• Tartalom

2069/2003. (IV. 3.) Korm. határozat

2069/2003. (IV. 3.) Korm. határozat1

a legkedvezőtlenebb helyzetű megyék – Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg – felzárkóztatására szolgáló keretekről2

2003.04.03.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy

a) a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 57. §-ának (3)–(4) bekezdésében felsorolt támogatási célprogramokból, fejezeti kezelésű előirányzatokból, a Munkaerőpiaci Alap aktív foglalkoztatási eszközeiből új induló projektek 2003. évi támogatására az egyes megyék részére a következő nagyságú keretek kerülnek elkülönítésre:

Bács-Kiskun megye 1641,0 millió forint,

Békés megye 1312,8 millió forint,

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2406,8 millió forint,

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1312,8 millió forint,

Nógrád megye 875,2 millió forint,

Somogy megye 1094,0 millió forint,

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2297,4 millió forint;

b) az a) pont szerinti összegen belül, a Munkaerőpiaci Alap aktív foglalkoztatási eszközeiből az egyes megyék részére a következő keretek állnak rendelkezésre:

Bács-Kiskun megye 162,0 millió forint,

Békés megye 129,6 millió forint,

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 237,6 millió forint,

Jász-Nagykun-Szolnok megye 129,6 millió forint,

Nógrád megye 86,4 millió forint,

Somogy megye 108,0 millió forint,

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 226,8 millió forint;

c) a megyei területfejlesztési tanácsok az a) pont szerint rendelkezésre álló keretből, a Tv. 57. §-ának (5) bekezdésében foglaltak érvényre juttatása érdekében, a külön jogszabályban lehatárolt leghátrányosabb helyzetű kistérségeik felzárkóztatására, a kistérségek részére legalább az alábbi támogatási kereteket biztosítják:

Bács-Kiskun megye 190,1 millió forint,

Békés megye 484,6 millió forint,

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1147,3 millió forint,

Jász-Nagykun-Szolnok megye 318,0 millió forint,

Nógrád megye 450,0 millió forint,

Somogy megye 297,6 millió forint,

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1186,0 millió forint;

2. felhívja az érintett minisztereket, hogy a megyei területfejlesztési tanácsokkal kötendő megállapodásokban a megyék 2004–2006. évi kötelezettségvállalási lehetőségeit úgy alakítsák ki, hogy azok 2003. évben 2003–2006. évekre vonatkozóan – az 1. pontban szereplő keretekkel együtt – összességében legalább 24 500,0 millió forint keretösszegre vállalhassanak kötelezettséget;

Felelős: a végrehajtásért: érintett miniszterek, koordinációért: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: a megyékkel kötendő megállapodásokkal egy időben

3. hozzájárul ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat előterjesztésekor a Miniszterelnökség fejezeten belül Borsod-Abaúj-Zemplén megye Integrált Szerkezetátalakítási és Válságkezelési Program kötelezettséggel nem terhelt 1 032,2 millió forint maradványa a Területfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai javára átcsoportosításra kerüljön; az átcsoportosított összeg – a Tv. 57. §-ának (3) bekezdésében meghatározott arányban – a 7 legkedvezőtlenebb helyzetű megye 2003. évi támogatására használható fel.

Felelős: pénzügyminiszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat előkészítésével összhangban

Dr. Medgyessy Péter s. k.,
miniszterelnök

1

Megjelent: Határozatok Tára 2003. évi 14. szám.

2

A határozatot az 1493/2011. (XII. 27.) Korm. határozat 2. pont c) alpontja visszavonta 2012. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére