2003. évi CXXIX. törvény
2003. évi CXXIX. törvény
a közbeszerzésekről1
Az Országgyűlés a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosítása érdekében – összhangban a közbeszerzések terén nemzetközi szerződéseinkkel és az Európai Közösség jogszabályaival – a következő törvényt alkotja:
ÁLTALÁNOS RÉSZ
ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK
Alapelvek
1. § (1) A közbeszerzési eljárásban – ideértve a szerződés megkötését is – az ajánlatkérő köteles biztosítani, az ajánlattevő pedig tiszteletben tartani a verseny tisztaságát és nyilvánosságát.
(2)2
(3)3 Az ajánlatkérőnek esélyegyenlőséget és egyenlő bánásmódot kell biztosítania az ajánlattevők számára.
(4)4 Az Európai Unióban letelepedett ajánlattevők és a közösségi áruk számára nemzeti elbánást kell nyújtani a közbeszerzési eljárásban. Az Európai Unión kívül letelepedett ajánlattevők és a nem közösségi áruk számára nemzeti elbánást a közbeszerzési eljárásban a Magyar Köztársaságnak és az Európai Közösségnek a közbeszerzések terén fennálló nemzetközi kötelezettségeivel összhangban kell nyújtani.5
(5)6 Az ajánlatkérőnek beszerzése megvalósítása során törekednie kell a környezetvédelmi szempontok figyelembevételére.
A törvény alkalmazási köre
2. § (1) E törvény szerint kell eljárni a közbeszerzési eljárásokban, amelyeket az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek visszterhes szerződés megkötése céljából kötelesek lefolytatni megadott tárgyú és értékű beszerzések megvalósítása érdekében (közbeszerzés). A közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslat különös szabályaira is e törvény alkalmazandó.
(2)7 Az európai közösségi (a továbbiakban: közösségi) értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzésekre e törvény második részét, az ezek alatti és egyben a nemzeti értékhatárokat elérő értékű közbeszerzésekre a harmadik részét alkalmazva kell eljárni, kivéve, ha e törvény másként rendelkezik.
(3) E törvényt is alkalmazva kell eljárni meghatározott tervpályázati eljárások esetében.
(4) E törvényt önként alkalmazó szervezetre (személyre) a törvény minden rendelkezése vonatkozik.
2/A. §8 (1)9 Nem minősülnek a 2. § (1) bekezdésének alkalmazásában szerződésnek azok a megállapodások, amelyeket
a) a 22. § (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő és az olyan, százszázalékos tulajdonában lévő gazdálkodó szervezet köt egymással, amely felett az ajánlatkérő – tekintettel a közfeladat, illetve a közszolgáltatás ellátásáért vagy ellátásának megszervezéséért jogszabályon alapuló felelősségére – a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik, feltéve, hogy
b) a gazdálkodó szervezet a szerződéskötést követő éves nettó árbevételének legalább 90%-a az egyedüli tag (részvényes) ajánlatkérővel kötendő szerződések teljesítéséből származik. A szerződések teljesítéséből származik az azok alapján harmadik személyek részére teljesített közszolgáltatás ellenértéke is, tekintet nélkül arra, hogy az ellenértéket az ajánlatkérő vagy a közszolgáltatást igénybe vevő személy fizeti meg.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak irányadóak akkor is, ha az (1) bekezdés a) pontja szerinti gazdálkodó szervezetben a tagsági jogot megtestesítő üzletrész, illetve részvény több, a 22. § (1) bekezdése szerint ajánlatkérőnek minősülő szervezet közös tulajdonában van; ebben az esetben jogaikat közös képviselőjük útján gyakorolják.
(3)10 Az (1) bekezdésben foglaltak irányadóak akkor is, ha az (1) bekezdés a) pontja szerinti gazdálkodó szervezet tulajdonosa az állam; ebben az esetben az (1) bekezdés szerinti további feltételeknek a tulajdonosi jogokat gyakorló jogalany (miniszter vagy más központi államigazgatási szervet vezető személy esetén az általa vezetett szerv, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) mint ajánlatkérő vonatkozásában kell fennállniuk.
(4)11 Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a szerződések határozott időre, legfeljebb három évre köthetők; a szerződések közbeszerzési eljárás mellőzésével akkor hosszabbíthatók meg, ha az (1) bekezdés szerinti feltételek teljesültek.
(5)12 Az ajánlatkérő legalább háromévenként – független szakértő igénybevételével – hatáselemzés készítésére köteles, amelynek keretében megvizsgálásra kerülnek az (1) bekezdés szerinti szerződések teljesítésének tapasztalatai, így a közfeladat, illetve a közszolgáltatás ellátásával összefüggésben végzett gazdasági tevékenység minősége, hatékonysága (annak közvetett és közvetlen költségei), valamint az, hogy indokolt-e a 2. § (4) bekezdése szerinti önkéntes közbeszerzési eljárás lefolytatása.
A szabályozás jellege
3. § (1)13 E törvény szabályaitól csak annyiban lehet eltérni, amennyiben e törvény az eltérést kifejezetten megengedi.
(2)14 Ha rendelet vagy utasítás olyan szabályokat tartalmaz szerződéskötés folyamatára, előzményeire, feltételeire, szerződés kötelező tartalmi elemeire vagy szerződés teljesítésére vonatkozóan, melyek nem egyeztethetők össze e törvénnyel, akkor az e törvény hatálya alá tartozó ügyekben kizárólag e törvényt kell alkalmazni.
ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
4. § E törvény alkalmazásában
1.15 ajánlattevő: az a természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet vagy külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, aki, illetőleg amely
a) a közbeszerzési eljárásban ajánlatot tesz, továbbá
b) az 59. § (5) bekezdés a) pontja alkalmazásában az is, aki (amely) az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta, továbbá
c) az ajánlattételi határidő lejártáig az a), b) pontokban foglaltakon kívül az is, aki (amely) a dokumentációba az ajánlatkérőnél beletekintett, illetőleg azt átvette, vagy kiegészítő tájékoztatást kér, vagy előzetes vitarendezést kezdeményez;
1/A.16 általános javítási munkálat: az 1. számú melléklet szerinti építési beruházás, ha annak célja építmény felújítása, korszerűsítése, karbantartása vagy javítása;
2.17 alvállalkozó: az a szervezet vagy személy, amely vagy aki a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve
a) az ajánlattevővel munkaviszonyban vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban álló személyeket,
b) azon személyt vagy szervezetet, aki vagy amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,
c) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész- vagy alapanyag-szállítót,
d) építési beruházás esetén az építőanyag-szállítót;
2/A.18 az ország alapvető biztonsági érdekével kapcsolatos beszerzés: olyan beszerzés, amelynek tárgya közvetlenül kapcsolódik az ország lakosságának fizikai, környezeti, egészségügyi, gazdasági, honvédelmi biztonságát befolyásolni képes építési beruházáshoz, árubeszerzéshez, illetőleg szolgáltatás megrendeléséhez, ideértve a védekezési készültség esetén a vízkár közvetlen elhárítása érdekében szükséges beszerzéseket is;
2/B.19 banktitok: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben így meghatározott fogalom;
2/C.20 dinamikus beszerzési rendszer: olyan, gyakori közbeszerzések lebonyolítására szolgáló, teljes mértékben elektronikus folyamat, amelynek jellemzői megfelelnek az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, és amelynek működése határozott idejű, érvényességi ideje alatt bármely olyan ajánlattevő kérheti a rendszerbe való felvételét, aki, illetve amely megfelel az alkalmassági követelményeknek, nem áll a kizáró okok hatálya alatt és benyújtotta a dokumentációnak megfelelő előzetes ajánlatát;
2/D.21 egyéb foglalkoztatási jogviszony: közszolgálati, kormánytisztviselői, közalkalmazotti jogviszony, ügyészségi szolgálati jogviszony, bírósági jogviszony, igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszony, a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonya, gazdálkodó szervezet tagjának személyes közreműködése;
3. egyetemes postai szolgáltatás: a postáról szóló törvényben így meghatározott fogalom;
3/A.22 elektronikus árlejtés: a közbeszerzési eljárás részét képező olyan ismétlődő folyamat, amely az ajánlatoknak a 81. § (4) bekezdése szerinti értékelését követően új, az ellenszolgáltatás mértékére, illetőleg az ajánlatnak a bírálati részszempontok szerinti egyes tartalmi elemeire vonatkozó kedvezőbb ajánlat megtételét, és az ajánlatok rangsorolását elektronikus eszköz segítségével, automatizáltan teszi lehetővé;
3/B.23 elektronikus hírközlési szolgáltatás: az elektronikus hírközlésről szóló törvényben így meghatározott fogalom;
3/C.24 elektronikus út: elektronikus adatfeldolgozást, -tárolást, illetőleg -továbbítást végző vezetékes, rádiótechnikai, optikai vagy más elektromágneses eszközök alkalmazása;
3/D.25 erőforrást nyújtó szervezet: az a szervezet vagy személy, amely vagy aki nem minősül alvállalkozónak, nem tartozik a 2. pont a)–d) alpontjának hatálya alá sem, hanem a közbeszerzési eljárásban az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában vesz részt, ezzel összefüggő erőforrásainak bemutatásával;
3/E.26
4.27 európai műszaki engedély: az áru használati alkalmasságának kedvező műszaki elbírálása, amely az építési munkákra vonatkozó alapvető követelményeknek az áru belső tulajdonságai és a meghatározott alkalmazási és használati feltételek szerinti teljesítésén alapul; az európai műszaki engedélyt az Európai Unió tagállama által e célra kijelölt tanúsító szervezet bocsátja ki;
5.28 európai szabvány: a nemzeti szabványosításról szóló törvényben így meghatározott fogalom;
6. Európai Unió, illetőleg az Európai Unió tagállama kifejezésen az Európai Gazdasági Térséget, illetőleg az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államokat kell érteni, kivéve a 29. § (1) bekezdésének d) pontja és a 175. § b) pontja esetében;
7. építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben így meghatározott fogalom;
8. értékelemzés: olyan döntés-előkészítő módszer, amelynek alkalmazása során az áru, a szolgáltatás, illetőleg az építési beruházás funkciójának, valamint előállítási, megvalósítási vagy beszerzési és üzemeltetési, működtetési költségeinek viszonyát kell vizsgálni;
9.29 hamis adat: a valóságnak megfelelően ismert, de a valóságtól szándékosan eltérően közölt adat;
9/A.30 hamis nyilatkozat: olyan nyilatkozat, amely hamis adatot tartalmaz;
10. helyi önkormányzati költségvetési szerv: a (fő)polgármesteri hivatal, a megyei önkormányzati hivatal, a körjegyzőség, a közös képviselő-testület hivatala, valamint a helyi önkormányzat képviselő-testületének felügyelete alá tartozó egyéb költségvetési szerv, ideértve a hatósági igazgatási, intézményi és egyéb igazgatási társulást is;
11. hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685. §-ának b) pontjában meghatározott személy;
11/A.31 írásbeli, írásban: bármely, szavakból vagy számjegyekből álló kifejezési forma, amely olvasható, reprodukálható, és ilyen módon terjeszthető, így különösen a levélben, táviratban, a távgépírón vagy telefax útján közölt nyilatkozat; ilyennek minősül továbbá a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott, illetőleg – a 20. § (1) bekezdés alkalmazása esetén – a külön, e törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály szerinti követelményeknek megfelelő elektronikus dokumentumba foglalt nyilatkozat az elektronikus formájában;
12. keretmegállapodás: meghatározott egy vagy több ajánlatkérő és egy vagy több ajánlattevő között létrejött olyan megállapodás, amelynek célja, hogy rögzítse egy adott időszakban közbeszerzésekre irányuló, egymással meghatározott módon kötendő szerződések lényeges feltételeit, különösen az ellenszolgáltatás mértékét, és ha lehetséges, az előirányzott mennyiséget;
13.32 kizárólagos jog: jogszabály, illetőleg közigazgatási határozat alapján egy vagy csak korlátozott számú szervezet (személy) jogosultsága meghatározott tevékenység folytatására, illetőleg cselekményre, összhangban az Európai Közösséget létrehozó szerződéssel; kivéve a 125. § (2) bekezdésének b) pontja és a 225. § (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásában, továbbá ha e törvény másként rendelkezik (166. §);
13/A.33
14. közbeszerzési eljárás előkészítése: az adott közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges cselekmények elvégzése, így különösen az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet-, illetőleg piacfelmérés, a közbeszerzés becsült értékének felmérése, az eljárást megindító (meghirdető) hirdetmény, felhívás és a dokumentáció előkészítése;
15.34 közbeszerzési műszaki leírás: azoknak a műszaki előírásoknak az összessége, amelyet különösen az ajánlattételhez szükséges dokumentáció tartalmaz, és amelyek meghatározzák a közbeszerzés tárgya tekintetében megkövetelt jellemzőket, amelyek alapján a közbeszerzés tárgya oly módon írható le, hogy az megfeleljen az ajánlatkérő által igényelt rendeltetésnek; a műszaki előírások tartalmazzák a környezetvédelmi teljesítményre, a valamennyi követelménynek – így különösen a fogyatékos emberek számára a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés szempontjának – megfelelő kialakításra, a biztonságra és méretekre vonatkozó jellemzők meghatározását, ideértve a közbeszerzés tárgyára alkalmazandó, a terminológiára, a jelekre, a vizsgálatra és vizsgálati módszerekre, a csomagolásra, a jelölésre, a címkézésre, a használati utasításra, a gyártási folyamatokra és módszerekre vonatkozó követelményeket; építési beruházás esetében továbbá tartalmazniuk kell a minőségbiztosításra, a tervezésre és költségekre vonatkozó szabályokat, a munkák vizsgálati, ellenőrzési és átvételi feltételeit, az építési eljárásokat vagy technológiákat, valamint minden olyan egyéb műszaki feltételt, amelyet az ajánlatkérőnek módjában áll általános vagy különös rendelkezésekkel előírni az elkészült munka és azon anyagok vagy alkatrészek tekintetében, amelyeket az magában foglal; árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelése esetében továbbá tartalmazniuk kell a minőségre, a teljesítményre, a termék rendeltetésére, a megfelelőségigazolási eljárásokra vonatkozó követelményeket;
16. közérdekű tevékenység: a közhasznú szervezetekről szóló törvény szerinti közhasznú tevékenység vagy egyéb közcélú szükségletek kielégítését szolgáló, illetőleg közszolgálati tevékenység;
17.35 közös műszaki előírás: olyan műszaki előírás, amelyet az Európai Unió tagállamai által elismert eljárásnak megfelelően állapítottak meg, és az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétettek;
18. közösségi áru: a Közösségi Vámkódexről szóló tanácsi rendeletben (2913/92/EGK rendelet) így meghatározott fogalom;
19.36
20.37 központi költségvetési szerv: a minisztérium, a központi költségvetésben fejezettel rendelkező szerv, valamint más, külön jogszabályban meghatározott fejezeti jogosítványokkal rendelkező szerv, továbbá a fentieknek, a Kormánynak, annak kijelölt tagjának a felügyelete alatt működő költségvetési szerv;
21. létesítő okirat: jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság (szervezet) alapításához szükséges, jogszabályban előírt okirat;
22. meghatározó befolyást képes gyakorolni az a szervezet, amely az alábbi feltételek közül legalább eggyel rendelkezik egy másik szervezet tekintetében:
a) a tagok (részvényesek) szavazatának többségével tulajdoni hányada alapján egyedül rendelkezik,
b) más tagokkal (részvényesekkel) kötött megállapodás alapján vagy más módon a szavazatok többségével egyedül rendelkezik,
c) tagként (részvényesként) jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők (döntéshozók, ügyvezetők) vagy a felügyelőbizottság (felügyeleti, ellenőrző szerv, testület) tagjainak többségét megválassza (kijelölje) vagy visszahívja.
23. meghívásos eljárás: olyan közbeszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérő által – az e törvényben előírtak szerint – kiválasztottak tehetnek ajánlatot;
23/A.38 műemlékekkel kapcsolatos építési beruházás: az olyan építési beruházás, amellyel kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárás lefolytatása a kulturális örökségvédelmi hatóság jogkörébe tartozik;
23/B.39 műszaki ajánlás: európai szabványügyi szervezet által nem szabványként kiadott bármely dokumentum, amelyet a piaci igények kielégítésére, szabályozott eljárás szerint dolgoztak ki;
24. nemzeti szabvány: a nemzeti szabványosításról szóló törvényben így meghatározott fogalom;
24/A.40 nemzetközi szabvány: a nemzeti szabványosításról szóló törvényben így meghatározott fogalom;
25. nemzetközi szervezet: nemzetközi szerződéssel létrejött olyan nemzetközi jogalany, amely meghatározott cél érdekében állandó szervezettel rendelkezik, és tevékenysége több állam területére terjed ki;
26. nyílt eljárás: olyan közbeszerzési eljárás, amelyben valamennyi érdekelt ajánlatot tehet;
27. nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatás: olyan, más részére általában ellenszolgáltatás fejében végzett szolgáltatás, amely teljesen vagy nagyrészt jeleknek nyilvános elektronikus hírközlő hálózatokon történő átviteléből, és ahol ez értelmezhető, irányításából áll, de nem foglalja magában a nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások felhasználásával továbbított tartalmat szolgáltató vagy ilyen tartalom felett szerkesztői ellenőrzést gyakorló szolgáltatásokat, valamint nem foglalja magában az információs társadalommal összefüggő, más jogszabályokban meghatározott szolgáltatásokat, amelyek nem elsősorban a nyilvános elektronikus hírközlő hálózatokon történő jeltovábbításból állnak; kivéve továbbá a műsorterjesztési és műsorszétosztási szolgáltatást;
28. nyilvános elektronikus hírközlő hálózat: az elektronikus hírközlésről szóló törvényben így meghatározott fogalom;
29. önkormányzati adóhatóság: az adózás rendjéről szóló törvényben így meghatározott fogalom;
30.41 pályázó: az a természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, aki, illetőleg amely a tervpályázati eljárásban pályázatot (pályaművet) nyújt be; pályázónak minősül a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe is;
30/A.42 postai szolgáltatás: a postáról szóló törvényben így meghatározott fogalom, azzal, hogy a postai küldemény fogalmának vonatkozásában az ott meghatározott tömeghatárok nem érvényesülnek;
30/B.43 postai szolgáltatástól eltérő szolgáltatás:
a) postaszolgálat-irányítási szolgáltatások (a postai feladást megelőző és a kézbesítést követő küldeményrendező szolgáltatások);
b) elektronikus postával összefüggő és teljes mértékben elektronikus úton nyújtott hozzáadott-értékű szolgáltatások (beleértve kódolt dokumentumok elektronikus úton történő biztonságos továbbítását, a címkezelési szolgáltatásokat és ajánlott elektronikus levelek továbbítását is);
c) a 30/A. pont alá nem tartozó postai küldeményhez (így például címzés nélküli közvetlen küldeményhez) kapcsolódó szolgáltatások;
d)44 a 3. melléklet 6. csoportjában és a 174. § b) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatások, beleértve a pénzforgalmi szolgáltatást;
e) bélyeggyűjtői (filatéliai) szolgáltatások;
f) postai küldeményekkel kapcsolatos logisztikai szolgáltatások (a fizikai kézbesítést, illetőleg a raktározást egyéb, nem postai funkciókkal vegyítő szolgáltatások);
31.45 részvételre jelentkező: az a természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, aki (amely)
a) a két szakaszból álló eljárás első, részvételi szakaszában részvételi jelentkezést nyújt be, továbbá
b) a 102. § (5) bekezdés alkalmazásában az is, aki (amely) a részvételi dokumentációt átvette, továbbá
c) a részvételi határidő lejártáig az a), b) pontokban foglaltakon kívül az is, aki (amely) a dokumentációba az ajánlatkérőnél beletekintett vagy kiegészítő tájékoztatást kér vagy előzetes vitarendezést kezdeményez;
32.46
33. szabvány: a nemzeti szabványosításról szóló törvényben így meghatározott fogalom;
33/A.47 szociális foglalkoztatási engedéllyel rendelkező szervezet: a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján készült, a szociális foglalkoztatás engedélyezésének és ellenőrzésének, valamint a szociális foglalkoztatási támogatás igénylésének és a támogatás felhasználása ellenőrzésének szabályait tartalmazó kormányrendeletben így meghatározott fogalom;
34. támogatás: a közbeszerzésre irányuló szerződés teljesítéséhez pénzeszköz vagy egyéb anyagi előny juttatása az ajánlatkérő részére, ide nem értve az adókedvezményt és a kezességvállalást;
35. tárgyalásos eljárás: olyan közbeszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérő az általa – e törvényben előírtak szerint – kiválasztott egy vagy több ajánlattevővel tárgyal a szerződés feltételeiről;
36. tervpályázat: olyan sajátos, külön jogszabályban részletesen szabályozott tervezési versenyforma, amely tervezési feladatok előkészítésére szolgál, illetőleg pályamű alapján a tervező kiválasztásának egyik módja;
36/A.48 versenypárbeszéd: olyan közbeszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérő az általa – e törvényben előírtak szerint – kiválasztott részvételre jelentkezőkkel párbeszédet folytat a közbeszerzés tárgyának, illetőleg a szerződés típusának és feltételeinek – az ajánlatkérő által meghatározott követelményrendszer keretei közötti – pontos meghatározása érdekében, majd ajánlatot kér;
36/B.49 védett foglalkoztató, illetőleg védett szervezeti szerződést kötött szervezet: a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásról szóló, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjának, továbbá az akkreditált munkáltatók ellenőrzésének szabályairól szóló kormányrendeletben így meghatározott fogalom.
37. üzleti titok: a Ptk. 81. §-ának (2)–(3) bekezdésében így meghatározott fogalom.
A KÖZBESZERZÉSSEL, A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS KÖZÖS RENDELKEZÉSEK
A közbeszerzések és a közbeszerzési eljárások tervezése
és előkészítése
5. §50 (1)51 A 22. § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők – kivéve az V. fejezet szerint eljáró ilyen ajánlatkérőket, valamint a központosított közbeszerzés során az ajánlatkérésre feljogosított szervezetet – a költségvetési év elején, legkésőbb április 15. napjáig éves összesített közbeszerzési tervet (a továbbiakban: közbeszerzési terv) kötelesek készíteni az adott évre tervezett közbeszerzéseikről. A közbeszerzési tervet az ajánlatkérőnek legalább öt évig meg kell őriznie. A közbeszerzési terv nyilvános.
(2)52 A közbeszerzési tervet, valamint annak módosítását (módosításait) az ajánlatkérőnek ha rendelkezik honlappal, saját honlapján, ha honlappal nem rendelkezik a Közbeszerzések Tanácsa honlapján – a közbeszerzési terv módosítása esetén a módosítás elkészítésétől számított öt munkanapon belül – közzé kell tennie. A 22. § (1) bekezdés d) pontja szerinti ajánlatkérő a közbeszerzési tervet, valamint annak módosítását – a kötelező közzétételét követően – a helyben szokásos módon is közzéteheti. A közbeszerzési tervnek a honlapon a tárgyévet követő évre vonatkozó közbeszerzési terv honlapon történő közzétételéig kell elérhetőnek lennie.
(3)53 A közbeszerzési terv elkészítése előtt az ajánlatkérő indíthat közbeszerzési eljárást, amelyet a tervben szintén megfelelően szerepeltetni kell.
(4)54 A közbeszerzési terv nem vonja maga után az abban megadott közbeszerzésre vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét. Az ajánlatkérő továbbá a közbeszerzési tervben nem szereplő közbeszerzésre vagy a tervben foglaltakhoz képest módosított közbeszerzésre vonatkozó eljárást is lefolytathatja, ha az általa előre nem látható okból előállt közbeszerzési igény vagy egyéb változás merült fel. Ezekben az esetekben a közbeszerzési tervet módosítani kell az ilyen igény vagy egyéb változás felmerülésekor, megadva a módosítás indokát is.
(5)55 Az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzések Tanácsa vagy az illetékes ellenőrző szervek kérésére a közbeszerzési tervét megküldeni.
6. § (1) Az ajánlatkérő köteles meghatározni a közbeszerzési eljárásai előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének felelősségi rendjét, a nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont személyek, illetőleg szervezetek felelősségi körét és a közbeszerzési eljárásai dokumentálási rendjét, összhangban a vonatkozó jogszabályokkal. Ennek körében különösen meg kell határoznia az eljárás során hozott döntésekért felelős személyt, személyeket, illetőleg testületeket.
(2)56
(3)57 Ha az ajánlatkérő nem rendelkezik általános jellegű, az (1) bekezdésnek megfelelő közbeszerzési szabályzattal, vagy a szabályzattól – az abban meghatározott módon – való eltérés feltételei fennállnak, legkésőbb az adott közbeszerzési eljárás előkészítését megelőzően kell meghatároznia az (1) bekezdésben foglaltakat.
A közbeszerzési eljárás dokumentálása
7. § (1)58 Az ajánlatkérő minden egyes közbeszerzési eljárását – annak előkészítésétől az eljárás alapján kötött szerződés teljesítéséig terjedően – írásban, illetőleg – a 20. § (1) bekezdés alkalmazása esetén külön, e törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály szerint – elektronikusan köteles dokumentálni.
(2) A közbeszerzési eljárás előkészítésével, lefolytatásával és a szerződés teljesítésével kapcsolatban keletkezett összes iratot a közbeszerzési eljárás lezárulásától [98. § (4) bekezdése], illetőleg a szerződés teljesítésétől számított öt évig meg kell őrizni. Ha a közbeszerzéssel kapcsolatban jogorvoslati eljárás indult, az iratokat annak jogerős befejezéséig, de legalább az említett öt évig kell megőrizni.
(3)59 Az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzések Tanácsa vagy az illetékes ellenőrző vagy más illetékes szervek kérésére a közbeszerzéssel kapcsolatos iratokat megküldeni, illetőleg – a 20. § (1) bekezdés alkalmazása esetén – részükre hozzáférést biztosítani.
Az ajánlatkérő nevében eljáró és az eljárásba bevont személyekkel, szervezetekkel kapcsolatos szabályok
8. § (1)60 A közbeszerzési eljárás előkészítése, a felhívás és a dokumentáció elkészítése, az ajánlatok értékelése során és az eljárás más szakaszában az ajánlatkérő nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont személyeknek, illetőleg szervezeteknek megfelelő – a közbeszerzés tárgya szerinti, közbeszerzési, jogi és pénzügyi – szakértelemmel kell rendelkezniük.
(2) Az ajánlatkérő nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont szervezet akkor felel meg az (1) bekezdés szerinti követelménynek, ha a tevékenységében személyesen közreműködő tagjai, munkavállalói, illetőleg a szervezettel kötött tartós polgári jogi szerződés alapján a szervezet javára tevékenykedők között legalább egy olyan személy van, aki megfelelő szakértelemmel rendelkezik.
(3)61 Az ajánlatkérő az ajánlatoknak a 83–87. §-ok alkalmazását követő vagy – ha ezen rendelkezések egyikét sem kellett a közbeszerzési eljárásban alkalmazni, az eljárást lezáró döntést megelőző – 81. § (3)–(4) bekezdése szerinti elbírálására legalább háromtagú bírálóbizottságot köteles létrehozni, amely írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít az ajánlatkérő nevében a közbeszerzési eljárást lezáró döntést meghozó személy vagy testület részére. A bírálóbizottsági munkáról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek részét képezik a tagok indokolással ellátott bírálati lapjai.
9. §62 (1) A közbeszerzési eljárással kapcsolatban a felhívás és dokumentáció előkészítésébe, illetőleg – választása szerint – a közbeszerzési eljárás további lefolytatásába az ajánlatkérő a Közbeszerzések Tanácsa által vezetett névjegyzékben szereplő, hivatalos közbeszerzési tanácsadót (11. §) jogosult bevonni, figyelembe véve egyben a 10. § (1) és (2) bekezdése szerinti követelményeket.
(2) A hivatalos közbeszerzési tanácsadó köteles a közbeszerzési szakértelmet biztosítani. A hivatalos közbeszerzési tanácsadó, illetve a 11. § (2) bekezdés b) pontja szerinti hivatalos közbeszerzési tanácsadó esetében a 11. § (2) bekezdés a) pontja szerinti feltételeknek megfelelő, a Közbeszerzések Tanácsa által vezetett névjegyzékben megjelölt személy köteles a hivatalos közbeszerzési tanácsadás körébe eső feladatok teljesítésében személyesen részt venni. A hivatalos közbeszerzési tanácsadót tevékenységéért ellenszolgáltatás illeti meg. A független hivatalos közbeszerzési tanácsadó a tevékenysége körében okozott kár megtérítéséért a Ptk. szabályai szerint felel.
(3) A hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység akkor terjedhet ki az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 5. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott tevékenység végzésére is, ha a hivatalos közbeszerzési tanácsadó ilyen tevékenység ellátására egyébként jogosult.
10. § (1)63 A felhívás és a dokumentáció elkészítése során vagy az eljárás más szakaszában az ajánlatkérő nevében nem járhat el, illetőleg az eljárással kapcsolatos tevékenység végzésébe az ajánlatkérő által nem vonható be, az eljárás irataiba az eredményhirdetésig nem tekinthet be [a 80. § (4) bekezdése és a 118. § (4) bekezdése szerinti esetek kivételével] a közbeszerzés tárgyával kapcsolatos gazdasági tevékenységet végző gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: érdekelt gazdálkodó szervezet), illetőleg az olyan személy vagy szervezet, aki, illetőleg amely
a) az érdekelt gazdálkodó szervezettel munkaviszonyban vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban áll;
b) az érdekelt gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja;
c) az érdekelt gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkezik;
d) az a)–c) pont szerinti személy hozzátartozója.
(2)64 Nem kell alkalmazni az (1) bekezdést, ha az ajánlatkérő nevében eljáró, illetőleg az általa az eljárásba bevonni kívánt érdekelt gazdálkodó szervezet, illetőleg az ajánlatkérő által az eljárásba bevonni kívánt személlyel vagy szervezettel az (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti viszonyban álló érdekelt gazdálkodó szervezet írásban nyilatkozik, hogy az eljárásban nem vesz részt ajánlattevőként, alvállalkozóként vagy erőforrást nyújtó szervezetként.
(3)65
(4)66 Ha az ajánlatkérő nevében valamely személy tulajdonosi jogokat gyakorol érdekelt gazdálkodó szervezetben, az ajánlatkérő nevében e személy vagy hozzátartozója nem járhat el a felhívás és a dokumentáció elkészítése során vagy az eljárás más szakaszában, kivéve, ha az érdekelt gazdálkodó szervezet írásban nyilatkozik, hogy az eljárásban nem vesz részt ajánlattevőként, alvállalkozóként vagy erőforrást nyújtó szervezetként. Ezt a szabályt kell megfelelően alkalmazni az ajánlatkérő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja vagy hozzátartozója tekintetében, ha az érdekelt gazdálkodó szervezetben az ajánlatkérő rendelkezik tulajdoni részesedéssel.
(5)67 Nem kell alkalmazni e §-t, ha az ajánlatkérő nevében az érdekelt gazdálkodó szervezetben a tulajdonosi jogok gyakorlására és a közbeszerzési eljárást lezáró döntés meghozatalára törvény, vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott önkormányzati rendelet alapján az ajánlatkérő ugyanazon testülete jogosult, vagy olyan testületei, amelynek tagjai részben azonosak, és a közbeszerzési eljárással kapcsolatos – az eljárást lezáró döntés meghozatalán kívüli – tevékenységekben nem vett részt olyan személy, aki jogosult a tulajdonosi jogok gyakorlására.
(6)68
(7)69 Az ajánlatkérő nevében eljáró, illetőleg az eljárással kapcsolatos tevékenység végzésébe az ajánlatkérő által bevonni kívánt személy vagy szervezet írásban köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben fennáll-e az e § szerinti összeférhetetlenség. Az összeférhetetlenséggel kapcsolatos nyilatkozathoz – a (2) vagy (4) bekezdés szerinti esetben – csatolni kell az érintett érdekelt gazdálkodó szervezet nyilatkozatát arról, hogy az eljárásban nem vesz részt ajánlattevőként, alvállalkozóként vagy erőforrást nyújtó szervezetként (távolmaradási nyilatkozat).
(8)70 Ha az (1), (4) vagy (7) bekezdést megsértették, vagy a (2), illetőleg (4) bekezdés szerinti nyilatkozata ellenére az érdekelt gazdálkodó szervezet indul a közbeszerzési eljárásban, az eljárás további részében nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet az (1) bekezdés hatálya alá tartozó vagy az ott felsorolt személyekkel, szervezetekkel az (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti viszonyban álló érdekelt gazdálkodó szervezet.
A hivatalos közbeszerzési tanácsadó
11. §71 (1) Hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységet az végezhet, akinek e tevékenység folytatását a Közbeszerzések Tanácsa – a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe való felvétel útján – engedélyezte. A hivatalos közbeszerzési tanácsadók tekintetében a Közbeszerzések Tanácsa látja el a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerint a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság feladatait.
(2) A Közbeszerzések Tanácsa azt veszi fel a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe,
a) aki – természetes személy esetén – rendelkezik felsőfokú végzettséggel és legalább hároméves szakmai gyakorlattal, továbbá legalább hároméves – külön jogszabály szerint – igazolt közbeszerzési gyakorlattal vagy állam által elismert közbeszerzési tárgyú szakképesítéssel és legalább kétéves – külön jogszabály szerint – igazolt közbeszerzési gyakorlattal vagy
b) amelynek – szervezet esetén – az e tevékenységében közreműködő tagja, munkavállalója, illetőleg tartós polgári jogi szerződés alapján a javára tevékenykedő más személy megfelel az a) pontban foglalt feltételeknek.
(3) A névjegyzékbe való felvételnek további feltétele, hogy a személy vagy a (2) bekezdés b) pontja szerinti szervezet rendelkezzen a külön jogszabályban meghatározott mértékű felelősségbiztosítással, kivéve ha már rendelkezik egyéb jogszabály által megkövetelt felelősségbiztosítással, feltéve, hogy annak mértéke eléri a külön jogszabályban meghatározott mértéket.
(4) Nem lehet hivatalos közbeszerzési tanácsadó, aki
a) a polgári jog szabályai szerint cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes;
b) a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült;
c) közbeszerzési biztos;
d) a Közbeszerzések Tanácsának tagja.
(5)72
(6) Amennyiben az ajánlatkérővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy nyilatkozik, hogy kizárólag a vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló ajánlatkérő részére végez hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységet, a hivatalos közbeszerzési tanácsadói névjegyzékbe történő felvételéhez elegendő, ha megfelel a (2) bekezdés a) pontja szerinti feltételeknek, valamint az ajánlatkérővel fennálló jogviszonyát igazolja.
(7) Az ügyvédi vagy jogtanácsosi tevékenység ellátására jogosult is folytathat hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységet, ha megfelel az e §-ban foglalt feltételeknek.
(8)73
(9)74
Az átláthatósági megállapodás és az átláthatósági biztos75
11/A. §76
A minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke
12. §77 (1) A minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékét (a továbbiakban: jegyzék) a Közbeszerzések Tanácsa vezeti (386–391. §).
(2)78 Az ajánlattevők jegyzékbe vételének feltételeit (a továbbiakban: minősítési szempontok) és igazolási módjait a 60. § (1) bekezdésének a)–d), f)–h) pontja, a 61. § (1) bekezdése, a 63. § (2) bekezdése, valamint a 66–68. § és a 69. § (1)–(3) bekezdése alapján a Közbeszerzések Tanácsa határozza meg, és a Közbeszerzési Értesítőben meghirdeti. A minősítési szempontok meghatározása során a Közbeszerzések Tanácsa jogosult a hivatkozott szempontok közül választani.
(3) A minősítési szempontok meghatározása során nem lehet különbséget tenni az ajánlattevők között székhelyük, illetőleg letelepedési helyük szerint, sem más módon.
13. § (1)79 A Közbeszerzések Tanácsa igazolást állít ki a jegyzékben való szereplésről. Az igazolásnak tartalmaznia kell a minősítési szempontok szerinti megfelelésre történő hivatkozást és a jegyzék szerinti besorolást.
(2)80 A Tanács által vezetett jegyzék a Tanács honlapján elektronikusan is elérhető, ez a formája is közhiteles. A közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – a kizáró okok fenn nem állásának igazolására, továbbá – a (4) bekezdés figyelembevételével – az alkalmassági minimum követelmény(ek)nek való megfelelés igazolására köteles elfogadni a jegyzékben szereplés tényét.
(3) A minősített ajánlattevőnek külön kell a 63. § szerint igazolnia, illetőleg írásban nyilatkoznia, hogy nem tartozik a 60. § (1) bekezdése e) pontjának, valamint – ha az ajánlatkérő azt előírta – a 61. § (2) bekezdésének hatálya alá.
(4) A minősített ajánlattevőnek szintén külön kell igazolnia a szerződés teljesítésére való alkalmasságát, ha az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban, illetőleg az előminősítési rendszerében (215–219. §) – a 12. § (2) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest – szigorúbban állapítja meg a 65–69. § alapján az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását. Az ajánlatkérőnek erre a körülményre kifejezetten utalnia kell a hirdetményben (felhívásban).
14. § (1)81 Ha a belföldön letelepedett minősített ajánlattevő a Közbeszerzések Tanácsának jegyzék szerinti igazolását az Európai Unió egy másik tagállamának ajánlatkérője által meghirdetett közbeszerzési eljárásban nyújtja be, az igazolás kizárólag a 60. § (1) bekezdésének a)–d), f)–h) pontja, a 61. § (1) bekezdése, valamint a 66. § (1) bekezdésének b)–c) pontja, a 67. § (1) bekezdésének a) pontja, (2) bekezdésének a), d) pontja és (3) bekezdésének b) pontja tekintetében vélelmezi az ajánlattevő megfelelőségét.
(2)82 Az (1) bekezdés megfelelően alkalmazandó abban az esetben, ha az e törvény szerinti ajánlatkérő közbeszerzési eljárásában az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett ajánlattevő nyújt be olyan igazolást, amely a letelepedési helye szerinti, a minősített, illetőleg elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől – ideértve az erre a célra kijelölt tanúsító szervezeteket is – származik.
A határidők számítása
15. § (1) A napokban, hónapokban vagy években megállapított határidőbe vagy időtartamba (a továbbiakban együtt: határidő) a kezdőnap nem számít bele. Kezdőnap az a nap, amelyre a határidő megkezdésére okot adó cselekmény vagy egyéb körülmény esik.
(2) A hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely számánál fogva a kezdőnapot követő napnak megfelel; ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napján.
(3) Ha a határidő utolsó napja nem munkanapra esik, a határidő csak az ezt követő legközelebbi munkanapon jár le.
(4) A hirdetményben (felhívásban) megjelölt határidő a hirdetmény (felhívás) feladását követő napon kezdődik.
Az éves statisztikai összegezés
16. § (1) Az ajánlatkérő az éves beszerzéseiről külön jogszabályban meghatározott minta szerint éves statisztikai összegezést köteles készíteni, amelyet legkésőbb a tárgyévet követő év május 31. napjáig kell megküldenie a Közbeszerzések Tanácsának.
(2) A Közbeszerzések Tanácsa az éves statisztikai összegezések, valamint a hirdetmények alapján elkészített összesített statisztikai jelentést legkésőbb a tárgyévet követő év október 31. napjáig köteles megküldeni az Európai Bizottságnak.
(3) Ha az ajánlatkérő az (1) bekezdésben meghatározott határidő lejártáig nem küldi meg az éves statisztikai összegezést, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke felhívja az ajánlatkérőt az összegezés harminc napon belüli megküldésére, és egyben figyelmezteti, hogy ha az összegezést nem küldi meg, a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból való eljárását fogja kezdeményezni (328. §).
A központosított közbeszerzés
17. § (1) A Kormány a közbeszerzések központosított eljárás keretében történő lefolytatását rendelheti el az általa irányított szervezetek vonatkozásában, meghatározva annak személyi és tárgyi hatályát, az ajánlatkérésre feljogosított szervezetet, valamint az eljáráshoz való csatlakozás lehetőségét.
(2) Az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szervezeteknél az egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan központosított eljárást lehet alkalmazni. A Kormány jogosult az eljárás részletes szabályainak meghatározására, beleértve a személyi és tárgyi hatályt, valamint az ajánlatkérésre feljogosított szervezetet. A központosított közbeszerzések fedezete az Egészségbiztosítási Alap mindenkori költségvetésében az adott ellátási forma előirányzata.
(3) A központosított eljárás részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.
(4) Központosított eljárás keretében az ajánlatkérésre feljogosított szervezet – a központosított közbeszerzések becsült értékére is figyelemmel – e törvény és a külön jogszabály szerint köteles eljárni.
Védett foglalkoztatók részére fenntartott
közbeszerzések
17/A. §83 (1) Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát a külön jogszabályban meghatározottak szerint fenntarthatja, illetőleg köteles fenntartani az olyan, védett foglalkoztatónak minősülő szervezetek, védett szervezeti szerződést kötött szervezetek, továbbá szociális foglalkoztatási engedéllyel rendelkező szervezetek számára, amelyek ötven százalékot meghaladó mértékben megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatnak, illetőleg az olyan szociális foglalkoztatás keretében szociális intézményben ellátottakat foglalkoztató szervezetekre, amelyek ötven százalékot meghaladó mértékben fogyatékos munkavállalókat foglalkoztatnak. Erre a tényre az eljárást megindító felhívásban az ajánlatkérőnek hivatkoznia kell.
(2) Az ajánlatkérő az (1) bekezdésnek megfelelően fenntartott szerződések esetében köteles biztosítani az Európai Unióban letelepedett azon ajánlattevők esélyegyenlőségét, amelyek ötven százalékot meghaladó mértékben megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatnak.
(3) Az (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárások személyi és tárgyi hatályát, valamint részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.
(4) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben az ajánlatkérő – a közbeszerzések becsült értékére is figyelemmel – e törvény és a külön jogszabály szerint köteles eljárni.
17/B. §84 (1) Az általa irányított szervezetek vonatkozásában a helyi önkormányzat jogosult a közbeszerzéseket összevontan, helyben központosítva lefolytatni.
(2)85 A helyben központosított közbeszerzési eljárásokra e törvény és a (3) bekezdés szerinti önkormányzati rendelet szabályait kell alkalmazni.
(3) A közbeszerzés helyben központosításáról az önkormányzat rendeletet alkot, amelyben
a) kijelöli a helyben központosított közbeszerzés keretében ajánlatkérésre kizárólagosan feljogosított szervezetet;
b)86 meghatározza a helyben központosított közbeszerzés szabályai szerint eljárni köteles önkormányzati költségvetési szervek körét, továbbá a többségi önkormányzati tulajdonú társaságok részére az eljáráshoz való önkéntes csatlakozás lehetőségét;
c) meghatározza a helyben központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó áruk és szolgáltatások körét;
d) meghatározza az ajánlatkérésre kizárólagosan feljogosított szervezet, és a helyben központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó szervezetek együttműködésének szabályait, különösen a felek adatszolgáltatási kötelezettségét, az adatszolgáltatás és az adatkezelés módját;
e) meghatározza az ajánlatkérésre kizárólagosan feljogosított szervezet részére fizetendő, kizárólag a helyben központosított közbeszerzéshez kapcsolódó feladatok ellátásával kapcsolatban ténylegesen felmerült költségeket fedező díj számításának és megfizetésének módját, valamint az ajánlatkérésre kizárólagosan feljogosított szervezetnek az önkormányzat felé fennálló tájékoztatási és beszámolási kötelezettségét.
f)87 meghatározza, hogy a keretmegállapodásos eljárás második részét – e törvény szabályai szerint – az ajánlatkérésre kizárólagosan feljogosított szervezet vagy a helyben központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó vagy ahhoz önként csatlakozott szervezet folytatja le;
g)88 meghatározhatja a helyben központosított közbeszerzés részletes – az e törvénytől az ilyen eljárások sajátossága miatt szükséges eltérő – szabályait, az európai közösségi joggal összhangban.
A közbeszerzési eljárás nyilvánossága89
17/C. §90 (1) Az ajánlatkérő köteles az alábbi adatokat, információkat, ha rendelkezik honlappal, saját honlapján, ha honlappal nem rendelkezik a Közbeszerzések Tanácsa honlapján öt munkanapon belül közzétenni, továbbá a 22. § (1) bekezdés d) pontja szerinti ajánlatkérő a kötelező közzétételt követően a helyben szokásos módon is közzéteheti:
a) a 2/A. § alkalmazásával megkötött szerződéseket;
b) az előzetes vitarendezéssel kapcsolatos 96/A. § (2) bekezdése szerinti adatokat;
c) a közbeszerzési eljárás kapcsán indult jogorvoslati eljárás vonatkozásában
ca) a kérelem e törvényben meghatározott adatait [396. § (1) bekezdés f) pont],
cb) a Közbeszerzési Döntőbizottság szerződés megkötését engedélyező végzését [332. § (4) bekezdés];
d) az éves statisztikai összegzést [16. § (1) bekezdés].
(2) Az (1) bekezdés szerinti adatoknak, információknak a honlapon – ha e törvény másként nem rendelkezik – a 7. § (2) bekezdésében meghatározott időpontig kell elérhetőnek lenniük.
Egyéb rendelkezések
18. §91 (1) Az ajánlatkérők – kivéve a 22. § (2) bekezdése, a 241. § b) és c) pontja szerinti ajánlatkérőket – kötelesek az e törvény hatálya alá tartozásukról, valamint adataikban bekövetkezett változásról a Közbeszerzések Tanácsát értesíteni az e törvény hatálya alá kerülésüktől, illetve a változástól számított harminc napon belül.
(2) A Közbeszerzések Tanácsa naprakész nyilvántartást vezet az ajánlatkérőkről (ajánlatkérők nyilvántartása), és azt a honlapján közzéteszi, továbbá a nyilvántartásban szereplő ajánlatkérőkről szükség szerint tájékoztatást nyújt az Európai Bizottság részére.
(3) A nyilvántartásban nem szereplő – de e törvény hatálya alá tartozó –, továbbá a nyilvántartásban időközben megváltozott adatokkal szereplő ajánlatkérő tekintetében bárki jogosult bejelentést tenni a Közbeszerzések Tanácsához. A Közbeszerzések Tanácsa a bejelentés alapján – a bejelentéstől számított öt napon belül – felhívja az érintett szervezetet a bejelentkezés, illetve adatmódosulás bejelentés megtételére.
(4) Amennyiben a Közbeszerzések Tanácsának tudomására jut, hogy valamely ajánlatkérő nem tett eleget az (1) bekezdés szerinti, illetve adatmódosulás bejelentési értesítési kötelezettségének, köteles a szervezetet ennek megtételére haladéktalanul felhívni.
(5) Ha az érintett szervezet a (3) vagy (4) bekezdés szerinti felhívás ellenére nem tesz eleget bejelentkezési, illetve bejelentési kötelezettségének, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke kezdeményezi a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárását.
19. §92 Az 1. § (4) bekezdése szerinti nemzetközi szerződésekről a külpolitikáért felelős miniszter, az európai integrációs ügyekért felelős miniszter és az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter tájékoztatót ad ki. A tájékoztatót a Közbeszerzési Értesítőben is közzé kell tenni.
20. § (1) Az eljárási cselekmények – az e törvényben, illetőleg külön jogszabályban meghatározott feltételek mellett – elektronikusan is gyakorolhatók.
(2) Ahol e törvény a közbeszerzési eljárás során jegyzőkönyv készítését írja elő, ez a követelmény a közjegyző jelenlétében lefolytatott cselekmények esetében közokiratba foglalással is teljesíthető.
(3)93 Ahol e törvény vagy e törvény alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során igazolás benyújtását írja elő, az igazolás egyszerű másolatban is benyújtható.
(4)94 Amennyiben az Európai Unión kívül letelepedett ajánlattevő letelepedési helye szerinti országban az e törvény által megkövetelt igazolás nem létezik, az ajánlatkérő jogosult elfogadni az adott igazolással egyenértékű igazolást, illetve dokumentumot is.
(5)95 A közbeszerzési és a tervpályázati hirdetményekben, az éves statisztikai összegezésekben – az e törvényben, valamint a közbeszerzési és a tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról szóló külön jogszabályokban foglaltakra is tekintettel – a közbeszerzések (szerződések) tárgyának nómenklatúra szerinti meghatározása során a Közös Közbeszerzési Szójegyzéket (a továbbiakban: CPV) alkalmazva kell eljárni.
(6)96 A CPV-t, valamint az egyéb nómenklatúrák és a CPV közötti megfelelést európai közösségi rendelet szabályozza.
(7)97 Az ajánlatkérő nem kérheti azon tények, adatok igazolását, illetve az ajánlattevőnek, az alvállalkozójának, továbbá az erőforrást nyújtó szervezetnek nem kell igazolnia azokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartásból ingyenesen jogosult, ilyennek minősülnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti nyilvántartások is.
(8)98 A (7) bekezdés szerinti nyilvántartásokban való szereplést az ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejárta és az eredményhirdetés, illetőleg – két szakaszból álló eljárásban – a részvételi határidő lejárta és a részvételi szakasz eredményhirdetése között egy alkalommal ellenőrzi, továbbá az ellenőrzés tényét és eredményét a nyilvántartás vonatkozó részét kinyomtatva vagy – az (1) bekezdés alkalmazása esetén – e törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály szerinti elektronikus formában a 7. § (2) bekezdése szerinti határidőig megőrzi.
(9)99 A (7) bekezdés szerinti elektronikus, hatósági, illetőleg közhiteles nyilvántartások köréről és Internetes elérhetőségéről a Közbeszerzések Tanácsa útmutatót ad ki.
20/A. § (1)100 Amennyiben az ajánlatkérő az általa lefolytatott eljárás során, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a, vagy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke szerinti rendelkezések nyilvánvaló megsértését észleli vagy azt alapos okkal feltételezi, köteles azt – a Tpvt. bejelentésre vagy panaszra vonatkozó szabályai szerint – jelezni a Gazdasági Versenyhivatalnak.
(2)101 Az (1) bekezdés alkalmazásában a Tpvt. 11. §-a megsértését az ajánlatkérő alapos okkal különösen akkor feltételezheti, ha
a) a közbeszerzési eljárásban benyújtott legalább két ajánlat tartalma az ajánlati felhívás és dokumentáció követelményeit meghaladó mértékben azonos vagy hasonló; vagy
b) a közbeszerzési eljárásban legalább két ajánlattevő egymásban tulajdoni részesedéssel rendelkezik, vagy legalább két ajánlattevőben azonos személy vagy szervezet rendelkezik tulajdoni részesedéssel; vagy
c) az ajánlatkérő által egy költségvetési éven belül megindított több közbeszerzési eljárásban azonos ajánlattevők nyújtanak be ajánlatot, azonban az eljárások nyertese minden esetben különbözik a korábbi ilyen eljárások nyertesétől.
A KÖZÖSSÉGI ÉRTÉKHATÁROKAT ELÉRŐ ÉRTÉKŰ KÖZBESZERZÉSEKRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
ÁLTALÁNOS KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS
A FEJEZET ALKALMAZÁSI KÖRE
Általános rendelkezések
21. § (1) E fejezet szerint kell eljárni a 22. §-ban meghatározott szervezeteknek (ajánlatkérők), ha
a) megadott tárgyú közbeszerzéseik értéke a közbeszerzés megkezdésekor eléri vagy meghaladja a közösségi értékhatárokat;
b) tervpályázati eljárást folytatnak le (10. cím), és a 33. § szerinti értéke az eljárás megkezdésekor eléri vagy meghaladja a közösségi értékhatárokat;
c)102 a 163. §-ban meghatározott tevékenységen kívüli tevékenységet folytatnak, amennyiben megfelelnek a 22. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek.
(2) Építési koncesszió esetében a 8. cím szerinti különös szabályok is alkalmazandóak.
(3)103
(4)104
21/A. §105 A 4. melléklet szerinti szolgáltatások esetében egyszerű eljárás (harmadik rész) alkalmazható. Ha a közbeszerzés tárgya olyan összetett szolgáltatás, amely a 3. melléklet, valamint a 4. melléklet szerinti valamely szolgáltatást is magában foglalja, az egyszerű eljárás alkalmazható, feltéve, hogy a 4. melléklet szerinti szolgáltatás értéke meghaladja a 3. melléklet szerinti szolgáltatás értékét.
21/B. §106 (1) A 4. melléklet szerinti jogi szolgáltatások megrendelése esetében az ajánlatkérőnek nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatnia. Az ajánlatkérőnek a szerződés megkötéséről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt külön jogszabályban meghatározott minta szerint kell elkészítenie. A hirdetményt – a 44. § (1) bekezdése szerinti közzétételre – legkésőbb a szerződéskötéstől számított öt munkanapon belül kell megküldeni. A hirdetményben az ajánlatkérőnek nyilatkoznia kell, hogy egyetért-e a hirdetmény közzétételével; ha nem ért egyet, a hirdetmény nem kerül közzétételre. Ez a nyilatkozat azonban nem érinti a 47. § (1) bekezdése szerinti közzétételt a Közbeszerzési Értesítőben.
(2) Az (1) bekezdés szerinti szerződéskötés nem érinti a 16. § megfelelő alkalmazását.
Ajánlatkérők
22. § (1) E fejezet alkalmazásában ajánlatkérők:
a)107 a minisztérium, a Miniszterelnökség, a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;
b)108 az állam, az a) pontban meghatározott szervezeteken kívüli központi költségvetési szerv, a külön törvény alapján biztosított működési keret terhére lefolytatandó beszerzések tekintetében az országgyűlési képviselőcsoportok a fejezetet irányító szerv vezetőjének engedélyével, a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény 18. § (1) bekezdésének a)–c) pontjában, valamint (3) bekezdésében említett szervek, továbbá az alaptevékenysége ellátásához szükséges beszerzések tekintetében az elkülönített állami pénzalap kezelője, a társadalombiztosítási költségvetési szerv;
c) az országos kisebbségi önkormányzat, az országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv;
d)109 a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat,110 a települési önkormányzatok társulása, a helyi önkormányzat által a helyben központosított közbeszerzés keretében ajánlatkérésre kizárólagosan feljogosított szervezet, a helyi önkormányzati költségvetési szerv, a helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv, a területfejlesztési önkormányzati társulás, a megyei területfejlesztési tanács, a térségi fejlesztési tanács, a regionális fejlesztési tanács;
e)111
f) a közalapítvány;
g)112 a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság, közszolgálati médiaszolgáltatók, valamint az a közösségi médiaszolgáltató, amelynek működését többségi részben állami, illetve önkormányzati költségvetésből finanszírozzák, továbbá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa;
h) az a jogképes szervezet, amelynek létrehozataláról jogszabály rendelkezik, meghatározva a szervezet által ellátandó feladatot, az irányítására, illetőleg az ellenőrzésére, valamint a működésére vonatkozó szabályokat, feltéve, hogy e bekezdés a)–g) pontjában meghatározott egy vagy több szervezet, illetőleg az Országgyűlés vagy a Kormány meghatározó befolyást képes felette gyakorolni, vagy működését többségi részben egy vagy több ilyen szervezet (testület) finanszírozza;
i) az a jogi személy, amelyet közérdekű, de nem ipari vagy kereskedelmi jellegű tevékenység folytatása céljából hoznak létre, illetőleg amely ilyen tevékenységet lát el, ha e bekezdésben meghatározott egy vagy több szervezet, illetőleg az Országgyűlés vagy a Kormány meghatározó befolyást képes felette gyakorolni, vagy működését többségi részben egy vagy több ilyen szervezet (testület) finanszírozza;
j) az a jogképes szervezet, amelyet e bekezdés a)–i) pontjában meghatározott egy vagy több szervezet (ide nem értve az államot) az alaptevékenysége ellátására hoz létre, és ha ilyen szervezet felett meghatározó befolyást képes gyakorolni;
k)113 a 2/A. § (1) bekezdése szerinti gazdálkodó szervezet.
(2)114 E fejezet alkalmazásában – a támogatásból megvalósítandó közbeszerzés tekintetében – ajánlatkérő az az (1) bekezdés alá nem tartozó szervezet is – kivéve az egyéni vállalkozót –,
a) amelynek a 25. § (2) bekezdése szerinti építési beruházását vagy ezzel összefüggő szolgáltatás megrendelését az (1) bekezdésben meghatározott egy vagy több szervezet többségi részben közvetlenül támogatja;
b)115 amelynek e fejezet szerinti közbeszerzését az (1) bekezdésben meghatározott egy vagy több szervezet költségvetési forrásból és az Európai Unióból származó forrásból többségi részben közvetlenül támogatja, vagy az Európai Unióból származó forrásból többségi részben közvetlenül támogatják.
(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában a működés többségi részben való finanszírozásának esetét a költségvetési év elején, az adott évre tervezetten és az összes várható bevételhez viszonyítva kell becsülni, megállapítani.
(4) Az (1) bekezdés alá tartozó hitelintézet az általa igénybe vett pénzügyi, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység, továbbá befektetési szolgáltatási, illetőleg kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenység tekintetében nem minősül ajánlatkérőnek.
A közbeszerzés tárgyai
23. § A közbeszerzés tárgya árubeszerzés, építési beruházás, építési koncesszió, illetőleg szolgáltatás megrendelése, kivéve a szolgáltatási koncessziót [242. § (4) bekezdése].
24. § Az árubeszerzés olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya forgalomképes és birtokba vehető ingó dolog tulajdonjogának vagy használatára, illetőleg hasznosítására vonatkozó jognak – vételi joggal vagy anélkül történő – megszerzése az ajánlatkérő részéről. Az árubeszerzés magában foglalja a beállítást és üzembe helyezést is.
25. § (1) Az építési beruházás olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya a következő valamelyik munka megrendelése (és átvétele) az ajánlatkérő részéről:
a) az 1. mellékletben felsorolt tevékenységek egyikéhez kapcsolódó munka kivitelezése vagy kivitelezése és külön jogszabályban meghatározott tervezése együtt;
b) építmény kivitelezése vagy kivitelezése és külön jogszabályban meghatározott tervezése együtt;
c) az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelő építmény bármilyen eszközzel, illetőleg módon történő kivitelezése.
(2)116 A 22. § (2) bekezdésének a) pontja alkalmazásában építési beruházás az 1. melléklet szerinti mélyépítési tevékenységek egyikéhez kapcsolódó munka, valamint kórház, sport-, szórakozási és szabadidő-létesítmény, oktatási (iskolaépület, felsőoktatási épület) vagy közigazgatási célokra használt épület kivitelezése (építési munkái).
26. § Az építési koncesszió olyan építési beruházás, amely alapján az ajánlatkérő ellenszolgáltatása az építmény hasznosítási jogának meghatározott időre történő átengedése vagy e jog átengedése pénzbeli ellenszolgáltatással együtt.
27. § A szolgáltatás megrendelése – árubeszerzésnek és építési beruházásnak nem minősülő – olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya különösen valamely tevékenység megrendelése az ajánlatkérő részéről.
28. § (1) Ha a szerződés több – egymással szükségszerűen összefüggő – közbeszerzési tárgyat foglal magában, a meghatározó értékű közbeszerzési tárgy szerint kell a szerződést minősíteni.
(2) Szolgáltatás megrendelésének minősül az a szerződés, amelynek a 24. § és a 27. § szerinti a tárgya, ha a szolgáltatás értéke meghaladja az árubeszerzés értékét.
Kivételek
29. § (1) E fejezet szerinti eljárást nem kell alkalmazni
a)117 a minősített adatot, illetőleg az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzésre, amelynek vonatkozásában az Országgyűlés illetékes bizottsága e törvény alkalmazását kizáró előzetes döntést hozott;
b)118 a védelem terén kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk (fegyverek, lőszerek, hadianyagok) beszerzésére, szolgáltatások vagy építési beruházások megrendelésére, amelyek megrendelésére az e törvény alapján kiadott külön jogszabály szerint kell eljárni, valamint ha az ilyen tárgyú beszerzés az ország alapvető biztonsági érdekének védelme érdekében – összhangban az Európai Unió Működéséről szóló szerződés 346. cikkével – az e törvény alapján kiadott külön jogszabály alkalmazása alól is kivételt képez;
c)119 nemzetközi szerződésben, illetőleg nemzetközi egyetértési vagy együttműködési megállapodásban meghatározott külön eljárás alapján történő beszerzésre, ha a szerződés, illetőleg a megállapodás csapatok (katonai erők) állomásoztatására, átvonulására, alkalmazására vonatkozik, ideértve hadműveleti területre kihelyezésre (áthelyezésre) kerülő egységek esetében a kihelyezés (áthelyezés) megvalósításával összefüggő beszerzéseket is;
d) nemzetközi szerződésben meghatározott külön eljárás alapján történő beszerzésre, ha az Európai Unión kívüli állammal kötött szerződés projekt közös megvalósításával, illetőleg hasznosításával összefüggő beszerzésre vonatkozik;
e) nemzetközi szervezet által meghatározott külön eljárás alapján történő beszerzésre;
f)120 olyan beszerzésre, amelynek kizárólagos rendeltetése az, hogy lehetővé tegye az ajánlatkérő számára egy vagy több nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtását, illetve nyilvános elektronikus hírközlő hálózat rendelkezésre bocsátását vagy igénybevételét;
g)121 a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján a helyi önkormányzat kötelező közoktatási feladatának nem állami intézményfenntartó útján történő ellátására, valamint a közoktatási intézmény intézményfenntartói jogának nem állami intézményfenntartónak történő átadására.
(2) E fejezet szerinti eljárást – a 27. §-ban meghatározott szolgáltatások körében – nem kell alkalmazni a következő esetekben:
a) meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele vagy ingatlanra vonatkozó egyéb jognak a megszerzése; kivéve az ilyen szerződéssel összefüggő pénzügyi szolgáltatásra irányuló (bármilyen formában megkötött) szerződést;
b)122 a 3. melléklet 6. csoportjába tartozó pénzügyi szolgáltatás, amely értékpapírok vagy egyéb pénzügyi eszközök kibocsátása, eladása, vétele vagy átruházása által valósul meg, vagy amely a monetáris, az árfolyam- vagy a tartalékkezelési politika, vagy a központi kormányzat adósságkezelési politikájának megvalósítása érdekében pénz- vagy tőkeszerzésre irányul, továbbá a jegybanki tevékenység;
c)123 műsorszám (műsoranyag) médiaszolgáltató vagy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap általi vétele, fejlesztése, előállítása vagy közös előállítása, valamint a műsoridőre vonatkozó szerződés;
d)124
e) választottbírósági, közvetítői, békéltetési tevékenység;
f)125 munkaszerződés, közszolgálati vagy kormánytisztviselői, közalkalmazotti jogviszony, ügyészségi szolgálati jogviszony, bírósági jogviszony, igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszony, a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonya;
g) kutatási és fejlesztési szolgáltatás; kivéve, ha annak eredményét kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az ajánlatkérő teljesíti;
h)126 ha a szolgáltatást a 22. § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők valamelyike vagy általuk létrehozott társulás jogszabály alapján fennálló kizárólagos jog alapján nyújtja.
A közösségi értékhatárok
30. § E fejezet alkalmazásában az árubeszerzésre vonatkozó értékhatár
a)127 a 22. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében, valamint akkor, ha a védelem terén a beszerzendő áru a 2. mellékletben szerepel: 125 000 euró;
b)128 a 22. § (1) bekezdésében és (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott összes egyéb ajánlatkérő esetében, valamint a 22. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében, ha a védelem terén a beszerzendő áru a 2. mellékletben nem szerepel: 193 000 euró.
31. § (1)129 E fejezet alkalmazásában az építési beruházásra vonatkozó értékhatár 4 845 000 euró.
(2)130 E fejezet alkalmazásában az építési koncesszióra vonatkozó értékhatár 4 845 000 euró.
32. § E fejezet alkalmazásában a szolgáltatás megrendelésére vonatkozó értékhatár
a)131 a 22. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében, ha a szolgáltatás a 3. mellékletben szerepel, kivéve a 8. csoportba tartozó kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat és az 5. csoportba tartozó 7524, 7525, 7526 számú távközlési szolgáltatásokat: 125 000 euró;
b)132 a 22. § (1) bekezdésében meghatározott összes egyéb ajánlatkérő esetében, ha a szolgáltatás a 3. mellékletben szerepel, kivéve a 8. csoportba tartozó kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat és az 5. csoportba tartozó 7524, 7525, 7526 számú távközlési szolgáltatásokat: 193 000 euró;
c)133 a 3. mellékletben a 8. csoportba tartozó kutatási és fejlesztési szolgáltatások és az 5. csoportba tartozó 7524, 7525, 7526 számú távközlési szolgáltatások, valamint a 4. melléklet szerinti szolgáltatások esetében: 193 000 euró;
d)134 a 22. § (2) bekezdésének a) pontjában említett szolgáltatás, valamint b) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében: 193 000 euró.
33. § E fejezet (10. cím) alkalmazásában a tervpályázati eljárásra vonatkozó értékhatár
a) a 32. § a)–c) pontjában meghatározott értékhatárok, ha a tervpályázati eljárás eredményeként szolgáltatás megrendelésére kerül sor;
b) a 32. § a)–c) pontjában meghatározott értékhatárok minden olyan tervpályázati eljárás esetében, amelynek pályázati díja és a pályázóknak fizetendő díjak együttes teljes összege eléri vagy meghaladja ezeket az értékhatárokat.
34. § (1) A 30–33. §, valamint a 42. § (1)–(2) bekezdése szerinti értékhatárok euróban és nemzeti valutákban (forintban) meghatározott összege az Európai Unió Hivatalos Lapjában a következő két évre vonatkozóan kerül közzétételre.
(2) Az (1) bekezdés szerinti értékhatárokat a Közbeszerzések Tanácsa is közzéteszi a Közbeszerzési Értesítőben.
A közbeszerzés értéke
35. § (1)135 A közbeszerzés értékén a közbeszerzés megkezdésekor annak tárgyáért általában kért, illetőleg kínált – általános forgalmi adó nélkül számított, a 36–40. §-ban foglaltakra tekintettel megállapított – legmagasabb összegű teljes ellenszolgáltatást kell érteni (a továbbiakban: becsült érték). A teljes ellenszolgáltatásba bele kell érteni a vételi jog átengedésének értékét.
(2)136 A közbeszerzés megkezdésén a közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény feladásának időpontját, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetében pedig az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg – a 125. § (2) bekezdésének c) pontja (135. §) szerinti eljárásban – a tárgyalás megkezdésének időpontját kell érteni. Ez az időpont az irányadó a 40. § (2) bekezdése a) pontjának alkalmazása tekintetében is.
(3)137 A közbeszerzés becsült értékébe be kell számítani az ajánlatkérő által a részvételre jelentkezők, az ajánlattevők részére fizetendő díjat és kifizetést (jutalékot) is, amennyiben az ajánlatkérő teljesít ilyen jellegű kifizetést a részvételre jelentkezők, az ajánlattevők részére.
36. § (1)138 Az árubeszerzés becsült értéke olyan szerződés esetében, amelynek tárgya dolog használatára, illetőleg hasznosítására vonatkozó jognak a megszerzése:
a) határozott időre, egy évre vagy annál rövidebb időre kötött szerződés esetén a szerződés időtartama alatti ellenszolgáltatás; az egy évnél hosszabb időre kötött szerződés esetén pedig a szerződés időtartama alatti ellenszolgáltatás, beleértve a becsült maradványértéket is;
b) határozatlan időre kötött szerződés esetén, vagy ha a szerződés időtartama kétséges, a havi ellenszolgáltatás negyvennyolcszorosa.
(2)139 Ha az árubeszerzés több részből áll, illetőleg több szerződés alapján kerül teljesítésre, mindegyik rész becsült értékét egybe kell számítani.
37. § (1) Az árubeszerzés vagy a szolgáltatás becsült értéke a rendszeresen, illetőleg az időszakonként visszatérően kötött szerződés esetében:
a) az előző költségvetési év vagy tizenkét hónap során kötött azonos vagy hasonló tárgyú szerződés, illetőleg szerződések szerinti ellenszolgáltatás, módosítva a következő tizenkét hónap alatt várható mennyiségi és értékbeli változással, vagy
b) az első teljesítést követő, a következő tizenkét hónap alatti vagy a tizenkét hónapnál hosszabb időre kötött szerződés, illetőleg szerződések időtartama alatti ellenszolgáltatás.
(2) Az árubeszerzés vagy a szolgáltatás becsült értéke olyan szerződés esetében, amely vételi jogot is tartalmaz, a vételárral együtt számított legmagasabb ellenszolgáltatás.
(3) Ha a szerződés árubeszerzést és szolgáltatásmegrendelést is magában foglal, a becsült érték megállapításakor az árubeszerzés és a szolgáltatás becsült értékét egybe kell számítani. Úgyszintén be kell számítani adott esetben az árubeszerzés becsült értékébe a beállítás és üzembe helyezés becsült értékét is.
38. § (1) A szolgáltatás becsült értéke olyan szerződés esetében, amely nem tartalmazza a teljes díjat:
a) határozott időre, négy évre vagy annál rövidebb időre kötött szerződés esetén a szerződés időtartama alatti ellenszolgáltatás;
b) határozatlan időre kötött szerződés vagy négy évnél hosszabb időre kötött szerződés esetén a havi ellenszolgáltatás negyvennyolcszorosa.
(2)140 A szolgáltatás becsült értékének megállapításakor a következőket kell figyelembe venni:
a) biztosítási szerződés esetében a fizetendő biztosítási díjat és egyéb ellenszolgáltatásokat;
b) banki és egyéb pénzügyi szolgáltatás esetében a díjat, a jutalékot, kamatot és egyéb ellenszolgáltatásokat;
c) a tervezést is magában foglaló szolgáltatás esetében a fizetendő díjat vagy jutalékot és egyéb ellenszolgáltatásokat.
(3)141 Ha a szolgáltatás több részből áll, illetőleg több szerződés alapján kerül teljesítésre, mindegyik rész becsült értékét egybe kell számítani.
38/A. §142 A tervpályázat becsült értékébe be kell számítani
a) a pályázóknak fizetendő díjat vagy jutalékot és egyéb ellenszolgáltatásokat is, ha a tervpályázati eljárás eredményeként szolgáltatás megrendelésére kerül sor;
b) annak a szolgáltatásnak a becsült értékét is, amelynek megrendelésére a tervpályázati eljárást követően kerül sor, és amelyre a nyertessel vagy – a bírálóbizottság ajánlása alapján – a nyertesek (díjazottak) valamelyikével kell szerződést kötni, kivéve ha az eljárást megindító felhívásban az ajánlatkérő (kiíró) kizárja az ilyen szerződés megkötését.
39. § (1) Az építési beruházás becsült értéke megállapításakor a több év alatt megvalósuló építési beruházás esetében a teljes beruházásért járó ellenszolgáltatást kell számítani.
(2) Ha az építési beruházás több részből áll, illetőleg több szerződés alapján kerül teljesítésre, mindegyik rész becsült értékét egybe kell számítani.
(3) Az építési beruházás becsült értékébe be kell számítani a megvalósításához szükséges, az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott áruk, illetőleg szolgáltatások becsült értékét is.
(4) Az építési beruházás megvalósításához nem szükséges árubeszerzés, illetőleg szolgáltatás becsült értékét az építési beruházás becsült értékébe nem lehet beszámítani azzal a céllal, hogy ilyen módon megkerüljék e törvény alkalmazását ezen árubeszerzésre, illetőleg szolgáltatás megrendelésére.
39/A. §143 (1) A keretmegállapodás becsült értéke a megállapodás alapján az adott időszakban kötendő szerződések becsült legmagasabb összértéke.
(2)144 A dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása esetén a közbeszerzés becsült értéke a rendszer alapján az adott időszakban kötendő szerződések becsült legmagasabb összértéke.
40. § (1) Tilos e törvény megkerülése céljával alkalmazni a 35–39. §-ban meghatározott becslési módszert, valamint ilyen célból a közbeszerzést a (2) bekezdésbe ütköző módon részekre bontani.
(2)145 A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzések vagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell számítani, amelyek
a) beszerzésére egy költségvetési évben kerül sor [a 39. § (1) bekezdése szerinti eset kivételével], és
b) beszerzésére egy ajánlattevővel lehetne szerződést kötni, továbbá
c) beszerzési tárgya és rendeltetése azonos, vagy felhasználásuk egymással közvetlenül összefügg.
(3) Ha a (2) bekezdés alapján több – egyenként a közösségi értékhatárt el nem érő értékű – beszerzési tárgy együttes értéke miatt e fejezet szerinti közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, nem minősül e törvény megkerülésének, ha az egybeszámított értékű beszerzési tárgyakat több, e fejezet szerinti közbeszerzési eljárásban szerzik be.
(4)146 Ha a becsült érték kiszámításakor a (2) bekezdésben foglaltakat nem vették figyelembe, az e fejezet szerinti közbeszerzésnek a költségvetési évben még beszerzendő tárgyaira – azok értékétől függetlenül – csak az e fejezet szerinti közbeszerzési eljárás alapján lehet szerződést kötni.
(5)147 A (2) bekezdéstől eltérően az egy építménnyel kapcsolatos 25. § szerinti szerződés becsült értékét nem kell más építménnyel kapcsolatos építési beruházás becsült értékével egybeszámítani, kivéve az általános javítási munkálatokra vonatkozó építési beruházásokat, melyek becsült értékét – ha a (2) bekezdés szerinti feltételek fennállnak – egymással akkor is egybe kell számítani, ha több építménnyel kapcsolatosak.
(6)148 A (2) bekezdéstől eltérően a becsült érték kiszámítása során más közbeszerzés becsült értékével nem kell egybeszámítani az olyan közbeszerzést, amelynek általános forgalmi adó nélkül számított becsült értéke szolgáltatás és árubeszerzés esetében 21 031 200 forintnál, az építési beruházások esetében pedig 262 890 000 forintnál kevesebb, feltéve, hogy ezen egybe nem számított közbeszerzés értéke nem haladja meg annak az értéknek a húsz százalékát, amit a (2) bekezdés alkalmazása esetén állapított volna meg az ajánlatkérő ezen közbeszerzés és a vele a (2) bekezdés szerint egybeszámítandó közbeszerzések együttes becsült értékeként.
(7)149 A (6) bekezdés alkalmazásával egy – a (2) bekezdés szerint egybeszámított és a közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű – közbeszerzést legfeljebb két közbeszerzésre lehet szétbontani. A nagyobb értékű közbeszerzésre akkor is a IV. vagy V. fejezet szerinti közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, ha becsült értéke nem éri el a közösségi értékhatárt. A kisebb értékű közbeszerzésre e törvény alkalmazása csak akkor mellőzhető, ha annak becsült értéke a (6) bekezdés alkalmazása után nem éri el a nemzeti értékhatárt. A (6) bekezdést nem lehet alkalmazni olyan közbeszerzésre, melynek becsült értékét a (6) bekezdés korábbi alkalmazásával számította ki az ajánlatkérő.
A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
A közbeszerzési eljárás fajtái
41. §150 (1) A közbeszerzési eljárás nyílt, meghívásos, tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd lehet. Tárgyalásos eljárást és versenypárbeszédet csak akkor lehet alkalmazni, ha azt e fejezet megengedi.
(2) A nyílt és a meghívásos eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő pedig az ajánlatához kötve van. A nyílt és a meghívásos eljárásban nem lehet tárgyalni.
(3) Az ajánlatkérők keretmegállapodásos eljárást is alkalmazhatnak (7/A. cím).
(4)151 Az ajánlatkérő dinamikus beszerzési rendszert hozhat létre és működtethet, amelynek célja, hogy meghatározott közbeszerzések megvalósítása érdekében lefolytatandó eljárásokban a részvételre jogosultakat előre kiválassza. A dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály határozza meg.
(5) A közbeszerzési eljárás során nem lehet áttérni egyik eljárási fajtáról a másikra.
(6) Ha a nyílt, a meghívásos, a tárgyalásos eljárás vagy a versenypárbeszéd eredménytelen, az ajánlatkérő – az egyes eljárási fajták alkalmazására vonatkozó szabályok szerint – új eljárás kiírásáról határoz, kivéve, ha a közbeszerzést nem kívánja megvalósítani.
(7) A meghívásos, a tárgyalásos eljárásra és a versenypárbeszédre egyébként – ha e fejezet másként nem rendelkezik – a nyílt eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Az előzetes tájékoztatás
42. § (1)152 Az ajánlatkérő – a költségvetési év kezdetét követően – előzetes összesített tájékoztatót készíthet az adott évre, illetőleg az elkövetkező legfeljebb tizenkét hónapra tervezett
a) összes (a kivételi körbe nem tartozó és a közösségi értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű) árubeszerzéseiről, ha annak becsült összértéke eléri vagy meghaladja a 30. § szerinti értékhatárt;
b) 3. melléklet szerinti összes (a kivételi körbe nem tartozó és a közösségi értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű) szolgáltatás megrendeléséről, ha annak becsült összértéke eléri vagy meghaladja a 32. § szerinti értékhatárt.
(2)153 Az ajánlatkérő előzetes összesített tájékoztatót készíthet a tervezett építési beruházás lényeges jellemzőiről, feltételeiről, ha az építési beruházás becsült értéke eléri vagy meghaladja az építési beruházásra irányadó közösségi értékhatárt. Ha az ajánlatkérő tájékoztatót készít, azt a tervezett építési beruházás megvalósítására vonatkozó döntést követően kell elkészítenie.
(3) Az előzetes összesített tájékoztatót a közbeszerzés különböző tárgyairól együttesen és külön-külön is el lehet készíteni.
43. § (1)154 Az ajánlatkérő az előzetes összesített tájékoztatót külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján teheti közzé. A hirdetmény honlapon történő közzétételére a hirdetménynek az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatala részére elektronikus úton történő feladását követően kerülhet sor.
(2)155 Árubeszerzés esetében az előzetes összesítést árucsoportonkénti bontásban kell elkészíteni, és az árucsoportot a CPV-re történő hivatkozással kell megadni.
(3) Szolgáltatás megrendelése esetében az előzetes összesítést a 3. melléklet szerinti szolgáltatáscsoportonkénti bontásban kell elkészíteni.
(4) Az előzetes összesített tájékoztatót tartalmazó hirdetmény közzététele nem vonja maga után az abban megadott közbeszerzésre vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét.
(5)156
(6)157
A hirdetmények megküldése és közzététele
44. § (1)158 E fejezet alkalmazásában hirdetmény közzétételén az Európai Unió Hivatalos Lapjában és a hirdetmények elektronikus napilapjában (a továbbiakban: TED-adatbank) történő közzétételt kell érteni, kivéve, ha e fejezet másként rendelkezik. A hirdetménynek az ajánlatkérő honlapján történő közzététele esetében [43. § (1) bekezdés] a hirdetmény közzétételéhez fűződő joghatások szempontjából a hirdetménynek a honlapon történő közzétételének időpontja az irányadó.
(2)159 Az ajánlatkérőnek a hirdetményt külön jogszabályban meghatározott elektronikus úton és módon – a Közbeszerzések Tanácsán keresztül – kell megküldenie az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatalának. Hirdetményt közzétételre csak az az ajánlatkérő adhat fel, amelyik a 18. § szerinti értesítési kötelezettségének – legkésőbb a hirdetmény Közbeszerzések Tanácsa részére történő megküldése előtt öt nappal – eleget tett.
(3)160 Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatala a hirdetményt a feladást követően legkésőbb öt napon belül teszi közzé.
(4)161 Az ajánlatkérő kérheti, hogy a Közbeszerzések Tanácsa (Titkársága) az általa megküldött hirdetményt – továbbküldése, feladása előtt – megvizsgálja abból a szempontból, hogy megfelel-e a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak. Ha az ajánlatkérő kéri a hirdetmény ellenőrzését, azért – külön jogszabályban meghatározott mértékű – díjat kell fizetni. A hirdetmény ellenőrzése és a díj megfizetése kötelező, ha a közbeszerzést részben vagy egészben európai uniós támogatásból valósítják meg és a hirdetményt nem hivatalos közbeszerzési tanácsadó küldi meg az ajánlatkérő nevében közzététel céljából.
(5)162 A díj megfizetése alól mentesség illeti meg az ezer fő lakosnál kevesebb lélekszámú települések esetében a 22. § (1) bekezdésének d) és f) pontja szerinti ajánlatkérőket.
(6)163 A díjból ötven százalék kedvezmény illeti meg a külön jogszabály szerinti kedvezményezett kistérségekben található, tízezer főnél kevesebb lakosú, a 22. § (1) bekezdés d) pontja szerinti ajánlatkérőket.
(7)164 A hirdetményt közzétételre a Közbeszerzések Tanácsa adja fel. A hirdetmény feladásának napját a Közbeszerzések Tanácsának tudnia kell igazolni.
(8)165
(9)166 Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatala visszaigazolást küld a megküldött hirdetmények közzétételéről, megjelölve a közzététel időpontját. A visszaigazolás a közzétételre vonatkozó bizonyítéknak minősül.
45. § (1)167 Az előzetes összesített tájékoztatót tartalmazó hirdetmény, a közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény és az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény az ajánlatkérő által választott hivatalos nyelven teljes terjedelmében kerül közzétételre az Európai Unió Hivatalos Lapjában és a TED-adatbankban.
(2)168 Az (1) bekezdés szerinti hirdetmények lényeges elemeinek összefoglalását az Európai Unió hivatalos nyelvein is közzéteszik azzal, hogy egyedül az ajánlatkérő által választott hivatalos nyelven készült és megküldött szöveg hiteles.
(3)169
(4)170 A hirdetményeknek az Európai Unió Hivatalos Lapjában (TED-adatbankban) való közzététele költségeit az Európai Unió viseli.
(5)171 A hirdetmények megküldésének és közzétételének részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.
46. § Az ajánlatkérő olyan hirdetményének a 44. § (1) bekezdése szerinti közzétételét is kérheti, amelyben megadott közbeszerzésre nem vonatkozik az e fejezetben előírt közzétételi kötelezettség. Az ilyen közzététel azonban nem vonja maga után az e fejezet szerinti eljárás alkalmazását.
47. § (1)172 Az e fejezet szerinti hirdetményeket [44. § (1) bekezdése] – tájékoztató jelleggel – a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítőben külön jogszabály szerint közzéteszi, ennek érdekében az ajánlatkérő köteles az általa közzétételre feladott hirdetményt a Közbeszerzések Tanácsa részére megküldeni. Az ajánlatkérő a hirdetményt más módon is közzéteheti azzal, hogy erre a hirdetménynek az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatala részére történő feladását követően kerülhet csak sor. Az így közzétett hirdetmény nem tartalmazhat más adatokat, mint amelyek az Európai Unió Hivatalos Lapjában (TED-adatbankban), illetőleg az ajánlatkérő honlapján megjelentek, továbbá fel kell tüntetnie a Hivatal részére történő feladás, illetőleg a honlapon történő közzététel napját is.
(2) Ha e fejezet a hirdetménynek a Közbeszerzési Értesítőben történő közzétételéről rendelkezik, a harmadik részben meghatározott közzétételi szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A NYÍLT ELJÁRÁS
Az eljárás megindítása
48. § (1) A nyílt eljárás ajánlati felhívással indul, amelyet az ajánlatkérő hirdetmény útján köteles közzétenni.
(2)173
(3)174 Ha az ajánlatkérő, illetőleg a 22. § (2) bekezdésében meghatározott szervezet támogatásra irányuló igényt (pályázatot) nyújtott be, vagy fog benyújtani, az ajánlati felhívást közzéteheti. Az ajánlati felhívásban (az egyéb információk körében) fel kell hívni az ajánlattevők figyelmét erre a körülményre, valamint a (4) bekezdésben foglaltakra.
(4)175 A (3) bekezdés esetében a 82. §-t, a 99/A. § (1) bekezdését és a 303. §-t úgy kell alkalmazni, hogy az ott írt oknak, illetőleg körülménynek minősül a támogatásra irányuló igény el nem fogadása.
Az ajánlati felhívás
49. §176 Az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetményt külön jogszabályban meghatározott minta szerint magyar nyelven minden esetben el kell készíteni. Az ajánlati felhívást úgy kell elkészíteni, hogy annak alapján az ajánlattevők egyenlő eséllyel megfelelő ajánlatot tehessenek.
50. § (1) Az ajánlati felhívásban az ajánlatkérő köteles megadni a közbeszerzés tárgyát, illetőleg mennyiségét.
(2) A közbeszerzés mennyiségét úgy is meg lehet határozni, hogy az ajánlatkérő a legalacsonyabb vagy a legmagasabb mennyiséget vagy értéket közli, és kiköti az ettől való eltérés lehetőségét, előírva az eltérés százalékos mértékét.
(3)177 Az ajánlatkérő köteles megvizsgálni beszerzését abból a szempontból, hogy a beszerzés tárgyának jellege lehetővé teszi-e a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel biztosítását. Amennyiben a beszerzés tárgyának természetéből adódóan részajánlattételi lehetőség biztosítható, az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban köteles lehetővé tenni a közbeszerzés egy részére történő ajánlattételt, ha annak lehetővé tétele várhatóan
a) nem okozza a beszerzés ellenértékének jelentős növekedését és
b) nem hat negatívan a beszerezni kívánt szolgáltatás vagy építési beruházás megvalósításának vagy az árunak a minőségére vagy a közbeszerzési szerződés teljesítésének más körülményeire.
(4)178 A közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel biztosítása esetén az ajánlati felhívásban elő kell írni, hogy a közbeszerzés tárgyának mely elemeire lehet részajánlatot tenni.
(5)179 A (3) bekezdés szerinti esetben, az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy egy ajánlattevő jogosult a beszerzés összes részére ajánlatot tenni, de ezt nem teheti kötelezővé.
51. § (1) Az ajánlati felhívásban szerepelnie kell, hogy az ajánlattevő tehet-e többváltozatú (alternatív) ajánlatot. Az 50. § (2) bekezdésének alkalmazása önmagában még nem minősül többváltozatú ajánlattételi lehetőségnek.
(2) Az ajánlatkérő akkor rendelkezhet a többváltozatú ajánlattétel lehetőségéről, ha az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztására irányuló bírálati szempontot [57. § (2) bekezdésének b) pontja] alkalmazza az eljárásban.
(3) Többváltozatú ajánlattétel lehetősége esetén az ajánlatkérőnek az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban meg kell határoznia, hogy a változatoknak milyen minimum követelményeknek, illetőleg közbeszerzési műszaki leírásnak kell megfelelniük, és azokat milyen egyéb követelmények szerint kell elkészíteni.
52. §180 Több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot. Az ajánlatkérő az ajánlattételt nem kötheti gazdálkodó szervezet alapításához, azonban ha a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés (a továbbiakban: közbeszerzési szerződés) teljesítése érdekében indokolt, a nyertes ajánlattevő(k)től megkövetelheti. Az ajánlati felhívásnak a gazdálkodó szervezet alapítására vonatkozó ajánlatkérői elvárást egyértelműen rögzítenie kell.
53. § (1)181 Az ajánlatkérő köteles az ajánlati felhívásban ellenszolgáltatása teljesítésének feltételeit megadni, illetőleg a vonatkozó – e törvényen és az adójogszabályokon kívüli – jogszabályokra hivatkozni. A tájékoztatásban meg kell adnia azt is, ha az ellenszolgáltatás halasztott vagy részletekben történő fizetésében kíván megállapodni.
(2)182 Az ajánlati felhívásban meg kell határozni az ajánlattétel nyelvét (nyelveit), azzal, hogy a magyar nyelven történő ajánlattétel lehetőségét minden esetben biztosítani kell. Vita esetén a magyar nyelv az irányadó.
(3)183 Ha a közbeszerzést az Európai Unióból származó forrásból is támogatják, az ajánlatkérő köteles az ajánlati felhívásban az érintett projektre (programra) vonatkozó adatokat feltüntetni.
(4)184 Az ajánlati felhívásban meg kell adni az eredményhirdetés időpontját [94. § (1) bekezdése] és a szerződéskötés tervezett időpontját [99. § (3) bekezdése].
(5)185 Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy az ajánlattevő alkalmazza az értékelemzés módszerét.
(6)186
(7)187 Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződés teljesítését sajátos – a jogszabályokkal összhangban álló – feltételekhez, így különösen szociális, illetőleg környezetvédelmi, minőségbiztosítási feltételekhez köti. Az ajánlatkérő e feltételekről részletesen a dokumentációban köteles rendelkezni.
(8)188 A (7) bekezdés alkalmazása nem eredményezheti az ajánlattevők indokolatlan és hátrányos vagy előnyös megkülönböztetését, továbbá nem lehet előírni a szerződés teljesítésével kapcsolatban a közbeszerzési műszaki leírás, az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága vizsgálatának körébe tartozó, továbbá az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő által bírálati szempontnak minősített feltételt.
(9)189 A (7) bekezdés alkalmazásában szociális feltételnek minősül különösen
a) a szerződésnek védett foglalkoztató, védett szervezeti szerződést kötött szervezet, illetőleg szociális foglalkoztatási engedéllyel rendelkező szervezet bevonásával történő teljesítése;
b) álláskeresők, valamint munkanélküliek foglalkoztatása;
c) gyermekgondozási segélyben, valamint gyermeknevelési támogatásban részesülő személynek az ellátás folyósítása alatt, illetve az ellátás megszűnését követően, terhességi-gyermekágyi segélyben és gyermekgondozási díjban részesülő személynek az ellátás megszűnését követően részmunkaidőben történő foglalkoztatása;
d) az egyenlő bánásmód követelményének biztosítása érdekében teendő intézkedések előírása.
53/A. §190 (1) Az ajánlatkérő jogosult a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződésben teljesítési, jólteljesítési vagy más biztosítékot kikötni, ezt a tényt, továbbá a biztosíték(ok) körét és mértékét az ajánlati felhívásban közölni kell. A teljesítési biztosíték és a jólteljesítési biztosíték mértéke egyaránt legfeljebb a szerződés szerinti, ÁFA nélkül számított ellenszolgáltatás öt-öt százalékát érheti el.
(2) A teljesítési biztosíték az ajánlatkérőt illeti, ha az ajánlattevő a szerződés teljesítését a saját érdekkörében felmerült ok miatt meg sem kezdi, vagy megkezdi, de nem fejezi be nem minősül teljesítési biztosítéknak a késedelmi kötbér és a hibás teljesítési kötbér. A jólteljesítési biztosíték a jótállási kötelezettség teljesítését biztosítja. Az egyéb biztosítékkal kapcsolatban az 54. § (1) bekezdése szerinti szerződéstervezetben kell meghatározni a biztosítékkal biztosítani kívánt szerződéses kötelezettséget, továbbá a biztosíték ajánlatkérő általi igénybevételének feltételeit.
(3) A teljesítési biztosítékot a szerződéskötéskor, a jólteljesítési biztosítékot a jótállási kötelezettség kezdetének időpontjában kell rendelkezésre bocsátani. Az egyéb biztosítékot abban az időpontban kell rendelkezésre bocsátani, amelytől kezdve a biztosítékkal biztosított esemény bekövetkezhet, ezt az időpontot az 54. § (1) bekezdése szerinti szerződéstervezetben kell meghatározni, az nem lehet korábbi, mint a szerződéskötés időpontja.
(4) Meghiúsulási kötbér és teljesítési biztosíték ugyanabban a közbeszerzési eljárásban – részajánlattétel lehetősége esetén a beszerzés ugyanazon részére vonatkozóan – nem írható elő.
(5) A teljesítési, jólteljesítési, illetőleg egyéb biztosíték (3) bekezdés szerinti határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, egyéb igazolás, nyilatkozat a biztosítékokról a (3) bekezdés szerinti időpontokig nem kérhető.
(6) Teljesítési, jólteljesítési vagy egyéb biztosíték kikötése esetén az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban
a) előírja, hogy e biztosítékok a (3) bekezdés szerinti határidőkig az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthetőek az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetéssel vagy bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel, vagy
b) megjelöl egy vagy több – az a) pontban nem szereplő – biztosítéki formát, és előírja, hogy a biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető bármelyik megjelölt, vagy az a) pontban meghatározott formában.
A dokumentáció
54. §191 (1) Az ajánlatkérő – a megfelelő ajánlattétel elősegítése érdekében is – dokumentációt köteles készíteni, amely egyebek mellett tartalmazza a szerződéstervezetet, kivéve tárgyalásos eljárásban és versenypárbeszéd esetén, ahol az ajánlatkérő jogosult szerződéstervezet helyett csak az általa ismert szerződéses feltételeket meghatározni. (Szerződéstervezet és szerződéses feltételek a továbbiakban együtt: szerződéstervezet.)
(2) A dokumentáció tartalmazza az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, továbbá tartalmazhat az ajánlattevők számára ajánlott igazolás-, nyilatkozatmintákat. Építési beruházás megvalósítására vonatkozó közbeszerzési eljárásban a megfelelő ajánlattétel, továbbá az ajánlatok érdemi összehasonlítása érdekében az ajánlatkérő köteles a közbeszerzés tárgyára vonatkozó, annak megfelelő árazatlan költségvetést az ajánlattevők rendelkezésére bocsátani.
(3) Az ajánlatkérő jogosult az ajánlati felhívásban használt egyes fogalmak dokumentációban történő meghatározására, továbbá jogosult az ajánlati felhívásban előírt – a kizáró okokon és alkalmassági minimum követelményeken kívüli – egyes elvárások, ajánlati elemek részletes szabályait a dokumentációban meghatározni, de ezek nem járhatnak azzal, hogy olyan személy (szervezet), amely az ajánlati felhívás alapján ajánlatot tehetne, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet lehetne, a dokumentáció szövegére tekintettel erre nem lenne képes.
(4) Ha az ajánlatkérő a dokumentáció rendelkezésre bocsátását követően észleli, hogy a dokumentáció valamely eleme eltér az ajánlati felhívástól vagy e törvénytől, illetőleg a dokumentáció az ajánlati felhívás valamely elemével kapcsolatban a (3) bekezdésben foglaltakon túl többletelőírást tartalmaz, köteles az 56. § (2) bekezdése szerinti kiegészítő tájékoztatásban közölni az ajánlattevőkkel, hogy a dokumentáció ezen – az ajánlatkérő által pontosan megjelölt – eleme, előírása semmis. A dokumentáció semmisnek nyilvánított eleme, előírása a közbeszerzési eljárásban és a közbeszerzési szerződésben nem alkalmazandó.
(5) A (4) bekezdés szerinti elem(ek), előírás(ok) semmisnek nyilvánítása érdekében az ajánlatkérőnek az 56. § (2) bekezdése szerint akkor is kiegészítő tájékoztatást kell adnia, ha kiegészítő tájékoztatást nem kértek.
(6) Az ajánlati felhívásban az ajánlatkérő köteles megadni a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, határidejét, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit is. Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy az ajánlattétel érdekében a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak meg kell vásárolnia vagy át kell vennie, vagy elektronikus úton el kell érnie.
(7) Az ajánlatkérő köteles gondoskodni arról, hogy a dokumentáció az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától kezdve az ajánlattételi határidő lejártáig magyar nyelven – ha az eljárás nyelve nem magyar, akkor magyar nyelven is – rendelkezésre álljon.
(8) Ha a dokumentáció megküldését kérik, és az ajánlatkérő nem tette a dokumentációt teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton az ajánlattevők számára hozzáférhetővé, az ajánlatkérő vagy az általa meghatározott szervezet a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül köteles ennek eleget tenni, feltéve, hogy annak ellenértékét megfizették.
(9) A dokumentáció ellenértékét az annak előállításával és az ajánlattevők részére történő rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban a közbeszerzési eljárásra tekintettel felmerült költséget alapul véve kell megállapítani.
(10) A dokumentáció, valamint annak ellenértéke tíz napon belül visszajár, ha
a) az ajánlatkérő visszavonja az ajánlati felhívást;
b) az eljárás a 92. § c, d) vagy g) pontja alapján eredménytelen;
c) az ajánlatkérő az eljárás eredményét az ajánlati felhívásban megjelölt vagy a módosított eredményhirdetési időpontig nem hirdeti ki.
55. §192 (1) Ha az ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében lehetővé teszi vagy megköveteli gazdálkodó szervezet létrehozását (52. §), a dokumentációban megadja a létrehozandó gazdálkodó szervezettel kapcsolatos követelményeket, amelyek kizárólag a jogi formával, az alaptőke minimális – a szerződés értékével arányosan meghatározott – mértékével, a gazdálkodó szervezet tevékenységi körével, valamint tevékenységének ellenőrzésével függhetnek össze.
(2)193
(3) Építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetében az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon az adózásra, a környezetvédelemre, valamint köteles előírni, hogy tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
(4) Ha az ajánlatkérő előírja a (3) bekezdés szerinti követelményekről történő tájékozódást, a dokumentációban köteles megadni azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat.
A kiegészítő tájékoztatás
56. § (1) Az ajánlattevő – a megfelelő ajánlattétel érdekében – az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb tíz nappal.
(2) A kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal kell megadni.
(3)194 Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt meghosszabbíthatja, ha a kiegészítő tájékoztatást nem tudja a (2) bekezdés szerinti határidőben megadni. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról valamennyi ajánlattevőt haladéktalanul, írásban és egyidejűleg értesíteni kell. Ebben az esetben a 75. § (1) bekezdése nem alkalmazandó. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével az ajánlatkérő csak akkor élhet, ha az ajánlati felhívásban előírta, hogy a dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. Azokat az ajánlattevőket, akik az ajánlattételi határidő meghosszabbításakor még nem vásároltak, illetve vettek át dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg kell erről a körülményről írásban tájékoztatni.
(4)195 A kiegészítő tájékoztatást úgy kell megadni, hogy az ne sértse az ajánlattevők esélyegyenlőségét. A tájékoztatás teljes tartalmát az ajánlattevők számára hozzáférhetővé kell tenni, illetőleg meg kell küldeni. A tájékoztatás nem eredményezheti az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglaltak módosítását a következő esetek kivételével:
a) az 54. § (4) bekezdése szerinti eset;
b) ha a dokumentáción belül ugyanaz az adat, információ több ponton eltérően szerepel, ebben az esetben a kiegészítő tájékoztatásban közölni kell, hogy közülük melyik a megfelelő és melyiket kell semmisnek tekinteni, a semmis adatot, információt a közbeszerzési eljárásban, továbbá a közbeszerzési szerződésben nem lehet alkalmazni.
(5)196 Kiegészítő tájékoztatás nyújtható konzultáció formájában is. Ebben az esetben az ajánlati felhívásban kell megadni a konzultáció időpontját és helyét. A konzultációról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a konzultáció napjától számított öt napon belül meg kell küldeni a konzultáción résztvevő ajánlattevőknek, valamint az ajánlattevők számára egyben hozzáférhetővé kell tenni.
(6)197 Az (1)–(5) bekezdések irányadóak a helyszíni bejárás, illetve a helyszín megtekintése során nyújtott kiegészítő tájékoztatásra is.
Bírálati szempontok
57. § (1) Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban köteles meghatározni az ajánlatok bírálati szempontját.
(2) Az ajánlatok bírálati szempontja a következő lehet:
a) a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás, vagy
b) az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása.
(3) Ha az ajánlatkérő az összességében legelőnyösebb ajánlatot kívánja kiválasztani, köteles meghatározni
a) az összességében legelőnyösebb ajánlat megítélésére szolgáló részszempontokat;
b) részszempontonként az azok súlyát meghatározó – a részszempont tényleges jelentőségével arányban álló – szorzószámokat (a továbbiakban: súlyszám);
c) az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határát, amely minden részszempont esetében azonos;
d) azt a módszert (módszereket), amellyel megadja a ponthatárok [c) pont] közötti pontszámot.
(4) A (3) bekezdés a) pontja szerinti részszempontokat az ajánlatkérőnek az alábbi követelményeknek megfelelően kell meghatároznia:
a) a részszempontok körében nem értékelhető az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága;
b) a részszempontok között mindig meg kell adni az ellenszolgáltatás mértékének részszempontját;
c) a részszempontoknak mennyiségi vagy más módon értékelhető tényezőkön kell alapulniuk, a közbeszerzés tárgyával, illetőleg a szerződés lényeges feltételeivel kell kapcsolatban állniuk (az ellenszolgáltatáson kívül például: a minőség, műszaki érték, esztétikai és funkcionális tulajdonságok, környezetvédelmi tulajdonságok, működési költségek, gazdaságosság-költséghatékonyság, vevőszolgálat és műszaki segítségnyújtás, pótalkatrészek biztosítása, készletbiztonság, a teljesítés időpontja, időszaka);
d) a részszempontok nem eredményezhetik ugyanazon ajánlati tartalmi elem többszöri értékelését;
e)198 ha részszempont körében alszempontok is meghatározásra kerülnek, alszempontonként azok – tényleges jelentőségével arányban álló – súlyszámát is meg kell adni. Nem minősül alszempont megadásának, ha az ajánlatkérő a nem mennyiségi módon értékelhető részszemponttal kapcsolatban a (3) bekezdés d) pontja szerinti módszer megadása során leírja, hogy a részszemponttal összefüggő ajánlati elem mely összetevőit, vagy milyen tulajdonságait fogja vizsgálni;
f)199 a részszempontok körében értékelhető a munkanélküli vagy tartósan munkanélküli rétegek foglalkoztatásának a közbeszerzés során megajánlott mértéke.
(5) A (3) bekezdésben foglaltakat is az ajánlati felhívásban kell megadni [a c) és d) pont esetében az egyéb információk körében] azzal, hogy a d) pont szerinti módszer (módszerek) részletes ismertetése a dokumentációban is megadható.
(6) A (3) bekezdés d) pontja szerinti módszerekről, az ajánlatok elbírálásáról a Közbeszerzések Tanácsa ajánlást készít.
(7)200 Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást tartalmazó bírálati szemponton vagy részszemponton (alszemponton) kívüli részszempontokkal (alszempontokkal) összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban az ajánlati felhívásban jogosult meghatározni az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, melyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt a (3) bekezdés c) pontja szerinti ponthatár felső határával azonos számú pontot ad.
(8)201 Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást tartalmazó bírálati szemponton vagy részszemponton (alszemponton) kívüli részszempontokkal (alszempontokkal) összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban az ajánlati felhívásban jogosult meghatározni olyan elvárást, melynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet (minimális elvárás).
A közbeszerzési műszaki leírás
58. §202 (1) Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban köteles megadni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó közbeszerzési műszaki leírást.
(2) A közbeszerzési műszaki leírást valamennyi felhasználó, ezen belül, amennyiben a közbeszerzés tárgyára nézve értelmezhető, a fogyatékos emberek számára a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés szempontjának figyelembevételével kell meghatározni.
(3) A közbeszerzési műszaki leírást – a közösségi joggal összeegyeztethető kötelező műszaki szabályok sérelme nélkül – a következő módon kell meghatározni:
a) építési beruházási munkák tervezése, számítása és kivitelezése, valamint a termék alkalmazása tekintetében az európai szabványokat közzétevő nemzeti szabványokra, európai műszaki engedélyre, közös műszaki előírásokra, nemzetközi szabványokra, az európai szabványügyi szervezetek által kidolgozott műszaki ajánlásra, ezek hiányában nemzeti szabványokra, nemzeti műszaki engedélyre, illetve nemzeti műszaki előírásokra történő hivatkozással; vagy
b) teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával; vagy
c) a b) pont szerinti követelmények alapján, az e követelményeknek való megfelelés vélelmét biztosító, az a) pontban meghatározottakra történő hivatkozással; vagy
d) egyes jellemzők tekintetében az a) pontban meghatározottakra, más jellemzők tekintetében pedig a b) pontban meghatározott követelményekre történő hivatkozással.
(4) A (3) bekezdés a) pontja esetén az ajánlatkérő köteles a szabvány, műszaki engedély, műszaki előírások, műszaki ajánlás megnevezése mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést szerepeltetni.
(5) Amennyiben az ajánlatkérő a (3) bekezdés b) pontja szerinti teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények keretében környezetvédelmi jellemzőket állapít meg, hivatkozhat az európai vagy nemzeti (illetve nemzetközi) ökocímkékre vagy bármely más ökocímke által meghatározott részletes leírásokra, vagy szükség esetén azok egy részére, feltéve, hogy:
a) ezek a leírások alkalmasak a közbeszerzés tárgya tekintetében megkövetelt jellemzők meghatározására,
b) a címke követelményeit tudományos adatok alapján állapították meg,
c) az ökocímke olyan eljárás keretében került elfogadásra, amelyben valamennyi érdekelt fél részt vehetett, és
d) a leírások valamennyi érdekelt számára hozzáférhetők.
(6) Az ajánlatkérő jelezheti, hogy az ökocímkével ellátott termékek és szolgáltatások esetében vélelmezi a közbeszerzési műszaki leírásnak való megfelelést. Ebben az esetben el kell fogadnia valamennyi megfelelő bizonyítási eszközt, így különösen a gyártótól származó műszaki dokumentációt vagy valamely elismert szervezettől származó vizsgálati jelentést. Elismert szervezetnek minősül az olyan vizsgáló és kalibráló laboratórium, valamint tanúsító és ellenőrző szervezet, amely megfelel az alkalmazandó európai szabványoknak. Az ajánlatkérő köteles elfogadni a más tagállamokban székhellyel rendelkező elismert szervezet által kiadott tanúsítványokat.
(7) Az ajánlatkérő a közbeszerzési műszaki leírást nem határozhatja meg oly módon, hogy egyes ajánlattevőket, illetőleg árukat az eljárásból kizár, vagy más módon indokolatlan és hátrányos vagy előnyös megkülönböztetésüket eredményezi. Ha a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tesz meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a leírásnak tartalmaznia kell, hogy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell szerepeltetni.
Az ajánlati biztosíték
59. § (1) Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték (a továbbiakban: biztosíték) adásához kötheti, amit az ajánlattevőnek ajánlata benyújtásával egyidejűleg vagy az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban meghatározott időpontig, az ott megjelölt mértékben kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta.
(2)203 A biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. A befizetés helyét, illetőleg az ajánlatkérő fizetési számlaszámát, továbbá a befizetés igazolásának módját az ajánlati felhívásban meg kell határozni.
(3) A biztosíték mértékét az ajánlattevők esélyegyenlőségének biztosítása mellett, a felek ajánlati kötöttségének (76–77. §) a (4) bekezdés szerinti megsértése esetére az ajánlatkérőnél – az ajánlatnak az ajánlati kötöttség ideje alatti visszavonása vagy a szerződéskötésnek az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból történő meghiúsulása miatt – előreláthatólag felmerülő veszteség mértékére tekintettel kell megállapítani.
(4) Ha az ajánlattevő az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése az érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg.
(5) A biztosítékot vissza kell fizetni
a) az ajánlattevők részére az ajánlati felhívás visszavonását, ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását, illetőleg az eljárás eredményének kihirdetését követő tíz napon belül;
b) a nyertes ajánlattevő, valamint – a 91. § (2) bekezdése szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tevő részére a szerződéskötést követő tíz napon belül, kivéve, ha a biztosíték az ajánlati felhívás szerint a megkötött szerződést biztosító mellékkötelezettséggé válik.
(6) Ha az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt biztosíték adásához kötötte, a pénzben teljesített biztosíték kétszeres összegének, egyéb esetekben a biztosíték mértékének megfelelő összeg tíz napon belüli megfizetésére köteles
a) az ajánlattevők részére, ha az eljárás eredményét az ajánlati felhívásban megjelölt vagy a módosított eredményhirdetési időpontig nem hirdeti ki;
b) a nyertes ajánlattevő, valamint – a 91. § (2) bekezdése szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tevő részére, ha a szerződést nem köti meg.
Kizáró okok
60. § (1)204 Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki
a)205 végelszámolás alatt áll, vagy vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, vagy az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, illetőleg ha az ajánlattevő (alvállalkozó) személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van;
b) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették;
c)206 gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységével kapcsolatban jogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt követett el, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; illetőleg akinek tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. §-a (2) bekezdésének b), illetőleg g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, illetőleg ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta;
d) közbeszerzési eljárásokban való részvételtől jogerősen eltiltásra került, az eltiltás ideje alatt;
e) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének – a letelepedése szerinti ország vagy az ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabályai alapján – nem tett eleget, kivéve, ha megfizetésére halasztást kapott;
f)207 korábbi – három évnél nem régebben lezárult – közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott és ezért az eljárásból kizárták, illetőleg a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították, a jogerősen megállapított időtartam végéig;
g)208 az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.)
ga) 15. §-a (5) bekezdés a) pontjában meghatározott, két évnél nem régebben jogerőssé vált közigazgatási vagy bírósági határozatban megállapított és munkaügyi bírsággal vagy az adózás rendjéről szóló törvény szerinti mulasztási bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el, vagy
gb) 15. §-a (5) bekezdés f) pont fb) alpontjában meghatározott, két évnél nem régebben jogerőssé vált közigazgatási vagy bírósági határozatban megállapított és a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezéssel, vagy a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el;
h)209 a büntető törvénykönyv szerinti bűnszervezetben részvétel – ideértve bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is –, vesztegetés, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve pénzmosás bűncselekményt, vagy személyes joga szerinti hasonló bűncselekményt követett el, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetése jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült;
i)210 korábbi közbeszerzési eljárásban 2010. szeptember 15-ét követően kötött szerződésével kapcsolatban a 71. § (1) bekezdés a), b) pontjai szerinti alvállalkozó felé fennálló (vég- vagy részszámlából fakadó) fizetési kötelezettsége 10%-ot meghaladó részét nem teljesítette, vagy fizetési késedelme meghaladta a fizetési határidőt követő 15 napot – annak ellenére, hogy az ajánlatkérőként szerződést kötő fél a részére határidőben fizetett –, és ezt jogerős és végrehajtható közigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította, kivéve, ha a határozat keltezésének időpontja régebbi az ajánlatokkal kapcsolatos eredményhirdetést megelőző két évnél.
(2)211 Az (1) bekezdés e) pontjában említett adófizetési kötelezettség alatt a belföldi székhelyű ajánlattevő vagy alvállalkozó tekintetében az állami adóhatóság és a vámhatóság által nyilvántartott adófizetési kötelezettséget kell érteni.
(3)212 Az (1) bekezdés h) pontjában említett hasonló bűncselekmény alatt az Európai Unió más tagállamában letelepedett ajánlattevő esetében a 98/733/IB tanácsi együttes fellépés 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott bűnszervezetben való részvételt, az 1997. május 26-i tanácsi jogi aktus 3. cikkében meghatározott korrupciót, illetőleg a 98/742/IB tanácsi együttes fellépés 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott korrupciót, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikke szerinti csalást, valamint a pénzügyi rendszerek pénzmosás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 1991. június 10-i 91/308/EGK tanácsi irányelv 1. cikkében meghatározott pénzmosást kell érteni.
(4)213 Az (1) bekezdés g) pontjának alkalmazását nem érinti, ha az ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet a jogerős közigazgatási határozatban vagy jogerős bírósági határozattal elbírált közigazgatási határozatban foglalt kötelezettségét az előírt határidőben vagy határnapon teljesíti.
(5)214 Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban köteles hivatkozni az (1) bekezdésben foglalt kizáró okokra.
61. § (1)215 Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, illetőleg a d)–e) pont tekintetében alvállalkozó, aki
a) gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységével kapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést követett el;
b)216 a Tpvt. 11. §-a, vagy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke szerinti – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el versenyeztetési eljárás során; illetőleg ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság vagy bíróság – öt évnél nem régebben – jogerősen megállapította, és egyúttal bírságot szabott ki;
c) korábbi – öt évnél nem régebben lezárult – közbeszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségének megszegését jogerős közigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította;
d) a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában nincs bejegyezve;
e) a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal, illetőleg előírt szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik.
(2)217 Ha az ajánlatkérő helyi önkormányzat, helyi kisebbségi önkormányzat,218 helyi önkormányzati költségvetési szerv vagy helyi kisebbségi önkormányzati219 költségvetési szerv, az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban az sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki az ajánlatkérő székhelye szerinti önkormányzati adóhatóság által nyilvántartott, egy évnél régebben lejárt adófizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha megfizetésére halasztást kapott.
(3)220 Ha az ajánlattevő, az alvállalkozó vagy az erőforrást nyújtó szervezet a letelepedése szerinti országban jogosult az adott szolgáltatás nyújtására, az ajánlatkérő nem zárhatja ki az eljárásból azon az alapon, hogy a hazai jogszabályok szerint az adott szolgáltatás nyújtásához előírt jogi-szervezeti feltételnek (így például hogy jogi személyiséggel rendelkezzen) az ajánlattevő, az alvállalkozó vagy az erőforrást nyújtó szervezet nem felel meg, vagy arra hivatkozással, hogy a hazai jogszabályok szerint a szolgáltatás nyújtására kizárólag természetes személy jogosult.
62. § (1)221 Az ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója vagy a számára erőforrást nyújtó szervezet
a) három évnél nem régebben súlyos, jogszabályban meghatározott szakmai kötelezettségszegést vagy szakmai etikai szabályokba ütköző cselekedetet követett el;
b) az eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettségének [különösen 70. § (3) bekezdése, 71. §] teljesítése során olyan hamis adatot szolgáltatott, illetőleg hamis nyilatkozatot tett, melynek következtében elkerülhető lett volna, hogy az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés a nyilatkozattal érintett körülmény miatt érvénytelennek minősüljön vagy elérhető lett volna, hogy kedvezőbb legyen az ajánlatának a 81. § (4) bekezdése szerinti elbírálása, illetve a részvételi jelentkezésének 123. § (4) bekezdése, 130. § (6) bekezdése, 136/A. § (2) bekezdése, 157. § (3) bekezdése vagy 204. § (5) bekezdése szerinti rangsorolása.
(2) Az ajánlatkérő köteles az ajánlati felhívásban hivatkozni az (1) bekezdésben felsorolt kizáró okokra.
(3)222 Az ajánlatkérő – az érintett ajánlattevő, alvállalkozó, erőforrást nyújtó szervezet nevének és címének (székhelyének, lakóhelyének) megjelölésével – köteles tájékoztatni a Közbeszerzések Tanácsát az (1) bekezdés b) pontja szerinti kizárásról, és a kizárás időpontjáról.
63. §223 (1) Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban a (2)–(9) bekezdés szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a 60. § (1) bekezdésének, valamint – ha az ajánlatkérő azt előírta – a 61. § (1), illetőleg (2) bekezdésének hatálya alá.
(2) Az ajánlatkérő a következő igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni:
a) a 60. § (1) bekezdésének a)–d), f), h) és i) pontja és a 61. § (1) bekezdésének a)–c) pontja esetében az illetékes bíróság vagy hatóságok nyilvántartásának kivonatát (hatósági erkölcsi bizonyítványt) vagy ennek hiányában bírósági vagy hatósági igazolást;
b) a 60. § (1) bekezdésének e) pontja esetében az érintett ország illetékes hatóságainak igazolását;
c) ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki az a) vagy a b) pont szerinti kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az a) pontban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlattevő (alvállalkozó) eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő (alvállalkozó) által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett, illetve közjegyző által hitelesített nyilatkozatot;
d) a 61. § (1) bekezdésének d) pontja esetében az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásmegrendelésre irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról szóló 2004/18/EK irányelvnek árubeszerzés esetében a IX B. mellékletében, építési beruházás esetében a IX A. mellékletében, szolgáltatásmegrendelés esetében a IX C. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot;
e) a 61. § (1) bekezdésének e) pontja esetében az engedély vagy a jogosítvány hiteles másolatát, illetőleg a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást;
f) a 61. § (2) bekezdése esetében hatósági igazolást;
g) azokban az esetekben, amelyekben a jegyzék bizonyítja – figyelemmel a 14. §-ban foglaltakra is –, hogy az ajánlattevő (alvállalkozó) nem esik a 60. és 61. § valamely esetének hatálya alá, a minősített ajánlattevők 13. § (2) bekezdése szerinti jegyzékén való szereplés tényét, illetőleg – a minősített ajánlattevők nem elektronikus, hivatalos jegyzékén szereplő ajánlattevő tekintetében – a jegyzék szerinti igazolást.
(3) A közbeszerzés értékének tíz százalékát nem meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában, illetőleg – két szakaszból álló eljárás esetén – a részvételi jelentkezésben, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
(4) A (2) bekezdés b) pontja szerinti igazolásnak minősül az a körülmény, ha az ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy az erőforrást nyújtó szervezet szerepel az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban.
(5)224 A 60. § (1) bekezdésének g) pontjában foglalt feltételek megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi a munkaügyi hatóságnak a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 8/C. §-a és az adóhatóságnak az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 55. §-ának (6) bekezdése szerint vezetett nyilvántartásából nyilvánosságra hozott adatokból, az ajánlatokkal kapcsolatos eredményhirdetés időpontjára vonatkozóan.
(6) Az ajánlatkérő a (2) bekezdés g) pontja, továbbá a (4) és (5) bekezdés szerinti elektronikus nyilvántartásban szereplő adatokat a 20. § (8) bekezdése szerint ellenőrzi és őrzi meg. A 60–61. § szerinti egyéb kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzésére is a 20. § (7)–(8) bekezdését kell alkalmazni, ha azokkal kapcsolatos tények, adatok ellenőrzésére az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartásból ingyenesen jogosult.
(7)225 A 60. § (1) bekezdés e) pontja és 61. § (2) bekezdése szerinti köztartozást nyilvántartó hatóságok igazolásának azt kell tartalmaznia, hogy az igazolás kiállításának időpontjában van-e az ajánlattevőnek vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, vagy az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek a hatóság által nyilvántartott köztartozása, vagy ha van, annak megfizetésére halasztást kapott. E hatósági igazolást a hatóság négy napon belül adja ki, a hatóság az ügyintézési határidőt nem hosszabbíthatja meg.
(8) A (7) bekezdés szerinti hatósági igazolást – ha az igazolás egyébként bizonyítja azt, hogy az eredményhirdetés (két szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában annak eredményhirdetése) felhívásban megjelölt időpontjában nincs az ajánlattevőnek vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, vagy az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek egy évnél régebben lejárt köztartozása – az ajánlatkérő köteles elfogadni akkor is, ha nem közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki, vagy az ajánlatkérő, illetőleg az ajánlatkérőn kívüli szervezet más közbeszerzési vagy egyéb eljárásában való felhasználás céljából állították ki, illetőleg ha a kiállító hatóság egy évnél rövidebb érvényességi időt írt az igazolásra és az már lejárt.
(9) Ha jogszabály a 60. § (1) bekezdése e) pontjának vagy a 61. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozó új közterhet állapít meg, az ezzel kapcsolatos igazolást csak azokban az eljárásokban kell csatolni, amelyekben az eljárás eredményének kihirdetése a köztartozásról szóló rendelkezés hatálybalépését követő egy évnél későbbi időpontban történik.
(10) Az ajánlatkérő kérelemre – annak kézhezvételétől számított két munkanapon belül – köteles tájékoztatni a más közbeszerzési eljárás ajánlatkérőjét a 61. § (1) bekezdésének c) pontjában szereplő körülményről.
63/A. §226
64. § (1)227 A Közbeszerzések Tanácsa útmutatót ad ki a 63. § (2)–(3) bekezdésében hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról.
(2) A Közbeszerzések Tanácsa a 63. § (2) bekezdése szerinti belföldi illetékes szervezetekről, igazolásokról, nyilatkozatokról és nyilvántartásokról köteles tájékoztatni az Európai Unió többi tagállamát és az Európai Bizottságot.
Az ajánlattevő és alvállalkozójának alkalmassága
65. § (1) Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban köteles előírni az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását. Az alkalmasság feltételeit és igazolását – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók esetében is [71. § (4) bekezdése] – az ajánlatkérő kizárólag a 66–69. §-ban meghatározott módon írhatja elő.
(2) Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy a nem természetes személy ajánlattevő ajánlatában adja meg a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő természetes személyek nevét és képzettségét.
(3)228 Az ajánlattevő egy vagy több – a 69. § (2) bekezdése szerinti – alkalmassági minimum követelménynek való megfelelés igazolása érdekében más szervezet (szervezetek) erőforrására is támaszkodhat, úgy is, ha az alkalmassági minimum követelménynek való saját részbeni megfelelését az erőforrást nyújtó szervezettel csak kiegészíteni kívánja.
(4)229 A (3) bekezdés szerinti esetben az erőforrást nyújtó szervezet az ajánlati felhívásban az ajánlattevővel kapcsolatban előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni azt, hogy ő alkalmas a szerződés teljesítésére, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
66. §230 (1) Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése esetében igazolható
a) pénzügyi intézménytől származó, legfeljebb az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított kettő évre vonatkozó – erről szóló – nyilatkozattal;
b) saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtásával (ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét);
c) az előző legfeljebb háromévi teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, illetőleg ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozatával, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak;
d) az ajánlati felhívásban meghatározott, szakmai felelősségbiztosításának fennállásáról szóló igazolással;
e) az ajánlatkérő által előírt tartalmú vagy elfogadott egyéb – pénzügyi, illetőleg gazdasági alkalmasságának megállapítására alkalmas – nyilatkozattal vagy dokumentummal.
(2) Ha az ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója az (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát az (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti – a működésének időszakáról szóló – irat beadása mellett az (1) bekezdés c) pontja szerinti – a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló – nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó pénzügyi gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt az (1) bekezdés a), illetőleg b) pontja szerinti irat alapján nem alkalmatlan és működésének ideje alatt a beszerzés tárgyából származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele eléri vagy meghaladja:
a) ajánlattevő esetén az adott közbeszerzés tárgyának – részajánlat tétele esetén az ajánlatával érintett rész(ek) – becsült értékét;
b) a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó esetén az adott közbeszerzés tárgya – részajánlat tétele esetén az ajánlattal érintett rész(ek) – becsült értékének tíz százalékát.
67. § (1) Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága árubeszerzés esetében – figyelemmel annak jellegére, mennyiségére, rendeltetésére – igazolható
a)231 az előző legfeljebb három év legjelentősebb szállításainak ismertetésével (legalább a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szállítás tárgya, továbbá az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat megjelölésével);
b) a műszaki-technikai felszereltségének, a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeinek leírásával;
c) azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőségellenőrzésért felelősek;
d) a beszerzendő áru leírásával, mintapéldányának, illetőleg fényképének bemutatásával, amelynek eredetiségét az ajánlatkérő felhívására igazolni kell;
e) elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítvánnyal, amely tanúsítja, hogy a leírásokra vagy szabványokra történő hivatkozással egyértelműen meghatározott áru megfelel bizonyos leírásoknak vagy szabványoknak;
f) a termelési képességéről, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeiről, minőségbiztosítási intézkedéseiről az ajánlatkérő vagy más szervezet által végzett vizsgálattal, ha az áru összetett, vagy ha különleges célra szolgál.
(2) Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága építési beruházás esetében igazolható
a) az előző legfeljebb öt év legjelentősebb építési beruházásainak ismertetésével;
b) a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírásával;
c) az ajánlattevő, illetőleg vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetésével, és különösen azon személyek végzettségének és képzettségének ismertetésével, akik az építési beruházás teljesítéséért felelősek;
d) az előző legfeljebb három évre vonatkozóan az éves átlagos statisztikai állományi létszámáról és vezető tisztségviselőinek létszámáról készült kimutatással;
e)232 azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőségellenőrzésért felelősek;
f)233 indokolt esetben azoknak a környezetvédelmi intézkedéseknek a leírásával, amelyeket az ajánlattevő a teljesítés során alkalmazni tud.
(3) Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága szolgáltatás megrendelése esetében – figyelemmel annak jellegére, mennyiségére, rendeltetésére, továbbá arra, hogy az alkalmasságot különösen a szakértelemre, hatékonyságra, tapasztalatra és megbízhatóságra tekintettel lehet megítélni – igazolható
a)234 az előző legfeljebb három év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével (legalább a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, továbbá az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adat megjelölésével);
b) az ajánlattevő, illetőleg vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetésével, és különösen azon személyek végzettségének és képzettségének ismertetésével, akik a szolgáltatás teljesítéséért felelősek;
c) az előző legfeljebb három évre vonatkozóan az éves átlagos statisztikai állományi létszámáról és vezető tisztségviselőinek létszámáról készült kimutatással;
d) azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőségellenőrzésért felelősek;
e) a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírásával;
f) a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeinek leírásával;
g) a termelési képességéről, illetőleg vizsgálati és kutatási eszközeiről, minőségbiztosítási intézkedéseiről az ajánlatkérő vagy más szervezet által végzett vizsgálattal, ha a szolgáltatás összetett, vagy ha különleges célra szolgál;
h) a szerződés (szolgáltatás) azon részének a megjelölésével, amelyre az ajánlattevő harmadik személlyel kíván szerződést kötni;
i)235 indokolt esetben azoknak a környezetvédelmi intézkedéseknek a leírásával, amelyeket az ajánlattevő a teljesítés során alkalmazni tud.
(4)236 Műemlékkel kapcsolatos építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárás esetén
a) a (2) bekezdés a) pontjának alkalmazása során az ajánlatkérő az előző legfeljebb öt év legjelentősebb építési beruházásainak ismertetése körében műemlékkel kapcsolatos, a beszerzés tárgyát képező műemlékkel kapcsolatban megrendelt munkálat jellegének és nagyságrendjének megfelelő építési beruházásra vonatkozó igazolás benyújtását köteles előírni;
b) a (2) bekezdés e) pontjával összefüggésben az ajánlatkérő a felhívásban köteles előírni, hogy az ajánlattevő adja meg a teljesítésbe általa bevonni kívánt, legalább a következő feladatot ellátó szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezését, képzettségük, szakmai gyakorlatuk ismertetését és igazolja, hogy az érintett személyek (szervezetek) jogosultak a feladat ellátására:
ba) felelős műszaki vezető,
bb) restaurátor, szakágak szerint, ha a beszerzés restaurálásra is irányul,
bc) műemléki épületkutató, ha ez az építési engedély alapján szükséges.
68. § (1) A 67. § (1) bekezdése a) pontjának és (3) bekezdése a) pontjának esetét a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a 22. § (1) bekezdésének a)–e) pontja szerinti szervezet, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
b)237 ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy az erőforrást nyújtó szervezet nyilatkozatával.
(2) A 67. § (2) bekezdése a) pontjának esetét a szerződést kötő másik fél által adott igazolással kell igazolni. Az igazolásban meg kell adni legalább az ellenszolgáltatás összegét, a teljesítés idejét és helyét, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
(3)238 Az (1)–(2) bekezdés szerinti esetekben a szerződést kötő másik félnek az igazolást díjmentesen kell kiállítania.
(4)239 Ha az ajánlatkérő az ajánlattevő (alvállalkozó) bizonyos minőségbiztosítási szabványoknak való megfelelősége tanúsításához független szervezet által kiállított tanúsítvány benyújtását írja elő, akkor a vonatkozó európai szabványsorozatnak megfelelő szervezet által tanúsított, a vonatkozó európai szabványsorozaton alapuló minőségbiztosítási rendszerekre kell hivatkoznia. Az ajánlatkérő köteles elfogadni az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, továbbá az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait.
(5)240 Ha az ajánlatkérő az ajánlattevőnek (alvállalkozónak) – a 67. § (1) bekezdésének b)–c), f) pontja, (2) bekezdésének b)–c), e)–f) pontja vagy (3) bekezdésének b), d)–g), i) pontja tekintetében – bizonyos környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelősége tanúsításához független szervezet által kiállított tanúsítvány benyújtását írja elő, akkor a vonatkozó európai uniós rendeletnek megfelelő szervezet által tanúsított környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerre (EMAS) vagy a vonatkozó európai vagy nemzetközi környezetvédelmi vezetési szabványokra kell hivatkoznia. Az ajánlatkérő köteles elfogadni az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, továbbá az egyenértékű környezetvédelmi vezetési rendszerek egyéb bizonyítékait is.
69. § (1) Az ajánlatkérő a 66. és a 67. §-ban foglaltak közül egy vagy több igazolási módot is előírhat.
(2) Az ajánlati felhívásban meg kell határozni, hogy mind a 66. §-ban, mind a 67. §-ban foglaltakkal összefüggő mely körülmények megléte, illetőleg hiánya vagy azok milyen mértékű fogyatékossága zárja ki, hogy az ajánlatkérő az ajánlattevőt, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót alkalmasnak minősítse a szerződés teljesítésére.
(3) Az ajánlatkérőnek a 66. és a 67. §-ban meghatározott adatok és tények kérését – figyelemmel az ajánlattevő (alvállalkozó) üzleti titokhoz fűződő érdekére is – a közbeszerzés tárgyára kell korlátoznia, a (2) bekezdés szerinti követelményeket pedig – a közbeszerzés becsült értékére is tekintettel – legfeljebb a szerződés teljesítéséhez ténylegesen szükséges feltételek mértékéig lehet előírni.
(4)241 Az ajánlattevő jogosult arra, hogy a közbeszerzési szerződés teljesítésébe általa bevonni kívánt – a 4. § 2. pontjának b)–d) alpontjai szerinti személyt (szervezetet) – a 71. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti alvállalkozónak minősítsen és így jelöljön meg az ajánlatban. Ebben az esetben a 4. § 2. pontjának b)–d) alpontjai szerinti személyre (szervezetre) az alvállalkozóra vonatkozó összes szabályt alkalmazni kell mind a közbeszerzési eljárás, mind a közbeszerzési szerződés teljesítése során.
(5)242 Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó a 66. § (1) bekezdésének a) és b) pontja szerint igazolható alkalmassági minimum követelményeknek önállóan kötelesek megfelelni, ha az ajánlatkérő ezek (valamelyikét) a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó tekintetében is – akár az ajánlattevővel azonos mértékben, akár enyhébb követelményt meghatározva – alkalmassági minimum követelményként előírta az ajánlati felhívásban.
(6)243 Az (5) bekezdésen kívüli alkalmassági minimum követelményeknek az ajánlattevő a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóval együtt is megfelelhet, függetlenül attól, hogy az ajánlatkérő a megfelelést a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó tekintetében is kötelezővé tette-e vagy sem.
(7)244 Az ajánlatkérő nem jogosult a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó tekintetében olyan alkalmassági minimum követelményt előírni, amilyet az ajánlattevő tekintetében nem ír elő.
(8)245 Az (5) bekezdésen kívüli alkalmassági minimum követelményeknek az ajánlattevő a közbeszerzés értékének tíz százalékát nem meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóval együtt is megfelelhet. Ebben az esetben az ajánlatnak tartalmaznia kell ezen – a közbeszerzés értékének tíz százalékát nem meghaladó mértékben igénybe venni kívánt –alvállalkozó nevét, címét, továbbá az ajánlattevő alkalmasságának igazolásához szükséges – a 66. § (1) bekezdés c)–e) pontjai, illetőleg a 67. § (1)–(3) bekezdése szerinti – igazolásokat, nyilatkozatokat is.
(9)246 Ha több ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, a szerződés teljesítésére való alkalmassá minősítéshez az ajánlattevők – a 66. § (1) bekezdés a) és b) pontjai szerinti alkalmassági követelmények kivételével – együttesen is megfelelhetnek az előírt alkalmassági követelményeknek, továbbá más szervezet erőforrására is támaszkodhat.
Az ajánlat
70. §247 (1) Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi, és a 70/A. § (1)–(3) bekezdései szerinti formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban egyszerűbb formai követelményeket is előírhat. A dokumentáció magyar nyelven történő elérhetőségét, illetve a magyar nyelven történő ajánlattétel lehetőségét minden esetben biztosítani kell.
(2) Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. Az ajánlatban továbbá az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
(3) Az ajánlattevőnek a kizáró okokkal kapcsolatban a 63. § szerint kell eljárnia. Az ajánlattevő továbbá köteles igazolni a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságát, és az erre vonatkozó igazolásokat az ajánlatban kell megadnia.
(4) Az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében –
a) nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel,
b) más ajánlattevő – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt – alvállalkozójaként nem vehet részt,
c) más ajánlattevő számára erőforrást nem biztosíthat.
(5) Egy személy (szervezet) nem lehet egy ajánlatban, – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében – egyszerre erőforrást nyújtó szervezet és alvállalkozó.
(6) Ha egy – a 4. § 2. pontjának a)–d) alpontjai hatálya alá nem tartozó – személy (szervezet) a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog részt venni a szerződés – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részre vonatkozó szerződés – teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell hogy szerepeljen.
(7) Egy személynek (szervezetnek) a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának ÁFA nélkül számított ellenértékéből.
(8) Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, ami tartalmazza a 80. § (3) bekezdése szerinti összes adatot.
70/A. §248 (1) A nem elektronikusan beadott ajánlat formai követelményei a következők:
a) Az ajánlat eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen;
b) Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is köteles elfogadni, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére a 83–87. § alkalmazása esetén egyértelműen lehet hivatkozni. Az ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges;
c) Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak;
d) Az ajánlatot egy vagy több – az ajánlati felhívásban meghatározott számú – példányban kell beadni, az eredeti ajánlaton meg kell jelölni, hogy az az eredeti;
e) Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó, vagy 69. § (8) bekezdés szerinti szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. A 67. § (1) bekezdés c), a 67. § (2) bekezdés c) és e), a 67. § (3) bekezdés b) és d) pontjai szerinti személyek maguk kötelesek aláírni az őket bemutató, illetve a rendelkezésre állásukat bizonyító iratot;
f) Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
(2) Az elektronikusan beadott ajánlat formai követelményei – a 20. § (1) bekezdés alkalmazása esetén – a következők:
a) ha az abban szereplő egyes – az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet által készített elektronikus dokumentumok több oldalasak, akkor azok tekintetében az (1) bekezdés b) pontját alkalmazni kell azzal, hogy minden elektronikus dokumentumon belül önálló oldalszámozás lehetséges;
b) a tartalomjegyzékének az abban szereplő elektronikus dokumentumok elnevezését vagy azonosítóját és – a dokumentumok tartalmára utaló – címét kell tartalmaznia, továbbá ha egy elektronikus dokumentumon belül több nyilatkozat vagy igazolás van, akkor ezek címét és az adott elektronikus dokumentumon belüli oldalszámát is;
c) arra is alkalmazni kell az (1) bekezdés e) pontját;
d) e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály további – informatikai biztonsági célú – informatikai követelményeket írhat elő.
(3) Az elektronikusan beadott ajánlatban a 70. § (8) bekezdése szerinti felolvasólap adatait az ajánlattevőnek az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott elektronikus űrlapba kell beírni, vagy – ha ilyen nem áll rendelkezésre – a felolvasólapot önálló elektronikus dokumentumba kell foglalni.
71. § (1)249 Az ajánlatban meg kell jelölni
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben alvállalkozót vesz igénybe,
b)250 az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a részét (részeit) és százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni,
c)251 az ajánlattevő részére erőforrást nyújtó szervezetet, és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági minimum követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik, továbbá
d)252 a 69. § (8) bekezdésének alkalmazása esetén az érintett – a közbeszerzés értékének tíz százalékát nem meghaladó mértékben igénybe venni kívánt – alvállalkozó nevét, címét.
(2) Az (1) bekezdés szerinti megjelölés és igénybevétel nem érinti az ajánlattevő teljesítésért való felelősségét.
(3)253
(4) Ha az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírta, az ajánlattevő által a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságára vonatkozó igazolásokat is az ajánlatban kell megadni.
(5)254
72. §255 Építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetében, amennyiben az ajánlatkérő az 55. §-ának (3) és (4) bekezdésével összhangban azt előírta, az ajánlattevő az ajánlatában köteles nyilatkozni arról, hogy az ajánlattétel során figyelembe vette-e az adózásra, a környezetvédelemre, valamint a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén hatályos kötelezettségeket. Ez nem érinti a kirívóan alacsony ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat vizsgálatára vonatkozó 86. § rendelkezéseinek alkalmazását.
73. §256 (1) Az ajánlattevő az ajánlatában elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni, hogy azok ne tartalmazzanak a (2)–(3) bekezdés szerinti elemeket.
(2) Az ajánlattevő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a bírálati szempont alapján a 81. § (4) bekezdése szerint értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló – a (3) bekezdés hatálya alá nem tartozó – részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.
(3) Nem korlátozható, illetőleg nem tiltható meg üzleti titokra hivatkozással olyan adat nyilvánosságra hozatala, amely a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés engedményezést kizáró rendelkezése nem minősül üzleti titoknak.
Az ajánlattételi határidő és az ajánlati kötöttség
74. §257 (1) Az ajánlat benyújtására vonatkozó határidőt (ajánlattételi határidő) az ajánlatkérő nem határozhatja meg az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított negyvenöt napnál rövidebb időtartamban.
(2) Ha az ajánlatkérő az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napját legalább ötvenkét nappal megelőzően, de legfeljebb tizenkét hónapon belül előzetes összesített tájékoztatót tartalmazó hirdetményt adott fel, és az tartalmazta az ajánlati felhívás hirdetményi mintája szerinti, a tájékoztatót tartalmazó hirdetmény feladásának időpontjában rendelkezésre álló adatokat is, az (1) bekezdésben előírt határidőnél rövidebbet is meg lehet határozni.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben az ajánlattételi határidő nem lehet rövidebb az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított huszonkilenc napnál, kivéve sürgősség esetén, amely esetben az ajánlattételi határidő huszonkét napra rövidíthető.
(4) Az ajánlattételi határidő legkevesebb negyvenöt vagy huszonkilenc napos időtartamát legfeljebb öt nappal le lehet rövidíteni, feltéve, hogy az ajánlatkérő a dokumentációt térítésmentesen és teljes terjedelemben közvetlenül elektronikus úton az ajánlattevők számára hozzáférhetővé teszi az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától, és a hirdetményben megadja a hozzáférés adatait.
(5) Ha a dokumentáció nagy terjedelmű, vagy ha az ajánlattételre a dokumentáció helyben való megtekintését vagy valamely helyszín megtekintését követően kerülhet csak sor, az ajánlatkérőnek ennek figyelembevételével kell az ajánlattételi határidőt – az (1)–(4) bekezdésben foglaltakhoz képest hosszabb időtartamban – meghatároznia.
(6) Az ajánlattételi határidőt minden esetben úgy kell meghatározni, hogy elegendő időtartam álljon rendelkezésre a megfelelő ajánlattételhez.
75. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító hirdetményben meghatározott ajánlattételi határidőt – indokolt esetben – egy alkalommal meghosszabbíthatja, ha az eredeti határidő lejárta előtt hirdetményben közzéteszi a módosított határidőt és a határidő meghosszabbításának indokát.
(2) Az ajánlattételi határidőt rövidíteni nem lehet.
76. § (1)258 Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártáig módosíthatja az ajánlati felhívásban, illetőleg a dokumentációban meghatározott feltételeket. Az ajánlati felhívás módosított elemeiről, illetőleg a dokumentáció módosításának tényéről, módosított pontjainak felsorolásáról és a módosított dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módjáról, határidejéről, beszerzési helyéről e határidő lejárta előtt új hirdetményt kell közzétenni, amelyben új ajánlattételi határidőt kell megállapítani. A határidő legkorábban a módosító hirdetmény feladásának napjától számított huszadik napot követő első munkanapon járhat le, kivéve ha ez az időpont korábbi, mint az eredeti ajánlattételi határidő, ekkor az ajánlattételi határidőt nem kell módosítani. A módosított ajánlattételi határidőt úgy kell meghatározni, hogy elegendő időtartam álljon rendelkezésre a megfelelő ajánlattételhez.
(2)259 A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt dokumentációt az 54. § (6)–(8) bekezdéseinek értelemszerű alkalmazásával kell az ajánlattevőknek átadni, azért további ellenértéket nem lehet kérni. Ha a dokumentáció részét képező terv nem változik, azt nem kell a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt dokumentációban újra átadni.
(3)260 Az ajánlatkérő az ajánlati felhívást az ajánlattételi határidő lejártáig visszavonhatja, amiről e határidő lejárta előtt hirdetményt kell feladni közzététel céljából, és egyidejűleg az ajánlattevőket írásban kell tájékoztatni.
77. § (1) Az ajánlattevő az ajánlattételi határidő lejártáig módosíthatja ajánlatát.
(2) Az ajánlattételi határidő lejártát követően a benyújtott ajánlatok az ajánlatkérő hozzájárulásával sem módosíthatók.
78. § (1) Az ajánlati kötöttség az ajánlattételi határidő lejártától kezdődik.
(2)261 Az ajánlattevő legalább az ajánlati felhívásban megadott tervezett szerződéskötési időpont lejártáig, amennyiben jogorvoslati eljárás indul a Közbeszerzési Döntőbizottság 332. § (4) bekezdése szerinti végzésének vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozatának vagy érdemi határozatának meghozataláig kötve van ajánlatához, kivéve, ha az ajánlatkérő úgy nyilatkozott, hogy egyik ajánlattevővel sem kíván szerződést kötni.
Az ajánlatok benyújtása és felbontása
79. § (1) Az ajánlatot írásban és zártan, az ajánlati felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig.
(2) Az ajánlatkérő az ajánlatoknak az (1) bekezdéstől eltérő módon történő benyújtását is megengedheti, ha képes biztosítani, hogy az ajánlatok az ajánlattételi határidő lejárta előtt ne kerüljenek felbontásra, valamint az ajánlatkérő érdekkörében ne kerüljenek jogosulatlan felhasználóhoz.
(3) Az ajánlatkérőnek a (2) bekezdés szerinti lehetőségről az ajánlati felhívásban kell rendelkeznie, és azt is előírhatja, hogy az ajánlatot – az általa előírt határidő lejártáig és írásbeli módon – meg kell erősítenie az ajánlattevőnek. Az ajánlatkérő a (2) bekezdés szerinti lehetőség technikai körülményeiről köteles tájékoztatást adni az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban.
80. § (1) Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártának időpontjában kell megkezdeni. A bontás mindaddig tart, amíg a határidő lejártáig benyújtott összes ajánlat felbontásra nem kerül.
(2) Az ajánlatok felbontásánál az ajánlatkérő, az ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá – a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnek jelen.
(3) Az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek a bírálati szempont (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek.
(4)262 Ha az ajánlatok bontásán egy – ott jelen lévő, (2) bekezdés szerinti – személy kéri, az ajánlat ismertetését követően azonnal lehetővé kell tenni, hogy betekinthessen a 70. § (8) bekezdése szerinti iratba.
(5)263 Ha az ajánlat eredeti példánya nincs összefűzve, illetőleg nem a 70/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti módon vagy az ajánlati felhívásban a 70. § (1) bekezdése alapján előírt módon van összefűzve, akkor – ha az érintett ajánlattevő a bontáson jelen van – az ajánlatkérő felhívására, az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott anyagokkal elvégzi vagy kiegészíti az ajánlat összefűzését, ha nincs jelen, akkor az ajánlatkérő két képviselője az ajánlat eredeti példányát a bontáson a 70/A. § (1) bekezdés a) pontja vagy az ajánlati felhívás szerint összefűzi vagy az összefűzést kiegészíti, azzal az eltéréssel, hogy a matricát az ajánlatkérő jogosult lepecsételni, illetőleg aláírni. Ha az ajánlatok közül az eredeti példány nincs megjelölve, egy tetszőleges példányt kell az „eredeti” megjelöléssel ellátni és – adott esetben – megfelelően összefűzni.
(6)264 A nem elektronikusan beadott ajánlatok felbontásáról és ismertetéséről az ajánlatkérőnek jegyzőkönyvet kell készítenie, amelyet a bontástól számított öt napon belül meg kell küldeni az összes ajánlattevőnek.
(7)265 Ha a 20. § (1) bekezdésére tekintettel a közbeszerzési eljárásban az ajánlatokat elektronikusan adták be, akkor azok bontását elektronikusan végzi az ajánlatkérő. Ebben az esetben a (2) bekezdés nem alkalmazandó, a (3) bekezdés szerinti adatokat pedig a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan kell – azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek – az ajánlattevők részére elérhetővé tenni, továbbá a (2) bekezdés szerinti egyéb személyek részére elérhetővé tenni akkor, ha ők legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtt az adatokhoz hozzáférést kértek az ajánlatkérőtől.
Az ajánlatok elbírálása
81. § (1) Az ajánlatok elbírálása során az ajánlatkérőnek meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.
(2) Az ajánlati felhívásban előírtaknak megfelelően kell megítélni az ajánlattevő, valamint – ha ezt az ajánlatkérő előírta – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó szerződés teljesítésére való alkalmasságát vagy alkalmatlanságát. Ennek során az igazolások eredetiségét, illetőleg a hiteles másolatok megfelelőségét is ellenőrizni lehet.
(3) Az ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy mely ajánlatok érvénytelenek, illetőleg van-e olyan ajánlattevő, akit az eljárásból ki kell zárni.
(4) Az érvényes ajánlatokat az ajánlati felhívásban meghatározott bírálati szempont (57. §) alapján, illetőleg a 89–90. §-ban foglaltakra tekintettel kell értékelni.
(5) Az ajánlatkérő az ajánlatokat kizárólag azok elbírálására használhatja fel.
82. § Az ajánlatkérő köteles az ajánlatokat elbírálni, kivéve, ha a közbeszerzés megkezdését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerződés megkötésére, illetőleg a szerződés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítania.
83. §266 (1) Az ajánlatkérő köteles az összes ajánlattevő számára, azonos feltételekkel biztosítani a hiánypótlás lehetőségét.
(2)267 A hiánypótlás során az ajánlat úgy módosítható, úgy egészíthető ki, hogy megfeleljen az ajánlati felhívás, a dokumentáció vagy a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok előírásainak, de a következő módosításokat, kiegészítéseket nem lehet a hiánypótlással végrehajtani:
a) a hiánypótlás nem eredményezheti az ajánlat azon elemeinek módosítását, amelyek a 81. § (4) bekezdése szerint értékelésre kerülnek;
b) ha egy elbírálási részszempont a szakmai ajánlattal függ össze, akkor a szakmai ajánlatot sem lehet módosítani, kiegészíteni;
c) a hiánypótlás során az ajánlattevő új közös ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet megjelölésével és az újonnan megjelöltekre vonatkozó iratokkal nem egészítheti ki az ajánlatát;
d) a hiánypótlás során nem lehet az ajánlat olyan hibáját kijavítani, mely miatt az már benyújtásakor a 88. § (1) bekezdés a), illetőleg b) pontja szerint érvénytelen. Ennek során figyelembe kell venni, hogy az ajánlati biztosíték nem azonos a róla szóló irattal.
(3) A hiánypótlásról az ajánlatkérő egyidejűleg, közvetlenül, írásban köteles tájékoztatni az összes ajánlattevőt, megjelölve a határidőt, továbbá ajánlatonként a hiányokat.
(4) Az ajánlattevő – a (2) bekezdésben meghatározott körben – a hiánypótlási felhívásban nem szereplő hiányokat is pótolhat az ajánlatkérő által megállapított hiánypótlási határidő lejártáig.
(5)268 A hiánypótlási felhívás kiküldését követően az ajánlatkérő köteles újabb hiánypótlást elrendelni, ha a korábbi hiánypótlási felhívás(ok)ban nem szereplő hiányt észlelt. A korábban megjelölt hiányok a későbbi hiánypótlások során már nem pótolhatók, de önkéntes hiánypótlás az ezzel nem érintett körben, a (2) bekezdés keretei között ekkor is teljesíthető.
(6)269 A hiánypótlás formájára a 70/A. § (1), illetőleg (2) bekezdését kell alkalmazni, de az ajánlatkérő a hiánypótlási felhívásban egyszerűbb formai követelményeket is előírhat.
(7)270 Az ajánlatkérő köteles meggyőződni arról, hogy a hiánypótlás(oka)t követően az ajánlat nem módosult-e a (2) bekezdés a)–d) pontjaiba ütközően. A (2) bekezdés a)–d) pontjaiba ütköző módosulás esetén, vagy ha a hiánypótlást nem, vagy nem megfelelően teljesítették, kizárólag az eredeti ajánlati példányt (példányokat) lehet figyelembe venni az elbírálás során. A hiánypótlás megfelelően teljesítettnek minősül akkor is, ha az csak valamely – a 70/A. § (1) bekezdésének a)–d) pontja szerinti, vagy 70/A. § (2) bekezdés a), b) pontja szerinti, vagy az ajánlatkérő által a hiánypótlási felhívásban ezekkel kapcsolatban a (6) bekezdés szerint előírt – követelménynek nem felel meg.
(8)271 Ha a hiánypótlás keretében az ajánlattevő olyan iratot ad be, mely tartalmában megegyezik a 84. § szerinti – ajánlatkérő által elvégzendő – számítási hiba javítással, azt nem kell figyelembe venni, ez nem minősül az ajánlat (2) bekezdés a)–d) pontjaiba ütköző módosításának, az ajánlatkérőnek a 84. § szerint kell eljárnia.
84. §272 Ha az ajánlatkérő az ajánlatban a 81. § (4) bekezdése szerinti elbírálás eredményére kiható számítási hibát észlel, annak javítását az ajánlatkérő végzi el úgy, hogy a közbeszerzés tárgya elemeinek tételesen meghatározott értékeit (az alapadatokat) alapul véve számítja ki az összesített ellenértéket vagy más – az ajánlatban megtalálható számításon alapuló – adatot. A számítási hiba javításáról az összes ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban, haladéktalanul tájékoztatni kell.
85. §273 (1) Az ajánlatok elbírálása során az ajánlatkérő írásban és a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett, határidő megadásával felvilágosítást kérhet az ajánlattevőtől a kizáró okokkal, az alkalmassággal, illetőleg az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban előírt egyéb iratokkal kapcsolatos nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében. A felvilágosítás megadása a (2) bekezdés szerinti eset kivételével nem eredményezheti az ajánlat módosítását.
(2) Ha az ajánlat különböző pontjain egy adat eltérő tartalommal (értékben) szerepel – kivéve a 81. § (4) bekezdése szerint értékelésre kerülő adatot –, az ajánlattevő az (1) bekezdés szerinti felvilágosítás kérés alapján
a) közölheti, hogy ezek közül melyik adat a helyes, és melyik adat semmis, melyet a közbeszerzési eljárásban, illetve közbeszerzési szerződésben nem lehet figyelembe venni, hanem a helyesnek minősített adattal kell helyettesíteni, továbbá
b) ha az a) pont szerinti semmisség miatt ajánlata nem felel meg az ajánlati felhívásnak vagy a dokumentációnak, vagy e törvénynek, jogosult az (1) bekezdés szerinti határidőig a felvilágosítással érintett irattal igazolni kívánt előírással kapcsolatban a 83. § (2) bekezdése szerinti hiánypótlást teljesíteni, az így hiánypótolt irattal kapcsolatban – a 83. § (5) bekezdése szerint – további hiánypótlásnak nincs helye.
86. §274 (1)275 Az ajánlatkérő az értékelés szempontjából lényeges ajánlati elemek tartalmát megalapozó adatokat, valamint indokolást köteles írásban kérni és erről a kérésről a többi ajánlattevőt egyidejűleg, írásban értesíteni, ha az ajánlat a többi ajánlattevő ajánlatához és a becsült értékhez viszonyítva kirívóan alacsonynak értékelt összesített ellenszolgáltatást tartalmaz a következő egységek valamelyike tekintetében:
a) az ajánlat egésze, vagy
b) részajánlat tétele esetén az ajánlat egyik része, vagy
c) ha az ellenszolgáltatásra vonatkozóan az ajánlati felhívásban több részszempont vagy alszempont szerepelt, legalább egyik részszempont vagy alszempont.
(2)276 Az ajánlatkérő köteles az (1) bekezdést alkalmazni különösen akkor, ha az ajánlatban foglalt – az (1) bekezdés a)–c) pontjai szerinti valamelyik egységre vonatkozó – összesített ellenszolgáltatás mértéke több mint tizenöt százalékkal eltér
a) ha egy ajánlat van, az ugyanezen egységre vonatkozó becsült értéktől;
b) legfeljebb három ajánlat esetén attól a számtani átlagtól, melyet a többi ajánlattevő ugyanezen egységre vonatkozó ajánlati áraiból és az ugyanezen egységre vonatkozó becsült értékből számít ki az ajánlatkérő;
c) legalább négy ajánlat esetén attól a számtani átlagtól, melyet a többi ajánlattevő ugyanezen egységre vonatkozó ajánlati áraiból és az ugyanezen egységre vonatkozó becsült értékből – a két szélső érték kiejtésével – számít ki az ajánlatkérő.
(3) Az ajánlatkérő az indokolás és a rendelkezésére álló iratok alapján köteles meggyőződni az ajánlati elemek megalapozottságáról, ennek során írásban tájékoztatást kérhet az ajánlattevőtől a vitatott ajánlati elemekre vonatkozóan.
(4) Az ajánlatkérő figyelembe veheti az olyan objektív alapú indokolást, amely különösen
a) a gyártási folyamat, az építési beruházás, illetőleg a szolgáltatásnyújtás módszerének gazdaságosságára,
b) a választott műszaki megoldásra,
c) a teljesítésnek az ajánlattevő számára kivételesen előnyös körülményeire,
d) az ajánlattevő által ajánlott áru, építési beruházás, illetőleg szolgáltatás eredetiségére,
e) az építési beruházás, szolgáltatásnyújtás vagy árubeszerzés teljesítésének helyén hatályos munkavédelmi rendelkezéseknek és munkafeltételeknek való megfelelésre, vagy
f) az ajánlattevőnek állami támogatások megszerzésére való lehetőségére vonatkozik.
(5) Az ajánlatkérő köteles érvénytelennek nyilvánítani az ajánlatot, ha nem tartja elfogadhatónak és a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetőnek az indokolást.
(6)277 A gazdasági ésszerűséggel össze nem egyeztethetőnek minősül az indokolás különösen akkor, ha az ajánlati ár – a szerződés teljesítéséhez szükséges élőmunka-ráfordítás mértékére tekintettel – nem nyújt fedezetet a külön jogszabályban, illetve kollektív szerződésben vagy a miniszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett szerződésben az eredményhirdetést megelőző egy éven belül megállapított munkabérre és az ahhoz kapcsolódó közterhekre, ha azokat a (10) bekezdés szerint közzétették.
(7) Az ajánlatkérő az állami támogatás miatt kirívóan alacsonynak értékelt ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatot csak abban az esetben nyilváníthatja érvénytelennek, ha ezzel kapcsolatban előzetesen írásban tájékoztatást kért az ajánlattevőtől, és ha az ajánlattevő nem tudta igazolni, hogy a kérdéses állami támogatást jogszerűen szerezte. Az ezen okból érvénytelen ajánlatokról az ajánlatkérő köteles tájékoztatni – a Közbeszerzések Tanácsán keresztül – az Európai Bizottságot.
(8)278
(9) Az adott ágazatért felelős miniszter a (6) bekezdés szerinti külön jogszabályok, illetve kollektív szerződések vagy a miniszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett szerződések köréről, továbbá az azokban megállapított munkabérről és az ahhoz kapcsolódó közterhekről folyamatosan tájékoztatja a Közbeszerzések Tanácsát.
(10)279 A Közbeszerzések Tanácsa a (8) és (9) bekezdés szerinti információkat általa kialakított egységes formában a honlapján teszi közzé legfeljebb a megállapításuk napját követő egy évig.
87. § (1) Ha az ajánlatnak a bírálati részszempontok szerinti valamelyik tartalmi eleme lehetetlennek vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékűnek, illetőleg kirívóan aránytalannak értékelt kötelezettségvállalást tartalmaz, az ajánlatkérő az érintett ajánlati elemekre vonatkozó adatokat, valamint indokolást köteles írásban kérni. Az ajánlatkérőnek erről a kérésről a többi ajánlattevőt egyidejűleg, írásban értesítenie kell.
(2)280 Az ajánlatkérő az indokolás és a rendelkezésére álló iratok alapján köteles meggyőződni az ajánlati elemek megalapozottságáról, teljesíthetőségéről, ennek során az ajánlattevőtől írásban tájékoztatást kérhet a vitatott ajánlati elemekre vonatkozóan.
(3)281 Az ajánlatkérő köteles érvénytelennek nyilvánítani az ajánlatot, ha nem tartja elfogadhatónak és a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetőnek az indokolást.
(4)282
88. § (1)283 Az ajánlat érvénytelen, ha
a) azt az ajánlati felhívásban meghatározott ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be;
b) az ajánlattevő a biztosítékot az ajánlati felhívásban előírt határidőre nem, vagy az ajánlati felhívásban megjelölt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre;
c) az ajánlattevő, alvállalkozója vagy az ajánlatban szereplő erőforrást nyújtó szervezet nem felel meg az összeférhetetlenségi követelményeknek (10. §);
d) az ajánlattevőt, illetőleg alvállalkozóját vagy az ajánlatban szereplő erőforrást nyújtó szervezetet az eljárásból kizárták;
e) az ajánlattevő, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladóan igénybe vett alvállalkozója nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek;
f) egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, kivéve a 70/A. § (1) bekezdés a)–d) pontjainak vagy a 70/A. § (2) bekezdés a), b) pontjainak, illetve az ajánlat csomagolásával kapcsolatban a 79. § (1) bekezdésének való meg nem felelést, illetőleg az ajánlati felhívásban vagy dokumentációban mindezekkel kapcsolatban előírtaknak való meg nem felelést;
g) kirívóan alacsony ellenszolgáltatást tartalmaz [86. § (5) bekezdése];
h) lehetetlen vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékű, illetőleg kirívóan aránytalan kötelezettségvállalást tartalmaz [87. § (3) bekezdése].
(2)284 Az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt vagy alvállalkozót, vagy az ajánlatban szereplő erőforrást nyújtó szervezetet, aki
a) a kizáró okok (60–61. §) hatálya alá tartozik;
b) részéről a kizáró ok (60–62. §) az eljárás során következett be.
(3)285
(4)286 Az ajánlatkérő kizárhatja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki
a)287 számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [1. § (4) bekezdése], illetőleg
b)288 ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [1. § (4) bekezdése].
(5)289 Az áru származásának megállapítására a külön jogszabályban, illetőleg a Közösségi Vámkódexről szóló tanácsi rendeletben meghatározott származási szabályokat kell alkalmazni.
(6)290 Ha az ajánlat érvénytelen, az ajánlatkérőnek nem kell a bírálati szempont szerint az ajánlatot értékelnie.
89. § (1) A többváltozatú (alternatív) ajánlat esetében csak az olyan változat lehet érvényes, amely megfelel az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban meghatározott minimum követelményeknek, illetőleg közbeszerzési műszaki leírásnak.
(2) A többváltozatú ajánlat esetében nem nyilvánítható érvénytelennek a változat kizárólag azon az alapon, hogy a változat
a)291
b) elfogadása esetén a közbeszerzés tárgya árubeszerzés helyett szolgáltatás megrendelésének vagy szolgáltatás megrendelése helyett árubeszerzésnek minősülne.
89/A. §292 (1) Nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat – a közbeszerzési műszaki leírásnak az 58. § (3) bekezdésének a) pontja szerinti meghatározása esetén – kizárólag azon az alapon, hogy az ajánlatban szereplő termékek és szolgáltatások nem felelnek meg a műszaki leírásban meghatározott szabványoknak vagy egyéb előírásoknak, amennyiben az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel bizonyítja, hogy az általa javasolt megoldások egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek. Megfelelő eszköz lehet különösen a gyártótól származó műszaki dokumentáció vagy valamely független, szakmailag elismert szervezet [58. § (6) bekezdés] minősítése.
(2) Nem nyilvánítható érvénytelennek – a közbeszerzési műszaki leírás teljesítmény- és funkcionális követelményekre való hivatkozással történő meghatározása esetén – az európai szabványt közzétevő nemzeti szabványnak, európai műszaki engedélynek, közös műszaki előírásnak, nemzetközi szabványnak vagy valamely európai szabványügyi szervezet által kidolgozott műszaki ajánlásnak megfelelő ajánlat, amennyiben ezek a leírások az ajánlatkérő által megállapított teljesítményre, illetve funkcionális követelményekre vonatkoznak. Az ajánlattevőnek az ajánlatában – megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel – bizonyítania kell, hogy a szabványnak megfelelő termék, szolgáltatás vagy építési beruházás megfelel az ajánlatkérő által meghatározott teljesítmény-, illetve funkcionális követelményeknek. Megfelelő eszköz lehet különösen a gyártótól származó műszaki dokumentáció vagy valamely független, szakmailag elismert szervezet [58. § (6) bekezdés] minősítése.
90. § (1) Ha az ajánlatkérő az összességében legelőnyösebb ajánlatot kívánja kiválasztani, akkor az ajánlatoknak a bírálati részszempontok szerinti tartalmi elemeit az ajánlati felhívásban meghatározott ponthatárok között értékeli az 57. § (3) bekezdésének d) pontja alapján meghatározott módszerrel, majd az egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot megszorozza a súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat az összességében legelőnyösebb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb.
(2) Ha több ajánlatnak azonos az (1) bekezdés szerint kiszámított összpontszáma, az az ajánlat minősül az összességében legelőnyösebbnek, amely alacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmaz; azonos ellenszolgáltatás esetében pedig az az ajánlat, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott részszempontok közül a legmagasabb súlyszámú részszempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott.
(3)293 Az ajánlatkérő jogosult közjegyző jelenlétében sorsolást tartani és a sorsolás alapján kiválasztott ajánlattevőt az eljárás nyertesének nyilvánítani, ha
a) az ajánlatkérő a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatot kívánja kiválasztani, de a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást két vagy több ajánlat azonos összegben tartalmazza, vagy
b) az ajánlatok bírálati szempontja az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása, de az összességében legelőnyösebb ajánlat a (2) bekezdés alkalmazásával sem állapítható meg.
(4)294 A (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben az azonos ellenszolgáltatást tartalmazó, a (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben pedig az azonos összpontszámmal értékelt érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevők közül kell sorsolással kiválasztani az eljárás nyertesét.
(5)295 Az ajánlatkérő az ajánlatok 81. § (4) bekezdése szerinti értékelését követően elektronikus árlejtést kezdeményezhet, amennyiben azt az ajánlati felhívásban előzetesen jelezte. Az elektronikus árlejtés részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.
91. § (1) Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő részére az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint az 57. § (2) bekezdésében meghatározott bírálati szempontok egyike szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette.
(2)296 Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során [81. § (4) bekezdés] a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt a 93. § (2) bekezdése szerinti összegezésben megjelölte.
92. § Eredménytelen az eljárás, ha
a) nem nyújtottak be ajánlatot;
b) kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be;
c) egyik ajánlattevő sem vagy az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő sem tett – az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelő ajánlatot;
d) az ajánlatkérő az eljárást a szerződés megkötésére, illetőleg teljesítésére képtelenné válása miatt (82. §) eredménytelenné nyilvánítja;
e) valamelyik ajánlattevőnek az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő érdekeit súlyosan sértő cselekménye miatt az ajánlatkérő az eljárás érvénytelenítéséről dönt;
f)297
g) a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisíti az ajánlatkérő valamely döntését, és az ajánlatkérő új közbeszerzési eljárás lefolytatását határozza el, vagy eláll az eljárás lefolytatásának szándékától.
92/A. §298
Tájékoztatás az ajánlatok elbírálásáról,
az eredményhirdetés
93. § (1) Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevőt írásban tájékoztatni kizárásáról, a szerződés teljesítésére való alkalmatlanságának megállapításáról, ajánlatának a 88. § (1) bekezdése szerinti egyéb okból történt érvénytelenné nyilvánításáról, valamint ezek indokáról, az erről hozott döntést követő öt napon belül.
(2) Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor külön jogszabályban meghatározott minta szerint írásbeli összegezést köteles készíteni az ajánlatokról.
(3)299 A (2) bekezdés vagy a 96. § (4) bekezdés szerinti összegezést az Európai Bizottság, illetőleg a Közbeszerzések Tanácsa kérésére meg kell küldeni. Az Európai Bizottság részére az összegezést a Közbeszerzések Tanácsán keresztül kell megküldeni.
94. § (1)300 Az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül kell az ajánlatkérőnek elbírálnia és azt követően az eljárás eredményét vagy eredménytelenségét szóban vagy – a 20. § (1) bekezdése szerinti esetben – elektronikusan kihirdetnie (a továbbiakban együtt: eredményhirdetés). Az eljárás eredményét legkésőbb az ajánlatok felbontástól számított harminc – építési beruházás esetében hatvan – napon belül, az ajánlati felhívásban meghatározott eredményhirdetési időpontban kell kihirdetni.
(2)301 Az ajánlatkérő az eredményhirdetés időpontját – indokolt esetben – egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal elhalaszthatja. Az ajánlatkérő az eredeti határidő lejárta előtt köteles a halasztásról és annak indokáról, valamint – ha szükséges [99. § (3) bekezdése] – a szerződéskötés új időpontjáról [99. § (3) bekezdése] az összes ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatni.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben – ha szükséges – az ajánlatkérő felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak a szerződéskötés új időpontjának lejártáig történő fenntartására. Az ajánlattevő ajánlati kötöttsége – eltérő nyilatkozat hiányában – a szerződéskötés új időpontjának lejártáig tart.
(4)302 Az ajánlatkérő az eredményhirdetést – indokolt esetben – az ajánlati felhívásban meghatározott időponthoz képest korábbi időpontban is megtarthatja. Az ajánlatkérő a korábbi eredményhirdetési időpont előtt legalább két munkanappal korábban köteles az új időpontról és annak indokáról, valamint – ha indokolt – a szerződéskötés új korábbi időpontjáról [99. § (3) bekezdése] az összes ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatni.
(5) Ha az eredményhirdetés az ajánlati felhívásban meghatározott vagy a (2) vagy a (4) bekezdés szerint módosított időpontban nem történt meg, az ajánlatkérő – a késedelemmel kapcsolatban e törvényben vagy egyéb jogszabályokban előírt következmények viselése mellett – haladéktalanul köteles az eljárás eredményét vagy eredménytelenségét kihirdetni.
95. §303 (1) Az eredményhirdetésen jelen lehetnek az ajánlattevők, továbbá – a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek.
(2) Elektronikus eredményhirdetés esetén az (1) bekezdést és 96. § (1) és (2) bekezdését nem kell alkalmazni, a 93. § (2) bekezdése szerinti összegezést és a 96. § (1) bekezdése szerinti – fedezettel kapcsolatos – tájékoztatást az elektronikus eredményhirdetés ajánlati felhívásban megadott időpontjától kezdve azonnal elektronikus úton kell az ajánlattevők és – a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői számára (ha utóbbiak legkésőbb az eredményhirdetés előtt az adatokhoz hozzáférést kértek az ajánlatkérőtől) elérhetővé tenni.
96. §304 (1) Az eredményhirdetés során az ajánlatkérő köteles ismertetni az írásbeli összegezésben [93. § (2) bekezdés] foglalt adatokat. A 92. § c) pontja szerinti eredménytelenségi esetben az ajánlatkérő köteles tájékoztatást adni a közbeszerzésre tervezett anyagi fedezet összegéről, továbbá adott esetben arról, hogy az mikor és milyen okból került elvonásra, átcsoportosításra.
(2)305 Az írásbeli összegezést az eredményhirdetésen jelen levő ajánlattevőknek át kell adni, a távol levő ajánlattevőknek pedig az eredményhirdetés napján, az eredményhirdetést követően haladéktalanul telefaxon vagy elektronikus úton meg kell küldeni.
(3)306 Az eredményhirdetéskor és azt követően nem lehet üzleti titokra hivatkozással olyan adat nyilvánosságra hozatalát korlátozni vagy megtiltani, amely a 73. § (2)–(3) bekezdése körébe tartozik, illetőleg amelyet az ajánlat elbírálása során – döntése meghozatalával összefüggésben – az ajánlatkérő figyelembe vett, erre tekintettel az ajánlattevő kérheti hogy más ajánlattevő ajánlatának ezen részeibe betekinthessen. Az iratbetekintést munkaidőben kell biztosítani, a betekintést kérő által javasolt napon.
(4)307 Az ajánlatkérő az eredményhirdetéstől számított huszadik napig egy alkalommal jogosult az írásbeli összegezést módosítani, szükség esetén az érvénytelenségről szóló tájékoztatást visszavonni, továbbá a már megkötött szerződéstől elállni, ha az eredményhirdetést követően észleli, hogy a kihirdetett eredmény (eredménytelenség) törvénysértő volt és a módosítás a törvénysértést orvosolja. Az ajánlatkérő a módosított írásbeli összegezést köteles faxon vagy elektronikus úton haladéktalanul, egyidejűleg az összes ajánlattevőnek megküldeni.
(5)308 Az írásbeli összegezésben észlelt bármely elírást (névcserét, hibás névírást, szám- vagy számítási hibát vagy más hasonló elírást) az ajánlatkérő kérelemre vagy kérelem hiányában is kijavíthatja. A kijavított írásbeli összegezést az ajánlatkérő legkésőbb az eredményhirdetést követő tíz napon belül köteles egyidejűleg megküldeni az összes ajánlattevőnek.
96/A. §309 (1) Jogosult az ajánlatkérőt tájékoztatni álláspontjáról (a továbbiakban: előzetes vitarendezés)
a) a jogsértő eseményről való tudomásszerzést követő három munkanapon belül az ajánlattevő, ha álláspontja szerint egészben vagy részben jogsértő az írásbeli összegezés [93. § (2) bekezdés], illetőleg az ajánlatkérő bármely eljárási cselekménye vagy a közbeszerzési eljárásban keletkezett bármely – a b) pont szerintieken kívüli – dokumentum;
b) az ajánlattevő vagy a közbeszerzés tárgyával összefüggő tevékenységű kamara vagy érdekképviseleti szervezet az – adott esetben módosított – ajánlattételi, illetőleg részvételi határidő lejárta előtti tizedik napig, egyszerű, illetőleg gyorsított eljárásban e határidők lejártáig, ha álláspontja szerint egészben vagy részben jogsértő az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívás, illetőleg dokumentáció, vagy azok módosítása. (E bekezdésben foglalt szervezetek a továbbiakban együtt: vitarendezést kérelmező.)
(2) A vitarendezést kérelmezőnek az ajánlatkérőhöz benyújtott kérelmében (a továbbiakban: előzetes vitarendezési kérelem) meg kell jelölnie az írásbeli összegezés vagy egyéb dokumentum, vagy eljárási cselekmény jogsértőnek tartott elemét, továbbá a kérelmező javaslatát, észrevételét, valamint az álláspontját alátámasztó adatokat, tényeket, továbbá az azt alátámasztó dokumentumokra – ha vannak ilyenek – hivatkoznia kell.
(3)310 Az előzetes vitarendezési kérelmet faxon vagy elektronikus úton kell megküldeni az ajánlatkérő részére, aki a kérelemmel kapcsolatos álláspontjáról a vitarendezést kérelmezőt a kérelem megérkezésétől számított három munkanapon belül a benyújtási módnak megegyező módon tájékoztatja, továbbá az előzetes vitarendezési kérelem benyújtásáról, valamint az arra adott válaszáról az eljárás valamennyi – általa ismert – ajánlattevőjét is tájékoztatja. Az ajánlatkérő az előzetes vitarendezési kérelem megérkezésétől számított három munkanapon belül legfeljebb egy alkalommal jogosult az ajánlattevőket három munkanapos határidővel hiánypótlás [83. §], felvilágosítás [85. §] vagy indokolás [86–87. §] benyújtására felhívni, amennyiben az eredményhirdetést követően és a szerződés megkötését megelőzően az előzetes vitarendezési kérelem alapján észleli, hogy az eljárásban történt törvénysértés ezen eljárási cselekmények útján orvosolható. Az eljárási cselekmények kizárólag az eljárásban történt törvénysértés orvoslása körében alkalmazhatóak. Ebben az esetben az ajánlatkérő az előzetes vitarendezési kérelem benyújtásáról a hiánypótlási felhívás, a felvilágosítás vagy indokolás kérésének megküldésével egyidejűleg, míg a kérelemre adott válaszáról a kérelem megérkezésétől számított hét munkanapon belül tájékoztatja a kérelmezőt és az ajánlattevőket.
(4) Amennyiben valamely ajánlattevő előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be valamely – az ajánlatok bontását követően – történt eljárási cselekménnyel, keletkezett dokumentummal, kapcsolatban, az ajánlatkérő a kérelem benyújtásától a válaszának megküldését követő tizedik napig nem kötheti meg a szerződést, illetőleg – ha részajánlat tétele lehetséges volt – a beszerzés érintett részére vonatkozó szerződést, ha ez az időpont a 99. § (3) bekezdése szerinti szerződéskötési időpontnál későbbre esik.
(5) A 96. § (4)–(5) bekezdése szerint módosított, illetőleg kijavított írásbeli összegezés javítás vagy módosítás előtti tartalmára vonatkozóan előzetes vitarendezési kérelmet nem lehet benyújtani.
Előzetes vitarendezés311
96/B. §312
96/C. §313
97. § Az ajánlatkérő az érvényes ajánlatot tevő ajánlattevő kérésére köteles tájékoztatást adni a nyertes ajánlat jellemzőiről és az általa tett ajánlathoz viszonyított előnyeiről a kérés kézhezvételétől számított öt munkanapon belül, figyelembe véve a nyertes ajánlattevő üzleti titokhoz fűződő érdekeit is (73. §).
98. § (1) Az ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján kell közzétennie.
(2)314
(3) A hirdetményt – a 44. § (1) bekezdése szerinti közzétételre – legkésőbb a szerződéskötéstől, illetőleg ennek hiányában a szerződéskötés tervezett időpontjának lejártától számított öt munkanapon belül kell megküldeni.
(4)315 A közbeszerzési eljárás az (1) bekezdés szerinti hirdetmény közzétételével zárul le.
(5)316 Az (1) bekezdés szerinti, továbbá a 200. § (1) bekezdése szerinti hirdetményben fel kell tüntetni a következő adatokat is:
a) a nyertes ajánlattevő 70. § (2) bekezdése szerinti minősítését (részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban);
b) ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indokát;
c) az ajánlattevők nevét, címét (részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban);
d) keretmegállapodásos eljárás második része esetén erre a körülményre való utalást, valamint a keretmegállapodásos eljárás első részével kapcsolatos (1) bekezdés szerinti hirdetmény számát és megjelenésének időpontját.
A szerződés megkötése
99. §317 (1)318 Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) (91. §) kell írásban megkötni az ajánlati felhívás, a dokumentáció, a dokumentáció részeként kiadott szerződéstervezet, valamint az ajánlat tartalmának megfelelően. A szerződésnek tartalmaznia kell – az eljárás során alkalmazott bírálati szempontra tekintettel – a nyertes ajánlat azon elemeit, amelyek értékelésre kerültek, valamint a 22. § (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő esetében a 305. § (6) bekezdése szerinti feltételek teljesülésének esetére az ajánlatkérő részéről a pénzforgalmi szolgáltatójának adott, a beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó hozzájárulását, felhatalmazó nyilatkozatát.
(2) Ha az ajánlatkérő lehetővé tette a közbeszerzés egy részére történő ajánlattételt, a részek tekintetében nyertesekkel (91. §) kell szerződést kötni. E szerződés szükség esetén az ajánlatoknak, illetőleg az ajánlati felhívásnak megfelelően tartalmazhatja az ajánlattevőként szerződést kötők közötti együttműködés feltételeit is.
(3)319 A szerződéskötés tervezett időpontját az ajánlati felhívásban kell megadni azzal, hogy az nem határozható meg az írásbeli összegezés [93. § (2) bekezdés] eredményhirdetésen történő átadását vagy megküldését követő naptól számított tizedik napnál korábbi és harmincadik – építési beruházás esetén hatvanadik – napnál későbbi időpontban.
(4)320 Amennyiben jogorvoslati eljárás indul, a szerződéskötés ajánlati felhívásban megadott időpontjától eltérve a szerződést – a (2) bekezdés szerinti esetben a jogorvoslati eljárással érintett részre vonatkozó szerződést – az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [332. § (4) bekezdés].
99/A. §321 (1) Az ajánlatkérő a nyertes szervezettel (személlyel) [91. §] szemben csak abban az esetben mentesül a közbeszerzési szerződés megkötésének kötelezettsége alól, ha az eredményhirdetést követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a közbeszerzési szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem képes.
(2)322 A szerződés – a 73. § (1) bekezdése szerinti részei kivételével, feltéve, hogy az abban foglaltak nem ellentétesek a 96. § (3) bekezdésével – nyilvános, annak tartalma közérdekű adatnak minősül. E szabályt, továbbá a (3) bekezdést a nyertes ajánlatra is alkalmazni kell, ha az a szerződés mellékletét képezi.
(3)323 Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződést ha rendelkezik honlappal, saját honlapján, ha honlappal nem rendelkezik a Közbeszerzések Tanácsa honlapján a megkötését követően haladéktalanul köteles közzétenni. A szerződésnek a honlapon a teljesítéstől számított öt évig folyamatosan elérhetőnek kell lennie.
(4)324
A KÉT SZAKASZBÓL ÁLLÓ ELJÁRÁSOK KÖZÖS SZABÁLYAI
A részvételi szakasz
100. § (1)325 Két szakaszból áll a meghívásos és a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás, továbbá a versenypárbeszéd.
(2) Az ilyen eljárás első – részvételi – szakaszában az ajánlatkérő nem kérhet, a részvételre jelentkező pedig nem tehet ajánlatot. A részvételi szakaszban az ajánlatkérő a jelentkezőnek a szerződés teljesítésére való alkalmasságáról, illetőleg alkalmatlanságáról dönt.
Az eljárás megindítása, a részvételi felhívás
101. § (1) A két szakaszból álló eljárás részvételi felhívással indul, amelyet az ajánlatkérő külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján köteles közzétenni.
(2) A részvételi felhívásra a nyílt eljárás (3. cím) ajánlati felhívással kapcsolatos rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni a (3)–(4) bekezdés és a 120. § (2) bekezdése szerinti eltérésekkel.
(3) A részvételi felhívásban meg lehet adni különösen
a) az eljárás (ajánlattételi szakasz) eredményhirdetési és a szerződéskötés tervezett időpontját;
b) a dokumentáció, illetőleg a biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos információkat.
(4) A részvételi felhívásban meg kell adni
a) a részvételi jelentkezés benyújtására vonatkozó határidőt (részvételi határidő) és címet;
b) a részvételi jelentkezések felbontásának helyét, idejét;
c) a részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosultakat;
d) a részvételi szakasz eredményhirdetési időpontját;
e) az ajánlattételi felhívás (119. §) megküldésének tervezett napját.
(5) Az eljárás részvételi szakaszában a részvételt nem lehet biztosíték adásához kötni.
A részvételi dokumentáció, illetőleg ismertető326
102. § (1)327 Az ajánlatkérő – a megfelelő részvételi jelentkezés benyújtásának elősegítése érdekében – a meghívásos és a tárgyalásos eljárásban részvételi dokumentációt készíthet, a versenypárbeszédben pedig ismertetőt köteles készíteni. Az ajánlatkérő a részvételi felhívásban köteles megadni a részvételi dokumentáció, illetőleg az ismertető (a továbbiakban együtt: részvételi dokumentáció) rendelkezésre bocsátásának módját, határidejét, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit is.
(2)328 Az ajánlatkérő a részvételi felhívásban előírhatja, hogy a részvételi jelentkezés érdekében a részvételi dokumentációt részvételi jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak meg kell vásárolnia vagy át kell vennie, vagy elektronikus úton el kell érnie.
(3)329 A részvételi dokumentációra az 54. § (2)–(5), (7)–(9) bekezdéseit megfelelően alkalmazni kell.
(4)330
(5) A részvételi dokumentáció, valamint annak ellenértéke tíz napon belül visszajár, ha
a) az ajánlatkérő visszavonja a részvételi felhívást;
b)331 az eljárás részvételi szakasza a 115. § (1) bekezdésének c) vagy f) pontja alapján eredménytelen;
c) az ajánlatkérő a részvételi szakasz eredményét a részvételi felhívásban megjelölt vagy a módosított eredményhirdetési időpontig nem hirdeti ki;
d) az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívást az eredményhirdetéstől számított öt munkanapon belül nem küldi meg.
(6)332
A kiegészítő tájékoztatás
103. § (1) A részvételre jelentkező – a megfelelő részvételi jelentkezés benyújtása érdekében – a részvételi felhívásban, illetőleg a részvételi dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől a részvételi határidő lejárta előtt legkésőbb nyolc nappal.
(2) A kiegészítő tájékoztatást a részvételi határidő lejárta előtt legkésőbb négy nappal kell megadni.
(3)333 A kiegészítő tájékoztatást úgy kell megadni, hogy az ne sértse a részvételre jelentkezők esélyegyenlőségét. A tájékoztatás teljes tartalmát a jelentkezők számára hozzáférhetővé kell tenni, illetőleg meg kell küldeni. A tájékoztatás nem eredményezheti a részvételi felhívásban, illetőleg a részvételi dokumentációban foglaltak módosítását a következő esetek kivételével:
a) az 54. § (4) bekezdés szerinti eset;
b) ha a dokumentáción belül ugyanaz az adat, információ több ponton eltérően szerepel, ebben az esetben a kiegészítő tájékoztatásban közölni kell, melyik a megfelelő és hogy melyiket kell semmisnek tekinteni, a semmis adatot, információt a közbeszerzési eljárásban, továbbá a közbeszerzési szerződésben nem lehet alkalmazni.
(4) Kiegészítő tájékoztatás nyújtható konzultáció formájában is. Ebben az esetben a részvételi felhívásban kell megadni a konzultáció időpontját és helyét. A konzultációról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a konzultáció napjától számított öt napon belül meg kell küldeni a konzultáción résztvevő jelentkezőknek, valamint a jelentkezők számára egyben hozzáférhetővé kell tenni.
A részvételi jelentkezés
104. § (1)334 A részvételre jelentkezésre a 70. § (1) bekezdését, valamint a 70. § (4)–(8) bekezdését, továbbá a 70/A. §-t kell megfelelően alkalmazni, a 70. § (8) bekezdését és a 70/A. § (3) bekezdését a 110. § (3) bekezdése szerinti adatokra vonatkozóan kell alkalmazni.
(2)335 A részvételre jelentkezőnek a kizáró okokkal kapcsolatban a 63. § szerint kell megfelelően eljárnia, az igazolásokat a részvételi jelentkezésben kell beadni.
(3) A jelentkező köteles továbbá – a részvételi felhívásban előírt módon – igazolni a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságát, és az erre vonatkozó igazolásokat a részvételi jelentkezésben kell megadnia.
(4)336 A 71. §-t a részvételi jelentkezés és a részvételre jelentkező tekintetében megfelelően alkalmazni kell.
105. §337
106. §338 (1) A jelentkező a részvételi jelentkezésében elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni, hogy azok ne tartalmazzanak a (2) bekezdés szerinti elemeket.
(2) A részvételre jelentkező azonban nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), továbbá az olyan iratnak a nyilvánosságra hozatalát, melyben a részvételi jelentkezés elbírálása során az ajánlatkérő döntése meghozatalával összefüggésben figyelembe veendő adatok szerepelnek. Nem korlátozható, illetőleg nem tiltható meg üzleti titokra hivatkozással olyan adat nyilvánosságra hozatala sem, amely a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik.
A részvételi határidő
107. § (1)339 A részvételi határidőt az ajánlatkérő nem határozhatja meg a részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított harminc napnál rövidebb időtartamban.
(2) A részvételi határidőt minden esetben úgy kell meghatározni, hogy elegendő időtartam álljon rendelkezésre a megfelelő részvételi jelentkezéshez.
(3) Az ajánlatkérő az eljárást megindító hirdetményben meghatározott részvételi határidőt – indokolt esetben – egy alkalommal meghosszabbíthatja, ha az eredeti határidő lejárta előtt hirdetményben közzéteszi a módosított határidőt és a határidő meghosszabbításának indokát.
(4) A részvételi határidőt rövidíteni nem lehet.
108. § (1)340 A részvételi felhívás, illetőleg részvételi dokumentáció módosítására a 76. § (1)–(2) bekezdését kell megfelelően alkalmazni, az ajánlattételi határidő helyett a részvételi határidőt kell érteni.
(2) Az ajánlatkérő a részvételi felhívást a részvételi határidő lejártáig visszavonhatja, amiről e határidő lejárta előtt hirdetményt kell feladni közzététel céljából, és egyidejűleg a részvételre jelentkezőket írásban kell tájékoztatni.
(3) A részvételre jelentkező a részvételi határidő lejártáig módosíthatja részvételi jelentkezését.
A részvételi jelentkezések benyújtása és felbontása
109. § (1) A részvételi jelentkezést írásban és zártan, a részvételi felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani a részvételi határidő lejártáig.
(2) Az ajánlatkérő a részvételi jelentkezésnek az (1) bekezdéstől eltérő módon történő benyújtását is megengedheti, ha képes biztosítani, hogy a jelentkezések a részvételi határidő lejárta előtt ne kerüljenek felbontásra, valamint az ajánlatkérő érdekkörében ne kerüljenek jogosulatlan felhasználóhoz.
(3)341 Az ajánlatkérőnek a (2) bekezdés szerinti lehetőségről a részvételi felhívásban kell rendelkeznie, és köteles azt is előírni, hogy a jelentkezést – az általa előírt határidő lejártáig és írásbeli módon – meg kell erősítenie a részvételre jelentkezőnek. Az ajánlatkérő a (2) bekezdés szerinti lehetőség technikai körülményeiről köteles tájékoztatást adni a részvételi felhívásban vagy a részvételi dokumentációban.
110. § (1) A részvételi jelentkezéseket tartalmazó iratok felbontását a részvételi határidő lejártának időpontjában kell megkezdeni. A bontás mindaddig tart, amíg a határidő lejártáig benyújtott összes részvételi jelentkezés felbontásra nem kerül.
(2) A részvételi jelentkezések felbontásánál az ajánlatkérő, a részvételre jelentkezők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá – a közbeszerzéshez támogatásban részesülő jelentkező esetében – a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnek jelen.
(3) A részvételi jelentkezések felbontásakor ismertetni kell a részvételre jelentkezők nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét).
(4)342 A részvételi jelentkezések felbontására a 80. § (5)–(7) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.
A részvételi jelentkezések elbírálása
111. § (1) A részvételi jelentkezések elbírálása során az ajánlatkérőnek meg kell vizsgálnia, hogy a jelentkezések megfelelnek-e a részvételi felhívásban, illetőleg a részvételi dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.
(2) A részvételi felhívásban előírtaknak megfelelően kell megítélni a részvételre jelentkező, valamint – ha ezt az ajánlatkérő előírta – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó szerződés teljesítésére való alkalmasságát vagy alkalmatlanságát. Ennek során az igazolások eredetiségét, illetőleg a hiteles másolatok megfelelőségét is ellenőrizni lehet.
(3) Az ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy mely részvételi jelentkezések érvénytelenek, illetőleg van-e olyan részvételre jelentkező, akit az eljárásból ki kell zárni.
(4) Az ajánlatkérő köteles a részvételi jelentkezéseket elbírálni, kivéve, ha a közbeszerzés megkezdését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerződés megkötésére, illetőleg a szerződés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítania.
112. §343 (1) Az ajánlatkérő köteles az összes részvételre jelentkező számára, azonos feltételekkel biztosítani a hiánypótlás lehetőségét.
(2)344 A hiánypótlás során a részvételi jelentkezés úgy módosítható, úgy egészíthető ki, hogy megfeleljen a részvételi felhívás, a dokumentáció vagy a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok előírásainak, de a következő módosításokat, kiegészítéseket nem lehet a hiánypótlással végrehajtani:
a) a hiánypótlás során a részvételre jelentkező új, közösen részvételre jelentkező, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, illetőleg erőforrást nyújtó szervezet megjelölésével és az újonnan megjelöltekre vonatkozó iratokkal nem egészítheti ki a részvételi jelentkezését;
b) a hiánypótlás során nem lehet a részvételi jelentkezés olyan hibáját kijavítani, mely miatt az már benyújtásakor a 114. § (1) bekezdés a), b) pontja szerint érvénytelen.
(3)345 Az ajánlatkérő köteles meggyőződni arról, hogy a hiánypótlás(oka)t követően a részvételi jelentkezés nem módosult-e a (2) bekezdés a)–b) pontjaiba ütközően. A (2) bekezdés a)–b) pontjaiba ütköző módosulás esetén, vagy ha a hiánypótlást nem, vagy nem megfelelően teljesítették, kizárólag az eredeti részvételi jelentkezési példányt (példányokat) lehet figyelembe venni az elbírálás során. A hiánypótlás megfelelően teljesítettnek minősül akkor is, ha az csak valamely – a 70/A. § (1) bekezdésének a)–d) pontja szerinti, vagy 70/A. § (2) bekezdés a), b) pontja szerinti, vagy az ajánlatkérő által a hiánypótlási felhívásban ezekkel kapcsolatban a 83. § (6) bekezdése szerint előírt – követelménynek nem felel meg.
(4)346 A részvételi jelentkezésekkel kapcsolatos hiánypótlásra egyebekben a 83. § (3)–(6) bekezdéseit kell megfelelően alkalmazni.
(5)–(7)347
113. §348 (1) A részvételi jelentkezések elbírálása során az ajánlatkérő írásban és a többi jelentkező egyidejű értesítése mellett, határidő megadásával felvilágosítást kérhet a jelentkezőtől a részvételi jelentkezéssel kapcsolatos nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében. A felvilágosítás megadása a (2) bekezdés szerinti eset kivételével nem eredményezheti a részvételi jelentkezés módosítását.
(2) Ha a részvételi jelentkezés különböző pontjain egy adat eltérő tartalommal (értékben) szerepel, ebben az esetben a részvételre jelentkező
a) a felvilágosításban közölheti, hogy melyik adat a helyes és melyik adat semmis, melyet a közbeszerzési eljárásban, illetve közbeszerzési szerződésben nem lehet figyelembe venni, hanem a helyesnek minősített adattal kell helyettesíteni, továbbá
b) ha az a) pont szerinti semmisség miatt részvételi jelentkezése nem felel meg a részvételi felhívásnak vagy a részvételi dokumentációnak, vagy e törvénynek, jogosult az (1) bekezdés szerinti határidőig a felvilágosítással érintett irattal igazolni kívánt előírással kapcsolatban a 112. § (2) bekezdése szerinti hiánypótlást teljesíteni, az így hiánypótolt irattal kapcsolatban – a 83. § (5) bekezdése szerint – további hiánypótlásnak nincs helye.
114. § (1)349 A részvételi jelentkezés érvénytelen, ha
a) azt a részvételi felhívásban meghatározott részvételi határidő lejárta után nyújtották be;
b) a részvételre jelentkező ajánlatot tesz [100. § (2) bekezdése];
c) a részvételre jelentkező, illetőleg alvállalkozója vagy a részvételi jelentkezésben szereplő erőforrást nyújtó szervezet nem felel meg az összeférhetetlenségi követelményeknek (10. §);
d) a részvételre jelentkezőt, alvállalkozóját, illetőleg a részvételi jelentkezésben szereplő erőforrást nyújtó szervezetet az eljárásból kizárták;
e) a részvételre jelentkező, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek;
f) egyéb módon nem felel meg a részvételi felhívásban, illetőleg a részvételi dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, kivéve a 70/A. § (1) bekezdés a)–d) pontjainak vagy a 70/A. § (2) bekezdés a), b) pontjainak, illetve a részvételi jelentkezés csomagolásával kapcsolatban a 109. § (1) bekezdésének való meg nem felelést, illetőleg a részvételi felhívásban vagy dokumentációban mindezekkel kapcsolatban előírtaknak való meg nem felelést.
(2)350 Az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt a részvételre jelentkezőt vagy alvállalkozót, vagy a részvételi jelentkezésben szereplő erőforrást nyújtó szervezetet, aki
a) a kizáró okok (60–61. §) ellenére nyújtotta be részvételi jelentkezését;
b) részéről a kizáró ok (60–62. §) az eljárás során következett be.
(3)351 Az ajánlatkérő kizárhatja az eljárásból azt a részvételre jelentkezőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [1. § (4) bekezdése].
115. § (1)352 Eredménytelen a részvételi szakasz és az eljárás, ha
a) nem nyújtottak be részvételi jelentkezést;
b) kizárólag érvénytelen részvételi jelentkezéseket nyújtottak be;
c) az ajánlatkérő az eljárást a szerződés megkötésére, illetőleg teljesítésére képtelenné válása miatt [111. § (4) bekezdése] eredménytelenné nyilvánítja;
d) valamelyik részvételre jelentkezőnek az eljárás tisztaságát vagy a többi jelentkező érdekeit súlyosan sértő cselekménye miatt az ajánlatkérő az eljárás érvénytelenítéséről dönt;
e)353
f) a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisíti az ajánlatkérő valamely döntését, és az ajánlatkérő új közbeszerzési eljárás lefolytatását határozza el, vagy eláll az eljárás lefolytatásának szándékától.
(2)–(4)354
Tájékoztatás a részvételi jelentkezések elbírálásáról,
a részvételi szakasz eredményhirdetése
116. § (1) Az ajánlatkérő köteles a részvételre jelentkezőt írásban tájékoztatni kizárásáról, a szerződés teljesítésére való alkalmatlanságának megállapításáról, a részvételi jelentkezésének a 114. § (1) bekezdése szerinti egyéb okból történt érvénytelenné nyilvánításáról, valamint ezek indokáról, az erről hozott döntést követő öt napon belül.
(2) Az ajánlatkérő a részvételi jelentkezések elbírálásának befejezésekor külön jogszabályban meghatározott minta szerint írásbeli összegezést köteles készíteni a részvételi jelentkezésekről, amelyben a részvételre jelentkezők alkalmasságát, illetőleg alkalmatlanságát a részvételi felhívásban előírt alkalmassági szempontok alapján kell indokolni.
117. § (1)355 A részvételi jelentkezéseket a lehető legrövidebb időn belül kell az ajánlatkérőnek elbírálnia és azt követően a részvételi szakasz eredményét vagy eredménytelenségét szóban vagy – a 20. § (1) bekezdés alkalmazása esetén – elektronikusan kihirdetnie (a továbbiakban együtt: eredményhirdetés). A részvételi szakasz eredményét legkésőbb a részvételi jelentkezések felbontástól számított harminc – építési beruházás esetében hatvan – napon belül, a részvételi felhívásban meghatározott eredményhirdetési időpontban kell kihirdetni.
(2) Az ajánlatkérő az eredményhirdetés időpontját – indokolt esetben – egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal elhalaszthatja. Az ajánlatkérő az eredeti határidő lejárta előtt köteles a halasztásról és annak indokáról az összes jelentkezőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatni.
(3) Az ajánlatkérő az eredményhirdetést – indokolt esetben – a részvételi felhívásban meghatározott időponthoz képest korábbi időpontban is megtarthatja. Az ajánlatkérő a korábbi eredményhirdetési időpont előtt legalább két munkanappal korábban köteles az új időpontról és annak indokáról az összes jelentkezőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatni.
(4) Ha az eredményhirdetés a részvételi felhívásban meghatározott vagy a (2) vagy a (3) bekezdés szerint módosított időpontban nem történt meg, az ajánlatkérő – a késedelemmel kapcsolatban e törvényben vagy egyéb jogszabályokban előírt következmények viselése mellett – haladéktalanul köteles a részvételi szakasz eredményét vagy eredménytelenségét kihirdetni.
(5)356 Az eredményhirdetésen jelen lehetnek a részvételre jelentkezők, továbbá – a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek.
(6)357 Elektronikus eredményhirdetés esetén [a 20. § (1) bekezdés alkalmazása esetén] az (5) bekezdést és a 118. § (1) bekezdését nem kell alkalmazni, a 116. § (2) bekezdése szerinti összegezést az elektronikus eredményhirdetés részvételi felhívásban megadott időpontjától kezdve azonnal elektronikus úton kell a részvételre jelentkezők és – a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői számára (ha utóbbiak legkésőbb az eredményhirdetés előtt az adatokhoz hozzáférést kértek az ajánlatkérőtől) elérhetővé tenni.
118. § (1)358 A részvételi szakasz eredményhirdetése során az ajánlatkérő köteles ismertetni a 116. § (2) bekezdése szerinti összegezésben foglalt adatokat. Az összegezést az eredményhirdetésen jelen levő jelentkezőknek át kell adni, a távollevő jelentkezőknek pedig az eredményhirdetés napján, az eredményhirdetést követően haladéktalanul faxon vagy elektronikus úton meg kell küldeni.
(2) Az összegezést a Közbeszerzések Tanácsának is meg kell küldeni az (1) bekezdésben előírt határidő lejártáig.
(3)359
(4) Az eredményhirdetéskor és azt követően nem lehet üzleti titokra hivatkozással olyan adat nyilvánosságra hozatalát korlátozni vagy megtiltani, amely a 106. § (2) bekezdése körébe tartozik, illetőleg amelyet a részvételi jelentkezés elbírálása során – döntése meghozatalával összefüggésben – az ajánlatkérő figyelembe vett.
(5)360 Az előzetes vitarendezésre vonatkozó rendelkezések (96/A. §) megfelelőn alkalmazandók.
Az ajánlattételi szakasz, az ajánlattételi felhívás
119. § Ha a részvételi szakasz eredményes, az eredményhirdetéstől számított öt munkanapon belül az ajánlatkérő köteles – a meghívásos vagy a tárgyalásos eljárás szabályainak és a részvételi felhívásnak megfelelően kiválasztott – alkalmasnak minősített jelentkezőknek az írásbeli ajánlattételi felhívást egyidejűleg megküldeni.
120. § (1) Az ajánlattételi felhívásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) az ajánlatkérő nevét és címét, telefon- és telefaxszámát (e-mail);
b) hivatkozást a közzétett részvételi felhívásra és közzétételének napját;
c) a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, határidejét, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit, ha ezeket az információkat a részvételi felhívásban az ajánlatkérő nem adta meg és a dokumentációt az ajánlattételi felhívással egyidejűleg nem küldte meg;
d) a részvételi felhívásban előírtakkal összhangban – ha szükséges – az ajánlathoz csatolandó azon igazolások, nyilatkozatok, dokumentumok meghatározását, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő, illetőleg alvállalkozója az ajánlattételi szakaszban sem tartozik a kizáró okok hatálya alá;
e)361 a hiánypótlás lehetőségét;
f) az ajánlattételi határidőt;
g) az ajánlat benyújtásának címét;
h)362 az ajánlattétel nyelvét (nyelveit), azzal, hogy a magyar nyelven történő ajánlattétel lehetőségét minden esetben biztosítani kell;
i) az ajánlatok felbontásának helyét, idejét;
j) az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultakat;
k) az ajánlati kötöttség időtartamát (kivéve tárgyalásos eljárásban);
l) az eredményhirdetés időpontját és a szerződéskötés tervezett időpontját, ha azt a részvételi felhívás nem tartalmazta vagy másként tartalmazta;
m) az ajánlattételi felhívás megküldésének napját.
(2)363 A nyílt eljárásnak (3. cím) az 54. §, az 56. § (5) bekezdésében, az 59. §-ban, a 79. § (3) bekezdésében és a 83. §-ban említett ajánlati felhívása helyett ajánlattételi felhívást kell érteni.
(3)364 Az ajánlattételi felhívás tartalmazhatja azokat a követelményeket, feltételeket is, amelyeket a nyílt eljárás szabályai szerint a dokumentációban is meg lehet adni (51. § (3) bekezdése, 57. § (5) bekezdése, 58. § (1) bekezdése, 79. § (3) bekezdése).
121. § (1) Az ajánlatkérő köteles gondoskodni arról, hogy a dokumentáció az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától kezdve az ajánlattételi határidő lejártáig rendelkezésre álljon.
(2) Az ajánlattevő kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlattétellel összefüggésben a részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban.
(3)365 Az ajánlattevőnek a részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és a 70/A. § (1)–(3) bekezdés szerinti formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania, az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban egyszerűbb formai követelményeket is előírhat. Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a részvételi felhívás, illetőleg az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés teljesítésére, a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. Az ajánlatban továbbá az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
(4) Az ajánlattevőnek és alvállalkozójának a kizáró okokkal kapcsolatban az ajánlattételi felhívásban – a 120. § (1) bekezdésének d) pontja alapján – meghatározott módon kell eljárnia. Az ajánlathoz nem kell csatolni azokat az igazolásokat, nyilatkozatokat, amelyeket a részvételi jelentkezéshez már csatolt, kivéve, ha a korábban benyújtott igazolás vagy nyilatkozat már nem alkalmas az előírtak bizonyítására.
(5) Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőt – indokolt esetben – egy alkalommal meghosszabbíthatja, ha az eredeti határidő lejárta előtt egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatja az összes ajánlattevőt a módosított határidőről és a határidő meghosszabbításának indokáról.
(6)366 Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártáig módosíthatja a részvételi felhívásban nem megadott és az ajánlattételi felhívásban, illetőleg a dokumentációban meghatározott feltételeket. A módosított feltételekről e határidő lejárta előtt egyidejűleg, közvetlenül, írásban kell tájékoztatni az összes ajánlattevőt és egyben új ajánlattételi határidőt kell megállapítani. A határidő – meghívásos eljárás esetében – legkorábban a módosítás megküldésének napjától számított tizenötödik napot követő első munkanapon járhat le, kivéve ha ez korábban van, mint az eredeti ajánlattételi határidő, ekkor az ajánlattételi határidőt nem kell módosítani. A módosított ajánlattételi határidőt úgy kell meghatározni, hogy elegendő időtartam álljon rendelkezésre a megfelelő ajánlattételhez.
(7)367 Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívást az ajánlattételi határidő lejártáig visszavonhatja, ha az ajánlattételi felhívás megküldését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerződés megkötésére, illetőleg a szerződés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Az ajánlattételi felhívás visszavonásáról az ajánlattételi határidő lejárta előtt egyidejűleg, közvetlenül, írásban kell tájékoztatni az összes ajánlattevőt. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek az eljárást eredménytelennek kell nyilvánítania. Az eljárás eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény közzétételére a 98. § alkalmazandó.
(8)368 Az ajánlatok elbírálása során az ajánlatkérőnek meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlatok megfelelnek-e a részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban, a dokumentációban, valamint a jogszabályokban, továbbá versenypárbeszéd esetén az ismertetőben meghatározott feltételeknek is. A 63. § (5) bekezdése szerinti ellenőrzést az ajánlattételi határidő lejárta és az eredményhirdetés között ismét el kell végezni.
(9) Az ajánlatkérő köteles az ajánlatokat elbírálni, kivéve, ha az ajánlattételi határidő lejártát követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerződés megkötésére, illetőleg a szerződés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek az eljárást eredménytelennek kell nyilvánítania.
(10)369 Az ajánlattételi szakaszban történő hiánypótlásra a 83. § rendelkezései irányadóak.
A MEGHÍVÁSOS ELJÁRÁS
Az ajánlattételi határidő
122. § (1) A két szakaszból álló eljárás ajánlattételi szakaszában az ajánlattételi határidőt az ajánlatkérő nem határozhatja meg az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított negyven napnál rövidebb időtartamban.
(2) Ha az ajánlatkérő a részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napját legalább ötvenkét nappal megelőzően, de legfeljebb tizenkét hónapon belül előzetes összesített tájékoztatót tartalmazó hirdetményt adott fel, és az tartalmazta a részvételi felhívás hirdetményi mintája szerinti, a tájékoztatót tartalmazó hirdetmény feladásának időpontjában rendelkezésre álló adatokat is, az (1) bekezdésben előírt határidőnél rövidebbet is meg lehet határozni. Ebben az esetben az ajánlattételi határidő nem lehet rövidebb az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított huszonhat napnál.
(3)370 Az ajánlattételi határidő – (1) bekezdés szerinti – legkevesebb negyven napos, illetőleg – (2) bekezdés szerinti – huszonhat napos időtartamát legfeljebb öt nappal le lehet rövidíteni, feltéve, hogy az ajánlatkérő a dokumentációt térítésmentesen és teljes terjedelemben közvetlenül elektronikus úton az ajánlattevők számára hozzáférhetővé teszi az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától, és a felhívásban megadja a hozzáférés adatait.
Ajánlattételre felhívás
123. § (1) Az ajánlatkérő meghatározhatja az ajánlattevők keretszámát azzal, hogy a részvételre jelentkezők közül legfeljebb a keretszám felső határáig terjedő számú alkalmas, egyben érvényes jelentkezést benyújtó jelentkezőnek küld majd ajánlattételi felhívást.
(2) A keretszámnak legalább öt ajánlattevőt kell magában foglalnia. A keretszámnak a közbeszerzés tárgyához kell igazodnia, és minden körülmény között biztosítania kell a valódi versenyt.
(3) Ha az ajánlatkérő keretszámot határoz meg, azt a részvételi felhívásban kell megadnia.
(4) Ha az ajánlatkérő keretszámot határoz meg, a részvételi felhívásban meg kell adnia az alkalmas jelentkezők közötti rangsorolás módját is arra az esetre, ha a keretszám felső határát meghaladja az alkalmas jelentkezők száma. A rangsorolást a jelentkező szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának igazolása körében lehet meghatározni.
(5)371 Az ajánlatkérő a meghatározott ajánlattevői keretszámnak megfelelően – a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasság alapján – kiválasztott jelentkezőket egyidejűleg, közvetlenül, írásban hívja fel ajánlattételre. Amennyiben az alkalmasnak minősített jelentkezők száma nem éri el a keretszám alsó határát, az ajánlatkérő az alkalmasnak minősített jelentkezők ajánlattételre felhívásával folytathatja az eljárást. Ha az ajánlatkérő nem határozott meg keretszámot, az összes alkalmas jelentkezőt köteles ajánlattételre felhívni. Az ajánlattételre felhívott jelentkezők közösen nem tehetnek ajánlatot.
5/A.372 Cím
A VERSENYPÁRBESZÉD
Az eljárás alkalmazása, általános szabályai
123/A. § (1) Az ajánlatkérő versenypárbeszédet akkor alkalmazhat, ha
a) a közbeszerzés tárgyára vonatkozó közbeszerzési műszaki leírás meghatározására nem, vagy nem a nyílt, illetve meghívásos eljárásban szükséges részletességgel képes, illetőleg
b) a szerződés típusának vagy jogi, illetve pénzügyi feltételeinek meghatározására nem, vagy nem a nyílt, illetve meghívásos eljárásban szükséges részletességgel képes.
(2) Az (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti körülmény fennállása nem eredhet az ajánlatkérő mulasztásából.
(3) A versenypárbeszédben az ajánlatok bírálati szempontja kizárólag az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása lehet.
(4) A versenypárbeszédben az ajánlatkérő és egy vagy több részvételre jelentkező közötti párbeszéd arra irányul, hogy az ajánlatkérő képes legyen a szerződéskötéshez szükséges részletességgel meghatározni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó közbeszerzési műszaki leírást, illetve a szerződés típusát vagy jogi, illetve pénzügyi feltételeit.
(5) Az ajánlatkérőnek a párbeszéd során is biztosítania kell az egyenlő bánásmódot az ajánlattevők számára, így különösen az ajánlatkérő által adott bármilyen tájékoztatást az összes ajánlattevőnek meg kell adni.
A versenypárbeszéd részvételi szakaszának
különös szabályai
123/B. § (1) A részvételi felhívásban a 101. § (4) bekezdésében foglaltakon túl meg kell adni
a) az ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos információkat;
b) az 57. § (3) bekezdésében foglaltakat, azzal, hogy az 57. § (3) bekezdés d) pontja szerinti módszer (módszerek) részletes ismertetése az ajánlattételi szakaszban készített dokumentációban is megadható.
(2) Az ismertetőnek tartalmaznia kell különösen a közbeszerzés tárgyának, az arra vonatkozó közbeszerzési műszaki leírásnak, továbbá a szerződéses feltételeknek a meghatározását olyan mértékben, ahogyan az ajánlatkérő erre képes.
(3) Az ajánlatkérő a részvételi felhívásban megjelölheti azokat, akiket az eljárásban való részvételre meg kíván hívni. A megjelölteken kívül az eljárásban való részvételre mindazok jelentkezhetnek a részvételi felhívás alapján, akik alkalmasak a szerződés teljesítésére. Erre a lehetőségre a részvételi felhívásban az ajánlatkérőnek hivatkoznia kell.
A versenypárbeszéd ajánlattételi szakaszának
különös szabályai
123/C. § (1) A versenypárbeszéd ajánlattételi szakaszában az ajánlattevők először megoldási javaslatokat készítenek, amelyekről az ajánlatkérő – az ajánlattételi felhívás szerint egy vagy több fordulóban – párbeszédet folytat velük. Ezt követően teszik meg végső ajánlataikat, amelyeket az ajánlatkérő a 121. § (8) bekezdése szerint elbírál.
(2) A versenypárbeszéd ajánlattételi szakaszában nem érvényesül az ajánlattételi határidők e fejezetben előírt legrövidebb időtartama, de a határidőt úgy kell meghatározni, hogy elegendő időtartam álljon rendelkezésre – az ajánlattevők egyenlő eséllyel történő – megfelelő ajánlattételéhez.
(3) A versenypárbeszédben a végső ajánlat megtételéig nem áll fenn az ajánlattevőnek, illetőleg az ajánlatkérőnek a 76–78. § szerinti ajánlati kötöttsége, illetőleg az ajánlatkérőnek az ajánlattételi szakaszra vonatkozóan a 108. § (1) bekezdése és a 121. § (6) bekezdése szerinti ajánlati kötöttsége. Ez azonban nem járhat azzal, hogy az eljárás alapján megkötött szerződés tárgya, illetőleg feltételei olyan jellemzőjében, illetőleg körülményében tér el a közbeszerzés megkezdésekor [35. § (2) bekezdése] beszerezni kívánt beszerzési tárgytól, illetőleg megadott szerződéses feltételektől, amely nem tette volna lehetővé versenypárbeszéd alkalmazását.
(4) Ajánlati biztosíték kizárólag a szerződéskötésnek az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból történő meghiúsulása esetére köthető ki.
123/D. § (1) Az ajánlattételi felhívásban a 120. § (1) bekezdésében foglaltakon túl meg kell adni
a) az első párbeszéd időpontját és helyszínét;
b) ha az ajánlatkérő többfordulós párbeszédet tart, a párbeszédek menetét, az első, illetőleg a megadott fordulót követő párbeszédre kiválasztott ajánlattevői létszám felső határát;
c)373 a párbeszéd nyelvét, azzal, hogy a magyar nyelven történő párbeszéd lehetőségét minden esetben biztosítani kell;
d) ha az ajánlatkérő díjazásban kíván egy vagy több ajánlattevőt részesíteni, az erre vonatkozó – általa meghatározott – előírásokat.
(2) A dokumentációnak tartalmaznia kell különösen, hogy a 123/A. § (1) bekezdés szerinti körülmények közül meg nem határozottakra nézve melyekről kéri az ajánlatkérő az ajánlattevők javaslatát, és e körülmények tekintetében melyek az ajánlatkérő által igényelt keretek vagy elvárások.
(3) A megoldási javaslatnak a 121. § (3) és (4) bekezdésében foglaltakon túl tartalmaznia kell
a) az ajánlattevő egy vagy többváltozatú javaslatát a (4) bekezdés szerinti körülményekre, továbbá
b) az ajánlattevő előzetes ajánlatát arra az esetre nézve, ha az általa javasolt műszaki, jogi, illetőleg pénzügyi feltételekkel kellene a szerződést teljesíteni, továbbá
c) annak meghatározását, hogy megoldási javaslatának mely része üzleti titok, továbbá
d) annak meghatározását, hogy megoldási javaslatából mely információk közölhetők a többi ajánlattevővel a párbeszéd során,
e) annak meghatározását, hogy az ajánlattevő hozzájárul-e a többi ajánlattevővel való együttes párbeszédhez, és megoldási javaslatának a beszerzés tárgyára vonatkozó követelmények kialakítása során történő teljes vagy részleges felhasználásához.
(4) Az ajánlattevő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a bírálati szempont alapján értékelésre kerül. Nem korlátozható, illetőleg nem tiltható meg üzleti titokra hivatkozással olyan adat nyilvánosságra hozatala sem, amely a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik.
123/E. § (1) A párbeszédeket az ajánlattevőkkel csak akkor lehet együttesen lefolytatni, ha ehhez minden ajánlattevő hozzájárult.
(2) A párbeszédek egy vagy több fordulóban is lefolytathatóak. Többfordulós párbeszéd esetében az ajánlatkérő jogosult csak azokat az ajánlattevőket meghívni a további forduló(k)ra, akik az első, illetőleg a megadott fordulóban a részvételi felhívásban az 57. § (3) bekezdése tekintetében meghatározott körülmények alapján a legkedvezőbb megoldási javaslatot (javaslatváltozatot) tették. Az ajánlattevők száma azonban az utolsó tárgyalási fordulót követően sem lehet háromnál kevesebb. Az eltérő javaslatot adó ajánlattevők megoldási javaslatait is a felhívásban az 57. § (3) bekezdése tekintetében meghatározott körülmények alapján kell összehasonlítani. Ha egy ajánlattevő többváltozatú megoldási javaslatot adott, a különböző megoldásijavaslat-változatokat önálló javaslatnak kell tekinteni, és az ajánlatkérő jogosult a továbbiakban az ajánlattevő egy-egy megoldási javaslatát a párbeszéd további fordulójára (fordulóira) nem meghívni.
(3) Ha egy ajánlattevő megoldási javaslatában nem szerepel javaslat a 123/D. § (2) bekezdése vonatkozásában, vagy az abban (illetve valamely javaslatváltozatban) a 123/D. § (2) bekezdése vonatkozásában szereplő megoldási mód nem felel meg azon követelményeknek, amelyeket az ajánlatkérő a közbeszerzés tárgya, az arra vonatkozó közbeszerzési műszaki leírás, továbbá a szerződéses feltételek vonatkozásában meghatározott, illetőleg a javaslat tárgyát képező elemekkel kapcsolatos ajánlatkérői kereteknek, elvárásoknak; az ajánlatkérő a megoldási javaslatot vagy annak változatát érvénytelenné nyilvánítja és a 93. § (1) bekezdése szerint jár el.
(4) A (2) és (3) bekezdés szerint kiválasztott ajánlattevőkkel folytatott további párbeszéd során az ajánlatkérő nem módosíthatja feltételeit, az ajánlattevők pedig a korábbi fordulóhoz képest az ajánlatkérő számára csak azonos vagy kedvezőbb megoldási javaslatot adhatnak.
(5) Az ajánlatkérőnek minden egyes párbeszédről jegyzőkönyvet kell készítenie, és azt a párbeszéd következő fordulójának megkezdéséig (egyetlen vagy utolsó forduló esetén a párbeszéd befejezését követő két munkanapon belül) minden, a párbeszéd adott fordulójában részt vevő ajánlattevőnek alá kell írnia, és részükre egy példányt át kell adni, vagy két munkanapon belül kell megküldeni.
123/F. § (1) A párbeszédek lezárását követően az ajánlatkérő írásban, egyidejűleg felszólítja az utolsó fordulóban részt vett összes [egyfordulós párbeszéd esetén az összes alkalmas és a 123/E. § (3) bekezdés hatálya alá nem tartozó] ajánlattevőt végső ajánlat megtételére.
(2) Ha megoldási javaslatában az összes ajánlattevő hozzájárult a többi ajánlattevővel való együttes párbeszédhez és megoldási javaslatának a beszerzés tárgyára vonatkozó követelmények kialakítása során történő teljes vagy részleges felhasználásához, továbbá az ajánlatkérő szükségesnek tartja, az ajánlatkérő jogosult a végső ajánlat készítéséhez egy vagy több megoldási javaslat teljes vagy részleges felhasználásával meghatározni a közbeszerzési műszaki leírást és a szerződés feltételeit. Ebben az esetben az ajánlatkérő köteles új dokumentációt készíteni.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben – ha a közbeszerzési műszaki leírás vagy szerződéses feltételek módosításának mértéke indokolja – az ajánlatkérő jogosult a részvételi felhívásban meghatározott elbírálási részszempontok vagy súlyszámaik módosítására; a módosítás indokolását a végső ajánlat készítéséhez adott dokumentációban meg kell adni.
(4) Ha a (2) bekezdés szerinti feltételek nem állnak fenn, az ajánlattevők korábbi megoldási javaslatukat véglegesítve tesznek végső ajánlatot.
123/G. § (1) A végső ajánlattételre történő felszólításban közölni kell a végső ajánlattétel határidejét, az ajánlatok benyújtásának helyét, bontásának időpontját.
(2) A 123/F. § (2) bekezdése szerinti esetben a végső ajánlattételre történő felszólításnak az (1) bekezdésben foglaltakon túl tartalmaznia kell a dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos adatokat.
(3) Az ajánlattevő akkor is jogosult ajánlatot tenni, ha az ajánlatkérő olyan javaslatot használt fel az ajánlati felhívás és dokumentáció elkészítéséhez, amelyet nem ő tett.
(4) A végső ajánlat érvénytelen a 88. § (1) bekezdésén túlmenően akkor is, ha az abban a 123/D. § (2) bekezdése vonatkozásában szereplő megoldási mód nem felel meg azon követelményeknek, amelyeket az ajánlatkérő a közbeszerzés tárgya, az arra vonatkozó közbeszerzési műszaki leírás, továbbá a szerződéses feltételek vonatkozásában meghatározott, illetőleg a javaslat tárgyát képező elemekkel kapcsolatos ajánlatkérői kereteknek, elvárásoknak.
(5) Az ajánlatkérő az eredményhirdetést, indokolt esetben, a felhívásban meghatározott időponthoz képest korábbi időpontban is megtarthatja, erről és ennek indokáról, valamint, ha indokolt, a szerződéskötés új korábbi időpontjáról – az új eredményhirdetési időpont előtt legalább két munkanappal korábban – köteles az összes ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatni.
A TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS
Az eljárás alkalmazása
124. § (1) A tárgyalásos eljárás hirdetmény közzétételével vagy anélkül indul.
(2) Az ajánlatkérő hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárást akkor alkalmazhat
a)374 ha a nyílt, a meghívásos eljárás vagy a versenypárbeszéd a 92. § b) vagy c) pontja alapján eredménytelen volt, feltéve, hogy a felhívásnak, a dokumentációnak és az ismertetőnek a feltételei időközben lényegesen nem változtak meg;
b)375 kivételesen, ha az árubeszerzés, az építési beruházás, illetőleg a szolgáltatás természete vagy az ehhez kapcsolódó kockázatok nem teszik lehetővé az ellenszolgáltatás előzetes átfogó (mindenre kiterjedő) meghatározását;
c) építési beruházás esetében, ha az kizárólag kutatási, kísérleti vagy fejlesztési célból szükséges; ez az eset azonban nem alkalmazható, ha megalapozza a piacképességet, illetőleg a kutatásfejlesztés költségeit fedezi;
d) szolgáltatás megrendelése esetében, ha a szolgáltatás természete miatt a szerződéses feltételek meghatározása nem lehetséges olyan pontossággal, amely lehetővé tenné a nyílt vagy a meghívásos eljárásban a legkedvezőbb ajánlat kiválasztását, így különösen a szellemi szolgáltatások és a 3. melléklet 6. csoportjába tartozó pénzügyi szolgáltatások esetében.
125. § (1)376 Az ajánlatkérő hirdetmény közzététele nélkül induló (a továbbiakban: hirdetmény nélküli) tárgyalásos eljárást akkor alkalmazhat a 124. § (2) bekezdésének a) pontjában foglalt esetben, ha a tárgyalásra a nyílt, a meghívásos eljárás vagy a versenypárbeszéd – 88. § (1) bekezdésének a)–e) pontja alapján nem érintett – összes ajánlattevőjét meghívja.
(2) Az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat, ha
a)377 a nyílt vagy a meghívásos eljárás a 92. § a) pontja, illetve a meghívásos vagy hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás a 115. § (1) bekezdésének a) pontja alapján eredménytelen volt, feltéve, hogy a felhívásnak és a dokumentációnak a feltételei időközben lényegesen nem változtak meg, és minderről az ajánlatkérő köteles az Európai Bizottság kérésére – a Közbeszerzések Tanácsán keresztül – tájékoztatást adni;
b) a szerződést műszaki-technikai sajátosságok, művészeti szempontok vagy kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag egy meghatározott szervezet, személy képes teljesíteni;
c) az feltétlenül szükséges, mivel az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt a nyílt, a meghívásos vagy a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásra előírt határidők nem lennének betarthatóak; a rendkívüli sürgősséget indokoló körülmények azonban nem eredhetnek az ajánlatkérő mulasztásából.
(3) Az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat továbbá építési beruházás vagy szolgáltatás megrendelése esetében, ha
a) a korábban megkötött szerződésben nem szereplő, de előre nem látható körülmények miatt kiegészítő építési beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése szükséges az építési beruházás, illetőleg a szolgáltatás teljesítéséhez, feltéve, hogy a kiegészítő építési beruházást, illetőleg szolgáltatást műszaki vagy gazdasági okok miatt az ajánlatkérőt érintő jelentős nehézség nélkül nem lehet elválasztani a korábbi szerződéstől, vagy ha a kiegészítő építési beruházás, illetőleg szolgáltatás elválasztható, de feltétlenül szükséges az építési beruházás, illetőleg a szolgáltatás teljesítéshez; az ilyen kiegészítő építési beruházásra, illetőleg szolgáltatásra irányuló – a korábbi nyertes ajánlattevővel kötött – szerződés, illetőleg szerződések becsült összértéke azonban nem haladhatja meg az eredeti építési beruházás, illetőleg szolgáltatás értékének felét;
b) olyan új építési beruházásra, illetőleg szolgáltatás megrendelésére kerül sor, amelyet a korábbi nyertes ajánlattevővel köt meg ugyanazon ajánlatkérő azonos vagy hasonló építési beruházás, illetőleg szolgáltatás teljesítésére, feltéve, hogy az új építési beruházás, illetőleg szolgáltatás összhangban van azzal az alapprojekttel, amelyre a korábbi szerződést nyílt vagy meghívásos eljárásban megkötötték, és a korábbi eljárást megindító hirdetményben az ajánlatkérő jelezte, hogy tárgyalásos eljárást alkalmazhat, valamint a korábbi eljárásban az építési beruházás, illetőleg a szolgáltatás becsült értékének meghatározásakor figyelembe vette az újabb építési beruházás, illetőleg szolgáltatás becsült értékét is (a közösségi értékhatár elérésének meghatározása szempontjából); ilyen tárgyalásos eljárást azonban csak a korábbi első szerződés megkötésétől számított három éven belül lehet indítani.
(4) Az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat továbbá árubeszerzés esetében, ha
a) az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő; ez az eset azonban nem alkalmazható olyan mennyiség esetén, amely megalapozza a piacképességet, illetőleg a kutatásfejlesztés költségeit fedezi;
b) a korábban beszerzett dolog részbeni kicserélése vagy bővítése során a korábbi nyertes ajánlattevőnek másikkal történő helyettesítése azzal a következménnyel járna, hogy műszaki-technikai szempontból eltérő és nem illeszkedő dolgokat kellene beszerezni, vagy az ilyen beszerzés aránytalan műszaki-technikai nehézséget eredményezne a működtetésben és a fenntartásban; az ilyen – a korábbi nyertes ajánlattevővel kötött – szerződés, illetőleg szerződések együttes időtartama azonban nem haladhatja meg a három évet;
c)378 az áru árutőzsdén jegyzett és beszerzett;
d)379 az árut kivételesen kedvező feltételekkel, felszámolási eljárás, végelszámolás vagy bírósági végrehajtás, illetőleg az érintett szervezet személyes joga szerinti hasonló eljárás során történő értékesítés keretében szerzi be.
(5) Az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat, továbbá szolgáltatás megrendelése esetében, ha arra tervpályázati eljárást követően kerül sor, és a nyertessel vagy – a bírálóbizottság ajánlása alapján – nyertesek (díjazottak) valamelyikével kell szerződést kötni; ez utóbbi esetben a tervpályázati eljárásban a bírálóbizottság által ajánlott összes pályázót (ajánlattevőt) meg kell hívni a tárgyalásra.
(6) Az ajánlatkérő kizárólag a (2) bekezdés a) pontja és a (4) bekezdés a) pontja esetében alkalmazhat hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárást, az ilyen eljárásra vonatkozó szabályok szerint.
A tárgyalásos eljárások közös szabályai
126. § A tárgyalásos eljárásra a nyílt eljárás szabályait, illetőleg a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás esetében a két szakaszból álló eljárás szabályait is – a 6. cím rendelkezései szerinti eltérésekkel – kell megfelelően alkalmazni.
127. § (1) A tárgyalásos eljárásban nem érvényesül az ajánlattételi határidők e fejezetben előírt legrövidebb időtartama, de a határidőt úgy kell meghatározni, hogy elegendő időtartam álljon rendelkezésre – az ajánlattevők egyenlő eséllyel történő – megfelelő ajánlattételéhez.
(2)380 A tárgyalásos eljárásban nem áll fenn az ajánlattevőnek, illetőleg az ajánlatkérőnek a 76–78. § szerinti ajánlati kötöttsége, illetőleg – a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásban – az ajánlatkérőnek az ajánlattételi szakaszra vonatkozóan a 108. § (1) bekezdése és a 121. § (6) bekezdése szerinti ajánlati kötöttsége.
(3)381 A (2) bekezdés alkalmazása nem járhat azzal, hogy az eljárás alapján megkötött szerződés tárgya, illetőleg feltételei olyan jellemzőjében, illetőleg körülményében tér el a közbeszerzés megkezdésekor [35. § (2) bekezdése] beszerezni kívánt beszerzési tárgytól, illetőleg megadott szerződéses feltételektől, amely nem tette volna lehetővé tárgyalásos eljárás alkalmazását, továbbá nem eredményezheti a bírálati szempont [beleértve az 57. § (3) bekezdés szerinti elemeket] megváltozását.
(4)382 A tárgyalások befejezésével ajánlati kötöttség jön létre.
(5)383 Ajánlati biztosíték kizárólag a szerződéskötésnek az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból történő meghiúsulása esetére köthető ki.
(6)384 A tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérő az eredményhirdetést – indokolt esetben – a felhívásban meghatározott időponthoz képest korábbi időpontban is megtarthatja. Az eljárás eredményét vagy eredménytelenségét – több ajánlattevővel történő együttes tárgyalás vagy egy ajánlattevővel való tárgyalás esetében – már az utolsó tárgyalás befejezésekor is ki lehet hirdetni, valamint – ha indokolt – a szerződéskötés új korábbi időpontját is meg lehet adni. Egyebekben az ajánlatkérő a korábbi eredményhirdetési időpont előtt legalább két munkanappal korábban köteles az új időpontról és annak indokáról, valamint – ha indokolt – a szerződéskötés új korábbi időpontjáról az összes ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatni.
128. § (1) A tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérő és egy vagy több ajánlattevő közötti tárgyalások arra irányulnak, hogy az ajánlatkérő a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tevővel, illetőleg a legkedvezőbb feltételekkel köthessen szerződést.
(2) Az ajánlatkérőnek a tárgyalások során is biztosítania kell az egyenlő bánásmódot az ajánlattevők számára, így különösen az ajánlatkérő által adott bármilyen tájékoztatást az összes ajánlattevőnek meg kell adni.
(3) A tárgyalások az ajánlattevőkkel együttesen vagy egymást követően, egy vagy több fordulóban is lefolytathatóak.
(4)385 Többfordulós tárgyalás esetében az ajánlatkérő jogosult csak azokkal az ajánlattevőkkel folytatni a tárgyalást, akik az első, illetőleg a megadott fordulóban a legkedvezőbb ajánlatot tették. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek az ajánlattételi felhívásban előre meg kell határoznia az ilyen többfordulós tárgyalás menetét, az első, illetőleg a megadott fordulót követő tárgyalásra kiválasztott ajánlattevői létszám felső határát. Az így kiválasztott ajánlattevőkkel folytatott további tárgyalás során az ajánlatkérő a 127. § (2) és (4) bekezdése szerint sem módosíthatja már feltételeit, az ajánlattevők pedig a korábbi fordulóhoz képest az ajánlatkérő számára csak kedvezőbb ajánlatot tehetnek.
(5)386 Az ajánlatkérőnek minden egyes tárgyalásról jegyzőkönyvet kell készítenie, és azt a tárgyalás következő fordulójának megkezdéséig (egyetlen vagy utolsó forduló esetén a tárgyalás befejezését követő két munkanapon belül) minden, az adott tárgyalási fordulóban részt vevő ajánlattevőnek alá kell írnia, és részükre egy példányt át kell adni, vagy két munkanapon belül kell megküldeni.
(6)387 Az ajánlatkérőnek az utolsó tárgyalás befejezését követően két munkanapon belül minden ajánlattevővel egyidejűleg ismertetnie kell az ajánlatoknak azokat a számszerűsíthető adatait, amelyek a bírálati szempont (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek.
(7)388 Ha az ajánlatkérő az eljárás eredményét kihirdette, a szerződést a felhívásnak, illetőleg a dokumentációnak és az ajánlatnak a tárgyalás befejezésekori tartalma szerint kell megkötni.
A hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás különös szabályai
129. § A hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásban az ajánlattételi felhívásnak a 120. § (1) bekezdésében foglaltakon túl tartalmaznia kell:
a) a tárgyalás lefolytatásának menetét és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályait;
b) az első tárgyalás időpontját.
130. § (1) A hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérő meghatározhatja az ajánlattevők létszámát vagy keretszámát azzal, hogy a részvételre jelentkezők közül legfeljebb a létszámnak megfelelő vagy a keretszám felső határáig terjedő számú alkalmas, egyben érvényes jelentkezést benyújtó jelentkezőnek küld majd ajánlattételi felhívást.
(2) A létszám, illetőleg a keretszám alsó határa nem lehet kevesebb háromnál. A létszámnak, illetőleg a keretszámnak a közbeszerzés tárgyához kell igazodnia, és minden körülmény között biztosítania kell a valódi versenyt.
(3) Ha az ajánlatkérő létszámot vagy keretszámot határoz meg, azt a részvételi felhívásban kell megadnia.
(4) Az ajánlatkérő a részvételi felhívásban megjelölheti azokat, akiket az eljárásban való részvételre meg kíván hívni. A megjelölteken kívül az eljárásban való részvételre mindazok jelentkezhetnek a részvételi felhívás alapján, akik alkalmasak a szerződés teljesítésére. Erre a lehetőségre a részvételi felhívásban az ajánlatkérőnek hivatkoznia kell.
(5) Ha az ajánlatkérő az (1) és a (4) bekezdésben foglaltakat együttesen alkalmazza, a megjelöltek számát meghaladó létszámot vagy keretszámot köteles meghatározni.
(6) Ha az ajánlatkérő létszámot vagy keretszámot határoz meg, a részvételi felhívásban meg kell adnia az alkalmas jelentkezők közötti rangsorolás módját is arra az esetre, ha a létszámot vagy a keretszám felső határát meghaladja az alkalmas jelentkezők száma. A rangsorolást a jelentkező szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának igazolása körében lehet meghatározni.
(7) Az ajánlatkérő a meghatározott létszámnak vagy keretszámnak megfelelően – a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasság alapján – kiválasztott jelentkezőket egyidejűleg, közvetlenül, írásban hívja fel ajánlattételre, amennyiben ezt az alkalmasnak minősített jelentkezők száma lehetővé teszi. Ha az ajánlatkérő nem határozott meg létszámot vagy keretszámot, az összes alkalmas jelentkezőt köteles ajánlattételre felhívni. Az ajánlattételre felhívott jelentkezők közösen nem tehetnek ajánlatot.
(8)389 Az ajánlatkérő kizárólag a 124. § (2) bekezdésének a) pontja esetében kezdeményezhet elektronikus árlejtést, amennyiben azt a részvételi felhívásban előzetesen jelezte. Az elektronikus árlejtés részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.
A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás
különös szabályai
131. § (1) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás – a 135. § szerinti eset kivételével – ajánlattételi felhívás megküldésével kezdődik.
(2) Ha több ajánlattevő nyújthat be ajánlatot, az ajánlattételi felhívást egyidejűleg kell megküldeni az ajánlattevőknek.
(3) A tárgyalásos eljárás 125. § (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdésének a) pontja szerinti esetében az ajánlatkérőnek lehetőség szerint legalább három ajánlattevőt kell ajánlattételre felhívnia.
132. §390 A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megkezdése napján az ajánlatkérő köteles benyújtani a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz – telefaxon, elektronikus úton vagy közvetlenül – az ajánlattételi felhívást, továbbá az ajánlattételre felhívni kívánt szervezetek (személyek) nevéről, címéről (székhelyéről, lakóhelyéről), a beszerzés becsült értékéről, valamint a tárgyalásos eljárás alkalmazását megalapozó körülményekről szóló tájékoztatást.
133. § (1) Az ajánlattételi felhívásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) az ajánlatkérő nevét, címét, telefon- és telefaxszámát (e-mail);
b) a tárgyalásos eljárás 125. § szerinti jogcímét;
c) a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, határidejét, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit, ha az ajánlatkérő dokumentációt készít és a dokumentációt az ajánlattételi felhívással egyidejűleg nem küldte meg;
d) a közbeszerzés tárgyát, illetőleg mennyiségét (nómenklatúra);
e) a szerződés meghatározását, amelynek megkötése érdekében tárgyalni kívánnak;
f) a szerződés időtartamát vagy a teljesítés határidejét;
g) a teljesítés helyét;
h) az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételeit, illetőleg a vonatkozó jogszabályokra hivatkozást;
i) annak meghatározását, hogy az ajánlattevő tehet-e többváltozatú (alternatív) ajánlatot;
j) az ajánlatok bírálati szempontját (57. §);
k)391 a kizáró okokat;
l) az alkalmassági követelményeket és a 69. § (2) bekezdésében foglaltakat;
m)392 a hiánypótlás lehetőségét;
n) az ajánlattételi határidőt;
o) az ajánlat benyújtásának címét;
p)393 az ajánlattétel nyelvét (nyelveit), azzal, hogy a magyar nyelven történő ajánlattétel lehetőségét minden esetben biztosítani kell;
q) az ajánlat(ok) felbontásának helyét, idejét;
r) az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultakat;
s) a tárgyalás lefolytatásának menetét és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályait;
t) az első tárgyalás időpontját;
u) az eredményhirdetés időpontját és a szerződéskötés tervezett időpontját;
v) az ajánlattételi felhívás megküldésének napját.
(2)394 A nyílt eljárásnak (3. cím) az 50. § (3)–(5) bekezdésében, az 51. § (3) bekezdésében, az 52–54. §-ban, az 56. § (1), (4) bekezdésében, az 57. § (5) bekezdésében, az 58. § (1) bekezdésében, az 59. §-ban, a 60. § (5) bekezdésében, a 61. § (1)–(2) bekezdésében, a 62. § (2) bekezdésében, a 65. § (2) bekezdésében, a 69–70/A. §-ban, a 71. § (1), (4) bekezdésében, a 79. § (3) bekezdésében, a 81. §-ban, a 83. §-ban, a 85. §-ban, a 88–91. §-ban, a 94. §-ban és a 99. §-ban említett ajánlati felhívása helyett ajánlattételi felhívást kell érteni.
(3)395 Az ajánlattételi felhívás tartalmazhatja azokat a követelményeket, feltételeket is, amelyeket a nyílt eljárás szabályai szerint a dokumentációban is meg lehet adni (51. § (3) bekezdése, 57. § (5) bekezdése, 58. § (1) bekezdése, 79. § (3) bekezdése).
134. § (1) A 48. § (2)–(3) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az ajánlati felhívás közzététele helyett a tárgyalásos eljárás megkezdését kell érteni [35. § (2) bekezdése, 131. § (1) bekezdése].
(2) Az ajánlatkérő dokumentációt készíthet. Az ajánlatkérő köteles gondoskodni arról, hogy a dokumentáció a tárgyalásos eljárás megkezdésének napjától kezdve az ajánlattételi határidő lejártáig rendelkezésre álljon. Ha az ajánlatkérő nem készít dokumentációt, a szerződési feltételeket és az 55. §-ban foglaltakat az ajánlattételi felhívásban köteles megadni.
(3) Az ajánlattevő kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben. A kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb két munkanappal kell megadni.
(4) Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőt – indokolt esetben – egy alkalommal meghosszabbíthatja, ha az eredeti határidő lejárta előtt egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatja az összes ajánlattevőt a módosított határidőről és a határidő meghosszabbításának indokáról.
(5)396 Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívást az ajánlattételi határidő lejártáig visszavonhatja. A visszavonásról e határidő lejárta előtt egyidejűleg, közvetlenül, elektronikus úton kell tájékoztatni az összes ajánlattevőt és a Közbeszerzési Döntőbizottságot. A tájékoztatást a Közbeszerzési Döntőbizottságnak elektronikus úton kell megküldeni.
(6) A 125. § (5) bekezdése szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetében az ajánlatok bírálati szempontja csak az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása [57. § (2) bekezdésének b) pontja] lehet.
(7)397 Az ajánlatkérő kizárólag a 125. § (2) bekezdése esetében kezdeményezhet elektronikus árlejtést, amennyiben azt az ajánlattételi felhívásban előzetesen jelezte. Az elektronikus árlejtés részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.
135. § (1)398 A 125. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban azzal az ajánlattevővel kell tárgyalni és – a 99. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően – a tárgyalás befejezésekor írásban szerződést kötni, aki a szerződést a rendkívüli helyzet által megkívánt idő alatt képes teljesíteni. Ebben az esetben a 63. §-t azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy
a) az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, illetőleg az erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá, továbbá
b) legkésőbb a szerződéskötést követő tizenöt napon belül kell csatolnia az ajánlattevőnek az a) pont szerinti személyek (szervezetek) vonatkozásában a 60. § (1) bekezdésének h) pontjával, valamint – adott esetben – a 61. § (2) bekezdése szerinti köztartozások hiányával kapcsolatos hatósági igazolásokat, továbbá – ha valamelyikük nem szerepel az adózás rendjéről törvény szerinti köztartozás mentes adózói adatbázisban, vonatkozásában – a 63. § (2) bekezdés b) pontja szerinti igazolásokat.
(2) Az eljárás megkezdéséről – telefaxon vagy elektronikus úton – az ajánlatkérőnek haladéktalanul tájékoztatnia kell a Közbeszerzési Döntőbizottságot. A tájékoztatást a 132. §-ban és a 133. § (1) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával kell megadni.
A GYORSÍTOTT ELJÁRÁS
136. § (1)399 Az ajánlatkérő a meghívásos vagy a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás esetében gyorsított eljárást alkalmazhat, ha sürgősség miatt az ilyen eljárásokra előírt határidők [107. § (1) bekezdése, 122. §] nem lennének betarthatóak. Az ajánlatkérőnek a gyorsított eljárás alkalmazásának indokát az eljárást megindító hirdetményben meg kell adnia.
(2)400 A gyorsított eljárásban az ajánlatkérő a részvételi határidőt nem határozhatja meg a részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított tíz napnál rövidebb időtartamban. A gyorsított eljárásban az ajánlatkérő meghívásos eljárás esetén az ajánlattételi határidőt nem határozhatja meg az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított tíz napnál rövidebb időtartamban.
(3)401
(4)402 A gyorsított eljárásban a részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Ebben az esetben a 63. §-t azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy
a) a részvételre jelentkezőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, illetőleg az erőforrást nyújtó szervezetnek a részvételi jelentkezésben nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá, továbbá
b)403 legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártáig kell csatolnia az ajánlattevőnek az a) pont szerinti személyek (szervezetek) vonatkozásában a 60. § (1) bekezdésének h) pontjával, valamint – adott esetben – a 61. § (2) bekezdése szerinti köztartozások hiányával kapcsolatos hatósági igazolásokat, továbbá – ha valamelyikük nem szerepel az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban, vonatkozásában – a 63. § (2) bekezdés b) pontja szerinti igazolásokat.
(5)404 Az ajánlatkérő köteles gondoskodni arról, hogy a dokumentáció az ajánlattételi felhívás megküldésétől kezdve az ajánlattételi határidő lejártáig rendelkezésre álljon. Ha a dokumentáció megküldését kérik, az ajánlatkérő vagy az általa meghatározott szervezet a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül köteles ennek eleget tenni, feltéve, hogy ésszerű időben kérték, illetőleg annak ellenértékét megfizették.
(6)405 Az ajánlattevő kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben. A kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb négy nappal kell megadni.
7/A.406 Cím
A KERETMEGÁLLAPODÁSOS ELJÁRÁS
Az eljárás két része
136/A. § (1)407 A keretmegállapodásos eljárás két részből áll. Az első részben az ajánlatkérő (ajánlatkérők) e fejezet szerinti nyílt vagy meghívásos eljárást köteles(ek) alkalmazni keretmegállapodás megkötése céljából. Az ajánlatkérő tárgyalásos eljárást is alkalmazhat keretmegállapodás megkötése céljából, amennyiben a tárgyalásos eljárás alkalmazásának a 124. §, illetve 125. § szerinti feltételei fennállnak. Az első rész szerinti eljárásban a 3–5. és 6–7. címek rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az építési beruházás dokumentációjának nem kell árazatlan költségvetést és az e törvény felhatalmazása alapján alkotott külön jogszabály szerinti terveket tartalmaznia. A második részben az ajánlatkérő a keretmegállapodásban meghatározott közbeszerzési tárgyra kér ajánlato(ka)t és köt szerződést az adott közbeszerzés(ek) megvalósítására. Ha az első rész szerinti eljárásban a dokumentáció nem tartalmazta az árazatlan költségvetést és e törvény felhatalmazása alapján alkotott külön jogszabály szerinti terveket, akkor azokat a második részben beszerzett közbeszerzési tárgyra vonatkozóan a konzultációra szóló felhívással vagy az ajánlattételi felhívással egyidejűleg kell megküldeni.
(2) Keretmegállapodás egy ajánlattevővel, illetve több ajánlattevővel köthető. Ez utóbbi esetben a keretmegállapodásban részes ajánlattevők száma nem lehet kevesebb háromnál, és ha az ajánlatkérő a 136/B. § (3) bekezdésének a) pontját kívánja alkalmazni, az első rész végén köteles az első részben alkalmazott bírálati szempont alapján az ajánlattevőket rangsorolni.
(3) A több ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás esetében a keretmegállapodásos eljárás első részét megindító hirdetményben az ajánlatkérő köteles megadni az 57. § (2) bekezdésében meghatározott bírálati szempontok egyike szerint a legkedvezőbb ajánlatot tevők keretszámát, amelynek legfeljebb felső határáig terjedő számú ajánlattevővel köt majd keretmegállapodást. A keretszámnak a közbeszerzés tárgyához, az eljárás sajátos jellemzőihez kell igazodnia, és minden körülmény között biztosítania kell a valódi versenyt. A keretszámnak legalább három ajánlattevőt kell magában foglalnia. Az azonos ajánlatok elbírálására a 90. § (2)–(4) bekezdése nem alkalmazható. Ha a legkedvezőbb ajánlatot tevők keretszámának felső határán több ajánlat azonos, az összes ilyen azonos ajánlatot tevővel keretmegállapodást kell kötni.
(4) A több ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás esetében, a keretmegállapodásos eljárás első része – a 92. §-ban foglaltakon túl – akkor is eredménytelen, amennyiben az érvényes ajánlatot benyújtók száma nem éri el a hármat. Amennyiben az ajánlatkérő lehetővé tette a közbeszerzés egy részére történő ajánlattételt, és a részek tekintetében érvényes ajánlatot benyújtók száma nem éri el a hármat, az eljárás első része a közbeszerzés adott része tekintetében eredménytelen.
(5) A keretmegállapodásnak tartalmaznia kell az adott időtartam alatt annak alapján kötendő szerződések lényeges feltételeit, különösen a közbeszerzések tárgyát és az ellenszolgáltatás mértékét. A keretmegállapodásban a közbeszerzés mennyiségét az 50. § (2) bekezdése alkalmazásával kell meghatározni. A keretmegállapodás több különböző közbeszerzési tárgyra is vonatkozhat.
(6) Keretmegállapodás legfeljebb négy évre köthető. A keretmegállapodás alapján kötendő szerződés(ek) időtartama nem haladhatja meg a keretmegállapodás időtartamát.
(7)408 A keretmegállapodás – a 73. § (1) bekezdése szerinti részei kivételével, feltéve, hogy az abban foglaltak nem ellentétesek a 96. § (3) bekezdésével – nyilvános, annak tartalma közérdekű adatnak minősül.
(8) A keretmegállapodásos eljárás első részében a 98. § (1)–(3) bekezdései megfelelően alkalmazandóak.
(9) Tilos versenykorlátozási céllal alkalmazni a keretmegállapodásos eljárást.
136/B. § (1) Az ajánlatkérő a keretmegállapodásos eljárás első részét követően jogosult a keretmegállapodásban meghatározott mennyiség, valamint beszerzési tárgy(ak) egy-egy részére (a továbbiakban: adott közbeszerzés) a keretmegállapodásban előirányzott teljes mennyiség keretein belül az eljárás második részében több szerződést kötni.
(2) Az ajánlatkérő az egy ajánlattevővel a 136/A. §-nak megfelelően megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés(ek) megvalósítása érdekében – írásbeli konzultációt követően – köt szerződést a keretmegállapodásban részes ajánlattevővel.
(3) Az ajánlatkérő a több ajánlattevővel a 136/A. §-nak megfelelően megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés(ek) megvalósítása érdekében
a) a keretmegállapodásban meghatározott feltételek alkalmazásával a verseny újbóli megnyitása nélkül – írásbeli konzultációt követően – köthet szerződés(eke)t az első részben alkalmazott bírálati szempont alapján a közbeszerzés meghatározott része vonatkozásában az első helyen rangsorolt, illetőleg amennyiben az első helyen rangsorolt ajánlattevő nem képes a szerződés teljesítésére, az eljárás első része eredményének kihirdetésekor a soron következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel, feltéve, hogy a keretmegállapodás az adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés valamennyi feltételét tartalmazza;
b) közvetlen írásbeli ajánlattételi felhívást küld a keretmegállapodásban részes ajánlattevőknek, amennyiben a keretmegállapodás nem tartalmazza az adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés valamennyi feltételét.
136/C. § (1) Ha a keretmegállapodást a 136/B. § (2) bekezdése alapján csak egy ajánlattevővel kötötték vagy az ajánlatkérő a 136/B. § (3) bekezdésének a) pontját alkalmazza, a konzultációra szóló felhívásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) az ajánlatkérő nevét és címét, telefon- és telefaxszámát (e-mail);
b) hivatkozást a keretmegállapodásos eljárás első részét megindító hirdetményre és közzétételének napját;
c) hivatkozást a megkötött keretmegállapodásra;
d) az adott közbeszerzés tárgyát, illetőleg mennyiségét;
e) a szerződés meghatározását;
f) a szerződés időtartamát vagy a teljesítés határidejét;
g) a teljesítés helyét;
h) az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételeit, illetőleg a vonatkozó jogszabályokra hivatkozást;
i)409 az ajánlattételi határidőt, az ajánlattétel nyelvét és az ajánlatok benyújtásának címét, azzal, hogy a magyar nyelven történő ajánlattétel lehetőségét minden esetben biztosítani kell;
j) az ajánlat felbontásának helyét, idejét, az ott jelenlétre jogosultakat;
k) a konzultáció folytatásának további szabályait;
l) az eredményhirdetés időpontját és a szerződéskötés tervezett időpontját;
m) a konzultációra szóló felhívás megküldésének napját.
(2) A keretmegállapodásos eljárás második részében nem érvényesül az ajánlattételi határidők e fejezetben előírt legrövidebb időtartama, de a határidőt úgy kell meghatározni, hogy elegendő időtartam álljon rendelkezésre – az ajánlattevők egyenlő eséllyel történő – megfelelő ajánlattételéhez.
(3) Az ajánlatkérő a konzultációra szóló felhívásban szükség szerint felhívhatja az ajánlattevőt a keretmegállapodás első részében tett ajánlata kiegészítésére.
(4) A keretmegállapodásban meghatározott feltételeket a konzultációra szóló felhívásban, az ajánlatban és a konzultáció során lényegesen nem lehet módosítani. Az ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakhoz képest az ajánlat 57. § (3) bekezdésének a) pontja szerinti részszempontokkal összefüggő tartalmi elemeire vonatkozóan csak a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tehet.
(5)410 A keretmegállapodásos eljárás második részében az ajánlatkérő az ajánlat(ok) elbírálásának befejezésekor külön jogszabályban meghatározott minta szerinti írásbeli összegezést köteles készíteni az ajánlat(ok)ról. Az eredményhirdetésre a 95–96. §, a szerződéskötésre a 99. § (2) bekezdését alkalmazni kell. A 99. § (3)–(4) bekezdése csak a 136/B. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti esetben alkalmazandó.
(6)411 Az ajánlatkérőnek az eljárás második része(i) eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján kell közzétennie. A hirdetményt a keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzések érdekében kötött szerződésekről együttesen is közzéteheti. Ez utóbbi esetben a hirdetményt a keretmegállapodás alapján a megelőző negyedév során kötött szerződésekről a naptári negyedév utolsó napját követő öt munkanapon belül kell megküldenie. A keretmegállapodás megkötését követő első – nem teljes – negyedévről nem kell hirdetményt közzétenni.
136/D. § (1) A 136/B. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti esetben az ajánlattételi felhívást a keretmegállapodást kötött összes ajánlattevőnek egyidejűleg írásban kell megküldeni. Más ajánlattevőt az eljárásba nem lehet bevonni.
(2) Az ajánlattételi felhívásnak a 136/C. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit, ha az ajánlatkérő dokumentációt készít és a dokumentációt az ajánlattételi felhívással egyidejűleg nem küldte meg;
b) az ajánlatok bírálati szempontját és az összességében legelőnyösebb ajánlat választása esetén az 57. § (3) bekezdésében foglaltakat;
c)412 a hiánypótlás lehetőségét.
(3) Az ajánlatkérő akkor alkalmazhat az eljárás első részében alkalmazott bírálati szemponttól eltérő bírálati szempontot, amennyiben az eljárás első részében – az eljárást megindító felhívásban vagy a dokumentációban – azt előírta, és amelyet egyben a keretmegállapodás tartalmaz. Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az eljárást megindító felhívásban vagy a dokumentációban és a keretmegállapodásban rögzíteni kell az 57. § (3)–(4) bekezdésében foglaltakat is.
(4) Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt úgy köteles meghatározni, hogy elegendő időtartam álljon rendelkezésre a megfelelő ajánlattételhez.
(5) Az ajánlatokat írásban kell benyújtani, az eljárásra a 136/C. § (3)–(4) bekezdéseit is alkalmazni kell.
(6)413 Az ajánlatkérő az ajánlatok 81. § (4) bekezdése szerinti értékelését követően elektronikus árlejtést kezdeményezhet, amennyiben azt az ajánlattételi felhívásban előzetesen jelezte. Az elektronikus árlejtés részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.
Az alkalmazandó egyéb szabályok
136/E. § (1) Az ajánlatkérő nem köteles konzultációra szóló vagy ajánlattételi felhívást küldeni, ha a keretmegállapodás megkötését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerződés (szerződések) megkötésére, illetőleg a szerződés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek haladéktalanul írásban értesítenie kell a keretmegállapodást kötött ajánlattevőket és a Közbeszerzések Tanácsát.
(2) Az ajánlatkérő a keretmegállapodás szerinti közbeszerzés megvalósítására e fejezet szerinti más, hirdetmény közzétételével induló eljárást is alkalmazhat, különösen a több évre kötött keretmegállapodás esetében, illetőleg ha a keretmegállapodást kötött ajánlattevők száma nem teszi lehetővé a valódi versenyt. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek az új hirdetményben utalnia kell erre a körülményre, és az új hirdetmény közzétételéről – a közzétételt követően haladéktalanul – egyidejűleg, írásban értesítenie kell a keretmegállapodást kötött ajánlattevőket.
AZ ÉPÍTÉSI KONCESSZIÓVAL KAPCSOLATOS KÜLÖNÖS SZABÁLYOK
Az ajánlatkérő eljárása építési koncesszió esetében
137. § Építési koncesszió esetében e fejezet szabályait a 8. cím rendelkezései szerint kell megfelelően alkalmazni.
138. § (1)414
(2) Az ajánlatkérőnek az eljárást megindító, felhívást tartalmazó hirdetményt külön jogszabályban meghatározott minta szerint kell elkészítenie, és közzé kell tennie.
(3) Az ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt külön jogszabályban meghatározott minta szerint kell elkészítenie, és a Közbeszerzési Értesítőben kell közzétennie. E hirdetmény a 44. § (1) bekezdése szerint is közzétehető.
139. § (1)415 Az ajánlatkérő az eljárást megindító hirdetményben köteles megadni, hogy a közbeszerzési eljárás melyik fajtája szerint jár el. Eszerint kell az ajánlati felhívásra vagy a részvételi felhívásra vonatkozó szabályokat a hirdetmény elkészítésekor megfelelően alkalmazni. Gyorsított eljárás nem alkalmazható.
(2) Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárást a 124. § (2) bekezdése szerinti eseteken túlmenően is lehet alkalmazni. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kizárólag a 125. § (1) bekezdése, (2) bekezdésének a), b) pontja vagy (3) bekezdésének a) pontja alapján alkalmazható.
140. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító hirdetményben előírhatja, hogy
a) az építési koncessziót elnyerő ajánlattevő (a továbbiakban: koncessziós jogosult) köteles az építési beruházás értékének legalább harminc százaléka tekintetében harmadik személlyel szerződést kötni, vagy
b) az ajánlattevő ajánlatában jelölje meg az építési beruházás értékének azt a százalékban kifejezett részét, amelynek tekintetében az ajánlattevő harmadik személlyel szerződést fog kötni.
(2) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott százalékos mértéket az ajánlattevő ajánlatában növelheti. A koncessziós jogosult ajánlata alapján a szerződésnek tartalmaznia kell ezt a minimum százalékos mértéket.
(3) Az (1) bekezdés, valamint a 143. és a 144. § alkalmazásában nem minősül harmadik személynek
a) a közös ajánlatot tevők bármelyike;
b) az, aki felett az ajánlattevő, vagy aki az ajánlattevő, vagy az ajánlattevő és egy másik szervezet felett közvetlenül vagy közvetetten meghatározó befolyást képes gyakorolni.
(4) Az ajánlattevőnek az ajánlatában meg kell adnia a (3) bekezdés b) pontja szerinti szervezetek listáját, és azt a változásoknak megfelelően módosítania kell.
(5) Az ajánlatkérő az eljárást megindító hirdetményben nem írhatja elő, hogy az ajánlattevő jelölje meg a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat.
141. § Építési koncesszió esetében
a) az ajánlatok bírálati szempontja csak az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása [57. § (2) bekezdésének b) pontja] lehet;
b)416 nyílt eljárásban az ajánlattételi határidő, meghívásos vagy hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásban a részvételi határidő nem határozható meg az eljárást megindító hirdetmény feladásának napjától számított negyvenöt napnál rövidebb időtartamban, valamint a 74. § (2) bekezdése és a 122. § (2) bekezdése nem alkalmazható.
142. § Ha az építési koncesszió egyben a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény (a továbbiakban: koncessziós törvény) hatálya alá is tartozik, az ajánlatkérőnek – koncessziós pályázat kiírása helyett – a 137. § szerint kell eljárnia, valamint a koncessziós törvényt – a 2. §-a (1) bekezdésének a) pontja, a 4. §-a, a 8. §-ának (1) bekezdése, a 9. §-a kivételével – is megfelelően alkalmaznia kell. E törvény 93. §-ának (2) bekezdése szerinti írásbeli összegezés készítésére a koncessziós törvény 9/A. §-a is megfelelően alkalmazandó.
142/A. §417 (1) Az ajánlatkérő újabb közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül köthet szerződést a koncessziós jogosulttal, amennyiben a korábban megkötött szerződésben nem szereplő, de előre nem látható körülmények miatt kiegészítő építési beruházás szükséges a szerződésben szereplő építési beruházás teljesítéséhez, feltéve, hogy
a) a kiegészítő építési beruházást műszaki vagy gazdasági okok miatt az ajánlatkérőt érintő jelentős nehézség nélkül nem lehet elválasztani a korábbi szerződéstől, vagy
b) a kiegészítő építési beruházás elválasztható, de feltétlenül szükséges az építési beruházás teljesítéséhez.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kiegészítő építési beruházásra irányuló – a korábbi koncessziós jogosulttal kötött – szerződés, illetőleg szerződések becsült összértéke azonban nem haladhatja meg az eredeti építési koncesszió értékének felét.
A koncessziós jogosult eljárása harmadik személlyel való szerződéskötés esetében
143. § Ha a koncessziós jogosult a 22. § (1) bekezdése szerinti ajánlatkérőnek minősül, harmadik személlyel az építési beruházásra irányuló szerződés megkötése céljából e fejezet szerint kell eljárnia, ha az építési beruházás értéke eléri vagy meghaladja a közösségi értékhatárt.
144. § (1) Ha a koncessziós jogosult nem minősül a 22. § (1) bekezdése szerinti ajánlatkérőnek, harmadik személlyel az építési beruházásra irányuló szerződés megkötése céljából e fejezet szerint – a (2)–(7) bekezdés szerinti eltérésekkel – kell eljárnia, ha az építési beruházás értéke eléri vagy meghaladja a közösségi értékhatárt.
(2)418
(3) A koncessziós jogosultnak az eljárást megindító, felhívást tartalmazó hirdetményt külön jogszabályban meghatározott minta szerint kell elkészítenie, és közzé kell tennie, kivéve a 125. § szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása esetét.
(4) A koncessziós jogosultnak az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt külön jogszabályban meghatározott minta szerint kell elkészítenie, és a Közbeszerzési Értesítőben kell közzétennie. E hirdetmény a 44. § (1) bekezdése szerint is közzétehető.
(5) A koncessziós jogosult az eljárást megindító hirdetményben köteles megadni, hogy a közbeszerzési eljárás melyik fajtája szerint jár el. Eszerint kell az ajánlati felhívásra vagy a részvételi felhívásra vonatkozó szabályokat a hirdetmény elkészítésekor megfelelően alkalmazni.
(6) Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárást a 124. § (2) bekezdése szerinti eseteken túlmenően is lehet alkalmazni. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás a 125. § szerint alkalmazható.
(7)419 A tárgyalásos eljárás esetét kivéve az ajánlattételi határidő nem határozható meg az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának, illetőleg az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított harminchárom napnál rövidebb időtartamban, a részvételi határidő pedig nem határozható meg harminc napnál rövidebb időtartamban. A 74. § (4) bekezdése és a 122. § (3) bekezdése alkalmazandó. A 74. § (2) bekezdése, a 122. § (2) bekezdése és a 136. § (2) bekezdése nem alkalmazható.
145–153. §
A TERVPÁLYÁZATI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK
154. § (1) Ha az ajánlatkérő (e cím alkalmazásában a továbbiakban: kiíró) tervpályázati eljárást folytat le, a 10. cím rendelkezései szerint kell eljárnia.
(2) A tervpályázati eljárásra vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály határozza meg. Külön jogszabály meghatározhatja a tervpályázati eljárás lefolytatásának kötelező eseteit.
155. § (1) A tervpályázati eljárás nyílt vagy meghívásos lehet.
(2) Nyílt tervpályázati eljárás esetében valamennyi érdekelt pályázatot (pályaművet) nyújthat be.
(3) Meghívásos tervpályázati eljárás esetében
a) a kiíró meghatározhatja a pályázók létszámát vagy keretszámát azzal, hogy a részvételre jelentkezők közül legfeljebb a létszámnak megfelelő vagy a keretszám felső határáig terjedő számú jelentkezőt hív fel pályázat benyújtására, illetőleg
b) a kiíró által megjelölteken kívül valamennyi érdekelt jelentkezhet az eljárásban való részvételre.
156. § (1) Meghívásos tervpályázati eljárás esetében a létszám, illetőleg a keretszám alsó határa nem lehet kevesebb ötnél. A létszámnak, illetőleg a keretszámnak a feladat nagyságához, bonyolultságához és körülményeihez kell igazodnia, és minden körülmény között biztosítania kell a valódi versenyt.
(2) Ha a kiíró a 155. § (3) bekezdésének a) és b) pontjában foglaltakat együttesen alkalmazza, a megjelöltek számát meghaladó létszámot vagy keretszámot köteles meghatározni.
(3) A kiíró a meghatározott létszámnak vagy keretszámnak megfelelően – az alkalmassági követelmények alapján – kiválasztott jelentkezőket egyidejűleg, közvetlenül, írásban hívja fel pályázat benyújtására, amennyiben ezt az alkalmasnak minősített jelentkezők száma lehetővé teszi. Ha a kiíró nem határozott meg létszámot vagy keretszámot, az összes alkalmas jelentkezőt köteles pályázat benyújtására felhívni.
(4) A kiíró az alkalmassági követelményeket nem határozhatja meg oly módon, hogy egyes jelentkezőket (pályázókat) az eljárásból kizár, vagy más módon indokolatlan és hátrányos vagy előnyös megkülönböztetésüket eredményezi.
157. § (1) A tervpályázati eljárás tervpályázati kiírással indul, amelyet a kiíró hirdetmény útján köteles közzétenni. A hirdetményt külön jogszabályban meghatározott minta szerint kell elkészíteni.
(2) Ha a kiíró meghatározza a megjelölteket, illetőleg a létszámot vagy a keretszámot [155. § (3) bekezdése], azt a tervpályázati kiírásban kell megadnia. A 155. § (3) bekezdésének b) pontjában foglaltak alkalmazása esetében a tervpályázati kiírásban hivatkozni kell arra a lehetőségre, hogy a megjelölteken kívül valamennyi érdekelt jelentkezhet az eljárásban való részvételre.
(3) Ha a kiíró létszámot vagy keretszámot határoz meg, a tervpályázati kiírásban meg kell adnia az alkalmas jelentkezők közötti rangsorolás módját is arra az esetre, ha a létszámot vagy a keretszám felső határát meghaladja az alkalmas jelentkezők száma. A rangsorolást a jelentkező szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasságának igazolása körében lehet meghatározni.
(4) A kiíró a tervpályázati kiírásban köteles meghatározni a pályázatok elbírálási szempontjait.
158. § (1) A pályázatokat bírálóbizottságnak (zsűri) kell elbírálnia.
(2) A bírálóbizottság tagjai kizárólag a pályázóktól független természetes személyek lehetnek.
(3) Ha a tervpályázati kiírásban a pályázókkal (jelentkezőkkel) szemben szakmai követelményeket, képzettséget határozott meg a kiíró, legalább a bírálóbizottság tagjai kétharmadának meg kell felelnie a pályázóktól megkövetelt vagy azokkal egyenértékű szakmai követelményeknek, képzettségnek.
(4) A bírálóbizottságnak a titkosságot biztosítóan benyújtott pályázatokat önállóan, pártatlan és szakszerű módon – a bírálati szempontok szerint – kell elbírálnia.
159. §421 (1) A kiírónak a tervpályázati eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján kell közzétennie. A hirdetményt legkésőbb az eredményhirdetéstől, illetőleg az eredményhirdetés határidejének lejártától számított öt munkanapon belül kell megküldeni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti hirdetményben nem kell megadni azokat az információkat, amelyek közzététele akadályozná a jogérvényesítést, ellentétes lenne a közérdekkel, sértené valamely gazdálkodó szervezet üzleti érdekeit vagy sértené a szolgáltatók közötti tisztességes versenyt.
160. § (1) A hirdetmények megküldésére és közzétételére a 44–47. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
(2)422 A tervpályázati eljárás kapcsán az 1. §, a 6–7. §, a 10. § (7)–(8) bekezdése, a 15–16. §, a 20. § (1) bekezdése, a 29. § (1) bekezdése, a 35. §, a 61. § (3) bekezdése és a 98. § (4) bekezdése is megfelelően alkalmazandó.
KÜLÖNÖS KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS
A VÍZÜGYI, AZ ENERGIA-, A KÖZLEKEDÉSI
ÉS A POSTAI ÁGAZATOKBAN MŰKÖDŐ
EGYES AJÁNLATKÉRŐK ESETÉBEN423
A FEJEZET ALKALMAZÁSI KÖRE
Általános rendelkezések
161. § (1) E fejezet szerint kell eljárni a 162. §-ban meghatározott szervezeteknek (ajánlatkérők), ha
a) megadott tárgyú közbeszerzéseik értéke a közbeszerzés megkezdésekor eléri vagy meghaladja a közösségi értékhatárokat;
b) tervpályázati eljárást folytatnak le (20. cím), és a 177. § szerinti értéke az eljárás megkezdésekor eléri vagy meghaladja a közösségi értékhatárokat.
(2)424 E fejezet szerint kell eljárni, amennyiben a közbeszerzés az ajánlatkérőnek a 163. §-ban meghatározott egy vagy több tevékenységének folytatásával és egyben azon kívüli tevékenységének folytatásával is összefügg, de a közbeszerzés tárgya elsősorban a 163. §-ban meghatározott tevékenység ellátásához szükséges.
(3)425 A IV. fejezet szerint kell eljárni, amennyiben a közbeszerzés az ajánlatkérőnek a 163. §-ban meghatározott egy vagy több tevékenységének folytatásával és az azon kívüli tevékenységének folytatásával is összefügg, és nem állapítható meg, hogy a közbeszerzés elsősorban mely tevékenység ellátásához szükséges, illetve a közbeszerzés tárgya természetben nem osztható, illetőleg részekre bontása esetén nem használható megfelelően, feltéve, hogy az ajánlatkérő egyben a 162. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti ajánlatkérőnek minősül.
(4)426 E fejezet szerint kell eljárni akkor is, amennyiben a közbeszerzés az ajánlatkérőnek a 163. §-ban meghatározott egy vagy több tevékenységének folytatásával és egyben azon kívüli, az V. fejezet hatálya alá nem tartozó tevékenységének folytatásával is összefügg, és nem állapítható meg, hogy a közbeszerzés elsősorban mely tevékenység ellátásához szükséges, illetve a közbeszerzés tárgya természetben nem osztható, illetőleg részekre bontása esetén nem használható megfelelően.
(5)427
161/A. §428 (1) A 4. melléklet szerinti szolgáltatások esetében egyszerű eljárás (harmadik rész) alkalmazható. Ha a közbeszerzés tárgya olyan összetett szolgáltatás, amely a 3. melléklet, valamint a 4. melléklet szerinti valamely szolgáltatást is magában foglalja, az egyszerű eljárás alkalmazható, feltéve, hogy a 4. melléklet szerinti szolgáltatás értéke meghaladja a 3. melléklet szerinti szolgáltatás értékét.
(2)429
161/B. §430 A 4. melléklet szerinti jogi szolgáltatások megrendelése esetében az ajánlatkérő a 21/B. §-ban meghatározott módon is eljárhat.
Ajánlatkérők
162. § (1) E fejezet alkalmazásában ajánlatkérők a következő szervezetek, ha a 163. §-ban meghatározott tevékenységek valamelyikét folytatják:
a) a 22. § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők;
b) az a gazdálkodó szervezet [Ptk. 685. § c) pontja], amely felett az a) pontban meghatározott egy vagy több szervezet közvetlenül vagy közvetve meghatározó befolyást képes gyakorolni.
(2) E fejezet alkalmazásában továbbá ajánlatkérő az az (1) bekezdés alá nem tartozó szervezet is, amely a 163. §-ban meghatározott tevékenységek valamelyikét vagy ezek kombinációját különleges vagy kizárólagos jog (166. §) alapján folytatja.
163. § (1) E fejezet alkalmazási körébe – a 164–165. §-ban foglaltak kivételével – a következő tevékenységek tartoznak:
a) ivóvíz, villamos energia, gáz vagy hőenergia termelése, szállítása vagy elosztása terén közszolgáltatás nyújtása céljából működtetett helyhez kötött hálózatok rendelkezésre bocsátása vagy üzemeltetése; vagy ilyen hálózatok ivóvízzel, villamos energiával, gázzal vagy hőenergiával történő ellátása;
b) egy meghatározott földrajzi terület hasznosítása
ba) kőolaj, gáz, szén vagy más szilárd tüzelőanyag feltárása, illetőleg kitermelése (bányászata) céljából, vagy
bb) repülőtér, tengeri vagy belvízi kikötő vagy más kikötői létesítmények – légi, tengeri vagy belvízi fuvarozók, személyszállítók részére történő – rendelkezésre bocsátása céljából;
c)431 közszolgáltatást nyújtó hálózatok rendelkezésre bocsátása, illetőleg üzemeltetése, működtetése a vasúti, automatikus rendszerekkel, villamossal, trolibusszal, autóbusszal vagy drótkötélpályán történő közlekedés terén;
d)432 postai szolgáltatás nyújtása, illetőleg postai szolgáltatástól eltérő szolgáltatás nyújtása, amennyiben ez utóbbit olyan szervezet nyújtja, amely postai szolgáltatást is nyújt.
(2) Az (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásában hálózatnak minősül az, ha a szolgáltatást az illetékes hatóság által meghatározott (üzemeltetési) feltételek, különösen a szolgáltatási útvonalakra, a rendelkezésre bocsátandó kapacitásra vagy a szolgáltatás gyakoriságára vonatkozó feltételek alapján nyújtják.
164. § A 163. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott tevékenységek körében kivételt képez a 162. § (1) bekezdésének b) pontja vagy (2) bekezdése szerinti ajánlatkérő által működtetett hálózat ivóvízzel, villamos energiával, gázzal vagy hőenergiával történő ellátása abban az esetben, ha
a)433 ivóvíz vagy villamos energia esetén az érintett szervezet a 163. § (1) bekezdésétől eltérő tevékenysége keretében való felhasználás céljából állít elő ivóvizet vagy villamos energiát, valamint a hálózat ellátása kizárólag saját felhasználásától függ, és nem haladta meg az általa előállított ivóvíz vagy villamos energia teljes mennyiségének harminc százalékát, figyelembe véve a tárgyévet is magában foglaló megelőző három év átlagát;
b)434 gáz vagy hőenergia esetén az érintett szervezet a 163. § (1) bekezdésétől eltérő tevékenysége folytatásának elkerülhetetlen következménye a gáz vagy a hőenergia termelése, valamint a hálózat ellátása kizárólag az ilyen termelés hasznosítására irányul, és nem haladta meg az érintett szervezet forgalmának húsz százalékát, figyelembe véve a tárgyévet is magában foglaló megelőző három év átlagát.
165. § A 163. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott tevékenységek körében kivételt képez az autóbusszal történő közforgalmú közlekedési szolgáltatás nyújtása abban az esetben, ha más szervezetek általában vagy egy meghatározott földrajzi területen, szabadon, azonos feltételekkel nyújthatják az ajánlatkérő által nyújtott szolgáltatást.
166. §435 A 162. § (2) bekezdésének alkalmazásában különleges vagy kizárólagos jog az a jog, amely jogszabályon, illetőleg az illetékes hatóság által kiadott közigazgatási határozaton (engedélyen) alapul, és amely alapján a 163. §-ban meghatározott valamely tevékenység folytatására egy vagy csak korlátozott számú vállalkozás szerezhet jogosultságot, és ezáltal jelentősen befolyásolja más szervezetek e tevékenységek végzésére vonatkozó lehetőségeit.
A közbeszerzés tárgyai
167. § (1) A közbeszerzés tárgya árubeszerzés, építési beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése, kivéve az építési koncessziót (26. §) és a szolgáltatási koncessziót [242. § (4) bekezdése].
(2) Az árubeszerzésre a 24. §-t, az építési beruházásra a 25. § (1) bekezdését, a szolgáltatás megrendelésére a 27. §-t kell alkalmazni. A 28. § szintén alkalmazandó.
Kivételek
168. § (1) E fejezet szerinti eljárást nem kell alkalmazni arra a beszerzésre vagy tervpályázati eljárásra, amely
a) közvetlenül nem függ össze az ajánlatkérőnek a 163. §-ban meghatározott valamely tevékenysége folytatásával, vagy
b) az ajánlatkérőnek a 163. §-ban meghatározott valamely tevékenységének az Európai Unión kívüli állam területén történő folytatásával függ össze, ha az nem jár együtt az Európai Unión belüli hálózat vagy földrajzi terület fizikai használatával.
(2) E fejezet szerinti eljárást kell viszont alkalmazni a 163. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott, az ivóvízzel kapcsolatos tevékenységet folytató ajánlatkérő közbeszerzésre vagy tervpályázati eljárásra, ha az
a) vízépítési projekttel, öntözéssel vagy vízrendezéssel (vízelvezetéssel) függ össze, feltéve, hogy az ivóvízellátásra szánt víz mennyisége az ilyen projekt vagy az öntözési, illetőleg vízrendezési létesítmények által biztosított víz teljes mennyiségének több mint húsz százaléka, vagy
b) szennyvízelvezetéssel vagy -kezeléssel függ össze.
(3) Az ajánlatkérő az Európai Bizottság kérésére köteles – a Közbeszerzések Tanácsán keresztül – tájékoztatást adni azokról a tevékenységeiről, amelyek az (1) bekezdésben foglalt kivételi körbe tartoznak.
(4)436 Az ajánlatkérőnek a 163. §-ban meghatározott valamely tevékenysége folytatásával közvetlenül összefügg a közbeszerzés, ha annak tárgya nélkül e tevékenységet nem lehetne ellátni.
169. § E fejezet szerinti eljárást nem kell alkalmazni
a) a 163. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott, az ivóvízzel kapcsolatos tevékenységet folytató ajánlatkérő vízbeszerzésére;
b) a 163. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott, a villamos energiával, gázzal vagy hőenergiával kapcsolatos tevékenységet folytató ajánlatkérő, valamint a 163. § (1) bekezdésének ba) pontjában meghatározott tevékenységet folytató ajánlatkérő energia-beszerzésére vagy energia termeléséhez szükséges tüzelőanyagok beszerzésére.
170. §437 E fejezet szerinti eljárást nem kell alkalmaznia a 163. §-ban meghatározott tevékenységet folytató ajánlatkérőnek, ha a 2004/17/EK irányelv 30. cikke alapján az Európai Bizottság megállapította, hogy az adott tevékenység végzése valódi versenyfeltételek mellett történik, és ilyen tartalmú döntést hozott. Egy adott tevékenység valódi versenyfeltételek mellett történő folytatásának megállapítására a 175/A–175/C. § szerinti eljárást kell alkalmazni.
171. §438
172. § (1) E fejezet szerinti eljárást nem kell alkalmazni harmadik fél részére viszonteladás vagy bérbeadás céljából történő beszerzésre, feltéve, hogy az ajánlatkérő nem rendelkezik különleges vagy kizárólagos joggal a szerződés tárgyának eladására vagy bérbeadására, és arra más szervezetek az ajánlatkérővel azonos feltételek mellett szerezhetnek jogosultságot.
(2) Az ajánlatkérő az Európai Bizottság kérésére köteles – a Közbeszerzések Tanácsán keresztül – tájékoztatást adni azokról az áru-, illetőleg tevékenységcsoportokról, amelyek az (1) bekezdésben foglalt kivételi körbe tartoznak.
173. §439 (1) E fejezet szerinti eljárást nem kell alkalmazni, ha
a) az ajánlatkérő olyan szervezettel köt szerződést, amely vonatkozásában a számvitelről szóló törvény értelmében összevont (konszolidált) éves beszámoló készítési kötelezettsége áll fenn, vagy amely felett, vagy amely az ajánlatkérő felett közvetlenül vagy közvetve meghatározó befolyást képes gyakorolni, vagy olyan másik szervezettel, amely felett ugyanaz a szervezet gyakorol közvetlenül vagy közvetve meghatározó befolyást, mint az ajánlatkérő felett, vagy
b) kizárólag több ajánlatkérő által a 163. §-ban meghatározott valamely tevékenység folytatására létrehozott közös vállalkozás köt szerződést olyan szervezettel, amely ezen ajánlatkérők valamelyikével az a) pont szerinti viszonyban áll,
feltéve, hogy az Európai Unión belüli árubeszerzések vagy szolgáltatások, vagy építési beruházások terén az a) vagy b) pont szerinti szervezet előző háromévi átlagos forgalmának legalább nyolcvan százaléka a vele az a) pont szerinti viszonyban álló szervezetekkel folytatott gazdasági tevékenységből származott.
(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti, az ajánlatkérővel szerződést kötő szervezet létrehozásának vagy tevékenysége megkezdésének időpontja miatt nem áll rendelkezésre az előző három évre vonatkozó forgalmi adat, elegendő, ha ez utóbbi szervezet valószínűsíti – elsősorban üzleti terve bemutatásával – az (1) bekezdésben meghatározott forgalmi adatokat.
(3) Ha az ajánlatkérővel az (1) bekezdés a) pontja szerinti viszonyban álló több szervezet nyújt azonos vagy hasonló szolgáltatást, szállít azonos vagy hasonló árut, illetve teljesít azonos vagy hasonló építési beruházást az ajánlatkérő részére, e szervezetek által teljesített szolgáltatásokból vagy árubeszerzésekből, vagy építési beruházásokból származó teljes forgalmat kell figyelembe venni.
(4) E fejezet szerinti eljárást nem kell alkalmazni továbbá, ha
a) kizárólag több ajánlatkérő által a 163. §-ban meghatározott valamely tevékenység folytatására létrehozott közös vállalkozás köt szerződést ezen ajánlatkérők egyikével, vagy
b) az ajánlatkérő olyan közös vállalkozással köt szerződést, amelynek maga is tagja, feltéve, hogy a közös vállalkozást azért hozták létre, hogy az adott tevékenységet legalább három éven keresztül végezze, és feltéve, hogy a létesítő okirata kiköti, hogy a vállalkozást létrehozó ajánlatkérők legalább ugyanennyi ideig a vállalkozás tagjai maradnak.
(5) Az ajánlatkérő az Európai Bizottság kérésére köteles az (1)–(4) bekezdés alkalmazásával kapcsolatban – a Közbeszerzések Tanácsán keresztül – tájékoztatást adni a vele szerződést kötő szervezet nevéről, az adott szerződés típusáról és értékéről, valamint minden olyan körülményről, bizonyítékról, amelyet az Európai Bizottság szükségesnek tart annak megállapításához, hogy a szerződő felek közötti viszony megfelel-e az e §-ban foglaltaknak.
174. § E fejezet szerinti eljárást – a szolgáltatások körében – nem kell alkalmazni továbbá a következő esetekben:
a) meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele vagy ingatlanra vonatkozó egyéb jognak a megszerzése; kivéve az ilyen szerződéssel összefüggő pénzügyi szolgáltatásra irányuló (bármilyen formában megkötött) szerződést;
b)440 a 3. melléklet 6. csoportjába tartozó pénzügyi szolgáltatás, amely értékpapírok vagy egyéb pénzügyi eszközök kibocsátása, eladása, vétele vagy átruházása által valósul meg, vagy amely a monetáris, az árfolyam- vagy a tartalékkezelési politika, vagy a központi kormányzat adósságkezelési politikájának megvalósítása érdekében pénz- vagy tőkeszerzésre irányul;
c)441
d) választottbírósági, közvetítői, békéltetési tevékenység;
e) munkaszerződés, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszony, ügyészségi szolgálati jogviszony, bírósági jogviszony, igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszony, a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonya;
f) kutatási és fejlesztési szolgáltatás; kivéve, ha annak eredményét kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az ajánlatkérő teljesíti;
g)442 ha a szolgáltatást a 162. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott ajánlatkérők valamelyike, vagy általuk létrehozott társulás jogszabály alapján fennálló kizárólagos jog alapján nyújtja.
175. § E fejezet szerinti eljárást nem kell alkalmazni
a)443 a minősített adatot, illetőleg az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzésre;
b) nemzetközi szerződésben meghatározott külön eljárás alapján történő beszerzésre, tervpályázatra, ha az Európai Unión kívüli állammal kötött szerződés projekt közös megvalósításával, illetőleg hasznosításával összefüggő beszerzésre, tervpályázatra vonatkozik;
c) nemzetközi szerződésben, illetőleg nemzetközi egyetértési vagy együttműködési megállapodásban meghatározott külön eljárás alapján történő beszerzésre, ha a szerződés, illetőleg a megállapodás csapatok (katonai erők) állomásoztatására, átvonulására, alkalmazására vonatkozik;
d) nemzetközi szervezet által meghatározott külön eljárás alapján történő beszerzésre.
Eljárás az adott tevékenység valódi versenyfeltételek mellett történő végzésének megállapítására
175/A. §444 (1) A 170. § alkalmazhatóságát az Európai Közösséget létrehozó szerződés versenyre vonatkozó szabályaival összhangban kell megállapítani. Vizsgálni kell különösen a 163. § (1) bekezdésében meghatározott tevékenység jellemzőit, a helyettesítő szolgáltatások esetleges létezését, az árakat, valamint azt, hogy az adott tevékenység tekintetében több szolgáltató van-e az adott piacon.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában akkor tekinthető úgy, hogy valamely piacra a belépés nem korlátozott, ha az adott tagállam végrehajtotta és alkalmazza az Európai Parlament és a Tanács 2004/17/EK irányelvének XI. melléklete szerinti közösségi jogszabályok rendelkezéseit. Ha ez alapján nem vélelmezhető az adott piacra történő szabad belépés, bizonyítani kell, hogy az ténylegesen és jogilag is szabad.
175/B. §445 (1) A 170. § szerinti kivétel akkor alkalmazható, ha az Európai Bizottság
a) a (2) bekezdés szerinti eljárásban határozatban megállapította az adott tevékenység valódi versenyfeltételek mellett történő folytatásának tényét, vagy
b) a (2) bekezdés szerinti határidőn belül nem hozott határozatot.
(2) Az Európai Bizottság eljárása tekintetében az Európai Parlament és a Tanács 2004/17/EK irányelve 30. cikkének (5) és (6) bekezdése irányadó.
175/C. §446 (1) Az Európai Bizottságnak a 170. § alkalmazhatóságát megállapító határozatának meghozatalát – a Közbeszerzések Tanácsa egyidejű értesítése mellett – a Gazdasági Versenyhivatal, illetőleg az ajánlatkérő kezdeményezheti, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a 163. § (1) bekezdésében meghatározott valamely tevékenység vonatkozásában fennállnak a 170. § alkalmazásának feltételei. Ezen eljárás alkalmazásának részletes szabályait a 2005/15/EK bizottsági határozat állapítja meg. A Bizottság a 170. § alkalmazhatóságának megállapítására irányuló eljárását hivatalból is megindíthatja.
(2) Amennyiben az Európai Bizottság eljárását a Gazdasági Versenyhivatal kezdeményezi, indokolással ellátott állásfoglalása megküldése mellett egyidejűleg köteles tájékoztatni az Európai Bizottságot az adott tevékenység versenyfeltételek mellett történő végzésével összefüggő minden lényeges tényről, különösen a 175/A. §-ban meghatározott feltételeknek való megfeleléssel kapcsolatos jogszabályi rendelkezésekről, hatósági határozatokról, illetőleg megállapodásokról.
(3) Amennyiben a 175/B. § (1) bekezdése szerinti határozat meghozatalát az ajánlatkérő vagy az Európai Bizottság hivatalból kezdeményezi, a Gazdasági Versenyhivatal a (2) bekezdés szerinti információkról az Európai Bizottságot kérésére köteles tájékoztatni.
(4)447
A közösségi értékhatárok
176. §448 (1)449 E fejezet alkalmazásában az árubeszerzésre, valamint a szolgáltatás megrendelésére vonatkozó értékhatár 387 000 euró.
(2)450 E fejezet alkalmazásában az építési beruházásra vonatkozó értékhatár 4 845 000 euró.
177. §451 E fejezet (20. cím) alkalmazásában a tervpályázati eljárásra vonatkozó értékhatár
a)452 387 000 euró, ha a tervpályázati eljárás eredményeként szolgáltatás megrendelésére kerül sor;
b)453 387 000 euró, ha a tervpályázati eljárás pályázati díja és a pályázóknak fizetendő díjak együttes teljes összege eléri vagy meghaladja ezt az értékhatárt.
178. § (1) A 176–177. §, valamint a 181. § (1)–(2) bekezdése szerinti értékhatárok euróban és nemzeti valutákban (forintban) meghatározott összege az Európai Unió Hivatalos Lapjában a következő két évre vonatkozóan kerül közzétételre.
(2) Az (1) bekezdés szerinti értékhatárokat a Közbeszerzések Tanácsa is közzéteszi a Közbeszerzési Értesítőben.
A közbeszerzés értéke
179. § (1)454 A közbeszerzés értékén a közbeszerzés megkezdésekor annak tárgyáért általában kért, illetőleg kínált – általános forgalmi adó nélkül számított, a 36–40. §-ban, valamint a (2) bekezdésben foglaltakra tekintettel megállapított – legmagasabb összegű teljes ellenszolgáltatást kell érteni (becsült érték). A teljes ellenszolgáltatásba bele kell érteni a vételi jog átengedésének értékét.
(2)455 A közbeszerzés becsült értékébe be kell számítani az ajánlatkérő által a részvételre jelentkezők, az ajánlattevők részére fizetendő díjat és kifizetést (jutalékot) is, amennyiben az ajánlatkérő teljesít ilyen jellegű kifizetést a részvételre jelentkezők, az ajánlattevők részére.
(3)456 A közbeszerzés megkezdésén a közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény feladásának időpontját, a közvetlen részvételi felhívás megküldésének időpontját, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetében pedig az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg meghatározott esetekben a tárgyalás megkezdésének időpontját kell érteni. Ez az időpont az irányadó a 40. § (2) bekezdésének a) pontja alkalmazása tekintetében is.
(4) Ha a 40. § (2) bekezdése alapján több – egyenként a közösségi értékhatárt el nem érő értékű – beszerzési tárgy együttes értéke miatt e fejezet szerinti közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, nem minősül e törvény megkerülésének, ha az egybeszámított értékű beszerzési tárgyakat több, e fejezet szerinti közbeszerzési eljárásban szerzik be.
(5) Ha a becsült érték kiszámításakor a 40. § (2) bekezdésében foglaltakat nem vették figyelembe, az e fejezet szerinti közbeszerzésnek a költségvetési évben vagy az adott tizenkét hónapban még beszerzendő tárgyaira – azok értékétől függetlenül – csak az e fejezet szerinti közbeszerzési eljárás alapján lehet szerződést kötni.
A KÜLÖNÖS KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
A közbeszerzési eljárás fajtái
180. § (1) A közbeszerzési eljárás nyílt, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás lehet. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást csak akkor lehet alkalmazni, ha azt e fejezet megengedi.
(2) A nyílt és a meghívásos eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő pedig az ajánlatához kötve van. A nyílt és a meghívásos eljárásban nem lehet tárgyalni.
(3) A közbeszerzési eljárás a hirdetmény fajtája szerint ajánlati felhívást tartalmazó hirdetménnyel induló nyílt eljárás, részvételi felhívást tartalmazó hirdetménnyel induló meghívásos vagy tárgyalásos eljárás, időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos vagy tárgyalásos eljárás, továbbá előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos vagy tárgyalásos eljárás lehet.
(4) Az ajánlatkérők keretmegállapodásos eljárást is alkalmazhatnak (18. cím).
(5)457 Az ajánlatkérő dinamikus beszerzési rendszert hozhat létre és működtethet, amelynek célja, hogy meghatározott közbeszerzések megvalósítása érdekében lefolytatandó eljárásokban a részvételre jogosultakat előre kiválassza. A dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály határozza meg.
(6)458 A közbeszerzési eljárás során nem lehet áttérni egyik eljárási fajtáról a másikra.
(7)459 Ha a nyílt, a meghívásos vagy a tárgyalásos eljárás eredménytelen, az ajánlatkérő – az egyes eljárási fajták alkalmazására vonatkozó szabályok szerint – új eljárás kiírásáról határoz, kivéve, ha a közbeszerzést nem kívánja megvalósítani.
(8)460 A nyílt, a meghívásos és a tárgyalásos eljárásra egyébként – ha e fejezet másként nem rendelkezik – a IV. fejezet szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Az előzetes tájékoztatás
181. §461 (1)462 Az ajánlatkérő – a költségvetési év kezdetét követően – időszakos előzetes tájékoztatót készíthet az adott évre, illetőleg az elkövetkező legfeljebb tizenkét hónapra tervezett
a) összes (a kivételi körbe nem tartozó és a közösségi értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű) árubeszerzéseiről, ha annak becsült összértéke eléri vagy meghaladja a 176. § szerinti értékhatárt;
b) 3. melléklet szerinti összes (a kivételi körbe nem tartozó és a közösségi értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű) szolgáltatás megrendeléséről, ha annak becsült összértéke eléri vagy meghaladja a 176. § szerinti értékhatárt.
(2) Az ajánlatkérő időszakos előzetes tájékoztatót készíthet a tervezett építési beruházás lényeges jellemzőiről, feltételeiről, ha az építési beruházás becsült értéke eléri vagy meghaladja az építési beruházásra irányadó közösségi értékhatárt. A tájékoztatót a tervezett építési beruházás megvalósítására vonatkozó döntést követően kell elkészíteni.
182. § (1)463 Az ajánlatkérő az időszakos előzetes tájékoztatót külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján teheti közzé. A hirdetmény honlapon történő közzétételére a hirdetménynek az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatala részére elektronikus úton történő feladását követően kerülhet sor.
(2)464 Árubeszerzés esetében az előzetes összesítést árucsoportonkénti bontásban kell elkészíteni, és az árucsoportot a CPV-re történő hivatkozással kell megadni.
(3) Szolgáltatás megrendelése esetében az előzetes összesítést a 3. melléklet szerinti szolgáltatáscsoportonkénti bontásban kell elkészíteni.
(4) Az ajánlatkérő időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetményt közzétehet fontosabb projektjéről, építési beruházásáról anélkül, hogy megismételné azokat az információkat, amelyeket egy ilyen korábbi tájékoztatóban már közzétett, feltéve, hogy egyértelműen felhívja a figyelmet arra, hogy az utóbbi hirdetmény kiegészítő jellegű.
(5) Az időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény közzététele nem vonja maga után az abban megadott közbeszerzésre vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét.
(6)465
(7)466
183. § Ha az időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény egyben meghívásos vagy tárgyalásos eljárás meghirdetésére irányul, a 15. cím rendelkezései szerint kell eljárni.
A hirdetmények megküldése és közzététele
184. § (1)467 E fejezet alkalmazásában hirdetmény közzétételén az Európai Unió Hivatalos Lapjában és a hirdetmények elektronikus napilapjában (a továbbiakban: TED-adatbank) történő közzétételt kell érteni, kivéve, ha e fejezet másként rendelkezik. A hirdetménynek az ajánlatkérő honlapján történő közzététele esetében [182. § (1) bekezdés] a hirdetmény közzétételéhez fűződő joghatások szempontjából a hirdetménynek a honlapon történő közzétételének időpontja az irányadó.
(2)468 Az ajánlatkérőnek a hirdetményt külön jogszabályban meghatározott elektronikus úton és módon kell – a Közbeszerzések Tanácsán keresztül – megküldenie az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatalának. Hirdetményt közzétételre csak az az ajánlatkérő adhat fel, amelyik a 18. § szerinti értesítési kötelezettségének – legkésőbb a hirdetmény Közbeszerzések Tanácsa részére történő megküldése előtt öt nappal – eleget tett.
(3)469 Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatala a hirdetményt a feladást követően legkésőbb öt napon belül teszi közzé.
(4)470 Az ajánlatkérő kérheti, hogy a Közbeszerzések Tanácsa (Titkársága) az általa megküldött hirdetményt – továbbküldése, feladása előtt – megvizsgálja abból a szempontból, hogy megfelel-e a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak. Ha az ajánlatkérő kéri a hirdetmény ellenőrzését, azért – külön jogszabályban meghatározott mértékű – díjat kell fizetni.
(5) A hirdetményt közzétételre a Közbeszerzések Tanácsa adja fel. A hirdetmény feladásának napját a Közbeszerzések Tanácsának tudnia kell igazolni.
(6)471
(7)472 Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatala visszaigazolást küld a megküldött hirdetmények közzétételéről, megjelölve a közzététel időpontját. A visszaigazolás a közzétételre vonatkozó bizonyítéknak minősül.
185. § (1)473 Az e fejezet szerinti hirdetmények az ajánlatkérő által választott hivatalos nyelven teljes terjedelmükben kerülnek közzétételre az Európai Unió Hivatalos Lapjában és a TED-adatbankban. A hirdetmények lényeges elemeinek összefoglalását az Európai Unió hivatalos nyelvein is közzéteszik azzal, hogy egyedül az ajánlatkérő által választott hivatalos nyelven készült és megküldött szöveg hiteles.
(2) A hirdetményeknek az Európai Unió Hivatalos Lapjában (TED-adatbankban) való közzététele költségeit az Európai Unió viseli.
(3) A hirdetmények megküldésének és közzétételének részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.
186. § Az ajánlatkérő olyan hirdetményének a 184. § (1) bekezdése szerinti közzétételét is kérheti, amelyben megadott közbeszerzésre nem vonatkozik az e fejezetben előírt közzétételi kötelezettség.
187. § (1)474 Az e fejezet szerinti hirdetményeket [184. § (1) bekezdése] – tájékoztató jelleggel – a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítőben külön jogszabály szerint közzéteszi, ennek érdekében az ajánlatkérő köteles az általa közzétételre feladott hirdetményt a Közbeszerzések Tanácsa részére megküldeni. Az ajánlatkérő a hirdetményt más módon is közzéteheti azzal, hogy erre a hirdetménynek az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatala részére történő feladását követően kerülhet csak sor. Az így közzétett hirdetmény nem tartalmazhat más adatokat, mint amelyek az Európai Unió Hivatalos Lapjában (TED-adatbankban), illetőleg az ajánlatkérő honlapján megjelentek, továbbá fel kell tüntetnie a Hivatal részére történő feladás, illetőleg a honlapon történő közzététel napját is.
(2) Ha e fejezet a hirdetménynek a Közbeszerzési Értesítőben történő közzétételéről rendelkezik, a harmadik részben meghatározott közzétételi szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A NYÍLT ELJÁRÁS
Az alkalmazandó szabályok
188. § A nyílt eljárásra a IV. fejezet 3. címének szabályait (48–99. §) – a 13. cím rendelkezései szerint – kell megfelelően alkalmazni.
Az eljárás megindítása
189. § A nyílt eljárás ajánlati felhívással indul, amelyet az ajánlatkérő külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján köteles közzétenni.
A közbeszerzési műszaki leírás
190. §475 Az ajánlatkérő a közbeszerzési műszaki leírást az 58. §-ban foglaltak szerint köteles megadni.
191. § (1) Az ajánlatkérő köteles kérésre az ajánlattevők rendelkezésére bocsátani a rendszeresen hivatkozott közbeszerzési műszaki leírásokat, ideértve az időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetményben hivatkozott közbeszerzési műszaki leírásokat is.
(2) Ha a hivatkozott közbeszerzési műszaki leírások az ajánlattevők számára hozzáférhető dokumentumokban kerültek meghatározásra, az ajánlatkérőnek elegendő ezen dokumentumokra utalnia.
192. §476 Az ajánlatkérő a közbeszerzési műszaki leírás megadásával, az alkalmasság megítélésével, az ajánlatok elbírálásával, illetőleg a szerződés megkötésével összefüggésben követelményeket határozhat meg azzal a céllal, hogy az általa rendelkezésre bocsátott információk bizalmas jellegét az érintettek megőrizzék. Ez nem érinti a 96. § (3) bekezdésében és a 99/A. (2) és (3) bekezdésében foglaltakat.
Kizáró okok
193. §477 A kizáró okokra a 60–63. § megfelelően alkalmazandó azzal, hogy a 63. § (2) bekezdésének c) és d) pontja szerinti esetben egyszerű nyilatkozat is elfogadható.
Az ajánlattevő és alvállalkozójának alkalmassága
194. §478 Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának alkalmasságára a 65–67. §, a 68. § (4)–(5) bekezdése, a 69. § és a 71. § (4) bekezdése megfelelően alkalmazandó azzal, hogy az ajánlatkérő egyéb objektív alapú alkalmassági feltételt és igazolási módot is előírhat, de ennek során is megfelelően alkalmaznia kell a 69. § (3) bekezdésében foglaltakat.
Az ajánlattételi határidő
195. §479 (1) Az ajánlattételi határidőt az ajánlatkérő nem határozhatja meg az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított negyvenöt napnál rövidebb időtartamban.
(2) Ha az ajánlatkérő az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napját legalább ötvenkét nappal megelőzően, de legfeljebb tizenkét hónapon belül időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetményt adott fel, és az tartalmazta a 208. § (2) bekezdésében említett hirdetmény mintája szerinti, a tájékoztatót tartalmazó hirdetmény feladásának időpontjában rendelkezésre álló adatokat is, az (1) bekezdésben előírt határidőnél rövidebbet is meg lehet határozni.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben az ajánlattételi határidő nem lehet rövidebb az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított huszonkilenc napnál, kivéve sürgősség esetén, amely esetben huszonkét napra rövidíthető.
(4) Az ajánlattételi határidő (1)–(3) bekezdés szerinti időtartamát legfeljebb öt nappal le lehet rövidíteni, feltéve, hogy az ajánlatkérő a dokumentációt térítésmentesen és teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton, külön jogszabályban meghatározott módon az ajánlattevők számára hozzáférhetővé teszi az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától, és a hirdetményben megadja a hozzáférés adatait.
(5) Ha a dokumentáció nagy terjedelmű, vagy ha az ajánlattételre a dokumentáció helyben való megtekintését vagy valamely helyszín megtekintését követően kerülhet csak sor, az ajánlatkérőnek ennek figyelembevételével kell az ajánlattételi határidőt – az (1)–(4) bekezdésben foglaltakhoz képest hosszabb időtartamban – meghatároznia.
(6) Az ajánlattételi határidőt minden esetben úgy kell meghatározni, hogy elegendő időtartam álljon rendelkezésre a megfelelő ajánlattételhez. Az ajánlattételi határidő a (2) és (4) bekezdés együttes alkalmazása esetén sem lehet az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény feladásától számított tizenöt napnál rövidebb.
A kirívóan alacsony ellenszolgáltatás
196. §480 Ha az ajánlat kirívóan alacsonynak értékelt ellenszolgáltatást tartalmaz, az ajánlatkérő a 86. § szerint köteles eljárni.
Az érvénytelen ajánlat, az ajánlattevő kizárása
197. § (1) Az érvénytelen ajánlatra, illetőleg az ajánlattevő kizárására a 88. § megfelelően alkalmazandó azzal, hogy az ajánlatkérő kizárhatja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki
a)481 számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [1. § (4) bekezdése], illetőleg
b)482 ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [1. § (4) bekezdése], vagy
c)483 árubeszerzés esetében ajánlatában – az áruk összértéke tekintetében – ötven százalékot meghaladóan olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [1. § (4) bekezdése].
(2) Az (1) bekezdés c) pontja alkalmazásában az elektronikus hírközlő hálózati berendezésekben használt szoftvereket árunak kell tekinteni.
A többváltozatú ajánlat érvényessége
198. § (1) A többváltozatú (alternatív) ajánlat esetében csak az olyan változat lehet érvényes, amely megfelel az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban meghatározott minimum követelményeknek, illetőleg közbeszerzési műszaki leírásnak.
(2) A többváltozatú ajánlat esetében nem nyilvánítható érvénytelennek a változat kizárólag azon az alapon, hogy a változat
a)484
b) elfogadása esetén a közbeszerzés tárgya árubeszerzés helyett szolgáltatás megrendelésének vagy szolgáltatás megrendelése helyett árubeszerzésnek minősülne.
Előnyben részesítés
199. § (1) Árubeszerzés esetében, ha az 57. § (2) bekezdése alapján meghatározott bírálati szempont szerinti értékelés során több ajánlat azonos, az ajánlatkérő köteles előnyben részesíteni azt az ajánlatot, amely – az áruk összértéke tekintetében – ötven százalékot elérően vagy meghaladóan olyan származású árut ajánl, amely számára nemzeti elbánást kell nyújtani.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában
a) azonosnak minősül az előnyben részesítendő ajánlat, ha az árkülönbözet – az előnyben nem részesítendő ajánlat árához képest [197. § (1) bekezdésének c) pontja] – nem haladja meg a három százalékot;
b) az elektronikus hírközlő hálózati berendezésekben használt szoftvereket árunak kell tekinteni.
(3) Ebben az esetben az eljárás nyertese az előnyben részesített ajánlatot tevő, ha pedig több előnyben részesítendő ajánlat van, az az ajánlattevő, amelynek ajánlata alacsonyabb árat tartalmaz. Azonos árajánlat esetében pedig a 90. § (2) bekezdését lehet megfelelően alkalmazni, ha erre az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban hivatkozott.
(4)485 Az ajánlatkérőnek nem kell alkalmaznia az (1) bekezdést, ha valamely ajánlat előnyben részesítése azzal a következménnyel járna, hogy műszaki-technikai szempontból eltérő és nem illeszkedő dolgokat kellene beszerezni, vagy az ilyen beszerzés aránytalan műszaki-technikai nehézséget eredményezne a működtetésben és a fenntartásban vagy aránytalan költségtöbblettel járna.
Hirdetmény az eljárás eredményéről
200. § (1) Az ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján kell közzétennie.
(2)486
(3) A hirdetményt – a 184. § (1) bekezdése szerinti közzétételre – legkésőbb a szerződéskötéstől, illetőleg ennek hiányában a szerződéskötés tervezett időpontjának lejártától számított öt munkanapon belül kell megküldeni.
A RÉSZVÉTELI FELHÍVÁST TARTALMAZÓ HIRDETMÉNNYEL INDULÓ MEGHÍVÁSOS
ÉS TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS
Az alkalmazandó szabályok
201. § (1) A részvételi felhívást tartalmazó hirdetménnyel induló meghívásos eljárásra a IV. fejezetnek a meghívásos eljárásra vonatkozó szabályait (3–5. cím) – a 13. és a 14. cím rendelkezései szerint – kell megfelelően alkalmazni. A 118. § (3) bekezdése nem alkalmazandó, a 136. § pedig nem alkalmazható.
(2) A részvételi felhívást tartalmazó hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárásra a IV. fejezetnek a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásra vonatkozó szabályait (3–4. cím, 126–130. §) – a 13. és a 14. cím rendelkezései szerint – kell megfelelően alkalmazni. A 118. § (3) bekezdése, a 124. § (2) bekezdése nem alkalmazandó, a 136. § pedig nem alkalmazható.
Az eljárás megindítása
202. § E cím szerinti meghívásos és tárgyalásos eljárás részvételi felhívással indul, amelyet az ajánlatkérő külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján köteles közzétenni.
A részvételi határidő
203. §487 A részvételi határidőt az ajánlatkérő nem határozhatja meg a részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított harminc napnál rövidebb időtartamban. A részvételi határidő sürgősség esetén tizenöt napra rövidíthető.
Az ajánlattevők létszámának vagy keretszámának meghatározása
204. § (1) A meghívásos és a tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérő meghatározhatja az ajánlattevők létszámát vagy keretszámát azzal, hogy a részvételre jelentkezők közül legfeljebb a létszámnak megfelelő vagy a keretszám felső határáig terjedő számú alkalmas, egyben érvényes jelentkezést benyújtó jelentkezőnek küld majd ajánlattételi felhívást.
(2) A létszámnak, illetőleg a keretszámnak a közbeszerzés tárgyához, az eljárás sajátos jellemzőihez kell igazodnia, és minden körülmény között biztosítania kell a valódi versenyt. A létszám, illetőleg a keretszám alsó határa nem lehet kevesebb háromnál.
(3) Ha az ajánlatkérő létszámot vagy keretszámot határoz meg, azt a részvételi felhívásban kell megadnia.
(4) Az ajánlatkérő a részvételi felhívásban nem jelölheti meg előre azokat, akiket az eljárásban való részvételre meg kíván hívni.
(5) Ha az ajánlatkérő létszámot vagy keretszámot határoz meg, a részvételi felhívásban meg kell adnia az alkalmas jelentkezők közötti rangsorolás módját is arra az esetre, ha a létszámot vagy a keretszám felső határát meghaladja az alkalmas jelentkezők száma. A rangsorolást a jelentkező szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának igazolása körében lehet meghatározni.
(6) Az ajánlatkérő a meghatározott létszámnak vagy keretszámnak megfelelően – a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasság alapján – kiválasztott jelentkezőket egyidejűleg, közvetlenül, írásban hívja fel ajánlattételre, amennyiben ezt az alkalmasnak minősített jelentkezők száma lehetővé teszi. Ha az ajánlatkérő nem határozott meg létszámot vagy keretszámot, az összes alkalmas jelentkezőt köteles ajánlattételre felhívni. Az ajánlattételre felhívott jelentkezők közösen nem tehetnek ajánlatot.
Az ajánlattételi határidő
205. §488 (1) Az ajánlattételi határidőt az ajánlatkérő és az alkalmasnak minősített jelentkezők megállapodásban rögzíthetik, feltéve, hogy valamennyi jelentkezőnek azonos időtartam áll rendelkezésére ajánlata összeállítására és benyújtására.
(2) Amennyiben az (1) bekezdés értelmében az ajánlatkérő és az alkalmasnak minősített jelentkezők nem tudnak megállapodni az ajánlattételi határidőben, az ajánlattételi határidőt az ajánlatkérő állapítja meg azzal, hogy az nem lehet az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított huszonnégy napnál rövidebb. Az ajánlattételi határidő sürgősség esetén tíz napra rövidíthető, feltéve, hogy az ajánlattételi felhívást telefax útján vagy elektronikus úton küldi meg az ajánlatkérő.
(3) Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidő (2) bekezdés szerinti huszonnégy489 napos időtartamát legfeljebb öt nappal lerövidítheti, feltéve, hogy a dokumentációt térítésmentesen és teljes terjedelemben közvetlenül elektronikus úton, külön jogszabályban meghatározott módon az ajánlattevők számára hozzáférhetővé teszi az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától, és a felhívásban megadja a hozzáférés adatait.
(4) Az ajánlattételi határidő a (2) és (3) bekezdés együttes alkalmazása esetén sem lehet 10 napnál rövidebb. Az (1) bekezdés szerinti megállapodásban azonban az ajánlatkérő és az alkalmasnak minősített jelentkezők ennél rövidebb ajánlattételi határidőt is megállapíthatnak.
(5) Az ajánlattételi határidőt minden esetben úgy kell meghatározni, hogy elegendő időtartam álljon rendelkezésre a megfelelő ajánlattételhez.
206. § Az ajánlatkérő köteles gondoskodni arról, hogy a dokumentáció az ajánlattételi felhívás megküldésétől kezdve az ajánlattételi határidő lejártáig rendelkezésre álljon.
AZ IDŐSZAKOS ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNNYEL MEGHIRDETETT MEGHÍVÁSOS
ÉS TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS
Az alkalmazandó szabályok
207. § Az időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos eljárásra a 201. § (1) bekezdése szerinti szabályokat, az ilyen hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos eljárásra pedig a 201. § (2) bekezdése szerinti szabályokat – a 15. cím rendelkezései szerint – kell megfelelően alkalmazni.
Az eljárás meghirdetése, az időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény
208. § (1) Az időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény meghívásos vagy tárgyalásos eljárás meghirdetésére is irányulhat.
(2) A hirdetményt külön jogszabályban meghatározott minta szerint kell elkészíteni, és közzé kell tenni. A hirdetményben az ajánlatkérő köteles megadni különösen
a)490 a tervezett közbeszerzés (közbeszerzések) tárgyának leírását;
b) a közbeszerzési eljárás fajtáját (meghívásos vagy tárgyalásos eljárás), amely további hirdetmény közzététele nélkül, közvetlen részvételi felhívással indul;
c)491 az érdeklődést kifejező írásbeli nyilatkozat (a továbbiakban: szándéknyilatkozat) benyújtására vonatkozó határidőt, a nyilatkozattétel nyelvét (nyelveit), azzal, hogy a magyar nyelven történő nyilatkozattétel lehetőségét minden esetben biztosítani kell;
d) az eljárás (eljárások) indításának tervezett napját.
Az eljárás megindítása, a közvetlen részvételi felhívás
209. § (1) A határidő lejártáig benyújtott szándéknyilatkozatok alapján az ajánlatkérő az összes nyilatkozattevőt köteles egyidejűleg, írásban felhívni (közvetlen részvételi felhívás) szándéknyilatkozatuk megerősítésére és a részvételi jelentkezés benyújtására.
(2) A közvetlen részvételi felhívást legkésőbb az időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény közzététele napjától számított tizenkét hónapon belül meg kell küldeni.
(3) A meghívásos vagy a tárgyalásos eljárás a közvetlen részvételi felhívás megküldésével indul. Az eljárás megindítása kapcsán a 48. § (2)–(3) bekezdése megfelelően alkalmazandó.
(4) Az ajánlatkérő akkor nem köteles az eljárást megindítani, ha az időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény közzétételét követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerződés megkötésére, illetőleg a szerződés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek haladéktalanul írásban értesítenie kell a szándéknyilatkozatot tevőket és a Közbeszerzések Tanácsát.
210. § (1) A közvetlen részvételi felhívásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) az ajánlatkérő nevét, címét, telefon- és telefaxszámát (e-mail);
b) ha szükséges, az ajánlatkérő által meghatározott azon szervezet a) pont szerinti adatait, amely a dokumentációt, a közbeszerzési műszaki leírásokat (191. §) rendelkezésre bocsátja, illetőleg kiegészítő (értelmező) tájékoztatást ad;
c) a közbeszerzési eljárás fajtáját (meghívásos vagy tárgyalásos eljárás);
d) a közbeszerzés tárgyát, illetőleg mennyiségét (ideértve a vételi joggal kapcsolatos információkat);
e) a rendszeresen, illetőleg az időszakonként visszatérően kötendő szerződés (37. §) esetében a következő közbeszerzés tárgyát, illetőleg mennyiségét, valamint – ha lehetséges – az erre vonatkozó következő hirdetmény tervezett közzétételét;
f) a szerződés meghatározását;
g) a szerződés időtartamát vagy a teljesítés határidejét;
h) a kizáró okokat;
i) az alkalmassági követelményeket és a 69. § (2) bekezdésében foglaltakat;
j)492 a hiánypótlás lehetőségét;
k) a részvételi határidőt;
l) a részvételi jelentkezés benyújtásának címét;
m)493 a részvételi jelentkezés nyelvét (nyelveit), azzal, hogy a magyar nyelven történő részvételre jelentkezés lehetőségét minden esetben biztosítani kell;
n) a részvételi jelentkezések felbontásának helyét, idejét;
o) a részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosultakat;
p) a részvételi szakasz eredményhirdetési időpontját;
q) az ajánlattételi felhívás megküldésének tervezett napját;
r) az ajánlatok 57. § (2) bekezdése szerinti bírálati szempontját;
s) a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit;
t) hivatkozást a közzétett időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napját;
u) a közvetlen részvételi felhívás megküldésének napját;
v) a külön jogszabályban meghatározott minta szerinti egyéb információkat.
(2) A közvetlen részvételi felhívásban az ajánlatkérő meghatározhatja az ajánlattevők létszámát vagy keretszámát azzal, hogy a részvételre jelentkezők közül legfeljebb a létszámnak megfelelő vagy a keretszám felső határáig terjedő számú alkalmas, egyben érvényes jelentkezést benyújtó jelentkezőnek küld majd ajánlattételi felhívást.
211. §494 A részvételi határidőt az ajánlatkérő nem határozhatja meg a közvetlen részvételi felhívás megküldésének napjától számított harminc napnál rövidebb időtartamban. A részvételi határidő sürgősség esetén tizenöt napra rövidíthető.
Az ajánlattételi felhívás
212. § Az ajánlattételi felhívásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) az ajánlatkérő nevét és címét, telefon- és telefaxszámát (e-mail);
b) hivatkozást a közzétett időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napját;
c) a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit, ha a dokumentációt az ajánlattételi felhívással egyidejűleg nem küldte meg;
d) a közvetlen részvételi felhívásban előírtakkal összhangban – ha szükséges – az ajánlathoz csatolandó azon igazolások, nyilatkozatok, dokumentumok meghatározását, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő, illetőleg alvállalkozója az ajánlattételi szakaszban sem tartozik a kizáró okok hatálya alá;
e) az ajánlatok bírálati szempontját (57. §), ha a közvetlen részvételi felhívás az 57. § (3) bekezdésében foglaltakat nem tartalmazta;
f)495 a hiánypótlás lehetőségét;
g) az ajánlattételi határidőt;
h) az ajánlat benyújtásának címét;
i)496 az ajánlattétel nyelvét (nyelveit), azzal, hogy a magyar nyelven történő ajánlattétel lehetőségét minden esetben biztosítani kell;
j) az ajánlatok felbontásának helyét, idejét;
k) az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultakat;
l) az ajánlati kötöttség időtartamát (kivéve tárgyalásos eljárásban);
m) tárgyalásos eljárásban a tárgyalás lefolytatásának menetét és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályait, továbbá az első tárgyalás időpontját;
n) az eredményhirdetés időpontját és a szerződéskötés tervezett időpontját, ha azt a közvetlen részvételi felhívás nem tartalmazta, vagy másként tartalmazta;
o) az ajánlattételi felhívás megküldésének napját.
AZ ELŐMINŐSÍTÉSI HIRDETMÉNNYEL MEGHIRDETETT MEGHÍVÁSOS
ÉS TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS
Az alkalmazandó szabályok
213. § Az előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos eljárásra a 201. § (1) bekezdése szerinti szabályokat, az ilyen hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos eljárásra pedig a 201. § (2) bekezdése szerinti szabályokat – a 16. cím rendelkezései szerint – kell megfelelően alkalmazni.
Az eljárás meghirdetése, az előminősítési hirdetmény
214. § (1) A meghívásos vagy a tárgyalásos eljárás meghirdetésére előminősítési hirdetmény is közzétehető.
(2) Az előminősítési hirdetményt külön jogszabályban meghatározott minta szerint kell elkészíteni, és közzé kell tenni. A hirdetményben az ajánlatkérő köteles megadni különösen:
a) az ajánlatkérő nevét, címét, telefon- és telefaxszámát (e-mail);
b) az ajánlatkérő előminősítési rendszerének célját, az adott időtartam alatt tervezett közbeszerzések tárgyának leírását;
c) az előminősítési rendszer időtartamára vonatkozó információt;
d) az előminősítési dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit;
e) az előminősítési szempontokat és igazolási módjait vagy azok összegező leírását;
f) az előminősítési kérelem benyújtásának címét.
(3) Ha az előminősítési rendszer időtartama három évnél hosszabb, az előminősítési hirdetményt évenként kell közzétenni. Ha pedig ennél rövidebb időtartamra szól, elegendő az első ilyen hirdetmény közzététele.
Az ajánlatkérő előminősítési rendszere, a jelentkezők előminősítése
215. § (1) Az ajánlatkérő a jelentkezők előminősítésére szolgáló rendszert hozhat létre és működtethet, amelynek célja, hogy a meghatározott közbeszerzések megvalósítása érdekében lefolytatandó meghívásos vagy tárgyalásos eljárásokban részvételre jogosultakat előre kiválassza.
(2) Az ajánlatkérő köteles biztosítani, hogy az érintettek az előminősítési hirdetmény közzétételét követően a rendszer működtetésének időtartama alatt bármikor kérhessék előminősítésüket.
(3)497 Az ajánlatkérőnek meg kell határoznia – összhangban a 216. §-sal és adott esetben az 58. §-sal – az előminősítési rendszer működtetésének részleteit, valamint az előminősítési szempontokat és igazolási módjait. Az előminősítési rendszer különböző minősítési fokozatokból állhat.
(4) Az előminősítési rendszer működtetésére vonatkozó szabályokat, illetőleg a minősítési szempontokat és igazolási módjait az ajánlatkérő szükség szerint felülvizsgálhatja, módosíthatja.
(5) Az előminősített jelentkezőkről az ajánlatkérőnek listát kell vezetnie (az előminősített jelentkezők listája). A lista elkészíthető a közbeszerzés tárgya, illetőleg azon belüli csoportja szerinti bontásban is. A listának tartalmaznia kell legalább az előminősített jelentkező nevét, címét (elérhetőségét), a listára vételének időpontját. A lista adatai nyilvánosak.
216. § (1) A jelentkezők listára vételének feltételeit (előminősítési szempontok) és igazolási módjait a 60. § (1) bekezdése, a 61. § (1)–(2) bekezdése, a 63. § (2) bekezdése, a 66–68. § és a 69. § (1)–(3) bekezdése alapján köteles meghatározni az ajánlatkérő azzal, hogy egyrészt a 63. § (2) bekezdésének c) és d) pontja szerinti esetben egyszerű nyilatkozat is elfogadható, másrészt az alkalmasságra egyéb objektív alapú előminősítési szempontot és igazolási módot is előírhat, de ennek során is megfelelően alkalmaznia kell a 69. § (3) bekezdésében foglaltakat. Az előminősítési szempontok meghatározása során az ajánlatkérő jogosult a hivatkozott szempontok közül választani.
(2)498 Az előminősítési szempontok meghatározása során nem lehet különbséget tenni a jelentkezők között székhelyük, illetőleg letelepedési helyük szerint, sem más módon. Az ajánlatkérő nem követelheti meg olyan igazolások benyújtását a jelentkezőktől, amelyek már rendelkezésére állnak.
217. § (1)499 Az ajánlatkérő köteles előminősítési dokumentációt készíteni, amelyben meg kell adnia különösen a 215. § (3) bekezdésében foglaltakat, továbbá az előminősítési kérelem elbírálási határidejét. Az elbírálási határidő hat hónapnál hosszabb nem lehet. Amennyiben az elbírálás előreláthatólag négy hónapnál hosszabb időt vesz igénybe, az ajánlatkérő az előminősítési kérelem benyújtásától számított két hónapon belül köteles tájékoztatni a jelentkezőt az elbírálás hosszabb időtartamát indokoló körülményekről, valamint kérelme elbírálásának várható időpontjáról.
(2) Ha az ajánlatkérő egy másik ajánlatkérő előminősítési rendszerét – figyelemmel az előminősítési szempontokra – egyenértékűnek tartja, köteles erről és e másik ajánlatkérő nevéről, címéről, illetőleg a hivatkozott előminősítés elfogadásáról tájékoztatást adni az előminősítési dokumentációban.
(3) Az ajánlatkérő köteles gondoskodni arról, hogy az előminősítési dokumentáció az előminősítési hirdetmény közzétételének napjától kezdve rendelkezésre álljon. Ha az előminősítési dokumentáció megküldését kérik, az ajánlatkérő vagy az általa meghatározott szervezet a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül köteles ennek eleget tenni. Az előminősítési dokumentációt a Közbeszerzések Tanácsa kérésére szintén meg kell küldeni.
218. § Ha az ajánlatkérő módosítja az előminősítési rendszer működtetésére vonatkozó szabályokat, illetőleg az előminősítési szempontokat és igazolási módjait, köteles új előminősítési hirdetményt közzétenni, valamint a már listára vett előminősített jelentkezőket és az előminősítési kérelmet benyújtókat egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatni.
219. § (1) A jelentkező bármikor kérheti előminősítését és a listára vételét az előminősítési dokumentációban előírt adatok, tények bemutatása, a szükséges igazolások, nyilatkozatok vagy egyéb dokumentumok csatolása mellett.
(2) Az előminősítési kérelmet és a jelentkező előminősítését kizárólag a megadott előminősítési szempontok alapján lehet elbírálni.
(3) Ha az előminősítési kérelem hiányos, a jelentkezőt a hiányok megjelölése mellett hiánypótlásra kell felhívni.
(4)500 Az előminősítési kérelem elbírálását követően az ajánlatkérő haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül köteles értesíteni a jelentkezőt döntéséről, elutasítás esetében annak indokairól is.
(5) Ha az ajánlatkérő módosítja az előminősítési szempontokat, a már listára vett előminősített jelentkezőknek is igazolniuk kell az előírt módon megfelelőségüket az új vagy a módosult előminősítési szempont tekintetében. Erre – a 218. § szerinti tájékoztatás során – fel kell hívni az előminősített jelentkezőket. Benyújtott kérelem folyamatban levő elbírálása esetében pedig az ajánlatkérőnek a kérelem módosítás miatt szükséges kiegészítésére kell a jelentkezőt felhívnia.
(6) Az előminősített jelentkező köteles az ajánlatkérőnek bejelenteni, ha az előminősítési szempontok szerinti adataiban, körülményeiben változás állt be a változást követően haladéktalanul, de legkésőbb a változástól számított öt munkanapon belül. Ha a változás következtében az előminősített jelentkező nem felel meg a szempontoknak, az ajánlatkérőnek törölnie kell a listáról.
(7) Az ajánlatkérő maga is kezdeményezheti az előminősített jelentkező listáról való törlését, ha a rendelkezésére álló adatok szerint az előminősített már nem felel meg az előminősítési szempontoknak.
(8)501 A listáról való törlés előtt legalább 15 nappal az érintett előminősített jelentkezőket írásban köteles az ajánlatkérő tájékoztatni a tervezett intézkedéséről és annak indokáról is. Az érintett előminősített jelentkező az ajánlatkérő által meghatározott határidőn belül köteles észrevételeit írásban közölni az ajánlatkérővel.
(9) Az előminősítési kérelem elutasítása és a listáról való törlés ellen jogorvoslatnak van helye. Az érintett a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárását kérheti [318. § (1) bekezdése].
Az eljárás megindítása, a közvetlen részvételi felhívás
220. § (1) Az előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos vagy tárgyalásos eljárás a közvetlen részvételi felhívás megküldésével indul. Az eljárás megindítása kapcsán a 48. § (2)–(3) bekezdése megfelelően alkalmazandó.
(2) Az eljárásban az ajánlatkérő kizárólag a listájára felvett előminősített jelentkezőket hívhatja fel részvételi jelentkezés benyújtására. A felhívást egyidejűleg, írásban kell megküldeni (közvetlen részvételi felhívás).
(3) Az ajánlatkérő az összes előminősített jelentkezőnek köteles közvetlen részvételi felhívást küldeni, kivéve, ha a lista a közbeszerzés tárgya, illetőleg azon belüli csoportja szerinti bontásban készült. Ebben az esetben csak a bontás szerinti előminősített jelentkezőknek kell felhívást küldeni.
(4) Az ajánlatkérő az előminősítési hirdetmény közzététele alapján nem köteles az eljárást megindítani, ha a hirdetmény közzétételét követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerződés megkötésére, illetőleg a szerződés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek haladéktalanul egyidejűleg, írásban értesítenie kell az előminősített jelentkezőket és a Közbeszerzések Tanácsát.
(5) Az ajánlatkérő az előminősítési hirdetménnyel érintett közbeszerzésre továbbá más meghirdetendő eljárást is alkalmazhat, különösen, ha az előminősített jelentkezők száma nem teszi lehetővé a valódi versenyt. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek az új hirdetményben utalnia kell erre a körülményre, és az új hirdetmény közzétételéről – a közzétételt követően haladéktalanul – egyidejűleg, írásban értesítenie kell az előminősített jelentkezőket.
221. § (1) A közvetlen részvételi felhívásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) az ajánlatkérő nevét, címét, telefon- és telefaxszámát (e-mail);
b) ha szükséges, az ajánlatkérő által meghatározott azon szervezet a) pont szerinti adatait, amely a dokumentációt, a közbeszerzési műszaki leírásokat (191. §) rendelkezésre bocsátja, illetőleg kiegészítő (értelmező) tájékoztatást ad;
c) a közbeszerzési eljárás fajtáját (meghívásos vagy tárgyalásos eljárás);
d) a közbeszerzés tárgyát, illetőleg mennyiségét (ideértve a vételi joggal kapcsolatos információkat);
e) a szerződés meghatározását;
f) a szerződés időtartamát vagy a teljesítés határidejét;
g) a teljesítés helyét;
h) ha szükséges, a részvételi jelentkezéshez csatolandó azon igazolások, nyilatkozatok, dokumentumok meghatározását, amelyek igazolják, hogy az előminősített jelentkező a részvételi szakaszban sem tartozik – az előminősítési szempontok szerinti – kizáró okok hatálya alá;
i) ha szükséges, az adott szerződés teljesítéséhez – az előminősítési szempontokhoz képest – szigorúbb alkalmassági követelményeket és a 69. § (2) bekezdésében foglaltakat;
j)502 a hiánypótlás lehetőségét;
k) a részvételi határidőt;
l) a részvételi jelentkezés benyújtásának címét;
m)503 a részvételi jelentkezés nyelvét (nyelveit), azzal, hogy a magyar nyelven történő részvételre jelentkezés lehetőségét minden esetben biztosítani kell;
n) a részvételi jelentkezések felbontásának helyét, idejét;
o) a részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosultakat;
p) a részvételi szakasz eredményhirdetési időpontját;
q) az ajánlattételi felhívás megküldésének tervezett napját;
r) az ajánlatok 57. § (2) bekezdése szerinti bírálati szempontját;
s) a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit;
t) hivatkozást az előminősítési hirdetményre és közzétételének napját;
u) a közvetlen részvételi felhívás megküldésének napját.
(2) A közvetlen részvételi felhívásban – nagyobb számú előminősített jelentkező esetében – az ajánlatkérő meghatározhatja az ajánlattevők létszámát vagy keretszámát azzal, hogy a részvételre jelentkezők közül legfeljebb a létszámnak megfelelő vagy a keretszám felső határáig terjedő számú alkalmas, egyben érvényes jelentkezést benyújtó jelentkezőnek küld majd ajánlattételi felhívást.
222. § A részvételi határidőt az ajánlatkérő főszabályként nem határozhatja meg a közvetlen részvételi felhívás megküldésének napjától számított harminchét napnál rövidebb időtartamban. A részvételi határidő rendkívüli sürgősség esetén kivételesen huszonkét napra rövidíthető, ha pedig a felhívást telefax útján vagy elektronikus úton küldi meg az ajánlatkérő, tizenöt napra rövidíthető.
223. § Több előminősített jelentkező közösen is benyújthat részvételi jelentkezést és közösen is tehet ajánlatot.
Az ajánlattételi felhívás
224. § Az ajánlattételi felhívásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) az ajánlatkérő nevét és címét, telefon- és telefaxszámát (e-mail);
b) hivatkozást az előminősítési hirdetményre és közzétételének napját;
c) a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit, ha a dokumentációt az ajánlattételi felhívással egyidejűleg nem küldte meg;
d) az ajánlatok bírálati szempontját (57. §), ha a közvetlen részvételi felhívás az 57. § (3) bekezdésében foglaltakat nem tartalmazta;
e)504 a hiánypótlás lehetőségét;
f) az ajánlattételi határidőt;
g) az ajánlat benyújtásának címét;
h)505 az ajánlattétel nyelvét (nyelveit), azzal, hogy a magyar nyelven történő ajánlattétel lehetőségét minden esetben biztosítani kell;
i) az ajánlatok felbontásának helyét, idejét;
j) az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultakat;
k) az ajánlati kötöttség időtartamát (kivéve tárgyalásos eljárásban);
l) tárgyalásos eljárásban a tárgyalás lefolytatásának menetét és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályait, továbbá az első tárgyalás időpontját;
m) az eredményhirdetés időpontját és a szerződéskötés tervezett időpontját, ha azt a közvetlen részvételi felhívás nem tartalmazta;
n) az ajánlattételi felhívás megküldésének napját.
A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS
Az eljárás alkalmazása
225. § (1) Az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást akkor alkalmazhat, ha
a)506 a 180. § (3) bekezdése szerinti valamely eljárás a 92. § a) pontja, illetve a 115. § (1) bekezdésének a) pontja alapján eredménytelen volt, feltéve, hogy a felhívásnak és a dokumentációnak a feltételei időközben lényegesen nem változtak meg;
b) a szerződést műszaki-technikai sajátosságok, művészeti szempontok vagy kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag egy meghatározott szervezet, személy képes teljesíteni;
c) a közbeszerzés kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból szükséges; ez az eset azonban nem alkalmazható nyereségszerzési cél esetén, illetőleg, ha a kutatásfejlesztés költségeit fedezi, továbbá nem sértheti az ilyen utóbbi célú későbbi közbeszerzési eljárásokat;
d) a szerződést a 13–16. cím szerinti valamely eljárásban megkötött keretmegállapodás alapján köti;
e) az feltétlenül szükséges, mivel az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt a 180. § (3) bekezdése szerinti eljárásokra előírt határidők nem lennének betarthatóak; a rendkívüli sürgősséget indokoló körülmények azonban nem eredhetnek az ajánlatkérő mulasztásából.
(2)507 Az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat továbbá építési beruházás vagy szolgáltatás megrendelése esetében, ha a korábban megkötött szerződésben nem szereplő, de előre nem látható körülmények miatt kiegészítő építési beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése szükséges az építési beruházás, illetőleg a szolgáltatás teljesítéséhez, feltéve, hogy a kiegészítő építési beruházást, illetőleg szolgáltatást műszaki vagy gazdasági okok miatt az ajánlatkérőt érintő jelentős nehézség nélkül nem lehet elválasztani a korábbi szerződéstől, vagy ha a kiegészítő építési beruházás, illetőleg szolgáltatás elválasztható, de feltétlenül szükséges az építési beruházás, illetőleg a szolgáltatás teljesítéséhez.
(3) Az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat továbbá árubeszerzés esetében, ha
a)508 a korábban beszerzett dolog részbeni kicserélése vagy bővítése során a korábbi nyertes ajánlattevővel köt szerződést és a korábbi nyertes ajánlattevőnek másikkal történő helyettesítése azzal a következménnyel járna, hogy műszaki-technikai szempontból eltérő és nem illeszkedő dolgokat kellene beszerezni, vagy az ilyen beszerzés aránytalan műszaki-technikai nehézséget eredményezne a működtetésben és a fenntartásban;
b) az áru árutőzsdén jegyzett és beszerzett;
c)509 a beszerzés kivételesen kedvező feltételei csak rövid ideig állnak fenn, és az ellenszolgáltatás a piaci árakhoz képest lényegesen alacsonyabb, továbbá e kedvező feltételek igénybevétele más eljárás alkalmazása esetén meghiúsulna;
d)510 az árut kivételesen kedvező feltételekkel, felszámolási eljárás, végelszámolás vagy bírósági végrehajtás, illetőleg az érintett szervezet személyes joga szerinti hasonló eljárás során történő értékesítés keretében szerzi be.
(4)511 Az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat továbbá építési beruházás esetében, ha olyan új építési beruházásra kerül sor, amelyet a korábbi nyertes ajánlattevővel köt meg ugyanazon ajánlatkérő azonos vagy hasonló építési beruházás teljesítésére, feltéve, hogy az új építési beruházás összhangban van azzal az alapprojekttel, amelyre a korábbi szerződést a 180. § (3) bekezdése szerinti valamely eljárásban megkötötték, és a korábbi eljárást megindító vagy meghirdető hirdetményben az ajánlatkérő jelezte, hogy ilyen hirdetmény nélküli eljárást alkalmazhat, valamint a korábbi eljárásban az építési beruházás becsült értékének meghatározásakor figyelembe vette az újabb építési beruházás becsült értékét is (a közösségi értékhatár elérésének meghatározása szempontjából).
(5) Az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat továbbá szolgáltatás megrendelése esetében, ha arra e fejezet szerinti tervpályázati eljárást követően kerül sor, és a nyertessel vagy – a bírálóbizottság ajánlása alapján – a nyertesek (díjazottak) valamelyikével kell szerződést kötni; ez utóbbi esetben a tervpályázati eljárásban a bírálóbizottság által ajánlott összes pályázót (ajánlattevőt) meg kell hívni a tárgyalásra.
(6)512
Az alkalmazandó egyéb szabályok
226. § A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás lefolytatására a IV. fejezetnek a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra vonatkozó szabályait (3. cím, 126–128. §, 131–135. §) – a 13. és a 17. cím rendelkezései szerint – kell megfelelően alkalmazni.
227. § (1)513 A tárgyalásos eljárás – a 225. § (1) bekezdésének e) pontja, (3) bekezdésének b) és d) pontja szerinti eset kivételével – ajánlattételi felhívás megküldésével kezdődik.
(2) A tárgyalásos eljárás 225. § (1) bekezdésének a) pontja és c) pontja szerinti esetében az ajánlatkérőnek lehetőség szerint legalább három ajánlattevőt kell ajánlattételre felhívnia.
(3) A tárgyalásos eljárás megkezdése napján az ajánlatkérő köteles benyújtani a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz – telefaxon vagy elektronikus úton, vagy közvetlenül – az ajánlattételi felhívást, továbbá az ajánlattételre felhívni kívánt szervezetek (személyek) nevéről, címéről (székhelyéről, lakóhelyéről), valamint a tárgyalásos eljárás alkalmazását megalapozó körülményekről szóló tájékoztatást.
(4) Az ajánlattételi határidőt minden esetben úgy kell meghatározni, hogy elegendő időtartam álljon rendelkezésre a megfelelő ajánlattételhez.
(5) A 225. § (5) bekezdése szerinti tárgyalásos eljárás esetében az ajánlatok bírálati szempontja csak az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása [57. § (2) bekezdésének b) pontja] lehet.
228. §514 A 225. § (1) bekezdésének e) pontja szerinti tárgyalásos eljárásra a 135. §-t kell alkalmazni.
229. § (1)515 A 225. § (3) bekezdésének c) pontja szerinti tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérő a kedvező feltételekről való tudomásszerzést követően haladéktalanul ajánlattételi felhívást köteles küldeni telefaxon vagy elektronikus úton a kedvező feltételeket felajánlónak és lehetőség szerint még legalább két ismert ajánlattevőnek. A felhívottakkal a kedvező feltételek fennállásának időtartamán belül kell tárgyalni, és a nyertessel – a 99. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően – írásban szerződést kötni.
(2) Az eljárás megkezdéséről – telefaxon vagy elektronikus úton – az ajánlatkérőnek haladéktalanul tájékoztatnia kell a Közbeszerzési Döntőbizottságot. A tájékoztatást a 227. § (3) bekezdésében és a 133. § (1) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával kell megadni.
(3) Az ajánlatkérőnek a kedvező feltételeket felajánló dokumentumot is a 7. § (2) bekezdése szerint kell megőriznie.
230. § A 225. § (3) bekezdésének b) és d) pontja szerinti tárgyalásos eljárás megkezdése napján az ajánlatkérő köteles benyújtani a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz – telefaxon vagy elektronikus úton – a tárgyalásos eljárás alkalmazását megalapozó körülményekről szóló tájékoztatást, a d) pont szerinti esetben továbbá az érintett szervezet nevét és címét.
231. § (1) Az ajánlatkérőnek a tárgyalásos eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján kell közzétennie.
(2)516
(3) A hirdetményt – a 184. § (1) bekezdése szerinti közzétételre – legkésőbb a szerződéskötéstől, illetőleg ennek hiányában a szerződéskötés tervezett időpontjának lejártától számított öt munkanapon belül kell megküldeni.
A KERETMEGÁLLAPODÁSOS ELJÁRÁS
Az eljárás két része
232. § (1) A keretmegállapodásos eljárás két részből áll. Az első részben az ajánlatkérő (ajánlatkérők) a 13. cím szerinti nyílt eljárást vagy a 14–16. cím szerinti valamely meghívásos vagy tárgyalásos eljárást köteles alkalmazni keretmegállapodás megkötése céljából.
(2) Az ajánlatkérő az (1) bekezdésnek megfelelően megkötött keretmegállapodás alapján egy vagy több hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat [225. § (1) bekezdésének d) pontja] az adott közbeszerzés(ek) megvalósítása érdekében. Az eljárás ezen második részére a 226. § szerinti szabályokat – a 18. cím rendelkezései szerint – kell megfelelően alkalmazni.
Az alkalmazandó egyéb szabályok
233. § (1) Tilos versenykorlátozási céllal alkalmazni a keretmegállapodásos eljárást.
(2) A keretmegállapodásos eljárás első részét megindító hirdetményben, illetőleg közvetlen részvételi felhívásban az ajánlatkérő köteles megadni az 57. § (2) bekezdésében meghatározott bírálati szempontok egyike szerint a legkedvezőbb ajánlatot tevők keretszámát, amelynek legfeljebb felső határáig terjedő számú ajánlattevővel köt majd keretmegállapodást. A keretszámnak a közbeszerzés tárgyához, az eljárás sajátos jellemzőihez kell igazodnia, és minden körülmény között biztosítania kell a valódi versenyt. A keretszámnak legalább három ajánlattevőt kell magában foglalnia.
(3) Az eljárásban az azonos ajánlatok elbírálására a 90. § (2) bekezdése és a 199. § (3) bekezdése nem alkalmazható. Ha a legkedvezőbb ajánlatot tevők keretszámának felső határán több ajánlat azonos, az összes ilyen azonos ajánlatot tevővel keretmegállapodást kell kötni.
(4) Keretmegállapodás legfeljebb négy évre köthető.
(5) A keretmegállapodásnak tartalmaznia kell az adott időtartam alatt annak alapján kötendő szerződések lényeges feltételeit, különösen a közbeszerzések tárgyát, az ellenszolgáltatás mértékét, és ha lehetséges, a közbeszerzések előirányzott mennyiségét.
(6)517 A keretmegállapodás – a 73. § (1) bekezdése szerinti részei kivételével, feltéve, hogy az abban foglaltak nem ellentétesek a 96. § (3) bekezdésével – nyilvános, annak tartalma közérdekű adatnak minősül.
234. § (1)518 A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás ajánlattételi felhívás megküldésével kezdődik, amelyet a keretmegállapodást kötött ajánlattevőnek – illetőleg összes ajánlattevőnek egyidejűleg – írásban kell megküldeni. Más ajánlattevőt az eljárásba nem lehet bevonni.
(2) Az ajánlatkérő nem köteles a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást megindítani, ha a keretmegállapodás megkötését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerződés (szerződések) megkötésére, illetőleg a szerződés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek haladéktalanul írásban értesítenie kell a keretmegállapodást kötött ajánlattevőket és a Közbeszerzések Tanácsát.
(3) Az ajánlatkérő a keretmegállapodás szerinti közbeszerzés megvalósítására más meghirdetendő eljárást [180. § (3) bekezdése] is alkalmazhat, különösen a több évre kötött keretmegállapodás esetében, illetőleg ha a keretmegállapodást kötött ajánlattevők száma nem teszi lehetővé a valódi versenyt. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek az új hirdetményben utalnia kell erre a körülményre, és az új hirdetmény közzétételéről – a közzétételt követően haladéktalanul – egyidejűleg, írásban értesítenie kell a keretmegállapodást kötött ajánlattevőket.
235. § (1) Az ajánlattételi felhívásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) az ajánlatkérő nevét és címét, telefon- és telefaxszámát (e-mail);
b) hivatkozást a keretmegállapodásos eljárás első részét megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre és közzétételének napját;
c) hivatkozást a megkötött keretmegállapodásra;
d) a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módját, annak beszerzési helyét és pénzügyi feltételeit, ha az ajánlatkérő dokumentációt készít és a dokumentációt az ajánlattételi felhívással egyidejűleg nem küldte meg;
e) a közbeszerzés tárgyát, illetőleg mennyiségét;
f) a szerződés meghatározását, amelynek megkötése érdekében tárgyalni kívánnak;
g) a szerződés időtartamát vagy a teljesítés határidejét;
h) a teljesítés helyét;
i) az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételeit, illetőleg a vonatkozó jogszabályokra hivatkozást;
j)519 a hiánypótlás lehetőségét;
k) az ajánlatok bírálati szempontját (57. §);
l) az ajánlattételi határidőt;
m) az ajánlat benyújtásának címét;
n)520 az ajánlattétel nyelvét (nyelveit), azzal, hogy a magyar nyelven történő ajánlattétel lehetőségét minden esetben biztosítani kell;
o) az ajánlatok felbontásának helyét, idejét;
p) az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultakat;
q) a tárgyalás lefolytatásának menetét és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályait, továbbá az első tárgyalás időpontját;
r) az eredményhirdetés időpontját és a szerződéskötés tervezett időpontját;
s) az ajánlattételi felhívás megküldésének napját.
(2) Az ajánlatok bírálati szempontja nem lehet más, mint amelyet az ajánlatkérő az eljárás első részében meghatározott.
236. § (1) A keretmegállapodásban meghatározott feltételeket az ajánlattételi felhívásban, az ajánlatban, illetőleg a tárgyalás (tárgyalások) eredményeként lényegesen nem lehet módosítani. Az ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakhoz képest az ellenszolgáltatás mértékére vonatkozóan az ajánlatkérő számára csak kedvezőbb ajánlatot tehet. A módosítás nem járhat azzal, hogy a keretmegállapodás alapján megkötött szerződés tárgya, illetőleg feltételei olyan jellemzőjében, illetőleg körülményében tér el a keretmegállapodásban meghatározott közbeszerzési tárgytól vagy feltételektől, amely nem tette volna lehetővé hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazását.
(2) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérő (ajánlatkérők) és egy vagy több ajánlattevő közötti tárgyalások arra irányulnak, hogy a keretmegállapodásban nem szereplő szerződéses feltételekben a felek megállapodjanak, illetőleg az ajánlatkérő a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tevővel köthessen szerződést.
237. § (1) Az ajánlatkérőnek a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján kell közzétennie.
(2)521
(3) A hirdetményt – a 184. § (1) bekezdése szerinti közzétételre – legkésőbb a szerződéskötéstől, illetőleg ennek hiányában a szerződéskötés tervezett időpontjának lejártától számított öt munkanapon belül kell megküldeni.
(4)522 Az ajánlatkérő a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt a keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzések érdekében kötött szerződésekről együttesen is közzéteheti. Ez utóbbi esetben a hirdetményt a keretmegállapodás alapján a megelőző negyedév során kötött szerződésekről a naptári negyedév utolsó napját követő öt munkanapon belül kell megküldenie. A keretmegállapodás megkötését követő első – nem teljes – negyedévről nem kell külön hirdetményt közzétenni.
238. §
A TERVPÁLYÁZATI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK
239. § (1)524 Ha az ajánlatkérő (kiíró) tervpályázati eljárást folytat le, a IV. fejezet 10. címének szabályait (154–160. §) kell megfelelően alkalmaznia, azzal, hogy a 159. § (2) bekezdése nem alkalmazandó, valamint a hirdetmények megküldésére és közzétételére a 184–187. §-okat kell alkalmazni. A tervpályázati eljárás kapcsán továbbá a 168. §, 170. § és a 175. § is megfelelően alkalmazandó.
(2) A kiírónak a tervpályázati kiírást, valamint a tervpályázati eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján kell közzétennie.
A NEMZETI ÉRTÉKHATÁROKAT ELÉRŐ ÉRTÉKŰ KÖZBESZERZÉSEKRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK, EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS525
ÁLTALÁNOS EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS526
A FEJEZET ALKALMAZÁSI KÖRE
Általános rendelkezések
240. §527 (1) E fejezet szerint kell eljárni a 241. §-ban meghatározott szervezeteknek (ajánlatkérők), ha megadott tárgyú közbeszerzéseik értéke a közbeszerzés megkezdésekor eléri vagy meghaladja a nemzeti értékhatárokat, és nem a IV. fejezet szerint kell eljárni.
(2)528
Ajánlatkérők529
241. §530 E fejezet alkalmazásában ajánlatkérők:
a) a 22. § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők, a 22. § (4) bekezdése szerinti kivétellel;
b)531 a támogatásból megvalósítandó közbeszerzés tekintetében az a) pont alá nem tartozó szervezet – kivéve az egyéni vállalkozót –, amelynek az e fejezet szerinti közbeszerzését az a) pontban meghatározott egy vagy több szervezet költségvetési forrásból, illetőleg az Európai Unióból származó forrásból hetvenöt százalékot meghaladó részben közvetlenül támogatja;
c) az a) pont alá nem tartozó szervezet, amelynek fizetési kötelezettségéért a Kormány az államháztartásról szóló törvény alapján készfizető kezességet vállalt.
A közbeszerzés tárgyai532
242. §533 (1) A közbeszerzés tárgya árubeszerzés, építési beruházás, építési koncesszió, szolgáltatás megrendelése, illetőleg szolgáltatási koncesszió.
(2)534
(3)535 Az árubeszerzésre a 24. §-t, az építési beruházásra a 25. § (1) bekezdését, építési koncesszióra a 26. §-t, a szolgáltatás megrendelésére a 27. §-t kell alkalmazni. A 28. § szintén alkalmazandó.
(4) A szolgáltatási koncesszió olyan szolgáltatásmegrendelés, amelynek alapján az ajánlatkérő a szolgáltatás nyújtásának jogát (hasznosítási jog) meghatározott időre átengedi, és ellenszolgáltatása a hasznosítási jog vagy e jog átengedése pénzbeli ellenszolgáltatással együtt.
Kivételek536
243. §537 E fejezet szerinti eljárást nem kell alkalmazni
a) a 29. § szerinti kivételek esetében azzal, hogy az (1) bekezdésének a) pontja szerinti kivétel nem igényel előzetes döntéshozatalt;
b) tankönyv beszerzésére, amennyiben arra a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint, az iskolai tankönyvellátás keretében kerül sor és a tankönyv szerepel a tankönyvjegyzékben;
c)538 a 4. melléklet szerinti jogi szolgáltatások és hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység esetében;
d)539 a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján gyermekotthonban, illetve lakásotthonban elhelyezett gyermekek teljes ellátására, illetőleg utógondozói ellátásban részesülők, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 59–85/A. §-aiban szabályozott szociális szolgáltatások körében ellátottak teljes ellátására szolgáló árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén;
e)540 a 4. sz. melléklet szerinti szállodai és éttermi szolgáltatásokra, szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatásokra ha a szolgáltatás értéke nem éri el a közösségi értékhatárt;
f) külügyi segélyezés keretében humanitárius segítségnyújtás céljából, válságkezelés során történő beszerzésre, amelynek vonatkozásában az Országgyűlés illetékes bizottsága e törvény alkalmazását kizáró előzetes döntést hozott;
g)541 a hideg élelmiszer és főzési alapanyag, friss, illetve feldolgozott zöldség és gyümölcs, tej és tejtermék, gabonafélék, méz, tojás, kertészeti növény beszerzésére;
h)542 a 2011-es magyar EU-elnökség előkészítésével és lebonyolításával összefüggő beszerzésekre;
i) olyan szolgáltatás megrendelése esetében, amely az ajánlatkérő alaptevékenysége ellátásához szükséges irodalmi (szakirodalmi, tudományos) mű létrehozására, tanácsadói vagy személyi tolmácsolási tevékenység végzésére irányul;
j)543
Értékhatárok544
244. §545 (1) E fejezet alkalmazásában az árubeszerzésre, az építési beruházásra, az építési koncesszióra, a szolgáltatás megrendelésére és a szolgáltatási koncesszióra vonatkozó közbeszerzési értékhatárokat a 2009. évre és azt követően az éves költségvetési törvény állapítja meg.546
(2) A nemzeti értékhatárokat a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítőben közzéteszi.
A közbeszerzés értéke547
245. §548 A közbeszerzés értékének megállapítására a 35–39. §, 39/A. § és a 40. § (1)–(5) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni.
A hirdetmények megküldése és közzététele549
246. §550 (1)551 E fejezet és a VII. fejezet alkalmazásában hirdetmény közzétételén a Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapjában, a Közbeszerzési Értesítőben (a továbbiakban: Közbeszerzési Értesítő) történő közzétételt kell érteni és arra a (2)–(5) bekezdést kell alkalmazni.
(2)552 Az ajánlatkérőnek a hirdetményt a külön jogszabályban meghatározott elektronikus úton és módon kell megküldenie a Közbeszerzések Tanácsának (Titkárságának). Hirdetményt közzétételre csak az az ajánlatkérő adhat fel, amelyik a 18. § szerinti értesítési kötelezettségének – legkésőbb a hirdetmény Közbeszerzések Tanácsa részére történő megküldése előtt öt nappal – eleget tett.
(3) A Közbeszerzések Tanácsa a hirdetményt a feladást követően legkésőbb öt munkanapon belül teszi közzé.
(4) A hirdetmény feladásának napját az ajánlatkérőnek tudnia kell igazolni.
(5)553 Az ajánlatkérő kérheti, hogy a Közbeszerzések Tanácsa (Titkársága) az általa megküldött hirdetményt megvizsgálja abból a szempontból, hogy megfelel-e a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak. Ha az ajánlatkérő kéri a hirdetmény ellenőrzését, azért – külön jogszabályban meghatározott mértékű – díjat kell fizetni. A hirdetmény ellenőrzése és a díj megfizetése kötelező, ha az ajánlatkérő a 241. § b) pontja alapján tartozik a Kbt. hatálya alá és a hirdetményt nem hivatalos közbeszerzési tanácsadó küldi meg az ajánlatkérő nevében közzététel céljából. A díj megfizetése alól mentesség illeti meg az ezer fő lakosnál kevesebb lélekszámú települések esetében a 22. § (1) bekezdésének d) és f) pontja szerinti ajánlatkérőket.
(6)554
247. §555 (1)556
(2) A hirdetmények teljes terjedelmükben kerülnek közzétételre.
(3) A hirdetmény, illetőleg lényeges elemeinek összegezése idegen nyelven is közzétehető azzal, hogy egyedül az ajánlatkérő által választott nyelven (eredeti nyelven) készült és megküldött szöveg hiteles.
(4)557
(5) A hirdetmények megküldésének és közzétételének részletes szabályait, valamint a hirdetmények mintáit külön jogszabály határozza meg.
248. §558
AZ ÁLTALÁNOS EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS SZABÁLYAI
249. §560 (1) Az egyszerű közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívást hirdetmény útján köteles közzétenni.
(2) Az ajánlattételi felhívásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) az ajánlatkérő nevét, címét, telefon- és telefaxszámát és elektronikus levelezési címét;
b)561 a közbeszerzés tárgyát, illetőleg mennyiségét, továbbá ha dokumentációt nem készít a közbeszerzési műszaki leírást, illetőleg a minőségi követelményeket, teljesítménykövetelményeket;
c) a szerződés meghatározását;
d) a szerződés időtartamát vagy a teljesítés határidejét;
e) a teljesítés helyét;
f) az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételeit, illetőleg a vonatkozó jogszabályokra hivatkozást;
g) az ajánlatok bírálati szempontját;
h) az alkalmassági követelményeket és a 69. § (2) bekezdésében foglaltakat;
i) a hiánypótlás lehetőségét;
j) az ajánlattételi határidőt;
k) az ajánlat benyújtásának címét;
l) az ajánlattétel nyelvét (nyelveit), azzal, hogy a magyar nyelven történő ajánlattétel lehetőségét minden esetben biztosítani kell;
m) az ajánlat(ok) felbontásának helyét, idejét;
n) annak meghatározását, hogy az eljárásban lehet-e tárgyalni, vagy a benyújtott ajánlatokat tárgyalás nélkül bírálják el;
o) ha az eljárás tárgyalásos, a tárgyalás lefolytatásának menetét és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályait, az első tárgyalás időpontját;
p)562
q) a szerződéskötés tervezett időpontját;
r) az ajánlattételi felhívás feladásának, illetőleg megküldésének napját;
s) a részajánlat [50. § (3) bekezdés], többváltozatú (alternatív) ajánlat (51. §) lehetőségét vagy kizárását;
sz) annak meghatározását, hogy az ajánlatkérő alkalmazza-e a 253. § (1) bekezdését.
(3)563 Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban jogosult a 60. § (1) bekezdése, 61. § (1) bekezdése és a 62. § szerinti kizáró okok közül egynek vagy többnek a közbeszerzési eljárásban való érvényesítését előírni. Ha az ajánlatkérő valamely kizáró oknak a közbeszerzési eljárásban való érvényesítését előírta, a kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell.
(4)564 Az ajánlattevő alkalmasságának meghatározására a 65. §, 66. §, 67. § és a 69. § megfelelően alkalmazandó.
(5)565 Az ajánlatkérő építési beruházás esetén köteles, egyéb esetekben jogosult dokumentációt készíteni, melyre az 54. §-t kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy árubeszerzés és szolgáltatás esetén szerződéstervezet helyett elegendő szerződéses feltételeket közölni a dokumentációban.
250. §566 (1) Az eljárásban az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő pedig az ajánlatához kötve van, kivéve, ha az eljárás tárgyalásos. A tárgyalások befejezésével ajánlati kötöttség jön létre.
(2) Az egyszerű közbeszerzési eljárás – ha eredményes – a szerződéskötéssel zárul le.
(3)567 Az egyszerű közbeszerzési eljárásban a következő rendelkezések megfelelően alkalmazandóak úgy, hogy azokban az ajánlati felhívás helyett ajánlattételi felhívást kell érteni:
a) az eljárás megkezdésére és megindítására a 35. § (2) bekezdése, valamint a 48. § (3) bekezdése;
b) az ajánlattételi felhívásra az 52. §, a kiegészítő tájékoztatásra az 56. § azzal, hogy a kiegészítő tájékoztatás kérés határideje az ajánlatok bontását megelőző ötödik munkanap, megadásának határideje az ajánlatok bontását megelőző harmadik munkanap;
c) a bírálati szempontokra az 57. §;
d) az ajánlatra a 70. § (1) és (2), valamint (4)–(7) bekezdése, a 70/A. §, a 71. § (1) és (2), valamint (4) bekezdése, továbbá a 73. §;
e) az ajánlattételi határidőre és az ajánlati kötöttségre a 74. § (6) bekezdése és a 75. § (2) bekezdése, az ajánlattételi határidő módosítására a 75. § (1) bekezdése, továbbá az ajánlattételi felhívás, illetőleg dokumentáció módosítására a 76. §, azzal, hogy az ajánlattételi határidőt, ajánlattételi felhívást, módosító, illetőleg dokumentáció módosítását jelző hirdetményt csak feladni kell az eredeti ajánlattételi határidőig, annak eddig megjelennie nem kell, viszont a módosítási szándékról és a módosító hirdetmény feladásáról az ismert ajánlattevőket írásban közvetlenül is tájékoztatni kell az eredeti ajánlattételi határidő lejárta előtt, illetőleg aki ezt követően válik ismertté, az ismertté válásának időpontjában; a módosító hirdetmény megjelenéséig a közbeszerzési eljárásban intézkedést tenni, döntéseket hozni, iratokat beadni nem lehet;
f) az ajánlatok benyújtására és felbontására a 79. és 80. §;
g) az ajánlatok elbírálására a 81–89/A. § és a 90. § (5) bekezdése, továbbá a 91–93. §, azzal, hogy az eljárás eredményéről szóló összegezést legkésőbb az ajánlatok felbontástól számított harminc – építési beruházás esetében hatvan – napon belül kell megküldeni az ajánlattevőknek;
h) az előzetes vitarendezésre a 96/A. §, az ajánlatok nyilvánosságára a 96. § (3) bekezdése és a 97. §, a szerződés megkötésére a 99. és a 99/A. §, valamint tárgyalás esetén a 128. § is azzal, hogy eredményhirdetést nem kell tartani, eredményhirdetés kifejezés alatt az eljárás eredményéről szóló összegezés megküldésének napját kell érteni, továbbá hogy a szerződéskötés időpontját egy ízben legfeljebb 30 nappal el lehet halasztani, erről az ajánlattevőket írásban kell tájékoztatni az eredeti időpont előtt.
(4)568 Az (5) bekezdéstől eltérően a 4. számú melléklet szerinti szolgáltatások esetében, ha a beszerzés értéke eléri vagy meghaladja a közösségi értékhatárt, az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény megküldésére és közzétételére a 98. §-t kell alkalmazni, azzal, hogy az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményben [98. § (3) bekezdés] az ajánlatkérőnek nyilatkoznia kell, hogy egyetért-e a hirdetmény közzétételével; ha nem ért egyet, a hirdetmény nem kerül közzétételre és a 246. § (5) bekezdése szerinti díjat nem kell utána befizetni. Ez a nyilatkozat azonban nem érinti a 47. § (1) bekezdése szerinti közzétételt a Közbeszerzési Értesítőben.
(5)569 Az ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján kell közzétennie, mely hirdetményt a Közbeszerzési Értesítőben történő közzétételre legkésőbb az eljárás eredményéről szóló összegezés ajánlattevőknek történt megküldésétől számított öt munkanapon belül kell feladni.
251. §570 (1) Az ajánlattételi határidőt az ajánlatkérő nem határozhatja meg az ajánlattételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított húsz napnál rövidebb időtartamban.
(2)571 Ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonöt millió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százötven millió forintot, az ajánlatkérő a 249. § (1) bekezdése szerinti közzététel helyett legalább három ajánlattevőnek köteles egyidejűleg, közvetlenül írásbeli – a 249. § (2) bekezdésében foglaltakat tartalmazó – ajánlattételi felhívást küldeni. Az ajánlatkérő köteles olyan gazdasági szereplők részére ajánlattételi felhívást küldeni, amelyek mikro-, kis-, vagy középvállalkozásnak minősülnek, és amelyek a szerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják. Ilyen esetben az ajánlattételi határidő minimális időtartama a felhívás megküldésétől számított tizenöt nap.
(3) Az ajánlatkérő azonban a (2) bekezdés szerinti esetben is jogosult a 249. § (1) bekezdés alkalmazására.
(4) A (2) bekezdés szerinti esetben a 250. §-t a következő eltérésekkel kell alkalmazni:
a) az olyan ajánlattevő, akit ajánlattételre felhívtak, jogosult közösen ajánlatot tenni olyan ajánlattevővel, akit az ajánlatkérő ajánlattételre nem hívott fel;
b) ha nem nyújtott be legalább három ajánlattevő ajánlatot, az ajánlatkérő megkezdheti a beérkezett ajánlatok értékelését, vagy az ajánlatok felbontása nélkül a (2) bekezdés szerint újabb ajánlattételre hívhat fel. Ennek során azt az ajánlattevőt, aki ajánlatot nyújtott be, ismételten fel kell hívni ajánlattételre azzal, hogy a benyújtott ajánlat fenntartható, feltéve, hogy az ajánlattételi felhívás feltételei időközben nem változtak meg;
d) az ajánlattételi határidő, az ajánlattételi felhívás vagy dokumentáció módosításáról nem kell hirdetményt közzétenni, hanem közvetlenül, írásban kell az ajánlattevőket tájékoztatni.
(5) Az egyszerű eljárásban a törvény 2–5/A. és 7–8., valamint 10. címének a 250. § (3) bekezdésében fel nem sorolt rendelkezései is megfelelően alkalmazhatók, a nyílt eljáráson kívüli eljárástípusokat is a 246–247. és 249–250. §-okban és az (1)–(4) bekezdésben foglaltaknak megfelelően kell lefolytatni azzal, hogy a részvételi szakaszban annyi részvételi határidőt kell biztosítani, amely alatt megfelelően lehet részvételre jelentkezni.
252. §572 (1) A 250. § (1) bekezdésétől eltérően az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat, ha
a) az ajánlatkérő által lefolytatott eljárás a 92. § a) pontja alapján eredménytelen volt, feltéve, hogy az ajánlattételi felhívás feltételei időközben lényegesen nem változtak meg;
b) az ajánlatkérő által lefolytatott eljárás a 92. § b) vagy c) pontja alapján eredménytelen volt, feltéve, hogy az ajánlattételi felhívás feltételei időközben lényegesen nem változtak meg és az ajánlatkérő az általa lefolytatott eredménytelen eljárás 88. § (1) bekezdésének a)–e) pontja alapján nem érintett összes ajánlattevőjének ajánlattételi felhívást küld;
c) az feltétlenül szükséges, mivel az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt az egyszerű eljárásra előírt határidők nem lennének betarthatóak; a rendkívüli sürgősséget indokoló körülmények azonban nem eredhetnek az ajánlatkérő mulasztásából;
d) a beszerzés nyilvánosan közzétett, bárki által igénybe vehető és kivételesen kedvező feltételei csak rövid ideig állnak fenn, és az ellenszolgáltatás a piaci árakhoz képest lényegesen alacsonyabb, továbbá e kedvező feltételek igénybevétele az e fejezet szerinti eljárás alkalmazása esetén meghiúsulna;
e) a 125. § (2) bekezdésének b) pontja, vagy (3)–(5) bekezdése szerinti eset áll fenn;
f)573
g) a közbeszerzés külképviselet számára történik.
(2) Az (1) bekezdés szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra a 126–128. §, valamint a 131–135. § szabályait kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy
a) az (1) bekezdés a) pontja és a 125. § (4) bekezdésének a) pontja szerinti esetben az ajánlatkérőnek lehetőség szerint legalább három ajánlattevőt kell ajánlattételre felhívnia;
b)574 az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben azzal az ajánlattevővel kell tárgyalni és – a 99. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően – a tárgyalás befejezésekor írásban szerződést kötni, aki a szerződést a rendkívüli helyzet által megkívánt idő alatt képes teljesíteni;
c)575
d) ha az ajánlatkérő több ajánlattevőt kért fel ajánlattételre, az ajánlatok előzetes értékelését követően elektronikus árlejtést kezdeményezhet;
e) a 132. § és a 134. § (5) bekezdése szerinti követelménynek faxon vagy elektronikus úton kell eleget tenni;
f) a kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell [249. § (3) bekezdés].
253. §576 (1)577 Az ajánlatkérő az e fejezet szerinti közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát fenntarthatja az előző évben – árubeszerzés és szolgáltatás esetén százmillió forint, építési beruházás esetén egymilliárd forint – ÁFA nélkül számított árbevételt el nem érő ajánlattevők számára, akik ajánlatában szereplő – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt – alvállalkozó(k) is megfelel(nek) ennek az előírásnak.
(2)578 Az (1) bekezdés építési beruházás és építési koncesszió esetében csak akkor alkalmazható, ha a beszerzés értéke nem haladja meg az ötszázmillió forintot.
(3) Az ajánlatkérő az (1) bekezdésnek megfelelően fenntartott szerződések esetében köteles biztosítani az Európai Unióban letelepedett azon ajánlattevők esélyegyenlőségét, amelyek árbevétele nem éri el az éves nettó egymilliárd forintot.
(4) Ha az ajánlatkérő az (1) bekezdésnek megfelelően fenn kívánja tartani a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát, ezt az ajánlattételi felhívásban jeleznie kell.
A szolgáltatási koncesszióval kapcsolatos különös szabályok579
254. §580 (1) Ha a szolgáltatási koncesszió egyben a koncessziós törvény hatálya alá is tartozik, az ajánlatkérőnek a koncessziós törvény szerint kell eljárnia azzal, hogy erről a Közbeszerzések Tanácsát haladéktalanul írásban tájékoztatnia kell.
(2)581 Ha a szolgáltatási koncesszió egyben az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról vagy villamossal végzett helyi közforgalmú vasúti szolgáltatás esetén a vasúti közlekedésről szóló törvény hatálya alá is tartozik, akkor az ajánlatkérőnek ez utóbbi törvények szerint kell eljárnia, azzal, hogy erről a Közbeszerzések Tanácsát haladéktalanul írásban tájékoztatnia kell.
(3)582
KÜLÖNÖS EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS584
A FEJEZET ALKALMAZÁSI KÖRE586
Általános rendelkezések587
255. §588 (1) E fejezet szerint kell eljárni a 162. §-ban meghatározott szervezeteknek (ajánlatkérők), ha megadott tárgyú közbeszerzéseik értéke a közbeszerzés megkezdésekor eléri vagy meghaladja a nemzeti értékhatárokat, és nem a IV. vagy V. fejezet szerint kell eljárni.
(2) E fejezet szerint kell eljárni, amennyiben a közbeszerzés az ajánlatkérőnek a 163. §-ban meghatározott egy vagy több tevékenységének folytatásával és egyben azon kívüli tevékenységének folytatásával is összefügg, de a közbeszerzés tárgya elsősorban a 163. §-ban meghatározott tevékenység ellátásához szükséges.
(3) A VI. fejezet szerint kell eljárni, amennyiben a közbeszerzés az ajánlatkérőnek a 163. §-ban meghatározott egy vagy több tevékenységének folytatásával és az azon kívüli tevékenységének folytatásával is összefügg, és nem állapítható meg, hogy a közbeszerzés elsősorban mely tevékenység ellátásához szükséges, illetve a közbeszerzés tárgya természetben nem osztható, illetőleg részekre bontása esetén nem használható megfelelően, feltéve, hogy az ajánlatkérő egyben a 162. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti ajánlatkérőnek minősül.
(4) E fejezet szerint kell eljárni akkor is, amennyiben a közbeszerzés az ajánlatkérőnek a 163. §-ban meghatározott egy vagy több tevékenységének folytatásával és egyben azon kívüli, de az VI. fejezet hatálya alá nem tartozó tevékenységének folytatásával is összefügg, és nem állapítható meg, hogy a közbeszerzés elsősorban mely tevékenység ellátásához szükséges, illetve a közbeszerzés tárgya természetben nem osztható, illetőleg részekre bontása esetén nem használható megfelelően.
(5)589
A közbeszerzés tárgyai590
256. §591 (1) A közbeszerzés tárgya árubeszerzés, építési beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése.
(2) Az árubeszerzésre a 24. §-t, az építési beruházásra a 25. § (1) bekezdését, a szolgáltatás megrendelésére a 27. §-t kell alkalmazni. A 28. § szintén alkalmazandó.
25/A. [Cím592]
Kivételek593
257. §594 E fejezet szerinti eljárást nem kell alkalmazni a 168. § (1) bekezdése, a 169. és 170. §, a 172. § (1) bekezdése, a 173. § (1)–(4) bekezdése, a 174. és 175. §, valamint a 243. § c) és g) pontja szerinti kivételek esetében, azzal, hogy a 168. § (2) és (4) bekezdése is alkalmazandó.
Értékhatárok595
258. §596 (1) E fejezet alkalmazásában az árubeszerzésre, az építési beruházásra és a szolgáltatás megrendelésére vonatkozó közbeszerzési értékhatárokat a 2009. évre és azt követően az éves költségvetési törvény állapítja meg.597
(2) A nemzeti értékhatárokat a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítőben közzéteszi.
A közbeszerzés értéke598
259. §599 A közbeszerzés értékének megállapítására a 35–39. §, 39/A. § és a 40. § (1)–(5) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni.
260. §600
A KÜLÖNÖS EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS602
261. §603 (1)604 A különös egyszerű közbeszerzési eljárásra a 249–250. §-t, a 251. § (1) bekezdését és a 252–253. §-t a (2)–(4) bekezdés szerinti eltéréssekkel kell alkalmazni.
(2)605 Az egyszerű közbeszerzési eljárásban a 197. és 199. § megfelelően alkalmazandó azzal, hogy az ajánlati felhívás helyett ajánlattételi felhívást kell érteni.
(3)606 Az egyszerű eljárásban a törvény 12–18. és 20. címének a 250. § (3) bekezdésében fel nem sorolt rendelkezései is megfelelően alkalmazhatók, a nyílt eljáráson kívüli eljárástípusokat is a 246–247. és 249–250. §-okban és a 251. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kell lefolytatni azzal, hogy a részvételi szakaszban annyi részvételi határidőt kell biztosítani, amely alatt megfelelően lehet részvételre jelentkezni.
(4)607 Az ajánlatkérő akkor is alkalmazhat hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, ha
a) a 125. § (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben a kiegészítő építési beruházásra, illetőleg szolgáltatásra irányuló – a korábbi nyertes ajánlattevővel kötött – szerződés, illetőleg szerződések becsült összértéke meghaladhatja az eredeti építési beruházás, illetőleg szolgáltatás értékének felét;
b) a 125. § (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben az eljárást az első szerződés megkötésétől számított három éven túl is meg lehet indítani;
c) a 125. § (4) bekezdés b) pontja szerinti esetben a korábbi nyertes ajánlattevővel kötött szerződés, illetőleg szerződések együttes időtartama meghaladhatja a három évet.
262–264. §608
AZ ÉPÍTÉSI KONCESSZIÓVAL KAPCSOLATOS KÜLÖNÖS SZABÁLYOK
Az alkalmazandó szabályok
265. §609
A SZOLGÁLTATÁSI KONCESSZIÓVAL KAPCSOLATOS KÜLÖNÖS SZABÁLYOK
Az alkalmazandó szabályok
266–267. §610
AZ EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS
Az alkalmazandó szabályok
268–269. §611
A TERVPÁLYÁZATI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK
Az alkalmazandó szabályok
270. §612
KÜLÖNÖS KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS
A VÍZÜGYI, AZ ENERGIA-, A KÖZLEKEDÉSI
ÉS A POSTAI ÁGAZATOKBAN MŰKÖDŐ
EGYES SZERVEZETEK ESETÉBEN613
A FEJEZET ALKALMAZÁSI KÖRE
Általános rendelkezések
271. §614
272. §615
A nemzeti értékhatárok
A törvényt az Országgyűlés a 2003. december 22-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2003. december 28. A törvényt a 2011: CVIII. törvény 181. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával azzal, hogy rendelkezéseit a 2012. január 1. napját megelőzően megkezdett beszerzésekre, közbeszerzési eljárások alapján megkötött szerződésekre, tervpályázati eljárásokra és az azokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra és előzetes vitarendezési eljárásokra alkalmazni kell.
Az 1. § új (2) bekezdését a 2008: CVIII. törvény 1. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (3)–(4) bekezdésre változtatva. Az 1. § (2) bekezdését a 2010: XII. törvény 53. § (10) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.
Az 1. § eredeti (2) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 1. § (1) bekezdése (3) bekezdésre változtatta.
Az 1. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 1. § (1) bekezdése (4) bekezdésre változtatta.
Az 1. § (5) bekezdését a 2008: CVIII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 2. § (2) bekezdése a 2008: CVIII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 2/A. §-t a 2005: XXIX. törvény 1. §-a iktatta be.
A 2/A. § (1) bekezdése a 2008: CVIII. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 2/A. § új (3) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3)–(4) bekezdés számozását (4)–(5) bekezdésre változtatva. A 2/A. § (3) bekezdése a 2010: CLVIII. törvény 122. § (18) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 119. § (5)–(6) bekezdését.
A 2/A. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2005: CLXXII. törvény 1. § (2) bekezdése, szövege a 2008: CVIII. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 2/A. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2005: CLXXII. törvény 1. § (2) bekezdése, szövege a 2008: CVIII. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 3. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2010: LXXXVIII. törvény 1. §-a.
A 3. § (2) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 1. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 4. § 1. pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 4. § 1/A. pontját a 2010: LXXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 4. § 2. pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 4. § 2/A. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 2/B. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 2/C. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 132. § (3) bekezdése alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba. Alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 2/D. pontját a 2010: LXXXVIII. törvény 2. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 4. § 3/A. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 132. § (2) bekezdése alapján 2006. július 1-jén lépett hatályba. Alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 3/B. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 3/C. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 3/D. pontját a 2008: CVIII. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: LXXXVIII. törvény 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 4. § 3/E. pontját a 2008: CVIII. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLVI. törvény 414. § (3) bekezdése.
A 4. § 4. pontja a 2005: CLXXII. törvény 134. § (1) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 5. pontja a 2005: CLXXII. törvény 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 9. pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 4. § 9/A. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CVIII. törvény 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § 11/A. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: LXXXVIII. törvény 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 4. § 13. pontja a 2005: CLXXII. törvény 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 13/A. pontját a 2008: CVIII. törvény 4. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: LXXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 4. § 15. pontja a 2005: CLXXII. törvény 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 17. pontja a 2005: CLXXII. törvény 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 19. pontját a 2006: CIX. törvény 84. § (1) bekezdésének m) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CVIII. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: LXXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 4. § 20. pontja a 2006: CIX. törvény 2. § (3) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.
A 4. § új 23/A. pontját a 2010: LXXXVIII. törvény 2. § (7) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti 23/A. pont számozását 23/B. pontra változtatta. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni. A 4. § 23/A. pontja a 2010: CLIII. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § 23/A. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (9) bekezdése iktatta be, számozását 23/B. pontra változtatta a 2010: LXXXVIII. törvény 2. § (7) bekezdése.
A 4. § 24/A. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (10) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 30. pontja a 2009: CXV. törvény 80. §-a szerint módosított szöveg.
A 4. § 30/A. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (11) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 30/B. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (11) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 30/B. pontjának d) alpontja a 2009: LXXXV. törvény 130. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § 31. pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 4. § 32. pontját a 2005: CLXXII. törvény 133. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 4. § 33/A. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (12) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 132. § (3) bekezdése alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba. Alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 36/A. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (13) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 4. § 36/B. pontját a 2005: CLXXII. törvény 2. § (13) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 132. § (3) bekezdése alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba. Alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
Az 5. § – e törvény 401. § (4) bekezdése alapján – 2005. január 1-jén lép hatályba.
Az 5. § (1) bekezdése a 2008: CVIII. törvény 5. §-ával megállapított és 110. § (1) bekezdésének 1. pontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
Az 5. § új (2) bekezdését a 2008: CVIII. törvény 5. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(4) bekezdés számozását (3)–(5) bekezdésre változtatva. Az 5. § (2) bekezdése a 2008: CVIII. törvény – 2009: LXXXII. törvény 4. § (5) bekezdésének b) pontja szerint módosított – 112. § (1) bekezdésével megállapított, a 2010: XII. törvény 53. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.
Az 5. § eredeti (2) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 5. §-a (3) bekezdésre változtatta.
Az 5. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 5. §-a (4) bekezdésre változtatta.
Az 5. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 5. §-a (5) bekezdésre változtatta.
A 6. § új (2) bekezdését a 2008: CVIII. törvény 6. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva. A 6. § (2) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 6. § eredeti (2) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 6. §-a (3) bekezdésre változtatta.
A 7. § (1) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 7. § (3) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 8. § (1) bekezdése a 2008: CVIII. törvény 110. § (1) bekezdésének 2. pontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 8. § (3) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 9. § a 2010: LXXXVIII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 10. § (1) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 10. § (2) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 10. § (3) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 133. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 10. § (4) bekezdése a 2011: XXIX. törvény 222. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. § (5) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 10. § (6) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 10. § (7) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 10. § (8) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 4. §-a iktatta be, szövege a 2010: LXXXVIII. törvény 6. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 11. § a 2009: LVI. törvény 305. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
A 11. § (5) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 11. § (8) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 11. § (9) bekezdését a 2010: XII. törvény 53. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: LXXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 11/A. §-t megelőző alcímet a 2010: XII. törvény 53. § (2) bekezdése iktatta be.
A 11/A. §-t a 2010: XII. törvény 53. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: LXXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdése. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 12. § – e törvény 401. § (3) bekezdése alapján – 2004. január 1-jén lép hatályba.
A 12. § (2) bekezdése a 2005: LXXVI. törvény 7. § (5) bekezdésének a) pontja és a 2005: CLXXII. törvény 134. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 13. § (1) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 13. § (2) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 14. § (1) bekezdése a 2005: LXXVI. törvény 7. § (5) bekezdésének a) pontja és a 2005: CLXXII. törvény 134. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 14. § (2) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 17/A. §-t és alcímét a 2005: CLXXII. törvény 7. §-a iktatta be, e módosító törvény 132. § (3) bekezdése alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba. Alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 17/B. §-t a 2006: CXXXV. törvény 1. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 6. § (1) bekezdését.
A 17/B. § (2) bekezdése a 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 17/B. § (3) bekezdésének b) pontja a 2008: CVIII. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 17/B. § (3) bekezdésének f) pontját a 2008: CVIII. törvény 8. § (3) bekezdése iktatta be; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 17/B. § (3) bekezdésének g) pontját a 2008: CVIII. törvény 8. § (3) bekezdése iktatta be; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 17/C. §-t megelőző alcímet a 2008: CVIII. törvény 9. §-a iktatta be.
A 17/C. §-t a 2008: CVIII. törvény 9. §-a iktatta be; szövege a 2010: LXXXVIII. törvény 8. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 18. § a 2008: CVIII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 19. § a 2004: CXX. törvény 37. § (2) bekezdésének c) pontja, a 2006: CIX. törvény 171. § (1) bekezdésének p) pontja, a 2008: CVIII. törvény 110. § (1) bekezdésének 4. pontja, a 2010: CXLVIII. törvény 191. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.
A 20. § (3) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 8. §-ával megállapított, a 2010: LXXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 20. § (4) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 8. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 20. § (5) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 8. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 20. § (6) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 8. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 20. § (7) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 9. §-a iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 20. § (8) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 9. §-a iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 20. § (9) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 9. §-a iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 20/A. §-t a 2008: CVIII. törvény 11. §-a iktatta be, szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2010: LXXXVIII. törvény 10. §-a.
A 20/A. § (2) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 10. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 21. § (1) bekezdésének c) pontját a 2005: CLXXII. törvény 9. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 21. § (3) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 21. § (4) bekezdését a 2010: XII. törvény 53. § (10) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 21/A. §-t a 2008: CVIII. törvény 13. §-a iktatta be; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 21/B. §-t a 2010: XCIX. törvény 1. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 2. §-a alapján a rendelkezést a 2010. október 29. napját követően megkezdett beszerzésekre és ezekkel kapcsolatban megkötött szerződésekre, továbbá az ezekkel kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 22. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 22. § (1) bekezdés b) pontja a 2009: CIX. törvény 31. §-ával megállapított, a 2010: XC. törvény 66. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.
A 22. § (1) bekezdésének d) pontja a 2006: CXXXV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 6. § (1) bekezdését.
A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.
A 22. § (1) bekezdésének e) pontját a 2005: CLXXII. törvény 133. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 22. § (1) bekezdés g) pontja a 2010: LXXXII. törvény 41. § (21) bekezdésével megállapított és a 2010: CLXXXV. törvény 226. § (4) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.
A 22. § (1) bekezdésének k) pontját a 2005: XXIX. törvény 2. §-a iktatta be.
A 22. § (2) bekezdés bevezető szövegrésze a 2009: CXV. törvény 80. §-a szerint módosított szöveg.
A 22. § (2) bekezdésének b) pontja a 2004: XCVII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 4. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2004. november 7-e után megkezdett közbeszerzésekre kell alkalmazni.
A 25. § (2) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 29. § (1) bekezdés a) pontja a 2009: CLV. törvény 42. § (34) bekezdése szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 40. §-át.
A 29. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CVIII. törvény 181. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 29. § (1) bekezdésének c) pontja a 2005: CLXXII. törvény 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 29. § (1) bekezdésének f) pontját a 2005: CLXXII. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 29. § (1) bekezdés g) pontját a 2011: LXXI. törvény 1. §-a iktatta be.
A 29. § (2) bekezdésének b) pontja a 2005: CLXXII. törvény 11. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 29. § (2) bekezdés c) pontja a 2010: CLXXXV. törvény 226. § (4) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.
A 29. § (2) bekezdésének d) pontját a 2005: CLXXII. törvény 133. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 29. § (2) bekezdés f) pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 29. § (2) bekezdésének h) pontja a 2005: CLXXII. törvény 11. § (4) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 30. § a) pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 30. § b) pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 31. § (1) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 12. §-ával megállapított, a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 31. § (2) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 32. § a) pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 32. § b) pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 32. § c) pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 32. § d) pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 35. § (1) bekezdésének második mondatát a 2005: CLXXII. törvény 13. § (1) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 35. § (2) bekezdése a 2008: CVIII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 35. § (3) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 13. § (3) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 36. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2005: CLXXII. törvény 14. §-a.
A 36. § (2) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 14. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. Alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 38. § (2) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 15. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 38. § (3) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 15. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 38/A. §-t a 2005: CLXXII. törvény 16. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 39/A. §-t a 2005: CLXXII. törvény 17. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 39/A. § (2) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 132. § (3) bekezdése alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba.
A 40. § (2) bekezdése a 2011: XXIX. törvény 222. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 40. § (4) bekezdése a 2011: XXIX. törvény 222. § (26) bekezdése szerint módosított szöveg.
A 40. § (5) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 40. § (6) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 40. § (7) bekezdését a 2011: XXIX. törvény 222. § (3) bekezdése iktatta be.
A 41. § a 2005: CLXXII. törvény 18. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 41. § (4) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 132. § (3) bekezdése alapján 2007. január 1-jén lépett hatályba.
A 42. § (1) bekezdése a 2008: CVIII. törvény 15. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 42. § (2) bekezdése a 2008: CVIII. törvény 15. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 43. § (1) bekezdése a 2008: CVIII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 43. § (2) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 43. § (5) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 133. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 43. § (6) bekezdését a 2005: LXXVI. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2005: CLXXII. törvény 133. § a) pontja.
A 44. § (1) bekezdésének második mondatát a 2005: CLXXII. törvény 21. § (1) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 44. § (2) bekezdése a 2008: CVIII. törvény 17. §-ával megállapított, a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 44. § (3) bekezdése a 2008: CVIII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
A 44. § (4) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 44. § új (5) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 12. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatta. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 44. § új (6) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 12. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (6) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatta. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
A 44. § eredeti (5) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2010: LXXXVIII. törvény 12. §-a.
A 44. § (6) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: CVIII. törvény 109. § (2) bekezdése. A 44. § eredeti (6) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2010: LXXXVIII. törvény 12. §-a.
A 44. § (7) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be. A 44. § eredeti (7) bekezdésének számozását (9) bekezdésre változtatta a 2010: LXXXVIII. törvény 12. §-a.
A 45. § (1) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 45. § (2) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 45. § új (3) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 22. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3)–(4) bekezdés számozását (4)–(5) bekezdésre változtatva. A 45. § (3) bekezdését a 2008: CVIII. törvény 109. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 45. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2005: CLXXII. törvény 22. § (2) bekezdése.
A 45. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2005: CLXXII. törvény 22. § (2) bekezdése.
A 47. § (1) bekezdése a 2005: CLXXII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
A 48. § új (2) bekezdését a 2008: CVIII. törvény 18. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (3)–(4) bekezdésre változtatva. A 48. § (2) bekezdését a 2009: LVI. törvény 307. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
A 48. § eredeti (2) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 18. §-a (3) bekezdésre változtatta, szövege a 2009: LVI. törvény 306. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
A 48. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2008: CVIII. törvény 18. §-a és 110. § (1) bekezdésének 9. pontja. A 48. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 306. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
A 49. § a 2008: CVIII. törvény 19. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
Az 50. § (3) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 13. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 50. § (4) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 13. §-a iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 50. § (5) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 13. §-a iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 52. § a 2008: CVIII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
Az 53. § (1) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 53. § új (2) bekezdését a 2008: CVIII. törvény 22. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(8) bekezdés számozását (3)–(9) bekezdésre változtatva. Alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
Az 53. § eredeti (2) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 22. §-a (3) bekezdésre változtatta.
Az 53. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2008: CVIII. törvény 22. §-a 110. § (1) bekezdésének 10. pontja; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
Az 53. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 22. §-a (5) bekezdésre változtatta.
Az 53. § (5) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 24. §-a iktatta be. Az 53. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 22. §-a (6) bekezdésre változtatta. Az 53. § (6) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 53. § (6) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2007: LXXVIII. törvény 4. § (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg. Az 53. § eredeti (6) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 22. §-a (7) bekezdésre változtatta.
Az 53. § (7) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 24. §-a iktatta be. Az 53. § eredeti (7) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 22. §-a (8) bekezdésre változtatta. Az 53. § (8) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 53. § (8) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 24. §-a iktatta be. Az 53. § eredeti (8) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 22. §-a (9) bekezdésre változtatta. Az 53. § (9) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 53/A. §-t a 2010: LXXXVIII. törvény 15. §-a iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 54. § a 2010: LXXXVIII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 55. § a 2008: CVIII. törvény 24. §-ával megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.
Az 55. § (2) bekezdését a 2010: XII. törvény 53. § (10) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.
Az 56. § új (3) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 27. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3)–(4) bekezdés számozását (4)–(5) bekezdésre változtatva. Alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
Az 56. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2005: CLXXII. törvény 27. § (1) bekezdése. Az 56. § (4) bekezdése a 2010: LXXXVIII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 56. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2005: CLXXII. törvény 27. § (1) bekezdése.
Az 56. § (6) bekezdését a 2005: CLXXII. törvény 27. § (2) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
Az 57. § (4) bekezdés e) pontja a 2010: LXXXVIII. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 57. § (4) bekezdés f) pontját a 2010: LXXXVIII. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 57. § (7) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 57. § (8) bekezdését a 2010: LXXXVIII. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 86. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 15. napja után megkezdett beszerzésekre, tervpályázati eljárásokra és ezen eljárások alapján megkötött szerződésekre, továbbá az ezen eljárásokkal kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
Az 58. § a 2005: CLXXII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 132. § (1) bekezdését.
Az 59. § (2) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 130. § (4) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 66. § (5)–(6) bekezdését.
A 60. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2008: CVIII. törvény 110. § (1) bekezdésének 11. pontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.