GK BH 2003/287
GK BH 2003/287
2003.07.01.
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 107. §-a az állami tulajdonban lévő azoknak a vagyontárgyaknak a körét határozza meg, amelyek az állam tulajdonából a helyi önkormányzatok tulajdonába kerültek. A tényleges vagyonátadás egyrészt a törvény erejénél fogva bekövetkezett, a vagyon más része tekintetében pedig külön törvények alapján történt meg. Az e körben vizsgálandó körülmények [Ptk. 200. § (2) bek.; 1990. évi LXV. tv. (Ötv.) 107. § (1) bek. a), b) és c) pont, (2) bek.; 1991. évi XXXIII. tv. 51. § (1) bek.; 1992. évi LV. tv.1 20. § (2) és (3) bek., 24. § (1) bek., 26. § b) pont; 1977. évi VI. törvény VII. fejezet; 33/1984. (X. 31.) MT r. 47. § (1) bek.; 63/1990. (X. 4.) Korm. r.; Pp. 57. § (1) és (2) bek., 99. § (2) bek., 136/B. § (2) bek., 141. § (4) bek., 206. §, 245. §, 275/A. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét – amely elsődlegesen a Z. É. Vállalat és közte 1994. február 7-én létrejött, a Z. É. Vállalat és az E. T. É. Kft. VIII. r. alperes között 1996. március 14-én létrejött, továbbá a VIII. r. alperesnek a VII. r. alperes kft.-be való apportálására vonatkozó, a VII. r. alperes és az I. r. alperes közötti 1999. június 3-án megkötött szerződés érvénytelenségének a megállapítására, másodlagosan (a VIII. r. alperessel szemben) az n.-i 31. hrsz. alatti ingatlan vételára 50%-ának a megfizetésére irányult – elutasította, és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte. Tényként állapította meg, hogy a Z. É. Vállalat (továbbiakban: vállalat) 1994. február 7-én szerződést kötött a felperessel a decentralizált privatizációból folyó kötelezettségek rendezéséről, tulajdoni (tagsági) jogviszonyt kifejező vagyonértékű jogok átengedéséről. A megállapodás 2/a. pontja szerint a felperest 4 536 840 Ft apportértékű üzletrész illeti meg az N.-en megalakítandó, egy gazdasági társaságba apportált N., Magyar u. 168. szám alatti 267/12. hrsz. alatt felvett ingatlan után. A 2/b. pont értelmében összesen 3 965 940 Ft vagyonérték (1-2-3. pont alatti ingatlanok értékesítését követően – köztük az N., Király u. 39. sz., 31. hrsz. alatti 2200 m2 alapterületű ingatlan – vételárának 50%-a) illette meg a felperest. A 3/b. pontban rögzítették, hogy a 3/a. pontban foglaltaktól függetlenül a felperest megilleti a 2/b/1. és 2/b/3. sz. alatti ingatlanok értékesítéséből befolyt vételár 50%-a. A 2/b/3. alatti ingatlan az N., Király u. 39. sz. alatti 31. hrsz.-ú ingatlant jelentette.
A végelszámolás alatt lévő vállalatnak 1994. március 2-án kelt – az ÁVÜ-höz küldött – kimutatása szerint a 31. hrsz. alatti 8426 m2 alapterülettel felvett ingatlan – ipartelep – egy része értékesítésre került. Ezek között a 31/7. hrsz. társasházként van nyilvántartva. A 31/8. hrsz.-ú – társasházak közötti – telket 1995-ben 31/9-12. hrsz.-ú ingatlanokra osztották. A 31/11. hrsz.-ú ingatlan területe 3857 m2 lett.
A vállalat végelszámolójának levelére a felperes 1996. március 7-én azt válaszolta, hogy egyetért a 31/11. hrsz.-ú 3857 m2 alapterületű ingatlan eladási árának 500 Ft/m2 meghatározásával. Ezután a vállalat a 31/11. hrsz.-ú 3857 m2 ingatlant 500 Ft/m2 áron 1996. március 14-én eladta az E.-i T. É. Kft. (a továbbiakban: T.) VIII. r. alperesnek 1 928 500 Ft vételárért. A megosztott 31. hrsz.-ú ingatlanok értékesítésére kötött szerződéseket – köztük a 31/11.
hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó szerződést is – az ÁVÜ jóváhagyta és az ingatlan-nyilvántartásban a tulajdonjog átvezetése is megtörtént. A felperes 1996. december 19-én kelt felszólításának megfelelően a vállalat 1996. december 20-án 5 008 750 Ft-ot a felperes által megjelölt bankszámlára átutalta. Ez az összeg a 267/11-12. és a 31/11. hrsz.-ú ingatlanok értékesítéséből befolyt vételár 50%-át tette ki.
A VIII. r. alperes a 31/11. sz. ingatlant a III-IV-V. r. alpereseknek, a III-IV-V. r. alperesek ennek egy részét az V. r., egy részét pedig a VI. r. alperesnek értékesítették. A jelenlegi állapot szerint az I-II-III-IV-V. és VI. r. alperesek a 31/11. hrsz.-ú ingatlan tulajdonosai.
Az elsőfokú bíróság a felperesnek az 1994. február 7-én aláírt szerződés semmisségével kapcsolatos érvelését nem fogadta el. Álláspontja szerint a felperes hivatkozásával ellentétben a felperes az 1990. évi LXV. tv. 107. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján az n.-i 31/11. hrsz. ingatlan tulajdonjogát nem szerezte meg, mert e törvényhely alapján önkormányzati tulajdonba a tanácsok által alapított és a tanácsok felügyelete alatt álló közüzemi célra alapított állami gazdálkodó szervezetek, ideértve a megyei gyógyszertári központokat is, továbbá a költségvetési üzemek vagyona és az e szervezetekből átalakuló gazdaságokban az államot megillető vagyonrész került. Ebbe a körbe a vállalat nem tartozott, így a perbeli ingatlan sem vonható a fenti törvény által meghatározott vagyoni körbe. Ebből következően az 1990. évi LXV. tv. 107. §-ának (1) bekezdés b) pontja alapján a perbeli ingatlan tulajdonjogát a felperes nem szerezte meg, így arról a vállalat érvényesen rendelkezhetett. A perbeli ingatlanra az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXIII. tv. 51. §-ának (1) bekezdésében foglaltak az irányadók. E szerint a perbeli ingatlan vételárának az 50%-a illette meg a föld fekvése szerint illetékes települési önkormányzatot. A vállalat az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről szóló 1992. évi LIV. tv. 20. §-ának (2) és (3) bekezdése, valamint 24. §-a (1) bekezdésében foglaltakat az ingatlanok értékesítése, hasznosítása során betartotta, az ÁVÜ felé a bejelentési kötelezettségének a jogszabály rendelkezése szerint eleget tett. Ezért, tekintettel arra, hogy az értékesített 31. hrsz. ingatlan értéke a 20 millió forint értékhatárt nem haladta meg, a vállalat a bejelentés megtételét követő 30 nap elteltével jogosult volt a szerződést megkötni.
Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy a felperes és a vállalat között 1994. február 7-én létrejött megállapodás a perben szereplő 31. hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatban gyakorlatilag érdemben annyit tartalmaz, hogy a 2/b/1. és a 2/b/3. pontban (ezen utóbbi vonatkozott a 31 hrsz.-ú ingatlanra) jelölt ingatlanok értékesítéséből befolyó vételárrész a felperest megilleti. Igaz, hogy a 31. hrsz.-ú ingatlan ebben a megállapodásban csak 2200 m2 területtel szerepel, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ingatlan további értékesítésre kerülő része után ne illetné meg a felperest az 1991. évi XXXIII. tv. 51. §-ának (1) bekezdésében írt vételárrész. A kifejtettek alapján a felperes alaptalanul állította, hogy az 1994. február 7-én kelt szerződés semmis.
Az elsőfokú bíróság az 1996. március 14-én kelt szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelmet sem találta alaposnak. Az ítélete indokolásában kiemelte, hogy a 31. hrsz.-ú ingatlan megosztása már 1995-ben megtörtént. A 31/11. hrsz. alatti ingatlan értékesítésére irányadó szerződéskötési szándékot az 1992. évi LIV. tv. 24. §-ának (1) bekezdése alapján a vállalat az ÁPV Rt.-nél bejelentette, ezen túlmenően az ÁPV Rt. 1996. április 15-én jóváhagyta, ennek igazolása a földhivatalnál a tulajdonváltozás bejegyzése előtt megtörtént. A vételár meghatározásához a felperes hozzájárult. Ezért nem történt jogszabálysértés, így a szerződés érvénytelensége a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján nem állapítható meg.
Az elsőfokú bíróság a felperesi keresetet a tekintetben is alaptalannak találta, hogy a felperes a 31/11. hrsz.-ú ingatlan vételárát nem kapta meg, mert a földterület értékesítéséből a felperest megillető – általa 5 008 750 Ft-ban megjelölt – összeget a vállalat a felperes által megjelölt bankszámlára átutalta. Ezzel a vállalat az 1991. évi XXXIII. tv. 51. §-ának (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget tett.
A felperesnek a további szerződések érvénytelenségére alapított keresete sem volt megalapozott, mivel azok érvénytelenségét az 1996. március 14-én kelt szerződés érvénytelenségére alapította, más érvénytelenségi okot nem jelölt meg.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatását és a kereseti kérelmének megfelelő ítéleti döntést kért. Egyrészt arra hivatkozott, nincs bizonyítva, hogy a VIII. r. alperes tulajdonszerzéséhez szükséges ÁVÜ-igazolást becsatolták, így a VIII. r. alperes tulajdonszerzésének a legalapvetőbb jogszabályi feltétele hiányzik. Hivatkozott arra is, hogy a IX. r. alperes a privatizációs ügylet iratanyagát nem csatolta be, a IX. r. alperes beadványát nem közölte vele az elsőfokú bíróság.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a felperesi fellebbezés folytán felülbírálta, az ítéletben foglaltakkal mindenben egyetértett, ezért azt helybenhagyta. Az ítélete indokolásában kiemelte, hogy az 1996. március 14-én kelt adásvételi szerződéshez adott ÁPV Rt.-hozzájárulás – a felperes állításával ellentétben – a beszerzett földhivatali iratok között 35.900/96/24. sorszámon megtalálható. A IX. r. alperes érdemi ellenkérelmének a felperessel történő közlése elmaradását illetően az volt a másodfokú bíróság álláspontja, hogy ez a perbeli esetben nem eljárási szabálysértés, mert a felperest a bíróság a 2000. június 14-én tartott tárgyalásra szabályszerűen megidézte; azon a felperes a saját elhatározása alapján nem jelent meg. Egyébként a IX. r. alperes ellenkérelmében foglaltaknak a jogvita eldöntése szempontjából nem volt döntő jelentőségük.
Ezen jogerős másodfokú ítélettel szemben a felperes és a beavatkozó terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amely annak hatályon kívül helyezésére és a kereseti kérelemnek megfelelő ítéleti döntés meghozatalára irányult.
A felülvizsgálati kérelemben eljárási és anyagi jogszabálysértésre hivatkoztak. Eljárási jogszabálysértésként a Pp. 141. §-ának (4) bekezdésében, a Pp. 57. §-ának (1)–(2) bekezdésében, a Pp. 99. §-ának (2) bekezdésében, a Pp. 245. §-ában, a Pp. 206. §-ában foglaltak megsértését jelölték meg. Előadták, hogy az elsőfokú bíróság a IX. r. alperes 23. sorszámú ellenkérelmét és annak mellékleteit nem ismertette a tárgyaláson, azt nem tette a per anyagává, így a tényállás tisztázása nélkül hozta meg az ítéletét. Írásbeli előkészítés esetén a nyilatkozatokat olyan időben kell előterjeszteni, hogy azokra a vele szemben álló fél tudjon nyilatkozni [Pp. 141. § (4) bek.]. A beavatkozóval sem közölte az elsőfokú bíróság a IX. r. alperes ellenkérelmét [Pp. 57. § (1)–(2) bek.]. A másodfokú bíróság pedig a beavatkozó 2000. október 3-án kelt 6. sorszám alatt előterjesztett beadványát nem kézbesítette a feleknek, és ezt a beadványt sem tették a per anyagává. Ezen túlmenően a másodfokú bíróság a 2000. december 14-én tartott tárgyalásra a beavatkozót szabályszerűen nem idézte meg, ennek ellenére a tárgyalást megtartotta. A másodfokú bíróságnak a fellebbezési tárgyalást el kellett volna halasztania [Pp. 99. § (2) bek. és 245. §].
Anyagi jogi jogszabálysértésként az 1990. évi LXV. tv. 107. §-a (1) bekezdésének b) pontjában és az 1991. évi XXXIII. tv. 51. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésére hivatkoztak, mivel a 6958 m2 helyett csak 2200 m2 került a privatizáció során a felpereshez. A 4758 m2 (6958 m2-2200 m2) alapterületű ingatlanról nem történt rendelkezés. Ezért az 1994. február 7-én aláírt megállapodás nem tartalmazza a tanácsok által és a tanácsok felügyelete alatt álló közüzemi célra alapított állami gazdálkodó szervezet vagyonát teljes körűen. A 31/11. hrsz. alatti ingatlan már a privatizáció során és a megosztáskor is közművesített, úttal ellátott volt, ami azt jelenti, hogy a 31. hrsz.-ú ingatlan összes közművének, útjának, vonalas létesítményének és berendezésének a felperes tulajdonába kellett volna kerülni, vagy ennek az önkormányzat részére juttatott vagyonrész mértékében kifejeződésre kellett volna jutni az 1990. évi LXV. tv. 107. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontjai alapján. Annak sincs nyoma, hogy a 3857 m2 területű 31/11. hrsz.-ú ingatlan értékesítéséből járó vételárat bárki kifizette volna a felperesnek.
Ezen túlmenően a felperes és a beavatkozó a felülvizsgálati kérelmükben az 1992. évi LIV. tv. 20-29. §-ai, illetve 32-48. §-ai megsértésére is hivatkoztak, mert 1996. március 14-én úgy kötötte meg a vállalat a T.-vel a 6057 m2 alapterületű ingatlanra az adásvételi szerződést, hogy a jogszabály előírásait nem tartotta be. A hivatkozott jogszabályok alapján a vállalatnak az ingatlan-átruházási szerződéskötési szándékát az ÁVÜ-nél be kellett jelenteni és a bejelentést az illetékes földhivatalnál igazolnia kellett volna. A vállalat mindaddig nem köthette volna meg az adásvételi szerződést, amíg az 1992. évi LIV. tv. 24. §-ában meghatározott feltételek nem teljesültek, és a tulajdonváltozást sem lehetett volna bejegyezni, amíg a bejelentés igazolása nem történik meg. A földhivatalhoz csak a 420/10/ÁPV.R2. sz. értesítést juttatták, de nem mellékelték az értékesítést valóságos tartalommal tükröző 420/11/ÁPV.R2. számú iratot. E vonatkozásban a másodfokú ítélet megállapítása iratellenes. Ezen felül a 31. hrsz. alatti ingatlan értékesítésével kapcsolatban semmiféle hirdetményi szöveg nem található, annak ellenére, hogy a pályázat kiírását az 1992. évi LIV. tv. 26. §-ának b) pontja és 27-29. §-ai alapján a IX. r. alperes megkövetelte.
A IX. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme a másodfokú ítélet hatályában való fenntartására irányult. Álláspontja szerint a felperes és a beavatkozó által megjelölt jogszabálysértések nem állanak fenn, az eljárt bíróságok a tényállást feltárták, az abból levont jogi következtetés helyes. Az 1990. évi LXV. tv. 107. §-a (1) bekezdésének b) pontja pontosan meghatározza az önkormányzatok tulajdonába kerülő vagyontárgyak körét. A vállalat nem tartozott ebbe a körbe, tehát a sérelmezett ingatlan nem kerülhetett a felperes tulajdonába. Az 1994. február 7-én és 1996. március 14-én létrejött szerződéseket az ÁVÜ, illetve az ÁPV Rt. jóváhagyta. Az előbbi szerződés az ingatlanok tulajdonjogát nem érintette, az utóbbi szerződésben a vételár a 20 millió forintot nem haladta meg, ezért a szerződéskötési szándék bejelentésén túlmenően nem volt szükség a törvény értelmében az ÁVÜ jóváhagyására. A felperes a vételár kialakításával is egyetértett, és ő jelölte meg azt a bankszámlaszámot is, amelyre az ingatlan-vételárrész átutalását kérte. Utalt arra is, hogy a vállalatnak nem volt kötelessége a pályázat útján való értékesítés.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A felülvizsgálati kérelem előterjesztésére az eljárási szabályok megsértése is alapot adhat, de ha annak az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása nem volt, ezen okból a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a megtámadott határozatot nem helyezheti hatályon kívül [Pp. 275/A. § (1) bek.].
Az eljárási kérdéseket vizsgálva a felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy az ügy érdemi elbírálására kiható eljárási szabálysértés nem történt.
A felperes és a beavatkozó alaptalanul hivatkoztak a Pp. 141. §-a (4) bekezdésében foglaltak megsértésére, mert az elsőfokú bíróság a IX. r. alperes részéről nem rendelte el a tárgyalás írásbeli előkészítését. Ilyen esetben ugyanis a bíróság előkészítő irat benyújtására hívja fel a felet – megjelölve, hogy milyen kérdések tisztázását kéri. Az elsőfokú bíróság viszont a IX. r. alperest a 2000. április 18-án kelt idéző végzésben arra hívta fel, hogy csatolja a vállalat végelszámolásával kapcsolatos iratanyagot.
Megállapítható volt azonban a Pp. 136/B. §-a (2) bekezdésének a sérelme. A bíróság ugyanis a folytatólagos tárgyalást megtartotta, viszont a mulasztó felperessel nem közölte a IX. r. alperes ellenkérelmét, és nem tájékoztatta arról, hogy az iratanyagot a IX. r. alperes csatolta.
A 2000. június 14-én tartott tárgyalási jegyzőkönyvből megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a 12-23-ig terjedő sorszámú iratokat ismertette, és a 23. sorszámú alperesi ellenkérelmet a jelenlevő feleknek – köztük a beavatkozónak is – átadta. Mivel a mellékletek is a 23. sorszámot kapták, így feltehető, hogy azok is ismertetésre kerültek. A másodfokú bíróságon a 2000. december 14-én készült tárgyalási jegyzőkönyvből megállapítható, hogy a per összes iratának ismertetése megtörtént. E tárgyaláson a felperes is képviseltette magát. Ilyen körülmények között mindkét bíróság a per összes iratának figyelembevételével hozta meg az érdemi döntését. Így az elsőfokú eljárásban megállapítható eljárási szabálysértésnek a per érdemi elbírálására kihatása nem volt.
A felülvizsgálati kérelemben a felperes és a beavatkozó arra is hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság a 2000. december 14-én tartott tárgyalásra a beavatkozót szabályszerűen nem idézte meg, és a fellebbezési tárgyaláson nem ismertette a beavatkozó 2000. október 3-án kelt beadványát. A beavatkozó igazolási kérelmét a másodfokú bíróság 19. sorszámú végzésével elutasította, megállapítva, hogy a beavatkozó idézése szabályszerű volt. E végzés ellen a beavatkozó kifogással élt, ám a támadott végzést a megyei bíróság végzésével helybenhagyta. A Pp. 270. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében e végzés ellen nincs helye felülvizsgálatnak, ezért a felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelem e részével érdemben nem foglalkozott. A beavatkozó 2000. október 3-án kelt beadványa és mellékleteinek ismertetése valóban elmaradt. E beadványban és annak mellékletében foglaltaknak azonban a perbeli vita érdemi elbírálása szempontjából nem volt jogi jelentőségük. Az ugyanis, hogy az ingatlan megosztása során történt-e mulasztás, az újabb telek kialakításánál milyen szempontokat kellett volna figyelembe venni, és hogy ennek elmulasztásáért kit terhel a felelősség, a jelen pernek nem tárgya. Ezért ezeket a kérdéseket az eljárt bíróságoknak nem kellett érdemben vizsgálni [Pp. 215. § és 253. § (3) bek.]. Ebből következően a beavatkozó 2000. október 3-án kelt beadványa ismertetésének az elmaradása a per érdemi elbírálására nem volt kihatással [Pp. 275/A. § (1) bek.].
A felülvizsgálati kérelemnek az anyagi jogi szabályok megsértésére vonatkozó részét vizsgálva a felülvizsgálati bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította: a felperes és a beavatkozó alaptalanul állította, hogy a perbeli 31/11. hrsz.-ú ingatlan tulajdonjogát az 1990. évi LXV. tv. 107. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontja alapján a felperes szerezte meg.
A rendelkezésre álló iratok alapján az eljárt bíróságok helytállóan állapították meg, hogy az 1990. évi LXV. törvény 107. §-a azoknak az állami tulajdonban levő vagyontárgyaknak a körét határozza meg, amelyek az állam tulajdonából a helyi önkormányzatok tulajdonába kerülnek. A törvény értelmében a vagyon átszállása kétféle módon történt. A 107. § (2) bekezdésében felsorolt vagyontárgyak a törvény hatálybalépésével, tehát a törvény erejénél fogva kerültek az önkormányzat tulajdonába; míg az állami vagyontárgyak másik e törvényben kijelölt köréből – ide tartoztak a 107. § (1) bekezdésének b) és c) pontjában írt vagyontárgyak – külön törvények alapján, a fővárosi, megyei vagyonátadó bizottságok döntésével kerültek a helyi önkormányzatok tulajdonába. A külön törvények közül a legátfogóbb az egyes állami tulajdonban levő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. tv. A külön törvényben meghatározott vagyontárgyak átadására a 63/1990. (X. 4.) Korm. rendelet alapján vagyonátadó bizottságok jöttek létre. Vagyonátadásra azonban nem kerülhetett és nem is került sor, mert a perbeli ingatlan nem tartozott a 107. § (1) bekezdésének b), c) pontjában írt körbe.
Arra nézve, hogy mely állami gazdálkodó szervezet minősült közüzemi célra alapítottnak, az 1977. évi VI. tv. VII. fejezete, az 59/1989. (VI. 19.) MT rendelettel módosított 33/1984. (X. 31.) MT rendelet adott eligazítást. A vállalat közüzemi jellege annak alapján határozható meg, hogy a vállalat a rendelet 47. §-a (1) bekezdésében felsorolt tevékenységek valamelyikét ellátta-e. E tevékenység meghatározása a vállalat létesítő határozatában, a cégjegyzékben megjelölt, illetve a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerében (TEÁOR) besorolt tevékenységi körök alapján történhet. Az elsőfokú ítélet részletesen tartalmazza, hogy mely gazdálkodó szervezetek minősülnek közüzemi célra alapítottnak. A vállalat nem tartozott ebbe a körbe. A 107. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében a lakossági szükségletet kielégítő közművek építményei, vonalas létesítményei, berendezései kerülhettek állami tulajdonból az önkormányzatok tulajdonába, nem pedig azok az ingatlanok, amelyeken ezek a létesítmények elhelyezkedtek. Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a perbeli ingatlan az 1990. évi LXV. tv. 107. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontja alapján nem került az önkormányzat tulajdonába a törvény erejénél fogva.
A fentiek alapján nem sértettek jogszabályt az eljárt bíróságok, amikor megállapították, hogy a perbeli ingatlan tekintetében az 1991. évi XXXIII. tv. 51. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperest a föld értékének megfelelő vételárrész 50%-a illette meg. A felperes részéről a vállalat a földterület értékesítéséből az önkormányzatot megillető 5 008 750 Ft-ot 1996. december 20-án – a bankszámlakivonatból megállapíthatóan – a felperes által megjelölt bankszámlára átutalta. Ezt az összeget mint az önkormányzatot a földterület értékesítéséből megillető részt és a bankszámlaszámot a felperes jelölte meg a vállalat részére küldött 1996. december 19-én kelt levelében. Ezért a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy nem a perbeli – 1994. február 7-én kelt megállapodás szerinti –, hanem más földterület értékesítéséből járt ez az összeg a felperesnek. Egyébként a felperes által megjelölt 5 008 750 Ft pontosan megegyezik a VIII. r. alperes 2000. március 26-án előterjesztett előkészítő iratában az 1994. február 7-én kelt szerződés (F/4. sz. alatt csatolt) elszámolásáról készített kimutatás részösszegeinek végösszegével.
Az 1996. március 14-én létrejött szerződés érvénytelenségével kapcsolatos felperesi érvelés sem helytálló. A perbeli esetben nincs jogi jelentősége annak, hogy a földhivatalhoz nem a 420/11/ÁPV.RZ. számú, hanem a 420/10/ÁPV. RZ. számú értesítését csatolta be a vállalat. Ez a szerződés érvényességét nem érinti. Tény, hogy az ÁPV Rt. az 1996. március 14-én megkötött szerződést jóváhagyta. Az, hogy ez a jóváhagyás indokolt volt-e, nem lehetett az eljárás tárgya. Az ingatlan értéke a 20 000 000 Ft-ot nem érte el, de az 1 000 000 Ft-ot meghaladta, ezért a földhivatal felé az 1992. évi LIV. tv. 24. §-ának (1)–(2) bekezdése értelmében csak a bejelentés megtörténtének az igazolása, és nem a szerződés jóváhagyásának az igazolása volt szükséges.
Az 1992. évi LIV. tv. 26. §-ának b) pontja értelmében az ÁPV Rt. előírhatta, hogy a szerződéskötésre pályázat útján kerüljön sor. A perbeli ingatlan esetében nincs arra adat, hogy az ÁPV Rt. ezt elrendelte volna. Ezzel szemben arra van adat, hogy a vállalat által értékesíteni szándékozott ingatlanok tekintetében az ÁPV Rt. a pályáztatástól eltekintett. (ÁPV Rt. 1994. január 24-én kelt levele, csatolva a 23. számú beadvány 30. számú mellékleteként.)
Tény, hogy a vállalat a 31. hrsz. alatti, illetve az átvezetés nélkül kialakított 31/8. hrsz. alatti ingatlanból eredetileg csak 2200 m2-t kívánt értékesíteni. Ez a körülmény az 1994. február 7-i megállapodást nem teszi jogellenessé. Ekkor még nem történt meg a 31/8. hrsz. alatti ingatlan megosztása, és abból a 31/11. hrsz. alatti kialakítása. Nem tárgya ennek a pernek, hogy ennek a teleknek a kialakítása megfelelt-e a telekalakítás szabályainak. Az ingatlant az ingatlan-nyilvántartás önálló tulajdoni lapon nyilvántartja, annak értékesítése nem ütközött jogszabályba.
Mindezek alapján a felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy a másodfokú ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.1.31.580/2001. sz.)
1
Az 1992. évi LV. törvényt az 1995. évi XXXIX. törvény hatályon kívül helyezte, de a hatálya alátartozó ügyekben a határozatban foglaltak továbbra is irányadóak.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás