BK BH 2003/351
BK BH 2003/351
2003.09.01.
Az ittas járművezetés esetén a súlyosabb minősítés megállapításának akkor van helye, ha az ittassága miatt befolyásolt járművezető a meghatározott eredmények valamelyikét a büntetőjog által felróható módon okozta;
az ittas befolyásoltságnak a baleset bekövetkezésében való közrehatását úgy kell vizsgálni, hogy az eljárás alá vont személy ténylegesen tanúsított magatartása összehasonlítandó a józan, jogkövető és a közlekedésben a megengedett kockázat keretei között maradó gondos járművezetőtől elvárt magatartással [Btk. 188. § (2) bek. c) pont; KRESZ 26. § (4) bek., 25. § (1) bek.].
II. Ha a személyi sérüléssel járó vagy a sértett életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszélyhelyzetet az elkövető vétlenül idézi elő, de nem nyújt tőle elvárható segítséget a rászorultnak, cselekménye a segítségnyújtás elmulasztásának alapeseteként – és nem annak bűntetti alakzata szerint – minősül [Btk. 172. § (1) és (3) bek.; 2/1999. BJE].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a terheltet halált okozó ittas járművezetés bűntette, és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt halmazati büntetésül 3 év 10 hónapi börtönbüntetésre, 4 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra és 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A másodfokú bíróság a terhelt büntetését 5 év 6 hónapi börtönbüntetésre, a közúti járművezetéstől eltiltást 6 évre, míg a közügyektől eltiltást ugyancsak 6 évre súlyosította.
A másodfokú bíróság ítéletének a terhelt bűnösségét a Btk. 188. §-a (2) bekezdésének c) pontjában felvett halált okozó ittas járművezetés bűntettében megállapító rendelkezése, ezzel összefüggésben a tényállás részbeni megalapozatlansága, valamint a másodfokú bíróság által a főbüntetés mértékének megítélésekor a büntetési tétel középmértékéből kiinduló álláspontnak a Btk. 2. §-ába ütköző anyagi jogi rendelkezés törvénysértő volta miatt a terhelt és védője a terhelt javára nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
A legfőbb ügyész a tényállás megalapozatlanságát érintő indítványt a törvényben meg nem engedettnek, az anyagi jogi természetű indítványokat pedig alaptalannak jellemezte, és a megtámadott másodfokú ügydöntő határozatnak a hatályában fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a terhelt javára benyújtott felülvizsgálati indítványt a Be. 289. §-ának (2) bekezdése szerint bírálta el, és azt az anyagi jogi természetű részében alaposnak, míg a Be. 284. §-a, valamint a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdése rendelkezéseire figyelemmel a megalapozatlanságot sérelmező részében a törvényben meg nem engedettnek minősítette.
A másodfokú bíróság ítéletével helyesbített jogi értékelés szerint a terhelt a Btk. 188. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c) pontja szerint minősülő halált okozó ittas járművezetés bűntettét tényállásszerűen a KRESZ 25. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, továbbá a 26. § (4) bekezdésébe felvett közúti közlekedési igazgatási rendelkezések megszegésével követte el.
A felhívott két igazgatási szabály közül a KRESZ 25. §-ának (1) bekezdése a forgalmi, időjárási, látási és az útviszonyoknak megfelelő járművezetői magatartás általános követelményét, míg a már speciális sebességi értékeket is kijelölő 26. § (4) bekezdése – az (1) és (3) bekezdésekben meghatározott megengedett legnagyobb sebességértékekre visszautalva – követelményként írja elő, hogy a közlekedő jármű sebességét az említett sebességhatárokon belül úgy kell megválasztani, hogy a vezető a járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül, és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell.
Ez a szabály – az éjszakai, illetve korlátozott látási viszonyok, és az adott úton okkal számításba jövő akadályok felbukkanása miatt – a megengedettnél alacsonyabb mértékű biztonságos sebesség megválasztásáról szól, így az e feltételeknek meg nem felelő haladás relatív sebességtúllépésként értékelhető.
Az irányadó tényállás szerint a terhelt 1998. október 1. napján 22 óra 20 perc körüli időben közepes fokú (vérében 2,43-2,48 ezrelék) alkoholtól befolyásolt állapotában a város belterületén az egyenes vonalvezetésű, összesen 6,7 méter szélességű, az útburkolaton festéssel jelzett, kétszer egy sávos, az úttest jobb oldalán 30 méterenként telepített higanygőzlámpákkal megvilágított és az éjszakai órában már forgalommentes úton, tompított fényszóró használata mellett 50-61 km/óra sebességgel vezetett egy aznap eredményes műszaki vizsgát tett személygépkocsit. Ezekhez a valószínűsített sebességekhez 38-46 méter számított féktávolság tartozott.
A baleseti helyszín térségében sűrű eső esett, és ezért a gépkocsi ablaktörlőjét folyamatosan működtetni kellett. A terhelt haladása irányának megfelelően az úttest jobb oldalának 3 méter széles füves útpadkája magas fákkal be volt nőve; az úttest jobb szélét szegélyező sávban kb. 1 méter magasságú élősövény húzódott; a legközelebbi működő közvilágítási lámpaoszlop a baleset térbeli pontján túl 7,4 méterre telepített, és az útpadkán túli oldalt 1,5 méter szélességű kiépített gyalogos járda szegélyezte.
Miközben a terhelt az egyik ház előteréhez közeledett, a menetiránya jobb oldali útszélén, vele azonos irányban a két sértett gyalogolt.
A lezúduló esővíz a baleseti helyszínen a terhelt által használt forgalmi sáv közepéig terjedően víztócsát alakított ki, és a két sértett valószínűleg annak kikerülése szándékával az úttest középvonala irányába indult, akiket a ferdén behaladásuk közben a nekik hátulról érkező terhelt az ittas befolyásolt állapotával összefüggő figyelmetlensége miatt fékezés nélkül elütött, majd a helyszínről segítség nyújtása nélkül eltávozott.
Az egyik sértettet az úttest jobb szélétől a középvonal irányában 1,3 méterre levő térbeli pontban, míg a másik sértettet az előbbitől kissé jobbra eső útfelületen ütötte el a terhelt.
Az élettel összeegyeztethetetlen sérülései következtében az egyik sértett 1998. október 4-én a kórházban meghalt, míg a másik sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Amikor a sötétlila farmert és fekete bőrdzsekit viselő sértett és a lila-fehér betétes almazöld szabadidőruhába és sötétkék edzőcipőbe öltözött másik sértett még az út jobb szélén gyalogoltak, kontúrfoltjuk az éjszakai sötétség és a korlátozott látási viszonyok miatt 33-35 méter távolságból vált érzékelhetővé, míg a jobb oldali forgalmi sáv középvonalához érkezve ott a két gyalogos személy 21-23 méterről vált egyértelműen felismerhetővé.
A terhelt fékezési kötelezettsége a gyalogosok egyértelmű felismerhetőségekor – az elütés helye előtti 21-23 méterre levő – térbeli pontban keletkezett. A fékezést azonban a terhelt elmulasztotta, és ezért a terhére 1,35-1,5 sec észlelési, cselekvési késedelem állapítható meg. Az említett 21-23 méteres térbeli pontból késedelem nélkül végrehajtott vészfékezés esetén a sértettek elütését a terhelt 34-39 km/óra sebességgel haladás esetén képes lett volna elkerülni.
Az ügyben eljárt bíróságok a baleset okozásáért a terhelt bűnösségét a KRESZ 26. §-ának (4) bekezdése megsértésével összefüggésben arra a jogi értékelésre alapozva állapították meg, hogy a terheltnek az adott természeti körülmények összességét számításba véve, azok miatt, tőle elvárhatóan a biztonságos közlekedési sebességét a baleset 34-39 km/órás biztonságos elkerülhetőségi sebességgel egyező értékben kellett volna megválasztania, ezért a javára ki nem zárhatóan figyelembe jövő 50 km/órás haladását relatív sebességtúllépésként értékelték. A bíróságok vétkes mulasztásként 1,35-1,5 másodperces észlelési és cselekvési késedelmet is a terhelt terhére róttak.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a sértettek – akik meg nem határozható mennyiségű szeszes ital hatása alatt álltak – a kiépített járdán haladásuk esetén elütésüket elkerülték volna. Az úttesten közlekedésükkel a KRESZ 21. §-a (1) bekezdésének szabályát megsértették.
Az ügyben eljárt bíróságoknak a terhelt bűnösségét halált okozó ittas járművezetés bűntettében megállapító rendelkezése a jogi értékelés hiányos és egyben helytelen módja miatt a Be. 284. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint minősülően anyagi jogi törvénysértést eredményezően téves, és ez a téves jogi értékelés okszerűen kihatott a halmazatban megállapított bűncselekmény törvényes minősítésére is.
A felülvizsgálati eljárásban az irányadó történeti tényállás adataira alapozva az anyagi jogi értékelési hibák, hiányosságok kiküszöbölhetők: ezért a felülvizsgálati indítvány az alábbiak szerint alapos.
A Btk. 188. §-ának jogszabályi megfogalmazása szerint a súlyosabb minősítés megállapításának akkor van törvényi alapja, ha az ittassága miatt befolyásolt járművezető a meghatározott eredmények valamelyikét a büntetőjog által felróható módon okozza, ezért okozati összefüggésnek kell lennie a járművezetői magatartás és az azt követő eredmény között.
Az ítélkezési gyakorlat szerint ,,ittas járművezetés esetén is vizsgálni kell, hogy a bekövetkezett baleset az ittas állapottal volt-e összefüggésben'' (BH 1988/300.); ,,ittas járművezetés megállapítása esetén is vizsgálni kell, hogy a bekövetkezett sérüléssel járó baleset tekintetében is megállapítható-e a büntetőjogi felelősség'' (BH 1984/138.).
Valamely kriminálisként kezelt magatartás és a történeti események azt követő fázisában megjelenő valamely eredmény oksági kapcsolatát a jogtudomány által elfogadott okozatossági teória alkalmazásával kell megítélni.
A közlekedési büntetőügyek ítélkezési gyakorlatában követett módszer szerint az ittas befolyásoltságnak a baleset bekövetkezésében reális okozói közrehatását akként vizsgálják, hogy az eljárás alá vont személy ténylegesen tanúsított magatartását összehasonlítják egy, a jogalkalmazó által képzeletben megalkotott idealizált józan, jogkövető és a társadalmilag hasznos közlekedésben a megengedett kockázat keretei között maradó gondos modell-járművezetőtől elvárt magatartással. Amennyiben az összehasonlított két magatartás azonos gondossági szintű, az elkövető felelőssége az eredményért nem állapítható meg; abban az esetben azonban, ha az elkövető gondossága az általában elvárhatótól elmarad, a felelősségét tovább kell vizsgálni.
Mivel az idealizált modell-járművezető csak józan és gondos lehet, ezért az azonos feltételek mellett általában elvárható magatartását az objektív gondossági kötelezettség alapján kell vizsgálni és meghatározni.
A Legfelsőbb Bíróságnak a BH 1994/168. száma alatt közzétett iránymutató határozata szerint a gondatlanság megállapítása szempontjából az objektív gondossági kötelességet az átlaggal szemben támasztott társadalmi követelmény alapján kell megítélni.
A közúton járművet vezető terhelt a közúti közlekedés igazgatási rendelkezéseinek a hatálya alatt állt. Esetében az idealizált gondos modelltől elvárt és az eszmei összehasonlításhoz szükséges jogkövető magatartást a terheltre aktuálisan vonatkozó igazgatási szabály, a KRESZ 26. §-a (4) bekezdésének tartalmát teljesítően kell meghatározni, és azt vizsgálni, hogy a korlátozott látási viszonyok miatt a baleseti helyszínhez vezető úton ez a modell milyen premisszákat számításba véve és azokat miképpen értékelve, mekkora haladási sebességet választott volna a balesetmentes és biztonságos közlekedése érdekében. Az így levonható következtetéseket kell azután ütköztetni a terhelt tényleges járművezetői magatartásával.
Az általában elvárható gondos járművezetői magatartást kitöltő tárgykörben azonban az ügyben eljárt bíróságok jogi értékelésének metodikai tévedése, hogy a terhelt által aktuálisan megválasztani elmulasztott biztonságos haladási sebességet – az igazságügyi műszaki szakértő által kimunkált – a sértettek elütése elkerülhetőségének számított sebességével azonosította.
Ennek a két jogi kritériumnak az azonosságáról felfogás téves.
A baleset elkerülhetőségét még lehetővé tevő sebességet az igazságügyi balesetelemző gépjárműszakértő a már bekövetkezett balesetnek csupán a mérnöki kompetencia körébe tartozó releváns adataiból visszaszámítással határozza meg. A szakértő ekkor már ismeri az elütéses baleset térbeli pontját; a felderített teljes objektív természeti környezetet; a járművet vezető – cselekvő vagy elmulasztott – magatartását; a balesetben releváns járműnek, esetenként a gyalogosnak műszaki szempontból vélelmezhetően veszélyhelyzetben megtett utakon használt haladási sebességét, időtartamát (a jármű megállításának, kormányzásának fizikai korlátait); és a szakértő az elemzés során tudja, hogy az ütközés helyén akadály van; és az aktuálisan biztonságos sebességnek a visszaszámításához premisszákként már tisztázta az akadálynak a környezetéből kontrasztos kiválása, azaz az objektív észlelhetősége térbeli és időadatait.
A szakértő ismeretanyagával szemben a járművet vezető – különösen korlátozott látási viszonyok közepette – a biztonságos sebesség megválasztásához a fent példálódzóan megjelölt számszerűsíthető tényezőket általában csak részben, vagy egyáltalán nem ismeri. Esetünkben a terhelt nem tudott a fényelnyelő, sötét ruházatban gyalogoló két személyről, akik a jobb oldali forgalmi sáv közepén olyan mozgó akadályt képeztek, amelynek-akiknek az út széléről a forgalmi sáv középvonaláig tartó behaladási útvonala, és időtartama az eljárásban még utólag sem volt tisztázható.
Az ügyben eljárt bíróságok a baleseti helyszín nyomszegénysége miatt a történeti tényállásban lényegében valószínűségi szinten előterjesztett igazságügyi balesetelemző gépjárműszakértői véleményre alapozva állapították meg, hogy a sértettek elütésekor a terhelt ki nem zárhatóan minimum 50 km/óra, illetve legfeljebb 61 km/óra sebességgel közlekedett, amely sebességekhez 38-46 méter féktávolság tartozik. Ezeknek a féktávolságoknak visszaszámítással meghatározott szélső értékei természetesen résztételként tartalmazzák a reakcióidők alatt megtett utakat is. Adott esetben a számításba vett időtényező 1 másodperc volt.
A baleset elkerülhetőségének kizárólag műszaki szakértői eszközökkel meghatározott sebességét azonban azért sem lehet egy gondos járművezető által menet közben, rövid idő alatt lehetségesen és kizárólag meditatív, logikai alapon, számértékű premisszák hiányában akárcsak nagyságrendileg azonos értékben felismerendő biztonságos haladási sebességként megítélni, mert az utóbbi meghatározása annyiban is meghaladja a műszaki szakértői kompetenciát, amennyiben bírósági jogkörbe tartozik annak a törvényi tényállási elemnek a meghatározása, hogy jogilag mennyiben kellett – vagy nem kellett – a járművezetőnek az adott helyen és időben a konkrét akadály felbukkanására számítania.
Az első- és másodfokú bíróságok – miközben alapvetően a KRESZ 26. §-ának (4) bekezdésében írt szabály megszegése miatt ítélték szükségesnek a baleset okozásában a terhelt bűnösségének a megállapítását – jogi értékelésükben egyáltalán nem foglalkoztak a közlekedési igazgatási szabálynak azzal a jogkérdésével, hogy mennyiben kellett a terheltnek – az éjszakai órában, a néptelen utcában, zuhogó esőben – a közlekedési igazgatási szabályt szegő módon, a kiépített gyalogjárda ellenére az úttestnek a saját forgalmi sávja szélén-közepén mozgó, sötét és egyben fényelnyelő fizikai tulajdonságú ruházatba öltözött gyalogos sértettek jelenlétét számításba vennie, akiknek a forgalmi sáv középpontjában is a kontrasztosan felismerhetőségük csupán 21-23 méterről vált objektíve lehetővé.
A jogi értékelésnek ez a mulasztása a felülvizsgálati eljárásban pótolható.
A jogi értékelés mulasztását kiküszöbölve a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy már az elsőfokú bíróság is megállapította: a sértetteknek a KRESZ 21. §-a (1) bekezdésének eleget téve a kiépített gyalogos járdán kellett volna közlekedniük, és ebben az esetben az elütésüket elkerülték volna. A sértettek szabályt szegő magatartása azonban ennél is többirányú. A lakott területen kényszerűen az úttesten közlekedő gyalogosoknak a KRESZ 21. §-ának (3) bekezdését teljesítően a menetirányuk szerinti bal oldalon, a forgalommal szemben kell haladniuk; míg a KRESZ 21. §-ának (6) bekezdése az úttestre lehaladás veszélytelenségéről a meggyőződés kötelességét, a veszélyhelyzet okozásától tartózkodás, a járművek vezetőinek megzavarása, megtévesztése tilalmát írja elő.
A sértettek tényleges közlekedése a megjelölt mindhárom jogszabályi kötelezettséget sértette.
A felelőtlen, többszörösen szabályt szegő módon közlekedő, az öltözetük miatt a belátott, ezen belül a bevilágított távolságon belül is csupán közvetlen közelségükben felismerhető gyalogosoknak a terhelt által reális, figyelembe jövő akadályként számításba vétele nem volt elvárható. Gyalogosoknak az úttesten tartózkodása és haladása ugyanis önmagában hordozza az absztrakt veszély meglétét, amelynek az életet, a testi épséget sértő konkréttá és közvetlenné válását a KRESZ-nek a járművek és a gyalogosok közlekedését az úttesten sávosan elhatároló rendelkezései küszöbölik ki.
Az irányadó tényállásnak a fentebb említett adataira figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogi értékelés hiányosságát kiküszöbölve megállapítja: a baleseti térségben közlekedve a terheltnek absztrakt módon a forgalmi sávjában sötét, fényelnyelő ruházatban, már közvetlen veszélyt teremtően, többszörösen szabálytalanul közlekedő gyalogosokat akadályként nem kellett számításba vennie. Ilyen előrelátás idealizáltan gondos modellel szemben sem várható el: az ilyen előrelátás hiánya negligens gondatlanságként sem értékelhető. Ellentétes álláspont elfogadása a járműveket olyan állandó sebességgel közlekedésre kényszerítené, amely már a társadalmilag elviselendő hasznos és szükséges közúti közlekedést tenné lehetetlenné, ugyanakkor előnyben részesítené, ösztönözné a szabálysértő közlekedőket.
A ki nem zárhatóan 50 km/óra sebességgel közlekedés azonban nem csupán az akadályok absztrakt számításba vételének kizárhatósága miatt, hanem annál az oknál fogva sem értékelhető jogi aktusként relatív sebességtúllépésnek, hogy a látótávolságot alapvetően befolyásoló belterületi, működő közvilágítással ellátott úton a terhelt által belátott távolság nagyobb mélységű volt a megállapított 38-46 méter hosszúságú féktávolságánál. A számított féktávolságot a gépkocsi saját fényforrása is bevilágította, mert a tényállás szerint a személygépkocsi ezen a napon eredményes műszaki vizsgát tett: az pedig köztudomású, hogy minden személygépkocsi szabályos műszaki megfelelőségének lényeges követelménye az aszimmetrikus tompított fényszóróknak az utat 40-45 méter mélységben megvilágítása.
A büntetőbírósági ítélkezési gyakorlatból ismert, hogy a KRESZ 26. §-ának (4) bekezdésében követelményként definiált belátott, (azzal nem azonosan a ,,bevilágított'') távolságon belül a sötét, fényelnyelő, a háttérkörnyezetükből kevéssé eltérő fénysűrűségű akadályok felismerése jelentősen nehezített; az csupán erős késedelemmel lehetséges. Az adott ügyben is az azonosító felismerés térbeli távolsága 21-23 méter volt. ,,A tompított fényszóró által »bevilágított« útszakasz nem egyenértékű azzal, hogy a járművezető mindent lát, amely ezen belül van. Ha a létrejövő fénysűrűség-különbség az emberi szem észlelési küszöbértéke alatt marad, úgy az észlelés akkor sem jön létre, ha az akadály 15-20 méterre van a gépkocsitól, annak ellenére, hogy a tompított fényszóró mintegy 40 méterre »világít«. A csillogó, magasabb fénysűrűségű területrészekhez adaptálódott szem nem képes a kis fénysűrűség-különbségű akadályok észlelésére (pl. a sötét ruházatú gyalogos, vagy a kivilágítatlan kerékpáros).
A párás-vizes szélvédő és az ablaktörlő által okozott fényszórási jelenség megnöveli a járművezető szemében képződő, ún. fátyolsűrűség értékét, ami miatt az észlelhetőség lehetőségei erősen romlanak''. (Idézet a Közlekedési Büntetőjog VII. Láthatóság, észlelhetőség korlátozott látási viszonyok között c. Fejezete 315. oldaláról. – HVG ORAC Kiadó.)
A kifejtettekre figyelemmel a terhelt által a lakott területen belül ki nem zárhatóan alkalmazott haladási sebesség jogilag relatíve eltúlzottnak nem minősíthető. Az adott természeti feltételek mellett az idealizált gondos modell – gépkocsivezető számára ez a sebesség a közutakon jelen levő, a korlátozott látási viszonyok között szabályosan jelzett és szabályosan viselkedő akadályok időben észlelésére, és azokkal ütközés elkerülésére kellően biztonságos volt – ide nem értve a környezetükhöz képest hasonló minőségű, ezért az észlelhetőségüket kedvezőtlenül befolyásoló, az objektív gondossági kötelesség körében reálisan számításba nem vehető extrém fénysűrűségű, akárcsak a durván szabálysértően felbukkanó mozgó akadályokat.
A téves jogi értékelések sorában végezetül érinteni szükséges a másodfokú bíróságnak azt az értékítéletét, hogy miközben a terhelt a sértetteket 21-23 méter távolságból felismerte, de a fékezési kötelezettségét elmulasztotta, ezért terhére 1,35-1,5 másodperc cselekvési, észlelési késedelem állapítható meg.
A nyomozati iratokban a műszaki szakértő véleményének számszerűsített adatai és okfejtései találhatók, és ezért a tényállás részeinek is tekintendők.
A fékezés elmaradása miatt a bíróságnak az észlelési, cselekvési késedelemre vonatkozó megállapítása ugyancsak jogi értékelési tévedést eredményezett.
Az irányadó tényállásban már érintettek szerint a terhelt ki nem zárhatóan 50 km/óra = 13,89 m/sec, illetve legfeljebb 61 km/óra = 16,94 m/sec sebességgel közlekedett. A kinematikai összefüggés okán tehát az alacsonyabb sebesség esetében 1,5 másodperc alatt 20,835 métert, míg a magasabb sebességgel haladás esetén 1,35 másodperc alatt 22,869 métert tett meg. Ezek a távolságértékek felfelé kerekítve megfelelnek az ítéleti tényállásban írt ama 21-23 méternyi utaknak, melyeket a sértettek észlelhetősége megnyílásának térbeli pontjából az elütés helyéig tett meg járművével a terhelt.
Az ítéleti tényállásból idézett sebesség-, távolság- és időadatok kinematikai természetű összefüggései és az igazságügyi műszaki szakértőnek azzal megegyező megállapításai kétségtelenné teszik, hogy a bíróság a sértettek objektíve észlelhetőségének megnyílásától az elütésükig megtett úton a reakcióidő alatt megtett útrészt nem vette figyelembe: azzal nem számolt.
A külvilág valamely jelenségére reagálás időigényessége azonban biológiai alapokon létező született emberi készséghiány, amelynek egyik fontos jellemzője, hogy életkorspecifikus, változó.
A tudományosan igazolt reakcióidő alatti történések a büntetőjog tárgyát nem képezhetik, mivel azok a büntetőjog eszközeivel nem befolyásolhatók, és ekként a Btk. 37. §-ában megfogalmazott prevenciós cél tárgyai nem lehetnek.
Mindezekből következik, hogy az eszmei összehasonlításhoz szükségesen az idealizált gondos modell esetében is reakcióidőt kell beszámítani a felelősség elemzésénél.
A veszélyhelyzetben jogosan beszámítható reakcióidő nagysága a közelmúlt évei ítélkezési gyakorlatának hangsúlyos témája.
Kompetencia alapon is újragondolandónak bizonyult a műszaki szakértői (IMSZI 2. számú) módszertani előírásokból az ítélkezési gyakorlatba átment 0,7 másodperc emberi és 0,3 másodperc gépi, együttesen 1,0 másodperc összkésedelmi reakcióidőknek minden élethelyzetben számításba vétele.
Az ítélkezési gyakorlat korszerűsödésének eredményeként evidencia, hogy az éjszakai vezetés reakcióideje jelentősen eltér a nappalra elfogadott értékektől. A sokféle változatban előforduló éjszakai balesetek elemzése és a szakirodalmi adatok azt mutatják, hogy az éjszakai körülmények között teljes reakcióidőként a nappali értékeknek legalább 1,5-szörös értékét lehet figyelembe venni (lásd pl.: BH 1997/269). Ezt a jogi értékelést a másodfokú bíróság elmulasztotta.
Az ítéletek történeti tényállásából már részletesen áttekintett természeti tényezőkre, a sértettek térben mozgására és akadályként hátrányos észlelhetőségükre, az esőtől vert szélvédő és a működő ablaktörlő által okozott fényszórási, fátyolfény-sűrűségi zavaró hatásra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság helyes jogi állásfoglalásként az idealizált gondos modell, és így a terhelt javára is legalább 1,5 másodperc reakcióidő figyelembevételét ítélte szükségesnek. Erre figyelemmel pedig a terhelt terhére a fékezés elmulasztása miatt a baleset bekövetkezésében okként észlelési, cselekvési késedelem nem állapítható meg. A terhelt a sértettek észlelhetőségének térbeli pontjától az elütésig tartó utat lényegében a javára jogszerűen beszámítandó reakcióidővel azonos idő alatt futotta be.
A kifejtettek összességére figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a halálos eredményű közúti baleset bekövetkezésében a terhelt aktuális alkoholtól befolyásoltságának okozói hatását nem találta, azt a bizonyosság szintjén kizárta. Terhére a KRESZ 26. §-ának (4) bekezdése szerinti relatív sebességtúllépés, akárcsak a KRESZ 3. §-a (1) bekezdésének c) pontjával összefüggésben járművezetői észlelési, cselekvési késedelem kizárt módon nem állapítható meg. A feltételek adott rendszerében a sértettek által váratlanul, néhány másodperc alatt teremtett közvetlen veszélyhelyzetet és a végzetes eredményű balesetet józan és gondos vezető sem háríthatta volna el. Bűnösségének a Btk. 188. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerinti halált okozó ittas járművezetés bűntettében történő megállapítására a Be. 284. §-a (1) bekezdésének b) pontjában megnevezett anyagi jogi szabály megsértésével került sor.
A terhelt cselekménye ugyanis tényállásszerűen a Btk. 188. §-ának (1) bekezdésébe ütköző ittas járművezetés vétségét valósítja meg.
A tárgyalt anyagi jogi szabálysértésnek további járulékos anyagi jogot sértő következménye a tényállásszerűen megvalósult segítségnyújtás elmulasztásának az ügyben eljárt bíróságok által a Btk. 172. §-ának (3) bekezdése szerinti minősített bűntetti alakzatban történt megállapítása.
A Legfelsőbb Bíróság 1999. február 15. napján meghozott 2/1999. BJE számú jogegységi határozata értelmében, ha a személysérüléssel járó vagy a sértett életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszélyhelyzetet az elkövető vétlenül idézi elő, de nem nyújt tőle elvárható segítséget a rászorultnak, cselekménye a segítségnyújtás elmulasztásának a Btk. 172. §-ának (1) bekezdése szerinti alapeseteként, és nem annak a Btk. 172. §-ának (3) bekezdése szerinti bűntetti alakzata szerint minősül.
A kifejtettek összességére figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság – mert a másodfokú bíróság az ügydöntő határozatát a Be. 284. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt anyagi jogi szabálysértéssel hozta – a terhelt és a védője felülvizsgálati indítványának helyt adott, és a Be. 291. §-a (1) bekezdésének a) pontjára is figyelemmel a (3) bekezdést alkalmazva maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot.
Ennek megfelelően a terhelt cselekményeit a Btk. 188. §-ának (1) bekezdésébe ütköző ittas járművezetés vétségének és a Btk. 172. §-ának (1) bekezdésébe ütköző segítségnyújtás elmulasztása vétségének minősítette. Ezeknek a törvényi tényállásoknak a büntetési tételeire figyelemmel a felülvizsgálati indítvány érdemi elbírálásának a Be. 284. §-a (2) bekezdése sem volt akadálya.
A halmazati büntetés kiszabása során a Legfelsőbb Bíróság a Btk. 2. §-ának rendelkezésére figyelemmel a cselekmény elkövetésekor hatályos anyagi jogi rendelkezéseket alkalmazta, és mellőzte a büntetési tétel középmértékéből kiinduló értékelés.
A Btk. 85. §-ának (1) bekezdése szerinti halmazati büntetés kiszabásakor a Legfelsőbb Bíróság tettarányos és az alanyi bűnösséget is számításba vevő büntetésként 2 évi fogházbüntetést (Btk. 44. §), és 3 évre a közúti járművezetéstől eltiltást [Btk. 59. § (1) bek.] alkalmazott. (Legf. Bír. Bfv.I.108/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás