PK BH 2003/324
PK BH 2003/324
2003.08.01.
I. A gyermek külföldre vitelével a kapcsolattartás megnehezítése olyan körülmény, amelyet a bíróság a gyermek elhelyezése során más szempontokkal együtt értékel [Csjt. 72/A. § (1) bek., 72/B. § (1) bek., 77. § (3) bek.; 17. sz. Irányelv].
II. A kapcsolattartás szabályozása külföldön élő gyermek esetén [Csjt. 92. §].
A peres felek házasságon kívüli kapcsolatából 1995. szeptember 25-én Erzsébet K. kettős utónevű gyermek született, akire nézve a felperes teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tett. Az alperes román állampolgár, aki 1993-tól Magyarországon él, a gyermek Magyarországon született, és magyar állampolgár.
A felperes a gyermek megszületését nem ellenezte, az alperest támogatta is, de azt is közölte vele, hogy fennálló házassága kiegyensúlyozott, így az alperessel nem kíván együtt élni. A szülés után az alperes részére anyagi hozzájárulásával egy bérlakás használatát biztosította, a gyermek ellátásához főként természetben járult hozzá. A gyermeket és az alperest látogatta, de mivel a felesége tudott a gyermek születéséről, és azt megértéssel fogadta, gyakran előfordult, hogy az alperes elfoglaltsága esetén a kislányt a felperes és felesége látta el, és gondozta. Az alperes ápolónőképző iskolába járt, és alkalmi takarításokból származó jövedelméből tartotta fenn magát.
A felek kapcsolata 1996. elejére megromlott, ennek ellenére az alperes nem ellenezte, hogy a gyermek hétvégeken az apánál tartózkodjon.
1996. november 22-én az alperes a kapcsolat megromlása és egzisztenciális gondjai miatt visszaköltözött Romániába, a Gy.-n élő szüleihez, ahová magával vitte a kiskorú gyermeket is. Erről a felperest előzetesen nem értesítette, hazaköltözéséről a felperes úgy szerzett tudomást, hogy egy látogatása alkalmával az alperes testvére adta át részére az alperes által írt levelet.
Az alperes hazatelepülése óta a felperes a gyermekével nem találkozott, és bár az alperes járt Magyarországon, de a kislányt a nagy távolságra hivatkozva nem hozta magával; továbbá az is szóba került, hogy a felperes látogat Romániába, erre azonban nem került sor, mert a felperes az ottani viszonyokat veszélyesnek ítélte meg.
A felperes az 1997. január 30-án előterjesztett keresetében elsődlegesen a gyermek nála való elhelyezését és kiadását, másodlagosan a kapcsolattartás szabályozását kérte, utóbbit akként, hogy a gyermek minden hónapban egy hetet, ezen felül a téli, tavaszi és nyári szünetek háromnegyed részét nála tölthesse. Arra hivatkozott, hogy az alperes a gyermekről születése óta nem megfelelően gondoskodik, a jelenlegi körülményei pedig lényegesen rosszabbak, mint amit ő tudna biztosítani a gyermek részére.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, és viszontkeresetet terjesztett elő a gyermektartásdíj – hat hónapra visszamenően és a jövőre nézve történő – megállapítása iránt a felperes havi jövedelmének 20%-a erejéig, de legalább havi 8000 forint alapösszegben.
A bíróság a bizonyítási eljárás során tanúkat hallgatott ki az alperes magyarországi tartózkodására, illetve gyergyóremetei körülményeire, a felek életviszonyaira nézve; környezettanulmányokat szerzett be a felek lakóhelyéről, de a gyermek korára tekintettel – a felperesi indítvánnyal szemben – pszichológus szakértő bevonását nem látta szükségesnek.
A felperes feleségével 1981-ben és 1982-ben született leányaival egy másfél szobás panellakásban él, ahol a komfortérzetet biztosító felszerelések megtalálhatók, a lakás tiszta, gondozott. A felperes főállású munkája mellett taxizik, ami jövedelmét kiegészíti, felesége a háztartást vezeti.
Az alperes a szülei családi házában, külön lakrészben, szűkös anyagi körülmények között él a gyermekkel, a kislány ellátásában a szülei nyújtanak segítséget. Az alperes apja nyugdíjas, emellett ház körüli gazdálkodást folytat, édesanyja munkaviszonyban áll.
A fenti adatok mérlegelésével a bíróság jogerős ítéletével a gyermeket az anyánál helyezte el, a felperest 1997. szeptember 1-jétől kötelezte havi 8000 forint határozott összegű gyermektartásdíj megfizetésére, és megállapította a lejárt tartásdíjhátralékot. A kapcsolattartás rendjét 2000. április 1-jétől úgy határozta meg, hogy feljogosította a felperest, hogy a gyermeket minden hónap első szombatján 10 órától 18 óráig az anya lakásáról elviheti, az időszakos kapcsolattartás keretei között pedig télen és tavasszal két hétre biztosította a gyermek elvitelét, míg a nyári kapcsolattartás időtartamát négy hétben határozta meg.
Indokolása szerint a gyermek elhelyezéséről a Csjt. 72/A. §-ának (1) bekezdése szerint döntött. Megállapította, hogy a nevelésre mindkét szülő alkalmas, a további gondozás megfelelőségét pedig a Legfelsőbb Bíróság többször módosított 17. sz. irányelve szerint vizsgálta. Mérlegelési jogkörében eljárva értékelte a kislány korát, azt, hogy születését követően a felek megállapodása alapján került édesanyja gondozásába, akivel a felperesnek nem állt szándékában életközösségre lépni.
A felperes nem bizonyította, hogy az alperes a gyermek ellátását bármikor is elhanyagolta volna, és azt sem, hogy az anyát a Romániába való hazatérésre a gyermek felperestől való elszakításának szándéka motiválta. A kapcsolattartás elmaradása a bíróság álláspontja szerint nem róható kizárólag az alperes terhére, mert a felperes sem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a gyermekével találkozzék. A fenti tények alapulvételével a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a gyermek egészséges személyiségfejlődését az segíti elő, ha megszokott környezetében nevelkedhet, olyan okra pedig a felperes eredményesen nem hivatkozott, mely ezt a lényeges elvet megtörné. Önmagában azt a tényt, hogy a felperes jobb anyagi körülmények között él, az elhelyezés szempontjából nem tekintette döntő jelentőségűnek.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben elsődlegesen annak megváltoztatását és a kereseti kérelmének helyt adó döntés meghozatalát kérte, másodlagosan a kapcsolattartás tágabb körben való szabályozására tartott igényt. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok a tényállást nem kellően tisztázták, ezért az ítéleti tényállás hiányos, és a jogerős ítélet megalapozatlan és jogszabálysértő. Azzal érvelt, hogy a kapcsolattartás helye nem került egyértelműen meghatározásra, így az ítélet eltérő értelmezések miatt a gyakorlatban nem hajtható végre. Arra is hivatkozott, hogy a Csjt. 92. §-a szerint a különélő szülő kapcsolattartási jogának a gyermeket nevelő szülő általi célzatos meghiúsítása vagy jelentős megnehezítése alapos okot szolgáltat a gyermek elhelyezésének megváltoztatására, adott esetben a gyermek felperesnél történő elhelyezésére. Utalt a Csjt. 72/B. §-ának (1) bekezdésére, mely szerint a különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben a gyermek elhelyezését követően is együttesen gyakorolják a jogaikat. A Csjt. 72/B. §-ának (2) bekezdése szerint ilyen lényeges kérdés többek között a gyermek tartózkodási helyének kijelölése; az ezzel kapcsolatos alperesi jogszabálysértést a bíróság szintén nem értékelte. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok nem adtak helyt bizonyítási indítványának, melyben pszichológus szakértő kirendelését indítványozta. Mindezek alapján a jogerős ítélet sérti a Csjt. 72/A. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A bíróság a kapcsolattartás helyét úgy jelölte meg, hogy a felperes a gyermeket az adott időpontokban az anya lakásáról viheti el. Kétségtelen, hogy ez a rendezés a szülők lakóhelye közötti igen nagy távolság, illetve az idegen országban biztosított találkozások lehetősége folytán a felperesre nézve rendkívüli terhet jelent, és a gyakorlatban csak igen nagy áldozatvállalás mellett hajtható végre, de nem ,,értelmezhetetlen''.
Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra is, hogy az alperest nem a kapcsolattartás meghiúsításának célja vezette akkor, amikor Romániába, a szüleihez költözött, hanem az itteni egzisztenciális nehézségek, és az a körülmény, hogy a felperessel fenntartott kapcsolatának megromlása után nem volt olyan kötődése vagy egyéb szempontja, amely idegen országban való végleges tartózkodását indokolta volna. Az elköltözésével járó körülményváltozás ezért az alperesnek nem róható fel olyan magatartásként, hogy ezáltal a másik szülővel való kapcsolattartást kívánta megnehezíteni vagy meggátolni.
Tévesen értelmezte a felperes a Csjt. 72/B. §-ának (1) és (2) bekezdéseit is. Az említett jogszabály valóban a különélő szülők együttes joggyakorlását írja elő a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben, melyek közt a gyermek lakóhelyének kijelölését is felsorolja. A Csjt. végrehajtásáról kiadott 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 34. §-a azonban nem hagy kétséget aziránt, hogy ez a közös joggyakorlás a különélő szülőt csak akkor illeti meg, ha a szülői felügyeletet gyakorló szülő a kiskorút tartósan az állandó lakásán kívül más személynél (intézményben) vagy tartósan (egy évet meghaladóan) külföldön kívánja elhelyezni. Az adott ügyben a felek ráutaló magatartása folytán a szülői felügyeletet az alperes gyakorolta, elköltözésével pedig nem a saját állandó lakásán kívül, hanem a saját otthonában kívánta a gyermek elhelyezését biztosítani. Ugyanakkor az is tény, hogy ezzel az elhelyezéssel felmerült a gyermek végleges külföldre távozásának a lehetősége is, amihez a szülők hozzájárulásán kívül a Csjt. 77. §-ának (3) bekezdése értelmében a gyámhatóság hozzájárulása is szükséges. Az alperes ilyen hozzájárulást nem szerzett be, tehát magatartása ennyiben jogellenes volt, aminek azonban nem közvetlen és feltétlen szankciója az, hogy a bíróság a gyermeket egyéb szempontok vizsgálata nélkül a másik szülőnél helyezze el. A jogellenesség elhárítása iránt a felperes a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 33. §-ának (1) bekezdésében biztosított jogérvényesítési lehetőségét nem vette igénybe, és a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában az 1980. október 25. napján kelt – az 1986. évi 14. tvr-rel kihirdetett – nemzetközi szerződés alkalmazását sem kérte. Erre figyelemmel az alperesnek a gyermek tartózkodási helyéről való egyoldalú döntését a bíróság csak az elhelyezés egyik szempontjaként értékelhette.
A gyermek elhelyezése tárgyában a bíróság a Csjt. 72/A. §-ának (1) bekezdését alkalmazta, és – a Legfelsőbb Bíróság többször módosított 17. sz. irányelvében összefoglalt szempontrendszerre is figyelemmel – mérlegelési jogkörében döntött, ítéletét pedig részletesen megindokolta. A tényállást a szükséges mértékben feltárta, és az adott körülmények között helyesen foglalt állást úgy, hogy a pszichológus szakértői vizsgálat szükségtelen, mert a perbeli adatok szerint megállapítható, hogy mindkét szülő alkalmas a gyermek nevelésére és a gyermek mindkét szülőjéhez kötődik.
Ha a bíróság a tényállást a felek előadásainak és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el, a felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozó ténykérdés általában nem vizsgálható, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére, értékelésére. A Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok megállapításánál és egybevetésénél nincs-e nyilvánvalóan helytelen, okszerűtlen következtetés (BH 1995/193.).
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet ilyen hibáját nem észlelte, ezért azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.043/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás