BK BH 2003/312
BK BH 2003/312
2003.08.01.
A foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége nem állapítható meg, ha a foglalkozási szabályszegéssel okozati összefüggésben csupán absztrakt veszélyhelyzet keletkezik, és a sérüléssel járó eredmény bekövetkezését más személy többlettevékenysége eredményezi [Btk. 171. § (1) bek., (3) bek. és (4) bek.].
A megyei bíróság mint fiatalkorúak bírósága a 2001. január 26. napján kihirdetett ítéletében megállapította, hogy a fiatalkorú I. r. vádlott a foglalkozás körében szándékos veszélyeztetés bűntettét követte el, és ezért őt 1 évre próbára bocsátotta, mely időtartam alatt a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll; a II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, amelyért a vádlottat 200 napi tétel – napi tételenként 200 forint – összesen tehát 40 000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A tényállás szerint a fiatalkorú I. r. vádlott 1999. év júniusában végezte el az általános iskola 8 osztályát, jelenleg középiskolás tanuló, önálló jövedelemmel nem rendelkezik, a szülei háztartásában él.
A II. r. vádlott középiskolai érettségivel rendelkezik, közrendvédelmi főelőadóként a rendőrkapitányságon dolgozik, nőtlen, de élettársi kapcsolatban él, két kiskorú gyermeke van, az I. r. vádlott, és a sértett. Büntetlen előéletű.
A II. r. vádlott 1990. áprilisa óta rendelkezik fegyvertartási engedéllyel, a bűnjelként lefoglalt 9 mm-es maroklőfegyvert mint önvédelmi fegyvert tarthatta magánál. Ezt a két kiskorú gyermeke is tudta, valamint azt is, hogy a vádlott ezt mindennap a munkahelyére vitte, és hazatérve az előszobában levő kétajtós szekrény felső részének egyik polcán helyezte el, egy fémkazettában.
A II. r. vádlott még évekkel korábban felhívta a gyermekei figyelmét, hogy a pisztoly veszélyes dolog, amely akár halált is okozhat. Ezen túlmenően a cselekményt megelőző években a családban a fegyverről nem beszéltek, és a gyerekek sem mutattak érdeklődést iránta.
A II. r. vádlott 1998. november 22. napján késő este érkezett haza, és az önvédelmi fegyverét – szokásától eltérően – benne a tárral a már leírt ruhásszekrény felső polcára tette a ruhák közé úgy, hogy azt a lemezkazettába nem zárta el.
Másnap reggel hat órakor indult munkába, de az önvédelmi fegyvert otthon felejtette. Ezt már csak a munkahelyén vette észre. Megpróbált hazatelefonálni, de a családból már senki nem tartózkodott otthon.
Az I. r. vádlott és a 3 éves öccse aznap 13 óra körül együtt jöttek haza az iskolából, és az I. r. vádlott felhívta az édesanyjukat, hogy mit kell vásárolnia. A telefonbeszélgetést követően a fk. vádlott az előszobai szekrényhez ment, hogy abból pénzt vegyen elő a vásárláshoz, ugyanis korábban az édesanyjuk megmutatta, hogy a tartalék pénzét hol tartja.
Mialatt az I. r. vádlott kivette a vásárlásra szánt összeget a szekrényből, észrevette, hogy az ingek közül kilátszik az édesapja otthon felejtett fegyvere. Azt onnan elővette, odahívta öccsét is, és megmutatta neki. Az I. r. vádlott a fegyvert ekkor nem adta oda a gyermekkorú öccsének, csak megmutatta, majd visszatette a szekrénybe a korábbi helyére.
Ezután kb. 13,30 óra körül az I. r. vádlott elindult bevásárolni. Amíg távol volt, a gyermekkorú öccse egy székre felállva elővette a pisztolyt, azt kivette a pisztolytáskából, és többször kipróbálta a betárazott fegyveren, hogyan kell azt csőre tölteni, valamint hogyan lehet kitárazni. Végül visszatette a fegyvert a korábbi feltalálási helyére, és bement a szobába televíziót nézni.
Amikor 14 óra körül az I. r. vádlott hazaért a vásárlásból, az öccse közölte vele, hogy tudja, hogyan kell a pisztolyt csőre tölteni, illetve kitárazni. Az I. r. vádlott erre újra elővette a fegyvert, és kérte a testvérét, hogy neki is mutassa meg.
A sértett meg is mutatta a műveletet, majd a tárat a fegyverből kivette, lerakta az előszobában levő asztalra, és a tár nélküli pisztolyt odaadta az I. r. vádlottnak, majd ismét bement televíziót nézni a szobába.
Az I. r. vádlott a tárat betette a fegyverbe, és az öccse által korábban mutatott módon felhúzta azt. Ezután bement ugyanabba a szobába, ahol az öccse a kanapén ült, és a televíziót nézte. Ekkor az I. r. vádlott odament az öccséhez és az ágytól kb. 50 cm-re megállt, a sértettel szembe fordult úgy, hogy hozzá képest a sértett egy kicsit balra esett. Azt játszotta, hogy a fegyvert jobb kezével a markolatánál fogva jobb mutatóujja az elsütőszerkezeten van, és úgy tett, mintha a bal oldalán levő tokból előrántaná a fegyvert. Ezt a mozdulatot kb. 3-4 alkalommal megismételte. A kirántáskor a fegyver csöve mindig az öccse felé nézett, karja enyhén behajlított állapotban volt, a vízszintestől kissé lefelé. Az utolsó ilyen előrántáskor, a túl nagy lendület következtében a karja kinyújtott állapotba került, a fegyverre jobban rámarkolt és ezáltal az elütő szerkezetet megrántotta. Ekkor a fegyver csöve a sértett feje felé nézett, és attól kb. 40-50 cm-re volt. A lövés a sértettet a bal arcfelén, a szeme alatt a járomcsont íve alatt érte.
Ezt követően a sértett előbb a kanapéra dőlt, majd onnan előre hajolva leesett a padlón levő szőnyegre, ahol oldalt fekvő testhelyzetben maradt.
Az I. r. vádlott a fegyvert letette a szoba asztalára, és látva, hogy öccse lőtt sérülése nagyon vérzik, az arcáról a vért egy vizes törülközővel letörölte, majd azonnal a telefonon a mentőket próbálta meg értesíteni, utána pedig a gyermekorvost hívta. Mivel egyik telefon sem járt sikerrel, a vádlott a pisztolyból a tárat kivette, és mind a pisztolyt, mind a tárat az előszobaasztalra helyezte, majd átment a szomszédban lakó osztálytársához, hogy tőlük kérje el a körzeti orvos telefonszámát.
A szintén közel lakó szomszéd észlelte, hogy az I. r. vádlott kétségbeesetten fel-alá rohangál a házuk udvarán, illetve az udvarról a lakásba, így arra gondolt, hogy esetleg a nagymamával történt valami baj. Miután az I. r. vádlott neki is átkiabált, hogy az orvos telefonszámát megkérdezze tőle, értesítette telefonon a háziorvost, majd átment a szomszédhoz, hogy szükség esetén segítséget nyújtson. Ekkor szerzett tudomást arról, hogy a sértett lőtt sérülést szenvedett, ezért ismét sürgették a háziorvost, és közölték vele, hogy lőtt sebhez kell kijönnie.
A hívást mintegy 5 perccel követően megérkezett a helyszínre a háziorvos, akit rövid idő múlva követett a gyermekorvos, majd a mentők, és a sértettet mentőhelikopterrel a gyermekkórházba szállították.
Az elsőként érkezett háziorvos kérdésére, hogy a sérülés milyen fegyvertől keletkezett, az I. r. vádlott a pisztolyt és a tárat átadta az orvosnak, majd a földön fekvő sértett melletti dohányzóasztalra helyezte. A fegyver állapotában a helyszíni szemléig még változtatás történt, majd a tárat a helyszínt biztosító rendőrök ürítették, a töltényhüvelyt pedig a kanapé mellett megtalálták.
Az I. r. vádlott cselekménye következtében a gyermekkorú sértett az arca bal oldalán, a bal szem alatti területen 10 mm átmérőjű bemeneti nyílással rendelkező lövési sérülést szenvedett. A lövedék az arcüregen át a felső állcsontot darabosan törve behatolt a szájüregbe, sértette a nyelvet és a garat alsó részét, majd a nyaki lágyrészekbe hatolva a VI. nyakcsigolya jobb szélénél állt meg. Eközben sértette a jobb oldali nyaki-kari idegfonatot megroncsolva az egyik idegköteget, minek következtében a jobb oldali deltaizom megbénult. A lőcsatorna elölről hátra, föntről lefelé, balról jobbra irányult.
A sértett a sérüléssel összefüggésben közvetett életveszélyes állapotba került. A lövedék életfontosságú szervet nem sértett, de a fejet ért lövés következtében – figyelemmel a használt eszközre, a sérült testrészekre és a támadott testtájékra, így a feji koponyaűri szervek, az agyburkok erek és idegek közelségére – a sértett halála bekövetkezhetett volna. Ennek elmaradása a szerencsének, és az idejében érkezett szakszerű orvosi ellátásnak köszönhető.
A sértett testéből a lövedéket műtéti úton eltávolították, majd intenzív terápiás kezelésben részesült.
A lövés következtében keletkezett sérülések tényleges gyógytartama 6-8 hét. A sértettnél maradandó fogyatékosság, vagy súlyos egészségromlás nem jött létre. A testfelületen visszamaradt hegek nem túltengőek, nem torzító jellegűek, és kizárólag csak esztétikai károsodásként értékelhetők.
A II. r. vádlott tulajdonában levő öntöltő 9 mm-es pisztoly felhúzott, kibiztosított állapotban sem ütődésre, sem rázásra nem sül el. Az elsütőbillentyű meghúzásához a kifejtendő húzóerő lényegesen több, mint az alsó biztonsági határként megszabott 15 Newton. Az I. r. vádlott semmilyen lövési gyakorlattal nem rendelkezett. Az elsütéshez szükséges erő mértékét megítélni nem tudta.
Az I. r. vádlottat az események olyan mértékben megviselték, hogy a cselekményt követően öngyilkossági gondolatok foglalkoztatták, több alkalommal pszichológusi kezelésben részesült.
A történtek az I. r. vádlott és a sértett között haragot, neheztelést nem eredményeztek, közöttük a testvéri kapcsolat szorosabbá vált, a korábbi szokásos mértékű veszekedések is elmaradtak.
A megyei bíróság ítélete ellen az ügyész mindkét vádlott terhére, az I. r. fk. vádlott esetében a cselekmény téves minősítése miatt, életveszélyt okozó testi sértés bűntette megállapítása végett, és büntetés kiszabása érdekében, míg a II. r. vádlott vonatkozásában a kiszabott büntetés súlyosításáért fellebbezett. Ugyancsak fellebbezést jelentettek be a vádlottak és a védőjük az I. r. vádlott esetében, a vádlott cselekménye foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségekénti minősítéséért, és megrovás alkalmazása érdekében, míg a II. r. vádlott tekintetében felmentésért.
A legfőbb ügyész az I. r. vádlott tekintetében az ügyészi fellebbezést módosítva, a cselekmény életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségekénti minősítésért, míg a II. r. vádlott esetében változatlanul a büntetés súlyosításáért tartotta fenn.
Az ellentétes irányú fellebbezések alapján eljárva a Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy a vádlottak és a védőik fellebbezései – helyes indokuknál fogva – alaposak.
A felülbírálat keretében a Legfelsőbb Bíróság először is azt vizsgálta, hogy a megyei bíróság a büntetőeljárási törvény szabályait megtartotta-e. E körben megállapította, hogy a megyei bíróság eljárási szabálysértést nem követett el, valamennyi törvényi rendelkezést szem előtt tartva járt el, beleértve az I. r. vádlott esetében a fiatalkorú vádlottakra vonatkozó speciális eljárási rendelkezéseket is.
A megyei bíróság ítéletének tényállását vizsgálva megállapítható, hogy az a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében megjelölt hibákban nem szenved. A tényállás kellően felderített, teljes körűen tartalmazza az ügy elbírálásához nélkülözhetetlen tényeket, az iratok tartalmának maradéktalanul megfelel, és a megyei bíróság következtetései körében logikai hibát sem vétett. A tényállás leglényegesebb mozzanatai egyébként az eljárás során nem voltak vitatottak, és a bizonyítékok egybehangzó tartalmán alapulnak. Abban a két vonatkozásban pedig – a fegyver és a tár események utáni helyzete, illetve a lövés megtörténtekor a fegyver távolsága a sértettől –, amelyek az eljárás során kétségessé váltak, a megyei bíróság a részleteket megnyugtatóan feltárva és érvekkel kellően alátámasztva foglalt állást – lényegében a vádlott előadását elfogadva.
Mivel tehát a megyei bíróság ítélete megalapozott, a Legfelsőbb Bíróság határozatát az abban rögzített tényállásra alapította [Be. 239. § (1) bekezdése].
A megállapított tényállás alapján viszont a megyei bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a II. r. vádlott az I. r. vádlott által létrehozott veszélyhelyzetért, illetve a gyermekkorúnak okozott sérülésért büntetőjogi felelősséggel tartozik. A foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét ugyanis a Btk. 171. §-ának (1) bekezdése értelmében az valósítja meg, aki a foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz. E törvényi tényállási elemek elemezése körében a megyei bíróság helytálló érveléssel helyezkedett arra az álláspontra, hogy a II. r. vádlott a fegyver nem megfelelő tárolásával foglalkozási szabályszegést valósított meg, amellyel veszélyhelyzetet hozott létre, és e vonatkozásban őt gondatlanság terheli. Elmaradt azonban – noha e körben a védő az elsőfokú eljárásban is hangsúlyosan érvelt – annak elemzése, hogy a II. r. vádlott magatartása által előidézett veszélyhelyzet közvetlen volt-e, vagy megmaradt az absztrakt veszély szintjén, amely mellett az adott bűncselekmény megállapítására nem kerülhet sor. A megyei bíróság e körben egyetlen érvet sem sorakoztatott fel, pusztán arra hivatkozott, hogy a sérülés tényleges bekövetkezése arra utal, hogy a vádlott magatartása közvetlen veszélyhelyzetet idézett elő. Figyelmen kívül maradt azonban e körben, hogy a sérülést nem a vádlott gondatlan magatartása, hanem ehhez társuló – az ő szempontjából külső – tevékenység, az I. r. vádlott többlettevékenysége eredményezte.
A töretlen bírói gyakorlat szerint (lásd pld. BH 1996. 72.) közvetlen veszélyhelyzetről akkor beszélhetünk, ha a vádlott foglalkozási szabályszegésével okozati kapcsolatban álló konkrét és közvetlen veszélyhelyzet jön létre, mely meghatározott helyzetre és személyre konkretizált. A II. r. vádlott a lőfegyver tárolására vonatkozó szabályok megszegésével pusztán absztrakt veszélyhelyzetet hozott létre: a lőfegyverhez az I. r. vádlott hozzájuthatott, és azt használhatta; a sérüléssel járó eredmény bekövetkezésében azonban a II. r. vádlott közrehatása nem állapítható meg, az az I. r. vádlott szabályszegéseivel hozható oksági kapcsolatba.
Mivel tehát a II. r. vádlott vonatkozásában a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége megállapításához szükséges törvényi tényállási elem, a közvetlen veszély hiányzik, a Legfelsőbb Bíróság őt az e vonatkozásban ellene emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján bűncselekmény hiányában felmentette.
A II. r. vádlott ezzel a magatartásával az elkövetéskor hatályos szabálysértési törvény (1968. évi I. tv.) 88. §-a szerinti lőfegyverrel visszaélés szabálysértését valósította meg, azonban – mivel az elkövetéstől számítva több mint 2 év eltelt – e szabálysértés elévült (Sztv. 12. §), ezért a Legfelsőbb Bíróság a szabálysértés miatti eljárást az Sztv. 8. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megszüntette.
Nem helytálló az I. r. vádlott cselekménye megyei bíróság szerinti jogi értékelése sem, miként téves az ügyészi vádban elfoglalt jogi értékelés, és a legfőbb ügyészi álláspont is csak a veszélyeztetés gondatlansága vonatkozásában fogadható el. Maradéktalanul helytálló viszont e körben is az a védői érvelés, mely szerint az I. r. vádlott cselekményét foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének kell minősíteni.
A megyei bíróság álláspontja – a vádat képviselő ügyészi és a legfőbb ügyészi állásponttal szemben – abban a vonatkozásban helytálló, hogy az I. r. vádlott a cselekményt a Btk. 170. §-a szerinti testi sértési cselekménnyel szemben a Btk. 171. §-ában meghatározott, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésként kell értékelni. Mindkét bűncselekmény a Btk. XII. Fejeztében a személy elleni bűncselekmények között, azon belül is az I. Címben az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények között került elhelyezésre, ebből következően a jogi tárgyuk azonos. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés a testi sértések közül ,,emelkedett ki'' arra a sajátosságára figyelemmel, hogy az élet, a testi épség vagy az egészség sérelme konkrétabban körülhatárolt magatartás, a foglalkozási szabályok megszegése folytán kerül veszélybe vagy szenved sérelmet. Ebből következően, ha a gondatlanságból elkövetett testi sértés és a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés törvényi tényállásába is beilleszthető a vádlott magatartása, mindenkor a speciális bűncselekmény, vagyis a foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés megállapítása kerül előtérbe. Nem változtat ezen az a legfőbb ügyész által felvetett szempont sem, hogy a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésnek nem minősítő körülménye az életveszély okozása, aminek következtében a vádlott cselekménye foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéskénti értékelésekor e momentum figyelmen kívül maradna. A törvényi tényállásban meghatározott előfeltétel, vagyis a testi sértés okozása ugyanis megvalósult, és a testi sértés magasabb fokát, vagyis annak életveszélyt okozó voltát a jogkövetkezmények alkalmazása körében kell értékelés tárgyává tenni.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság álláspontjával abban a vonatkozásban, hogy az I. r. vádlott által megvalósított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés szándékosan elkövetett. A megyei bíróság e körben több évtizedes bírói gyakorlatot hagyott figyelmen kívül. Miként arra a védő is felhívta a figyelmet, számos eseti döntés (KBJD 226.; BH 1991.464; FBK 1993/8.) erősíti meg, hogy lőfegyverrel elkövetett veszélyeztetés esetén az adott bűncselekmény tényállási elemeként meghatározott közvetlen veszély előidézésének a lövés leadásához szükséges tevékenység kifejtése tekintendő, mivel önmagában a fegyverkezelési szabályok gondatlan vagy szándékos megszegése általában nem hoz létre közvetlen veszélyt. A fegyver kezelésére vonatkozó szabályok szándékos megszegéséből önmagában nem következik, hogy a cselekmény foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetést valósítana meg. Ha ugyanis a lövés előidézésében a tettes gondatlansága állapítható meg, a fegyver kezelésére vonatkozó szabályok szándékos megszegése mellett is gondatlanságból okozott bűncselekmény megállapításának van helye. A lőfegyverrel elkövetett veszélyeztetés akkor minősül szándékosan elkövetettnek, ha a lőfegyver kezelésére vonatkozó szabályok szándékos megszegésén túlmenően a lövésnek az életet vagy testi épséget veszélyeztető módon történő leadása is szándékosan történt.
Az I. r. vádlottal szemben alkalmazandó jogkövetkezmény megválasztásakor a Legfelsőbb Bíróság figyelembe vette, hogy a vádlott cselekménye a megyei bíróság ítéletében rögzítettnél enyhébben minősül. A megyei bíróság ítélete meghozatalától további több mint egy év eltelt, a bűncselekmény elkövetése immár 3 és fél évvel előzi meg a jogerős elbírálás időpontját. Ez az időmúlás a szokásosnál is sokkal jelentősebb nyomatékú, hiszen az immár 18. életévének betöltéséhez közeledő vádlott felel a 14. életévét alig betöltött korban megvalósított cselekményért. Az eljárás adatai alapján a vádlott életvezetése egyébként nem kifogásolható, családi körülményei rendezettek, így életvezetésének a hatóság által történő figyelemmel kísérése sem indokolja a pártfogó felügyelet meglétét. Mindezen tényezők a megyei bíróság ítéletében rögzítettek mellett arra a következtetésre adnak alapot, hogy az I. r. vádlott cselekménye ma már olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy – személyére is figyelemmel – a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen (Btk. 36. §). A Legfelsőbb Bíróság ezért az I. r. vádlottal szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatti büntetőeljárást a Be. 213. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján büntethetőséget megszüntető okból megszüntette, és a vádlottat a Btk. 71. §-ának (1) bekezdése alapján megrovásban részesítette.
A megyei bíróság ítéletének kifejtettek szerinti megváltoztatása a Be. 260. §-án, míg a további rendelkezések helybenhagyása a Be. 259. §-ának (1) bekezdésén alapul. (Legf. Bír. Bf.V.1.258/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás