BK BH 2003/349
BK BH 2003/349
2003.09.01.
Külföldre szökés előkészületétől elállás miatt a büntetőeljárás megszüntetése [Btk. 18. § (2) bek. a) pont, 343. § (1) bek., (3) bek. és (5) bek. 1. tétel; Be. 213. § (1) bek. a) pont].
A katonai tanács a nemzetvédelmi egyetemi hallgató I. r. vádlottat külföldre szökés előkészületének bűntette és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt 3 évi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra;
a II. r. vádlottat bűnpártolás vétsége miatt 4 hónapi – végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte.
A tényállás szerint az I. r. vádlott az általános iskola befejezése után katonai gimnáziumban érettségizett, majd 1998-tól a Z. M. Nemzetvédelmi Egyetem hallgatója. Nőtlen, édesanyjával él, vagyona, jövedelme nincs, büntetve nem volt.
A II. r. vádlott az általános iskola befejezése után varrónő szakképzettséget szerzett, özvegy, egy nagykorú gyermeke van, aki az I. r. vádlott. 1990. óta rokkantnyugdíjas, havi jövedelme mintegy 35 000 forint, vagyona nincs, büntetve nem volt.
Az I. r. vádlott a barátjával – Cs. A.-val – 2000. február végén a szüleik és az ismerőseik előtt is titkolva megállapodtak abban, hogy Magyarországot elhagyják, és Kanadában telepednek le. Ennek érdekében az I. r. vádlott a kiutazással kapcsolatos tudnivalókért felkereste az információs irodát, ahol az utazás és letelepedés feltételeiről érdeklődött.
Megállapodtak abban is, hogy a kiutazás és a letelepedés költségeit Cs. A. viseli oly módon, hogy a tulajdonában levő lakását eladja. Cs. A. az ingatlant egy ingatlanközvetítő iroda részére 2000. március 31-én 3 500 000 forintért értékesítette.
A vételárat az ingatlanközvetítőnél közösen átszámolták, majd az utazás során felmerülő kiadások fedezésére szánt összegeket előre elkészített borítékokban elkülönítették, és azokat a fennmaradó készpénzzel az I. r. vádlott által hozott táskába tették.
Az ingatlanközvetítőtől az I. r. vádlott által vitt táskával a közeli bankba mentek, ahol Cs. A. a bankszámlájáról 60 000 forintot felvett, melyet szintén a táskába tett. Ezután mintegy 3 000 000 forintnak megfelelő összeget kanadai dollárra és utazási csekkre akarták átváltani, de a déli órák miatt a pénztár zárva tartott, ezért a valutaváltásra nem került sor.
A pénzintézetből a MALÉV Irodába mentek, ahol Cs. A. a mindkettőjük nevére megrendelt, 2000. április 4.-i indulásra szóló repülőjegyeket 196 600 forintért megvásárolta.
A szakközépiskolában tanulmányokat folytató Cs. A. a 13 órától kezdődő tanóráira igyekezett, így az idő előrehaladottsága miatt megegyeztek, hogy aznap délután a valutaváltást az I. r. vádlott intézi, ezért az I. r. vádlott a 3 363 400 forintot, az iratokat és a repülőjegyeket tartalmazó táskát az otthonába vitte.
Az egyik szünetben Cs. A. az I. r. vádlottnak telefonált, és megbeszélte, hogy 15 órakor az iskola előtt találkoznak. Itt kérdésére az I. r. vádlott azt állította, hogy a pénzváltást végrehajtotta, majd megállapodtak abban, hogy a valutát másnap reggel az I. r. vádlott lakásán átszámolják. Erre azonban már nem került sor, mert az I. r. vádlott elhatározta, hogy a sértett pénzét megszerzi, majd édesanyjával, a II. r. vádlottal másnap reggel a vidéken élő rokonaihoz utaztak. A repülőjegyeket is otthagyták, majd később a II. r. vádlott rokona azokat az I. r. vádlottat kereső Cs. A.-nak átadta.
Az I. r. és a II. r. vádlottak a 3 363 400 forintot vidékre magukkal vitték, útközben azonban az utazást megszakították, és az I. r. vádlottnak 52 900 forint értékben egy új mobiltelefon készüléket vásároltak. Erről a mobiltelefonról 2000. április 3-án a takarékszövetkezetet a II. r. vádlott felhívta, hogy széfet szeretne bérelni. Ezek után még aznap mindketten felkeresték a takarékszövetkezet fiókját, ahol a II. r. vádlott egy széf bérbevétele után 3 000 000 forintot takarékszelvényre átváltva elhelyezett.
A II. r. vádlott 2000. június 29-én 100 000 forint értékű takarékszelvényt megszüntetett, amelyet a pénztárban felvett. A megmaradt takarékszelvényeket 2000. október 11- én megszüntette, melyeket a pénztár kamatokkal együtt számára kifizetett, majd megbízásának megfelelően 2 800 000 forint takarék-szelvényekben újra lekötött.
A büntetőeljárás során a 2 800 000 forint névértékű, bemutatóra szóló takarékszelvények lefoglalásra kerültek, míg további 100 000 forint készpénz önkéntes átadással megtérült. A fennmaradó 463 400 forint kár az eljárás során nem térült meg.
Az ítélet ellen a katonai ügyész az I. r. vádlott terhére a fő- és mellékbüntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést, egyebekben pedig a katonai tanács ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
A katonai főügyész az ügyészi fellebbezést az I. r. vádlott vonatkozásában fenntartotta, indítványozta a büntetés súlyosítását, egyebekben pedig az elsőfokú ítélet helybenhagyását.
A bejelentett fellebbezések folytán a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet felülbírálata során megállapította, hogy a katonai tanács ítélete részben megalapozatlan, mert a tényállás hiányos [Be. 239. § (2) bek. b) pont].
A megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a Legfelsőbb Bíróság az ítéleti tényállást a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjára figyelemmel a bűnügyi iratok, valamint az I. r. vádlottnak a másodfokú tárgyaláson tett előadása alapján azzal egészíti ki, hogy az I. r. vádlott 2000. március 31-től április 3-ig engedélyezett szabadságát töltötte, április 2-án az esti órákban jelentkezett szolgálati helyén, majd az elkövetkező időben mint másodéves hallgató részt vett a foglalkozásokon, és 2000. június 26. napjáig – amikor az előzetes fogvatartásának az elrendelésére sor került – az időszakos vizsgáit sikeresen letette.
Az I. r. és a II. r. vádlott és a védőik az irányadó tényálláson keresztül támadták a bűnösség megállapítását. Álláspontjuk szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a vádlottak terhére a vád tárgyává tett bűncselekmények nem állapíthatók meg, így elsődlegesen felmentésüket indítványozták.
A Legfelsőbb Bíróság elöljáróban rámutat, hogy a Be. 239. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja ítéletét, kivéve, ha az megalapozatlan.
A katonai tanács mindkét vádlott vonatkozásában részletes, minden körülményre kiterjedő bizonyítási eljárást folytatott le. Az ítéleti tényállás kiegészítésében foglaltak kivételével nincs olyan körülmény, amelyet az ügy felderítése végett nem vizsgált volna meg. A fellelhető bizonyítékokat az értékelési körébe vonta, és azok körültekintő mérlegelése alapján állapította meg a tényállást. Indokolási kötelezettségének is mindenben eleget tett. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a katonai tanács által megállapított tényállást a fenti kiegészítéssel hiánytalannak találta, és elfogadta a felülbírálat alapjául.
A kiegészített tényállásra figyelemmel az I. r. vádlott bűnösségét megállapította a Btk. 343. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, és a (3) bekezdésre tekintettel az (5) bekezdés I. tétele szerint minősülő külföldre szökés előkészületének bűntettében.
Kétségtelen, hogy az I. r. vádlott ki akarta vonni magát külföldre szökési szándékkal a katonai szolgálat teljesítése alól, de ettől – annak megkezdése előtt – önként elállt.
A Btk. 18. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján nem büntethető előkészület miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének a megkezdése. Az irányadó tényállás alapján jelen ügyben az állapítható meg, hogy az I. r. vádlott a barátjával, Cs. A.-val elhatározták, hogy Kanadába utaznak, és ott telepednek le. Ennek érdekében – az engedélyezett szabadságának ideje alatt – a szükséges előkészületi lépéseket, az utazással és letelepedéssel kapcsolatos információkat, az utazás költségeinek fedezését és az utazás feltételének biztosítását, nevezetesen repülőjegyeik megváltását meg is tették. Ezt követően azonban az I. r. vádlott a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján meg nem cáfolhatóan a szándékától önkéntesen elállt. Ezt egyértelműen alátámasztja, hogy a szabadságáról – annak lejárta előtt – visszatért a szolgálati helyére, nem volt távol tehát jogellenesen, az előkészületi cselekményeket kizárólag a jogszerű távolléte alatt valósította meg. A tanulmányait tovább folytatta, melynek eredményeként másodéves tanulmányait sikeresen be is fejezte. Mindezek alapján megállapítható, hogy a Btk. 18. §-a (2) bekezdésének a) pontjában írt önkéntes elállás az I. r. vádlott vonatkozásában megállapítható.
A Btk. 18. §-a (2) bekezdésének a) pontjában írt önkéntes elállás a Btk. 32. §-ának e) pontjában írtaknak megfelelően büntethetőséget megszüntető ok, ezért a Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlottal szemben külföldre szökés bűntettének előkészületében a bűnösséget megállapító részében a katonai tanács ítéletét hatályon kívül helyezte, és az emiatt indult büntetőeljárást a Be. 213. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megszüntette.
Az I. r. vádlott és védőjének, valamint a II. r. vádlott és védőjének a vagyon elleni bűncselekmény vonatkozásában bizonyítékok hiányában történő felmentésre irányuló fellebbezése az alábbiak szerint nem alapos.
A katonai tanács e tényállási rész vonatkozásában is a szükséges bizonyítási eljárást teljes egészében lefolytatta, és a rendelkezésre álló bizonyítékokkal összhangban megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a vádlottak elkövették a terhükre rótt bűncselekményt. Az I. r. vádlott barátja, Cs. A. mind a nyomozás során, mind pedig a tárgyaláson határozottan adta elő, hogy a lakásának eladásából származó készpénzt átadta az I. r. vádlottnak azzal a céllal, hogy az utazáshoz szükséges valutát ebből vásárolja meg. Minderre nem került sor, és az irányadó tényállás szerint a fenti pénzösszeggel a vádlottak elhagyták lakóhelyüket, az ország másik részébe utaztak, ahol a készpénzt elhelyezték. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a katonai tanács a rendelkezésre álló bizonyítékokkal összhangban állapította meg, hogy a takarékszövetkezetben elhelyezett és takaréklevelekre átváltott készpénz nem a II. r. vádlott elhunyt férjétől eredő örökségét, illetve a megtakarított pénzét jelentette, hanem az I. r. vádlott és a barátja lakásának eladásából származó pénzösszeget. A kifejtettekre figyelemmel tehát a vádlottak és védőik felmentésre irányuló indítványa a vagyon elleni bűncselekmények vonatkozásában nem foghatott helyt.
Az irányadó tényállás alapján tehát törvényes mindkét vádlott bűnösségének megállapítása a vagyon elleni bűncselekményben, illetve a bűnpártolás vétségében, és helyes e cselekmények jogi minősítése is.
A katonai tanács lényegében helyesen állapította meg mindkét vádlott vonatkozásában a büntetés kiszabásra kiható körülményeket. Az I. r. vádlottnak a megszüntetésre vonatkozó rendelkezés folytán a bűnösségi köre jelentősen szűkült, így a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a fő- és mellékbüntetés súlyosítására irányuló ügyészi fellebbezés nem vezetett eredményre. Ezzel ellentétben az általa elkövetett vagyon elleni bűncselekmény konkrét tárgyi súlyára és a személyében rejlő társadalomra veszélyességre is figyelemmel a katonai tanács által kiszabott 3 évi börtönbüntetés eltúlzott mértékű, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság 2 évre enyhítette.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerit a II. r. vádlott vonatkozásában a katonai tanács által kiszabott, a törvényi minimumot alig meghaladó tartamú és próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés arányban áll az általa elkövetett bűncselekmény konkrét tárgyi súlyával és a személyében rejlő társadalomra veszélyességgel. Ezért annak további enyhítésére nem kerülhetett sor, mert az nem szolgálná sem a II. r. vádlott megnevelését, sem pedig az általános megelőzést. (Legf. Bír. Bf.V.350/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás