• Tartalom

26/2003. (VII. 1.) IM–BM–PM együttes rendelet

26/2003. (VII. 1.) IM–BM–PM együttes rendelet

a terhelt és a védő készkiadása, illetőleg a védő díja állam általi megtérítésének szabályairól, valamint a büntetőeljárásban részt vevő személyek és képviselőik költségéről és díjáról1

2012.01.01.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 604. §-a (2) bekezdésének b) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a legfőbb ügyésszel egyetértésben – a következőket rendeljük el:

A terhelt és a védő készkiadásának és a védő díjának állam általi megtérítése

1. § (1) A Be. 339. §-ának (3) bekezdésében foglalt esetben meg kell téríteni a terhelt részére

a) az eljárási cselekményeken való megjelenésével kapcsolatos költséget (úti- és szállásköltség),

b) a terhelt által felkért szakértő által készített olyan szakvélemény költségét, amelynek elkészítéséhez az ügyészség vagy a bíróság előzetesen hozzájárult (Be. 112. §),

c) az eljárás egészének vagy egy részének a terhelt indítványára gyorsírással történt feljegyzésének, kép- vagy hangfelvevő eszközzel vagy más berendezéssel történő rögzítésének költségét [Be. 167. § (1) bek. és 252. § (2) bek.],

d) a büntetőeljárás során keletkezett iratokból kiadott egyszeri másolat költségét,

e) a távbeszélő, telefax, postai, leírási és egyéb költségeket.

(2) A terhelt úti- és szállásköltségének megtérítése esetén a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet 2. §-ában foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(3) Az (1) bekezdésben megjelölt költségek megtérítésére a terhelt által előterjesztett tételes kimutatás és igazolás alapján van lehetőség. Ennek hiányában a bíróság az eljárási iratok alapján határoz a költségek megtérítéséről.

2. § A meghatalmazott védő készkiadásainak megtérítésére az 1. § (1) bekezdését és a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet 1–3. §-át kell megfelelően alkalmazni.

3. § (1) A meghatalmazott védő díjaként meg kell téríteni

a) a nyomozati cselekményeken, ügyészségi eljárási cselekményeken való részvételért, a fogva lévő terhelttel folytatott megbeszélésért megkezdett óránként 3000 Ft munkadíjat,

b) a bírósági tárgyaláson való megjelenésért megkezdett óránként 4000 Ft, de megtartott tárgyalásonként legalább 10 000 Ft munkadíjat.

(2) Különösen bonyolult ügyben a bíróság a védő kérelmére az (1) bekezdésben foglalt díj összegét 20%-kal megemelheti.

(3) Ha az eljárási cselekmény megtartására nem került sor, a védőt az (1) bekezdésben meghatározott díj 50%-a illeti meg.

(4) A fogva lévő terhelttel folytatott megbeszélés időtartamát a terhelt fogva tartását foganatosító szerv igazolja.

4. § (1) Ha a terheltet csak egyes vádpontokban mentik fel, a 3. § (1) bekezdésben foglalt díj összegét a bíróság ennek arányában az általa indokolt mértékre leszállíthatja.

(2) Ha az ügyben több meghatalmazott védő járt el, a terhelt részére csak egy védő munkadíját és készkiadását kell megtéríteni.

(3) Ha az ügyben egymást követően több meghatalmazott védő járt el, a védő munkadíjának és költségtérítésének megállapítása során a korábban eljárt védő munkadíját és költségtérítését is be kell számítani.

(4) A védő díjának és költségének a terhelt által megelőlegezett és számlával vagy egyéb bizonylattal igazolt részét a terhelt részére kell megtéríteni.

A büntetőeljárásban részt vevő személyek, illetve képviselőik készkiadása és díja

5. § A sértett, a magánfél, a magánvádló és a pótmagánvádló készkiadásának megállapítása során az 1. §, e személyek képviselője (a továbbiakban: képviselő) készkiadásainak megállapítása során a 2. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

6. § (1) A magánfél, a magánvádló és a pótmagánvádló képviselőjének munkadíjaként a bíróság a 3. és 4. §-ban meghatározott összegű díjat állapít meg.

(2) A sértett képviselőjének munkadíjaként a bíróság a 3. és 4. §-ban meghatározott összegű díj 50%-át állapítja meg.

(3) Ha a képviselő nem hivatásszerűen foglalkozik jogi képviselettel vagy sértettek képviseletével, díjra nem, csak az eljárási cselekményen való megjelenése idejére járó keresetkiesés és készkiadásainak a megtérítésére tarthat igényt.

7. § (1) Az e rendelet alapján megtérítendő készkiadást és munkadíjat a bíróság az eljárást befejező határozatában állapítja meg.

(2)2 A jogerős határozat alapján megtérítendő összeg kiutalását, illetve ha a jogosult átutalással kérte a megtérítendő összeg kifizetését, átutalását a bíróság székhelye szerint illetékes törvényszék gazdasági hivatala végzi.

(3) A képviselői díj e rendeletben meghatározott összege a tevékenység ellenértékét terhelő általános forgalmi adó összegét nem tartalmazza, azt az e rendeletben meghatározott védői díj összegén, mint adóalapon felül kell felszámítani. Ha a védő az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény szerint adólevonási joggal rendelkezik, a számlával igazolt költségnek csak a nettó összege növeli az adóalapot.

8. § Ez a rendelet 2003. július 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, ha az ügyben a képviselői munkadíj megállapítására még nem került sor.

1

A rendeletet a 25/2016. (XII. 13.) IM rendelet 10. §-a hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 9. §-át.

2

A 7. § (2) bekezdése a 40/2011. (XII. 30.) KIM rendelet 24. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére