pontja szerinti feltételek esetén 25 százalékban határozta meg. Mivel a módosítások tartalmilag nem érintették az indítványban felvetett kérdéseket, ezért az Alkotmánybíróság a Tny. indítvánnyal támadott, a határozat meghozatalakor hatályos rendelkezését bírálta el.
II.
1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései:
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.
2. A Tny. indítvány benyújtásakor hatályos rendelkezései szerint:
„Tny. 50. § (2) Az özvegyi nyugdíj mértéke
a) a 47. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti feltétellel rendelkező, de saját jogú nyugellátásban (öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban, a mezőgazdasági szövetkezeti tagok öregségi, munkaképtelenségi járadékában, illetőleg a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékában) nem részesülő özvegy esetében továbbra is ötven százaléka,
b) a 47. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti feltétellel rendelkező és egyidejűleg saját jogú nyugellátásban (öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban, a mezőgazdasági szövetkezeti tagok öregségi, munkaképtelenségi járadékában, illetőleg a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékában) részesülő, továbbá a 47. § (2) bekezdés c) pont szerinti feltétellel rendelkező özvegy esetében húsz százaléka annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette vagy megillette volna.”
3. A Tny. indítványi kérelem elbírálásakor hatályos szabályai:
„Tny. 50. § (2) Az özvegyi nyugdíj mértéke
a) a 47. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti feltétellel rendelkező, de saját jogú nyugellátásban nem részesülő özvegy esetében ötven százaléka,
b) a 47. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti feltétellel rendelkező és egyidejűleg saját jogú nyugellátásban részesülő, továbbá a 47. § (2) bekezdés c) pont szerinti feltétellel rendelkező özvegy esetében huszonöt százaléka
annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette vagy megillette volna.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollra irányuló eljárása során azon indítványi állítást vizsgálta, miszerint a jogalkotó hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amikor – azonos járulékfizetés mellett – az özvegyi nyugdíj mértékét eltérően határozza meg attól függően, hogy az özvegy részesül-e saját jogú nyugellátásban, avagy nem.
Az Alkotmánybíróság már számos határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdését, s kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmányban meghatározott tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, s abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 5.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280–282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138.]
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint „alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak és kötelezettek között vethető fel”. [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 65.] „A diszkrimináció vizsgálatánál központi elem annak meghatározása, hogy kiket kell egy csoportba tartozóknak tekinteni. ... A diszkrimináció alkotmányos tilalma csak a szabályozás szempontjából egy csoportba tartozókra vonatkozik. A diszkrimináció vizsgálatának ennek megfelelően csak az egy csoportba tartozók közötti különbségtétel vizsgálata a tárgya.” [1009/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 479, 479–480.]
Az Alkotmánybíróság ezért – az indítvány alapján – először azt vizsgálta, hogy az indítványozó által megjelölt jogalanyi kör az özvegyi nyugdíj mértékének megállapítása során homogén-e.
A jogalkotó az özvegyi nyugdíj szabályait a Tny. V. Fejezetének 1. Címében hozzátartozói nyugellátásként rögzítette. Ezen szabályozás az özvegység ténye folytán nem keletkeztet özvegyi nyugdíjra való jogosultságot, hanem azt meghatározott feltételekhez köti. Így a Tny. 45. §-a meghatározza az özvegyi nyugdíjra jogosultak körét, míg a Tny. 46. és 47. §-ai a jogosultság általános feltételeiről rendelkeznek, melyek együttes fennállása alapozza meg az özvegyi nyugdíjra való jogosultságot (míg a Tny. 48. és 49. §-ai további részletszabályokat állapítanak meg).
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által megjelölt csoport homogén, tekintettel arra, hogy az indítványozó által vizsgálni kért csoport valamennyi tagja rendelkezik az özvegyi nyugdíjra jogosultsághoz szükséges együttes feltételekkel.
Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a Tny. 50. § (2) bekezdés b) pontjában az özvegyi nyugdíj mértékének aszerinti eltérő összegű megállapítása, hogy az özvegy saját jogon részesül-e nyugellátásban, ésszerű jogalkotói indokon alapul-e.
Az Alkotmánybíróság – többek között – a 953/B/1998. AB határozatában kifejtette, hogy „[l]ényeges változáson ment keresztül a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer, melynek eredményeként nagymértékben erősödött a nyugdíj biztosítási jellege. Az átalakulási folyamat azonban még nem ért véget. Tekintve, hogy az egyének több évtizedes jövedelem-elvonásával ’megvásárolt’ szerzett jogát érintő jogszabályi változás bevezetéséről van szó, hosszú átmeneti időszak szükséges ahhoz, hogy a korábbi vegyes szerkezetű nyugdíjrendszerből elkülönítésre kerüljön a szolidaritási elem, s a rászorultsági elv a szociális ellátások körében érvényesüljön, míg a nyugdíj a járulékfizetéshez, s a szolgálati időhöz igazodjon.” (ABH 2002, 867, 871.)
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során már több esetben, több szempontból foglalkozott az özvegyi nyugdíjra való jogosultság alkotmányossági kérdéseivel is.
Ennek kapcsán a 966/B/1997. AB határozatában hangsúlyozta, hogy „[a]z Alkotmány rendelkezéseiből nem következik az, hogy az özvegység tényénél fogva minden magyar állampolgárnak alanyi joga lenne az özvegyi nyugdíjra. Az özvegyi nyugdíj ugyanis a társadalombiztosítás keretében biztosított hozzátartozói nyugellátás, amely nem azonosítható az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében szereplő özvegység esetére szóló, megélhetéshez szükséges ellátáshoz való joggal, hanem annak csupán egyik lehetséges – a társadalombiztosítás rendszerében megvalósuló – formája. Ezen túlmenően a szociális biztonsághoz való jog más – a szociális intézmények keretébe tartozó – jogintézmény útján is megvalósulhat. Az adott rendszeren belül a különböző ellátási formák kialakításakor azonban elengedhetetlen követelmény a jogalkotóval szemben, hogy a feltételrendszer az azonos jogállásúak között egységes legyen és – kellő súlyú alkotmányos indok nélkül – ne adjon lehetőséget hátrányos megkülönböztetésre” (966/B/1997. AB határozat, ABH 2001, 959, 961.).
Az Alkotmánybíróság – a fentiekre is figyelemmel – vizsgálata során megállapította, hogy a Tny. 50. § (2) bekezdésének b) pontjában rögzített azon szabályozás, amely a sajátjogú nyugellátásban részesülő, özvegyi nyugdíjra jogosult részére a sajátjogú ellátásban nem részesülő jogosultat megillető ellátás mértékénél alacsonyabb összegű mértéket állapít meg, ésszerű indokokon alapul. A jogalkotó célja ugyanis az ellátás mértékének ilyen módon történő differenciálásával – a szolidaritás elvét is érvényesítve – a sajátjogú nyugellátással nem rendelkező személyek esetében is az időskorúak biztonságának megteremtése volt.
Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvánnyal támadott rendelkezés nem sérti az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdését, ezért az indítványt ebben a részében elutasította.
2. Az indítványozó a Tny. 50. § (2) bekezdésének b) pontja folytán sérülni vélte továbbá az Alkotmány 70/A. §-ának (2) és (3) bekezdését is.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítvánnyal támadott szabályozás és az Alkotmány 70/A. §-ának (2) és (3) bekezdései között nem állapítható meg alkotmányjogilag értékelhető összefüggés, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásában is elutasította.
Budapest, 2004. június 22.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k., Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás