PK BH 2003/408
PK BH 2003/408
2003.10.01.
I. Nem követelhet többlethasználati díjat az a házastárs, aki a közös tulajdonú ingatlanból minden kényszerítő körülmény nélkül, önként költözött el [Ptk. 140-141. §-ok].
II. A feleknek – az egyik fél által csatolt – a perbeli jogvita tárgyában kötött megállapodását a felülvizsgálati bíróság nem veheti figyelembe; csak a felülvizsgálati kérelem visszavonására van lehetőség [Pp. 273. §, 275. §].
A bíróság jogerős ítéletével a feleknek az A. P. utca utcai házas ingatlanán fennállott, 1/2-1/2 arányú közös tulajdonát árverési értékesítés útján szüntette meg. A legkisebb árverési vételárat az ingatlan beköltözhetőségével 3 200 000 forintban, az alperes bentlakása mellett 1 600 000 forintban határozta meg úgy, hogy a beköltözhető értékesítés esetén a vételárat a felek közt egyenlő arányban kell felosztani, az alperes bentlakása melletti értékesítés esetén pedig a befolyt vételár a felperest illeti meg. A felek ingó vagyonát természetben osztotta meg, és megállapította, hogy ennek folytán az alperes 3600 forint értékkiegyenlítéssel tartozik a felperesnek. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1997. szeptember 15-től 1997. december 31-ig havi 5950 forint, 1998. január 1-jétől a közös tulajdon megszüntetéséig pedig havi 7000 forint lakás-többlethasználati díjat, melynek az 1999. július 16-ig lejárt összegét 150 325 forintban állapította meg. A felperest az 1978-ban született Zs. nevű gyermek után 1996. január 1-jétől 1996. június 30-ig esedékes, összesen 27 000 forint gyermektartásdíj megfizetésében marasztalta. A pénztartozások beszámításával az alperest kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 126 925 forintot. A felperes osztott lakáshasználat iránti kérelmét elutasította.
Az irányadó tényállás szerint a felek 1973. március 31-én kötöttek házasságot, melyből 1973-ban A., 1978-ban Zs. nevű gyermekük született. A házasságot a bíróság a kötelék tárgyában 1997. október 1. napján jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. Megállapította, hogy a házasság megromlását a felperes érzelmi elhidegülése okozta, a felek életközössége 1996. január 13-án – a felperesnek a közös lakásból való elköltözésével – végleg megszűnt és az életközösség helyreállítására nincs remény.
A felek utolsó közös lakása a házastársak egyenlő arányú közös tulajdonában álló, két szoba összkomfortos házas ingatlanban volt, melyet a felperes elköltözése után az alperes a Zs. nevű gyermekükkel közösen használt, majd a gyermek elköltözése óta 1999. szeptemberétől az alperes az ingatlanhoz tartozó melléképületben lakik.
Az ingatlanon fennálló közös tulajdont a bíróság a felperes kérelmének megfelelően árverési értékesítés útján rendelte megszüntetni, az árverési vételárat és a felosztás módját pedig a felperes nyilatkozatára figyelemmel – miszerint az ingatlanban lakni nem akar – az alperes kiköltözésétől függően beköltözhető, illetve lakott értékben is meghatározta.
Az 1996. január 1-jétől kialakult ingatlanhasználatra figyelemmel a felperes 1997. szeptember 15-én előterjesztett külön keresetében kérte, hogy a bíróság az alperest többlethasználati díj fizetésére kötelezze. A bíróság ezt a pert a folyamatban lévő vagyonközösségi perhez egyesítette, a használati díj mértékére nézve igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői véleményt szerzett be, és annak alapulvételével az igény előterjesztésétől kezdődően a Ptk. 140. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az alperest a rendelkező rész szerinti többlethasználati díj megfizetésére.
Az életközösség megszűnését követően az alperes háztartásában élő Zs. után a felperes gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségét a gyermek nagykorúságának betöltésére tekintettel a középiskolai tanulmányok befejezéséig állapította meg. Döntését azzal indokolta, hogy a tartásdíj megfizetése a felperes saját létfenntartását veszélyezteti A Csjt. 69/A. §-ának (1) bekezdése szerint a szülő a saját szükséges tartásának rovására csak a kiskorú gyermekével köteles megosztani mindazt, ami a közös eltartásukra rendelkezésre áll. A gyermek nagykorúvá válása utáni időszakra a bíróság a Csjt. 66. §-ának (1) bekezdését alkalmazta, és a rászorultság részletes vizsgálata nélkül kimondta, hogy nem köteles mást eltartani az, aki ezáltal a saját szükséges tartását veszélyezteti, tehát a felperest a nagykorú gyermekével szemben tartási kötelezettség nem terheli.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Arra hivatkozott, hogy a bíróság jogszabálysértően állapította meg terhére a felperes felé teljesítendő lakáshasználati díjat, mert a felperes önként hagyta el a közös tulajdonú ingatlant, az alperes nem tanúsított olyan magatartást, amely a közös használatot lehetetlenné tette. Sérelmezte továbbá, hogy az ő háztartásában maradt gyermek tartásához való hozzájárulásra a bíróság csak 1996. június 30-ig kötelezte a felperest annak ellenére, hogy a gyermek 1997. végéig rászorult a tartásra.
A felülvizsgálati kérelemre a felperes személyesen előterjesztett beadványában nyilatkozott: arra hivatkozott, hogy az alperessel 2001. január 26-án kötött, a jogerős ítéleti rendelkezéstől eltérő peren kívüli megállapodásban a vitás kérdéseket végleg rendezték, és kijelentették, hogy megegyezésük folytán egymással szemben további követelésük nincs. A megállapodást beadványa mellékleteként becsatolta.
A Legfelsőbb Bíróság ezt a beadványt a felülvizsgálati kérelem elbírálásánál figyelmen kívül hagyta, mert a jogi képviselővel rendelkező felperes személyes nyilatkozata a Pp. 73/A. §-ának (1) bekezdése és a 73/B. §-a szerint hatálytalan. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban azt vizsgálja, hogy a jogerős ítélet a meghozatala időpontjában jogszabálysértő-e vagy sem [Pp. 270. § (1) bekezdés, 275. § (2) bekezdés], ebből következik, hogy a jogerős ítélet meghozatala utáni tények és körülmények egyébként sem képezhetik már a felülvizsgálat tárgyát. A felek későbbi megállapodását ezért csak a felülvizsgálati kérelem visszavonása esetén lehetett volna figyelembe venni, az alperes azonban ilyen, a Pp. 273. §-ának (5) bekezdése szerint visszavonásnak tekinthető nyilatkozatot nem tett. A felülvizsgálati kérelmet tehát érdemben kellett elbírálni, ennek eredményeként pedig az volt megállapítható, hogy a felülvizsgálati kérelem részben – a lakáshasználati díj megítélése vonatkozásában – alapos, egyebekben alaptalan.
A felperes által az 1997. szeptember 15-én lakáshasználati díj iránt előterjesztett kereset valótlan állítást tartalmaz arra nézve, hogy a házasságot felbontó ítélet is rögzítette azt, hogy ő az ingatlanból az alperes fenyegetése és bántalmazása miatt kényszerült eltávozni. A bontóperi ítélet indokolása a házasság megromlásának okaként egyértelműen a felperes elhidegülését jelölte meg. Olyan alperesi magatartást, mely a felperest az elköltözésre kényszerítette, a bizonyítás adatai nem tártak fel, de személyes előadásában maga a felperes is úgy nyilatkozott, hogy ,,házasságunk nem szerelmi házasság volt, mégis hozzámentem az alpereshez. Érzelmi kapcsolatunk soha nem volt harmonikus... én tudtam azt, már a gyermekek születése körül is, hogy ha a gyermekek felnőnek... én nem fogok tovább az alperessel együtt élni..., néha viták is voltak köztünk, én érzelmileg teljesen elhidegültem az alperestől... 1995. januárjában elköltöztem a közös lakásunkból C-re.'' (3. sorsz. jkv.). A fellebbezési tárgyaláson az alperesnek felróható, konkrét tények megjelölése nélkül jelentette ki a felperes, hogy az alperessel nem lehet együtt élni (7. sorsz. jkv.).
A Ptk. 140. §-ának (1) bekezdése szerint a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára, e jogot egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak és törvényes érdekeinek a sérelmére. A Ptk. 141. §-a értelmében a dolog hasznai a tulajdonostársakat a tulajdoni hányaduk arányában illeti meg. Az idézett rendelkezések alapján a bírói gyakorlat következetes abban, hogy a tulajdonostársnak elsődlegesen az ingatlan birtoklására és használatára van joga, pénzbeni térítést csak akkor igényelhet, ha a tulajdoni hányadának megfelelő használatra a felek megállapodása vagy a bíróság döntése következtében nincs módja, vagy a tulajdonostársa attól jogellenesen elzárja (BH 1992/5/313.).
Az alapul szolgáló ügyben aggálytalanul megállapítható volt, hogy a felperes a közös tulajdonú ingatlanból minden kényszerítő körülmény nélkül, önként költözött el, ezt már korábban tervezte, végül elköltözésének döntő oka az volt, hogy az alperestől elhidegült, és nyilatkozata szerint az ingatlanba nem is kíván visszaköltözni. Az elköltözés után az ingatlan terheit nem viselte. A fenti tényállás szerint a felperes a saját elhatározása szerinti magatartásának anyagi következményeit a Ptk. 140. §-ának (1) bekezdése helyes alkalmazásával nem háríthatja az alperesre, tehát az alperes az ingatlan használatáért pénzbeni térítés megfizetésére nem kötelezhető.
A felek nagykorú gyermekét 1996. július 1. napjától megillető tartásdíj vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben foglalt álláspontot osztja, melynek indokaira a Pp. 275/B. §-ára figyelemmel a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése szerint visszautal, azt csupán azzal egészíti ki, hogy a Pp. 164. §-a szerint a nagykorú gyermek rászorultságának bizonyítása is az alperest terhelte volna. Ennek bizonyításához az alperes és a gyermek személyes előadása nem elegendő, egyéb bizonyítást pedig az alperes a perben fel sem ajánlott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezései közül a lakáshasználati díjra vonatkozó jogerős döntést a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése szerint megváltoztatta, a tartásdíjra nézve a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.236/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás