21/2003. (HK 9.) HM határozat
21/2003. (HK 9.) HM határozat
a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság költségvetési szerv alapításáról*
2003.03.28.
Az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. §, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetése tervezésének, gazdálkodásának, előirányzat-felhasználásának a sajátosságoknak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó szabályairól szóló 90/1997. (V. 30.) Korm. rendelet, a Magyar Honvédség irányításának és felsőszintű vezetésének rendjéről szóló 2204/2001. (VIII. 8.) Korm. határozat figyelembevételével - a következő
alapító okiratot
adom ki:
1. A Magyar Honvédség irányításának és felsőszintű vezetésének rendjéről szóló 2204/2001. (VIII. 8.) Korm. határozattal összhangban 2000. október 1-jei hatállyal a Magyar Honvédség Logisztikai Főigazgatóság egyidejű megszüntetésével, annak jogutódjaként költségvetési szervet alapítok.
A költségvetési szerv megnevezése: Magyar Honvédség Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság, rövidített megnevezése: MH ÖLTP.
2. A költségvetési szerv székhelye: 1101 Budapest X., Zách u. 4.; postacíme: 1581 Bp. Pf. 28.
3. Az MH OLTP önálló állománytáblával rendelkező hadtest jogállású katonai szervezet. Állománya a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) költségvetési létszámkeretéből az MH önálló állománytáblás szervezetek és szervek részére biztosított létszámkeretbe tartozik.
4. A költségvetési szerv állami feladatként ellátandó alaptevékenysége
a) az MH középszintű vezetőszervként az MH felsőszintű vezetőszerve béke, valamint az állami és MH felsőszintű vezetés minősített időszaki működési feltételeinek biztosítása;
b) MH szintű gazdálkodó szervezetként az MH katonai szervezetei és a HM szervek, valamint a honvédelmi miniszter irányítási és felügyeleti jogkörébe tartozó szervezetek fogyasztói logisztika - ide nem értve a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközei által a Honvédelmi Minisztérium, HM szervek, a honvédelmi miniszter irányítási és felügyeleti jogkörébe tartozó szervezetek és az MH katonai szervezetei részére megállapított feladat- és hatáskör által meghatározott feladatokat - körébe tartozó feladatainak tervezése, szervezése és irányítása, döntés előkészítése, szakmai felkészítés koordinálása;
c) a szolgálati alárendeltségbe tartozó központi logisztikai és támogató szervezetek vezetése, irányítása, a nem szolgálati alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek logisztikai szolgálatainak szakirányítása;
d) a fogyasztói logisztika területén a fejezet gazdálkodási szakterületeinek vezetése és szakirányítása.
5. Az alaptevékenység körében
a) a HM HVK követelményei alapján részt vesz az MH minősített időszaki logisztikai támogatási tervének kidolgozásában, valamint az MH közép- és hosszú távú fejlesztési terveinek összeállításában;
b) vezeti és szakmailag irányítja a fogyasztói logisztika vonatkozásában a fejezet gazdálkodási szakterületeit, koordinálja a HM HVK Egészségügyi Csoportfőnökség, a fejezet gazdálkodási rendjében az MH középszintű vezető szervei, az alárendelt szervezetek, valamint az MH Összhaderőnemi Hadműveleti Központ, az MH Budapesti Helyőrségparancsnokság csapatköltségvetését;
c) integrált ellátó központok működtetésével biztosítja az MH haditechnikai eszközeinek, anyagainak - egészségügyi és elhelyezési szakanyagok kivételével - és hadfelszereléseinek tárolásával, üzembentartásával, valamint a személyi állomány ellátásával kapcsolatos feladatok végrehajtását, belső rendelkezéseket készít;
d) ellátja az ország közlekedési rendszere hadműveleti követelmények szerinti honvédelmi felkészítésének szakmai felügyeletét, szabályozza az MH külföldi és hazai, valamint a Magyar Köztársaság területén történő külföldi katonai csapatmozgások közlekedési biztosítását, az MH szállítmányainak kísérését, együttműködik a polgári közlekedési szervekkel és hatóságokkal;
e) ellátja az ország területén talált lőszerek és robbanótestek felkutatásának, hatástalanításának, megsemmisítésének, valamint a lőterek, gyakorlóterek tűzszerész mentesítésének parancsnoki felügyeletét;
f) a HM HVK követelményei szerint végzi az MH szintű meteorológiai és térképészeti támogatás, valamint a nyomdai szolgáltatások végrehajtásának irányítását;
g) felügyeli és irányítja az MH-ban folyó mérésügyi tevékenységet, végzi az általános és speciális rendeltetésű mérőeszközökkel összefüggő központi gazdálkodói, fenntartási, ellenőrzői tevékenységet, kezdeményezi az Országos Mérésügyi Hivatal, mint hatóság felé a békében nem használt mérőeszközök hitelesítés alóli felmentését és megteremti azok tömeges használtba vétele esetén a hitelesítés feltételeit. Képviseli a Magyar Honvédséget a Mérésügyi Akkreditáló Bizottságban és az Országos Mérésügyi Tanácsban;
h) a Kormány és a HM Honvéd Vezérkar speciális erődítési létesítményeinek működtetése, üzemeltetésének tervezése, szervezése és irányítása a kormány döntése alapján;
i) szervezi a hatáskörébe tartozó szakterületen a hivatásos tisztek, tiszthelyettesek át- és továbbképzését, felügyeli a tanintézeti ágazati szaktiszti szakmai képzést és kamarai jogkörben a tiszthelyettes képzést, MH szinten szakmai irányító jogkört gyakorol, felügyeli a logisztikai képzés és szakkiképzés végrehajtását;
j) tervezi, szervezi és ellenőrzi szolgálati alárendeltjei vonatkozásában a munkavédelmi, a környezetbiztonsági és tűzvédelmi tevékenységgel kapcsolatos feladatokat.
6. A költségvetési szerv alapítója és fenntartója a honvédelmi miniszter. Az MH ÖLTP a HM Honvéd Vezérkar főnöke közvetlen alárendeltségében hajtja végre feladatait.
7. A katonai szervezet vezetője, kinevezésének rendje, jogköre és felelőssége
a) a katonai szervezet vezetője a parancsnok. Beosztásának megnevezése: MH összhaderőnemi logisztikai és támogató parancsnok,
b) a parancsnokot a honvédelmi miniszter nevezi ki és menti fel,
c) a parancsnok a szervezet élén álló egyszemélyi felelős vezető, a szervezet személyi állományának szolgálati elöljárója, illetve felettese. Teljes és oszthatatlan felelősséggel tartozik az MH ÖLTP eredményes tevékenységéért, annak hadrafoghatóságáért, az elöljárótól kapott feladatok végrehajtásáért, a törvényességnek, valamint a katonai élet szabályzatok szerinti szervezettségének és rendjének biztosításáért, a katonai javakkal való gazdálkodásáért.
Ennek keretében:
- gyakorolja a személyi állomány feletti, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) rendelkezései által részére meghatározott munkáltatói jogokat;
- felelős a költségvetési szerv - jogszabályokban és belső rendelkezésekben előírtaknak megfelelő gazdálkodásának törvényességéért, a számviteli rend betartásáért.
9. Gazdálkodási jogkör
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetése tervezésének, gazdálkodásának, előirányzat-felhasználásának a sajátosságoknak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó szabályairól szóló 90/1997. (V. 30.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel önállóan gazdálkodó, a költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság tekintetében teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv.
Az alárendelt szervezetek gazdálkodása, irányítása szempontjából középirányító, gazdálkodási felügyeleti jogosultsággal rendelkezik.
Az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságot - az irányadó jogszabályokkal és az állami irányítás egyéb jogi eszközeivel összhangban - az alapító határozza meg. A magasabb hatáskörbe nem tartozó kérdésekben a parancsnok gyakorolja az Áht.-ben meghatározott kötelezettségvállalási és utalványozási jogkört. Az e tevékenységhez kapcsolódó pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, illetőleg az egyéb pénzügyi gazdálkodási feladatokat a HM Pénzügyi és Számviteli Szolgálat illetékes szervei végzik.
A költségvetési szerv gazdálkodási tevékenysége feletti felügyelet - hatáskörüknek megfelelően - a HM háttérintézményei és hivatalai, illetve pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó központi szervei látják el.
10. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem folytat.
11. A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásba vételét a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal végzi.
12. Az MH ÖLTP részletes szervezeti és működési rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza, melyet a parancsnok az alapító okirat hatálybalépését követő 60 napon belül készít el, és azt a honvédelmi miniszterhez jóváhagyásra felterjeszt.
13. Ez a határozat az aláírása napján lép hatályba* , egyidejűleg hatályát veszti a Magyar Honvédség Logisztikai Főigazgatóság 1997. szeptember 01-jén kelt 52/1997. HM határozattal kiadott alapító okirata.
Juhász Ferenc s.k.,
honvédelmi miniszter
*
* A határozatot a 132/2006. (HK 23.) HM határozat 5. pontja hatályon kívül helyezte, 2007. január 1. napjával.
*
A határozat aláírásának napja: 2003. március 28.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
