BK BH 2003/176
BK BH 2003/176
2003.05.01.
A társtettesként elkövetett, halált okozó testi sértés helyett súlyos testi sértés bűntettének minősül annak a vádlottnak a cselekménye, aki – két társának a sértettet bántalmazó magatartásától elkülönülten – olyan nyolc napon túli gyógytartamú sérülést okoz a sértettnek, amely a halál bekövetkezésével nincs okozati kapcsolatban [Btk. 20. § (1) és (2) bek., 170. § (2) bek. és (5) bek. 2. ford.].
A megyei bíróság a 2000. február 9. napján kelt ítéletével az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak bűnösségét társtettesként elkövetett, halált okozó testi sértés bűntettében és önbíráskodás bűntettében állapította meg, és ezért őket 4 év 6 hónapi börtönbüntetésre, valamint 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. vádlott az általános iskola 8, és az ipari iskola 3 osztályát végezte, felszolgáló szakképzettséget szerzett. Nőtlen, büntetve volt nyolc esetben, többnyire vagyon elleni, testi épség elleni és garázdaságot megvalósító bűncselekmények miatt. Legutolsó elítélésére 1994-ben került sor.
A II. r. vádlott az általános iskola 8 osztályát végezte. Munkanélküli, alkalmi munkák végzésével tartja fenn magát, nőtlen, büntetve nem volt.
A III. r. vádlott az általános iskola 8, az ipari iskola 3 osztályát végezte, szobafestő szakképzettséggel rendelkezik, munkaviszonyban nem állt, alkalmi munkákat végzett, nőtlen, egy kiskorú gyermeke van, büntetve volt két esetben lopás és bevonulási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt.
A II. r. vádlott édesapja a sörözőben elvesztett egy ezüst gyűrűt, amely már régen a családja tulajdonában volt, és amelyhez nagyon ragaszkodott.
1998. szeptember 11-én itt a sörözőben a sértett felesége megtalálta ezt a gyűrűt, és ezt mondta is a felszolgálónak. A személyzet is ismerte a gyűrűt, mert a II. r. vádlott apja a söröző törzsvendége volt. A sértett felesége magával vitte a gyűrűt, mondván, hogy majd ha találkozik a tulajdonosával, visszaadja neki, azonban azt még aznap elvesztette.
A II. r. vádlott apjának a sörözőben elmondták, hogy ki találta meg a gyűrűjét, többször kérte vissza azt, a sértett feleségétől és a sértettől, akik mondták neki, hogy az már nincsen náluk, mert elveszett, ezt azonban a II. r. vádlott apja nem hitte el nekik.
A II. r. vádlott apja panaszkodott a fiának, hogy a sértették nem adják vissza neki a gyűrűjét, a vádlott erre megígérte neki, hogy ha találkozik velük, majd ő visszakéri azt.
1998. szeptember 18-án a három vádlott a délelőtti órákban egy ismerősüknél italoztak. Különböző, pontosan meg nem határozható mennyiségű alkoholt fogyasztottak, és leginkább a II. r. vádlott került ittas állapotba.
A II. r. vádlott elhatározta, számon kéri a sértettől az apja gyűrűjét. A másik két vádlott vele tartott, és el is mentek a sértett lakásához. Itt a II. r. vádlott bezörgetett, majd amikor a sértett felesége ajtót nyitott, mindhárman bementek a szobába. A sértett az ágyon ült, a II. r. és a III. r. vádlott eléje álltak, és a II. r. vádlott kérte, hogy adja elő az apja gyűrűjét. A sértett újra csak hiába mondta, hogy nem teheti, mert elveszett. A II. r. vádlott ezt nem hitte el, nyitott tenyérrel és ököllel is több alkalommal, viszonylag nagy erővel a sértett fejére, arcába ütött, és néhányszor kis erővel a testébe rúgott. Eközben a III. r. vádlott is megütötte a sértettet, és 2-3 alkalommal meg is rúgta. Egyik rúgása a sértettet az arca táján érte. Közben mindketten kiabáltak a sértettel, követelve újra és újra a gyűrűt.
Ezalatt az I. r. vádlott a sértett feleségét tartotta távol a többiektől figyelmeztetve, maradjon a helyén, mert ő is úgy jár, mint a férje.
A sértett közben, míg a két vádlott bántalmazta, nem dőlt el az ágyon, ülve maradt, az orrából azonban elindult a vérzés.
Végül a II. r. és a III. r. vádlott felhagyott a sértett ütlegelésével, elindultak kifelé, akkor az I. r. vádlott megjegyezte, hogy ő még nem is ütött, odalépett a még mindig az ágyon ülő sértetthez, és egy alkalommal, viszonylag nagy erővel a mellkasába rúgott.
Ezután a vádlottak figyelmeztették a sértetteket, hogy estére visszajönnek, akkorra legyen meg a gyűrű, majd elmentek.
Amikor a vádlottak elhagyták a lakást, a sértett felesége igyekezett a férjén segíteni, majd amikor az orrvérzés elállt, a sértett lefeküdt aludni, ő elment a vaskereskedésbe, ahol szerinte elveszthették a gyűrűt, de ez nem járt sikerrel.
Amikor hazaért, a sértett engedte őt be a lakásba, még beszéltek is, később azonban a sértett egyre rosszabb állapotba került, a szájából vér folyt és hörgött. A felesége éjjel a sértett állapotának rohamos romlását látva, elindult orvost hívni, de a helyszínre érkező ügyeletes orvos már csak a sértett halálának a beálltát tudta megállapítani.
Összességében a sértettet 8-10 tompa erőbehatás érte, melyek közül három viszonylag nagy erejű volt, ezek az arc jobb oldalát, a mellkas és a has területét érték.
A sértett halálát a kemény agyburok alatti vérömleny okozta, mely agynyomás-fokozódás, másodlagos hídállomány- vérzések útján vezetett a halálos eredményhez. A kemény agyburki vérzést a koponya vagy az arc területét ért, viszonylag nagy erejű ütés(ek), vagy rúgás(ok) okozták.
A sértett fejét ért viszonylag nagy erejű tompa erőbehatások miatt kialakult kemény agyburok alatti vérzés és a halál bekövetkezése között közvetlen okozati összefüggés van.
A sértett saját sorsú megbetegedése, az előrehaladt májzsugor – mely vérzékenységgel jár együtt – is szerepet játszott abban, hogy a kemény agyburok alatti vérzés kialakuljon.
A kemény agyburki vérzés viszonylag hosszabb távon alakul ki, hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a klinikai tünetek, pl. eszméletvesztés bekövetkezzenek. Így az idejekorán érkező szakszerű orvosi segítség nagy valószínűséggel elháríthatta volna a halálos eredményt.
A sértettnél ugyanakkor kialakult tüdőzúzódás gyógytartama négy hétre lett volna tehető, és ezen sérülés, valamint a halál bekövetkezése között semmiféle összefüggés nincsen.
A sértett vérében a halál időpontjában 1,29 ezrelék alkoholtartalom volt.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette; az I. r. és a II. r. vádlott és a védőik enyhítésért; a III. r. vádlott és a védője téves jogi minősítés miatt és enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
Az I. r. vádlott védője a fellebbezési tárgyaláson kétségbe vonta a megállapított tényállás helyességét is.
A megyei bíróság a büntetőeljárási szabályok megtartásával folytatta le a tárgyalást. Hiánytalanul feltárta az ügy megítélése szempontjából jelentős tényeket és körülményeket. A rendelkezésre álló bizonyítékokat a logika szabályainak megfelelő módon értékelve, hibamentes tényállást állapított meg.
Ebből következik, hogy III. r. vádlott védőjének az e körben kifejtett érveivel a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet.
A megyei bíróság kellően megindokolta azt az álláspontját, hogy miért az I. r. vádlottnak a nyomozás során tett vallomását fogadta el hitelt érdemlőnek. Ezt ugyanis a sértett feleségének az előadásán túlmenően, mindenben alátámasztották az igazságügyi orvos szakértői vélemény adatai is.
Arra nézve pedig, hogy a sértett az őt ért bántalmazást követően bármilyen rövid időre is elhagyta volna a lakását, és ezalatt őt sérelem érte volna, az egész eljárás során semmiféle adat nem merült fel.
A megyei bíróság megfelelően eleget tett a törvényben írt indokolási kötelezettségének, ezért a megalapozottan megállapított tényállás irányadó volt a másodfokú eljárásban.
Okszerű a vádlottak bűnösségére levont következtetés. A cselekmények minősítése – az I. r. vádlott testi épséget sértő cselekményét kivéve – megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek.
Tévedett azonban a megyei bíróság, amikor az I. r. vádlott magatartását társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntettének minősítette.
Ez a jogi értékelés ugyanis gyökeresen szemben áll az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállással. Eszerint ugyanis, amíg két társa szándékegységben bántalmazta a sértettet, addig az I. r. vádlott a sértett feleségét tartotta távol tőlük azzal a céllal, hogy ne tudjon a férjének segítséget nyújtani. Ez a magatartás nyilvánvalóan nem vonható a társtettesség körébe, azt legfeljebb bűnsegédi tevékenységként lehetne értékelni. Ugyanakkor azonban a bűnsegély nem terjedhet ki a társai által gondatlanul előidézett eredményre.
Amikor a II. r. és a III. r. vádlott felhagyott a további bántalmazással, és már elindult kifelé, az I. r. vádlott odament az ágyon ülő sértetthez, akit egy ízben, viszonylag nagy erővel mellkason rúgott. Az elfogadott igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a kialakult tüdőzúzódás gyógytartama mintegy 4 hétre lett volna tehető, és e sérülés, valamint a halál bekövetkezése között semmiféle összefüggés nincs.
Ebből következően az I. r. vádlott cselekményének a helyes minősítése a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő súlyos testi sértés bűntette.
A III. r. vádlott védője a minősítés körében érvelt azzal is, hogy a vádlottaknak nem volt tudomásuk a sértett saját sorsú megbetegedéséről, ami elősegítette, gyorsította a halálos eredmény bekövetkezését, és álláspontja szerint ezért nem valósult meg a szóban forgó bűncselekmény.
Ez a hivatkozás téves, miután a sértett orvos-szakértőileg megállapított betegsége (előrehaladott májzsugor) önmagában nem vezetett volna halálhoz. A sértett halála csakis azért következett be, mert a fejét ért tompa erőbehatások miatt kemény burok alatti vérzés alakult ki. A saját sorsú megbetegedése így a halálos eredmény szempontjából csupán együtt ható okként értékelhető.
A megyei bíróság a büntetés nemét és mértékét befolyásoló tényezőket alapvetően helyesen vette számba. Ezek csupán az alábbiak szerint szorulnak némi kiegészítésre:
Valamennyi vádlott terhére szolgál a halmazat és a társas elkövetés. Javukra kell ugyanakkor figyelembe venni az igen jelentős időmúlást, a II. r. és a III. r. vádlottaknál pedig azt, hogy a halálos eredmény bekövetkezésében őket a gondatlanság enyhébb foka, a hanyagság terheli.
Az I. r. vádlott esetében a minősítés megváltozása önmagában szükségessé tette a büntetés jelentős enyhítését. Ugyanakkor indokolt volt a II. r. és a III. r. vádlottakkal szemben kiszabott börtönbüntetés enyhítése is, különös tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetése óta több mint 4 év telt el, és ebből 3 évet előzetes letartóztatásban töltöttek.
Mindezeket figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság – a közügyektől eltiltás mellékbüntetés érintetlenül hagyásával – a börtönbüntetést az I. r. vádlott esetében 2 évre, míg a II. r., és a III. r. vádlottaknál pedig 3 év 6 hónapra enyhítette. Ez áll ugyanis arányban az elkövetett bűncselekmények tárgyi súlyával, egyben kellően igazodik a vádlottak személyében rejlő társadalomra való veszélyesség fokához. (Legf. Bír. Bf.III.372/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás