• Tartalom

1103/2003. (X. 18.) Korm. határozat

1103/2003. (X. 18.) Korm. határozat

Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány létrehozásáról és a Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról1

2003.10.18.

A Kormány

1. a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/G. §-ában foglaltak alapján, a fővárosi hajléktalan ellátó-rendszer stabilitása és továbbfejlesztése érdekében a Budapest Főváros Önkormányzattal közösen létrehozza az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítványt;

2. felhívja az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény XXI. Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium fejezet, 10. cím, 2. alcím, 73. jogcímcsoporton belül az ,,Egyes kiemelt egészség- és szociálpolitikai feladatok'' című előirányzat terhére 13 millió forintot mint alapítói vagyont biztosítson a Közalapítvány számára;

Felelős: egészségügyi, szociális és családügyi miniszter

Határidő: a Közalapítvány nyilvántartásba vételét követően azonnal

3. megtárgyalta és elfogadta az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter kormányzati felelősségi körébe tartozó Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítványnak a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát;

4. felhatalmazza az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy az 1. és 3. pontban nevesített Közalapítványok bírósági nyilvántartásba vétele, illetőleg Alapító Okiratának módosítása ügyében az Alapító nevében eljárjon;

Felelős: egészségügyi, szociális és családügyi miniszter

Határidő: azonnal

5. felhívja a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az 1. pontban foglalt Közalapítvány Alapító Okiratát, illetőleg a 3. pontban foglalt Közalapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát a nyilvántartásba vételről szóló bírósági határozatok jogerőre emelkedését követően a Magyar Közlönyben tegye közzé;

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, egészségügyi, szociális és családügyi miniszter

Határidő: a bírósági nyilvántartásba vételt követően azonnal

6. a Kormány által alapított közalapítványok és alapítványok kormányzati felelőseiről és egyes feladatairól szóló 1034/2003. (IV. 24.) Korm. határozat 1. pontját az alábbiak szerint módosítja:

(1. A Kormány a kormányzati struktúrában történt változásokra tekintettel az általa létrehozott közalapítványok és alapítványok tekintetében az alapítót megillető jogkör gyakorlójának személyét az alábbiak szerint állapítja meg, illetve jelölje ki:)

az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter

a Magyar Koraszülött Mentő Közalapítvány, a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány, a Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány, Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány;

(tekintetében.)

7. Ez a határozat a közzétételének napján lép hatályba.

1

A határozatot az 1169/2011. (V. 26.) Korm. határozat 6. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte 2011. május 27. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére