• Tartalom

43/2003. (VII. 29.) ESZCSM rendelet

43/2003. (VII. 29.) ESZCSM rendelet

a gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről

2022.12.28.

Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló 2003. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Eüszt.) 35. §-a (2) bekezdésének e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. §1 E rendelet hatálya az egészségügyi közszolgáltatást nyújtó gyógyintézetekre (a továbbiakban: gyógyintézet) terjed ki.

2. §2 Az e rendeletben használt fogalmakra – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendeletben meghatározott fogalmak az irányadók.

3. § (1) A gyógyintézet a szakmai szabályoknak és jogszabályoknak, az adott szervezeti formára irányadó jogszabályoknak, valamint e rendeletben foglaltaknak megfelelően működik.

(2) A gyógyintézet szakmai tevékenysége ellátását illetően önálló, szervezeti és működési tevékenysége körében pedig szabadon dönt mindazon kérdésekben, amelyeket jogszabály vagy a szervezeti és működési szabályzat nem utal más szerv vagy személy hatáskörébe.

(3) A gyógyintézet működési rendjét

a) a szervezeti és működési szabályzatban

b) a házirendben

c) az 5. § (3) bekezdésében foglalt belső szabályzatokban, valamint

d) más jogszabályok által előírt belső szabályzatokban [a továbbiakban a)–d) pont alattiak együtt: intézeti szabályzatok]

kell meghatározni.

(4) Az egyházi gyógyintézetek működési rendjét a jogszabályok keretei között a fenntartó egyház szabályai határozzák meg.

(5) Az intézeti szabályzatok – a szabályzat tárgya szerint – kötelezőek a gyógyintézet által foglalkoztatottakra, a gyógyintézetben kezelt betegekre, valamint a gyógyintézetben bármilyen jogcímen tartózkodó más személyekre.

(6)3 A szervezeti és működési szabályzatot, valamint a házirendet, ideértve ezek későbbi módosításait is, a gyógyintézet fenntartója hagyja jóvá.

4. § (1) A gyógyintézet felépítésével, belső kapcsolatrendszerével, működésével összefüggő alapvető szabályokat – a jogszabályok keretei között – a szervezeti és működési szabályzatban kell meghatározni.

(2) A szervezeti és működési szabályzat tartalmazza

a) a gyógyintézet jogállását, képviseletét

b) a gyógyintézet azonosító adatait

c) a gyógyintézet szervezeti egységeinek megnevezését, feladatköreit, működésének alapvető szabályait, továbbá a szervezeti egységek egymás közötti kapcsolatrendszerét

d) a vezetési szinteket, s az egyes szintekhez kapcsolódó vezetői jogköröket

e) az egészségügyi dokumentáció vezetésének rendjét

f) a szakmai vezető testület működési rendjét

g)4 ha a gyógyintézet az általa nyújtott szolgáltatások teljesítéséhez más egészségügyi szolgáltató közreműködését is igénybe veszi, e közreműködő gyógyintézeten belüli működésére, kapcsolatrendszerére vonatkozó előírásokat, valamint,

h) mindazt, amit jogszabály kötelezően előír.

5. § (1) A szervezeti és működési szabályzat által kijelölt keretek között a házirendben kell meghatározni mindazokat a szabályokat, amelyek ismerete a gyógyintézetben nyújtott egészségügyi szolgáltatások igénybevevői számára a jogaik rendeltetésszerű gyakorlása, illetőleg kötelezettségeik teljesítése szempontjából nélkülözhetetlen, így különösen

a) a gyógyintézet belső rendjével összefüggő előírásokat

b) a kapcsolattartási jog gyakorlásával összefüggő szabályokat

c) a betegjogok gyakorlásának és érvényesítésének szabályait

d) a betegjogi képviselővel való kapcsolattartás rendjét

e) a betegek értékeinek megőrzésével kapcsolatos előírásokat

f) a gyógyító tevékenységgel, az orvosi titoktartással és a betegek személyiségi jogaival összhangban a sajtónyilvánosság rendjét, továbbá

g) mindazt, amit jogszabály kötelezően a házirend szabályozási körébe utal.

(2) A házirendet a betegek, a látogatók és más, a gyógyintézetben megforduló személyek számára jól látható módon ki kell függeszteni (pl. a gyógyintézet várakozó helyiségeiben, kórtermeiben, rendelőhelyiségeiben).

(3) A gyógyintézet belső szabályzatot alkot

a) az intézeti gyógyszerellátás rendjéről

b) fekvőbeteg-gyógyintézet esetén az ápolási ellátás rendjéről, valamint

c) az ügyelet rendjéről, továbbá

d) amennyiben a gyógyintézet orvostudományi kutatási tevékenységet is folytat, a kutatás rendjéről

e) a belső minőségügyi rendszerről

f) mindarról, amit jogszabály kötelezően előír.

(4)5 A gyógyintézet a működési engedélyében szereplő egészségügyi szolgáltatások teljesítéséhez más egészségügyi szolgáltató közreműködését veheti igénybe, erre irányuló szerződés alapján.

(5)6

(6)7 A közreműködő igénybevétele nem veszélyeztetheti az egészségügyi szolgáltatás egységes színvonalát, folyamatosságát és biztonságát.

6. §8 A belső minőségügyi rendszerről szóló szabályzat megalkotásánál az egészségügyért felelős miniszter által közzétett szakmai irányelvben foglaltakat figyelembe kell venni. A szabályzatban meg kell határozni a belső minőségügyi rendszer működéséért felelős vezetőt.

6/A. §9 (1) Az egészségügyi közszolgáltatást nyújtó gyógyintézet az általa nyújtott szolgáltatások tervszerű és minőségi fejlesztésére szakmai tervet készít. A szakmai tervet ötéves időtartamra kell kidolgozni. A gyógyintézet vezetése évente értékeli a szakmai terv teljesítését, és az értékelés alapján – ha szükséges – a soron következő öt évre módosítja, illetőleg kiegészíti a szakmai tervet.

(2) A szakmai terv tartalmazza:

a) a gyógyító-megelőző feladatok összetételének változtatásával,

b) a feladatok változásával összefüggő belső szervezeti változásokkal,

c) a jelentősebb felújításokkal és fejlesztésekkel,

d) a humán erőforrások fejlesztésével, valamint

e) a minőségbiztosítással és minőségfejlesztéssel

összefüggő koncepciókat és mindezek pénzügyi tervét.

(3) A szakmai tervet – a gyógyintézet szakmai vezető testületének egyetértése után – egyetemi klinikánál az egyetem, más szervezet esetében a fenntartó fogadja el.

(4)10 Ha a gyógyintézet egészségügyi közszolgáltatásért felelős szervvel kötött szerződés alapján ellátási kötelezettséggel nyújt egészségügyi szolgáltatást, a szakmai tervet jóváhagyás céljából – a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel történt egyeztetés után – be kell nyújtani egészségügyi közszolgáltatásért felelős szervhez is.

7. § (1) A térítési díjköteles szolgáltatások és az azokhoz tartozó térítési díjak jegyzékét a gyógyintézet várakozó helyiségeiben, kórtermeiben és rendelőhelyiségeiben jól látható módon ki kell függeszteni.

(2) A térítési díjköteles szolgáltatások nyújtásáról a beteg részére – a külön jogszabályban meghatározottak szerint – számlát (nyugtát) kell adni.

8. § (1) A gyógyintézet vezetése az intézet egyszemélyi felelős vezetőjét, valamint a vezetőhelyetteseket foglalja magában.

(2) A gyógyintézet vezetésének feladatát képezi az intézet szakmai követelményeknek megfelelő, folyamatos és gazdaságilag hatékony működtetése. E feladatának a gyógyintézet vezetése a szakmai önállósága alapján a hatályos jogszabályok, a szervezeti és működési szabályzat, illetőleg a fenntartó határozatainak figyelembevételével tesz eleget.

9. § (1) A gyógyintézet egyszemélyi felelős vezetője a főigazgató vagy igazgató (a továbbiakban együtt: főigazgató).

(2) A főigazgató kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában a vezetőhelyettesek megbízása, a megbízás visszavonása, illetve felettük az egyéb munkáltatói jogok gyakorlása

b) a gyógyintézet szakmai osztályai vezetőinek megbízása, illetve a megbízás visszavonása

c) a vezetőhelyettesek munkaköri leírásának meghatározása

d) jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában az intézeti szabályzatok kiadása

e) az intézeti szervezeti és működési szabályzatban kizárólagos hatáskörként meghatározott egyéb feladatok ellátása

f) a gyógyintézet tevékenysége elleni panasz megvizsgálása, elintézése, valamint

g) mindaz, amit jogszabály a főigazgató kizárólagos hatáskörébe utal.

(3) A főigazgatót feladatainak ellátásában vezetőhelyettesek, valamint a szakmai vezető testület segítik.

10. § (1) A gyógyintézet vezetőhelyettesei:

a) fekvőbeteg-gyógyintézetben az orvosigazgató, az ápolási igazgató és a gazdasági igazgató;

b) kizárólag járóbeteg-szakellátást nyújtó gyógyintézetben az orvosigazgató és a gazdasági igazgató;

c) kizárólag ápolási feladatokat ellátó gyógyintézetben az ápolási igazgató és a gazdasági igazgató.

(2) Az orvosigazgató feladatkörébe tartozik – a főigazgató közvetlen irányítása mellett – a gyógyintézetben nyújtott orvosi és intézeti gyógyszerészi tevékenység felügyelete és a tevékenységek összehangolása, ennek keretében különösen:

a) az egészségügyi dokumentáció vezetése szabályszerűségének biztosítása és felügyelete

b) az ügyeleti tevékenység biztosítása és felügyelete

c) a betegjogok érvényesülésének folyamatos figyelemmel kísérése

d) a betegek által bejelentett panaszok kivizsgálásában való közreműködés

e) a betegjogi képviselővel való kapcsolattartás

f) az egészségügyi hatósági rendelkezések végrehajtásának ellenőrzése

g) a házirend rendelkezései végrehajtásának ellenőrzése

h) a gyógyintézet higiénés rendjének biztosítása és felügyelete

i) a gyógyintézetben nyújtott egészségügyi szolgáltatások folyamatos minőség-ellenőrzése

j) a gyógyintézetben orvosi, gyógyszerészi munkakörben foglalkoztatott egészségügyi dolgozók továbbképzésének biztosítása és felügyelete, valamint

k) a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott további feladatok ellátása.

(3) Az ápolási igazgató feladatkörébe tartozik – a főigazgató közvetlen irányítása mellett – a gyógyintézet által nyújtott ápolási tevékenység felügyelete és a tevékenységek összehangolása, ennek keretében különösen:

a) a kórházi ápolási dokumentáció szabályszerű vezetésének, a dokumentáció szakmai tartalmának felügyelete

b) a betegjogok érvényesülésének folyamatos figyelemmel kísérése

c) a betegek által bejelentett panaszok kivizsgálásában való közreműködés

d) a betegjogi képviselővel való kapcsolattartás

e) a gyógyintézet higiénés rendjének folyamatos figyelemmel kísérése

f) a házirendben foglalt rendelkezések végrehajtásának ellenőrzése

g) a gyógyintézetben ápolói és egyéb egészségügyi szakdolgozói munkakörben foglalkoztatott egészségügyi dolgozók továbbképzésének biztosítása és felügyelete, valamint

h) a szervezeti és működési szabályzatában meghatározott további feladatok ellátása.

(4) A gazdasági igazgató feladatkörébe tartozik – a főigazgató közvetlen irányítása mellett – a gyógyintézet működésével összefüggő gazdasági, pénzügyi, műszaki és intézményüzemeltetési feladatok, valamint a mindezekkel összefüggésben felmerülő adminisztratív feladatok irányítása.

(5) A szervezeti és működési szabályzatban további vezetőhelyettesi munkakörök is kialakíthatóak.

(6)11 Az orvosigazgató, az ápolási igazgató, valamint az (5) bekezdés alapján megbízott vezetőhelyettes feladatainak ellátásával valamely szakmai osztály vezetője – az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben valamely szakrendelés vezetője – is megbízható.

10/A. §12

11. § (1)13 A szakmai vezető testület a gyógyintézet tanácsadó, véleményező és javaslattételi szerve, továbbá meghatározott szakmai kérdésekben egyetértési jog is megilleti. A szakmai vezető testület az e rendeletben meghatározott feladatait a szervezeti és működési szabályzatban meghatározottak szerint, ennek keretei között saját ügyrendjének megfelelően gyakorolja.

(2) A szakmai vezető testület tagjai:

a) az orvosigazgató

b) az ápolási igazgató (vezető asszisztens)

c) a gyógyintézet szakmai osztályainak vezetői, mátrix kórház esetén a kórház működési engedélyében szereplő szakmák vezető főorvosai

d)14

(3) A (2) bekezdés c) pontja szerinti szakmai vezető testületi tagok számát a szervezeti és működési szabályzat korlátozhatja azzal, hogy e tagok száma háromnál nem lehet kevesebb.

(4) A szakmai vezető testület a tagjai közül elnököt választ.

(5) A szakmai vezető testület évente legalább két ülést tart. A szakmai vezető testület ülését a testület elnöke a gyógyintézet szervezeti és működési szabályzatában foglaltaknak megfelelően, illetőleg szükség szerint hívja össze. Köteles összehívni a testület ülését abban az esetben, ha ezt a vezető testület legalább egyharmada írásban kezdeményezi. A szakmai vezető testület ülésére minden esetben meg kell hívni a (6) bekezdésben felsorolt személyeket is.

(6) A szakmai vezető testület ülésén tanácskozási joggal részt vehet a fenntartó képviselője, a főigazgató, a gazdasági igazgató, valamint a 10. § (5) bekezdése alapján megbízott vezetőhelyettes.

(7) A szakmai vezető testület ülése akkor határozatképes, ha tagjainak több mint a fele jelen van. A szakmai vezető testület határozatait a jelen lévő tagok többségi szavazatával hozza, a 12. § (3) bekezdésben meghatározott egyetértési jogkörökben a döntéshez az összes tag több mint felének egyetértő szavazata szükséges.

12. § (1) A szakmai vezető testület

a) részt vesz a gyógyintézet szervezeti és működési szabályzatának, házirendjének, valamint az 5. § (3) bekezdése szerinti belső szabályzatainak előkészítésében

b)15

c) véleményezi, illetve rangsorolja a vezetőhelyettesi és a szakmai osztályok vezetői munkaköreinek betöltésére beérkezett pályázatokat

d)16

e) a fenntartó, illetőleg a főigazgató felé javaslattételi joga van, illetve

f) a fenntartó, illetőleg a főigazgató felkérésére meghatározott szakmai kérdésben véleményt nyilvánít.

(2) A főigazgató köteles kikérni a szakmai vezető testület állásfoglalását

a) a 9. § (2) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározott döntések meghozatalát megelőzően, valamint

b) a gyógyintézet szervezeti és működési szabályzatában előírt esetekben.

(3) A szakmai vezető testület egyetértése szükséges

a)17 a gyógyintézet szakmai tervéhez

b) a gyógyintézet fejlesztési prioritásainak meghatározásához

c) a vezetői, orvosvezető-helyettesi, ápolási igazgató kinevezéseknél a külön jogszabályban meghatározott feltételek alóli felmentéshez

d) a kórházi etikai bizottság vezetőjének és tagjainak, továbbá a halottból történő szerv-, szövetkivételhez a halál tényét megállapító bizottság kinevezéséhez

e)18

f) a minőségbiztosítási politika kialakításához és a belső minőségügyi rendszerről szóló szabályzat elfogadásához

g) más egészségügyi szolgáltatóval való szakmai együttműködési és konzílium-kérési rendhez

h) a gyógyintézet szervezeti és működési szabályzatában előírt egyéb döntésekhez.

(4)19

13. § A gyógyintézet vezetése a szakmai vezető testület tagjaival szemben a testületben kifejtett tevékenységük, véleményük, állásfoglalásuk miatt nem hozhat hátrányos munkáltatói döntéseket és intézkedéseket.

14. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

(2)–(5)20

1

Az 1. § a 28/2017. (X. 25.) EMMI rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

3

A 3. § (6) bekezdése a 14/2004. (III. 4.) ESZCSM rendelet 4. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 4. § (2) bekezdésének g) pontja a 14/2004. (III. 4.) ESZCSM rendelet 1. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 5. § (4) bekezdését a 14/2004. (III. 4.) ESZCSM rendelet 1. §-ának (3) bekezdése ikatta a szövegbe.

7

Az 5. § (6) bekezdését a 14/2004. (III. 4.) ESZCSM rendelet 1. §-ának (3) bekezdése ikatta be, a bekezdés második mondatát a 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 10. §-ának (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

8

A 6. § az 52/2022. (XII. 27.) BM rendelet 8. §-a szerint módosított szöveg.

9

A 6/A. §-t a 14/2004. (III. 4.) ESZCSM rendelet 1. §-ának (4) bekezdése ikatta be, e módosító rendelet 4. §-ának (2) bekezdése alapján az e §-ban foglalt szakmai tervet 2004. október 31-ig kell elfogadni.

10

A 6/A. § (4) bekezdése a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet 33. §-a, az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 31. §-a szerint módosított szöveg.

11

A 10. § (6) bekezdése a 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet 13. § b) pontjával megállapított szöveg.

13

A 11. § (1) bekezdése a 28/2017. (X. 25.) EMMI rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

14

A 11. § (2) bekezdés d) pontját az 55/2009. (XII. 30.) EüM rendelet 13. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

15

A 12. § (1) bekezdésének b) pontját a 14/2004. (III. 4.) ESZCSM rendelet 4. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 12. § (1) bekezdésének d) pontját a 14/2004. (III. 4.) ESZCSM rendelet 4. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

17

A 12. § (3) bekezdésének a) pontja a 14/2004. (III. 4.) ESZCSM rendelet 4. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 12. § (3) bekezdés e) pontját az 55/2009. (XII. 30.) EüM rendelet 13. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

19

A 12. § (4) bekezdését a 14/2004. (III. 4.) ESZCSM rendelet 4. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 14. § (2)–(5) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 4. § 78. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére