411/B/2003. AB határozat
411/B/2003. AB határozat*
2004.11.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 354. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja; az indítvány egyéb részeit pedig visszautasítja.
Indokolás
1. Az indítványozó a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 354. §-ában meghatározott súlyosítási tilalom alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Véleménye szerint a súlyosítási tilalom – a Be. 323. § (3) bekezdésével (a fellebbezésben új tény állításának, új bizonyítékra hivatkozásnak, új bizonyítás indítványozásának lehetősége), valamint a Be. 353. §-ával (bizonyítás a másodfokú eljárásban) együttesen – gátat szab „az azonnali szabadítás lehetőségének”, mivel „csak több lépcsős intézkedés, eljárás-vizsgálat után teszi lehetővé a szabadítást”. A súlyosítási tilalom a terhelt irányában részrehajló, mert nem szabható ki súlyosabb büntetés, felmentés esetén pedig nincs lehetőség a bűnösség megállapítására. Ezért a súlyosítási tilalom sérti az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében biztosított, a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való alapjogot. A súlyosítási tilalom sérti az Alkotmány 55. § (3) bekezdésében meghatározott, a törvénytelen fogvatartásért járó kártérítéshez való jogot is, mivel akadályozza a bűnösség-megállapítás vagy felmentés törvénytelenségének megállapítását. Értelmezése szerint a súlyosítási tilalom értelmetlenné teszi a további eljárást, a bűnösség vagy az ártatlanság bizonyítását, ezáltal sérti az Alkotmány 57. § (2) bekezdésben rögzített ártatlanság vélelmét, valamint az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdését.
Az indítványozó a sérelmezett jogszabályi rendelkezés és az Alkotmány rendelkezésének megjelölése nélkül kérte a kegyelmi kérvény halasztó hatályának megsemmisítését. Álláspontja szerint a halálbüntetés eltörlésével értelmét vesztette a halasztó hatály, illetve a munkával terhelt bíróságok dolgát nehezíti, hogy az eljárást nem tudják befejezni. Ez pedig a hibás ítéletek forrása lehet.
Végül az indítványozó arra kérte az Alkotmánybíróságot, hogy foglalja jogszabályba (a büntető törvénybe) az élet védelmét („az élet-őrzés”-t).
2. Az indítványozó által felhívott jogszabályi rendelkezések a következők:
2.1. Az Alkotmány rendelkezései:
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
[...]
(3) Az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult.
56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes.
57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”
2.2. A Be. hivatkozott rendelkezései:
„323. § (3) A fellebbezésben új tényt is lehet állítani, új bizonyítékra is lehet hivatkozni, és olyan bizonyítást is lehet indítványozni, amelyet az első fokon eljárt bíróság mellőzött.”
„353. § (1) A másodfokú bírósági eljárásban bizonyításnak hivatalból a 351. § (2) bekezdésében meghatározott okok esetén, indítványra a 323. § (3) bekezdése alapján van helye.
(2) Az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlanságának kiküszöbölése végett bizonyításnak akkor van helye, ha a megállapított tényállás nincs felderítve vagy hiányos. A bizonyítás felvételére – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – tárgyalást kell kitűzni.
(3) Ha az ügyben a büntetéskiszabási körülmények további tisztázása érdekében a vádlott meghallgatása szükséges, a másodfokú bíróság nyilvános ülést tart.
354. § (1) Az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét megállapítani, a vádlott büntetését, illetve a büntetés helyett alkalmazott intézkedést súlyosítani csak akkor lehet, ha a terhére fellebbezést jelentettek be. Ez irányadó akkor is, ha a másodfokú bíróság a 353. § alapján bizonyítást vesz fel, és annak eredményeként súlyosabb bűncselekmény állapítható meg.
(2) A vádlott terhére bejelentett fellebbezésnek azt kell tekinteni, ami a bűnösségének megállapítására, bűncselekményének súlyosabb minősítésére, a büntetésének súlyosítására, illetve a vele szemben büntetés helyett alkalmazott intézkedésnél súlyosabbnak a megállapítására, vagy az ilyen intézkedés helyett büntetés megállapítására irányul.
(3) Ha az elsőfokú bíróság a bűncselekmény miatt kiszabott büntetés vagy büntetés helyett alkalmazott intézkedés mellett a vádlottat valamely bűncselekmény miatt emelt vád alól felmenti, vagy vele szemben az eljárást megszünteti, a bűncselekmény miatt kiszabott büntetés vagy a büntetés helyett alkalmazott intézkedés – ha a vádlott terhére a fellebbezést kizárólag a felmentés vagy a megszüntetés ellen jelentették be – csak akkor súlyosítható, ha az ítélet felmentő vagy eljárást megszüntető rendelkezése miatt bejelentett fellebbezés sikeres.
(4) A súlyosítási tilalom folytán a másodfokú bíróság a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában nem szabhat ki
a) büntetést azzal szemben, akinek az ügyét első fokon önállóan alkalmazott intézkedéssel bírálták el,
b) pénzbüntetés helyett közérdekű munkát vagy szabadságvesztést, közérdekű munka helyett szabadságvesztést,
c) felfüggesztett szabadságvesztés helyett végrehajtandó szabadságvesztést; végrehajtandó szabadságvesztés helyett hosszabb tartalmú szabadságvesztést, annak felfüggesztése mellett sem,
d) végrehajtandó pénzbüntetés vagy közérdekű munka helyett felfüggesztett szabadságvesztést,
e) felfüggesztett pénzbüntetés helyett végrehajtandó pénzbüntetést, végrehajtandó pénzbüntetés helyett nagyobb összegű pénzbüntetést, annak felfüggesztése mellett sem,
f) az elsőfokú bíróság által nem alkalmazott mellékbüntetést,
g) az első fokon főbüntetés helyett önálló büntetésként alkalmazott mellékbüntetés helyett főbüntetést.
(5) Ha az elsőfokú bíróság az elkobzásról, illetőleg a vagyonelkobzásról a törvény rendelkezése ellenére nem rendelkezett, a tényállás azonban a döntéshez szükséges adatokat tartalmazza, erről a másodfokú bíróság is határozhat abban az esetben is, ha a terhelt terhére nem jelentettek be fellebbezést.
(6) Ha az elsőfokú bíróság szabálysértés miatt alkalmazott jogkövetkezményt [337. § (1) bek.], e jogkövetkezmény a másodfokú eljárásban akkor súlyosítható, ha a fellebbezés a felmentő rendelkezés ellen irányul, vagy az a szabálysértés miatt alkalmazott jogkövetkezmény súlyosítását célozza.”
3. Az indítvány a Be. 354. §-ában foglalt rendelkezések alkotmányellenessége tekintetében megalapozatlan.
3.1. Az Alkotmánybíróság a 286/B/1995. AB határozatban (ABH 2001, 795.) az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében normatív tartalommal rögzített jogállamiság követelményei szempontjából foglalkozott a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 241. §-ában meghatározott súlyosítási tilalom alkotmányossági kérdéseivel. Kifejtette, hogy a súlyosítás (reformatio in peius) tilalma a másodfokú eljárásban érvényesülő jogintézmény, amely „az első fokú bíróság döntése ellen a terhelt és a védő kockázatmentes fellebbezési jogát biztosítja. A magyar büntetőeljárási jog a relatív súlyosítási tilalom elvét követi: azokban az esetekben, amikor a vádlott terhére fellebbezést nem jelentettek be, a felmentett vádlott bűnösségnek megállapítását, illetve a kiszabott büntetés súlyosítását zárja ki. A súlyosítási tilalom tehát nem jelenti az első fokú határozat érinthetetlenségét, hanem pusztán azt foglalja magában, hogy erre irányuló jogorvoslat hiányában felmentés vagy az eljárás megszüntetése esetén a vádlott büntetőjogi felelőssége a másodfokú eljárásban nem állapítható meg, illetve a reá kiszabott büntetés nem súlyosbítható.
A súlyosításra irányuló fellebbezés hiánya kétség kívül behatárolja a másodfokú bíróság döntési jogkörét, korlátokat szab a reformatórius (megváltoztató) jogkör gyakorlásának. A reformatórius jogkörhöz kapcsolódó relatív súlyosítási tilalom azonban kizárólag érvényes eljárásban és az alapvető garanciák megtartása mellett meghozott ítélettel (végzéssel) összefüggésben értelmezhető, mert a másodfokú eljárásban kizárólag az ilyen határozatoknak lehet tartalmi kötőereje.” (ABH 2001, 795, 798.)
A Be. 354. §-ában részletesen meghatározott súlyosítási tilalom lényege változatlan. A súlyosítási tilalom a vádfunkciót ellátó személyek (ügyész, magánvádló, pótmagánvádló) fellebbezésének hiányában, a terhelt és/vagy a védő fellebbezése alapján meginduló másodfokú eljárásban érvényesül. A büntetőeljárás e garanciális szabályának – sem önmagában, sem pedig a fellebbezés tartalmát érintő 323. § (3) bekezdéssel, illetve a másodfokú eljárásban folytatható bizonyítás szabályait rögzítő 353. §-al összevetve – nem lehet olyan értelmet tulajdonítani, hogy ez lenne akadálya a terhelt „azonnali szabadításának”. A súlyosítási tilalom a terhelt számára védelmet nyújtó eljárási szabály, azonban az alkotmányosság szempontjából nincs értékelhető összefüggésben az Alkotmány 55. § (1) bekezdésével, illetve (3) bekezdésével, az ártatlanság vélelmét megfogalmazó 57. § (2) bekezdésével, továbbá az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogainak elismeréséről, tiszteletben tartásának és védelmének állami kötelezettségéről szóló 8. § (1) bekezdésével, illetve az alapvető jogok lényeges tartalma korlátozásának tilalmát rögzítő 8. § (2) bekezdéssel.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 354. § alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
4. A büntetés elengedése vagy mérséklése iránti kegyelmi kérelem esetén a Be. 598. § (2) bekezdése felhatalmazza az igazságügy-minisztert a büntetés végrehajtásának a köztársasági elnök döntéséig történő elhalasztására vagy félbeszakítására. Az indítványozó feltehetőleg e jogszabályi rendelkezés megsemmisítését kívánta, azonban nem jelölte meg sem a konkrét jogszabályi rendelkezést, sem pedig az Alkotmánynak azt a szabályát, amelyet szerinte sért az igazságügy-miniszter diszkrecionális jogköre.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban Abtv.) 22. §-a szerint az indítványnak meg kell jelölni a kérelem alapjául szolgáló okot. Az indítványozó az eljárásban tájékoztatást kapott arról, hogy az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ideiglenes Ügyrend) 21. § (3) bekezdése szerint az Alkotmánybírósághoz intézett kérelem akkor tekinthető határozottnak, ha az indítvány tartalmazza: a vizsgálandó jogszabály megjelölése mellett az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amelyeket – az indítványozó állítása szerint – a hivatkozott jogszabályok megsértenek.
Mivel a „a kegyelmi kérvény halasztó hatályának” megsemmisítésére irányuló indítványi rész nem felel meg a kérelem határozottsága feltételének, az Alkotmánybíróság azt az Ideiglenes Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította.
5. Az Alkotmánybíróság hatásköre az Abtv. 1. §-ának megfelelően nem terjed ki a jogszabályok megalkotására, így az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre az indítványban kifejtett, az élet őrzését szolgáló jogszabályi rendelkezések megalkotására. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a jogalkotásra irányuló indítványi részt az Ideiglenes Ügyrend 29. § b) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2004. november 8.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k., Dr. Harmathy Attila s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás