• Tartalom

PK BH 2003/235

PK BH 2003/235

2003.06.01.
A szerződésen kívül okozott kár megtérítésére irányuló igény mindaddig idő előtti, amíg a károsult az őt jogszabály alapján megillető követelését a kötelezettel szemben nem érvényesítette [Ptk. 272. §, 276. § (1) bek., 355. § (4) bek.; Pp. 130. § (1) bek. f) pont, 157. § a) pont].
A felperes felemelt keresetében egyetemlegesen kérte kötelezni az alpereseket 615 000 forint tőke és járulékai megfizetésére, szerződésen kívül okozott kártérítés jogcímén. Kereseti tényelőadása szerint az I. r. alperes F. F. és házastársa A. A. adósok részére 500 000 forint kölcsönt nyújtott, amelynek megfizetésére a felperes készfizető kezesi felelősséget vállalt. Az adósok a kölcsönt nem fizették vissza, ezért az I. r. alperes kérelmére az adósokkal és a készfizető kezesekkel, így a felperessel szemben is – jogerőre emelkedett fizetési meghagyás eredményeként – végrehajtási eljárás indult, amelynek során a II. r. alperes mint önálló bírósági végrehajtó járt el. A felperestől a végrehajtási eljárás során 615 000 forintot a követelés kiegyenlítésére végrehajtottak. A felperes álláspontja szerint azonban erre azért került sor, mert az alperesek az adósokkal szembeni végrehajtási eljárás során jogellenes és felróható magatartást tanúsítottak, amellyel okozati összefüggésben keletkezett a tőle behajtott pénzösszegben jelentkező kára.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét jogalap hiányában elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság azonban végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a pert megszüntette. A jogerős végzés a Legfelsőbb Bíróság BH.2000/1/21. szám alatt közzétett eseti döntésére is tekintettel megállapította: ha a kezes a főkötelezett helyett teljesít, a jogosultnak a főkötelezettel szembeni jogait és a követelésnek a kezességvállalást megelőzően keletkezett bíztosítékait a Ptk. 276. §-ának (1) bekezdése alapján törvényi engedménnyel megszerzi. A felperesnek mint kezesnek ezért ezeket a jogait kell megkísérelnie érvényesíteni a főkötelezettekkel szemben, mielőtt az azzal azonos tartalmú igényeket a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint érvényesítené. Amíg ez nem történik meg (és a perbeli esetben ez nem történt meg) a követelés idő előtti. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének f) pontjára figyelemmel a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján megszüntette a pert.
A jogerős végzés ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és az eljárás folytatásának az elrendelését. Álláspontja szerint a felhívott jogeset analógiaként a követelésére nem alkalmazható, mert a kezesi szerződés alapján a Ptk. 272. §-a szerint szerződéses jogviszonyba csak az I. r. alperessel került, az adósokkal (kötelezettekkel) ilyen jogviszonya nem áll fenn. A Ptk. 276. §-ának (1) bekezdése csak arra biztosít lehetőséget, hogy a kötelezettektől követelje a tőle végrehajtott összeget. Tekintettel azonban arra, hogy már végrehajtási eljárás is folyamatban van a kötelezettek ellen, és az eredménytelen, a felperesnek semmilyen lehetősége nincs a követelése érvényesítésére.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztettek elő.
Előrebocsátja a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogerős végzés törvényességét csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, az ott felhívott jogi indokok alapján vizsgálhatta.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
A jogerős végzés helyesen állapította meg, hogy a szerződésen kívül okozott kár megtérítésére irányuló igény mindaddig idő előtti, amíg a károsult a követelését a jogszabály alapján a kötelezettel szemben nem érvényesítette. Csak az ilyen igényérvényesítés eredménytelensége esetén lehet azt megállapítani, hogy a végrehajtás során a kezesen behajtott követelés meg nem térülése miatt a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése értelmében vagyonban beállott értékcsökkenésként a kezest kár érte. A felperes igénye attól függetlenül azonos megítélés alá esik a jogerős végzés által felhívott eseti döntésben kifejtett jogi állásponttal, hogy a Ptk. 272. §-a értelmében a kezességi szerződés nem a kötelezettek és a felperes között jött létre. Ezen hivatkozott döntésében ugyanis a Legfelsőbb Bíróság nem tett olyan megállapítást, hogy a szerződésen kívül okozott kár megtérítése iránti követelés csak akkor minősíthető idő előttinek, ha az igény szerződéses jogviszony rendezése során nem nyert kielégítést.
Mindezen indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság – a Pp. 11. §-ának (5) bekezdése értelmében öt hivatásos bíróból álló tanácsban eljárva – a jogerős végzést a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv.X.22.749/2001. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére