PK BH 2003/200
PK BH 2003/200
2003.05.01.
A felek és a jogutódok meghallgatása a végrehajtási eljárásban a jogutódlás megállapítása során [Vht. 39. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság végzésében megállapította, hogy a végrehajtást kérő által kezdeményezett végrehajtási eljárásban néhai B. I. volt K., Kossuth Lajos utcai lakos jogutóda a gyermeke a kiskorú B. A. Megállapította, hogy a jogutód a jogelőd tartozásáért a hagyaték egészével, illetve a hagyaték értékével felel a végrehajtást kérővel szemben.
A végzés indokolása szerint a végrehajtást kérő által kezdeményezett végrehajtási eljárás során az adós elhunyt. Az elsőfokú bíróság a Vht. 39. §-ának (1) bekezdésében foglalt eljárásban megállapította az adós jogutódját, amely döntést a közjegyző öröklési bizonyítványára alapított. A jogutód korlátozott felelősségét pedig a Ptk. 679. §-ának (1) bekezdése alapján állapította meg.
A végzés ellen az adós jogutódjának nevezett kiskorú B. A. fellebbezett a végzés megváltoztatása, valamint a végrehajtási eljárás megszüntetése iránt. Fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság végzése ténybeli tévedést tartalmaz, mert az adósnak rajta kívül másik gyermeke is van. Vitatta továbbá azt is, hogy az adós tartozásáért felelősséggel tartozna, mert az adós után hagyaték nem maradt.
A végrehajtást kérő a fellebbezésre észrevételt nem terjesztett elő.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A Vht. 39. §-ának (1) bekezdése értelmében ha a végrehajtást kérő vagy az adós személyében változás áll be, a végrehajtható okirat kiállítása előtt a kiállításra jogosult bíróság, ha pedig a változás a végrehajtható okirat kiállítása után derül ki, a végrehajtást foganatosító bíróság a jogutódlás kérdésében – szükség esetén a felek és a jogutódok meghallgatása és bizonyítás után – végzéssel dönt.
Az elsőfokú bíróság a jogutódlás kérdésében a felek meghallgatása nélkül határozott, döntését a hivatalból beszerzett öröklési bizonyítványra alapította, melynek ténymegállapításait a jogutód a fellebbezés során vitatta. A fellebbezésben előadottak tükrében az elsőfokú bíróság végzése jogszabályt sért. A megváltoztatáshoz szükséges adatok pedig nem állapíthatók meg, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 258. §-ának (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasította. Meghagyja az elsőfokú bíróságnak, hogy a további eljárás során a jogutódlás kérdésében a Vht. 39. §-ának (1) bekezdésében írt eljárást a szóba jöhető jogutódok meghallgatásával folytassa le, mert ezt követően lesz abban a helyzetben, hogy az adós személyében beállt változásról a jogszabálynak megfelelő határozatot hozzon. (Legf. Bír. Pf.II.25.845/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
