PK BH 2003/195
PK BH 2003/195
2003.05.01.
A vasúti pálya várható ívkorrekciójával kapcsolatban a vasút és a városi önkormányzat kártérítő felelőssége az építkező ingatlantulajdonosoknak adott téves tájékoztatás miatt [Ptk. 4. § (1) és (4) bek., 324. § (1) bek., 326. § (1) bek., 339. § (1) bek., 360. § (1) bek.; 1990. évi LXV. tv. 103. § (4) bek.; OÉSZ 102. § (2)–(3) bek.].
A Budapest-Hegyeshalom közötti vasútvonal korszerűsítésével kapcsolatos káraik megtérítése címén a felperesek módosított keresetükkel az alpereseket kármegosztással 3 118 000 Ft tőke és ennek 1995. április 28-tól járó kamatai megfizetésére kérték kötelezni.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a MÁV Rt. I. r. alperest 2 494 400 Ft, a városi önkormányzat II. r. alperest 623 600 Ft kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte.
Az alperesek fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és az I. r. alperes marasztalását 1 496 640 Ft-ra leszállította, a II. r. alperes marasztalását 997 760 Ft-ra felemelte. A kártérítés után a kamatfizetés kezdő időpontját mindkét esetben 2000. január 1. napjában állapította meg.
A felperesek kárának bekövetkeztében a felperesek vétkes közrehatását 20% arányban állapította meg. Az alperesek terhére eső 80%-ból 60-40% arányú kármegosztást alkalmazott az I. r. alperesre terhesebben. Az alperesek kártérítési felelősségét a Ptk. 4. §-ának (1) és (4) bekezdése alapján azért állapította meg, mert nem adtak megfelelő tájékoztatást az építkezők részére a vasúti pálya korszerűsítésével kapcsolatban, továbbá a II. r. alperes az 1994. évben eldöntött helybencserés korszerűsítés ellen nem tett meg minden lehetséges lépést annak ellenére, hogy az ott lakók problémája teljes mértékben ismert volt számára. A II. r. alperes jogelődje a perbeli telket azzal a feltételezéssel értékesítette, hogy a vasúti pályatest áthelyezésére biztosan sor fog kerülni. A másodfokú bíróság a II. r. alperes terhére rótta azt is, hogy az állampolgárokat nem tájékoztatta arról, hogy a MÁV-nak csak távlati fejlesztési tervei vannak tanulmányterv szintű állapotban, és a beruházás nincs engedélyezve. A II. r. alperes maga sem igényelt egyértelmű nyilatkozatot az áthelyezés időpontjára vonatkozóan az I. r. alperestől. Ugyanakkor a II. r. alperes megfelelő szakapparátusával a beruházás menetéről kellő ismerettel rendelkezett.
A jogerős ítélet ellen a II. r. alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása útján vele szemben a felperesek keresetének elutasítása érdekében. A jogerős ítélet jogszabálysértését a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének és a 4. §-ának téves alkalmazásában jelölte meg. Előadta, hogy az I. r. alperes részéről az építési tilalom feloldását úgy értelmezte az OÉSZ 102. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján, hogy a vasúti pálya áthelyezésére öt éven belül sor fog kerülni. A perbeli telek tartós használatra történő kijelölésekor jogszerűen járt el. Az építési engedély kiadásának feltételeivel kapcsolatos, és a környezeti hatások károkozó hatása miatti kártérítési felelőssége pedig már nem vizsgálható, mivel ezek az igények elévültek. Kifejtette, hogy a vasút fejlesztési terveivel kapcsolatban kizárólag olyan ínformációkat továbbított, melyeket vele is hivatalosan közöltek. A Ptk. 4. §-ának megfelelően járt el, amikor a hivatalosan közölt tájékoztatást továbbította az állampolgároknak. Egyébként a Ptk. 4. §-ának alapelvi szintű rendelkezésére konkrét kártérítési felelősséget nem lehet alapítani. A másodfokú bíróság a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy ő – a II. r. alperes – a felperesek káráért felelős.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. Állították, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével hozta meg döntését, melyet nemcsak a Ptk. 4. §-ára, hanem a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére is alapított. Előadták, hogy a II. r. alperes terhére kell értékelni – a másodfokú bírósággal egyezően – azt a II. r. alperesi magatartást, hogy 1994-ben a helybencserés korszerűsítés ellen nem tett meg minden lépést. Ekkor a vasúti védőövezetben lévő telkek túlnyomó többsége már beépült, a vasút zavaró hatása ismert volt. A II. r. alperes határozott fellépése esetén elérhető lett volna a vasútvonal áthelyezése.
Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelem Pp. 275. §-ának (2) bekezdésében írott keretei között azt kellett vizsgálnia, hogy a II. r. alperes illetve jogelődei [1990. évi LXV. tv. 103. § (4) bekezdés] tanúsítottak-e olyan felróható magatartást, amely a felperesek ingatlan-értékcsökkenésben jelentkező kárát eredményezte. Az eljárt bíróság a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében írott mérlegelési szabályok helyes alkalmazásával okszerűen következtetett arra, hogy a II. r. alperes nem az általában elvárható körültekintéssel eljárva biztosította a felperesek építkezésének a feltételeit, egyben a vasúti pálya ívkorrekciójával kapcsolatban az építkező állampolgároknak téves tájékoztatást adott. E magatartása nemcsak a Ptk. 4. §-ának alapelvi szintű rendelkezéseibe, hanem azokat az adott esetre konkretizáló, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, kártérítési felelősségét megalapozó szabályokba is ütközött.
A másodfokú bíróság helyesen hangsúlyozta, hogy a II. r. alperesnek a beruházási folyamatban való részvétele és szakapparátusa révén megfelelő ismeretei voltak a vasúti pályakorszerűsítés tervezésének megvalósulási fokáról, a korszerűsítés pénzügyi és műszaki feltételeiről. Az I. r. alperestől a megvalósítás idejére vonatkozóan konkrét tájékoztatást nem igényelt és nem is kapott. Ezek hiányában is nyilvánvaló volt előtte, hogy a beruházásról döntés még nem született, a beruházási elképzelések még csak tervtanulmányokban körvonalazódtak. Ennek ellenére az ingatlanok értékesítésével és a felperesi építkezés feltételeinek biztosításával kapcsolatban olyan tájékoztatást adott, amely alapján az építkezők teljes bizonyossággal számolhattak a vasúti pálya áthelyezésével.
Alaptalanul hivatkozott felülvizsgálati kérelmében a II. r. alperes arra is, hogy e tájékoztatás megadására feljogosította az a körülmény, hogy az I. r. alperes szakhatósági jogkörében a perbeli telken az építési tilalmat feloldotta. Az OÉSZ 102. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján ebből a tényből alappal nem következtethetett arra, hogy a vasúti pálya áthelyezésére 5 éven belül sor kerül. Az ismertetett indokokon túl a II. r. alperes e következtetése azért sem volt megalapozott, mert az OÉSZ hivatkozott rendelkezései az 50 méter védősáv betartását nem feltétlenül érvényesítendő követelményként határozták meg. Ebből következően az építési tilalom feloldásából – az egyéb műszaki-gazdasági feltételek biztosítottsága nélkül – a II. r. alperes saját döntései meghozatala és tájékoztatási kötelezettsége teljesítése során sem számolhatott teljes bizonyossággal az ívkorrekció 5 éven belül történő megvalósulásával.
A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy a peradatok alapján egyértelműen megállapítható az építési tilalom feloldásának előzményeként a II. r. alperes kezdeményező szerepe is. Az I. r. alperes döntését alkufolyamat előzte meg, melyben a II. r. alperes az építkezni szándékozó lakosság nyomására, érdekei képviseletében a döntés 1982-ben történt meghozatalára erőteljes befolyást gyakorolt.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a II. r. alperes jogi álláspontjával, amely szerint a II. r. alperesnek az 1982-től kezdődő károkozó magatartása csak a keresetindításig eltelt elévülési időn belül vizsgálható, az 1982-1989. közötti alperesi károkozó magatartás elévülés okából nem vehető figyelembe.
A rendelkezésre álló szakértői véleményekből megállapítható, hogy a perbeli ingatlan értékcsökkenésének megfelelő kár bekövetkeztét a vasúti pálya közelsége eredményezte. Nyilvánvaló, hogy az értékcsökkenés az ingatlanok tendenciaszerűen és hosszú távon érvényesülő piaci áraiban attól az időponttól kezdődően játszott domináns szerepet, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a vasúti pálya áthelyezésére nem kerül sor, tehát a vasúti pálya közelségének értékcsökkentő hatásával tartósan számolni kell. A felperesek ezzel összhangban indították meg keresetüket. Az ekkor fixálódott értékcsökkenés összegével egyező kárukat érvényesítették az alperesekkel szemben.
A felperesek kárának 1994. évben történt bekövetkezésére tekintettel a Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése, 324. §-ának (1) bekezdése és 326. §-ának (1) bekezdése alapján az elévülés a perindításig (1998.) semmiképpen sem következett be.
Az ismertetett indokoknak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a II. r. alperes felülvizsgálati kérelme ellenében a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.[Legf. Bír. Pfv.IX.20.130/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás