BK BH 2002/87
BK BH 2002/87
2002.03.01.
Az ítéleti tényállás megalapozott, ha az elsőfokú bíróság a bűncselekmény elkövetését tagadó vádlott előadásával szemben a tanúvallomások mérlegelésével és a logika szabályainak a helyes alkalmazásával von le ténybeli következtetést az elkövető kilétére és a vádlott bűnösségére nézve [Be. 5. § (3) bek.].
A megyei bíróság a 2001. január 6-án, megismételt eljárásban meghozott ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, és ezért 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre, valamint 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott 1996. február 21-én este egy kocsmai verekedés folytatásaként a sértettet a kocsma közelében az utcán ököllel erőteljesen arcul ütötte, aztán belerúgott; a sértett hanyatt esett, és életveszélyes agysérülést szenvedett. Az életveszélyt az orvosi beavatkozás elhárította, a sérülés 4 hét alatt gyógyult.
Az ítélet ellen a vádlott és a védő felmentésért fellebbezett. A legfőbb ügyész az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét felülvizsgálva azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartva és a hatályon kívül helyező végzésben megjelölt szempontoknak is megfelelően folytatta le a megismételt eljárást.
Az ügyet a lehetséges mértékig felderítette, logikus indokolással határozta meg a hitelesnek tekintendő bizonyítékokat, és ezek alapján – egy részlettényt kivéve – helyes tényállást állapított meg.
Az a megállapítás téves az ítéletben, mely szerint miután a pultos távozásra szólította fel őket, a sértett, majd őt követően a vádlott és a társa elhagyta a vendéglőt; ez a megállapítás ugyanis iratellenes. A helyesnek elfogadott tanúvallomások szerint először a vádlott és a társa hagyta el a vendéglőt, és utánuk ment ki a sértett. A Legfelsőbb Bíróság a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a tényállást az említett tanúvallomásoknak megfelelően helyesbítette. A távozás pontos sorrendjének a megállapítása is azt erősíti meg, hogy a vádlott védekezése és az azt támogató vallomások nem felelnek meg a valóságnak, ugyanis ha a vádlott ment ki először, akkor kimenve nem láthatta a földön feküdni a sértettet. A helyesbítéssel a tényállás eljárásjogilag hibátlan, az ítélet megalapozott.
A tárgyaláson a védő azzal érvelt, hogy a tényállás hiányos, mivel nem szerepel benne, hogy a sértett és a vádlott eltávozása között mennyi idő telt el, így nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy harmadik személy is elkövethette-e a cselekményt. Ez az érvelés a tényállás helyesbítése folytán értelmét vesztette.
A védő szerint további hibája az ítéletnek, hogy mivel a bíróság által hitelesnek ítélt vallomások között lényeges ellentmondások vannak, a tanúk ittas állapotban észlelték az eseményeket, a vádlott vagy a sértett irányában mindegyikük érdekelt volt, a vallomásaik önmagukban is ellentmondásosak, ezért az elfogadásuk, különösen az együttes elfogadásuk ellentmond a logikai szabályoknak.
A felsorolt érvek megfelelnek a valóságnak, az érvelés és a következtetés azonban téves. Az elfogadott bizonyítékok bizonyító ereje a felsorolt okok miatt valóban aggályos, vannak azonban olyan nem vitatható tények, amelyek ezt az aggályt eloszlatják.
Amikor a vádlott és a sértett kimentek a vendéglőből az utcára, a sértett sértetlen volt, és amikor a vádlott visszatért, a sértett már eszméletlenül feküdt a vendéglő közelében az utcán. Ha a sérülést nem a vádlott okozta, akkor tudnia kell, hogy azt ki okozta, mivel a visszatértéig az utcán volt. Ha más okozta volna a sérülést, a vádlottnak elemi érdeke lenne megmondani, ki volt az elkövető, mert ezzel tisztázhatná magát a súlyos vád alól. Abból a tényből, hogy ennek ellenére nem tud más elkövetőt megjelölni, azt a következtetést lehet levonni, hogy a bűncselekményt ő követhette el. Megerősíti ezt, hogy közvetlenül a bűncselekmény megtörténte előtt neki volt konfliktusa a vádlottal, valamint az, hogy nem ellenérdekű személy, hanem a barátja vallotta, hogy visszatérve a vádlott elmondta neki, hogy a sértettet ,,lerendezte''.
Ésszerű módon járt el a bíróság, amikor igaznak fogadta el a tanúk vallomásának azokat a részeit, amelyek egybehangzóak voltak a kétségtelen tényekből levonható következtetéssel, vagyis azzal, hogy a sértett sérüléseit a vádlott okozta.
A bizonyítékok értékelésének gyakran alkalmazott logikus módja az, hogy a bíróság hitelesnek fogadja el valamely vallomásnak azokat a részeit, amelyeket az egyéb bizonyítékok is megerősítenek, a többit pedig elveti. Az adott esetben is ez történt, tehát a ténymegállapítás módja sem kifogásolható.
A tényállás alapján a vádlott bűnösségének a megállapítása és a cselekmény minősítése az erre vonatkozó indokolásnak megfelelően törvényes.
A bíróság a büntetést befolyásoló körülményeket helyesen ismerte fel, s a súlyosítási tilalomra is figyelemmel helyes büntetést szabott ki. A büntetés eltúlzottan súlyosnak nem tekinthető, enyhítésre indok nincs.
Az ítélet egyéb rendelkezései is törvényesek, ezért a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott ítéletet helybenhagyta (Legf. Bír. Bf.III.1105/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás