438/B/2003. AB határozat
438/B/2003. AB határozat*
2011.10.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány alapján meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 29. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvénnyel összefüggésben előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 32. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.
I n d o k o l á s
I.
1. Az indítványozó Országos Kereskedelmi Szövetség az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Ar.) 29. § (1)–(3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, mert ellentétesnek tartja az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével és 9. §-ával.
Minthogy az Ar. 29. § (4)–(6) bekezdéseit az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXVIII. törvény 6. § (4) bekezdése 2010. december 31-ével hatályon kívül helyezte, az Ar. 29. §-ának csak az (1)–(3) bekezdései maradtak hatályban, ezért az eljárás lényegében az Ar. 29. § alkotmányossági vizsgálatára irányul.
1.1. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezéssel az állam – feladva semleges pozícióját – durván beavatkozik a mezőgazdasági termelők és a mezőgazdasági termékeket felvásárló vállalkozások szerződéses viszonyaiba, utóbbiakat a 30 napos fizetési határidő, illetve annak elmulasztása esetén azonnali beszedési megbízás kötelező kikötésével hátrányos helyzetbe hozva, ami sérti a gazdasági versenyt illetve a vállalkozás szabadságát.
1.2. Az indítványozó az Ar. támadott rendelkezését több szempontból is ellentétesnek tartja az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével is.
Kifogásolja egyrészt, hogy a jogalkotó nem biztosított kellő időt a felkészülésre, a törvény ugyanis a kihirdetést követő 8. napon lépett hatályba [lásd: Ar. 31. § (1) bekezdés], ami szerinte kevés, betarthatatlan. Másrészt úgy véli, a jogalkotó nem rendelkezett arról, hogy a támadott szabályozás a már megkötött szerződésekre is vonatkozik-e, vagy csak a hatályba lépést követően kötöttekre kell alkalmazni.
Sérelmezi azt is, hogy az Ar. 29. § (1) bekezdése kivételként kezeli a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény (a továbbiakban: régi Jöt.) 3. § (2) bekezdés b)–c), f)–g) pontjaiban írt árukat forgalmazókat, így indokolatlan hátrányba hozza őket azokkal szemben, akik nem (vagy nem kizárólag) ilyen árukat forgalmaznak.
Az indítványozó szerint az Ar. 29. § (1) bekezdésében a számla átadására nyitva álló 20 napos határidő betarthatatlan, és a szabályozás figyelmen kívül hagyja a szerződésszegés lehetőségét. Ugyanakkor a megrendelőnek e határidő betartása esetén is csak 10 napja marad a számla jogszerű megfizetésére. Ez szerinte azt jelenti, hogy a szállító egyoldalúan 10 napra csökkentheti az eredetileg 30 napban rögzített határidőt.
Indokolatlannak és aránytalannak tartja az indítványozó a 29. § (3) bekezdésében előírt azonnali beszedési megbízásra vonatkozó kötelezettséget is, különösen abban az esetben, ha a számla kifizetése objektív okból hiúsul meg.
Végül az Ar. 31. (helyesen 32.) § (3) bekezdésében a Kormánynak adott felhatalmazás a törvény tárgyi hatályát teszi vitássá az indítványozó szerint, hiszen a „Kormány jövőbeli szabályozása” eltérhet az Ar. mellékletében szereplő árucsoportoktól. Összességében tehát a támadott szabályozás sérti a jogbiztonság elvét.
2. Az Alkotmánybíróság beszerezte a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter véleményét.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályi rendelkezésekre alapozta.
1. Az indítványozó által hivatkozott alkotmányi rendelkezések:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
2. Az Ar. kifogásolt rendelkezései:
„29. § (1) A termelő és a feldolgozó, valamint a viszonteladó és a forgalmazó, egymás között megkötött, a törvény hatálya alá tartozó mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termék – a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló 1997. évi CIII. törvény 3. § (2) bekezdés b), c), f) és g) pontjaiban meghatározott termékek kivételével – átruházására irányuló szerződéseiben (a továbbiakban: szerződés) a felek által meghatározott fizetési határidő az áru átvételétől számított 30 napot nem haladhatja meg. A számlát az áru átadásától számított 20 napon belül a vevő rendelkezésére kell bocsátani.
(2) Amennyiben az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül a fizetési teljesítésre nem kerül sor, a fizetésre kötelezett köteles a termék ellenértékét a jegybanki alapkamat kétszeresével növelt kamattal megfizetni.
(3) A szerződésnek tartalmaznia kell a fizetésre kötelezett részéről a termék ellenértékére a jegybanki alapkamat kétszeresével növelt kamatára vonatkozó, a pénzforgalmi szolgáltatójának adott, a beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó hozzájárulását, felhatalmazó nyilatkozatát, arra az esetre, ha az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül a fizetési teljesítésre nem kerül sor.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Ar. 29. §-a sérti-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság elvében foglalt jogbiztonságot.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat tartalmuk szerint bírálja el, így az indítványozó átmeneti rendelkezések hiányát kifogásoló kérelmét mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelemnek tekintette. Az Alkotmánybíróság tehát azt vizsgálta, hogy fennáll-e alkotmányellenes, a jogbiztonságot sértő mulasztás, mely abból fakad, hogy – amint azt az indítványozó állítja – az Ar. nem tartalmaz átmeneti szabályokat arról, hogy a hatályba lépést követően kötött szerződésekre kell-e alkalmazni, vagy a korábban kötöttekre is.
1.1. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. §-a szabályozza. Eszerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Abtv. rendelkezése és az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításának két együttes feltétele van:
– a jogalkotó jogszabályi felhatalmazáson alapuló, vagy feltétlen jogszabályi rendezést igénylő kérdésben jogalkotói kötelezettségének nem tesz eleget, és
– a jogalkotói kötelezettség elmulasztásának eredményeként alkotmányellenes helyzet keletkezik.
Az Alkotmánybíróság a 35/2004. (X. 6.) AB határozatában az alábbiakban összegezte az Abtv. 49. § (1) bekezdésében szereplő „jogalkotói mulasztás” és „alkotmányellenes helyzet” egymáshoz való viszonyára vonatkozó álláspontját: „[a]z Alkotmánybíróság következetesen érvényesített álláspontja, hogy a jogalkotói mulasztásnak és az alkotmányellenes helyzetnek együttesen kell fennállnia [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.]. A jogalkotói feladat elmulasztása önmagában nem feltétlenül jelent alkotmányellenességet [14/1996. (IV. 24.) AB határozat, ABH 1996, 56, 58-59.; 479/E/1997. AB határozat, ABH 1998, 967, 968–969.; 1080/D/1997. AB határozat, ABH 1998, 1045, 1046.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 2001, 123, 131.], a mulasztásból eredő alkotmányellenes helyzetet minden esetben csak konkrét vizsgálat eredményeként lehet megállapítani.” (ABH 2004, 504, 508.)
1.2. A konkrét esetben tehát meg kellett vizsgálni, hogy az átmeneti szabályok – indítványozó által állított – hiánya sérti-e a jogbiztonságot. Az Alkotmánybíróság 44/1995. (VI. 30.) AB határozatában kimondta, hogy „a stabilitás alkotmányos követelményét veszélyeztető tényező lehet, ha a jogalkotásban az átmeneti időre megállapított szabályozás nem megfelelő. Az átmeneti szabályok megalkotása során követelmény, hogy az új szabályozásra történő átállás előreláthatóan, kiszámíthatóan történjék. Ezt kívánja meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság lényegi elemét adó jogbiztonság szempontja is.” (ABH 1995, 203, 209.) A 436/E/2000. AB határozat részletesen kifejtette az átmeneti szabályozás érvényesülésének feltételeit és a következőket állapította meg: „[a]z, hogy egy adott jogszabály mikor lép hatályba, tartalmaz-e átmeneti szabályokat, jogalkotói döntés kérdése, amely azon túl, hogy alapvetően jogalkotói célokat vesz figyelembe, számos egyéb tényezőtől is függ. (Az adott jogszabály tartalmától, alanyi és tárgyi összefüggéseitől, anyagi és eljárási kérdések összhangjától, az elérni kívánt gazdasági és egyéb céloktól, elvárásoktól stb.) Önmagában az, hogy egy adott jogszabály valamilyen rendelkezésére nézve nem tartalmaz átmeneti szabályt, alkotmányossági kérdést nem vet fel, más szóval egy adott jogszabály hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti szabály szükségessége önmagában nem alkotmányossági kérdés.” (ABH 2002, 1156, 1160.) „Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az átmeneti rendelkezések hiánya abban az esetben vet fel alkotmányossági problémát, amennyiben az átmeneti szabályok nélkül sérülne a visszaható hatályú jogalkotás tilalma” [9/2006. (II. 22.) AB határozat, ABH 2006, 913, 919.].
1.3. A fenti határozatokat is figyelembe véve azt vizsgálta az Alkotmánybíróság, hogy valóban nem állapítható-e meg, hogy az Ar. mely szerződésekre alkalmazandó.
Az Ar. VI. fejezete az Átmeneti és záró rendelkezések címet viseli. Ez a fejezet tartalmazza a törvény hatályba lépésének időpontját, felhatalmazó rendelkezéseket stb.
A jogalkotásról szóló – az Ar. hatályba lépésekor hatályban volt – 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: régi Jat.) 12. § (2) bekezdése kimondta, hogy a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé; ugyanígy a jogalkotásról szóló – jelenleg hatályos – 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: új Jat.) „a szabályozási átmenet” alcím alatt szereplő 15. §-a rögzíti, hogy a jogszabályi rendelkezést – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a hatálybalépését követően
a) keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint
b) megkezdett eljárási cselekményekre
kell alkalmazni [(1) bekezdés];
illetve a jogszabályi rendelkezést – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a hatálya alatt
a) keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint
b) megkezdett eljárási cselekményekre
a jogszabályi rendelkezés hatályvesztését követően is alkalmazni kell [(2) bekezdés].
Az Ar. VI. fejezete kifejezetten nem mondja ki, hogy a törvény rendelkezéseit csak a hatályba lépést követően kötött szerződések tekintetében kell alkalmazni, azonban a jogalkotásról szóló – akár a hatályos, akár a már hatályon kívül helyezett – törvények ismertetett rendelkezéseit is figyelembe véve megállapítható, hogy csak a törvény hatályba lépését követően kötött szerződésekre alkalmazandó a kötelező fizetési határidőre, valamint beszedési megbízásra vonatkozó rendelkezés. Ezt erősíti meg az is, hogy az Ar. nem tartalmaz utalást a korábban megkötött szerződések módosítására vonatkozóan sem.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló részében elutasította.
2. Az indítványozó kifogásolta azt is, hogy a jogalkotó nem biztosított kellő időt a felkészülésre, a törvény ugyanis a kihirdetést követő 8. napon lépett hatályba. Az Alkotmánybíróság tehát azt vizsgálta, hogy rendelkezésre állt-e kellő idő a jogszabály kihirdetése és hatályba lépése között.
2.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogszabály hatályba lépése kapcsán az új rendelkezések alkalmazására való felkészülési időt alkotmányos követelményként határozta meg [7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155, 156–159.; 57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 322, 324.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 196.]. A 28/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a jogbiztonság követelménye a jogszabály hatálybalépése időpontjának megállapítása tekintetében azt a kötelezettséget hárítja a jogalkotóra, hogy kellő időt biztosítson
– a jogszabály szövegének megismerésére;
– a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez;
– a jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez. (ABH 1992, 155, 157.)
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során a felkészülési idő hiánya miatt akkor állapította meg valamely jogszabály alkotmányellenességét, ha a korábbihoz képest úgy állapított meg a jogalanyokra hátrányosabb rendelkezést, illetőleg oly módon hárított fokozott kockázatot a címzettekre, hogy a megismerés és a felkészülés lehetőségének hiánya sérelmet okozott az érintettek számára, továbbá ha akadályozta a jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában. [7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 196.; 44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 207.; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 795, 799–800.; 1025/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1456, 1459–1460.; 797/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1437, 1441–1442.]
2.2. Az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján tehát azt kellett vizsgálnia, hogy a jogszabály kihirdetése és hatályba lépése közötti nyolc napos időtartam valóban a felkészülési idő hiányát eredményezte-e, illetve – mivel az Alkotmánybíróság ismertetett gyakorlata szerint önmagában a felkészülési idő hiánya nem elegendő az alkotmányellenesség megállapításához – vizsgálnia kellett azt is, hogy az adott esetben megállapítható-e a felkészülési idő elmaradása miatt a jogbiztonság súlyos sérelme, illetőleg veszélyeztetése [lásd: 69/2006. (XII. 6.) AB határozat, ABH 2006, 770, 782.].
Az Ar. a Magyar Közlöny 2003. évi 30. számában, 2003. március 27-én jelent meg, rendelkezései pedig a kihirdetést követő 8. napon léptek hatályba.
A „kellő idő” megállapítása során nem annak van elsődleges jelentősége, hogy az adott jogszabály mikor lépett hatályba, hanem annak, hogy a címzettjei számára biztosítva volt-e az alkalmazására a megfelelő felkészülési idő. A nyolc napnál figyelembe kell venni, hogy a szabály csak a törvény hatályba lépése után megkötött szerződésekre volt alkalmazandó. Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkotó elegendő felkészülési időt hagyott arra, hogy az Ar. hatálybalépéséig az érintettek alkalmazkodni tudjanak a megváltozott jogszabályi környezethez, és – többek között – szerződéskötéseik során figyelembe vegyék az új, kötelező tartalmi elemeket. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az Ar. 29. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.
3. Az indítványozó arra is hivatkozott, hogy az Ar. 29. § (1) bekezdése kivételként kezeli a (régi és az új) Jöt. 3. § (2) bekezdés b)–c), f)–g) pontjaiban írt árukat forgalmazókat, így indokolatlan hátrányba hozza őket azokkal szemben, akik nem (vagy nem kizárólag) ilyen árukat forgalmaznak.
Ezzel az indítványrésszel kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy önálló kérelemnek nem tekinthető, az indítványozó a jogbiztonság sérelmére vonatkozóan, az alkotmányellenesség egyik indokaként adja elő. Mivel azonban az egyes áruk forgalmazói közötti indokolatlan különbségtételre hivatkozik, az általa előadott indokolás a jogbiztonság elvével alkotmányjogilag értékelhető összefüggésbe nem hozható. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.; 985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653–654.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 524.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 716, 717.] Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
4. Az indítványozó szerint az Ar. 29. § (1) bekezdése a jogbiztonságot sértő módon állapítja meg a számla megfizetésére nyitva álló határidőt is, hiszen azáltal, hogy a számla átadására 20 napos határidőt szab, gyakorlatilag azt teszi lehetővé, hogy a számla kibocsátója egyoldalúan 10 naposra csökkentse az egyébként 30 napos fizetési határidőt.
Az Alkotmánybíróság szerint az indítványozó érvelése nem helytálló. A fizetési kötelezettséget nem a számla keletkezteti, hiszen a számla számviteli bizonylat, amely valamely gazdasági esemény számviteli elszámolását (nyilvántartását) támasztja alá [a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 166. § (1) bekezdés], hanem a szerződés megkötésének a ténye, a számla pedig azt az árat tartalmazza, amelyet már a szerződés is rögzít, így azzal a fizetésre kötelezettnek is tisztában kell lennie. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfatv.) 159. § (1) bekezdése értelmében az adóalany köteles a termékértékesítéséről, szolgáltatásnyújtásáról a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője részére, ha az az adóalanytól eltérő más személy vagy szervezet, számla kibocsátásáról gondoskodni.
Az Áfatv. a számla kibocsátási határidejéről akként rendelkezik, hogy arról az adóalany legkésőbb a teljesítésig, előleg fizetése esetében a fizetendő adó megállapításáig, de legfeljebb az attól számított ésszerű időn belül köteles gondoskodni [Áfatv. 163. § (1) bekezdés]. Az Áfatv. 163. § (2) bekezdés szerint az ésszerű idő az ellenértéknek készpénzzel vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel történő megtérítése esetében haladéktalan, egyéb esetben, amelyben a számla áthárított adót tartalmaz, vagy áthárított adót kellene tartalmaznia, 15 napon belüli számlakibocsátási kötelezettséget jelent. A fentieket is figyelembe véve az Ar.-ben a számla kibocsátására szabott 20 napos határidő az Áfatv.-ben megállapított határidőnél hosszabb, ez azonban nem jelent hátrányt a vevőre nézve, hiszen mind a fizetési kötelezettség, mind a számla kiállítására vonatkozó kötelezettség az áru átadásával/átvételével nyílik meg, nem a számla kibocsátásával. A fizetésre kötelezett (vevő) a számla kibocsátásakor már az áru (pl. mezőgazdasági termék) birtokában van, a megkötött szerződésre tekintettel fizetési kötelezettségével tisztában kell lennie, így nem megalapozott az az indítványozói állítás, hogy a fizetési határidőt a számla kibocsátója azzal, hogy a számlát akár az utolsó napon adja át a vevőnek, a fizetési határidőt 10 napra csökkenti, mert a fizetési határidő az áru átadásának időpontjától kezdődik.
Minthogy az indítványozó által előadott indokolás és a jogbiztonság elve egymással összefüggésbe nem hozható, és az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.; 985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653–654.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 524.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 716, 717.], így az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.
5. Az indítványozó azt is kifogásolta, hogy az Ar. 29. §-ával az állam – a vállalkozáshoz való jogot és a gazdasági verseny szabadságát sértő módon – beavatkozik a mezőgazdasági termelők és a mezőgazdasági termékeket felvásárló vállalkozások (termelő és a feldolgozó, valamint a viszonteladó és a forgalmazó) szerződéses viszonyaiba, azzal, hogy kötelező fizetési határidőt, illetve annak elmulasztása esetén beszedési megbízás kikötését teszi kötelezővé.
Minthogy a fizetési határidő megállapítása, illetve szerződés egyéb kötelező tartalmi elemének jogszabályi meghatározása a szerződési szabadsággal áll összefüggésben, az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy megállapítható-e ennek, illetve az egyik szerződő fél előnyben részesítésén keresztül a gazdasági verseny szabadságának a sérelme.
5.1. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban kiemelte, hogy a szerződési szabadság az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében rögzített piacgazdaság része, illetve a szerződéskötések és a szerződések tartalmi kialakításának a szabadsága az Alkotmány 9. § (2) bekezdéséből is következik. [lásd: 13/1990. (VI. 18.) AB határozat, ABH 1990, 55.] Az Alkotmánybíróság a 7/2006. (II. 22.) AB határozatában a következőket állapította meg: „az alkotmánybírósági gyakorlatban a szerződési szabadság az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében biztosított piacgazdaság lényegi elemének és önálló alkotmányos jognak (de nem alapvető jognak) minősül [először lásd: 13/1990. (VI. 18.) AB határozat, ABH 1990, 54, 55.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 153.]. A gazdasági verseny szabadságáról rendelkező alkotmányos szabály [Alkotmány 9. § (2) bekezdés] is a szerződési szabadság biztosítását követeli meg [61/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 358, 360.]” [ABH 2006, 181, 199.].
5.2. Az Alkotmánybíróság a 327/B/1992. AB határozatban megállapította, hogy „[a] szerződési szabadság a klasszikus polgári jogi értelemben a szerződés megkötése vagy meg nem kötése közötti választásban, a szerződő fél kiválasztásának, a szerződési típus megválasztásának és a szerződés tartalma meghatározásának a szabadságát jelenti. Olyan intézmény, mely meghatározott közgazdasági teória terméke, konkrét megjelenési formája az állami beavatkozás terjedelmétől és intenzitásától függ.” (ABH 1995, 606, 607.)
A szerződési szabadság elvét a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 200. § (1) bekezdése rögzíti, eszerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.
A Ptk. 226. § (1) bekezdése ugyanakkor lehetőséget teremt az állami beavatkozásra, amikor úgy rendelkezik: a jogszabály meghatározhatja a szerződés egyes tartalmi elemeit, és kimondhatja, hogy ezek a szerződésnek akkor is részei, ha a felek eltérően rendelkeznek. E § (2) bekezdése azonban kiköti, hogy jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak kivételesen változtathatja meg.
Az Alkotmánybíróság a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatban kimondta: „[a] szerződési szabadság tehát a piacgazdaság egyik lényegi eleme, amely azonban alkotmányos alapjognak nem tekinthető. Alkotmányos alapjogi státusa a szerződési szabadságnak önálló alkotmányos jogként való felfogásából sem következik. Következésképpen a szerződési szabadságra az alkotmányos alapjogi értékrendben helyet foglaló jogosultságokra vonatkozó sérthetetlenségi, érinthetetlenségi alkotmányos tétel sem irányadó. A szerződési szabadság – a fent kifejtettek szerint – alkotmányosan még lényegi tartalmat illetően is korlátozható, amennyiben a korlátozás végső eszközének fennállnak az alkotmányos indokai.” (ABH 1991, 129, 140.)
A 327/B/1992. AB határozat szerint „[a]lkotmánysértés megállapításához az kell, hogy a szerződési szabadsággal (mint absztrakt joggal) szoros kapcsolatban álló, a szerződési szabadságot megvalósító, magában foglaló alapvető jog vagy alkotmányos intézmény sérelme is megvalósuljon. A szerződési szabadságnak a említettnél enyhébb korlátozása közvetlen alkotmánysértést általában nem alapoz meg.” (ABH 1995, 606, 607.)
5.3. Az Alkotmánybíróság jelen határozata meghozatala során irányadónak tekintette a 31/1998. (VI. 25.) AB határozatában foglaltakat, amely szerint „a törvényalkotó viszonylag sokrétűen korlátozhatja a felek szerződéses szabadságát: bizonyos típusú szerződésekre nézve meghatározott formát írhat elő, jogi korlátok közé szoríthatja a szerződés tartalmát, egyes szerződések érvényességét hatósági jóváhagyáshoz kötheti, más szerződések esetében olyan korlátozást állapíthat meg, amelynek figyelmen kívül hagyása joghátrányt von maga után, s végül meghatározott tartalmú szerződések megkötését meg is tilthatja.” (ABH 1998, 240, 243.)
Az Ar. nem hivatalos előterjesztői indokolása szerint az Ar. 29. §-ának célja a termelők beszállítói- és jövedelembiztonságának, alkupozíciójának erősítése volt a más piaci szereplőkkel szemben, ezek érdekeinek figyelembe vételével. A szabályozás célja a termelők kiszolgáltatottságának megszüntetése, vagy elfogadható mértékűre csökkentése volt a nagykereskedelmi láncokkal és az áruházláncokkal szemben. Az indokolás szerint a fizetési határidő konkrét és maximalizált meghatározása a szerződéskötési szabadság szem előtt tartásával történt, illetve hasonló megoldás számos európai uniós tagországban is ismert és alkalmazott.
Vitathatatlan, hogy az indítványozó által sérelmezett rendelkezés állami beavatkozást jelent az érintettek szerződési szabadságába, ez azonban önmagában nem teszi alkotmányellenessé. Az Alkotmánybíróság szerződési szabadságról kialakított gyakorlata alapján megállapítható, hogy az ügyben érintett szerződéstípusok esetén a fizetési határidő jogszabályi megállapítása nem jelenti a szerződési szabadság alkotmányellenes korlátozását, hiszen a 30 napos határidő nem tekinthető olyan rövid határidőnek, ami a fizetést lehetetlenné tenné.
Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
6. Az indítványozó azt is kifogásolta, hogy az Ar. 32. § (3) bekezdésében a Kormánynak adott felhatalmazás bizonytalanná teszi, hogy mely termékekre terjed ki az Ar. hatálya, mert a Kormány lehetséges „jövőbeli szabályozása” eltérhet a törvény mellékletében foglaltaktól.
6.1. Az Ar. felhatalmazó rendelkezéseit tartalmazó 32. §-át először az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 104. § (2) bekezdése módosította, ami a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napján lépett hatályba. 2004. május 1-jétől az Ar. 32. § (3) bekezdés a következő szöveggel volt hatályban: „Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a Termékpálya Bizottságok általános működési rendjét rendeletben határozza meg.” Ugyanezen törvény 146. § (2) bekezdés x) pontja az Ar. mellékletét hatályon kívül helyezte.
Ezt követően a kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról szóló 2006. évi CIX. törvény 2007. január 1-jei hatállyal új tartalmú felhatalmazó rendelkezéseket állapított meg az Ar. 32. § (3) bekezdésében a Kormány számára. Az Ar. 32. § (3) bekezdéséből kikerült a Kormánynak a törvény hatálya alá tartozó termékek meghatározására adott felhatalmazás.
6.2. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabály szerint csak hatályos jogszabályok utólagos vizsgálata tartozik. Hatályon kívül helyezett jogszabályi rendelkezés alkotmányosságát az Alkotmánybíróság csak a konkrét normakontroll két esetében, az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés, illetve a 48. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panasz esetén, azaz kivételesen vizsgálja, mivel ilyen esetben a támadott rendelkezés alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés. A hatályon kívül helyezett jogszabályi rendelkezés helyébe lépő új rendelkezés vonatkozásában az Alkotmánybíróság kizárólag akkor folytatja az eljárást, ha az indítványban megjelölt jogszabály helyébe lépő rendelkezés azonos rendelkezési környezetben, azonos módon szabályozza a tárgyául szolgáló életviszonyokat. (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456.; 163/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 544.; 1425/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 844.)
A jelen indítvány egyik körbe sem tartozik. Minthogy az Ar. hatályos 32. § (3) bekezdése az indítvány benyújtását követő módosítások folytán már nem tartalmazza a törvény hatálya alá tartozó termékek meghatározására vonatkozó felhatalmazást, az Alkotmánybíróság az eljárást ebben a részben – okafogyottságára tekintettel – az Ügyrend 31. § e) pontja alapján megszüntette.
Budapest, 2011. október 25.
|
Dr. Paczolay Péter s. k., |
|||||||||
|
az Alkotmánybíróság elnöke |
|||||||||
|
|
|||||||||
|
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Balsai István s. k., |
|||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||||
|
|
|||||||||
|
|
Dr. Bihari Mihály s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
|||||||
|
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
|||||||
|
|
|||||||||
|
|
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
|||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||||
|
|
|||||||||
|
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kovács Péter s. k., |
|||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||||
|
|
|||||||||
|
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
|||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||||
|
|
|||||||||
|
|
Dr. Pokol Béla s. k., |
Dr. Stumpf István s. k., |
|||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||||
|
|
|||||||||
|
|
Dr. Szalay Péter s. k., |
Dr. Szívós Mária s. k., |
|||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás