GK BH 2003/204
GK BH 2003/204
2003.05.01.
I. A hitelező a kölcsönszerződést jogosult azonnali hatállyal felmondani, ha a kölcsön fedezete megszűnik [Ptk. 232. § (1) bek., 240. § (1) bek., 301. § (2) bek., 321. § (1) bek., 525. § (1) bek. c) és d) pont].
II. Az alperes a másodfokú eljárásban nem hozhatja fel azokat a tényállításait és bizonyítékait, amelyeket az elsőfokú eljárásban meg sem kísérelt előadni; tényállításai és bizonyítékai előterjesztésével alapos ok nélkül késlekedett [Pp. 141. § (2) és (6) bek., 235. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 15 000 000 Ft-ot, ennek 2000. július 28-ától a kifizetés napjáig járó évi 8% késedelmi kamatát, és 300 000 Ft perköltséget, valamint az államnak 750 000 Ft elsőfokú eljárási illetéket. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperes az 1999. április 21-én kötött megállapodással 15 000 000 Ft kölcsönt nyújtott az alperesnek. A megállapodást 2000. január 12-én azzal egészítették ki, hogy az alperes a fenti összeg után évi 20% ügyleti kamatot köteles fizetni. A felperes a kölcsönt 1999. május 5-én folyósította. A felperes a szerződést 2000. július 26-án felmondta, és felhívta az alperest az átvett összeg és kamatai visszafizetésére.
A felhívás eredménytelensége folytán a felperes keresetében 15 000 000 Ft tőke, ennek 2000. július 28-ától a kifizetés napjáig járó évi 28% késedelmi kamata, valamint a perköltségek megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes az elsőfokú eljárásban védekezést nem terjesztett elő, a keresetre nem nyilatkozott. Az elsőfokú bíróság a felperes által csatolt megállapodás és banki bizonylatok alapján az alperest a kereset szerint marasztalta. Megállapította, hogy a felperes a Ptk. 525. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontja szerint jogos okkal mondta fel a kölcsönszerződést, és ezért az alperes köteles a felvett összeget visszafizetni, annak a Ptk. 301. §-ának (2) bekezdése szerinti évi 28% késedelmi kamatával együtt.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. vitatta, hogy közötte és a felperes között kölcsönszerződés jött létre. Előadta, hogy 1999. április 30-án W. R. labdarúgóval megbízási szerződést kötött, amelyben nevezett vállalta, hogy 2001. június 30-áig nála mint megbízónál a szerződésben írt díjazás ellenében labdarúgó tevékenységet lát el. A labdarúgóval kötött szerződésben rögzítették, hogy a játékos tud a közötte és a felperes között 1999. április 21-én létrejött megállapodásról, és azt magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az 1999. április 21-én kelt megállapodás szerint a felperes nem kölcsönt nyújtott az alperesnek, hanem e szerződésben megbízta a felperest, hogy a W. R. nevű labdarúgó játékjogát kizárólagos joggal értékesítse. A megbízás időtartama 2001. június 30-áig; a játékos szerződésének lejártáig szólt. A szerződés 7. pontja értelmében a felperes a játékos játékjoga kizárólagos értékesítésének megszerzéséért vállalta a 15 000 000 Ft + áfa kifizetését. Az átvett összeget az alperes a játékos játékjogának eladása esetében lett volna köteles a mindenkori jegybanki alapkamattal növelt összegben visszafizetni. Amennyiben a felperes nem tudta értékesíteni a játékos játékjogát, ennek kockázatát magának kell viselnie.
Azt nem vitatta, hogy a vele szerződéses kapcsolatban álló játékos részére a vele kötött szerződésben írt összegeket nem fizette ki, ezért a játékos az MLSZ Fegyelmi Bizottságához fordult, ahol az eljárás a játékossal kötött egyezséggel oly módon fejeződött be, hogy az alperes hozzájárult ahhoz, hogy a játékos szabadon és ellenérték nélkül más klub által igazolható legyen. Álláspontja szerint azonban a közötte és a játékos között kötött szerződés megszűnése a felperessel kötött értékesítési megbízást nem szüntette meg, mivel a játékos magára nézve kötelezőnek ismerte el a perbe hozott szerződést.
Hivatkozott arra, hogy az összeg visszafizetését felfüggesztő feltételhez – a játékos játékjogának értékesítéséhez – kötötték, és miután a felperes a játékos játékjogát nem értékesítette, a visszafizetés feltételei nem álltak be.
Vitatta, hogy fennállnának a Ptk. 525. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontjában írt, a kölcsön azonnali hatályú felmondására okot adó körülmények, hivatkozott arra, hogy részére a 2000. július 26-i felmondás nem került kézbesítésre, végül arra, hogy semmis a 2000. január 12-én kelt megállapodás, mert azt az alperes részéről nem az ügyvezetője írta alá.
A felperes a másodfokú eljárásban a keresetét felemelte, és kérte, hogy a bíróság az elsőfokú ítéletben írtakon túl kötelezze az alperest a 15 000 000 Ft tőke 1999. május 5-étől 2000. július 26-áig terjedő időre járó, évi 20 % ügyleti kamatának a megfizetésére is.
A fellebbezés nem alapos.
Az iratokból megállapítható, hogy az alperes az elsőfokú eljárásban védekezést nem terjesztett elő, a keresetre nem nyilatkozott. A másodfokú eljárásban adta elő a védekezését, a fellebbezésében új tényt állított, és új bizonyítékokra is hivatkozott. Ezeket az új tényeket és bizonyítékokat azonban az alperes a másodfokú eljárásban nem hozhatta fel. A Pp. 235. §-a (1) bekezdésének az 1999. évi CX. törvény 38. §-ának (1) bekezdésével megállapított – 2000. január 1-jétől hatályos – szövegezése szerint a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására akkor kerülhet sor, ha az új tény, vagy új bizonyíték az elsőfokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására, feltéve, hogy az elbírálása esetén reá kedvezőbb határozatot eredményezett volna. A fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására, vagy az elsőfokú bíróság által mellőzött bizonyítás lefolytatásának indítványozására akkor is sor kerülhet, ha az az elsőfokú határozat jogszabálysértő voltának alátámasztására irányul; a Pp. 141. §-ának (6) bekezdésében foglaltakat azonban ebben az esetben is alkalmazni kell. A Pp. 141. §-ának (2) bekezdése szerint a fél köteles a tényállításait nyilatkozatait, bizonyítékait – a per állása szerint – a gondos és az eljárást elősegítő pervitelnek megfelelő időben előadni, illetve előterjeszteni. A (6) bekezdés értelmében amennyiben a felek valamelyike a tényállításainak, nyilatkozatának előadásával, bizonyítékainak előterjesztésével a (2) bekezdésben előírt kötelezettsége ellenére alapos ok nélkül késlekedik, a bíróság a fél előadásának előterjesztésének bevárása nélkül határoz. A perbeli esetben kétségtelen, hogy az alperes a védekezése, a tényállításai és bizonyítékai előterjesztésével az elsőfokú eljárásban alapos ok nélkül késlekedett. A késedelmét semmivel nem indokolta, ezért a Pp. 235. §-a szerint azokat a tényállításait és bizonyítékait, amelyeket az elsőfokú eljárásban meg sem kísérelt előadni, és azokat a bizonyítási indítványait, amelyeket meg sem próbált érvényesíteni a másodfokú eljárásban, nem hozhatja fel.
A fentiek okán a másodfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy helyesen értelmezte-e az elsőfokú bíróság az elsőfokú eljárásban a felperes által becsatolt okiratokat. Ebben a körben a másodfokú bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság ténymegállapításait. Tény, hogy az 1999. április 21-én kelt megállapodásban a felperes W. R. labdarúgó játékjoga kizárólagos értékesítésének megszerzéséért vállalta 15 000 000 Ft + áfa kifizetését. Az áfa kikötése, valamint a szerződés 8. pontjában írt az a megállapodás, miszerint az összeg 50%-át köteles visszafizetni az alperes, ha a játékos maradandó sérülést szenved, valóban azt az alperesi előadást támasztja alá, hogy a felperes a kizárólagos értékesítési jog megszerzése ellenében adta át az összeget.
A Ptk. 240. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban nem volt annak jogi akadálya, hogy a felek a szerződésüket közös megegyezéssel módosítsák. A 2000. január 12-én kelt 1/F/3. sorszám alatt becsatolt megállapodásban a peres felek módosították a közöttük 1999. április 21-én megkötött megállapodást. Ebben a 15 000 000 Ft átadásának jogcímét kölcsönben határozták meg, áfát a kölcsönösszeg után már értelemszerűen nem kötöttek ki, és az ügyleti kamat mértékét évi 20%-ban határozták meg. Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság az alperes arra történt hivatkozását, hogy e szerződésmódosítás megkötésénél a nevében álképviselő járt el. Miután erre a körülményre az elsőfokú eljárásban nem hivatkozott, a már kifejtettek szerint az előadással a másodfokú bíróságnak érdemben nem kellett foglalkoznia. A teljesség kedvéért rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a szerződésen az alperes 2. sorszámú cégbélyegzőjének lenyomata látható. Arra, hogy ez a bélyegző a birtokából jogosulatlanul került ki, avagy elveszett, a perben nem hivatkozott. Nem állította, hogy a bélyegzőjét bárki jogosulatlanul használta fel. Az, hogy az 1999. április 21-én kelt, valamint a 2000. január 12-én kötött megállapodásokat az alperes nevében ugyanaz a személy – dr. B. L. – írta alá, ránézéssel megállapítható. A felperes által 5/F/3. sorszám alatt csatolt jegyzőkönyv tanúsága szerint az alperes képviseletében ugyancsak dr. B. L. jelent meg az MLSZ Fegyelmi Bizottsága előtt és kötött egyezséget W. R. játékossal. Az alperes arra nem hivatkozott, hogy az MLSZ Fegyelmi Bizottsága előtt, a nevében álképviselő járt el, továbbá arra sem, hogy álképviselő kötötte az 1999. április 21-ei megállapodást. Az előbbiek szerint a körülmények és az okirati bizonyítékok is arra mutatnak, hogy dr. B. L. az alperes képviseletét nem álképviselőként látta el.
Az alperes az átvett kölcsönt a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése szerint köteles visszafizetni.
Alaptalanul állította az alperes, hogy nem álltak fenn a kölcsön felmondásának a Ptk. 525. §-ának (1) bekezdésében írt feltételei. A felek a kölcsön visszafizetését a labdarúgó játékjogának értékesítéséhez kötötték, a játékjog vételára volt a kölcsön fedezete. Azzal, hogy W. R. labdarúgót más klub ellenérték fizetése nélkül jogosult volt leigazolni, a kölcsön fedezete megszűnt. A felperes és a játékos között nem volt szerződéses kapcsolat, így nincsen annak sem jelentősége, hogy a játékos a felek közötti szerződést magára nézve kötelezőnek ismerte el. A Ptk. 525. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében tehát a felperes a kölcsönt jogosult volt azonnali hatállyal felmondani. A Ptk. 321. §-ának (1) bekezdése szerint a felmondás a szerződést megszüntette, ezzel az összeg visszafizetése esedékessé vált. Azt, hogy a felmondás az alperes részére kézbesítésre került, a felperes igazolta.
A felperes a másodfokú eljárásban a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt keresetváltoztatás lehetőségével élve kérte az általa átadott 15 000 000 Ft-nak az átadás időpontjától a felmondásig járó évi 20% ügyleti kamata megítélését is. Tekintve, hogy a felek a 2000. január 12-én kelt szerződésmódosításban évi 20% ügyleti kamat fizetésében állapodtak meg, az alperes a felperes által kért időtartamra a Ptk. 232. §-ának (1) bekezdése szerint köteles a 15 000 000 Ft-nak az átadástól a kölcsönszerződés felmondásáig járó ügyleti kamatát is megfizetni.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy az alperes 1999. május 5-étől 2000. július 26-áig terjedő időre köteles a 15 000 000 Ft tőke évi 20% ügyleti kamatát is megfizetni. (Legf. Bír. Gf.I.32.312/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás