221/B/2003. AB határozat
221/B/2003. AB határozat*
2003.10.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 18. § (2) bekezdése, valamint a 23. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a 2002/2003. tanév rendjéről szóló 30/2002. (V. 17.) OM rendelet 2. és 4. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.
3. Az Alkotmánybíróság a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 23. § (1) bekezdés d) pontja alkotmányellenességét azon az alapon kifogásoló indítványokat, amely szerint nem alkalmazhatók a tanulókra munkajogi szabályok, visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozók a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szt.) 18. § (2) bekezdése, továbbá az Szt. 23. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték, miután azokat diszkriminatívnak, az Alkotmány 70/A. §-ába ütközőnek vélték.
Álláspontjuk szerint a kifogásolt rendelkezések „[a]lkotmány és törvényellenes[ek], mivel megkülönbözteti[k] a szakképző iskolák szakképző évfolyamain tanuló (a szakiskolákban még kiskorú) diákokat a különböző iskolatípusok közismereti évfolyamain tanuló diákoktól, amikor arra kötelezi őket, hogy a jogszabályokban előírt szorgalmi időn kívül (az utolsó tanítási nap után) szervezett gyakorlati oktatásban vegyenek részt. Megkülönböztető rendelkezés, amikor a törvény megengedi, hogy a minden iskolára kötelező tanítási szünetekben is gyakorlati oktatásban részesítsék a tanulókat, ezzel súlyosan megsértik a közoktatásban tanuló fiatalok egy részének alapvető jogait.”
Az indítványozók indoklásukban hivatkoztak továbbá a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 52. § (2) bekezdésében, valamint a 2002/2003. tanév rendjéről szóló 30/2002. (V. 17.) OM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. és 4. §-aiban foglaltakra, nézetük szerint „[a] tanév rendjében előírt tanítási napok száma, az első és az utolsó tanítási nap meghatározása, és a tanítási szünetek időtartama minden iskolatípus, minden évfolyamára kötelező érvényűek. A szakképzési törvény kifogásolt rendelkezései ellentmondanak a közoktatási törvényben előírt rendelkezéseknek, hátrányosan különböztetik meg a szakképzési évfolyamon tanuló fiatalokat a közismereti évfolyamokon tanuló társaiktól, amikor előírja számukra a nyári szakmai gyakorlati oktatást, ezzel meghosszabbítja a jogszabályban előírt 180 napos tanévet.”
Az indítványozók utaltak továbbá arra, hogy „a gazdálkodó szervezetnél folyó gyakorlati oktatásban résztvevő tanulók nincsenek munkaviszonyban, ezért nem alkalmazhatóak rájuk a munkavállalókra vonatkozó munkajogi szabályok.”
Az Alkotmánybíróság eljárása során beszerezte az oktatási miniszter véleményét.
II.
Az indítványokkal érintett jogszabályok:
1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezése szerint:
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.”
2. Az Szt. indítványokkal érintett rendelkezései:
„18. § (1) A szakképző iskolában folyó szakmai elméleti, valamint gyakorlati képzést (iskolai rendszerű gyakorlati képzés) a közoktatási törvény szerint, a gyakorlati képzés tekintetében e törvény 15–26. §-ait is figyelembe véve kell megszervezni.
(2) A gyakorlati képzést a tanév szorgalmi idejében – a gazdálkodó szervezet és a szakképző iskola közötti eltérő megállapodás hiányában – lehetőleg a szakmai elméleti képzéssel egy héten belüli váltakozással, a szorgalmi idő befejezését követően (összefüggő szakmai gyakorlat) folyamatosan kell megszervezni.”
„23. § (1) A gazdálkodó szervezetnél a tanuló gyakorlati képzésére nem kerülhet sor
a) az elméleti képzési napokon;
b) a szakképző iskola által szervezett olyan rendezvény napján, amelyen minden tanuló részvétele kötelező;
c) a képzési idő alatti köztes vizsga és a tanulmányokat befejező szakmai vizsga napjain; továbbá
d) minden olyan esetben, amikor a munkajogi szabályok szerint a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól.”
3. A Kt. hivatkozott rendelkezései:
„52. § (2) A tanév, ezen belül a tanítási év rendjét az oktatási miniszter állapítja meg (tanév rendje). A tanév rendjében kell meghatározni a tanév szervezésével kapcsolatos feladatokat, így különösen a tanév kezdő és befejező napját, azt az időszakot, amelynek keretében az iskolai nevelés és oktatás folyik (szorgalmi idő, tanítási év), a tanítási szünetek szervezésének időszakát és időtartamát, a felvételi kérelmek elbírálásának, az alapműveltségi vizsga, az érettségi vizsga és a szakmai vizsga időszakát. A tanév rendjében foglaltak minden iskolára kötelezőek. Az iskola – a tanév rendjében meghatározottak figyelembevételével – éves munkatervet készít, amely tartalmazza a szabadon meghatározható tanítás nélküli munkanapokat és tanítási szünnapokat.
(...)
(18) Szakképzésben a szakmai gyakorlat megszervezésére a szakképzésre vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni.”
III.
Az indítványok nem megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság – kialakult gyakorlata szerint – az Alkotmány 70/A. §-át a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezi. E határozataiban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmány e rendelkezése csak azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Az Alkotmánybíróság kimondta továbbá, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság jogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 47, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281–282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203–204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138–140.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 343–344.; stb.]
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint ugyanis a megkülönböztetés akkor alkotmányellenes, „ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne” (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.; 1043/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 800, 802.).
Az Alkotmánybíróság – a fentiek figyelembevételével – arra kereste a választ, hogy az általános műveltséget megalapozó évfolyamokon tanulók a szakképzésben részt vevő tanulókkal homogén csoportot képeznek-e, illetve, hogy hátrányosan különbözteti-e meg őket a jogalkotó akkor, amikor szakmai gyakorlatukat a szorgalmi időszak befejezését követően kell letölteniük.
A csoportképzés ismérvének vizsgálata során az Alkotmánybíróság összevetette az egyes oktatási intézménytípusban elvégzendő oktatási-nevelési feladatokat.
A közoktatás alapelvei szerint (Kt. 2–5. §-ai) a közoktatás magában foglalja az óvodai nevelést, az iskolai nevelést és oktatást, valamint a kollégiumi ellátást; az iskolai nevelésbe és oktatásba pedig beletartozik a szakképzés is.
A közoktatási intézmények – a Kt. 25. §-ában megfogalmazott, az iskolai nevelés és oktatás általános, közös szabályain túl – céljuk, illetve feladataik különbözősége folytán differenciálódnak.
Az indítványozók a fent megjelölt oktatási intézménytípusok közül indítványaikban két, feladatukban és céljukban egymástól eltérő oktatási intézménytípust jelöltek meg, melyek különbözősége – többek között – tükröződik a rájuk vonatkozó szabályozások eltéréséből is.
Az általános műveltséget megalapozó képzés szabályait ugyanis kizárólag a Kt. tartalmazza, míg a szakképzésre vonatkozó rendelkezések egyrészt a Kt-ben, speciális szabályai pedig [pl.: a gyakorlati képzésre vonatkozó feladatok tekintetében a Kt. 42. § (3) és (4) bekezdésén alapuló felhatalmazás alapján] az Szt-ben szerepelnek.
Az indítványozók által jelen ügyben vizsgálni kért két csoport két külön közoktatási intézménytípus hallgatóinak csoportja. Az egyik csoportban általános műveltséget megalapozó oktatásban részesülnek a tanulók, ahol az oktatás célja az érettségi vizsga letétele, illetve a felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdéséhez szükséges ismeretek elsajátítása (Kt. 28. § (5) bekezdés), addig a szakképzésben (a Kt. 27. §-a alapján a szakiskolákban, illetve a Kt. 29. §-a alapján a szakközépiskolákban) az alapműveltségi vizsgára való felkészítés mellett szakmai vizsgára való felkészítés is folyik. A szakképzésben – a közismereti tantárgyak elsajátítását követően – a tanulóknak egy-egy szakma elsajátításához szükséges elméleti és gyakorlati szakmai ismereteket is meg kell szerezniük.
Az indítványozók által megjelölt mindkét tanulói csoport a közoktatás keretében működtetett oktatási intézmények hallgatói. Jelen esetben ez azonban önmagában nem elegendő a csoportképzéshez. A konkrét ügyben a csoportképzés ismérve – a közoktatásban részesülők tekintetében – az, hogy a megfelelő ismereteket olyan közoktatási intézménytípusban szerezzék meg, amely azonos oktatási-nevelési feladatot lát el.
Mivel az itt megjelölt hallgatói csoportok a sajátos képzettség megszerzése céljából eltérő közoktatási intézményekben részesülnek képzésben, melyek feladatai is eltérőek, így azok nem tekinthetőek homogén csoportnak.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozók által megjelölt megkülönböztetés a két tanulói csoport eltérő közoktatási intézményben megszerezhető eltérő képzési formájának különbözőségéből adódik, ezért a két, indítványozók által megjelölt eltérő oktatási intézményben oktatásban részesülők helyzete nem összehasonlítható, így az indítványokat az Alkotmánybíróság a fenti részükben elutasította.
2.1. Az Alkotmánybíróság a Kt. 52. § (2) bekezdése és az Szt. 18. § (2) bekezdése, illetve Szt. 23. § (1) bekezdése rendelkezéseinek esetleges kollíziójából eredő alkotmányossági probléma fennállásának vizsgálatánál az alábbi szempontokat vette figyelembe:
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint: „(...) meghatározott életviszonyok, illetve tényállások ellentétes – vagy az értelmezéstől függően ellentétes – törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát például ha a rendelkezések valamelyike meg nem engedett diszkriminációt, egyéb alkotmányellenes helyzet megteremtését, vagy alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi. Két (vagy több) törvényi rendelkezés esetleges kollíziója folytán előálló értelmezési nehézség azonban magában véve még nem elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának.
(...)
Alkotmányellenesség megállapítására (...) törvényi rendelkezések kollíziója miatt csak akkor kerülhet sor, ha ezen alkotmányos elvek vagy jogok valamelyike megsérül annak folytán, hogy a szabályozás ellentmondása jogszabályértelmezéssel nem oldható fel és ez anyagi alkotmányellenességhez vezet, vagy ha a normaszövegek értelmezhetetlensége valamely konkrét alapjogi sérelmet okoz.” [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 176–177.]
Tekintettel arra, hogy jelen ügyben az indítványokkal támadott jogszabályi rendelkezés alapjogsérelmet nem eredményezett, az indítványozók által vizsgálni kért normakollízió alkotmányellenességére vonatkozó indítványi részeket az Alkotmánybíróság elutasította.
2.2. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a R.-t a 2003/2004. tanév rendjéről szóló 12/2003. OM. rendelet 2003. augusztus 31. napjával hatályon kívül helyezte.
Az Alkotmánybíróság hatásköre az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § b) pontja szerinti hatáskörében eljárva – főszabályként – csak hatályos jogszabály alkotmányosságának elbírálására terjed ki. Hatályát vesztett jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára – az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint – csak kivételesen, az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés, valamint az Abtv. 48. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz alapján kerülhet sor. A vizsgált indítványi részek azonban egyik kategóriába sem tartoznak.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. számú határozat 31. § a) pontja alapján – a fenti indítványi részek vonatkozásában – az eljárást megszüntette.
3. Az indítványi kérelmek másik része az Szt. 23. § (1) bekezdés d) pontja alkotmányellenességét azon az alapon kifogásolta, amely szerint nem alkalmazhatók a tanulókra munkajogi szabályok. Ezzel kapcsolatban azonban az indítványozók alkotmányossági problémát nem jelöltek meg.
Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, melynek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, az érintett alkotmányszakaszt, valamint az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli.
Ezért az Alkotmánybíróság – a fenti feltételek hiányában – az indítványokat ebben a részükben az Alkotmánybíróság gyakorlatára figyelemmel [1011/B/1999. AB határozat, ABH 2001, 1365–1373.; 71/2002. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2002, 417, 428.; 22/2003. (IV. 28.) AB határozat, ABK 2003. április, 219–244.] visszautasította.
Budapest, 2003. október 14.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Holló András s. k.,
előadó alkotmánybíró az Alkotmánybíróság elnöke,
az aláírásban akadályozott
Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró helyett
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k., Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás