BK BH 2003/395
BK BH 2003/395
2003.10.01.
Közokiratnak kell tekinteni a fegyveres erők és fegyveres szervek által kiállított minden olyan parancsot, igazolást vagy egyéb iratot is, amely – a kiállító szerv körén kívül is – felhasználható jogilag jelentős tény vagy adat igazolására;
az önvédelmi fegyver megszerzése érdekében kiállított kérőlapnak az a része, amely a katonai szolgálatra való alkalmasságra és a kérelmező szolgálati viszonyára vonatkozik, e részeiben közokirat; ha azt nem a kiállításra jogosult hatóság, hanem a vádlott hamisan állította ki, és felhasználta, erre nézve a közokirat-hamisítás bűntettét elkövette [Btk. 274. § (1) bek. b) pont].
A katonai tanács a 2002. március 18-án kihirdetett ítéletével a honvéd őrmester vádlott bűnösségét magánokirat-hamisítás vétségében állapította meg, és ezért őt önálló mellékbüntetésül lefokozásra ítélte.
A tényállás szerint a vádlott az általános iskola elvégzése után katonai szakközépiskolában tanult, ahol érettségi vizsgát tett. Ezt követően katonai szakképző iskolán tanult, ahol szakképzettséget szerzett, és 1999. július 10-én került hivatásos állományba. Szolgálati ideje alatt dicséretet nem kapott, 3 alkalommal megfenyítették. A vádlott egészségügyi okokból a katonai szolgálat teljesítésére alkalmatlan. 2002. szeptember 1-jéig – tartalékállományba helyezéséig – felmentési idejét tölti.
Korábban a megyei bíróság katonai tanácsa a 2000. július 4-én jogerőre emelkedett ítéletével közokirat-hamisítás bűntette miatt pénzbüntetésre, majd 2001. június 6-án jogerőre emelkedett ítéletével parancs iránti engedetlenség vétsége miatt 24 000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A vádlott önvédelmi maroklőfegyver vásárlása érdekében kérelmi lapot szerzett, melynek személyi részét saját kezűleg kitöltötte, és arra keltezésként 2001. június 3. napját tüntette fel, majd azt aláírta. Ezt követően ismeretlen személy ismeretlen körülmények között a maroklőfegyver vásárlására irányuló kérelmi lapon a kérelem teljesítéséhez szükséges törvényes feltételek meglétének igazolása részéhez ,,A hivatásos katonai szolgálat teljesítésére alkalmas'' bejegyzést, valamint részben olvashatatlan minisztériumi bélyegzőlenyomatot tett; a munkáltató vagy egyesület elnökéhez ismeretlen személy a J. B. nevet hamisította, valamint a kérelem hátoldalára az ,,Igazolom, hogy nevezett kérelmező 1999. 07. 01-től hivatásos katonai szolgálatot teljesít'' bejegyzést eszközölt, és azt a Honvédelmi Minisztérium 2. számú Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság bélyegzőlenyomatával látta el. A vádlott az így kiállított kérelmi lapot illetékbélyeggel látta el, majd benyújtotta a megyei rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztályához, ahol azt 2001. október 9-én érkeztették.
A kérelem feldolgozása során derült fény a valótlan tartalmú bejegyzésre, a hamisított parancsnoki aláírásra, valamint a hamisított bélyegző használatára.
A katonai tanács ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére a cselekmény téves minősítése miatt – a cselekmény közokirat-hamisítás bűntettekénti értékeléséért – és a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztés kiszabásáért, míg a vádlott és a védője felmentés érdekében fellebbezett.
A katonai főügyész a katonai ügyész által bejelentett fellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta.
Az ellentétes irányú fellebbezések alapján eljárva a Legfelsőbb Bíróság kizárólag az ügyésznek a cselekmény minősítését támadó fellebbezésével értett egyet.
A felülbírálat körében a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a katonai tanács eljárása során a büntetőeljárási törvény rendelkezéseit megtartva járt el, az ügyet kellően felderítette, határozata tényállásában rögzítette mindazokat a tényeket, amelyek az ügy elbírálásához szükségesek, és indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett. Ítélete a Be. 239. §-ának (2) bekezdése szerinti megalapozatlansági hibák egyikében sem szenved, így az abban foglalt tényállás a fellebbezési eljárásban irányadó.
A vádlott és a védője felmentést célzó álláspontja a tényállásban foglaltak vitatásán alapult. A vádlott az eljárás során mindvégig tagadta a neki felrótt cselekmény elkövetését, azonban a katonai tanács mindenben iratszerű, logikus és a Legfelsőbb Bíróság számára is meggyőző érveléssel vetette el a vádlott védekezését. A Legfelsőbb Bíróság számára is egyértelmű, hogy kizárólag a vádlottnak fűződött érdeke az adott okirat felhasználásához, és az sem vitatható, hogy az hamis volt. J. ezredes tanúvallomásából az is egyértelműen kiderült, hogy a vádlott alakulatánál hasonló tartalmú igazolást nem állítottak ki, sőt ilyen kérelmet a vádlott be sem nyújtott. Ilyen körülmények között egyértelműen rögzíthető annak kizárt volta, hogy a vádlott ne tudott volna arról, hogy az igazolás hamis. A fegyvertartási engedély megszerzése érdekében a kérelem – és az azon szereplő igazolás – benyújtásával pedig az okirat felhasználása megtörtént. Minderre figyelemmel a vádlottnak és védőjének a tényállás megállapítását támadó fellebbezése eredményre nem vezethetett.
A katonai tanács által megállapított tényállást a Legfelsőbb Bíróság mindössze azzal egészíti ki a vádlottnak a fellebbezési tárgyaláson tett előadása alapján [Be. 258. § (1) bek. a) pont], hogy a vádlott tartalékállományba helyezése időközben megtörtént, jelenleg munkanélküli.
Kiegészíti továbbá a tényállást a rendelkezésre álló iratok tartalma alapján azzal is, hogy a vádlottat a megyei bíróság katonai tanácsa 2002. április 18. napján kelt ítéletével a 2001. februárjában elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt 6 hónapi – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 12 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte; a vádlott és a védő fellebbezése folytán ez az ügy másodfokon a Legfelsőbb Bíróságon van folyamatban.
A katonai tanács a megállapított tényállásból okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, azonban a cselekmény minősítése téves.
A katonai tanács arra utalással minősítette az ügyészi vádtól eltérően a vádlott cselekményét, hogy a fegyvertartás engedélyezésének menetében kizárólag a fegyver megszerzésére és tartására irányuló engedély minősül közokiratnak, a kérelem azonban, amelyen a feltételek meglétét igazolni kell, magánokirat. A katonai tanácsnak ez az álláspontja azonban nem helytálló.
A töretlen bírói gyakorlat e körben a BK. 134. sz. állásfoglalásban kifejtettek talaján áll. Az állásfoglalás pedig egyértelműen rögzíti, hogy a közokiratoknak a Pp. 195. §-ának (1) bekezdésében írt meghatározását a büntető törvény alkalmazásánál is irányadónak kell tekinteni. Utal arra is, hogy a honvédelmi igazgatás az államigazgatás részterülete, és annak keretében történik a fegyveres erőknél és a fegyveres szerveknél önként vállalt, avagy a hadkötelezettség alapján teljesített szolgálattal, illetve az e szolgálat alóli mentesítéssel összefüggő kérdések szabályozása. Az e körben kiállított és a külső szerveknél is felhasználható okmányok ezért közokiratok. Így annak tekintendőek különösen a személyi okmányok, valamint olyan igazolványok, engedélyek és utasítások, amelyek e szolgálati kötelezettség teljesítésével, illetve az ez alóli ideiglenes vagy végleges mentesítéssel kapcsolatosak, mint pl. a személyi állományra vonatkozó parancsnok, a behívóparancsok, az egészségügyi felülvizsgálati határozatok, leszerelési okmányok. Hasonlóan közokiratnak kell tekinteni a fegyveres erők és a fegyveres szervek (illetve csapatai és intézetei) által kiállított minden olyan parancsot, igazolást vagy egyéb iratot is, amely a kiállító szerv körén kívül is felhasználható jogilag jelentós tény vagy adat igazolására. Ilyenek egyebek között a polgári hatóságoknál történő felhasználás – pl. a családi segély folyósítása – végett kiadott igazolások, valamint a szolgálati feladatok ellátásával kapcsolatban a polgári hatóságokhoz és más szervekhez fűzött nyilatkozatok.
A vádlott által felhasznált igazolás abban a részében, mely szerint a vádlott hivatásos katonai szolgálat teljesítésére alkalmas, az alkalmazott bélyegzőlenyomatokkal az említett kritériumoknak megfelel, és az okirat e részében egyértelműen közokirat jelleggel bír. Mivel azt nem a kiállításra jogosult hatóság állította ki, az okirat e részében hamis. Ennek felhasználásával pedig a vádlott az ügyészi vád szerinti, a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét valósította meg.
A büntetés kiszabását felülbírálva a Legfelsőbb Bíróság a katonai tanács által alkalmazott jogkövetkezményt annak ellenére elégségesnek találta, hogy a cselekmény minősítését a vádlott terhére megváltoztatta. E körben a Legfelsőbb Bíróság annak a ténynek tulajdonított jelentőséget, hogy a vádlott a párhuzamosan folyó, hasonló cselekmények miatti két büntetőeljárásának egyesítése minden racionális ok ellenére elmaradt, és így vele szemben két külön határozatban került sor joghátrány alkalmazására.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a katonai tanács ítéletét kizárólag a vádlott cselekménye minősítését illetően változtatta meg, az elsőfokú ítélet egyéb rendelkezéseit helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf.V.2.300/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás