BK BH 2003/226
BK BH 2003/226
2003.06.01.
A vontató és a vontatott gépkocsi vezetői nem valósítják meg a segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettét, ha a két álló jármű között levő, kellően meg nem jelölt vontatókötelet a súlyos fokban ittas sértett nem veszi észre, abban megbotlik, és az úttestre esve nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenved; ezt észlelve pedig a vádlottak kiszállnak a gépkocsiból, érdeklődnek a sértettől, hogy milyen sérülést szenvedett, majd az erre adott válasz után annak tudatában távoznak a helyszínről, hogy nincs segítségre szoruló személy [Btk. 172. § (3) bek. 1. tétel; KRESZ 57. § (6) bek., 58. § (1) és (2) bek.].
A városi bíróság 2001. november 15. napján kelt ítéletével az I. r. vádlott bűnösségét segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében állapította meg, és ezért a bíróság 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét 150 forintban állapította meg.
Ugyanakkor a II. r. vádlott ellen a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette, és a vádlottat megrovásban részesítette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. vádlott az általános iskola elvégzése után ipari iskolában tanult tovább, ahol élelmiszer- és vegyiáru-eladói szakképzettséget szerzett. Nőtlen családi állapotú, büntetve nem volt.
A II. r. vádlott az általános iskola elvégzése után ipari iskolában tanult tovább, ahol telefon- és hálózatszerelő szakképzettséget szerzett, büntetve nem volt.
Az I. és a II. r. vádlottak 2001. március 4-én hosszabb utat megtéve érkeztek 17 óra 50 perc tájban a város lakott területére az I. r. vádlott által vezetett két gépkocsiból álló járműszerelvénnyel, a II. r. vádlott gépkocsiját az I. r. vádlott vontatta. A vontatáshoz egy 3 méter hosszúságot meghaladó méretű kötelet használtak, de azt nem jelölték meg az előírásoknak megfelelően.
A már esti szürkületben a két gépkocsi egymáshoz viszonyítottan feszített vontatókötél mellett úgy helyezkedett el, hogy tőlük jobbról a járdán érkezett és haladt keresztül az úttesten a sértett, aki alkoholtól befolyásolt állapotban volt. A megjelöletlen kötelet nem vette észre, és a kötélben megbotlott, az úttestre esett, és 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A II. r. vádlott megkérdezte a sértettet, hogy történt-e valami baja, majd őt magára hagyva a két vádlott a rendőrség értesítése és a mentők hívása nélkül a helyszínről a lakásukra távoztak.
A baleset azért következett be, mert az I. r. vádlott nem tartotta be a KRESZ 57. §-ának (6) bekezdésében foglaltakat, ezenkívül megsértette a KRESZ 58. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket is, a sértett pedig nem tanúsított kellő figyelmet az áthaladáskor.
A városi bíróság álláspontja szerint a segítségnyújtás elmulasztásának bűncselekményét az követi el, aki nem nyújt tőle várható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van. A bűncselekmény tárgya az emberi élet, a testi épség és az egészség, mely érdekek megóvását célzó segítség megadását követeli meg a törvény. A bűncselekmény passzív alanya a sérült, tehát akinek az egészsége, a testi épsége sérelmet szenvedett. A segítségnyújtási kötelezettséget a törvény általánosan írja elő minden sérült vagy az olyan személy javára, akinek az élete, vagy a testi épsége közvetlen veszélyben van.
A bűncselekmény kizárólag szándékosan követhető el, az elkövető tudatának át kell fognia, hogy más segítségre szorul, tehát az elkövetőnek fel kell ismernie a sérült személy állapotát, és ennek ellenére mulasztja el a segítségnyújtást. A bírói gyakorlat alapján azt a tényt, hogy a sértett segítségre szorul-e vagy sem, negatív irányból kell vizsgálni.
A sértett segítségre szorulásának hiányáról akkor lehet szó, ha a sérült mások közreműködése nélkül is el tudja látni a sérülését, illetőleg ha már mások megfelelő segítségben részesítették. A sértett segítségre szorultságát általában csak utólagosan lehet megállapítani. Ezt nem lehet az elkövető szubjektív megítélésére bízni, mivel az csupán tüzetes orvosi vizsgálat eredménye lehet.
Azt a tényt, hogy a gyalogos megsérült, mindkét vádlottnak fel kell ismernie. A II. r. vádlott elmondta, hogy a sértett kezén horzsolásos sérülést látott, valamint azt nyilatkozta neki, hogy ,,a szíve leszakadt''. Az I. r. vádlott ugyan nem ajánlott fel segítséget, azonban azt ő is nyilatkozta, hogy látta, mikor a II. r. vádlott kérdésére a sértett a mellkasára mutat.
A sértett részére a segítség megadása több tevékenységből, magatartásból állhat, az első feltétel az arról való meggyőződés, hogy milyen tevékenységre, intézkedésre van szükség.
A már fent értékelt vallomások alapján a bíróság azt állapította meg, hogy az I. r. vádlott e kötelezettségének sem tett eleget, a II. r. vádlott volt az, aki megkérdezte a sértettet, hogy milyen sérülést szenvedett.
Az általános segítségnyújtási kötelezettség második feltételének – a segítségnyújtás felajánlásának – azonban már egyik vádlott sem tett eleget. Mindez a két vádlott, illetve a sértett egybehangzó vallomása alapján megállapítható.
Fentiek alapján a bíróság megállapította, hogy mindkét vádlott elkövette a Btk. 172. §-ának (1) bekezdésében írt segítségnyújtás elmulasztásának a bűncselekményét.
Amint az a vádlottak vallomásaiból megállapítható, az I. r. vádlott elromlott járművet vontatott. A KRESZ 57. §-ának (6) bekezdése kimondja, hogy ha a vontatókötél 3 méternél hosszabb, azt feltűnő módon (pl. zászlóval, lámpával) meg kell jelölni.
A vontatás feltételeiről a vontatást végző vezető köteles gondoskodni. Az I. r. vádlott e KRESZ-ben foglalt kötelezettségét megszegte, miután a 3 méternél hosszabb vontatókötél nem volt megfelelően megjelölve, így a két vádlott személygépkocsijai között áthaladni kívánó sértett a megfeszített vontatókötélben elesett, és megsérült. Ugyanakkor a bíróság azt is megállapította, hogy a gyalogos nem tanúsított kellő figyelmet az úttesten történő áthaladáskor, így ő is közrehatott a baleset bekövetkeztében.
A Btk. 172. §-ának (3) bekezdése különös segítségnyújtási kötelezettséget ír elő olyan esetben, amikor valaki más testi épségében okoz kárt. Az I. r. vádlott azzal a magatartásával, hogy a KRESZ 57. §-ának (6) bekezdésében foglalt rendelkezést nem tartotta be, balesetet okozott, így a bíróság azt állapította meg, hogy az I. r. vádlott cselekménye a Btk. 172. §-ának (3) bekezdése szerint minősül.
Az I. r. vádlott ezen kívül azzal a magatartásával, hogy a baleset folytán megsérült személy részére nem nyújtott segítséget, illetőleg a személyi sérülést okozott balesetről a rendőrhatóságot haladéktalanul nem értesítette, megszegte a KRESZ 58. §-a (1) és (2) bekezdésének a rendelkezését is.
Az ítélet ellen a vádlottak meghatalmazott védője jelentett be fellebbezést felmentés – másodsorban az I. r. vádlottal szemben indult eljárás megszüntetése és megrovás alkalmazása – érdekében.
A megyei főügyész az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezés alapos.
A megyei bíróság az elsőfokú ítélet felülbírálata során több ténymegállapítási hibát észlelt, melyek az ítéletet a Be. 239. §-a (2) bekezdésének b) és c) pontjait érintően – kis mértékben – megalapozatlanná tették.
A történeti tényállást illetően: az elsőfokú bíróság nem jelölte meg kellő pontossággal, hogy a sértett milyen sérülést vagy sérüléseket szenvedett az elesés során. E tekintetben a megyei bíróság előrebocsátja, hogy a sértett nyomozati vallomását bizonyítékként nem lehet figyelembe venni [Be. 60. § (3) bek.], mert azt lényegében a Be. 65. §-a (1) bekezdésének b) pontját megsértve szerezték be. A sértett a kihallgatása idején (2000. március 4-én 20 órától) súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt, minthogy a 19 óra 15 perckor elvégzett vérvételkor is 2,72 g/l volt a véralkohol-koncentrációja. Ilyen körülmények között tőle helyes vallomás nyilvánvalóan nem volt várható.
Ki kellett rekeszteni a bizonyítékok közül – a Be. 67. §-ának (3) bekezdése alapján – a vádlottak ,,tanúmeghallgatási'' jegyzőkönyveiben foglaltakat is, mivel a későbbi terheltek közül egyiket sem oktatták ki a Be. 66. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakra, illetve ilyen figyelmeztetésnek nincsen nyoma.
Erre tekintettel mellőzni kell az elsőfokú ítélet indokolásából az e vallomásokkal kapcsolatos hivatkozásokat és értékeléseket.
A fentieket szem előtt tartva a megyei bíróság csak a vádlottak által a gyanúsítotti kihallgatásokon és a tárgyaláson tett vallomásokat, valamint a sértett tárgyalási nyilatkozatát értékelhette.
A megyei bíróság mellőzi a tényállásból azokat a megállapításokat, amelyek a balesetért való felelősségre utalnak, tehát jogkérdésben való állásfoglalást jelentenek, nem pedig ténymegállapítást tartalmaznak.
Ugyanakkor az elsőfokú bíróság azt a tényt, hogy az I. r. és a II. r. vádlott kiszállt a kocsiból, csak az ítélet bizonyítékokat értékelő részében rögzítette, így az ítélet tényállását ezzel a megállapítással ki kell egészíteni. Tekintettel arra, hogy az eljárási szabályok be nem tartása miatt egyes bizonyítékokat ki kellett rekeszteni, a tényállás egyéb vonatkozásban is pontosításra szorul, ezt a megyei bíróság – a Be. 274. §-ának (1) bekezdése alapján – az alábbiak szerint végezte el.
A sértett a kötélen való átesés következtében az úttestre került, s így a jobb kézfej felszínes – későbbi duzzanattal járó – sérülését szenvedte el. Kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy az állcsúcs sérülése ekkor vagy a helyszínről való távozás után – máshol, más módon – következett be.
A gépkocsikból kiszálló vádlottak közül a II. r. vádlott megkérdezte a sértettet, történt-e valamilyen baja, amire a sértett azt válaszolta, hogy ,,nincs, kösz''.
A sértett a helyszínről a saját lábán távozott.
A tényállás a fenti korrekciókkal megalapozott, s ezért a másodfokú eljárásban irányadó.
A megállapított tényállásból nem vonható le következtetés a vádlottak bűnösségére.
Az elsőfokú bíróság helyesen sorolta fel a segítségnyújtás elmulasztásának tényállási elemeit, s azt, hogy e bűncselekmény milyen módon követhető el, a végkövetkeztetéssel azonban a megyei bíróság nem értett egyet.
Kétségtelen, hogy a sértett az elesés során kisebb kézsérülést szenvedett, ezen túlmenően azonban nem volt sem látható külső sérülése, sem olyan kifejezetten jelzett panasza, amely indokolttá tette volna orvos vagy mentő hívását.
A ,,szív leszakadására'' való sértetti utalás – nevezett ittasságát is tekintetbe véve – az adott helyzetben nyilvánvalóan túlzó és komolytalan volt, bordatörést, repedést, avagy bármilyen belső sérülést a későbbi orvosi vizsgálatnál sem találtak, csak a sértett szubjektív fájdalomérzetére vannak adatok.
Önmagában az, hogy valaki nemleges választ ad a sérüléssel kapcsolatos kérdésre, nem mentesíthet a büntetőjogi felelősség alól. Az adott esetben azonban a vádlottaknak az eset körülményeiből nem is kellett feltételezniük, hogy a látható – jelentéktelen – sérülésen kívül olyan tényező is van, amely szakellátást igényel. Egy alacsonyan feszülő kötélen való átesés horzsolásnál, esetleg kisebb zúzódásnál súlyosabb sérülést a köznapi ismeretek szerint sem hoz létre, s maga a sértett sem panaszkodott más sérülésre.
Maga a sértett vallotta a tárgyaláson, hogy nem tudja, mikor kezdett el vérezni az ajka. Ebből a megyei bíróság arra következtetett: sokkal inkább valószínű, hogy ez a sérülés később keletkezett, mint az, hogy az úttestre eséskor.
Egyik vádlott sem említette ugyanis, hogy ilyen sérülést látott a sértetten, és a sértett is csak lehetőségként említette. A sértett súlyos fokban ittas volt, így a helyszínről való távozás után – de még a kocsmában való telefonálás előtt – is szerezhetett ilyen sérülést újabb elesés, tárgynak ütközés vagy más véletlen esemény során.
A kifejtettekből az következik, hogy a vádlottak helyesen vélték úgy: nincs olyan személy, akinek segítséget kell nyújtaniuk, a tőlük elvárható magatartás ugyanis ez esetben csak annyi volt, hogy a sérülésekről, panaszokról érdeklődjenek, s mivel egy horzsoláson kívül mást ők sem láttak, és a sértett sem panaszkodott ilyenre, nem volt olyan kötelezettségük, hogy a sértetthez segítséget – különösen orvosi segítséget – hívjanak.
A vádlottak egyéb módon sem vétettek a Btk. 172. §-a ellen, mert a sértett – bár ittas volt – járni tudott, s az időjárás sem indokolta, hogy (sérüléseitől függetlenül) segítséget kérjenek.
A segítségnyújtási kötelezettségnek a megállással és a sérülésekre vonatkozó kérdés feltevésével mindkét vádlott eleget tett (nyilvánvaló, hogy elegendő volt egyiküknek érdeklődni arról, hogy vannak-e a sértettnek panaszai, s csak igenlő válasz esetén terhelte volna mindkettőjüket az a kötelezettség, hogy gondoskodjanak a sérült ellátásáról).
A vádlottaknak az a cselekménye, hogy ,,a rendőrség értesítése és a mentők hívása nélkül'' távoztak, ez esetben nem valósított meg bűncselekményt, miért is a megyei bíróság mindkettőjüket felmentette az ellenük emelt vád alól, a Be. 214. §-a (3) bekezdése a) pontjának I. fordulata alapján.
Megjegyzi a megyei bíróság, hogy az I. r. vádlott terhére még az elsőfokú bíróság okfejtését elfogadva sem lehetne a bűncselekmény minősített esetét megállapítani, mert bár az I. r. vádlott formálisan elkövetett egy közlekedési szabálysértést, nem ez hozta létre a balesetet is eredményező veszélyhelyzetet, hanem a súlyosan ittas gyalogos szabálytalan közlekedése.
Az, hogy az I. r. vádlott a KRESZ-nek az elsőfokú ítéletben is idézett rendelkezését megsértve nem gondoskodott a kötél kivilágításáról, a 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 54. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértését megvalósító szabálysértésnek minősül, amelynek tárgyi súlya – az időmúlást is figyelembe véve – olyan csekély, hogy amiatt pénzbírság kiszabása szükségtelen. (Nógrád Megyei Bíróság Bf.102/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás