PK BH 2003/243
PK BH 2003/243
2003.06.01.
Ha a vízmérő óra felszerelését követően válik a hiteles mérésre alkalmatlanná, az eset körülményei alapján kell megállapítani azt, hogy mely időponttól kezdődően nem lehet a mérőóra által hibásan mért összegű víz- és csatornadíjat felszámítani [1991. évi XLV. tv. 13. § (2)–(3) bek.; 38/1995. (IV. 5.) Korm. r. 2. §, 17. §, 19. §; 127/1991. (X. 9.) Korm. r.; Pp. 164. §].
A jogerős ítélet a felperes keresetének, amelyben az alperest az 1998-as évre vonatkozó, a társasház bekötési vízmérő óráján mért, összesen 646 840 forint víz- és csatornadíj megfizetésére kérte kötelezni, részben helyt adott és az alperes elismerésére is tekintettel kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 93 600 forint tőkét, és ennek 1998. június 30-tól a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes a társasház vízfogyasztását mérő bekötési vízmérőt 1997. november 3-án szerelte fel. Ezt követően 1998-ban összesen 646 840 forint díjnak megfelelő mértékű vízfogyasztást mért a vízóra. Az alperes kérelmére a felperes 1999. január 25-én a kifogásolt vízórát ellenőrzés érdekében leszerelte. Az Országos Mérésügyi Hivatal 1999. február 12-én kiállított bizonyítványának tanúsága szerint a vízmérő nem volt megfelelő. Ennek műszaki okát és a hiba keletkezésének idejét azonban a vizsgálat nem állapította meg.
A jogerős ítélet nem osztotta a felperesnek azt az álláspontját, hogy a perbeli időben hatályos jogszabályok szerint a vízmérő óra hibájának megállapításáig vagy legfeljebb a hiba bejelentéséig a vízmérő órát hitelesnek kell tekinteni, azaz a hiba megállapítását megelőző időre, tehát az 1998-as évre a vízmérő által mért vízfogyasztásnak megfelelő díj megfizetésére köteles az alperes. A jogerős ítélet a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. tv. (Tv.) 13. §-ának (3) bekezdése, továbbá a közműves ivóvízellátásról és közműves szennyvíz-elvezetésről szóló, a per tárgyát érintő időszakban hatályos 38/1995. (IV. 5.) Korm. r. (R.) 17. és 19. §-ai alapján megállapította, hogy a vízmérő óra hitelessége megdőlt, ebből következően azt a felszerelésétől kezdődően nem lehet a mért mennyiség bizonyítására szolgáló eszköznek tekinteni. Így az alperes az 1998-as évre nem a mért vízfogyasztás ellenértékét, hanem a becsült fogyasztás ellenértékét köteles megfizetni, amelynek meghatározásánál az alperes összegszerű elismerését is figyelembe kellett venni. A jogerős ítélet megállapítása szerint a felperes a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésével szemben nem bizonyított az alperes elismerését meghaladó mértékű vízfogyasztást, illetve bár megállapítható, hogy az alperes késve kezdeményezte a vízmérő óra hitelességének vizsgálatát, ebből nem következik, hogy a nem hiteles óra által mért magasabb vízfogyasztás ellenértékét kártérítésként köteles lenne megtéríteni.
A jogerős ítéletet a felperes támadta felülvizsgálati kérelemmel, kérve a meghaladó keresetét elutasító ítéleti rendelkezés hatályon kívül helyezését, és az alperes keresete szerinti marasztalását. Álláspontja szerint a R. 2., 17. és 19. §-ára is figyelemmel a Tv. és a végrehajtására kiadott 127/1991. (X. 9.) Korm. r. (Vhr.) szerint a mérőórát az ellenkező bizonyításáig kellett hitelesnek tekinteni. Az ellenkező bizonyítása időpontjának az minősül, amikor a fogyasztó, az alperes a vízmérő vizsgálatát kezdeményezte. Ez csak 1999-ben történt meg, így 1998-ra a hitelességhez fűződő vélelmet megdőltnek tekinteni nem lehetett. Téves ezért a jogerős ítéletnek az az álláspontja, hogy a mérőóra vizsgálatával és a hiba megállapításával a hitelesség vélelme az óra felszerelésének időpontjára visszamenőlegesen dőlt meg, mert – amint ezt kifejtette – az óra később is meghibásodhatott. Arra is hivatkozott, hogy az alperes indokolatlanul késedelmeskedett a mérőóra vizsgálatának kérésével, amelyből eredő kár az alperes mint fogyasztó terhére esik.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte, lényegében annak helyes indokai alapján.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
A jogerős ítélet a tényállást helyesen állapította meg, és érdemben helytállóan utasította el a felperes meghaladó keresetét. A nem vitás tényállás szerint a felperes az 1998-as évre a bekötési vízmérő által mért mennyiségek után számított víz- és csatornadíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest, jóllehet az 1999-ben elvégzett vizsgálat megállapította a mérőóra hibáját.
A Tv. 13. §-ának (2) bekezdése, valamint a Vhr. 13. §-a, továbbá az R.-nek a perbeli időben hatályos 19. §-a nem határozta meg azt, hogy a mérőóra mérési eredményt befolyásoló hibájának megállapítása a mérőeszköz hitelességével kapcsolatos vélelmet mettől kezdődően dönti meg. Önmagában abból a tényből, hogy a mérőeszköz hitelességi ideje alatt megállapítják a mérőóra hibáját, még valóban nem következik, hogy a mérőeszköz hitelessége felszerelésére visszamenő hatállyal megdől, de az sem következik a korábban hatályos jogszabályi rendelkezésekből, hogy a hitelességgel kapcsolatos vélelem csak a jövőre nézve dőlne meg.
A Tv. 13. §-ának (3) bekezdése a mérőeszköz hitelességét a mérőeszköz műszaki állapotához, azaz hibátlanságához köti. A mérőóra azonban mint műszaki szerkezet a felszerelését követően később is meghibásodhat, azaz a hiteles mérésre a felszerelése után is alkalmatlanná válhat. Önmagában tehát a hiteles mérésre való alkalmatlanság későbbi időpontban történő megállapításából e speciális jogszabályi vélelem megdőlését keletkezésére visszamenő hatállyal megállapítani további műszaki vizsgálat nélkül nem lehet. A tényállástól függően, az eset körülményei alapján kell ezért megállapítani azt, hogy a mérőóra hibájának kimutatása esetén mettől kezdődően tekinthető a vélelem megdőltnek, azaz mettől kezdődően nincs helye a mérőóra által hibásan mért mennyiségek felszámításának. A jogerős ítéletnek az az álláspontja, hogy önmagában az 1999-ben történő hibamegállapítás miatt felszerelésére visszamenően megdőlt a mérőóra hitelessége, nem helytálló.
A perbeli esetben azonban megállapítható, hogy a mérőóra felszerelésétől kezdődően ellentmondó mérési eredmények születtek (1997 novemberétől, majd a teljes 1998-as évben az átlagos vízfogyasztást lényegesen meghaladó értékeket mért). Az alperes a mérőóra által rögzített vízfogyasztást 1998-ban is vitatta, és kereste a túlzott vízfogyasztás okát, továbbá egyértelmű nyilatkozatot a mérőóra hitelességének elfogadására 1998-ban nem tett. Mindezen körülmények mérlegelése alapján okszerű a jogerős ítéletnek az a döntése, amely szerint a teljes 1998-as évre a mérőórát hitelesnek tekinteni nem lehetett, azaz erre az időszakra esően az alperes nem köteles a mérőóra által rögzített mennyiség után a víz- és csatornadíj megfizetésére.
Az alperesnek az a mulasztása, hogy késve kérte a mérőóra ellenőrzését, kártérítésként sem alapozza meg a felperes magasabb összegű vízdíj igényét, ugyanis kár bekövetkezése sem állapítható meg. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes a magasabb összegű vízdíjhoz nem jut hozzá, kárnak nem tekinthető. Kárnak csak a jogosultat szerződés alapján jogszerűen megillető ellenérték minősíthető. A felperest a magasabb összegű vízdíj jogszerűen nem illeti meg, ezért annak elmaradása kárnak sem tekinthető. Függetlenül tehát az alperes mulasztásától, jogszabálysértés nélkül utasította el a jogerős ítélet a felperes keresetét ezen a jogcímen is.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.IV.22 991/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás