Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

260/D/2003. AB határozat

260/D/2003. AB határozat*

2008.07.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének, valamint nemzetközi szerződésbe ütközésének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány és alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 242. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a volt nyugati hadifoglyok hitelutalványaival kapcsolatos pénzkövetelésekről és nyugdíjuk kiegészítéséről szóló 51/1992. (III. 18.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése és 3. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.
3. Az Alkotmánybíróság a volt nyugati hadifoglyok hitelutalványaival kapcsolatos pénzkövetelésekről és nyugdíjuk kiegészítéséről szóló 51/1992. (III. 18.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése és 3. § (1) bekezdése nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
1. 2003. március 24-én postára adott és március 25-én érkezett beadványában alkotmányjogi panaszt is előterjesztett a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 242. §-ával kapcsolatban. Az indítványra okot adó ügy ismertetése mellett „mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés, és diszkriminációba való ütközés megállapítását” kérte, mert a Be. említett szabályai értelmében a vádlottat megrovásban részesítő végzés ellen a sértett nem terjeszthet elő fellebbezést.
Az indítványozónak az Ózdi Városi Bíróság 7.B.163/2000/16. számú, eljárást megszüntető és a vádlottat megrovásban részesítő végzését 2003. január 24-én, 7.B.163/2000/20. számú, fellebbezést elutasító végzését 2003. február 7-én kézbesítették. Az alkotmányjogi panaszt határidőn belül terjesztették elő.
2. A Be.-t 2003. július 1-jétől hatályon kívül helyezte a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 605. § (7) bekezdése.
Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, hacsak nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés (335/B/1990/13. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.). Hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányossági vizsgálata a konkrét normakontroll két esetében, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján lehetséges, mivel ezekben az esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és – ha az indítványozó különösen fontos érdeke indokolja – a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség.
A Be. konkrét esetben való alkalmazása folytán az Alkotmánybírósághoz az Abtv. 48. §-ában foglaltaknak megfelelő alkotmányjogi panasz érkezett, ezért a Be. 242. §-ának alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság érdemben bírálta el.
3. Az indítványozó a volt nyugati hadifoglyok hitelutalványaival kapcsolatos pénzkövetelésekről és nyugdíjuk kiegészítéséről szóló 51/1992. (III. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kezdeményezte.
Érvelése lényege szerint az R. 2. § (1) bekezdésének az a szabálya, amely a hadifoglyok utalványaival összefüggő igények bejelentésére jogvesztő határidőt tartalmaz, nem felel meg az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében és a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényben (a továbbiakban: Jat.) foglaltaknak, sérti az Alkotmány 13. § (1)–(2) bekezdését, 35. § (2) bekezdését. Rendelet nem korlátozhat alapvető jogot, az R. hatálybalépésének időpontját pedig úgy kellett volna meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre. A kihirdetés és hatálybalépés közötti idő nem minősíthető kellő időnek ahhoz képest, hogy több mint negyven évvel ezelőtti jogsérelmek orvoslására szánták a rendeletet, a jogvesztő határidő pedig méltánytalanul rövid, aminek következtében több ezer hitelutalvány kifizetése elmaradt.
Azt is állítja, hogy az R. 3. § (1) bekezdésének az utalvány forintösszegét a vételi valutaárfolyam 160%-ában meghatározó rendelkezése helyett az államnak az utalvány szerinti pénznem kamatokkal növelt összegét kellett volna kifizetnie, mert a „letétbe helyezés” nem önkéntesen történt.
Kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg az R. „2. § (1) bekezdése, 3. § (1) bekezdéséből a »vételi«, a »160%-ában megfelelő forintösszegben« szövegrészének alkotmányellenességét, törvényellenességét, az 1947. évi XVIII. törvényt, a Párizsi Békeszerződést sértő voltát”.
II.
1. Az Alkotmány érintett szabálya szerint:
„8. § (...)
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. (...)
13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. (...)
35. § (...)
(2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni. (...)
70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A Be. vizsgált rendelkezése szerint:
„242. § Fellebbezésre jogosult
I. a vádlott javára:
a) a vádlott,
b) az ügyész,
c) a védő, a vádlott hozzájárulása nélkül is,
d) a vádlott örököse, a polgári jogi igénynek helyt adó rendelkezés ellen,
e) a kényszergyógykezelés elrendelése ellen – a vádlott hozzájárulása nélkül is – a nagykorú vádlott törvényes képviselője és házastársa;
II. a vádlott terhére:
a) az ügyész,
b) a magánfél, a polgári jogi igényt érdemben elbíráló rendelkezés ellen;
III. az, akivel szemben az ítélet rendelkezést tartalmaz, a reá vonatkozó rendelkezés ellen.”
3. Az R. hivatkozott szabályai szerint:
„2. § (1) Az utalványt letétbe helyező személy vagy örököse (a továbbiakban: jogosult) az igényt 1992. december 31-ig az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnál (a továbbiakban: OKKH) jelentheti be. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. (...)
3. § (1) Az utalvány forint ellenértékét a jogosultnak a PK fizeti ki, a kifizetés napján érvényes hivatalos vételi valutaárfolyam 160%-ának megfelelő forintösszegben.”
III.
Az alkotmányjogi panasz megalapozatlan.
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény hatályban léte idején vizsgálta, hogy van-e a sértettnek alkotmányos alapjoga a büntetőjogi felelősség bíróság általi elbírálására. A 40/1993. (VI. 30.) AB határozat kifejtette: mivel a bűncselekmények a jogrend sérelmét jelentik és a büntetés jogát az állam gyakorolja, a bűncselekmény sértettjének az elkövető megbüntetésével kapcsolatos kívánsága a büntető igény érvényesítésében csak korlátozott mértékben játszik szerepet (magánindítvány, magánvád). Mivel büntető igénye az államnak és nem az egyéneknek van, az Alkotmány 70/K. § rendelkezéseiből nem következik olyan szabályozás szükségessége, amely a sértetteknek feltétlen jogot adna a büntető igény bíróság előtt való érvényesítésének követelésére. (ABH 1993, 288, 290.)
Az Alkotmánybíróság a 42/1993. (VI. 30.) AB határozatban kimutatta, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése sem biztosít alkotmányos jogot a büntető igény létének vagy hiányának kizárólagos bírósági eldöntésére. Az Alkotmánybíróság álláspontja e kérdésben megegyezik az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával, amely nem ismeri el a büntetőeljárás, ezen belül a bírósági tárgyalás kikényszerítésének jogát sem az eljárás alá vont, sem pedig harmadik személy – így a sértett – részéről. (ABH 1993, 300, 303.). Az Alkotmánybíróság a 13/2001. (V. 14.) AB határozatban megismételte, hogy az állami büntető igény keletkezése és érvényesítése során a bűncselekmény sértettjének az elkövető megbüntetésével kapcsolatos kívánsága csak korlátozott mértékben játszik szerepet. (ABH 2001, 177, 187.). Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a funkció-megosztás alkotmányossági kérdéseit tárgyaló 14/2002. (III. 20.) AB határozatban elismerte, hogy az ügyész közvádlói monopóliuma járhat olyan hátrányos következményekkel (pl. a vádemelés elmulasztása, vagy indokolatlan vádelejtés), amelyek a sértettek érdekeit hátrányosan befolyásolhatják. Az ilyen hibák elhárítása és hiányosságok kiküszöbölése lehetséges a jogalkotó által létrehozott vádkorrektívumok rendszere útján. (ABH 2002, 101, 113.)
Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében önmagában az, hogy az állam a Be.-ben törvényi alapot teremtett meghatározott feltételek esetén a hiányzó közvád pótlására, és így esélyt adott a sértetteknek, hogy a büntetőeljárás, illetve a vád megalapozottsága tekintetében az ügyésztől eltérő álláspontjukat a bíróság elé vigyék, nem teremtett egyben alkotmányos alapjogot a sértettek számára a jogaikat vagy jogos érdekeiket sértő, illetve veszélyeztető, büntetendő magatartások bírósági elbírálásához [42/2005. (XI. 14.) AB határozat, ABH 2005, 504, 522.].
Az Alkotmánybíróság a korábbi határozatokban kifejtetteket a jelen ügyben is irányadónak tekinti. Megállapítja, hogy a Be. 242. §-a nem tartalmaz a sértettekre nézve hátrányos megkülönböztetést. Az Alkotmány 70/A. §-ából sem vezethető le az a követelmény, hogy a sértett a terheltre kiszabott szankció miatt (közvádas ügyben) fellebbezési jogot kapjon.
IV.
1. Az Alkotmánybíróság az R. 2. § (1) bekezdése, valamint 3. § (1) bekezdése alkotmányellenességét már vizsgálta (846/B/2000 AB határozat, ABH 2004, 1888, 1890–1891.) az Alkotmány 8. § (2) bekezdése, 13. §-a, 35. § (2) bekezdése és a Jat. 12. § (3) bekezdése tükrében.
A határozat szerint „azzal, hogy az R. a volt nyugati hadifoglyok számára utalványaik felhasználására különböző lehetőségeket kínált fel, tulajdoni sérelmet nem okozott. Az R.-ben testet öltő szabályozás az Alkotmány 13. §-ában rögzített tulajdonhoz való jogot nem érinti, így a szabályozási szint vonatkozásában megfogalmazott, az Alkotmány 35. § (2) bekezdésének sérelmét állító alkotmányossági aggály is megalapozatlan.” Az Alkotmánybíróság e határozata elutasította azt az indítványt is, amely szerint „a rendelet kihirdetése és hatálybalépése között eltelt idő rövidsége, és az utalványok érvényesítésére adott nyolc hónap .... sérti az Alkotmány 35. § (2) bekezdését is, mivel az R. ellentmondásban van egy magasabb szintű jogszabállyal, a Jat. 12. § (3) bekezdésével, mely szerint a jogszabályok hatálybalépésének idejét úgy kell meghatározni, hogy az alkalmazásukhoz való felkészülésre kellő idő maradjon.”
A határozat szerint „az R. által megnyitott időszakban napirenden volt a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlása (1991. évi XXV. törvény), valamint az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlása (1992. évi XXXII. törvény). A kárpótlási folyamat nagy nyilvánosság előtt zajlott, és – éppen a jogbiztonság érdekében – viszonylag rövid, jogvesztő határidőket nyitott meg az igények érvényesítésére. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt a felkészülési idő vonatkozásában is elutasította.”
A határozat szerint „a személyi sérelemokozások vonatkozásában az államot jóvátételi kötelezettség nem terheli, a sérelmek orvoslására senkinek nincs sem alkotmányos, sem alanyi joga. [1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH 1995, 31.; 1140/B/1991. AB határozat, ABH 1995, 817, 819.] Az utalványok a volt nyugati hadifoglyok munkájának ellenértékét testesítik meg. Évtizedekkel később azonban nem határozható meg egzakt módon, hogy a beszámítási érték milyen mértékű valorizálása indokolt. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a hadifogoly-utalványok rendezésére megnyitott lehetőségek, valamint ezek mértéke az elszenvedett jogsérelmek méltányossági alapon történő jóvátételét, a kérdés végleges rendezését jelentik azok számára, akik valamilyen okból nem éltek korábban az utalványok beváltásának lehetőségével. ... A volt nyugati hadifoglyok hitelutalványait az R. nem kárpótlási kérdésként kezelte, hanem az eredeti jogcím alapján kínálta fel az igények rendezésének lehetőségét. Azonban az utalványok mai ellenértékének megállapításánál alkalmazható a kárpótlás szempontja, azaz a jogalkotónak az osztó igazságosság elvét is figyelembe kellett vennie. Az utalványok beszámítási értékének meghatározása az igazságosság érvényesülésének kérdését veti fel, az Alkotmánybíróság azonban – nem lévén jogalkotó szerv – ‘nem vizsgálhatja a jogszabályok szükségességét, célszerűségét, de igazságosságát sem. Önmagában az anyagi igazság, az igazságosság érvényesülésére nem biztosít alanyi jogot az Alkotmány.’ [1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH 1995, 31, 52.]. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság álláspontja szerint, kifizetés mértékének meghatározása sem jelenti a tulajdonhoz való jog sérelmét.”
A res iudicata az alkotmánybírósági eljárásban azt jelenti, hogy ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben ismételten előterjesztett indítvány ítélt dolognak minősül, mert az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat az Alkotmánybíróságot is köti. (1620/B/1991. AB végzés ABH 1991, 972, 973.) Az Alkotmánybíróság akkor tekinti az indítványban felhozott kifogást „ítélt dolognak” (res iudicata) és utasítja vissza az indítványt, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. Amennyiben az újabb indítványt más okból, a rendelkezésnek más alkotmányossági összefüggésére hivatkozással terjesztik elő, az Alkotmánybíróság az újabb indítvány érdemi vizsgálatába bocsátkozik. [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200, 212.; 17/1999. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1999, 131, 133.].
A jelen ügyben megállapítható, hogy az indítványozó ugyanazokat a jogszabályokat, azonos okból tartja alkotmányellenesnek, mint az említett ügyben elbírált másik két indítvány. Habár hivatkozik a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában elfogadott 1947. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) sérelmére is, ennek azt a konkrét rendelkezését, amelyet az R. sértene, nem jelöli meg.
Megállapítható az is, hogy jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát csak az Abtv. 21. § (3) bekezdésében felsorolt személyek indítványozhatják, az indítványozó azonban nem tartozik ebbe a körbe.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság – részben „ítélt dolog” miatt, részben indítványozói jogosultság hiánya miatt – a R. 2. § (1) bekezdése és 3. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tekintetében az eljárást az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend, ABH 2003, 2065.) 31. § c) pontja alapján megszüntette, a jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközése megállapítására irányuló indítványt pedig az Ügyrend 29. § c) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2008. július 8.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke,

előadó alkotmánybíró

 

 

Dr. Balogh Elemér s. k.,

Dr. Bragyova András s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Holló András s. k.,

Dr. Kiss László s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Kovács Péter s. k.,

Dr. Lévay Miklós s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró
*

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére