BK BH 2003/182
BK BH 2003/182
2003.05.01.
I. A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette valósul meg, ha a vádlott 500 db LSD-vel átitatott bélyeget – részben értékesítés céljából – hoz be az országba, de az átadás vagy eladás megkezdésére még nem került sor [Btk. 282. § (1) bek., (5) bek. 1. tétel a) pont].
II. A kábítószert tartalmazó cigarettának több elkövető által történő közös elszívása, a cigaretta tulajdonosa részéről is, nem az ,,átadás'', hanem a ,,tartás'' fogalma alá esik [Btk. 282. § (1) és (2) bek.].
A megyei bíróság a 2001. január 18. napján kelt ítéletével az I. r. vádlottat jelentős mennyiségű kábítószer forgalomba hozatalával elkövetett visszaélés kábítószerrel bűntettének kísérlete miatt 8 évi fegyházbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra;
a II. r. vádlottat kábítószer átadásával elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt 3 évi fegyházbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra;
a III. r. vádlottat kábítószer átadásával elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt 2 évi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész mindhárom vádlott terhére részben a téves jogi minősítés miatt, valamint az I. r. vádlott büntetésének a súlyosítása végett fellebbezett.
Az I. r. vádlott és a védője enyhítésért; a II. r. vádlott és a védője, továbbá a III. r. vádlott és a védője téves jogi minősítés miatt és enyhítésért fellebbezett.
A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést módosított tartalommal tartotta fenn. Egyrészt a tényállás helyesbítését, kiegészítését, az I. r. vádlott esetében az 50 cigaretta sodrására, átadására vonatkozó tényállásrész kirekesztését indítványozta. Másrészt az I r. vádlott a forgalomba hozatal kísérleteként értékelt cselekményének a Btk. 282. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdésnek I. fordulata szerinti kábítószer átadásával elkövetett befejezett cselekményként; a II. r. vádlott cselekményének a Btk. 282. §-ának (1) és (2) bekezdéseibe ütköző és a (8) bekezdés szerinti csekély mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélésként; a III. r. vádlott terhére rótt cselekménynek a Btk. 282. §-ának (1) bekezdése szerinti – részben termesztéssel, részben tartással elkövetett – kábítószerrel visszaélés bűntettekénti minősítését; továbbá a minősítéseknek megfelelően mindhárom vádlott büntetésének az enyhítését indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezések elbírálása során megállapította, hogy a megyei bíróság a büntető eljárás szabályait megtartotta, és túlnyomórészt eleget tett az ügyfelderítési kötelezettségének.
A bizonyítékokat feltárta, és közvetlenül megvizsgálta, – később részletezendő kisebb hibáktól eltekintve – kellő részletességgel és alapvetően helyesen értékelte mindazokat a bizonyítékokat, amelyek alapján megállapítható volt, hogy a vádlottak milyen kábítószerekre, illetve pszichotrop anyagokra nézve, és milyen mennyiségű tiszta hatóanyag-tartalom tekintetében, milyen típusú tartási vagy terjesztési jellegű elkövetési magatartással valósították meg a cselekményüket.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottaknak a nyomozati beismerő és egymást terhelő vallomásait fogadta el a tényállás megállapítása során, mert ezeket a vallomásokat támasztották alá az ügyben felmerült objektív bizonyítékok is. Ezek a nyomozati vallomások a valóságukat illetően nem ébresztettek semmiféle kétséget, még akkor sem, ha az I. r. és a III. r. vádlottak szervezetében e vallomások megtételekor bizonyos fajta, de jelentéktelen mennyiségű kábítószer volt. Az elfogyasztott kábítószereknek a jellege és mennyisége ugyanis nem fejtett ki olyan élettani hatást, ami a két vádlottnak a nyomozás során tett vallomásai tartalmát, valóságát érdemben befolyásolta volna. Ugyanakkor helyesen, ésszerű érvekkel alátámasztva vetette el a vádlottaknak a tárgyaláson megváltoztatott és kellő indokokkal nem magyarázott, valószerűtlen és életszerűtlen előadásait.
Az ítéletében részletesen kifejtett ez az értékelő tevékenység megfelel az ítélkezési gyakorlatnak, a tényállás pedig a bizonyítékok felülmérlegelését célzó fellebbezések folytán a fellebbezési eljárásban sikerrel nem támadható.
Az elsőfokú bíróság – néhány kivételtől eltekintve – a Be. 61. §-ának (4) bekezdésében írtakkal összhangban nem rótta a vádlottak terhére a kétséget kizáró módon nem bizonyított tényeket. Így a II. r. vádlott esetében helyesen rögzítette az ítélet, hogy több esetben, egyenként a csekély mennyiség felső határát el nem érő kábítószer tartalmú cigarettát átadott a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlottaknak; az egész átadott mennyiségre, sőt a lakáson talált mennyiségre együttesen sem állapította meg tényként, hogy az meghaladná a csekély kábítószer-mennyiség jogszabályban rögzített felső határát. Ezt a tényszerű megállapítást ugyanis nem tette lehetővé az a körülmény, hogy nem volt tisztázott sem az átadások száma, sem az alkalmankénti kábítószerhatóanyag-tartalom pontos mértéke.
Ellenben az elsőfokú bíróság az ítélet tényállásában olyan tényeket is megállapított, amelyek az I. r. vádlott beismerő vallomásán túlmenően egyéb bizonyítékokkal nem voltak alátámasztva, ezért nem voltak kétséget kizáróan bizonyítottak.
Kizárólag a nyomozati beismerés alapján állapította meg azt a tényt az elsőfokú bíróság, hogy az I. r. vádlott több alkalommal értékesített kábítószert, eladott illetve átadott az eljárás során ismeretlenül maradt személyeknek kábítószert, illetve kábítószert tartalmazó cigarettákat.
Ebből a megfontolásból a legfőbb ügyészi átiratban indítványozott arra a tényállás-kiegészítésre sem kerülhet sor, amely szerint az I. r. vádlott vadkendert gyűjtött, és ezek felhasználásával legalább 50 db cigarettát készített, és ezeket részben eladta, átadta, részben pedig maga elfogyasztotta. Ez is kizárólag az I. r. vádlott nyomozati vallomásában szerepel, és az állítást egyéb bizonyíték nem erősíti meg.
A vádlott nyomozati vallomása önmagában csak nagyon valószínűvé teszi, de korántsem bizonyítja kétségtelenül, hogy ténylegesen kábítószer-értékesítés vagy -átadás történt. Elvileg ugyanis nincs kizárva, hogy a növénygyűjtésből származó anyagból készített és értékesített cigarettáknak – az I. r. vádlott tudomása ellenére – nem volt pszichotropanyag-tartalma. A kétség a vádlott javára szól, ezért a Legfelsőbb Bíróság az ítélet ezzel kapcsolatos megállapításait a tényállásból mellőzi. Ugyanebből a megfontolásból mellőzni kell a tényállásnak azt a részét, miszerint a III. r. vádlott más meg nem állapítható személyeknek is adott pszichotrop anyagot tartalmazó cigarettát.
A tényállás a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint az iratok tatalma alapján az alábbi pontosításra szorul:
Az I. r. vádlott részéről a II. és a III. r. vádlottak részére a cannabis-tartalmú cigaretta ,,adása'' csak közös cigaretta-szívás formájában történt meg, a II. r. és a III. r. vádlott vallomásaiból ugyanis csak erre lehet következtetni.
A tényállásban az a megállapítás szerepel, hogy a II. r. vádlott lakásán, a különböző tárgyakon, növényi törmelékekben cigaretta-maradványokon kábítószer nyomait találták, melynek hatóanyag-tartalma 0,14-34,5 mg volt. A maradványok pusztán a II. r. vádlott kábítószer-fogyasztásának a tárgyi bizonyítékai. A hatóanyag-tartalomra vonatkozó szakértői véleményen nyugvó ez a megállapítás nem megalapozott, a mennyiségre vonatkozó érték logikailag kétséges. Erre nézve azonban az elsőfokú bíróság a vegyész szakértőt a tárgyaláson nem hallgatta meg.
Az ítéletnek az ide vonatkozó az a megállapítása feltétlenül helyes, hogy a kábítószer összes mennyisége a II. r. vádlott esetében nem lépi túl, sőt el sem éri a csekély mennyiség felső határát. Ezért a szakértő meghallgatásának elmaradásából származó részleges felderítetlenségnek nincs érdemi jelentősége. Következésképpen a megalapozatlan ténymegállapítást az ítéletből mellőzni kellett.
A Btk. 282/A. §-ának (1) és (2) bekezdése a tartási és a forgalmazói típusú alapeseti elkövetési magatartások megkülönböztetését követve privilegizálja, enyhébb büntetési tétellel rendeli büntetni a kábítószerfüggő személy által történt elkövetést. Ezért lényeges annak a ténynek a megállapítása, hogy az elkövető kábítószerfüggőnek tekintendő-e.
E körben a Legfelsőbb Bíróság felderítetlenséget [Be. 239. § (2) bekezdés a) pontja] észlelt. Az elsőfokú bíróság ugyanis nem tisztázta megnyugtatóan, hogy az I. r. és a III. r. vádlottak kábítószerfüggő személyek-e.
Az I. r. vádlottra vonatkozóan az elsőfokú bíróság azt rögzítette, hogy a vádlott 14-15 éves kora óta – megszakításokkal – rendszeresen fogyaszt különféle kábítószereket; ám kóros mértékben nem drogfüggő. Kétségtelen, hogy az igazságügyi orvos szakértők írásbeli szakvéleményén nyugszik ez a megállapítás. Az elsőfokú bíróság – figyelmen kívül hagyva, hogy az anyagi jogszabály a privilegizált esetet a kábítószerfüggéshez, és nem annak valamilyen ,,kóros'' változatához kapcsolja – nem tisztázta, hogy a szakértők mit értenek ,,kóros mértékű'' drogfüggőségen.
A III. r. vádlott esetében az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a vádlott szociopátiás személyiségjegyeket hordozó egyén, e személyiségfejlődéséhez idült alkoholizmus és marihuánafogyasztás, valamint ezek következményei járulnak, alkoholbeteg, e függőség testi, lelki és idegrendszeri tüneteit hordozza, de nem kábítószerfüggő személy.
E ténymegállapítás alapjaként – tévesen – hivatkozás történt az ítéletben a szakértők egyetértő véleményére.
A III. r. vádlott vizsgálata alapján az igazságügyi orvos szakértők készítettek elsőként szakvéleményt. Ebben kifejtették, hogy a III. r. vádlottnál elsősorban az idült alkoholizmus tünetei mutatkoznak, közlései alapján azonban valószínűsíthető, hogy a kábítószer-függőség is fennáll, ám ennek tünetei belemosódnak az idült szeszártalom tünetei képébe. Feltehető ezért, hogy kombinált alkohol- és kábítószer-függés egyidejűleg fennáll.
Az elsőfokú bíróság által bevont orvosszakértői intézet szakértői a vádbeli cselekmény után mintegy másfél évvel (2000. szeptember 18.) lefolytatott vizsgálat eredményeként ezzel szemben azt állapították meg, hogy a III. r. vádlott az alkoholizmus testi-lelki tünetei folytán alkoholbeteg. Másodlagosan kialakult ugyan nála az adjuvans szerhasználat, a rendszeres marihuánafogyasztás, ezt azonban kontrollálni képes, tehát ez a szerfogyasztás nem függőség jellegű. A III. r. vádlott rendszeres marihuánafogyasztó, de nem kábítószer-függő.
A szakértői vélemények ellentétét az elsőfokú bíróság nem oldotta fel, a szakértőket együttesen nem hallgatta meg a tárgyaláson, csupán felolvasta a szakvéleményeket, s iratellenesen arra hivatkozott, hogy a korábban eljárt szakértők az orvosszakértői intézet véleményét elfogadták.
A Legfelsőbb Bíróság a megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a Be. 240. §-a alapján bizonyítást rendelt el, és a szakértőket a tárgyaláson meghallgatta.
Ennek során a szakértők egységes álláspontot alakítottak ki. Egyetértettek abban, hogy az I. r. vádlott esetében a kábítószerre rászokás jelei mutatkoznak ugyan, de ennek inkább a lelki tünetei ismerhetők fel, a testi tünetei – ami a rászokás súlyosabb esete – még nem alakultak ki. Az 5 napos fogdai megfigyelés sem igazolta a megvonási tünetek jelentkezését. Ennek alapján levonható az a következtetés, hogy drogfüggőnek nem tekinthető, mert még tudja kontrollálni a fogyasztását, és a tipikus testi tünetek sem következtek be. Egyetértettek a szakértők abban is, hogy a III. r. vádlott alkoholfüggő, de a hosszabb ideje tartó marihuána fogyasztása ellenére sem kábítószerfüggő. Az első szakértéskor csak valószínűsítés történt a kábítószer-függőségére vonatkozóan, utólag egy év múltán azonban már teljesen egyértelművé vált, hogy a kábítószer-fogyasztását ő is kontrollálni képes, így nem kábítószerfüggő.
A Legfelsőbb Bíróság a szakértők meghallgatása után az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozatlanságát – az előbbiekben részletezett helyesbítésekkel – kiküszöbölte. Az előzőekben történt helyesbítésekkel a tényállás a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hibáktól mentessé vált, s így az irányadó volt a fellebbezési eljárásban.
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést mindhárom vádlott bűnösségére, de a cselekmények jogi minősítését a Legfelsőbb Bíróság több szempontból tévesnek találta.
1) A tényállás változásának következményeként I. r. vádlott cselekményének jogi értékelése téves.
a) A tényállás szerint részéről 500 db LSD-vel átitatott bélyegnek az országba történő behozatala történt részleges értékesítés céljából, s a bélyegeken történő összes hatóanyag-tartalom 0,057 g volt, ami a jelentős mennyiség alsó határát a 0,020 g-ot meghaladta. Az értékesítés vagy átadás megkezdésére azonban nem került sor. A súlyosabb megítélésű bűncselekmény elkövetési magatartásának a kifejtése meg sem kezdődött. A súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett, a Btk. 282. §-ának (2) bekezdésének III. fordulata szerinti alapeset – a forgalomba hozatallal elkövetés – kísérletként sem valósul meg pusztán azon az alapon, hogy a vádlott az LSD-bélyegeket egy részükben értékesítése céljából hozta be az országba. Ezért csupán az állapítható meg, hogy az I. r. vádlott a jelentős mennyiségű kábítószernek az országba behozásával, a Btk. 282. §-a (1) bekezdésének I. fordulata szerinti bűncselekményt befejezett alakzatként elkövette.
b) Téves jogi álláspontra jutott az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottak közösen történő, kábítószeres cigaretta elszívásában megnyilvánuló magatartását az I. r. vádlott részéről átadással megvalósult elkövetési magatartásnak tekintette, természetes egységet állapított meg az országba behozott LSD bélyegekkel, s ezért az egész cselekményt [a Btk. 282. §-ának (2) bekezdése és (5) bekezdésének II. tétele szerint] jelentős mennyiségű kábítószerre forgalomba hozatallal elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette kísérletének minősítette.
A Legfelsőbb Bíróság iránymutatása alapján kialakult ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a kábítószert tartalmazó cigaretta közös elszívása a cigaretta tulajdonosa részéről nem ,,átadása'' a kábítószernek. A közös szívás legfeljebb a Btk. 282. §-a (9) bekezdésének a) pontjába ütköző tiltott fogyasztás lenne valamennyi résztvevő tekintetében. A fogyasztási magatartás viszont a közösen szívott cigaretta tulajdonosánál beolvad a tartással megvalósult cselekménybe, s ez legfeljebb a Btk. 282. §-ának (1) bekezdése szerinti alapesetként nyerhet jogi értékelést.
Összegezve: az I. r. vádlott esetében a 0,057 g LSD-t tartalmazó bélyegnek az országba való behozása, és kábítószer tartása természetes egység (5/1998. BJE.), ekképpen a cselekmény jelentős mennyiségű kábítószernek az országba behozatalával elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette. A Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlott cselekményének jogi minősítését ennek megfelelően megváltoztatta.
2) A II. r. vádlott tényállásbeli cselekményének a Btk. 282. §-ának (2) bekezdése szerinti alapesetként történt minősítése is téves.
A II. r. vádlott a cselekményt összegezve is a csekély mennyiség felső határát el nem érő kábítószerre, részben tartással, részben pedig átadással követte el. Ezért a cselekménye nem a Btk. 282. §-ának (2) bekezdése szerinti alapesetként, hanem a Btk. 282. §-a (8) bekezdésének 2. tétele szerint minősülő és büntetendő – 2 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett – csekély mennyiségű kábítószer átadásával elkövetett kábítószerrel visszaélés vétségének minősül.
3) A III. r. vádlott esetében – az 1. pontban kifejtettekre, valamint a tényállás módosulására figyelemmel – a cselekmény a csekély mennyiség alsó határát (1 gramm) meghaladó, de a jelentős mennyiséget el nem érő kábítószer tartásával valósult meg, mégpedig oly módon, hogy az ,,átadás'' részcselekménye csak a ,,közös szívást'' jelentette, amely az előzőek szerint a minősítés szempontjából ,,tartás''.
A Btk. 282. §-ának (2) bekezdése szerinti alapeset megállapítása ezen felül már azért is téves, mert a 16 tő vadkendert illetően a termesztés elkövetési fordulatot vette tekintetbe az elsőfokú bíróság. A tényállás szerint azonban a III. r. vádlott nem termesztette a vadkendert, hanem a vadon nőtt növényt gyűjtötte össze, s a növényt szárított formában használta fel, összetörve ebből állított elő marihuánás cigarettát. A lefoglalt 16 tő növény nem élő, fejlődő növény volt, tehát a minősítésnél nem a termesztés esetében irányadó növényi egyedek számának, hanem a szárított növény tiszta hatóanyag-tartalmának van jogi jelentősége.
A III. r. vádlott esetében az összevont tiszta hatóanyag-tartalom meghaladja ugyan a csekély mennyiséget, de a jelentős mennyiséget nem éri el. Ezért a III. r. vádlott cselekménye a Btk. 282. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, s ennek 4. fordulata szerint kábítószer tartásával elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette.
A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság mindhárom vádlottnál maradéktalanul feltárta, és a tévesnek bizonyult jogi minősítések alapján, de a valóságos súlyuknak megfelelő nyomatékkal értékelte. A Legfelsőbb Bíróság ezen felül mindhárom vádlott javára további nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a jelentős időmúlást.
A büntetés kiszabása körében a Legfelsőbb Bíróság a minősítés változásaira figyelemmel úgy látta, hogy mindhárom vádlott büntetésének enyhítésére irányuló legfőbb ügyészi indítvány és az ezt célzó fellebbezések alaposak. Az elsőfokú bíróság a vádlottakkal szemben a cselekményük tényleges tárgyi súlyához viszonyítottan aránytalanul szigorú büntetéseket szabott ki. A büntetések kiszabása során azonban a Legfelsőbb Bíróság a megváltozott minősítésekre, és a megváltozott törvényi büntetési tételekre figyelemmel határozta meg a büntetéseket.
Az I. r. vádlott esetében az irányadó jogi minősítéshez kapcsolódó büntetési tétel 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés. A Legfelsőbb Bíróság a szabadságvesztés tartamának meghatározásakor abból indult ki, hogy az elkövetési tárgy a jelentős kábítószermennyiség határát nem számottevő mértékben haladja meg. A bélyegeknek az országba behozatalával történt elkövetési magatartás azonban jelentős veszélyességet hordoz magában, ezért – a forgalomba hozatali célra is tekintettel – nem indokolt a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének b) pontjában írt enyhítő rendelkezés alkalmazása. A Btk. 87/A. §-ának (1) bekezdése szerint erre egyébként is csak különös méltánylást érdemlő esetben kerülhetne sor, ilyen ok azonban az I. r. vádlottnál nem található.
Nem vitás, hogy az I. r. vádlott büntetlen előélete a Btk. 138/B. §-ának alkalmazása szempontjából méltányolható körülmény, ez önmagában azonban nem elégséges a különös méltánylást érdemlő eset megállapítására. Ezért e vádlott esetében a törvényi minimumban meghatározott 5 évi szabadságvesztés szükséges és elégséges a büntetési cél megvalósulásához.
Az I. r. vádlott megbánó magatartására, leszokási törekvéseire volt figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság, amikor a börtönbüntetésnek a Btk. 42. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján fegyházban történő végrehajtása helyett a Btk. 45. §-ának (2) bekezdése szerinti – eggyel enyhébb – börtön fokozatot határozott meg.
A II. r. vádlott cselekményének jogi minősítése a Btk. 282. §-ának (8) bekezdése szerinti – 2 hónaptól 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – csekély mennyiségű kábítószer átadásával elkövetett kábítószerrel visszaélés vétségére változott.
Az enyhítő körülményeken túlmenően további büntetést csökkentő körülmény, hogy a II. r. vádlott már kábítószer-leszoktató kezelésen is részt vett. Ezért az ő esetében a cselekmény tárgyi súlyához és a bűnösség fokához igazodó 6 hónapi fogházbüntetést is elégségesnek találta a Legfelsőbb Bíróság azzal, hogy – az időmúlást is figyelembe véve – a Btk. 47. §-ának (3) bekezdése értelmében olyan különös méltánylást érdemlő esetről van szó, amely indokolttá teszi, hogy a büntetése fele részének letöltése után legyen feltételes szabadságra bocsátható.
Minthogy a Legfelsőbb Bíróság a főbüntetést 6 hónapra enyhítette, a közügyektől eltiltás mellékbüntetés (Btk. 53. §) alkalmazása is mellőzhetővé vált.
A III. r. vádlott cselekményének a jogi minősítése is változott, eszerint a cselekmény a Btk. 282. §-ának (1) bekezdése szerinti alapesete – kábítószer tartásával elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette –, amelyre a törvény 2 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetést rendel.
A Legfelsőbb Bíróság bár a III. r. vádlott kábítószer-függőségét nem állapította meg, de úgy látta, hogy a III. r. vádlott megromlott egészségi állapotára, neurológiai kezelésére figyelemmel az 1 évi börtönbüntetés elégséges, és megfelel a Btk. 37. §-ában írt büntetési célnak is. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által kiszabott fő- és mellékbüntetést, 1 évre mérsékelte. (Legf. Bír. Bf.III.1216/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás