PK BH 2003/419
PK BH 2003/419
2003.10.01.
I. Az ügyész perindítási jogosultsága a környezet veszélyeztetésével kapcsolatban.
II. Környezetveszélyeztetést valósít meg az előírt határértéket meghaladó szennyező anyagnak a folyóvízbe juttatása [1995. évi LIII. tv. 4. § j), k) és l) pont, 109. § (2) bek.; Pp. 164. § (1) bek.].
A jogerős ítéletben a bíróság elutasította a megyei főügyészség felperes keresetét, amelyben a Sz. Rt. alperesnek a környezetveszélyeztető tevékenységtől való eltiltását kérte. A felperes a keresetét arra alapította, hogy az alperessel szemben 1993-tól kezdve több esetben környezetvédelmi bírságot szabtak ki, mert a kibocsátott szennyvíz szennyezőanyag-tartalma meghaladta az előírt határértéket, és ezzel az alperes a M-i Dunát szennyezte, a tisztításhoz szükséges berendezésekkel nem rendelkezett.
Az alperes azzal védekezett, hogy a víztisztítás érdekében ütemtervet dolgozott ki, amelynek folyamatos megvalósításával a szennyvízkibocsátás egyre inkább csökken.
A jogerős ítélet indokolása szerint az ügyész perindítási jogosultságát a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kvt.) 109. §-ának (2) bekezdése alapján akkor lehet megállapítani, ha környezeti veszélyeztetés történt, amelynek tényét a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a felperesnek kellett bizonyítania. A felperes azonban csak a környezetszennyezés tényét bizonyította, azonban ez nem azonos a környezet veszélyeztetésével. A Kvt. 4. §-ának j), k) és l) pontja értelmében csak az a környezetszennyezés valósít meg környezeti veszélyeztetést, amelynek hatására a környezetnek vagy valamely elemének olyan mértékű változása, szennyezettsége, illetve valamely eleme igénybevételének olyan mértéke fenyeget, amelynek eredményeképpen annak természetes vagy korábbi állapota (minősége) csak beavatkozással vagy egyáltalán nem állítható helyre, illetőleg amely az élővilágot kedvezőtlenül érinti. A jogerős ítélet indokolása szerint a környezeti veszélyeztetés bizonyítatlansága folytán a felperes keresete nem alapos.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetnek helyt adó ítélet meghozatalát kérte. A felperes szerint bizonyított, hogy az alperes változó mértékben, de folyamatosan szennyezte a M-i Dunát. A szennyezési határérték túllépése pedig önmagában környezetveszélyeztetés. A bírói gyakorlatnak is megfelelően a hét éven keresztül történő folyamatos határérték-túllépés környezetveszélyeztetésnek minősülő környezetkárosítás.
A Legfőbb Ügyészség a felperes felülvizsgálati kérelmét fenntartotta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Hivatkozott az 1999. január 13. és 1999. december 17. napja közötti ellenőrzésekre, amelyek szerint minimális mértékű környezetszennyezés sem fordult elő, és csatolta az ezt igazoló iratokat is, utalva arra, hogy a korábbi műszaki hibák elhárításával a szennyezés megszűnt.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A bíróságnak a jogvita kapcsán mindenekelőtt abban kellett állást foglalnia, hogy a felperesnek van-e a Kvt. 109. §-ának (2) bekezdésén alapuló perindítási jogosultsága. Ennek megállapítására a környezeti veszélyeztetés fennállása esetén van lehetőség. A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában – lényegében a Kvt. egyes fogalmait értelmezve – téves következtetésre jutott. A környezetszennyezés, a környezetkárosodás, illetőleg a környezetveszélyeztetés nem egymásra épülő, hanem együttesen értelmezendő fogalmak. A környezetveszélyeztetés pedig nem más, mint a környezet károsításának a lehetősége; nyilvánvalóan nem azonosítható a környezetkárosodással, amely bekövetkezett hátrányos eredményként kimutatható. A környezetszennyezés nem a környezetveszélyeztetést megelőző állapot, hanem mint fogalom önmagában jelenti mindazokat a körülményeket, amelyeken keresztül a veszélyeztetés megvalósulhat.
A felperes bizonyította, hogy az alperes által kibocsátott szennyvíz szennyezőanyag-tartalma több alkalommal meghaladta az előírt határértéket. A határérték meghatározása nyilvánvalóan a környezet olyan mértékű terheléséhez igazodik, amelyen túl a környezetkárosítás már bekövetkezhet. Mindezek egybevetése folytán megállapítható, hogy az előírt határértéket meghaladó szennyezőanyag-tartalomnak a M-i Dunába kerülésével a környezet károsításának lehetősége, ezáltal pedig a környezetveszélyeztetés is megvalósult, amely a felperes perlési jogosultságát megteremti. A bíróság azonban a jogerős ítéletben elfoglalt eltérő álláspontja folytán azt nem vizsgálta, hogy az alperes a szennyvízkibocsátás csökkentése érdekében tervezett munkálatokat miként végezte el, és a környezetveszélyeztető tevékenység még fennáll-e, illetőleg milyen mértékben. Ezeknek a körülményeknek a feltárása után juthat a bíróság abba a helyzetbe, hogy a keresetről érdemben döntsön.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül meghozott határozatával a jogszabálysértő ítéleteket a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárása, és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv.III. 22.798/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás