BK BH 2003/140
BK BH 2003/140
2003.04.01.
A jogos védelem megítélése szempontjából az önhibájából eredő ittas állapotban támadó sértettel szemben az ugyancsak ittas vádlottat nem terheli menekülési, kitérési kötelezettség, ezért az ilyen állapotban védekező cselekményét a tárgyi ismérvek alapján kell megítélni;
más a helyzet, ha a szemmel láthatóan tudatzavarban levő személy jogtalan támadásával szemben a helyzetet reálisan felismerő személynek kell védekeznie: ebben az esetben – amennyiben a kitérés lehetősége fennáll – az elhárítás büntetőjogilag közömbös módja elvárható [Btk. 29. § (1) bek.].
A megyei bíróság a 2000. október 30. napján kelt ítéletével a vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés büntettében állapította meg, és ezért 3 évi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A közepesen ittas állapotban levő sértett vitába került az ugyancsak erősen ittas állapotban levő élettársával – a vádlottal –, aki erre megdühödött, és a sértettre támadt. Bár a sértett tudomással bírt arról, hogy a vádlott bal szemét nem régen operálták, ennek ellenére őt jobb kézzel, ököllel a bal szemén megütötte. A vádlott az ütés után kiment a konyhába, hogy az arcára és szemére vizes borogatást tegyen, miközben hallotta, hogy a sértett a szobában a tévét leborította. Ekkor a vádlott visszament a szobába, hogy megnézze, mi történt. Amikor a sértett észlelte a vádlottat, megindult felé, ismét a vádlottra támadt oly módon, hogy a jobb kezét ökölbe szorítva újra ütött volna a vádlott felé. A szoba mindössze 8,5 m2 alapterületű volt, így a vádlott és a sértett egymás közötti távolsága igen csekély volt. A sértett a szobában megindult a vádlott felé – aki tartva élettársa (az asszony) támadásától – jobb kézzel a szobában található kisasztalról egy barna fanyelű kést vett magához, és ezzel kisebb erővel a sértett mellkasába döfött.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és a védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.
A legfőbb ügyész a büntetés tartamának lényeges enyhítését, illetve eggyel enyhébb végrehajtási fokozat megállapítását, majd a fellebbezési tárgyaláson – jogos védelem okából – a vádlott felmentését indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy a megyei bíróság a büntetőeljárás szabályait megtartva folytatta le az eljárást. Ennek során az ügy helyes elbírálásához szükséges minden jelentős tényt felderített, és megvizsgált. Részletes bizonyítást folytatott le a vádlott és a sértett italozó életmódjára, a sértettnek a cselekményt megelőzően a vádlottal szemben tanúsított agresszív magatartására, a vádlott szembetegségére és az elkövetés körülményeire.
Az elsőfokú bíróság a tényállást lényegében a kívülálló mentőorvos meggyőző erejű tanúvallomására és az igazságügyi orvos szakértő véleményére alapította.
Az elsőfokú bíróság az ellentétes bizonyítékokat értékelte, de azt a vádlott sem vitatta, hogy a sértett bántalmazása után ő tartotta a kezében a kést, a vádlottnak azt a védekezését pedig, hogy a sértett saját magát szúrta meg, a megyei bíróság helyesen vetette el.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás hiánytalan, hibátlan, minden szempontból megalapozott volt, így azt a Legfelsőbb Bíróság irányadónak tekintette a fellebbezési eljárás során [Be. 239. § (1) bek.].
E tényállás alapján azonban tévesen jutott az elsőfokú bíróság arra a jogi következtetésre, hogy a vádlott nem volt jogos védelmi helyzetben, amikor a késsel az élettársa mellkasába döfött, és tévesen fejtette ki, hogy ez a büntethetőséget kizáró ok azért nem állapítható meg a vádlott javára, mert az ittas állapotban levő vádlottat kitérési kötelezettség terhelte.
A védő a fellebbezésében arra hivatkozott: nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy mindkét szereplő ittas állapotban volt, és a sértett olyan módon bántalmazta a vádlottat a műtött szemén, ami fájdalmat is okozott. Hivatkozott továbbá arra, hogy az adott körülmények között a kitérés lehetőségei sem álltak fenn, mivel egy kis területű (8,5 m2-es) szobában történt a cselekmény. A sértett jogtalan támadására figyelemmel a vádlott jogos védelmi helyzetben volt, ezért a felmentését, illetve enyhébb büntetés kiszabását kérte.
A legfőbb ügyész a védelmi fellebbezéssel egyetértett. Kifejtette, hogy a sértett ittas állapotban másodszor is a vádlottra támadt, és a szúrás intenzitása a vádlott magatartása és az egyéb körülmények is arra utalnak, hogy a vádlott csak elhárítani igyekezett az ellene irányuló támadást, és az arányosság követelményét sem sértette meg. Ezért a Btk. 29. §-ának (1) bekezdése alapján a vádlott felmentését indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felmentésre irányuló fellebbezéseket és a legfőbb ügyészi indítványt alaposnak találta.
A tényállás szerint a sértett részéről jogtalan támadás történt a vádlottal szemben. A vádlott a dühöngő sértettel szemben védekezésre kényszerült, közvetlen veszélyhelyzetben volt. A vádlott úgy ítélte meg, hogy csak oly módon szabadulhat a támadójától, és védheti meg a testi épségét, a látó szemét, ha a kést a kezébe veszi, és azzal védekezik.
Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a vádlott nem volt jogos védelmi helyzetben: egyrészt mert a sértett jogtalan támadására már korábban is sor került, másrészt az ittas állapotban levő vádlottat kitérési kötelezettség terhelte volna a közeli hozzátartozója, az élettársa támadása elől, és a menekülés nem volt kizárt. Kétségtelen, hogy a Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelvében írtak szerint a hozzátartozót a büntetőjogilag közömbös elhárítási mód választásának a kötelezettsége terheli, ha az ellene intézett, illetőleg fenyegető támadás esetén a támadó szemmel láthatóan tudatzavart állapotban van. Az Irányelvnek a III/2. pontja második fordulatában adott útmutatás szerint a kitérés elvárható ,,a súlyosabb fokban kóros elmeállapotban, szemmel láthatóan tudatzavarban levő személyek jogtalan támadása esetén is, függetlenül attól, hogy a tudatzavart állapotot mi válthatta ki.'' Az irányelv hivatkozott részét azonban csak a törvény szövegével, mégpedig a Btk. 24. §-ával és 25. §-ával összhangban lehet és kell értelmezni.
A jogtalan támadás vagy a jogtalan támadással közvetlen fenyegetés esetén ugyanis az ittasságánál fogva tudatzavart állapotban levő vádlottól nem várható el, hogy a vele szemben ittasan támadóval szemben a jogtalan erőszak elleni védekezésről lemondjon, illetve hogy a lehető legközömbösebb védekezést, a kitérést válassza, ha a kitérés lehetősége, sikere kétséges.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az önhibájából eredő ittas állapotban támadó sértettel szemben az ugyancsak ittas állapotban levő vádlottat nem terheli menekülési kitérési kötelezettség. Abban az esetben ugyanis, ha mindkét személy ittas állapotban van, a megtámadott személy szempontjából sem kötelező a kitérés, mivel az ilyen állapotban védekező cselekményét csak a tárgyi ismérvek alapján kell megítélni.
Más a helyzet akkor, ha a szemmel láthatóan tudatzavarban levő személy jogtalan támadásával szemben a helyzetét felismerő személynek kell védekeznie. Ebben az esetben – amennyiben a kitérés lehetősége fennáll – az elhárításnak ez a módja elvárható.
Az adott ügyben, az irányadó tényállásból következik, hogy mindkét személy erősen ittas állapotban volt. A sértett már korábban is támadóan lépett fel a vádlottal szemben, amikor minden indok nélkül, váratlanul ököllel az operált szemén megütötte. A vádlott kiment a konyhába a szemét borogatni, és azt hallotta, hogy a televízió az ágyra esett. A visszatérése nyilvánvalóan ésszerűtlen volt, de a szándéka a sértett megfékezésére irányult, mivel tudott arról, hogy a vádlott testvére azon az ágyon aludt, ahová a sértett a tévét lökte. Amikor a vádlott a szobába ért, a sértett közeledett felé, és a szűk helyiségben a sértett testközelsége miatt már a menekülési lehetősége sem volt meg. Ekkor kapta fel a keze ügyébe kerülő kést, amellyel ismétlési szándék nélkül, egy ízben, kisebb erővel mellbeszúrta a vele szemben jelentős erőfölényben levő sértettet. A szemén súlyosan beteg, már megsérült vádlott részéről a felé támadó sértett ismételt közvetlen fenyegetésének elhárítása az adott körülmények között szükséges és indokolt volt, és a kitérés lehetősége sem állt fenn.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésekor jogos védelmi helyzetben volt, az elhárítás szükséges mértékét és az arányosság követelményét nem lépte túl; a testi sértésre irányuló támadást testi sértéssel hárította el, ezért a közvetlen életveszélyt okozó testi sértési cselekmény miatt – a Btk. 29. §-ának (1) bekezdése folytán – büntethetőséget kizáró okból nem terheli büntetőjogi felelősség.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a vádlottat – az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt ellene emelt vád alól – a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján felmentette. (Legf. Bír. Bf.III.240/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás