• Tartalom

89/2002. (HK 2/2003.) HM határozat

89/2002. (HK 2/2003.) HM határozat

költségvetési szerv alapító okiratának módosításáról*

2003.02.10.
Az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 89. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. § (5) bekezdésére, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetése tervezésének, gazdálkodásának, előirányzat-felhasználásának a sajátosságoknak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó szabályairól szóló 90/1997. (V. 30.) Korm. rendeletre is tekintettel, – az MH 64. Veszprém Vezetési és Radar Ezred (37/2001. (HK 9.) HM határozattal kiadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítom:
1. A határozat 4. pontja helyébe az alábbi 4. pont lép:
„4. A költségvetési szerv állami feladatként ellátandó alaptevékenysége
A Magyar Köztársaság területe feletti légtérben (egyben a NATO integrált légtér részeként kijelölt légtérben) a légtérfelügyelet katonai radar felderítési és azonosítási feladatainak ellátása, a magyar légtér szuveneritásának védelmére bevetésre kerülő légvédelmi és repülőerők riasztása és a bevetések irányítása.”
2. A határozat 5. pontja helyébe az alábbi 5. pont lép:
„5. Az alaprendeltetés körében végrehajtja
a) a NATO előírásoknak megfelelő rádiólokációs felderítést, az azonosított valós idejű légihelyzet-kép létrehozását, ennek a meghatározott NATO harcálláspontokra és az MH kijelölt csapataihoz történő eljuttatását,
b) a NATO és a nemzeti hadműveleti alárendeltségbe tartozó légvédelmi és repülő készenléti erők riasztását, a bevetett erők irányítását a Magyar Köztársaság légterét megsértő, illetve a légtérben repülési szabálysértő légijárművekkel szembeni rendszabályok foganatosítása, valamint bajbajutott légijárművek megsegítése céljából,
c) a katonai repülési tervek és légtérigénylések gyűjtését, feldolgozását, az illetékes légiforgalmi szolgálatokhoz történő továbbítását,
d) az informatikai-, vezetéstechnikai- és híradó-technikai eszközök üzemeltetését és karbantartását,
e) a nemzeti katonai légtér felderítési és légi-irányítási rendszer folyamatos működtetését.”
3. A határozat 10. pontjának második bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:
„A gazdálkodás rendjét és az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságot az irányadó jogszabályokkal és belső rendelkezésekkel összhangban – a fenntartó határozza meg. A magasabb hatáskörbe nem tartozó kérdésekben a parancsnok gyakorolja az Áht-ban meghatározott kötelezettség vállalási és utalványozási jogkört. E jogkörét helyettesére, valamint az alárendelt önálló elhelyezésű, kikülönített alegységek parancsnokaira átruházhatja. Az e tevékenységhez kapcsolódó pénzügyi ellenjegyzési és érvényesítési feladatokat a HM Pénzügyi és Számviteli Szolgálat illetékes szervezetei végzik.”
4. A költségvetési szerv részletes szervezeti és működési rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza, melyet a parancsnok ezen határozat hatálybalépését követő 60 napon belül módosít és azt jóváhagyásra felterjeszti.
5. A határozatban az „MH légierő vezérkari főnök” és a „Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök” helyébe az „MH légierő parancsnoka” és a „Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke” megnevezés „a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról
szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 2. § b) pontja” helyébe a „Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi CXV. törvény a továbbiakban: Hjt.) 2. § (3) bekezdése” lép.
6. Ez a határozat az aláírása napján lép hatályba.*
Juhász Ferenc s. k.,
honvédelmi miniszter
*

A határozatot a 41/2007. (HK 4.) HM határozat 15. pontja hatályon kívül helyezte, 2007. március 1. napjával.

*

A határozat aláírásának napja: 2002. december 27.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére