BK BH 2003/177
BK BH 2003/177
2003.05.01.
I. A fegyveresen elkövetett emberrablás bűntettének végrehajtásában több társával együttműködő vádlott cselekményét abban az esetben is társtettesként elkövetettnek kell értékelni, ha a vádlott társai a lefolytatott büntetőeljárás során ismeretlenek maradnak [Btk. 20. § (2) bek., 175/A. § (1) bek., (2) bek. b) pont].
II. A büntetés kiszabásánál jelentős az időmúlás enyhítő hatása, ha a vádlottnak fel nem róhatóan az elbírált cselekmény óta öt esztendő eltelt, és ez idő alatt a vádlott előzetes letartóztatottként állt a büntetőeljárás hatálya alatt [Btk. 83. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 2001. szeptember 28. napján hozott ítéletében a vádlott bűnösségét fegyveresen elkövetett emberrablás bűntettében, és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntettében állapította meg, ezért őt – halmazati büntetésül – 7 év 8 hónapi fegyházbüntetésre, valamint 8 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A tényállás szerint a vádlott szakmunkásképző iskolát végzett, gépszerelő-géplakatos szakképesítésű. Anyagbeszerzőként dolgozik, havi nettó jövedelme 90 000-100 000 forint. Nős, felesége titkárnőként 60 000 forintot keres. Egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Vagyontalan. Büntetlen előéletű.
1) A vádlott három – az eljárás során ismeretlenül maradt – társával 1997. március 10-én reggel 8 óra körüli időben a gépkocsijából kiszálló sértettet – miután meggyőződtek arról, hogy ő az általuk várt személy – visszatuszkolták az autó hátsó ülésére. A sértettet – bal oldalán a vádlott foglalva helyet – közrefogták, és a Hármashatár-hegy irányába elhajtva közölték, hogy a sértettnek egy meg nem nevezett személy felé fennálló tartozása fejében először 1 millió forintot kell fizetnie, de marad még 8 millió forint adóssága. Kilátásba helyezték, hogy amennyiben nem fizet, meg fogják csonkítani.
A vádlott és társai a sértettet egy erdőbe vitték, ahol arra kötelezték őt, hogy telefonon szerezzen pénzt. A sértett azonban nem járt eredménnyel. Ezután a vádlott elővett egy pisztolyt, csőre töltötte, majd visszatette a kabátjába. A sértett ekkor – tudva, hogy ennyi pénzzel rendelkezik – barátnőjét hívta fel azzal, hogy azonnal szükséges van 500 000 forintra. Miközben visszahívásra vártak, a vádlott két esetben ököllel arcul ütötte a sértettet.
Miután a sértett barátnője közölte, hogy kölcsönadja a sértettnek a kért összeget, azt átveendő az általa megjelölt helyre hajtottak. A településen az egyik ismeretlen férfi egy időre kiszállt az autóból, előtte azonban utasította a vádlottat, ha bármi probléma lenne, a sértettet és a barátnőjét lője le. A postához érve a sértett, és az őt követő vádlott a sértett barátnőjének a gépkocsijához mentek, aki az ablakon keresztül a sértettnek átadta a pénzt.
A sértett a személygépkocsijának jobb első ülésén ülő férfinak adta át az 500 000 forintot, majd nem sokkal ezután a vádlott és a társai elengedték őt.
1997. március 13-án 18 óra 10 perckor a vádlott ,,Laci'' néven a barátnőjének mobil készülékén kereste a sértettet, és újabb 5 millió forintot kért azzal, hogy ,,különben megint elviszik autózni, és beváltják, amit ígértek''. 1997. március 18-án még egy, másnap pedig három fenyegető telefonhívást kapott a sértett, amelyekből egyúttal az is kiderült, hogy a hívók tisztában vannak azzal, hogy a sértett időközben a rendőrséghez fordult.
2) A nyomozó hatóság 1997. április 9-én a vádlott lakásán tartott házkutatás során lefoglalt egy működésképes, az emberélet kioltására alkalmas pisztolyt és 104 db hozzávaló lőszert.
A vádlott birtokába ismeretlen időben és körülmények között került lőfegyvernek minősülő pisztoly és lőszernek minősülő töltények tartásához a vádlott a 115/1991. (IX. 10.) kormányrendeletben előírt engedéllyel nem rendelkezett.
E határozat ellen a vádlott és a védője a fegyveresen elkövetett emberrablás bűntette alól történő felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezett. Az ügyész jogorvoslattal nem élt.
A legfőbb ügyész a fegyveresen elkövetett emberrablás bűntette ítéleti minősítésének az elkövetői minőség kiegészítésével történő pontosítását, egyebekben a határozat helybenhagyását indítványozta.
A vádlott védője a másodfokú tárgyaláson jogorvoslati indítványait módosította. Az ítéleti tényállás megalapozatlanságára hivatkozva a határozat hatályon kívül helyezését, másodlagosan újabb bizonyítékok beszerzésével a tényállás módosítását és a vádlott felmentését kérte. Okfejtése szerint a tényállás felderítetlensége miatt az ítélet felülbírálatra nem alkalmas, elsősorban a fonetikai szakértő kirendelésének elmulasztása miatt maradt el fontos ténykérdések tisztázása. Mindemellett több tekintetben vitatta az elsőbírói mérlegelés logikáját: kifogásolta a sértett állításainak az elfogadását, utalva arra, hogy az állítólagosan elrabolt és megfenyegetett sértett magatartása korántsem volt következetes.
A Legfelsőbb Bíróság a védelmi fellebbezésekkel támadott ítéletet a Be. 236. §-ának (1) bekezdésében kijelölt keretek közt – az eljárás egészét áttekintve – bírálta felül. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok maradéktalan betartása mellett a vád tárgyává tett tények teljes felderítése és aggálymentes bizonyítása érdekében a szükséges körben folytatta le az eljárást, a részben ellentmondásos, részben csupán egymást kiegészítő bizonyítékokat feltárta, és kifogástalan logikai következtetésekkel értékelte, végül meggyőzően indokolta mindazokat a lényegi összefüggéseket, amelyek figyelembevételével a tényállást megállapította. Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság felülbírálati tevékenysége során e tényállást teljességgel megalapozottnak találta, ekként a döntése meghozatalában irányadónak tekintette.
Ebből következően a védő jogorvoslati érveivel nem értett egyet.
Jóllehet az elsőfokú ítélet indokolása is tartalmazza a fonetikai szakértő kirendelésével összefüggően előterjesztett védői bizonyítási indítvány elutasításának indokait, a Legfelsőbb Bíróság ezt megerősítendő a következőket emeli ki:
A vádlott fegyveresen elkövetett emberrablás bűntettében való bűnösségét a hangszakértő véleményétől függetlenül a beszerzett és értékelt egyéb bizonyítékok önmagukban is kellőképpen alátámasztották. Ezek mellett a csupán 60-80%-os azonosítási valószínűséget megállapító igazságügyi hangszakértői véleménynek legfeljebb a vádlott egyébként tisztázott és bizonyított elkövetését megerősítő jellege volt, s azt az elsőfokú bíróság ekként is értékelte. Mindemellett helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság a hangszalagon levő követelő-fenyegető szöveg bizonyító tartalmára, amely – a szakértői vizsgálat korlátozott módszerbeli lehetőségéből adódó valószínűsítő eredményétől függetlenül is – szoros összefüggést mutatott a sértett által feltárt és egyértelműen a vádlotthoz kapcsolódó bűncselekmény mozzanataival.
Nem volt tehát megállapítható olyan részleges ténybeli felderítetlenség, amely újabb bizonyítást, illetve – a védői indítványhoz képest – az ítélet hatályon kívül helyezését indokolta volna. Ennek kapcsán a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a sértett magatartásának az ellentmondásait elemző védői érvek valójában az elsőbírói mérlegelést támadták, és csupán a sértett viselkedésének a védő által történő sajátos értékelését tükrözték. Kifogásolta a védő, hogy a vádlott és a társai által rendkívül megfélemlített sértett nem szerzett annyi pénzt, amennyire elvileg lehetősége lett volna, alkudozott stb. Mindennek azonban az ítéleti tényállás megalapozottsága szempontjából semmiféle jelentősége nem volt. Az, hogy egy szorult helyzetben ki, milyen döntést hoz – mennyire tudja a helyzetét átgondolni, mennyire limitálja veszteségeit –, alkat kérdése, és a sértett viselkedése semmiképpen sem tekinthető irreálisnak. A sértett lépéseit egyébként kellően és elfogadhatóan megokolta, indokait pedig az elsőfokú bíróság elfogadta.
A Legfelsőbb Bíróság azonban figyelembe vette azt is, hogy a sértett feljelentését és a vádlottat terhelő vallomásait reálisan csak a ténylegesen elkövetett súlyos bűncselekmény indokolhatta. A vádlottnak az az érvelése, miszerint a sértett egy azóta elhunyt ismerősének tartozott, s őt csupán e személy kíséretében láthatta, semmiféle magyarázatot nem ad a sértett feljelentésére. A sértett állításainak a hiteltérdemlőségét – számos egyéb bizonyíték mellett – nyomatékosan alátámasztja tehát az a körülmény is, hogy a sértettnek a vádlottat érintően semmiféle személyes motivációja nem volt.
A felülbírálat alapjául elfogadott elsőfokú ítéleti tényállásból a vádlott bűnössége okszerűen következett, az ítéletben részletezett bűntettek anyagi jogi értékelésével, s az e körben kifejtett jogi indokokkal a Legfelsőbb Bíróság maradéktalanul egyetértett. Mindemellett helytálló volt az elkövetői minőség megjelölésének hiányát kifogásoló legfőbb ügyészi indítvány: a fegyveresen elkövetett emberrablás bűntettének végrehajtásában a vádlott több társával együttműködött, tettét tehát a Btk. 20. §-ának (2) bekezdésében megjelölt társtettesként elkövetettként kell értékelni. A minősítés pontosítása kapcsán az elsőfokú ítélet megváltoztatására került sor.
A kiszabott főbüntetés a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint nem volt eltúlzott, alapvetően helyesen igazodott az elkövetett bűncselekmények jelentős tárgyi súlyához, társadalomra veszélyességéhez. A súlyosító körülmények körében a Legfelsőbb Bíróság a társtettesi elkövetést és az emberrablás bűntettét érintően a rendkívül kitartó, gátlástalan elkövetési módot is értékelte, minthogy a sértett elrablása és a félmillió forint megszerzése után a rettegésben élő sértettet tovább fenyegették, zaklatták, és ennek a helyzetnek végül is csak a rendőri beavatkozás vetett véget.
Nagyobb jelentőséget kellett azonban tulajdonítani az időmúlás enyhítő hatásának: az elbírált cselekmény óta – a vádlottnak fel nem róhatóan – öt esztendő eltelt, s ez alatt jelentős időtartamban előzetes letartóztatottként állt a vádlott a büntetőeljárás hatálya alatt. Ezt értékelve határozta el a Legfelsőbb Bíróság a főbüntetés mérséklését: a fegyházbüntetés tartamát 6 évben határozta meg. (Legf. Bír. Bf.I.3444/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás