PK BH 2003/320
PK BH 2003/320
2003.08.01.
A vadász és a vadásztársaság egyetemlegesen felel – a szabálytalanul kialakított és fenntartott területen – a lőfegyver kipróbálása során bekövetkezett kárért [Ptk. 344. (1) bek., 345. § (2) bek.; 1996. évi LV. tv. 69. § (3) bek., 72. § (1) bek., 76. § (1) bek.; 115/1991. (IX. 10.) Korm. r.; 14/1991. (X. 31.) BM r.].
Az I. r. felperes férje, a II-III. r. felperesek édesapja: M. L. 1997. június 18-án a II. r. alperes használatában lévő vadászház hátsó udvarán – az I. r. alperes által, a lőfegyvere kipróbálása közben leadott lövés következtében – megsérült. Halála a szív lövési sérülése, külső és belső elvérzés miatt következett be.
A felperesek a hozzátartozójuk halálával összefüggő káraik egyetemleges megfizetésére kérték az alperesek kötelezését.
Az I. r. alperes a jogalap hiánya miatt kérte a kereset elutasítását arra hivatkozással, hogy a károsult felróható magatartást tanúsított, mert a céltábla előtti területen, lőirányban maradt, a domborzati viszonyok miatt pedig lőárnyékban volt.
A vadásztársaság II. r. alperes a kereset jogalapját ugyancsak vitatta, és védekezésében kiemelte, hogy a felelősségét a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályok alapján nem lehet megállapítani, utóbb pedig arra is hivatkozott, hogy a vadásztársaságnak nem róható fel, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenységet végző személyek az előírásokat nem tartották be.
Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletében az alperesek egyetemleges kártérítési felelősségét 100%-os mértékben állapította meg – az 1997. június 18-án bekövetkezett káreset miatt. Az elsőfokú közbenső ítélet indokolása szerint az I. r. alperes a tulajdonában lévő lőfegyver üzemeltetője volt, és e tekintetben veszélyes üzemi tevékenységet folytatott. A II. r. alperes területén folyt a lőfegyverek kipróbálása, ezért köteles volt a fokozottan veszélyes tevékenységgel kapcsolatos különös védekezésre. Mindezekre tekintettel az elsőfokú közbenső ítélet indokolása szerint az alperesek a Ptk. 345. §-a alapján 100%-os mértékben felelnek a kárért, és felelősségük a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdése szerint egyetemleges, figyelemmel arra, hogy a kárt az I. r. alperes a gondatlan fegyverhasználattal, a II. r. alperes pedig a veszélyes terület használatának biztosításával közösen okozta.
Az alperesek fellebbezése folytán a másodfokú bíróság a közbenső ítéletében az elsőfokú közbenső ítéletet részben megváltoztatta, és azt állapította meg, hogy a halálesemény miatt az alperesek 70%-os arányban felelnek a bekövetkezett károkért, egyebekben pedig az elsőfokú közbenső ítéletet helybenhagyta. A másodfokú bíróság az I. r. alperesnek a kártérítési felelősség 50%-os mértékének megállapítására irányuló fellebbezését részben tartotta alaposnak. Megállapította, hogy az I. r. felperes házastársa 30%-os mértékben közrehatott a kár bekövetkezésében, hiszen annak ellenére, hogy a lőfegyverhasználatot észlelte, nem megfelelő helyen tartózkodott, és ezért a Ptk. 345. §-a (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. A II. r. alperes azonban a fellebbezésében tévesen hivatkozott arra, hogy a felelőssége csak a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) szabályain alapulhat. A másodfokú közbenső ítélet szerint a Ptk. 345. §-a alapján a II. r. alperes kártérítő felelőssége azért állapítható meg, mert a fegyverek kipróbálására lehetőséget adott, a tevékenységet engedélyezte, ennélfogva a biztonságos igénybevétel feltételeit is meg kellett volna teremtenie.
A II. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és vele szemben a keresetet elutasító ítélet meghozatalát kérte. Vitatta, hogy a kártérítő felelőssége a Ptk. 345. §-a alapján megállapítható lenne. A Vtv. szerint kizárólag a vadgazdálkodásért, a vadászat rendjéért, és – a törvényben meghatározott feltételek mellett – a vadkárért, illetve a vadászati kárért felel. A Vtv. 76. §-a (1) bekezdésének, 69. §-a (3) bekezdésének és a 72. §-a (1) bekezdésének egybevetése folytán az állapítható meg, hogy a társaság tagjai a tevékenységüket – beleértve az úgynevezett ,,belövést'' is – saját felelősségükre végzik.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályban tartására irányult. Hivatkoztak arra, hogy a biztonsági feltételeket a II. r. alperesnek kellett volna megteremtenie, és biztonsági őr állításával, vagy más módon a kár elkerülhető lett volna.
Az I. r. alperes a felülvizsgálati eljárásban ugyancsak a jogerős közbenső ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül [Pp. 275. § (2) bek.].
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A II. r. alperes tévesen állítja, hogy felelőssége kizárólag a Vtv. által szabályozott vadászati károkért állapítható meg, és nincs olyan tevékenysége, amely a felperesek kárának bekövetkezésével okozati összefüggésben állna. A II. r. alperes ugyan nem közvetlen károkozó, de együttes károkozónak minősül – az I. r. alperes felelősségétől eltérő tényállás alapján. Önálló kártérítő felelőssége folytán a vadászt terhelő előírások és kötelezettségek megszegése a II. r. alperest akkor sem mentesíti, ha a vadász a saját felelősségére végzi a tevékenységét, és ennek alapján felel a bekövetkezett kárért. A vadászattal összefüggő, ahhoz közvetlenül kapcsolódó, annak mintegy részeként értékelhető az a tevékenység, amellyel a vadász a fegyverét kipróbálja, ,,belövi''. A II. r. alperes kártérítő felelősségének alapjául az szolgál, hogy ezt a fokozott veszéllyel járó tevékenységet a II. r. alperes vadászházához tartozó területen, az általa kifejezetten erre a célra, szabálytalanul kialakított és fenntartott területen rendszeresen végezték, és a baleset itt következett be. Mindezekre tekintettel a jogerős közbenső ítélet helytállóan állapította meg, hogy a II. r. alperes kártérítési felelősségének elbírálására is a Ptk. 345. §-ában foglaltak az irányadók. Ennél fogva a II. r. alperes a felelősség alól akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső, elháríthatatlan ok idézte elő. A fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozott baleset azonban több okból sem volt objektíve elháríthatatlan. A II. r. alperes a fegyverek kipróbálása céljára, engedély nélkül olyan területet jelölt ki, amelynek veszélytelen használatát semmilyen eszközzel nem biztosította, őrizetéről nem gondoskodott, és a használat feltételeit sem szabályozta. A terület egyszerű elkerítése önmagában a károkozás elhárítására nem elegendő, nem akadályozza a lőfegyver használata közben a főtábla közelében tartózkodó személyek – akik nemcsak a vadászati előírásokat ismerő vadászok lehetnek – sérülésének lehetőségét. A lőfegyverek használata olyan fokozott veszéllyel járó tevékenység, amelynek egy adott területen való lehetővé tétele esetén gondoskodni kell a biztonsági feltételek megteremtéséről akkor is, ha nem a kézi lőfegyverekről, lőszerekről, gáz- és riasztófegyverekről, légfegyverekről és lőterekről szóló 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet végrehajtásáról rendelkező 14/1991. (X. 31.) BM rendelet által szabályozott lőtérről van szó. A fokozott veszéllyel járó tevékenységből származó kártérítő felelősség alól történő kimentés hiányában a II. r. alperes felelőssége megállapítható, ugyanis sikerrel nem hivatkozhat arra, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan okként, kizárólag az I. r. alperes idézte elő.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős közbenső ítélet felülvizsgálattal támadott része nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.III.21.486/2000. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás