PK BH 2003/237
PK BH 2003/237
2003.06.01.
Szarvas és személygépkocsi ütközésénél a vadásztársaság kártérítési felelősségének feltételei. [Ptk. 346. § (1) és (2) bek.; 1996. évi LV. tv. 75. § (3) bek.; 30/1997. (IV. 30.) FM r. 58. §].
Sz. Cs.-né 1998. szeptember 22. napján személygépkocsival közlekedett a perbeli főúton, amelynek során váratlanul a gépjármű hátuljának ugrott egy szarvas. A rendőrség helyszíni szemlét tartott, amelynek eredményeként úgy foglalt állást, hogy a járművezető részéről közlekedési szabályszegés nem állapítható meg. A felperes a vele kötött casco biztosítási szerződés alapján, a gépjárműben keletkezett károk folytán 275 068 Ft biztosítási összeget fizetett ki a károsultnak. Ezt követően előterjesztett keresetében ennek megtérítése iránt támasztott igényt az alperessel mint a kár bekövetkezésének helyén vadászatra jogosulttal szemben. Követelését a Ptk. 558. §-ának (1) bekezdésében meghatározott törvényi engedményre alapította.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság keresetet elutasító döntését megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 275 068 Ft tőkét, valamint utána 1998. október 30-tól a kifizetésig járó évi 20%-os kamatot. Álláspontja szerint az úttesten hirtelen és váratlanul felbukkanó szarvast a vadászatra jogosult működési körén belül felmerült rendellenességnek kellett tekinteni.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet annak hatályon kívül helyezése és a keresetet elutasító elsőfokú ítélet helyben hagyása iránt. Ebben előadta, hogy a káresemény bekövetkezése idején, annak helyszínén a vadveszélyt jelző táblát elhelyezték, ott nem volt vadászat, és az erdők a közúttól több kilométer távolságban helyezkednek el. Ebből olyan következtetés levonását kérte, miszerint a vadászatra jogosult oldalán a 30/1997. (IV. 30.) FM rendelet 58. §-a által meghatározott felróható magatartások egyike sem volt megállapítható. Jogi álláspontja szerint a gépjármű vaddal történő ütközése a veszélyes üzemek olyan találkozásának minősült, amellyel kapcsolatban felróhatóság hiányában mindkét fél maga köteles viselni a kárát.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmét megalapozó jogsértést tartalmilag a vadászatra jogosult kártérítési felelősségének téves megállapításában jelölte meg. [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése].
A vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 75. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a vadászatra jogosult a Polgári Törvénykönyvnek a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni a károsultnak a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt.
A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése értelmében aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.
A törvény idézett rendelkezéseinek az egybevetése alapján az állapítható meg, hogy a vadászatra jogosult tartalmilag objektív felelősséggel tartozik azon károkért, amelyeket a vad a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívüli területen okoz.
A perbeli esetben azonban ehhez egy olyan sajátos többlettényállás kapcsolódott, miszerint a vad a közúton haladó személygépkocsiban, azaz egy másik veszélyes üzemben okozott kárt.
Erről a Ptk. 346. §-ának (1) és (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, egymás közti viszonyukban a felelősség általános szabályait kell alkalmazni, és ha a károkozás egyik félnek sem róható fel, de ha a kár egyikük fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza, a kárt ez utóbbi köteles megtéríteni.
A 30/1997. (IV. 30.) FM rendelet 58. §-a a vadászatra jogosult felróható magatartásának minősíti, ha a vad gépjárművel történő ütközése közvetlenül a vadászat miatt következik be, vagy ha a jogosult a közút száz méteres körzetébe mesterségesen telepített vadetetővel, sózóval, szóróval, itatóval, dagonyával vagy művelt vadfölddel a vadat odaszoktatta. Az alperes felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott arra, hogy ezek a körülmények a terhére nem állapíthatók meg.
A Ptk. 346. §-ának az alkalmazásához a Legfelsőbb Bíróság a BH. 2000. évi 401. számú eseti döntésében olyan iránymutatást adott, miszerint önmagában a vad közúton való megjelenése nem értékelhető a vadásztársaság fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességként.
A perbeli esetben azonban a vad közúton való megjelenése olyan különleges módon történt, amely kellő alapul szolgál a vadászatra jogosult működési körén belül felmerült rendellenességnek a megállapításához. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai szerint ugyanis a káresemény szeptember 22-én, szarvasbőgés idején történt, amikor az állat magatartása lényegesen megváltozik. Ez abban jelölhető meg, hogy a veszélyforrásokra – a személygépkocsira is – a szokásostól eltérően reagál. Így fordulhatott elő, hogy a szarvas a felperesi jogelőd gépkocsija jobb hátsó részének ugrott, azaz akkor lépett az úttestre, amikor előtte a felperes már elhaladt. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, miszerint ez az általánostól eltérő, hirtelen és váratlan reakciónak minősül, amely az adott esetben kimeríti a rendellenesség fogalmát. Ezért nem sértett jogszabályt, és nem tért el a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásától a másodfokú bíróság, amikor az alperes kártérítési felelősségét állapította meg.
A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.VIII.20.505/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás